Népsport, 1983. április (39. évfolyam, 76-101. szám)

1983-04-01 / 76. szám

XXXIX. 76. ♦ 1983. április 1. Labdarúgás Kérdések Illovszky Rudolfhoz: • Milyen útravalóval küldte pályára együttesét? Noha kétszer is helyzeti előnyben volt a Vasas, miért nem sikerült a maga javára fordítania a mérkőzést? • Mit érzett a kimaradt büntető láttán? — Először is azzal, hogy vissza kell vágni a tavalyi 3-5-ös vereségért. Ami az alapelképzeléseket illeti, én láttam a Ferencvárosnak nem is egy mérkőzését,s a látottak alapján úgy ítéltem meg, hogy csak a harcos, lendületes támadójáték vezethet ellenük a sikerhez. Olyan mérkőzést kell játszani, amelyen gólokat kell adni, s természetesen gólokat is lehet kapni. A lényeg: többször kell betalálni, mint az ellenfél. Sajnos, ez végül is nem sikerült. Tehát bátor támadójátékra serkentettem a mieinket, szigorú védőfeladatot egyedül Rácz kapott, a többiek, ha a helyzet úgy kívánta, mehettek előre, természetesen az ésszerűség határain belül, s a kellő biztonság megőrzése mellett. Az FTC ellen amúgy sem szabad beállni, mert aki átengedi nekik a teret, azt általában lerohanják. Nos, játékosaink betartották a kapott utasításokat, nem is lehet panasz a játékukra, mégis veszítettünk. Ami a helyzeti előnyt illeti, nos valóban kezdetben 2-0-ra is vezettünk, de két gól előny a mérkőzés elején még nem biztos, hogy döntő is. A játék képe abban az időben nem utalt arra, hogy ezzel már „megfogtuk" ellenfelünket. A szünet előtt szépítettek s egy gól, különösen egy rangadón nem előny. A sorsdöntő 3-2-nél, a büntető előtti helyzet volt. Ha Váradi betalál, én hiszem, hogy megnyerjük meccset. De nem ment be a a 11-es. Mit mondhatok erre? Ilyen van. Aki vállalja a rúgást, az hibázhat is. Való igaz, Váradi az MTK-VM ellen is kihagyott egy tizenegyest, de az ember úgy gondolja ilyenkor, hogy nem jó, ha elveszi egyébként biztos büntetőlövő embere önbizalmát, s rögtön másra bízza az ítéletvégrehajtást. Mondtam ugyan Bélának, ha úgy érzi játék közben, hogy esetleg problémá’a ’ehet a ’l.-essel, bízza azt Kiss Lacira. Úgy festett, erre nincs szükség, hiszen Váradi Béla gólt szerzett, tehát érzett magánban önbizalmat a 11-es végrehajtásához is. Ha bemegy a labda, akkor aligha lehet elvenni tőlünk a két pontot, amelyből legalább az egyikre, azt hiszem, feltétlenül rászolgáltunk volna. Az elmúlt tíz napon keményen dolgoztunk. Megmondtam a játékosoknak, hogy most kell rátenni a munkára, edzeni ilgen, mert jönnek a kemésorozatmérkőzések, amikor már vissza kell venni a terhelésből. Aztán azt is mondtam, hogy nyilván a Fradi is alaposan készül, tehát ezért sem szabad lazítani,már — Amikor kimaradt a büntető, tudtam, hogy nyerni már nem fogunk. De hogy ki is kapunk, arra akkor még nem gondoltam. Ha van egy olyan játékosunk, aki a végén megtartja a labdát, lassítja az ellenfelet, akkor egy ponttal minden bizonnyal gazdagabbak vagyunk. Nem kellemes ugyan, de így még veszíteni is lehet. Úgy, hogy mindenki becsületesen küzd, odaadóan futballozik s maradandót ad a közönségnek. Gondolkozz és gyorsan cselekedjiír C. L. Menotti a MUn^en fenékig intette a keserűség poharát. Csapatának, a volt a világbajnok argentin válogatottnak bukását sehogyan sem tudta megmagyarázni. Mentő körülményként azt emlegette, hogy az európaiak racionális, rendkívül szervezett, agyafúrtan megtervezett, kemény, romboló játékfelfogásukkal kiölik a futballiból a látványosságot, a ravasz fortélyokat, s öldöklő küzdelemmé alakítják a mérkőzéseket. Menotti igazsága az, hogy manapság a játék egyik jellemzője valóban a hátsó szervezettség, a csapatjáték soha nem látott egysége. A Mundial szele végigsöpörte az egész világot, s az a védekezési mód, amelyet mi hálócsapdának neveztünk, szinte mindenütt elterjedt. Nálunk is! da Megszokott kép már, hogy a lábelvesztése után a játékosok többsége hanyatt-homlok hátrarohan, s megszállva saját térfelét farkasszemet néz az ellenféllel. Saját térfelének közepén területet véd, itt próbálja lefékezni a rohamokat, a 16-os környékén pedig embert fog. Ennek a játékmódnak a követője talán leginkább az Újpesti Dózsa. A lilák ilyen játékfelfogás segítségével győztek Csepelen, s így szereztek pontot a Fortuna által támogatott Honvéd ellen is. Bár elég hihetetlennek tűnik, de igaz, hogy manapság már a harmadik ligában, a területi bajnokságban is jó néhány csapat próbálkozik az újfajta szervezettséggel. És védekezésben kedvező is a kép! De tovább azután sivár, miként az élvonalban is, mert a támadásba való átmenet nagy nehézségekbe ütközik. És ez érthető is, hiszen az ilyen hálócsapdán keserves dolog átvergődni. A középpályásokra különösképpen nehéz feladat hárul, rengeteget kell loholniok, nemegyszer fel-le kell vágtázni, szervezni a játékot, olykor befejezni a támadásokat, aztán lassítani az ellenfelét, vagy éppen elvenni tőlük a labdát. Minél többen vállalnak részt a terhekből, annál egységesebb, annál hatékonyabb a csapatjáték, annál több a remény arra, hogy ütőképesebb legyen a támadójáték is. A megvalósítás persze. ,.,nehéz, hosszú időt, tudatosságot, türelmet igényel. Ezt bizonyítja a Dózsa és más csapatok esete is. A jobb támadójátékhoz szükséges állóképességet, gyorsasági állóképességet, a megfelelő erőnlétet ugyan viszonylag könnyű megszerezni, de annál nehezebb elsajátítani a felpörgetett, gyors játékritmust. Ezt többek között a Bp. Honvéd esete is bizonyítja. A kispestiek lassúsága minden tekintetben szembetűnő volt. Képtelenek voltak felfokozott ritmusváltásra, öreguras játékfelfogásukkal méltán gondolkoztatták el a nézőt: miként állhat harmadik helyen az ilyen csapat? A válasz: a Bp. Honvéd ezúttal nem az igazi arcát mutatta, másrészt pedig: ilyen a magyar bajnokság, sokszor a középszerűség is elég az érvényesüléshez. Vesszőparipánk a régi: lassúak vagyunk, de nagyon! Ebből a bizonyos hálócsapdából is csak a gyorsaság segítségével lehetne hatékonyan támadni. Gyorsaság futásban, gondolkozásban és cselekvésben! Elég nehezen fejleszthető képességek! Aki lassúnak született, abból senki sem tud villámgyors, játékost faragni, s azt sem lehet megtanítani, hogy a játékosnak bizonyos helyzetekben miként kell felismernie a legjobb lehetőséget. Ezt vagy észreveszi valaki a pályán, vagy nem. De a helyzeten mégis lehet javítani. Többek között úgy, ha önmagához mérten minden játékos gyakrabban vállalkozik teljes erejű vágtára, gyors megugrásokra, állandó, higanyszerű mozgásra, s legfőképpen gyorsan adja tovább a labdát. Nem boszorkányság ez! Példa erre a Nyíregyháza esete. A kiesés ellen küzdő csapat idegenben, túlfeszített hangulatú, forró légkörű mérkőzésen higgadt, okos, gyors ritmusú játékkal az első félidőben alaposan megtáncoltatta Hungária körúti ellenfelét. Az egész csapat állandó mozgásban volt, játékosai bátran kezdeményeztek, ügyesen és gyorsan változtatták a helyüket, s ha módjuk volt rá, három érintés közben továbbadták a labdát, s időnként valósággal megbénították az MTKVM-et. Nem is érti az ember, hogy az a csapat, amely a Fáy utcában is képes volt hasonló teljesítményre, miért kullog a táblázat alsó felében? A Népstadion kettős rangadóján munkatársaink segítségével különféle méréseket végeztünk. Többek között azt is figyeltük, hogy néhány játékos hányszor végez gyors vágtát, hányszor indít gyorsan, tehát mit tesz a játékritmus felpörgetése, az ellenfél megzavarása érdekében. Nos, ezek a felmérések azt bizonyítják, hogy a Vasas ritmusa, játéka volt a leggyorsabb. A Vasas 22 (az első félidőben 9), a Ferencváros pedig 11 (5) viharos erejű támadást vezetett, míg a Bp. Honvéd csupán hetet (4). A sprintekben Kiss László járt az élen, 37-szer! (IS). Ez nemzetközi mércével mérve is kitűnő adat. A távolságok, persze, különbözők voltak, de Kiss esetében jobbára 20—30 m-es megugrásokat jelentettek, jó néhány esetben labda nélkülit is. És a többiek? Birinyi: 24 (13), Kisznyér: 19 (9), Steidl: 16 (9), az egyik ilyen támadásvezetéséből gól született. Nyilasi: 15 (8), Pölöskei 13 (8), Gyimesi: 10 (4), Kozma: egy félidő alatt 10, ebből kétszer hálóba került a labda! Nézzük a gyors indításokat. Kiss: 9 (4), Nyilasi: 9 (5), Gyimesii: 7 (4), Steidl: 5 (4), Birinyi: 4 (3), Kozma: 4, Dajka: 3, Kisznyér: 2 (—), Pölöskei: 2 (1). Kiss és Nyilasi kivételével elég gyatra adatok. Igaz, az elbírálásban csak a valóban igen gyors továbbításokat jegyeztük fel, tehát a megítélés, miként a futballban sok minden, meglehetősen szubjektív. De azért a számok így is bizonyítják, hogy a korszerűbb játékfelfogás tekintetében milyen sok a tennivalónk. Az esti rangadó így is ° ragadó volt, főleg azért, mert mind a Vasas, mind a Ferencváros egészséges, lendületes, meg-megújuló támadásokra törekedett. A Vasasnak Várad 11-es kihagyásán, s több egyéni hibán kívül talán az is okozta a vesztét, hogy olyankor is a támadásokat erőltette, amikor helyesebb lett volna szervezettebben védekezni. A felrohanások közben fellazult a védelem, a középpályások nem érkeztek idejében vissza, s a Ferencváros ezt kihasználva nemegyszer gyorsan és könnyedén átjuthatott a középső harmadon. Úgy járt a Vasas, mint a brazilok az olaszok ellen, amikor 2-2 után mindenáron nyerni akartak, pedig a döntetlen továbbjutásukat jelentette volna. A Vasas 3-2 után túlságosan nyíltan rohamozott, s belebukott. Igaz, tíz évenként látható balszerencsével. De ez mit sem von le a Ferencváros bravúros hajrájának értékéből! Erre a rangadóra büszke lehet mindkét csapat. Valahogyan így és ilyen gyors ritmusban kell játszani! És akkor nagy rangja lesz a magyar bajnokságnak! Németh Gyula Komjáti (balról) alázatos térdenállásban tiszteli a futballt, Szokolai egy pillanat múlva lendületesen hanyatt esik. Birkás (hátul) pedig érdeklődéssel szemléli, milyen furcsaságok történhetnek az FTC—Vasas rangadó hevében (Záhonyi Iván felvétele) Vendégünk a JB elnöke Példa nélkül áll az eset: a játékvezető bizottság elnöke, Szlávik András, vállalkozott arra, hogy a Népstadion sajtóteraszán nézi végig a rangadókat lapunk munkatársaival és kommentálja találkozókon működő játéka vezetők tevékenységét. Távirati stílusban az események és a megjegyzések. V. Dózsa— Bp. Honvéd Vezette: Hartmann (Urban, Makó). 20. perc: „Ez a Dózsa-sorfal már vagy 8 méterre áll, talán elfogadható . . .” 25. perc: „Hiába reklamálnak a Honvéd-szurkolók, Kanász későn lépett ki, nem lehet szó lesről, a gól érvényes ...” 29. perc: „Esterházy várta már, hogy elessen alig a 16-oson belül.” 45. perc: (Kanász felvágta Szabót, a bírói síp nem szólt.) „Ez volt Hartmann első hibája ...” 48. perc: „Árky hátulról lökte Bodonyit, jogos a 11-es...” 67. perc: „Kardos felvágdásáért sárga lapot kellett volna adni.. 70. perc: „Garaba már másodszor ugyanazt követi el, sárga lap jár neki...” (Megkapta!) 74. perc: „Garabát ki kell állítani...” (Megtörtént!) Véget ért a mérkőzés: „Hartmann-nak ez volt az első rangadója, higgadtan, bátran, jól fizette a találkozót. Osztályzatom 4.5.” (Munkatársunk 4-est adott neki). Vasas— Ferencváros Vezette: Pádár (Nyári, Szilágyi). 7. perc: (Rácz és Szokolai összeszólalkozott az oldalvonal mellett.) „Pádár helyesen figyelmeztette a két játékost . ..” 9. perc: (Furcsa jelenet a Vasas kapuja előtt.) „Szilágyi partjelző nagyot hibázott, mert miután Kakas kifutott a kapujából, a beívelt labdánál Nyilasi és a kapu között csak egy Vasas-játékos volt, labdarúgó ezért a válogatott lesen állt. Ha a labda a hálóba jut, és Pádár gólt ítél, akkor ő is súlyos hibát követ el...” 24. perc: (Kisst húzták, vonták.) „Pádár háromszor is jól alkalmazta az előnyszabályt, nagy helyzet lett belőle.” 42. perc: (A Fradi szépítő gólja előtt Pölöskei kézzel ért a labdához.) „Nem volt szándékos kezezés, a gól jogos .. .* A második félidőben, úgy a 65. perc táján a játékvezető néhányszor elnéző volt. „Hűha, most egymás után többször is fújhatott volna Pádár. Ezek hibák.” Az összefoglaló: „Pádár engedte az ütközéseket. De sajnos lelassult, távol került az akcióktól, 30—40 méterről ítélte meg az eseteket. 4-esre értékelem.’’ (Munkatársunk is.) Nem kellett vitatkoznunk a JB elnökével. Köszönjük a lehetőséget. NÉPSPORT 3 Kérdések Novák Dezsőhöz: • Mire gondolt 0-2-nél, és mire a büntető előtt? na ? Indokoltnak tűnt golvédőt is cserélnie, mégis középpályást és csatárt vitt a pályára. Egyértelmű volt a választás? a 9 Szemlátomást készült „Vasasból”. Okozott-e mégis valamiféle meglepetést a piros-kék együttes az edző számára? — A kétgólos hátránynál még nem voltam túlontúl lehangolt, ugyanis éreztem annyi erőt az együttesben, hogy ezt ledolgozza. Más kérdés, hogy nem voltam oda az örömtől a gólok láttán. Akkor elsősorban azon drukkoltam, hogy sikerüljön legalább a szünet előtt szépíteni, s úgy vonulni pihenőre. Ez a vágyam aztán teljesült is. Így a nyugtattam szünetben mega játékosokat, hogy játsszanak nyugodtan, akkor nem lesz probléma, lehet fordítani. És hozzátet vn: ha nem kapunk újabb gólt, akkor nyerhetünk is. További lendületes támadójátékra sarkalltam a fiúkat, mert hiszen csak ebben esetben tudják ledolgozni az a hátrányt. Amikor jött a tizenegyes, akkor egyértelművé vált a helyzet. Ha bemegy , elment számunkra a mérkőzés. Akkor aligha tudtak volna újítani a mieink, nem lett volna sem idő, sem elég lelkierő a kétgólos hátrány behozására. nos, — Ami a cseréket illeti, tépelődtem azon, mi lenne a legjobb megoldás. Rab nem tudta lefogni Izsót, ezért először őt akartam lecserélni. El is küldtem Dózsát melegíteni. De azt is láttam, hogy a középpályán Pogány is, Koch is elfáradt. Hátrányban voltunk, így középpálya és a támadójáték a hatékonyabbá tétele mellett döntöttem inkább. A frissítés végül is meglökte a csapatot. Új erőre kaptak, s végül a győzelmet is sikerült megszerezni. Nem kis fegyvertény volt a csapattól, hogy a mérkőzés egyetlen szakaszában sem roppant meg, nem veszítette el hitét, tartását, volt elég fizikai és lelki erőtartaléka ahhoz, hogy a legnehezebb időszakot is átvészelje. Minden esetben a Vasas vezetett, mégis tudtak a mieink újítani, változtatni az eredményen. — Ami a taktikát illeti, abban a vártat kaptam az ellenféltől. Tudtam, Váradi egy kicsit hátrábbról indul, a három csatár sokszor úgy mozog, hogy helyet csináljon a szélen felnyomuló hátvédeknek. Ismert volt a Vasas-csatárok játéka is, tudtam, mindegyikre nagyon oda kell figyelni, mert ha jó napot fognak ki , életveszélyesek. Ami meglepetést jelentett, azt ők okozták, csatárok. A három támadó. a Ugyanis mind a hárman nagyon jól futballoztak. Figyeltem őket többször is korábban, s mondhatom, nem egy esetben csak lézengtek. Most meg mentek, mint a fergeteg, Izsó félelmetesen cselezett. Kiss László pedig olyan gyors volt, s olyan lendületes, hogy egyszerűen nem lehetett őt megfogni. De Váradi is megtette a magáét. Azt hiszem, hosszú idő után most nyújtotta azt ez a hármas, amire valójában képes. Éppen ellenünk. Egy biztos: nagyon sokat jelent ez a győzelem. Túl a két ponton, olyan lendületet adhat a gárdának, amelyet ugyancsak hasznosíthat az elkövetkező mérkőzéseken.