Népsport, 1987. április (43. évfolyam, 76-100. szám)

1987-04-01 / 76. szám

Fiatalok a küzdőtéren Negyvenhét érem Trentóból A serdülőcsúcs is lehet felnőtt „Nincs egy csapatra való ifi tornászunk” Közepes bajnokság — kimagasló csörték (Tudósításaink a 4. és az 5. oldalon) Sej­tőtájékoz­taták Színre lépnek a medencék főszereplői Két rangos nemzetközi versenynek ad otthont hazánk ezen a héten. Az egyik a 12. Elektroim­­pex úszóviadal, a másik a nyolcadszor kiírt Arany Üst-verseny lesz. Erről, illetve az április 1-jén folytatódó vízilabda-bajnokságról tartott sajtótájékoztatót a Stadion szállóban a Magyar Úszó Szövetség, illetve az Arany Üst szervező­bizottsága. (Írásaink a 9. oldalon) Négy pályán a négy közé jutásért az MNK-ban A második félidőben a Békéscsaba egymás után dolgozta ki helyzeteit a Vasas ellen a Fáy utcában, de játéko­sai képtelenek voltak a kapuba találni. Képünkön a vendégek újonca, Belvon viszi el a labdát Rixer és Csorba (takarva) között, a háttérben pedig Szekeres figyeli Gubucz őrizetében társa erőfeszítéseit. A piros-kékek a kupában most az Üllői útra látogatnak, tehát találkozik a tavalyi döntő két résztvevője Egyesületi küldöttközgyűlések Nyitás a diáksport felé Járatlan utakat taposva Kilencvenéves a MAFC Sikerek és kudarcok Névadó ünnepség (6. oldal) Bárdi Róbert és a Csepel sikere az öttusa-idénynyitón Hibátlanul tette meg a 600 méteres távot a csepeli Kék­, pedig a mércét ma­gasra állította a Ferdinándy Géza, Molnár Tamás edző­­duó. Ráadásul az időjárás is a versenyzők ellen dolgo­zott. A zuhogó eső alaposan feláztatta a Nemzeti Lo­varda talaját, így a szűkre szabott kanyarokat még ne­hezebb , volt bevenni. Ezért is nem kockáztatott a vas­gyáriak válogatottja, inkább vállalta az ötmásodperces időtúllépésért járó tíz pont levonást. 1090 pontos ered­ményével így is alaposan feladta a leckét a verseny­ben vezető Bárdinak. Az újpesti válogatott kerettag „felvette” a kesztyűt, s igen bátran lovagolt, pedig 49 pontos előnye birtokában a biztonságra is törekedhetett volna, de nem tette, és ez (Folytatás a 9. oldalon) A válogatottak közül Bárdi kezdte a legjobban az idényt Megszűnt az eljárás Körös László, az Eger—MTK-VM bajnoki labda­rúgó-mérkőzés játékvezetője ellen fegyelmi vizsgá­lat indult, mert a mérkőzés után adott nyilatkoza­tai alapján az a gyanú merült fel, hogy a piros la­pok használatának mellőzésével hibát követett el. Mint ismeretes, Kőrös azt nyilatkozta, hogy bár több esetben lett volna oka a kiállításra, ezt csak egy alkalommal tette meg. Hétfőn délután vizsgálta az MLSZ fegyelmi bi­zottsága az ügyet. Dr. Rácz Gyula, a bizottság el­nöke a tárgyalás után elmondta, hogy megítélésük szerint a játékvezető szuverén joga a lapok haszná­lata. Ebbe az is beletartozik, hogy Körös úgy ítélte meg, hogy ha a fegyelmezésnek ilyen módjával fő­szereplővé válna, és még inkább elszabadítaná az indulatokat, akkor ezt nem lehet számonkérni rajta. Ezért a bizottság a fegyelmi eljárást — vétség hiá­nyában — megszüntette. Miért nem nyilatkozik Dalnoki? Vasárnap óta rengeteg telefonhívás érkezett szerkesztőségünkbe amiatt, hogy Dalnoki Jenő, a Ferencváros vezetőedzője a szombati, Tatabánya elleni mérkőzés után lapunkban „megnyilatkoz­­ta”, hogy miért nem nyilatkozik a jövőben a mér­kőzések után. Nagyon sok szurkoló egyenesen úgy tette fel a kérdést: lehet, hogy azért döntött Dalnoki „némasága” mellett a Fradi szakosztály­vezetése, mert a kulisszák mögött edzőválság ala­kult ki az Üllői úton?! Úgy gondoltuk, az a leghelyesebb, ha a Ferenc­város ügyvezető elnökét, Hargitai Károlyt keres­sük meg, hogy rákérdezzünk: mi az igazság eb­ben a felettébb rendhagyó ügyben? (Folytatás a 3. oldalon) SZU Megyeri út 16.30 ú. Dózsa—Haladás VSE Hungária körút 16.30 MTK-VM—Debrecen Pécs, 16.30 Pécsi MSC—Videoton Üllői út 18 Ferencváros—Vasas * Nyilasi játékra kész * Fegyelmez a DMVSC * A 20. forduló játékosa: Turtóczky Sándor (írásaink a 3. oldalon)

Next