Népsport, 1983. december (39. évfolyam, 285-310. szám)

1983-12-27 / 306. szám

XXXIX. 306. ♦ 1983. december 27. „Az operáció nemcsak a térdemet hozta rendbe” Birkózás Tombolt az örömtől. Kocsis Ferencnél nem volt boldogabb ember Oslóban az 1978. évi kötöttfogású EB befejező küzdelmei után. Féktelen örömét előbb Kiss Ferenc edző vállán élte meg. Az edző rohant vele egy csendes sarokba, hogy ott aztán mélyen a szemébe nézve csak enynyit mondjon: „Na látod, Csikó, erre vagy képes, ezt soha ne felejtsd el!” A szálloda halljában, az utcákon boldogan csevegett mindenkivel. Sugárzott róla a diadalérzet. Sokszor ismételgette: — Ez most már sorozatban így lesz!... Mármint, hogy a 74 kgosok világversenyeinek győztese a Ganz-MÁVAG birkózója, Kocsis Ferenc lesz. Nagy mérföldkövet hagyott maga mögött ekkor. Az 1973. évi sikertelen EB- szereplés még nem viselte meg nagyon. A román Popa ellen 8:1-re vezetett már, amikor újabb csípődobást indított és megsérült a bordája. Ez csak balszerencse ... Más volt a világbajnokság. Ott két vereség után kiesett. Mácha, a csehszlovákok olimpiai bajnoka, és az NDK kitűnősége. Göpferth győzte le. Maradt tehát a bizalom továbbra is Torna Mihályé, a hazai nagy riválisé, aki mögött már VB-harmadik helyezés állott, s aki rendre pontszerzőként érkezett haza a nagy versenyekről. Itthon azonban Kocsis egyre keményebben szorongatta, majd többször is legyőzte. Az újabb EB-re 1976-ban mégis csak úgy jutott ki Kocsis, hogy az olimpián szereplőket pihentették. Ő mégis kapott némi többletbiztatást: „Ha érmes leszel, meggyőzően birkózol, kijuthatsz az olimpiára!” Nagy lehetőség volt, de már itthon szertefoszlott... Gaál Karcsival birkózott edzésen és megsérült a bordája, így is odaverekedte magát az éremszerzési lehetőség küszöbére. A bordája azonban fájt, Galaktapulosz pedig nagyon erős volt. Kocsisnak a negyedik hely jutott. — Göteborgban, az 1977. évi VB-n megvertem az olimpiai bajnok Bikovot, Mácha ellen 1:0-ra vezettem, amikor leléptettek, a bolgár Sopovval kettős leléptetéssel ért véget a csata, de érem jutott nekem is, a bronz. S tudtam, hogy most már nem állíthatnak meg ... S jött a diadalsorozat. Oslo nagy sikere, majd Mexikóváros világbajnokságának győzelemsorozata a döntőig. — Ott vezető helyzetben, pár másodperccel a küzdelem vége előtt leléptettek. Csak az aranyérmet vehették el tőlem, azt a tudatot, hogy a legjobb vagyok, azt nem... Mint ahogy ezt bizonyította is. 1979 már a teljes diadal éve. Bukarestben úgy nyert EB-t, hogy első mérkőzésén a finn Huhtala kétvállra fektette. San Diegóban egyszerűen megrémítette ellenfeleit. Látszott a szemükben, hogy tehetetlenné váltak ezzel a roppant erős, dinamikus és veszedelmes fogásokat tudó magyar fiúval szemben. — Moszkvában a szovjet Bikovval vívtuk a döntőt. Ő már volt olimpiai bajnok, én nem. Ő hazai környezetben küzdött, én idegenben. Ekkor jutott eszembe Kiss Feri Oslóban elhangzott mondata. Csak arra gondoltam, hogy én képes vagyok a győzelemre, akkor pedig ki is kell harcolnom ... Láttuk a hátraszaltót és hallottuk a Himnuszt... — Mi tízen voltunk testvérek. Néha igazságtalanul is rám szólt a sok munkában megfáradt anyám. Ilyenkor nagyon kiborultam. Igazságtalannak láttam a világot, hiszen én tudtam, milyen ember vagyok. S, hogy olyan sikeres is lettem, mint amilyen, azt Mángó Andornak köszönhetem. A Kinizsi Húsosban ő volt az edzőm. Csendes, mégis mindig határozott szóval tanított meg mindarra, amit az életről, a birkózásról tudnom kellett. Nagyon nagy szerencse, hogy vele hozott össze a sorsom kezdő birkózó koromban... Hát ha van szép az edzői munkában, akkor a tanítványszeretet ilyen mélységesen őszinte megnyilvánulása feltétlenül az. — Tudom én, hogy a sportoló sikere mögött mindig sok ember munkája bújik meg. Én ezt nem felejtem. Tudom, hogy milyen nagyszerű volt a találkozásom Kiss Ferenccel, dr. Hegedűs Csabával, aki mindig megsokszorozta a hitemet, a győzelmi vágyamat. És mégis jött a diadalsorozat után árnyasabb időszak is. Három EB-aranyérem, világbajnoki győzelem és olimpiai diadal után — beborult az ég. Fogyasztási gondok, súlycsoportváltás és ezzel együtt a sikertelenség. Minderre makacs térdsérülés, operáció. — Érdekes, de így utólag úgy látom, az az operáció nem csupán a térdemet hozta rendbe. A kényszerpihenő alatt elrendeztem magamban mindent. És megint csak visszacsengett Kiss Feri megfogalmazása: erre vagy te képes! Újra nagyon akartam a győzelmet. Talpra álltam, Budapesten újra EB-aranyérem és újra Himnusz. Ezt akarom az olimpián is kiharcolni. — Hajszál híján az év sportolója lett... — Többen már gratuláltak is, hogy ott vagyok az esélyesek között. Már ennek a híre is feldobott, engem az elismerés mindig újabb bizonyításra sarkall. Biztos vagyok benne, hogy ha a világbajnokságon indulhatok, még több esélyem lett volna. Most azonban már csak az olimpiára gondolok... Szemében konok elszántság ült, amikor ezeket e szavakat kimondta. Erőt sugárzott az egész lénye. Fizikai és lelki erőt... Kaszás Sándor A nagy küzdelem első nagy pillanata, amely a főszereplő negyedik EB-aranyérmét jelentette. Sikeres felfordítás! Végrehajtja: Kocsis (alul). Ugyanez nem sikerült később a lengyel Sopronnak. Micsoda küzdelem volt?!... Két gyerek, két költözés vnt Asztalitenisz Aki négy hónappal ezelőtt meg akarta látogatni Bátorfiékat, annak először is a menetrenddel kellett közelebbi barátságot kötnie. Nem minden Szekszárdra tartó vonat áll meg Tolnán. Szeptember óta a hozzájuk igyekvő számára a metró a leggyorsabb. Egy zuglói toronyház harmadik emeletének egyik ajtaján olvasható a név: Bátorfi. Márta asszony nyit ajtót: — Nemrég értem haza, kocsival elvittem a gyerekeket edzésre, hogy ne kelljen annyit utazniuk. Most éppen a vacsorát készítem oda — mutat az egyik konyhaszékre, miközben a halpaprikás hozzávalói sorra a lábosba kerülnek. Ennek a foglalatosságnak kitűnő kiegészítője a beszélgetés. A háziasszony kezdi: — Most már bevallhatom, a költözés napjáig nem is gondoltam arra, hogy mi áll előttünk, mire is vállalkoztunk. Végül is a legnélkülözhetetlenebb tárgyak ládákba, dobozokba kerültek, s az édesanya Csillával és Zolival Pestre költözött, a családfő viszont maradt Tolnán. A család történetében ez volt a második lakhelyváltás: hét évvel ezelőtt Szombathelynek mondtak búcsút. — A férjem megmásíthatatlan elhatározása volt, hogy az akkor hétéves Csillából minél jobb asztaliteniszezőt faragjon. Abban az időben kezdtek a tolnaiak egyre jobb eredményeket elérni, így Pista választása rájuk esett. Mi pedig csomagoltunk. ★ Illetlenség lenne arra rákérdezni, hogy ez a döntés nem szült-e vitát. Ám azt nem tiltja az illem, hogy eltöprengjünk az 1976-ban történteken. Adott egy fiatal házaspár. Mindketten néhány éve fejezték be az orvosi egyetemet. A feleség röntgen-, a férj gyermekorvos, kitűnő állásban egy megyeszékhelyen. Aztán egyik napról a másikra hátat fordítanak addigi életüknek és újat kezdenek egy községben. Erősnek és biztosnak kellett lennie az apai elhatározásnak, hogy egy gyermek bizonytalan jövőjéért két felnőtt — ha átmenetileg is, de — feladja szakmai elképzeléseit. Így lett Bátorfi Csilla a Tolnai VL asztaliteniszezője.★ — Azért mégiscsak egyenesbe jöttünk — mondja nevetve a háziasszony —, kialakult a napirendünk is. Pista reggel hív bennünket, s megtartja a napi „eligazítást”. Legelőször én indulok, majd Csilla, végül Zoli. Három közül újból mindannyian itthon vagyunk. Ilyenkor ismét megszólal a telefon, s mindenki beszámol a napjáról. Aztán ebédelünk, s a gyerekek elmennek edzésre. Mire hazajönnek, kész a vacsora, megérkezik a következő hívás is, és mindketten részletesen elmesélik apjuknak, mi történt a tréningen. Erről a törékeny aszszonyról talán senki sem feltételezné ezt a hihetetlen erőt és akaratot, ahogy családjáért minden áldozatot vállal. Nem valószínű, hogy akad irigye ... — Csak utólag gondolkodtam el a véletlen és a szerencse egybeesésén — folytatja. — Hiszen a MÁV-kórházba az orvosi hetilapban meghirdetett állásra jelentkeztem. És csak később derült ki, hogy ez mennyi könnyebbséget jelent. Az egész család vasúti kedvezményt kap, s mivel egyik héten mi utazunk Tolnára, a másikon a férjem jön, nem rossz dolog. Az sem megvetendő, hogy az országban mindenütt vannak olcsó MÁV-szállások, hiszen a két gyereket minden versenyre elkísérjük ... Aztán hirtelen az órájára néz, s már robog is a gyerekekért az edzésre. ★ Vacsora után még mind a két Bátorfi az íróasztal mellé ül. A fiú egy Mátyás királyról szóló történetbe merül el, a lány angolul állít össze egy étlapot. — Az elején, mikor a legnehezebb volt, akkor segítettek a legtöbbet a Radnóti gimnáziumban az osztálytársaim, a tanáraim — mondja Csilla a tanulás után. — Az osztályfőnököm még a felnőtt Tizekre is kijött szurkolni. A nyolcéves Zoli szégyenlőssége még egy lánynak is becsületére válna, így nehéz belőle bármit is kihúzni. Ám a zöld asztal mellett rá sem lehet ismerni, Herendi Iván, a BVSC edzője szerint a játékban még nálánál évekkel idősebbekkel is felveszi a versenyt. A Tolnáról az esti telefonhívás menetrendszerű pontossággal érkezik. Így én is tudok néhány szót váltani Bátorfi Istvánnal. — Nem titok, hogy mindkét gyerekkel kezdettől fogva elsősorban az édesapjuk foglalkozott... — Én többet követeltem meg magamnak a szakosztályban, mint a többi szülő. De többet is vártam el a lányomtól és a fiamtól, mint egy edző. Néha könyörtelen voltam hozzájuk, volt úgy, hogy Zoli egy évig csak fonákkal játszhatott. Ha a szakmai tudást kérdezi, edzői oklevelem nincs, csak tapasztalatom, közel harminc éve játszom magam is. És természetesen ott voltak a tolnai edzők is. — Akkor miért döntött mégis a költözés mellett? — Egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy Csilla előrelépéséhez környezetváltozás kell, mert a hozzám való kötődése már gátolja a fejlődését. És most már olyan szintet ért el játéktudásban, hogy én már nem tudok neki segíteni. — Miért maradt Csilla a fővárosban továbbra is a Tolnai VL játékosa? — Nagyon sokat köszönhetünk az egyesületnek, így nem lehet egyik napról a másikra búcsút mondani! ... — Itt, Pesten viszont a válogatott mellett a csak férfiszakosztállyal rendelkező BVSC-ben készül. Jó ez? — Feltétlenül jót tesz Csilla amúgy is férfias játékstílusának. De nem véletlen, hogy mind a két gyerek a vasutas klubhoz ment. Régi vágyam, hogy egy csapatban szerepeljenek? Igen, azt szeretném, ha a lányom csapatbajnoki mérkőzéseken az egyesület alacsonyabb osztályban induló együttesében játszana a férfiak ellen. De ezt eddig még senkinek sem említettem ... — És Zoli? Róla még nem beszélt. — Vele is szeretnék legalább annyit foglalkozni, mint a testvérével. De egyelőre a munkám még Tolnához, az itteni betegeimhez köt. Tudja, ha ő is lány lenne, talán a család nem is költözött volna a fővárosba, csak Csilla. De ha új életet vállaltam a lányomért, meg kell tennem a fiamért is, hiszen Tolnán a férfi asztalitenisz jóval elmarad a női mögött.★ Tíz óra elmúlt. Zoli még egy álmos „sziá”-t kiált a paplan alól. Csilla is egyre laposabbakat pislog, hiába, fáradt. Az elmúlt hetekben jó néhányszor kellett válogatott mezben igazolnia tudását a nemzetközi mezőnyben. („Az utóbbi idők egyik legnagyobb tehetsége” — mondta rá a szövetségi kapitány, Berczik Zoltán). Márta se friss már. Így a vendég távoztával bizonyára gyorsan elcsendesedik a lakás. Beke Csilla NÉPSPORT 7 Sűrített céltábla Az öttusaszövetség elnökségének legutóbbi ülésén — mint arról már hírt adtunk — egyebek mellett határozat született arról, hogy a jövő esztendő háromtusaversenyein a lövőszámot az úgynevezett sűrített köregységű céltáblára bonyolítják le. A döntés előzménye: a sportág nemzetközi vezérkara néhány év óta ko'''' lyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a „kinőttnek” minősített, hagyományos céltáblát fölcseréli erre a (próbaversenyeken már sikerrel használt) változatra. Miután az ilyen lényegi kérdésekben kizárólag a négyévente összeülő sportági kongresszus határozhat, így csak jövőre, a játékokat megelőző tanácskozáson dől majd el, marad-e a régi tábla, vagy az újat kell megcélozniuk az öttusázóknak. Az egyremásra születő maximális (200 körös) teljesítmények azt ígérik, hogy a változtatás valószínű. Nos, a MÖSZ vezérkara — amint ez a határozatból is kiderült — elébe kíván menni a változásnak: az utánpótlást tömörítő háromtusában már fél évvel a kongresszus előtt változtattak. Az itt várható tapasztalatok csak használhatnak a hazai öttusának. És ha történetesen mégis marad a régi céltábla? Akkor sem történik baj. Szakmai vélemények szerint ugyanis aki sűrített körökre pontosan céloz, annak a hagyományos tábla már meg sem kottyan.*.