Népsport, 1984. november (40. évfolyam, 264-288. szám)

1984-11-01 / 264. szám

Népsport. AZ @ÜS2Á$15 TIS?fcIiE¥gLÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1984. NOVEMBER 1. « Ára: 1,30 forilt • XL. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM. Kosárlab­da Ronchetti Kupa így győzelem, egy döntetlen, egy esély A Ronchetti Kupa máso­dik fordulójában szereplő mindkét magyar női együt­tes szerdán hazai pályán ját­szotta első mérkőzését. A legjobb 12 közé jutásért fo­lyó találkozó előtt mindkét vezető edző győzelmet várt, ám csak Varga Mátyás re­ménye vált valóra, csak az MTK-VM várhatja bizakod­va a jövő heti visszavágót. Kőér utca A két időkérés között 12 perc telt el. Zorán Kalinics a 2. percben négypontos hát­ránynál hívta a pálya szé­­lére csapatát. Lukács Sándor a 14.-ben, ám ekkor már a szöve­tkezetieknek kellett 12 pontot ledolgozniuk. Mind­két időkérés után változott a játék, fordult az eredmény. Előbb a jugoszlávok tet­tek féket a magyarok per­­gő, gyors indításos játékára, s kényszerítették őket pozí­ciójátékra, távoli dobásokra. Ez utóbbiakból azonban in­kább csak dobálgatások let­tek, és a gyűrűről, palánk­ról lepattanó labdát rendre a magassági fölényben levő, erőszakosabb ellenfél szerez­te meg. Aztán jött a Szpari-fordu­­lat: emberfogása a védekezés helyett tömörülő zóna és Kranjecz helyett Beloberk. S a vendégek mindkettővel ne­­hezen birkóztak meg. — Beloberk kéthónapos ki­hagyás és három edzés után akkor játszik csak, ha nem kell kitámadnunk, ha nem túl gyors az iram ■*- mondta előzi...esen Lukács Sándor. — Hiszen ehhez még fizikailag gyenge, viszont távoli kosa­rasra szükségünk lehet. És a félidő vége előtt Be- Vuberk jött is, s kilenc pont­jával a hátrányból nemcsak egyenlő állás, hanem egy­pontos vezetés is lett. Miért vált mégis egyenlőt­lenné a dobópárbaj? A Spar­tacus sorra „lőtte a kapu­fákat”, a Crvena Zvezda já­tékosai viszont még akkor is betaláltak, ha szabálytalan­kodtak ellenük. — Jó ez a jugoszláv gár­da, amikor kell, erősít. Hiá­ba, ez a tapasztalat! — je­gyezte meg a női válogatott vezető­edzője, Killik László. Ami igaz, az igaz, a ru­tinnal — főleg a nemzetk­ö­­zivel — valóban hadilábon állnak a budapestiek, hiszen csapatuk nemcsak csonka (a sérültek miatt), hanem csikó is, mivel a többség jóval 20. életévén innen van. És a ha­zai bajnokságban is csak ebben az idényben jutnak rendszeresen szóhoz a fiata­lok. Lelkesedésük, akará­suk — főként az idősebbek „betlizése” miatt — ezúttal kevés volt, azaz csak egy döntetlenhez volt elegendő. (Kupákban az első mérkő­zésen nincs hosszabbítás.) És ez a visszavágóra nem hagyott sok továbbjutási esélyt ... Hungária körút Mintha a kilencest válasz­totta volna kedvenc számá­nak az MTK-VM együttese, hiszen kilenc perc alatt mindössze kilenc pontot do­bott. (Utólag derült csak ki, hogy ez a kilences végül sze­rencsés szám lett.) Talán a meglepetés okozta ezt a ■ „kosár-ínséget”, hiszen a románokról készített video­felvétel alapján egy ala­csony, képzetlen, távolról rosszul dobó ellenfelet vár­tak. No­s, mindebből csupán az alacsony igazolódott be. A bukaresti kék-fehérek nemcsak bátran, hanem pon­tosan is dobtak távolról, ha kellett, türelmesen kijátszot­­ ták a helyzeteket, jól fogtak embert, szedték a lepattanó­kat. . . Tették mindazt , amivel az MTK játékosai adósak maradtak, legalábbis 15 per­cen át. Ennyinek kellett ugyanis eltelnie ahhoz, hogy a lányok magukra találjanak. (Folytatás a 2. oldalon.) Létszám- és erőfölényben a saját palánkjuk alatt a belgrádiak: Radovics, Kalics, Fekics és Pocsekovics megszerzi a lepattanó labdát Kárpáti és Kacsa elöl KAJAK KENU A Bp. Honvéd nem olyan jó, mint amilyen... f6­­oldal) FORMA—1: A Mdine háziversenye (8. oldal) Az MNK szerdai ,,­, • szenzációja: a BVSC kiverte a V­ideoton­t A Csepel Konyhádon, a Haladás Mosonmagyar­óváron, és Eper Balmazújvárosban búcsúzott a kupától . A kiscsapatok megizzasztották neves ellenfeleiket • Isi milt­ egy találkozó félbeszakadt Óriási meglepetés született a szerdai MNK-forduló Szőnyi úti összecsapásán, ahol a területi bajnokságban szereplő BVSC együttese magabiztos játékkal búcsúztatta el a kupaküzdelmektől az ősz élvonalbeli sikercsapatát, a Videoton gárdáját! Képünkön Fiák, a vasutasok kapuvédője biztos kézzel öklözi el a labdát a sötét mezes Palkovics és Varsányi (2) feje elől (Koppány György felvétele) Szerdán 31 mérkőzéssel folytatódtak az MNK-küz­­delmek. A nap szenzációját a BVSC szolgáltatta: a vasutasok legyőzték az UEFA Kupában bravúrosan szereplő és az NB I-ben vezető Videotont. A fehér­váriakon kívül még három első osztályú csapat vér­zett el: a Csepel Bonyhádon, a Haladás VSE Moson­magyaróváron, az Eger Balmazújvároson kapott ki. Búcsúra kényszerült több második vonalban szereplő gárda is. A Hódmezővásárhely Szegeden a Dózsa él­len 11-es rúgásokkal vesztett, miként a Kazincbarcika is Bátonyterenyén a Nagybátony ellenében. A Duna­újvárost a­z Építők SE győzte le magabiztosan, há­romgólos különbséggel. Ebben a kupafordulóban egyébként a továbbjutó élcsapatok zömének a­laposan meg kellett küzdeni a sikerért. „Szenvedett” az MTK-VM Recsken, nehéz perceket élt át a Ferencváros Lajosmizsén, a Tata­bánya Szentendrén és a PMSC a PEAC otthonában. Mindössze két nagy különbségű győzelmet mondhat magáénak az NB I mezőnye: négy-négy gól különb­séggel­ győzött a Békéscsaba és a Szeged. A fordulóban egyetlen mérkőzés nem fejeződött be: a Budafok—Vác találkozó köd miatt félbeszakadt. Az La MTK—Vasas mérkőzést november 7-én játsszák. A következő fordulóra november 28-án 12.30 órakor kerül sor. A csapatok párosítása rövidesen megtör­ténik, játékosa kitűnően játszott, ill. Májer. Bonyhádi VVSC— Csepel 3-2 (2 0) Bonyhád, 3000 néző. V: Maczkó J. Csepel: Gelei — Kincses B., Wéber, Kras­­nyánszky, Gálhidi — Kele­men, Csucsánszky, Kincses S. — Tulipán (Fischli), Krisz­tin, Kovács (Nagy). Élvezetes, jó iramú, mind­végig nagy küzdelmet ví­vott a két csapat. A bony­hádiak határtalan lelkese­dése nagyszerű csapatjáték­kal párosult, s ezzel feled­tetni tudták a két osztály­­nyi különbséget. Remekbe szabott gólokkal jutottak 3-9-ás előnyhöz, ami végül elegendőnek bizonyult az NB I-es fővárosi gárda ki­veréséhez. G: Palkó, Sebestyén dr., Zircher, ill. Csucsánszky (2. egyet 11-esből). BVSC—Videoton 2-1 (1-0) Szőnyi út, 900 néző. V: PuhL BVSC: Flak — Takács, Szepesi, Cseke, Bélik — Né­meth, Zeidler, Végh — Gyi­­m­esi, Bagyinszky, Kölln. Vi­deoton: Koszta — Borsányi, Vaszil, Cs­uhay, Horváth — Burcsa, Palkovics, Witt­­mann — Májer, Gömöri, No­­váth. Alaposan ráfizetett a Vi­deoton, hogy nem a leg­­ütőképesebb csapatát sze­repeltette. Igen megillető­­dötten kezdtek a hazaiak, de később néhány ügyes tá­madást vezettek és két lát­ványos gólt is rúgtak. A Videoton teljes­ítmény­én nyoma sem látszott a Pá­rizsban megcsodált, precíz, kombinatív összjátéknak. A „szupermeglepetés” a BV­SC-játékosok határta­lan lelkesedésén kívül, az NB I esek túlzottan „nagy­­­ vonalú” játékának eredmé­nye. Furcsának tűnik, de a hazaiak a második fél­idő alapján — bár a vé­gén beszorultak —, akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. G: Bagyinszky, Kölln, ill. Novath. Jó, a BVSC minden Balmazújváros— Eger 2-1 (1-0) Balmazújváros, 1200 néző. V: Ádám. Eger: Póta — Zsi­­dai, Varga, Berecz, Megyesi — Szebegyinszky, Sass, Si­mon — Kiss Gy., Szilágyi B. (Szilágyi A.), Kiss T. (Hor­váth). Az első 15 percben a ha­zaiak irányították a játé­kot, az Eger gyengén ját­szott! Fordulás után a ven­dégcsapat támadott inkább. (Folytatás a 3. oldalon.)

Next