Népsport, 1985. március (41. évfolyam, 51-77. szám)
1985-03-01 / 51. szám
XLI. 51. ♦ 1985. március 1 gi Labdarúgás Boda Imre mondja „A BVSC elleni vasárnapi edzőmeccsen még nem voltam a kezdőcsapatban. Nem fogják elhinni, de csak a szerdai Népsportból tudtam meg, hogy este játszom... Nem tagadom, egyre jobban bám, hogy 24 éves fejjel sehogysem tudom kiérdemelni a feltelien bizalmat. Hosszú évek óta szerepelek az MTi KVM-ben, de igazából meg soha nem éreztem, hogy szükség van itt rám ... Mindig amiatt bírálnak, hogy sok helyzetet kihagyok. Igaz, valóban rúghattam volna az ősszel is legalább húsz gólt. Csak négyet sikerült összehoznom, tízzel együtt sem értem, miért nem értékelik a játékomban, hogy én minden meccsen hajtok, elöl-hátul birkózom, ha kell, beállok a sorjaiba, feltúrom a pályát annak érdekében, hogy nyerjünk. Igaz, nem vagyok olyan pengés, mint Fodor, a technikum sem hasonlítható az övéhez, de azért talán az is ér valamit a csapatnak, hogy törökzúzok a kapu előtt, és akkor sem jövök zavarba, ha fejelnem kell... Idegőrlő, hogy amikor néha felmerül egy neves csatár hozzánk igazolásának a terve, azonnal az én helyzetem válik bizonytalanná. Négy gólt egyébként az első csapatban még sohasem szereztem .. . Ez a szerda esti Megyeri úti meccs éppen ezért örök élményem marad, ráadásul nem is emlékszem, mikor játszottunk ilyen jól. Persze, az is igaz, hogy ha Kardos Jóska ott van, vele biztosan nehezebben boldogultam volna, mint így ... Csodás lenne megnyerni a kupát, végre kiléphetnénk a világ elé! Ha szombaton játszom a Haladás ellen, az lesz a századik bajnoki meccsem. Úgy érzem, most nincs veszélyben a jubileum. Elvégre nem sok futballista mondhatja el magáról, hogy Újpesten rúgott-fejelt négy gólt a Dózsának .. . ... egy meg egy az kettő, kettő meg egy az három, három meg egy az négy ... Úr ír. Ül nagyapám olvasókönyvében és ír. Sőt, nem is ír. Rajzol. Zsánerírással, malomkeréket, létrat, kígyó S-et. Meg goalt, footballt, backet, off-side-ot, cornert, fault és hands-szel. Meg még sok mindent, a dresstől a centerhalfig. Ilyen volt a nyelv, ilyen az olvasmány a football játékról. És maga a football játék milyen volt? Arról is sok mindent meséltek és sok mindent leírtak. Hogy jó volt, rossz volt, durva vagy szellemes, mára már teljesen mindegy. Ám az már korántsem közömbös, hogy sokáig amateurként kergették a fűzős footballt a játékosok. Első volt a munka, s a szórakozás csak utána következett. Ámbár előfordult, hogy valaki hasznot húzott a játékból, és annak jóvoltából nyugdíjas állásba könyörögte be magát. Nem csupán a pályán igyekezett állását megtartani, hanema munka helyén is. Ha ütközött egymással a kettő, akkor szinte minden esetben a munka lett a győztes. Hiába, ilyen időik jártak, ilyen szelek fújdogáltak a már akkor is népszerű football körül. Sok évtizeddel később már nem az úr ír. Nem is a könyvben. Az újságíró ír. Újságban, pénzért, de ugyanarról. A változatlanul népszerű labdarúgásról. Éppen akkor „találják fel” a területi bajnokságot, látszólag korrekt játékszabályokkal. Az újságíró pedig meditáló alkat, és nem átall arról elmélkedni, hogy szépek az új előírások, csak aligha betarthatók. Illetve, ahol betartják őket, ott eleve lemondhatnak a továbblépésről. És az újságíró pontról pontra rámutat bizonyos antagonisztikus ellentmondásokra, amelyek az ezerszer zászlóra tűzött jelszó, az igényes szakmai munka és bizonyos rendeletek, így a munkaidő-kedvezmény között feszülnek. Nem, nem mond ellent a rendeletnek, sőt, helyesli, csak figyelmeztet kijátszásának lehetőségére. Meg felhívja a figyelmet néhány szent őrültre, aki a játék szenvedélyes szerelme miatt még más, súlyosabb szabálytalanságtól sem riad vissza. Mivel az újságíró nem csupán meditatív, hanem időnként konstruktív alkat is, egy barátját felkéri bizonyos számítások elvégzésére. A barát szintén futballbolond, ezért villámgyorsan érkezik az eredményekkel. A számok, amelyeket hoz, arról mesélnek, hogy minimális világítással egy kétórás esti edzés maximum ötszáz forintos villanyszámlát jelentene a kluboknak. Ezzel szemben a kétórás délutáni munkaidő-kedvezmény, húsz játékosnál, mintegy ezer forintnyi summát tesz ki. Ráadásul a deficit nemcsak anyagi, hanem erkölcsi téren is jelentkezik. Hiszen a munkahelyen az edzésre induló játékos magára — és az egész futballra — vonja a munkatársak haragját. Az eszmefuttatás végén javaslattal áll elő. Mivel nem hivatal, csak magánember, ezért kampányt nem indíthat. Csupán csendben javallja, hogy kihasználva a labdarúgás körül akkor éppen megjavult légkört, a területi bajnokságba jutás öröm tüzeinek lángolását, vigyenek más fényt is az ünneplőknek, készítsenek a kis klubok pályájukra világító berendezést. Nem díszkivilágításra valót, csak edzésre alkalmas pisla fényt adót. A javaslat megjelent, s mi tagadás, nem követte fáklyásmenet. Maradt minden a régiben. A szabály szilárdan állt, az egyesületek következetesen megkerülték. Megkerülték, mert meg kellett kerülniük, ha fejlődést akartak. Az illetékesek, köztük a mindig illetéktelen újságírók is, szemérmesen elfordultak vagy behunyták a szemüket. Úgy tettek, mintha nem látnák, mintha nem tudnák. Látták és tudták,de hallgattak. És hallgatott az újságíró is. Ült és nem írt. Csak figyelt. Figyelt és azt tapasztalta, hogy a legtöbb területi csapat stikinkkel kedvez játékosainak, sőt némelyek nem átallanak „szarcban” pénzt csöpögtetni győztes meccs után a lapos zsebekbe. Máshol azt látta, hogy játékosok „fal” állásban vannak. Ezért, másokkal ellentétben, nem csodálkozott, hogy a jó futballisták nem vágynak magasabb osztályba. Továbbra is figyelt, és a legutóbbi felkészüléskor Hajdúszobostalón például azt látta, hogy a tizenhét alapozó csapat közül tizenkettő területi vagy megyei bajnokságban játszik. Azért továbbra is hallgatott Nem kérdett semmit, hiszen mindent tudott. Tudta, hogy akik ott varrnak, rendes évi szabadságukat töltik, és ha nagyon akarják, azt is bebizonyítják: saját zsebükből fizetik az egészet. Aztán bizonyos új szabályozók léptek életbe, amelyekről gyorsan kiderült, hogy a korábbiakkal ellentétben felkavarják a futball állóvizét is. Az újságíró most ül és »"Móduik. Aggódik, mert félti a játékot és látja a cselekvést megbénító rémületet. Ezért ismét ír, és megpróbál az új helyzetben valamit mondani. Mondani, ha már tenni nem tud. Először is javasolja — azoknak, akik tehetnek —, hogy teremtsék meg az amatörizmus feltételeit. Igen, az amatőrizmusét. Mert azt tartja, hogy a pálya világítása is ahhoz tartozik, ezért megismétli korábbi javaslatát. Erről személyes tapasztalatai vannak, amelyeket különösebb célzatosság nélkül keleten és nyugaton gyűjtött. A szlovákiai kis magyar faluban, Ajnácskőn például azt tapasztalta, hogy a munkából hazatérő játékosok este hatkor bekapcsolják a fél játéktér világítását, majd elkezdenek rohangálni. Amikor aztán kézikapuznak, akkor a többi égőt is aktivizálják. Az újságíró aztán álmodozott. Álmodozott, hogy otthon így, meg úgy, de meg lehetne csinálni. Álmodozott, és mivel jó füle van, azt is hallotta, hogy az MLSZ elnöke többször is könyörgött a kluboknak a világításért. Nem figyeltek rá. Mi lenne — gondolja —, ha az MLSZ megismételné, sőt, olcsó típustervekkel megtámogatná javaslatát. Valamint egyetlen, bizonyára „ösztönző” mondatocskát biggyesztene a versenykiírás végére. A területi bajnokságba csak az a csapat nevezhet, amely vállalja, hogy fél (egy, két) éven belül valamilyen olcsó világítást szereltet pályájára. A másik gondolat inkább csak aprócska ötlet. Szintén Ajnácskőről — vámmentesen. Ott a klub két teherautóval, két dózerral és egy autóbuszszal rendelkezik. És nemcsak rendelkezik, hanem bérmunkát is végez. Mivel az újságíró nem ismeri a törvények útvesztőit, csak — a már említett jó fülével — hallott valamit rebesgetni bizonyos gmk-ról. És ismét álmodozik, ezúttal arról, hogy a kis klubok gmk-szerű működése hátha segíthetne valamit az anyagi gondokon. Ezért tehát ír. Reméli, nem szamárságot. Bár tudja, hogy az írás csak annyi, mint a tóba dobott kavics, karikázza a felszínt, de ettől még nem lesz folyó az állóvízből. Kiss László Iris, olvasás, számtan — kis álmodozással NÉPSPORT 3 Az MNK-fordulóban láttuk Derűs színek — árny foltokkal bilirezAz irigykedünk az ani3UIV5/,Ul g(fokra. Főként, ha az izgalmakat, a forró kupaba a gumitot emlegetjük. Most kárpótlást kaptunk. Már szombaton, a Bp. Honvéd—Budafok mérkőzés bizonyította, valami kupaügyben is megmozdult nálunk. A bajnokcsapat két perccel a rendes játékidő lefújása előtt még biztos vesztesnek tűnt, végül egyenlített, s a hosszabbításban úgy nyert, hogy 11-est hibázott a területi bajnokságban szereplő Budafok. Az előrehozott mérkőzés egyben figyelmeztető is volt a csapatok számára: senki nem adja meg magát! Az érdektelenség pedig mintha kiveszőlésben lenne. Minden bizonnyal közbe játszott ebben a Siófok tavalyi bravúrja is, és az a tény, hogy a végküzdelmekben érdeivel tele szeretnének eljutni a döntőig. Több NB I-es számára pedig éppen a gyengébb bajnoki szereplés miatt, egyetlen lehetőségként a kupa maradt meg a nemzetközi porondra való kijutás kiharcolására. Minden bizonnyal így gondolkodhatnak például a ferencvárosiak is. Tízezer néző tanúsíthatja: a zöld-fehérek mindent elkövettek azért, hogy a Debrecent legyőzzék. Ha nem is volt minden igényt kielégítő a játékuk, az akarásukkal példát mutattak. Rengeteget futottak, csupán az kifogásolható, hogy az adódó helyzeteket — egy kivétellel — 90 percen át nem tudták kihasználni. Az elismerés hangján kell beszélni az MTK-VM-re. A kék-fehérek öt góllal terhelték meg a Dózsa kapuját. Messzire kell visszalapozni a futballkrónikákban, hogy hasonló Megyeri úti eredményt találjunk. Pedig, s ezt a Dózsa edzőjének csütörtöki, lapunknál történt reklamálása is jelzi, a lilák szerettek volna továbbkerülni az MNK-ban. Amit lehetett, meg is tettek, de a kékfehérek többet nyújtottak, egyértelműen jobbak voltak. A maiV NB I-es csapat női találkozójához felért, sőt, izgalmakban azt túl is szárnyalta a Rába—Siófok presztízsrangadó. A Balaton -partiak bizonyítani akarták, hogy nyári nagy sikerük, a kupa elnyerése teljesen valós volt. A Rába mindenképpen törleszteni kívánt, és ez végül is akkor jött össze, amikor Mészáros kivédte Kiss büntetőjét a már-már kifulladásig tartó büntetőpárbaj végén. Ilyenkor sajnálhatjuk, hogy nem készült film vagy legalább összefoglaló ... A Tatabánya és a ZTE egygólos győzelme is azt a tételt igazolja: ma már minden kupameccs érdekes lehet, ha a kiscsapatok nem adják meg magukat. A tét szinte szárnyakat adott az Olajbányásznak és a mosonmagyaróváriaknak is. A DVTK és a Szegedi Dózsa győzelme tovább színesíti a nyolcaddöntő amúgy is érdekes palettáját. Ami a taktikai elképzeléseket jellemzi, talán a Rába siófoki játéka a legérdekesebb példa. A győriek a középpályássor alapos erősítésével igyekeztek újat hozni, méghozzá úgy, hogy a csatár Szabó és Hajszán is ezt a csapatrészt erősítette. Nyilván az volt Verebes József célja, hogy a két gyors ember mélyről indulva zárkózzék fel az akcióknál a két ék mellé. Ugyanakkor gondolniuk kellett arra is, hogy a Siófok igen erős hasonló csapatrészét — Bódé, Kiss, Szajcz — ellensúlyozzák. Az elképzelés véghezvitele nyilván még akadozott, de az újra törekvés feltétlenül dicséretet érdemel. Az edzői húzás odáját a Debrecentől láttuk. Supa beállónként kezdett, Szabadit igyekezett kikapcsolni a játékból. Később már többször kijött a középpályára, ahol az egyik mozgató ember Szabó volt. őt később lecserélte dr. Petróczi Gábor, s a fiatal Bücs Zsoltot küldte a helyére. Kétszeresen is hibás húzás volt: Bücs 1-1-nél összehozott egy 11-est, s miután vele kimerült a Debrecen cserelehetősége, így a mérkőzés legdöntőbb szakaszában, Benyó sérülését követően, tízen maradtak a pályán a kéksárgák. A tanulság kézenfekvő: ilyen talajon nem szabad mindkét cserelehetőséget ilyen gyorsan kimeríteni. Nem beszélve arról, hogy Szabó addig jól is játszott. Kísérletezni „éles” mécsesén egyébként sem lehet, főként, amikor még nem dőlt el a találkozó sorsa. Feltétlenül szólni kell a két kiállításról. Herédi, az újpestiek középpályása előbb sárga, majd piros kártyát kapott a szándékos durvaságért. Hasonlóan járt a szegedi középhátvéd, Pócsik, aki előbb durvaságért, majd pedig kezezésért kapta meg a kártyákat. A két eset, reméljük, idejében jött figyelmeztetés: ügyelni kell a szabályok betartására, a tisztességes játékra! A kupaküzdelmek iránt fogékony közönség a hideg időben sem maradt távol. Összesen 26 500 néző látta a nyolc találkozót. A legkevesebben Diósgyőrött voltak (mindössze ezren), a legtöbben az Üllői úton, ahol tízszer annyian szurkoltak az FTC győzelméért. A közönség hálás volt minden szép megmozdulásért, nem fukarkodott az elismeréssel. Összefoglalva^”^11"1. előtt két nappal sok biztató jelet láttunk. Ennek reményében várjuk az április 10-i MNK-folytatást. V. B. Szentes Lázár két góllal igazolta, hogy ismét a régi Gass fejese a továbbjutást jelentette a ZTE-nek