Népsport, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-30 / 25. szám
XL. 25. ♦ 1984. január 30. @ Labdarúgás ) _________________________ Vasárnapi vendégünk: Törőcsik András A csendet vágyta, de most örül a „zajnak” Az újpestiek válogatott labdarúgója, úgymond, mindig beszédtéma a szakmában. Ha megy neki a játék, azért , ha éppen összejön egy gyengébb időszaka, akkor meg azért Szó ami szó, alkalmanként számon lehetett kérni tőle a több futást, az erőszakosabb, hajtósabb játékot, az viszont aligha vitatható, hogy a szőke futballista mestere a cselezésnek, varázslatosan bánik a labdával, irányítókészsége is minden igényt kielégít. Ha formában van, ha igazán összekapja magát, akkor nyerő embere klubjának, úgyszintén a nemzeti tizenegynek! S az utóbbi időben Törőcsik András összekapta magát. A válogatott legutóbbi túráján sűrűn írtak róla az újságok, s a játékosfigyelőik noteszaiba is többszörösen aláhúzva került a neve. Spanyolországban már azt is papírra vetették, hogy a Barcelona „vendégmunkását”, a lobogó hajú nyugatnémet Schustert álmatlan éjszakák gyötörték, mert tudomására jutott, hogy az újpesti fiúra szemet vetett a katalán klub. S ugyebár annyi dudás egy csárdában ... Hogy igaz a hír, vagy nem, ez mit sem számít, a beszélgetés nyitányaként nagyon is megfelelt. Bandi mindenesetre mosolygott a feltevésen. " Nem, Schuster átvirrasztott éjszakáiról nem hallottam. Meg vagyok győződve arról, hogy nem olyan ijedős srác a válogatott középpályás és ha netalán hallott is valamit velem kapcsolatban, azért tudott rendesen aludni. — Ha hívnának, elmennél a Barcelonához játszani? — Természetesen. De ettől pilla- natnyilag nem tartok. — Miért? A hírek szerint tetszett a játékod a spanyoloknak. 4 Lehet, hogy tetszett, csak az a kérdés, mennyire? Azt hiszem, a nagycsapatokhoz, mint a Real Madrid vagy Barcelona, nagyobb nevek kellenek. — Egy jó Törőcsiknek még a márkás klubokban is hasznát vennék. Bólintott. A jónak — szerintem is. Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom: úgy érzem, el tudnék játszani ezekben a csapatokban is. S ha rajtam állna a választás, természetesen közülük választanék. Más jó játékosok között futballozni, s más egy kisebb klubban, ahol tőlem várnák, hogy kicselezzek mindenkit, s rúgjam a gólokat is. Egy embert — s erre rengeteg a példa — le lehet fogni, hidegre lehet tenni. De ahol már háromra, meg négyre kell odafigyelni, ott mindig akad lehetőség a villogásra. — Egy szó mint száz: ha mehetsz, és ha tíz Ibériai-félszigetre hívnak, elképzelhető, hogy odaszerződsz? — Igen. Nem egy bajnoki mécsesét néztem meg, s az a tapasztalatom, hogy itt nem védekeznek körömszakadtukig a csapatok, nincs klasszikus emberfogás, nem kísér mindenki mindenkit mindenhová, még az öltözőbe is. Hagyják egymást játszani, s így az a futball nem lélekölő. Azt sem mondhatnám, hogy különösebben durvák lennének a védők. — Maradona aligha osztja mostanság e nézetedet, amióta Goiconcheával, a „két lábon járó természeti csapásnak” titulált védővel találkozott. Gondolom, te sem tapsoltál a boldogságtól, amikor megtudtad, hogy ő lesz a testőröd? Tulajdonképpen már ismertük egymást, mert annak idején a Bilbao elleni meccsen játszott a Dózsa ellen. Félni nem féltem tőle, más kérdés, hogy az orra elé nem álltam volna dekázni a labdával. Szerencsére a válogatott mérkőzésén jobbára visszamaradt, nem jött utánam a középpályára, így szemből vihettem rá a labdát, ilyen esetekben pedig nem egyszerű odavágni, mert ki tud térni az ember. De nem is „tüskézett”, sportszerűen játszott. — Mesélj a túráról! — Szép volt, jó volt, eredményes volt. Bizony már ránk fért egy kis siker. — Az utolsó, a Betis elleni mérkőzésről tudjuk idehaza a legkevesebbet. Sima volt a győzelem? Lényegében nem volt gond. Az első félidőben 2-0-ra vezettünk, de lehetett volna négy is. Mondjuk, 4-1. Szünet után a spanyolok szinte az egész csapatukat lecserélték, s csupa fiatal jött be a helyükre. A tartalékok. Azok meg úgy futottak, mint a nyulak, majd megszakadtunk. Ellenünk akarták bizonyítani, hogy mit érnek, most akartak helyet szerezni maguknak a legjobbak között. Tehát, mint említettem, sokat szaladtunk, de fordítani nem hagytuk őket. — Mondd Bandi, mitől változott meg ennyire a játékod, sőt, a játékfelfogásod? Másként élsz, másként dolgozol az utóbbi esztendőben, vagy egyszerűen megelégelted a korábbi kritikákat, s úgy döntöttél, ráteszel egy lapáttal? Is, is. Megvallom, egy kicsit a dac is dolgozott bennem, hogy megmutassam: nem lehet leírni! Ami az edzéseket illeti, nem a mennyiségi munka növekedett, sokkal inkább a minősége változott. Amit csinálok azt intenzívebben teszem, mint annak előtte, s ennek nyoma van. A pályán kívül pedig annyit engedek meg magamnak, amennyiről tudom, hogy nem befolyásolja sem a napi edzésmunkámat, sem pedig a hétvégi teljesítményemet. — Mire volt szükség ahhoz, hogy így gondolkozz és így cselekedj?- Semmi különösre. Csak arra, hogy igazán benőjön a fejem lágya. Elhittem: ha most nem fogom meg magam, ha továbbra is lezserül csinálom a drlágot, végleg leszálló ágba kerülök, s abból már nagyon, de nagyon nehéz ismét felemelkedni. Huszonkilenc éves leszek, s azt szeretném, ha még lenne néhány szép futballévem. — Az elkótyavetyélteket nem sajnálod? — Dehogynem. De ha valaki csak az elúszott vagyona után siránkozik nap mint nap, az egy-kettőre koldusbotra jut. Ami megmaradt, azt igyekszem kamatoztatni. Ebből lehet még talán nagy pénzt is csinálni ! — Mi lesz a bajnokságban és a kupában? Jó lenne egy huszáros fél évet kivágni. Sajnos, a KEK-ben az egyik legnagyobb favoritot sikerült kihúznunk, az Aberdeent. Két együttest szerettünk volna elkerülni, őket és a Manchestert. Hát ez lett belőle. Nincs más lehetőség, mint megpróbálni egy kis borsot törni az orruk alá. — Egy évvel ezelőtt azt mondtad egy beszélgetésünkön, hogy azt szeretnéd, ha csend lenne körülötted. Most nincs csend, de azt hiszem, ezt a fajta zajt azért másként viseled? 4 Hát igen. Ez más... A mostani foglalkozás természetesen „zene” a fülnek ... De azt hiszem, a túl sok dicséret már a másik véglet lenne. A mostani játékomat sem szabad eltúlozni. — Ez igazán tiszteletreméltó szerénység ... 4 De lehet úgy is mondani, hogy mértéktartás. Meg kell várni mindennek a végét, s akkor ráérünk ünnepelni. — Te mikor akarsz ünnepelm? 4 Egy jól sikerült tavasz, de méginkább a VB-selejtezők után. — Búcsúzóul mondd el, mostanában olvastál magadról olyasmit, amit eddig még egyszer sem? 4 Az egyik spanyol lap azt írta, hogy én vagyok a magyar válogatott veteránja. Hát ezt is megértem ... Várkonyi Sándor A sportmúzeum előadói pulpitusán a héten egy főorvos a labdarúgásról beszélt. Élvezetesen, időnként lebilincselő módon. Közben a vásznon külföldi utakat, mérkőzés-pillanatokat megörökítő színes diák villantak fel. A nézők végigkísérhették az 1953-ban FIFA-tornát nyert ifjúsági válogatottunk útját. „Ez a csapat úgy jutott el az elsőségig, hogy még gólt sem kapott! ... Minden mérkőzésre villamossal mentünk, még a brüszszeli Heysel-stadionba, a döntőre is ...” Aztán néhány kép az utánpótlás-válogatottról. Tichy, Szojka, Csordás, Várhidi, Tóth József és a többiek. „Nagy siker volt, amikor Romániában, mindenkit megelőzve, nemzetközi tornát nyertünk a felejthetetlen Mandik Béla vezetésével.” Egy újsághír, öles betűkkel: „Elutazott a magyar válogatott Prágába.” És egy nagy kép a játékosokról: „Grosics védett. Én voltam a tartalék. Feszengve ültem a kispadon, mert Sebes Gusztáv, az akkori szövetségi kapitány azt mondta Mándi Gyulának, az edzőnek, hogy ha kedvezően alakul az eredmény, az utolsó negyedórában küldjön be védeni. Guszti bácsi a lelátón ült, Mándi pedig izgalmában elfelejtkezett az utasításról. Én meg nem mertem szólni... így aztán soha nem lettem A-válogatott. Huszonnégy évesen térdsérülésem miatt visszavonulásra kényszerültem ...” Egy csapatkép arról a 23 éven aluli utánpótlás-válogatottról, amely Sárosi László vezetésével Európa-bajnokságot nyert. „Ez a szemüveges férfi itt, a jobb oldalon én vagyok, mint a csapat sportorvosa...’’ A dia egy féloldalas, fényképes riport mását örökítette meg. Címe: „A rákkutató orvos” A teremben újra világosság lesz. Kezdődik a beszélgetés a hallgatósággal, futballról, sportorvoslásról, tudományos munkáról, mai életünk örömeiről, gondjairól. A főorvos nem más, mint dr. Balogh István, az ifjúsági válogatott egykori kapusa. A végén nagy taps. A nézőtéren három egykori válogatott labdarúgó tapsol a leghevesebben: Sárosi László, Rákóczi László és Pál Tibor. ők ugyanis tudják, hogy a főorvos úr szombaton jubileumi születésnapot ünnepelt: ötvenéves! Gratulálunk! A főorvos úr diái NÉPSPORT 3 „Jó lenne mihamarabb a pályán ” Gyógyító tornával a bal szélig Nősülés — begipszelt térddel • Dugóhúzó medicinlabdával A pályán még hiába kerestem Pölöskei Gábort. — A hét elején itt járt a klubházban, de csak látogatóban — informált Horváth „Api”, a Fradi-fiúk egyik oktatója. — Egyelőre a Sportkórház rendszere is vendége. A Sportkórházban Gyarmati doktornál érdeklődtem a válogatott csatár felől. Eligazított, délelőttönként az ő birodalmában megtalálhatom. Másnap reggel a belgyógyászat folyosóján a nagyvizitről érkező főorvos, dr. Juhász József szintén eligazított, mégpedig úgy, hogy „Pólóst” Bodnár tanár úrnál keressem. Kerestem. Megtaláltam. Kifejezetten peckesen lépdelt felfelé a lépcsőn. Melegítőben, tornacipőben, homlokra húzott kötött sapkában. — Aki így megy, annak a pályán, s nem a kórházban a helye — mondtam Gabinak a parola után.* 4 Azt hiszem, az még egy kicsit odább van. Egyelőre meg kell erősítenem az operált lábamat. Néhány centivel ugyanis vékonyabb ez a combom — mutatta a műtött lábát —, mint a másik. Szakállas, széles vállú fiatalember jött, csak úgy rövidnadrágban, s odaköszönt. ő is egy sorstárs volt, aki Bodnár tanár úr „műhelyébe” indult. Pölöskei még az ősszel sérült meg. A SZEOL AK elleni bajnoki mérkőzésen. Egy kapuratörésnél leragadtak a stoplijai, a teste fordult, a lábfeje nem. A következmény: külső porcleválás, belső szalagszakadás, több órás műtét. — Hogy teltek az elmúlt hónapok? — Minden rosszban van valami jó. A nagy tétlenséget arra használtam fel, hogy készültem a vizsgáimra. Le is tettem valamennyit sikeresen. Ha egészséges vagyok, talán elmegyek a válogatottal a túrára, akkor pedig halasztanom kellett volna, s most kezdeném az egészet. Más kérdés, hogy szívesebben kezdeném most a vizsgák miatti izgulást az egészséges lábbal. Feltűnt a kanyarban Bodnár tanár úr. Gábor köszöntötte. 4 Rögtön jövlik, Laci bácsi. Aztán folytatta. 4 Időközben, begipszelt térddel, megnősültem. De nem bicegtem az anyakönyvvezető elé, ugyanis úgy csinálták meg a kötésit, hogy térdben hajlítani tudtam a lábam. — Jó lesz visszasietni, mert a csapat roskadozik, hiányolja a válogatott szélső góljait... — Na, azért nem olyan vészes a dolog. Nem olyan rossz a Ferencváros, mint amilyen a pillanatnyi helye. Ha csak az MTK-VM és a ZTE elleni mérkőzést megnyerjük, már nem olyan sivár a kép. Volt még ezen kívül is nekünk álló találkozó, hogy mást ne mondjak, a tatabányai. Jó lenne mihamarabb a pályán, de momentán egy ideig erre nem lesz módom. A teljes gyógyulás az ilyen műtét után legalább öt hónap. Ebből még van hátra jó pár nap. De április közepén talán ismét beállhatok a sorba. Nem lehetett húzni tovább az időt, mert félő volt, hogy lejön a minikonditeremből Laci bácsi, s nádpálcát is hoz magával. Gábor felballagott hát az emeletre, én meg a nyomába szegődtem. A kis teremben „telt ház előtt” rövid eligazítást tartott Bodnár László vezető gyógytornász. — Csupa rokonszenves gyakorlat következik, mondhatnám, közkívánatra állítottam össze. Mindenki fogja a labdáját, máris kezdjük a vidám játszadozást. A labdák medicinlabdák voltak, s kezdetét vette a „móka és a kacagás”. Hamar kiderült, hogy menynyi furfangos dolgot lehet csinálni a pufóklasztikkal, hogy visszaerősítsék az operált lábakat, a régivé tegyék a petyhüdt izmokat. Bodnár tanár úr érti a módját annak, hogyan mozgassa meg a lábadozókat. A dugóhúzónak becézett gyakorlatnál amikor a fej fölül hozták le körkörös mozdulattal a medicineket, Laci bácsi nagy érdeklődéssel fordult a társasághoz. — Ki nyög? — kérdezte, aztán tömeges jelentkezés híján prolongálta a dolgot. Pölöskei Gabi szorgalmasan hajladozott, döntögette a törzsét, terhelte óvatosan a térdét, melyen vagy húszcentis forradás „díszeleg”. Most naponta ezt csinálja. Mert az út a gyógyító tornán át vezet ismét a bal szélig. v. s.