Népsport, 1985. június (41. évfolyam, 131-156. szám)

1985-06-01 / 131. szám

XLI. 131. ♦ 1985. június 1 Labdarúgás NÉPSPORT 3 A Népsport kerekasztala VÉDJÜK MEG A FUTBALL SZÉPSÉGÉT, VARÁZSÁT! Buda István államtitkárral, az OTSH elnökével és Szepesi Györggyel, az MLSZ elnökével kerekasztalbesze ligetesre kértük Albert Flóriánt, Lantos Mihályt, Sándor Károlyt és Szusza Ferencet, az elmúlt idők kiemelkedő játékosegyéniségeit, nagy nemzetközi csaták hőseit. Arra kértük a meghívottakat, hogy mondják el a véleményüket a szerdán este Brüsszelben, a Heyselstadion lelátóin történtekről. A sajnálatos eseményeket mindenki ismeri, így azok visszaidézése szükségtelen. A sportot, a labdarúgást szerető embereknek azonban keresni kell a brutális cselekmények kiváltó okait és légióiképp meg kell fogalmazni a tanulságokat. Szüksége van erre sportéletünk irányítóinak, a szövetségek és egyesületek vezetőinek, a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt, hogy meg tudjuk védeni a futball varázsát. Buda Istvánt kértük meg arra, hogy indítsa el a beszélgetést. — Nehezen kifejezhető megdöbbenést és mélységes felháborodást váltottak ki belőlem is a kupadöntőn történtek: a nagyszerűnek ígérkező sporteseményt, aminek a szórakoztatáson túl a népek közti barátságot is kellett volna szolgálnia, néhány száz vagy ezer huligán gyászos emlékű tragédiává változtatta. Azóta sokan, sokféleképp kommentálták a történteket. Szerintem nekünk, a sportéletért felelős embereknek, ennél tovább kell lépni. Választ kell adni az emberek által megfogalmazott kérdésekre. Mindenekelőtt arra, hogy kik azok az emberek, akik vasbotokkal felfegyverkezve, részegen megrohanták az ellentábor tagjait, pánikot, majd ebből eredő katasztrófát okoztak. Mindenféle vizsgálat azt bizonyítja, amiről a tévé segítségével a saját szemünkkel is meggyőződhettünk: a sportélettől idegen huligánok a bűnösök! A társadalom sok-sok gondjából eredően eltorzult személyiségjegyeket magukon viselő fiatalok. Gyáva emberek, akikkel egyenként, odahaza esetleg nincs sok baj, de bandákba tömörülve lehull róluk az álarc: félőrültként törnek-zúznak. A másik lényeges kérdés, amiben nemcsak véleményt kell alkotni, hanem állást is kell foglalni, a rendezők felelősségével kapcsolatos. Egy ilyen nagyszabású és fontos, nagy tömegeket mozgató rendezvény előkészítése és a kifogástalan lebonyolítás biztosítása szerintem nem csupán egyesületi és szövetségi ügy. Az ilyen rendezvényekre ügyelni kell az állami és a városi szerveknek is! A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség és a különböző belga szervek vizsgálatainak eredményeiből mindenkinek, tehát nekünk is okulni kell majd, hiszen óriási felelősség terhel mindannyiunkat, a sporttal, a sportolókkal, a stadionok vendégeiivel és azok családtagjaival szemben. A hazánkban megtartott nagy nemzetközi versenyekről általában igen elégedetten távoznak a vendégeink. Jó a hírünk, mint vendéglátóknak, versenyrendezőknek. De a mostani eseményből okulva jó lesz megjegyezni magunknak a jövőt illetően is, hogy ekkora tömeg elhelyezésében és mozgatásában egyszerűen nem lehet hibázni! Ilyen súlyú és ekkora érdeklődést kiváltó versenyt, mérkőzést ezután is csak kifogástalan felkészültséggel lehet vállalni... NÉPSPORT: — A nemzetközi kommentárokban egyre több szó esik arról, hogy a szerdán történtek a labdarúgásnak, mint egy válságban lévő sportágnak a szégyene is. Mi erről a véleményük? SÁNDOR KÁROLY: — Én nem is egyszer játszottam a Heysel-stadionban. Volt, amikor kikaptunk, mégis valamennyi mérkőzés a szép emlékeim közé tartozik. És ezt fontosnak tartom elmondani annak ellenére,hogy szerdán este történt velem először, hogy goromba voltam a tizenhárom éves fiammal. Most már tudom: amiatt voltam igazságtalan, mert fojtogatott a tehetetlenség érzése. Ki-bekapcsolgattam a televíziót, mert a játék nem tudott lekötni. Bárhogy pattogott a labda, mindig a halottakra gondoltam, s arra, hogy itt most nem is lenne szabad játszani. Gólnak, győzelemnek örülni!?... De visszatérve a kérdéshez: hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy a futballon kívül mi mással lehetne sok millió embert, köztük televíziót ritkám néző, újságokat elvétve olvasó emberek millióit is, másfél órára a készülékek elé ültetni?! A játék tehát nincs válságban, sőt, ma is csodálatos! A Liverpool és a Juventus labdarúgói még ezekben a tragikus órákban is példásan segítették a rendet helyreállítani akarókat és a mérkőzés alatt sem tettek semmi olyat, amivel máskor az érzelmekre szoktak hatni. SZUSZA FERENC: — Igen, én is azt hiszem, hogy a futball ezen az estén áldozat volt. Régóta úgy érzem, hogy a sportot kívülről érik támadások. Gondoljatok csak a müncheni olimpia tragédiájára, aztán Quini elrablására, meg a különféle terrorszervezetek fenyegetéseire. Idehaza nem írtak róla, de én tudom, a Real Madrid a Videoton elleni hazai mérkőzés előtt is kapott zsaroló hangú leveleket! Az ok, a háttér mindenütt más volt, de a cél, hogy valakik ott támadják a társadalmat, ahol a legjobban fáj, és hogy erről az egész világ értesüljön, az félreérthetetlenül közös! Nem vagyok szakértő a tömegekkel való bánásban, de azt hiszem, hogy az eddiginél jóval többet kell és lehet is tenni annak érdekében, hogy a közönség sportot szerető és élvezni akaró része, lefogja a verekedni, gyújtogatni akarók kezét. És ha ehhez kevesen vannak, akkor a rendfenntartó erőknek kell biztosítani a többség védelmét, nyugalmát! NÉPSPORT: — Mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi években járványszerűen terjed a sportpályákon a huliganizmus és a szerdai tragédia előtt is akkora gondokat okozott, hogy külön bizottságok alakultak a megfékezésére. Szerepet játszhat ebben a profivilág egyre elkeseredettebb küzdelme a túléléssel biztató sikerekért, meg a játékosok olykor gátlástalanabbá váló harca a csillagászati összegekre rúgó prémiumokért? LANTOS MIHÁLY: — Szerintem a sportág gazdasági élete, a játékosok pénzéhsége külön téma. Olvassuk, tudjuk, világszerte sok fejtörést okoz, de ez a téma ide nem sorolható, mert a pályán, ahogy Sándor Csikar mondta, most is példás rend volt. És az angolok a maiakhoz hasonló profik voltak a mi időnkben, a 6-3-as mérkőzés idején is! Az utolsó leheletükig küzdöttek, a közönség tombolt, egymás hangját sem hallottuk, de a végén senkinek nem juthatott eszébe, hogy esetleg egyedül veszélyes kimenni az öltözőépület elé. Pedig akkor sem csak jó emberek jártak a mérkőzésekre. Sokan gúnyoltak minket Nyugaton a nadrágunk bő száráért, az egyenbőrkabátokért, aztán néhányunkat megpróbáltak ki is csalni a „vasfüggöny” mögül. Engem például egyszer a Szabad Európa rádióadó emberei vittek el valahová és csak ott derült ki, hogy kicsodák, és mit akarnak. Puskás Öcsivel ököllel kellett utat törni magunknak az ajtóig, de amint kiértünk az utcára, ahogy az első ember megismert minket, már biztonságban voltunk. Ismeretlenek ölelgettek, biztattak, etettek, itattak volna, ha nem rohanunk haza, a táborba. De mi rohantunk, mert itthon mindig azzal engedtek el, hogy legyünk az országnak méltó követei külföldön. És ha volt is, amire nem figyeltünk eléggé, ezt az intést mindannyian komolyan vettük. ALBERT FLÓRIÁN: — — Arról, amit a játékosok és a szurkolók kapcsolatáról mondtál, az jut eszembe, hogy most már a hazai viszonyokról is szóljunk: annak idején a csapatok sokkal közvetlenebb kapcsolatot tartottak a szurkolókkal, ezért jobban tudták befolyásolni az érzelmeiket, hangulatukat. Az én időmben egy-egy edzésen sokszor többen voltak, mint manapság a mérkőzéseken. Megvártak minket az öltöző előtt, beszélgettünk, vitatkoztunk. Vagy ott helyben, a lelátó egyik sarkában összeülve, vagy a pálya vendéglőjében, egy pohár sör mellett. Nem véletlen, hogy én ma is sok B-közép tag nevére emlékszem, s ők is tudták, mi történik velem az életben. Ma, bárki meggyőződhet róla, vannak, akik háttal állnak a pályának, előadásokat tartanak, kiabálnak, hangulatot szítanak, mindent elkövetnek, csakhogy felhívják magukra a figyelmet. Én nem hiszem, hogy ezeket a kellemetlenkedőket valamilyen adminisztratív módszerrel ki lehet a tömegből szűrni. Talán erre nincs is szükség. Azt azonban fontosnak tartom és javaslom is, hogy az egyesületek vezetői teremtsenek szorosabb kapcsolatot a törzsszurkolókkal. Mindenki tudja, kikről beszélek. Azokról, akik télen-nyáron mindenütt ott vannak, ahol a csapat szerepel, büszkén viselik a jelvényt, féltő gonddal őrzik és a mérkőzéseken magasba emelik a zászlót. Ha ezekkel leülnének, ha rendszeresen találkoznának velük az edzők és a játékosok, ha kicserélhetnék a véleményüket, biztos megértenék a rend fenntartásával kapcsolatos gondjainkat is és hathatós segítséget tudnának adni. Sőt, azt hiszem, ők tudnának a legtöbbet segíteni! NÉPSPORT: — Már az első reagálásokban megfogalmazódott, hogy az angol csapatokat egyes országokból kitiltják, de jobb lenne, ha néhány évig nem neveznének a különböző nemzetközi kupákban. Szerintünk ez részmegoldás, nem biztos, hogy hatna a más országokban is egyre határozottabban jelentkező huliganizmusra. Azóta sokféle terv fogalmazódott, de a világ figyelme egyre határozottabban a nemzetközi szövetségek felé fordul. Milyen intézkedések várhatók a FIFA-tól és mit tehet a magyar szövetség, a sportélet vezetője annak érdekében, hogy Magyarországon a rendbontásnak a csíráját is idejében elfojthassuk? SZEPESI GYÖRGY: — A FIFA a különböző vezetőségi értekezletein többször is foglalkozott a pályákon, pontosabban a nézőtereken tapasztalható rendellenességekkel. A legutóbbi felhívást május 14-i keltezéssel küldték szét a nemzeti szövetségeknek, amelyben leszögezik, hogy bár a sportélet semmilyen szintű vezetőgárdája nem képes átvenni az iskola, a munkahely és a család nevelő szerepét, mégis óriási felelősséget jelent az emberekjóízű szórakozásának biztosítása. A nyugalomról és a testi épségről nem is beszélve. Ezért kiemelte a felhívás, hogy minden ország, tehát az állam és a rendfenntartó erők is felelősek a határokon belüli rendezvényekért. Elhatározták, hogy aki nem tudja biztosítani a megkívánt rendet, azt kizárják a világbajnokság most folyó selejtezőiből és meghatározott időre eltiltják a nemzetközi szerepléstől. Ha csak ezt, a legutóbbi paszszust kellően áttanulmányozták volna a belga vendéglátók, azt hiszem, többet tettek volna a történtek megelőzése érdekében. De a FIFA-közlemény tovább is megy. Morális kérdésekről is szó van benne. A közelmúltban nemegyszer előfordult ugyanis, hogy egyesek meg nem engedhető ügyeskedésekkel próbáltak sportszerűtlen előnyökhöz jutni. Korosztályos versenyeken meghamisították a születési adatokat és így tovább. Ahol ez kiderül, ott a vétkeseket példamutató büntetésekkel fogják sújtani. A magyar szövetség életében ilyen problémák, gondok nem fordultak elő, és hiszem, hogy nem is fognak. Azt azonban el kell ismerni, hogy nem minden pályán tartják be pontosan a bajnokság versenykiírásait. Gondolok itt a bedobálásra, a szurkolók olykor trágár hangú bekiabálásaira, a mérkőzések utáni csoportosulásokra. Eddig általában elnézőek voltunk, de az ország határain kívül történtek — ez a brüsszeli tragédia is — arra int minket, hogy az engedékenység félreérthető. NÉPSPORT: — Gondoltunk már arra, hogy valamilyen módon az együttérzésünket is kifejezzük? SZEPESI GYÖRGY: — Igen. Részben már megtettük ezt a magyar sajtó útján, de ezúton is szeretném az MLSZ legmélyebb részvétét és együttérzését kifejezni. A magyar labdarúgók és a sportvezetés nevében mondom: bármilyen jótékony célú mérkőzésre meghívnak bennünket, legyen az válogatott vagy klubcsapat, elmegyünk. S azt is ismétlem: minden eszközzel támogatjuk a nemzetközi sportszerveket a rend és biztonság fenntartásában, a labdarúgás szépségének megóvásában. BUDA ISTVÁN: — Tekintettel arra, hogy a rendet szerető emberek tiltakozása ellenére világszerte terjed a vandalizmus, a sportág öszszes vezetőjének, a szövetségek tisztségviselőinek — közte a mieinknek is — különös gondot kell fordítana a közönség jogos igényeinek a kiszolgálására, hogy érezzék: értük, és a játék jövőjének védelme érdekében követelünk rendet is. És ebben rendkívül határozottnak kell lenni! Mutassanak példát a sportolók és vezetőik az ellenfél megbecsülésére. Ne fütyüljön nálunk senki, amikor a zenekar a másik csapat himnuszát játssza, mert ez ne,künk sem esik jól külföldön. Megfelelő felkészültséggel, előre gondolkodással és udvarias ellenőrzéssel meg kell akadályozni, hogy ittas emberek kerülhessenek a lelátókra, vagy a táskákban behozott üvegekből ott lerészegedhessenek. Senki nem szereti, ha ellenőrzik, mégis el kell venni a kapuban a botokat, a petárdákat, a sértő hangú feliratokat, s minden rendelkezésére álló eszközzel, az agitációs és propagandaszervek hatékony támogatásával nevelni, biztatni kell a fiatalokat a jóízű, szemet, lelket gyönyörködtető szurkolásra. — Persze, elképzelhető, hogy a verseny színvonala elmarad a várakozástól. Ilyenkor a fütty is jogos. Tüntetően haza is lehet menni a mérkőzés befejezése előtt, de nem tűrünk meg olyan hangot a nézőtéren, ami sérti a jóízlést. Fel fogjuk kérni a rendért felelős szervek vezetőit, ha kell a legnagyobb szigorral és eréllyel már csírájában fojtsanak el minden olyan rendbontást, amit mások is követhetnek, s így a lebonyolítás szempontjából gondokat okozhat. Nem csak beszélünk ezekről a dolgokról, hanem már a jövő héten kidolgozzuk a végrehajtás elveit és módszereit. Kedden délelőtt találkozunk az egyesületek vezetőivel és együtt fogjuk megfogalmazni a pályák kifogástalan rendjét biztosító új elvárásokat. A határozatról részletes tájékoztatást adunk majd az újságokban is.