Népsport, 1986. augusztus (42. évfolyam, 184-210. szám)

1986-08-01 / 184. szám

XLII. 184. ♦ 1986. augusztus 1 Labdarúgás ARCOK A HÁTORSZÁGBÓL Aki „összegyúrt” Ők azok, akiket a szurkolók csak a legritkább esetben ismernek. Szerényen meghúzódnak a háttérben, a közönség jó esetben is legfeljebb csak a kispadon, az edző mellett kuporogva láthatja őket. Vagy még ott sem ők a futball hátországának nélkülözhetetlen ■ szereplői. Akik, ha nem is főszereplők, de elválaszthatatlanok — a játéktól, tizenegy aranyat Pikson fiatalosan lépdel KISSell, az asztal felé, ahol várom a beszélgetésre. Gondolom, a nyugdíjaskorhoz állhat közel, de még aligha van hatvan. Meglepődöm, amikor megtudom, már a hatvanhatodik évét tapossa. Nyolc-tíz évet letagadhatna — jegyzem meg, és máris kapom a választ, a frissesség magyarázatát: élete nagy részét sportolók középen töltötte, ő is sportolt annak idején. Gyorsan hozzáfűzi azt is, hogy gyógyszert sosem szed. Pető Gábor, az Újpesti Dózsa labdarúgócsapatának gyúrója kerékpárversenyző volt. Igaz, nagy versenyeken nem taposta a pedált, gyúróként viszont számos siker részese lehetett. Még 1952-ben jelentkezett egy masszőrtanfolyamra, egy évvel később már ő gyúrta a Dózsa bringásait. A Békeversenyre is eljutott — gyúróként. 1953-ban gondolt egyet, hallgatott a hívó szóra, és a kerékpárosokat felcserélte a focistákkal. Azóta — pontosan 28 éve — az újpesti labdarúgókat masszírozza. Nem titkolja, még két évig szeretne gyúró lenni a Dózsánál, és akkor harminc év után vonulna nyugdíjba. A csaknem három évtized alatt tíz bajnokságot nyert a Dózsa, egyszer pedig az utánpótlás-válogatott gyúrójaként „szerzett” Pető Gábor aranyérmet, így elmondhatja magáról, hogy eddig pontosan tizenegy aranyat „gyúrt"’ össze. És ebben nincs bent az öt MNK-győzelem. Ha már az érmekről beszélünk, akkor jogos a kérdés: a gyúró mennyire részese a sikernek? Ahogy beszélgetünk, pillanatok alatt kiderül, nagyon sokat tehet. Mert nem mindegy, milyen állapotban kezdi a játékos a bemelegítést. Az első lépcsőfok ugyanis a gyúrás. Alaposan ismerni kell minden játékos izomzatát. Van kötöttebb és lazább izomzat, mindegyik más-más kezelést igényel. No, és ott vannak a kenőcsök. Pető Gábornak is vannak specialitásai, pontosan tudja, hogy kinek mit és mennyit kell felkennie, a masszírozáskor. A niprkíms előtt másfél a INLIKázto orával kezdi a munkát, általában a játékosok között kialakult sorrend szerint. A régiek közül Solymosi ragaszkodott ahhoz, hogy vele kezdjen, míg Bene mindig utolsó akart lenni. Nemcsak a mérkőzések előtt szerepel a gyúrás a programban, hetente kétszer alaposan átmasszíroz mindenkit. A mérkőzések alatt szerepköre jelentősen kibővül. Olyankor kicsit „orvos” is, hiszen nemegyszer kell elsősegélyben részesítenie a pályán megsérült labdarúgót. Ekkor a fogyasztóé a főszerep, fontos, hogy a rúgás helyén megálljon a vérzés. Természetesen ott, a helyszínen gyors „konzíliumot'' kell tartania a csapat orvosával is, mert lehet, hogy a sérülés súlyosabb, mint ahogy az első pillanatban látszik. Az orvossal egyébként is szoros a kapcsolata, az ő utasításait hét közben a gyúró hajtja végre. Dicséri is a dózsás orvosokat, „ akikkel nagyon jó munkakapcsolata alakult ki. Régebben dr. Radnai Józseffel, most pedig dr. Károlyi Miklóssal. Szóval, a mérkőzés alatt egy kicsit orvos, egy kicsit szertáros, és még taktikai tanácsokat is ad. Igaz, közvetítőként, mert amit az edző mond a kispadon, azt általában ő juttatja el a játékosokhoz. Ha már szóba jöttek az edzők, azt is elmondja, hogy Göröcs János pontosan a tizenkettedik szakvezető, akivel a Dózsánál dolgozik. Nem panaszkodik egyikre sem, igazán jó kapcsolatban volt mindenkivel. Legszívesebben azokra emlékezik, akik dózsások voltak, akik régebben a lila-fehéreknél játszottak. Szeretettel beszél Sárosi Lászlóról is, akinek az utánpótlás-válogatottnál segített. Másott vannak különleges látéli, kérések is. Kovács Ervin például a talpát is masszírozhatja. Mondaná tovább az élményeket, de a háttérben ülő játékosok már megjegyzéseket tesznek. Csak nem könyvet akar íratni magáról Pető Gábor, ugyanis annyit beszél, amennyiből akár egy életrajzi regény is kikerekedhetne. Veszi a lapot, máris visszavág. Nem véletlenül tartják, hogy a gyúró egy kicsit mókamester is a csapatnál. Búcsúzásként megismétli, még két évet szeretne eltölteni a Dózsánál, mert kerek évszámmal akar elköszönni a csapattól. Ez igazán szép lenne, de a legszebb mégis az volna, ha „összegyúrhatna” még egy érmet. Lázár Lajos Sísetssstíciós unspitátoSitst tékésen szerzett Kiss László a Rapidban? Legutóbb a télen, karácsonytájt találkoztunk. Túlzás lenne azt állítani, hogy akkor majd szétvetette a boldogság a Franciaországban eltöltött első fél esztendő után. Kiss László nem szépítgette a tényeket, őszintén beszélt nehézségeiről, beilleszkedési gondjairól. A Vasas volt harmincháromszoros válogatott csatára mindenesetre bizakodva utazott vissza Montpellier-be második ligás csapatához. Azóta történt egy és más a harmincegyedik évében járó gólvadászzat idegenbeli állomáshelyén . .. Most éppen azzal kapcsolatban hívtam telefonon, hogy itthon elterjedt a hír: Kiss Laci, úgymond’ „lapátra” került! És ahogy az már ilyenkor történni szokott, az eredetileg villámbeszélgetésnek induló diskurzusból szabályos interjú kerekedett. -J Laci! Igaz a hír, miszerint már nem vagy a Montpellier játékosa? .. . Erre szokták azt mondani, hogy igaz is, meg nem is ... Mielőtt azonban azt hinnéd, hogy tréfás kedvemben vagyok, gyorsan hozzáteszem: jelen pillanatban még a Montpellier futballistája vagyok, de könynyen lehet, hogy már csak néhány óráig! Tehát mégis megfelel a valóságnak az információm, vagyis fel is út, le is út a számodra . . . — Nem, nem egészen így fest a helyzetem. Az történt, hogy a csapatunk középhátvédje váratlanul bejelentette a visszavonulását. No, lett is erre jókora riadalom a klub vezetői között, hiszen a szemetescégtulajdonosunknak kerek perec megmondták a csapatot reklám címén pénzzel támogató cégek: ha egy év múlva nem jutunk fel az első osztályba, akkor bezárulnak a bukszák... Legutóbb az ötödik helyen végeztünk, így gondolhatod, hogy milyen embert próbáló feladatnak ígérkezik az FC Montpellier számára a bajnoki cím kivívása ebben a kegyetlen második ligában . . . Különösen söprögető nélkül! Ez eddig rendben lenne. Csak azt nem értem, mi közöd neked ahhoz, hogy egy veterán centerhalf bemondta az unalmast? — Roppant egyszerű az összefüggés. Ugyanis már itt edz nálunk a jugoszláv Milan Babics, a második ligás Napredak harmincéves védője. Őt szemelték ki a védelem tengelyébe, csakhogy a francia játékosszakszervezet rendkívül szigorúan előírja: egy klubban csak két külföldi lehet szerződtetve. Pontosan azért, mert a bajnoki meccseken is csak két idegen játszhat, és ezzel el akarják kerülni, hogy egy idegenlégiós eleve ki legyen zárva a játékból. Nálunk viszont Törőcsik és én már kimerítettem ezt a keretet... Ezért néhány nappalezelőtt az elnökünk nagyon tapintatosan megkérdezte: mit szólnék ahhoz, ha esetleg másik klubban folytatnám a pályafutásomat? Tehát nem rúgtak ki, csak éppeen válaszút elé állítottak. Bár azt is mondták, hogy maradhatok is . . . -! És erre mit válaszoltál? — Alaposan megrágtam a dolgot magamban és arra az elhatározásra jutottam, hogy ha már így alakult, akkor — miután amúgy is egyre nehezebben viseltem el a kétezer kilométeres távolságot Budapesttől —, amenynyiben nekem is megfelelő klubot' szereznek', szedem a sátorfámat és megyek! + Gondolom, most igencsak sértődött vagy . . . — Ugyan, ilyesmiről szó sincs! Ez ilyen világ, ahol csak és kizárólag az üzlet határoz meg mindent. Ha én is jól járok, akkor minek szívjam magam itt? Gondolhatod, hogy Zombori Sanyi, akivel hosszú évekig együtt játszottam a Vasasban, és aki itt a klubnál befutott vezetőember, mindenben segít nekem. De ő is úgy véli: miután a nyáron megvették a kameruni centert, Milát, aki kettős állampolgár, felesleges erőlködnöm, ha ráadásul esetleg még jobb helyet találhatok magamnak. Meg aztán az is lehetetlen állapot, hogy három héttel ezelőtt a feleségem Budapesten ikreket hozott a világra, de ki tudja, meddig nem láthatom még a két kisfiút, no meg a kétéves lányomat... Vagyis, nagyon boldog lennék, ha az otthonomhoz jóval közelebb folytathatnám a játékot. + Milyenek a kilátásaid? — Nem szeretném elkiabálni, de könnyen lehet, hogy a hét végére minden gondom megoldódik. Érdeklődik utánam egy spanyol első és második ligás, valamint egy első osztályú osztrák klub is. Nem tagadom, szívem szerint leginkább, a sógorok bajnokságában szerepelnék . . . És ott melyik klubban? — Tényleg nem akarok zsákbamacskát árulni, ezért nem szívesen mondom ki a klub nevét. Ugyanis egyelőre olyan szépnek tűnik az egész, hogy talán nem is lehet igaz. Képzeld, a tavalyi KEK-döntős Rapid érdeklődik irántam! Ha minden jól megy, akkor a hét végén döntés születik ebben a kérdésben, hiszen Ausztriában már javában zajlik a bajnokság . .. + És ha mégsem sikerül a nagy ugrás, akkor mihez kezdesz? — Akkor könnyen lehet, hogy bemegyek az elnökhöz, és diplomatikusan a tudomására hozom: annak idején, ifista koromban Kaposvárott eredetileg söprögetőként kezdtem a pályafutásomat. Miért ne próbálhatnának ki engem Montpellier-ben a hármas számú mezben, amivel talán egy csomó pénzt még meg is spórolhatnának? ... Zsiday István La Ige larjún i he Issze skép Mi lesz veled, Stécé? Akik figyelemmel kísérik . Ezt programként nem a magyar labdarúgást, bizonyára jól tudják: a Stécé a honi futball egyik legnagyobb múltú, számos szép eredménnyel dicsekvő klubja. Korábban itt válogatott labdarúgók játszottak, és sokáig csak egyetlen osztály „létezett” a vezetők és játékosok számára: az NB I. Mára ez kissé távol került Salgótarjántól. A tarjániak 1975-ben kiestek az első osztályból, ’76-ban viszont már újra NB I-esek voltak, egészen 1980-ig. Ekkor intettek búcsút az első vonalnak, s azóta nincs más, mint vegetálás az NB II- ben. Az SBTC labdarúgóinak jelenéről, a szakosztály elképzeléseiről, terveiről faggattam Toldi Miklóst, a csapat vezetőedzőjét. — A közvélemény, a szurkolók évek óta a feljutásra esélyesek között emlegetik a Stécét. Az előző bajnokságban az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzték ki célul, s ez magában foglalta a feljutás lehetőségét is. Végül a hetedik helyen kötöttek ki. Ezek után hogyan látja: reálisan terveztek? — A csapat játékerejét ismerve azt kell mondanom, igen. Alapvetően öt hazai botlásunk, az ezeken a meccseken elhullajtott tíz pont okozta a balsikert. Negyvenhét ponttal előkelőbb helyen végeztünk volna ... — Ön most egyszemélyes vezetője és felelőse az SBTC labdarúgó-szakosztályának. Mit fed ez a „kinevezés”? — Elnökségünk, éppen az előrelépés érdekében, úgy határozott, hogy a klub öszszes csapatának, a serdülőktől, az egyig, szakmai irányítása egy ember kezében összpontosuljon, s ez az ember az NB II-es együttes vezetőedzője legyen. Új szakosztályi modell alapján kezdtük a munkát, s 1990-ig szóló hosszú távú tervet készítettünk. Ez idő alatt nemcsak a szakmai munkában, hanem az eredményekben is javulást szeretnénk. Az új szakosztályi irányítás kidolgozásához személyes kapcsolatainkat is felhasználtuk, elkértük például Csernai Pál rendszerét. Ezpersze nem azt jelenti, hogy a Bayern München mintájára dolgozunk, mert ehhez a feltételek sincsenek meg, hasznosítani azonban sok apróságot tudunk. — Tehát újra megcélozzák az NB I-et? Vaskor István hirdetjük, ellenben a feljutás lehetőségétől nem ijednénk meg. Az első osztály feltételei megvannak az egyesületben, a siker elsősorban a csapaton múlik. Szeretnénk, ha öt évre szóló tervünk idején, bármelyik idényben bejutnánk az NB I-be! — Azaz, akár már most is? — Azt azért nem. Már meghatároztuk a helyezésre vonatkozó célunkat. Az új bajnokságban a 8—12. hely valamelyikére várjuk az együttest. — Túlságosan szerénynek tűnik az elképzelésük ... — Nézze, megpróbálunk reálisan gondolkodni és cselekedni. A csapatból sokan elmentek, közülük Nagy, Gyimesi és Juhász távozása fájó, hiszen ők kulcsembereink voltak. Megbomlott a védelem és a középpályás sor, a helyükre kerülő fiatal, tehetséges játékosoknak még érniük kell. Persze, a bajnoksághoz hozzátartozik, hogy kiegyensúlyozott a mezőny, bármi történhet, de nem hinném, hogy az SBTC megismételné a dunaújvárosiak teljesítményét. --------Az utóbbi években nagy vándorlás volt a Stécénél. Korábban nem jelentett gondot a játékosok megtartása, pedig akkor válogatott szintű focistáik is voltak. Miért piennek el ma könnyű szívvel a játékosok? — Köztudott, hogy az átigazolási rendszer sokat változott, így, ha a szerződése lejár a labdarúgónak és menni akar, csak egy dolgot tehetünk: megköszönjük addigi „szívességét”. Természetes, hogy NB I-es csapathoz örömmel mennek, hisz lehetőségük ott sokkal nagyobb. Nézze meg: tőlünk került Újpestre Kardos és Kozma, a Videotonba Jónás, s most az Egerbe Juhász! Azon fáradozunk, hogy kialakítsunk egy olyan magot, amely magával ragadja a fiatalokat. A jövőben László, Babosán, Oláh B. és Vincze jelenléte meghatározó lehet, s a közvetlen utánpótlás is adott: Urbányi, Tarlósi, Hunyás és Bartus a jelent és a jövőt képviseli. Az idősebb és fiatalabb generáció egészséges ötvözete azt ígéri, hogy előbb-utóbb újra ütőképes, nagyobb feladatok megoldására is képes Salgótarjánt láthat a szurkolótábor. NÉPSPORT 3 Ausztriába utazik az MTK-VM Pénteken reggel az ausztriai Salzburg melletti edzőtáborba utazik az MTK-VM együttese. Brünyi Béla szakosztályvezető irányításával a következő játékosok kelnek útra: Gáspár, Petry, Huszárik, Híres, Turner, Talapa, Szalai, Kovács, Horváth Cs., Horváth Aj, Katzenbach, Varga, Szeibert, Kékesi, Boda, Bognár, Oroszki. Both József vezetőedzőnél csupán az okoz gondot, hogy Turtóczky részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, gipszben van a lába, rá október előtt nem számíthatnak. A legfrissebb maródi Lőrincz, aki a szerdai, Magdeburg elleni mérkőzésen olyan rúgást kapott korábban operált bokájára, hogy félő, esetleg törése van a fiatal labdarúgónak __ A szakosztályvezető elmondta, hogy a kék-fehérek kilenc napot töltenek a minden igényt kielégítő edzőtáborban, miközben négy gyakorlómérkőzést is játszanak különböző osztályú csapatok ellen. Újság a Hungária körútról, hogy Borsó után Fülöp is a III. ker. TTVE-hez igazolt. Ugyanakkor végleg le kell mondaniuk a csepeli Kincses Béla átigazolásáról, mert a szigetvárosiak semmiképp nem adják ki a védőt.