Népsport, 1987. június (43. évfolyam, 127-151. szám)

1987-06-03 / 128. szám

XLIII. 128. ♦ 1987. június 3 Labdarúgás Kovács Ferenc munkám kész Négy kérő, ám nem tudni, melyik az igazi Kovács Ferenc újra itthon. A pestlőrinci Lakatos-telepi lakás dugig csomagokkal. Egy részük még székesfe­hérvári, a többi Las Palmas-i „keltezésű”. A mesteredző egyelőre ismerkedik a hazai viszonyokkal. A rövid üd­vözlést követően, bármilyen meglepő is, ő kérdez: — Mi újság itthon? — Ez is, az is — feleltem az udvariasság szabályainak eleget téve, majd visszavet­tem a kérdezés jogát. — Szinte hihetetlen, amit olvastunk, amiről az MTI madridi tudósítója is írt. Úgy vélem, magyar edzőt ritkán búcsúztattak ilyen ünnepélyes külsőségek kö­zött. — Valóban, minden képze­letet felülmúlt az istenveled, de ott teljesen más a kap­csolat az edzők, vezetők, va­lamint a játékosok és a saj­tó között. Alaptörvény, hogy az edző nem sértődhet meg az újságírókra, mindig és minden helyzetben nyilat­kozni kell! A sajtó nagyha­talom. Ereje, szava van. Én az első perctől arra töre­kedtem, hogy mindenkinek jó partnere legyek. Talán ezért volt az az őszinte, em­beri búcsúztatás. Míg élek, nem felejtem el. — Pedig nem sikerült a terv, a Las Palmas hajójá­nak révbe juttatása. Mi is történt márciusban? — Miután úgy vélték, hogy a szakmai elképzeléseimet nem tudom spanyol monda­tokkal megértetni, ezért arra kértek, adjam át a pályaed­zőnek ezt a munkát, de ma­radjak. Három évet ajánlot­tak. Miután nem hajlok a kompromisszumokra és rá­adásul elég makacs ember vagyok, nem vállaltam. Ta­nácsaimra azonban végig igényt tartottak. Arra inspi­ráltak, tanuljam meg a spa­nyol nyelvet alaposan, s ak­kor bármikor és bárhol szí­vesen látnak. — Milyen tapasztalatokat szerzett, mit lehet átültet­ni az itthoni gyakorlatba? — A spanyol bajnokság sokkal feszesebb, keményebb, harapósabb, mint a mienk. Ott elképzelhetetlen a lan­gyos meccs. Jó lenne valamit átvenni mentalitásukból, a futball iránti elkötelezettsé­gükből. Jó lenne akkor a ma­gyar bajnokság, lenne közön­ség, kedvenc beszédtéma vol­na a futball, mint régen, az ötvenes években. — Egy évet volt odakint. Dolgozott játékosokkal, ve­zetőkkel, rengeteg meccset látott. Miben mások a spa­nyolok? — Szeretnek edzeni, s amit csinálnak, azt teljes intenzi­tással végzik. Nincs lazsá­lás, mindenki mindent meg akar csinálni. Ha a kisebb csapatoknál ez nem megy, annak nem a rossz hozzáál­lás az oka. Sokkal inkább az, hogy képességeik kisebbek, mint a nagycsapatokban ját­szóké. — Fizikai állapotuk jobb, technikai és taktikai reper­toárjuk szélesebb, mint a magyaroké? — A Real Madridnál és a Barcelonánál biztosan jobbak a futballisták, mint nálunk, de a többi együttesben ját­szók már nem különbek a mieinknél. Már ami az alap­­képességeket illeti. De is­métlem, mindent másképp csinálnak. És általában ezzel lesznek többek a mieinknél. A hátrány behozható, ám változtatni kell sok minde­nen. — Most megpróbálják, jó tervek születtek nálunk is. De a végrehajtás a jövő zenéje. — Igen, mi mindig arról voltunk híresek, hogy tervez­ni tudunk, s a gyakorlat saj­nos, mást hoz. Én mindig derűlátó voltam, most is. Alapkérdés szerintem a jó bajnokság, ehhez kell szab­ni mindent. És ez elsősorban a klubokon múlik. — És az edzőkön. Hová készül? Úgy tudom, már odakint is megkeresték ma­gyar NB I-es egyesületek. — Négy elsőosztályú gárda hív, hogy legyek a vezető­edzője. Ezek közül három vi­déki, egy pedig fővárosi nagycsapat. — Hallhatnánk neveket is? — Odakint megtanultam, hogy minden kérdésre ponto­san kell válaszolni. Most is megtenném, ám az utolsó fordulókban nem akarok sen­kit zavarni. Azt hiszem, én is haragudnék arra az edző­re, aki rólam úgy ejtene szót, mint jelenlegi elődjéről. Csakis ezért nem válaszolok a kérdésre. Meg hát annak sem örülnének többen, ha megtudnák, azért kerülnek arra a helyre a nyáron, mert én nem vállaltam a munkát. Tehát csakis ezért hallgatok. — Megértem, s tisztelem érveit. És most a munká­ról. Mit csinál majd más­ként? — Az egy év talán nem sok, de nyitott szemmel jár­tam. Tudtam, hogy csupán ennyi áll rendelkezésemre, ezért magas mércét állítot­tam magam elé. Mindent tudni akartam. Arra törek­szem új helyemen, hogy má­sok legyenek az edzések, kö­zelítsünk az olyan valóban profi dolgokhoz, amelyek egyértelműen a futballt szol­gálják. Hogy hol kezdi el a mun­kát a mesteredző, az rövide­sen eldől. Azt mondta­­bú­csúzóul, egy hét múlva mind a négy egyesülettel tárgyal, s aztán készséggel nyilatko­zik arról, miért oda írt alá, mit vállal az új bajnoki év­re, milyen célokat tűz maga elé. Varga Béla ! NÉPSPORT 3 Bizakodás a magyar táborban A svédek ellen készülő magyar olimpiai válogatott keret hétfőn délelőtt még Tatán gyakorolt, aztán át­tette székhelyét a főváros­ba, a Hotel Stadionba. Délután már a Fáy utcá­ban mozgatták meg izmai­kat a keret tagjai. Kedden tíz órakor a Népstadiont kereste fel a társaság. A betonteknő pa­zar látványt nyújtott a délelőtti napfényben. A to­ronyépület melletti lelátó tetején gyerekzsivaj jelezte, hogy valamelyik iskola osztálykirándulást szerve­zett a hazai futball nagy „szentélyébe”.­­ A zöld gyepen a húsz­perces bemelegítés után egy kis eligazítás követke­zett, aztán kettévált a tár­saság. Az egyik kapunál Bene Ferenc, a válogatott pályaedzője célozgatta a kaput. A „professzor” úr nyugodtan beállhatna akár­melyik válogatottba, hiszen pazar lövéseit Albert ne­hezen tisztázta, pontosab­ban többször nyúlt a háló­ba, mint ahányszor hárí­tani tudta a gyilkos erejű bombákat. Az egyik lövés után, amikor a labda nagyot csattant a kapufán, Bene meg is jegyezte: — Hogy neked milyen szerencséd van ... A Verseny utcai kapunál Gáspár tüsténkedett, öröm volt nézni, amilyen maga­biztosan hárította a lövé­seket. Biztató, hogy to­vábbra is tartja remek formáját. A várható kez­dőcsapat tagjai labdás gyakorlatokat végeztek. In­dítás után lapos belövések, majd a felfutó harmadik játékos igyekezett eltalál­ni futtából a kaput. Külö­nösen Vincze és Híres járt élen a góllövésben. Kékesi mozgásán is meg­látszott, hogy most már ő is elhiszi, bejátszotta ma­gát a válogatott keretbe. Aztán változott a kép. Kényszerítő átadás után kapták vissza a játékosok a labdát és ismét futtából kellett kapura lőniük. Nem csináltam lőtáblázatot, de nyugodtan mondhatom, hogy az olimpiai keret tagjai ezen a verőfényes délelőttön nem álltak hadi­lábon a kapuralövéssel. Reméljük, így lesz szerda este is, bár akkor nehe­zebb lesz a dolguk, hiszen nem valószínű, hogy a svéd védők nézni jönnek a magyar csatárok lőgyakor­latát. A játékosok láthatóan jó kedvvel végezték a könnyed edzésmunkát. Sok volt a vidám ugratás, s egyszercsak „hírnök jött” és Kincsesnek kiabálta: „Megvan a gyerek!” Egy percre megállt a já­ték a pályán és egyre­­másra kérdezgették a tár­sak: „Fiú?” Erre a hírhozó nem tudott válaszolni. A boldog apa engedélyt ka­pott, hogy felhívja a kór­házat telefonon. Ahogy el­tűnt a játékoskijáróban, egyik vidám társa megje­gyezte : — Na, a Kincses már megtette a magáét. Ötven percig tartott az edzés, aztán mindenki hó­na alá vette a labdáját, és indult a toronyépületbe. Híres Gábor, a csapat söp­­rögetője — amikor megkér­deztem tőle, mi lesz az eredmény a svédek ellen — derűs magabiztossággal nyilatkozta: —■ Természetesen nye­rünk. Gáspár, a csapat kapusa szintén jókedvűnek lát­szott. Amikor érdeklődtem a derű okáról, mosolyogva így válaszolt: — A Hungária körúton már tényleg hűtik a pezs­gőt, hiszen vasárnap már biztosan bajnokok leszünk. — És ha a Dózsa előké­szít egy kis tréfát? — Nekünk már a dön­tetlen is elég a sikerhez, s erre hazai pályán képesek leszünk. — És a svédek? — A mi csapatunk eddig méltán kiérdemelte a ver­hetetlen tizenegy címet, most is folytatni fogjuk. Azaz, győzünk. ★ A toronyépület portájá­nál szinte egy emberként megállt a társaság. Kíván­csian várták, mit tud meg Kincses a kórházból. — Lány — mondta a boldog apa. Aztán széles mosollyal az arcán, büszkén mesélte a többieknek: „Három kiló harminc dekával és 55 cen­tivel született. Jó lesz kézilabdázónak...” Nem győzte kasszírozni a baráti kézszorításokat. Egyben megegyeztek, a szerdai mérkőzés után megünnep­­lik a kislány születését, s természetesen a svédek el­leni győzelmet is. A válogatott keret dél­utáni programja öt órakor kezdődött a Fáy utcában, ahol ismét könnyebb edzé­sen vettek részt a játéko­sok. Boross Dezső A svédeknek a döntetlen is megfelelne Nem okoz gondot megta­lálni a svéd válogatottat a Novotel Szállóban. Kedden kora délután ugyanis csu­pa olyan fiatalember üldö­gél a hallban, akikre va­lamennyi, skandinávokkal kapcsolatos közhely ráillik: kékszeműek, magasak és szőkék. Ám ha valakinek még ennyi sem elég, a tet­szetős sárga-kék melegítő már kizár minden kétséget az azonosításnál. A svédek néhány perce keltek fel az ebédtől, most rövid sziesztához készülőd­nek, csak éppen leültek itt egy röpke csevegésre. Mindezt Golecz Lajos árul­ja el, aki az MLSZ képvi­seletében kíséri a vendé­geket, így hivatalból kívülről fújja programjukat. Aztán int egy kopaszodó férfinek, és rám mutat: „Journalist!” Az pedig azonnal odajön, bemutatkozik, majd leül és várakozóan figyel. Benny Lennartssonnal, a svéd olimpiai csapat szö­vetségi kapitányával nem nehéz tehát szót váltani. Olyannyira nem, hogy meg sem várja a kérdéseket, magától mondja, hogy re­mekül érzik magukat Ma­gyarországon. A szálloda ragyogó, a közeli edzéslehe­tőség, a Csörsz utcai TF- pálya kitűnő, az időjárás csodálatos. Tudtommal, a svédek életeleme nem a kánikula, de Benny Len­­nartsson legyint: azért még az a szép, ha süt a nap. A mérkőzés idején pedig nem számít a meleg, szerinte egy profinak szokatlan kö­rülmények között is hoznia kell magát. Márpedig já­tékosai profik, még ha fia­talok is. Ezzel át is térünk csapa­tára, amely úgy tűnik, ha­mar megfogyatkozott. A szakvezető szomorúan em­líti, hogy Truedsson láza csaknem 38 fokra szökött fel, ezért elhívta Buda­pestre Göran Holtert, a Norrköping védőjét is, aki kedden este érkezik meg. Majd azzal folytatja Benny Lennartsson, hogy játéko­sai nemigen ismerik egy­mást, nyolc klubból verbu­válódtak. Ehhez képest nagyszerű, hogy hozzánk hasonlóan veretlenek a csoportban, de mondja, eddig ez nem így volt. Korábban kialakult egy csapat, amelyből hiá­nyoztak az UEFA Kupában érdekelt göteborgiak. Most viszont Zetterlundék is csatlakoztak a többiekhez, hatan pedig az A-váloga­­tottban szerepelnek szerdán Olaszország ellen. Ez össze­sen tíz változást jelent, tehát nyugodtan mondhatja, hogy merőben új csapattal érkeztek Bu­dapestre. Így aztán nem csoda, hogy mértéktartóan beszél az esélyekről. Természete­sen győzni akarnak, de a józanság azt diktálja, hogy számukra a döntetlen kitű­nő eredmény lenne. Svéd­országban két célt állítot­tak az olimpiai válogatott elé, és ezek kísértetiesen hasonlítanak arra, amivel mi, magyarok kezdtük az olimpiai sorozatot. Az egyik az, hogy ez a csapat alap­ja legyen a jövő váloga­tottjának, másrészt pedig —­­ ez nyilvánvaló — jusson el Szöulba. Az első célt talán teljesítették is, a hat eddi­gi olimpiás meghívása a legjobbak közé legalábbis erre utal, a svéd kapitány szerint. Benny Lennartssonról az­tán az is kiderül, hogy bí­zik az orvostudományban. Amikor az összeállításról faggatom, elkéri a füzete­met és maga írja a neveket, amelyek sorát a beteg Truedssoné zárja. Rö­vid töprengés után odaka­­nyarít ugyan egy kérdője­let is, de szükségesnek tartja hozzátenni, hogy a csatár felépülésében na­gyon reménykedik, az ápo­lás talán megteszi a hatá­sát. És szerda estig még annyi minden történhet... P. Gy. L. Détári drága a Werder Bremennek Völler menj, Détári drága — ezzel a rövid megállapí­tással közölt kedden este Brémából egy jelentést a dpa nyugatnémet hírügy­nökség. Eszerint a Werder Bremen megegyezett az AS Romával a 27 éves, sokszo­ros válogatott Rudi Völler átadásáról. A Roma 7 mil­lió márkát fizet ki az NSZK válogatottjáért. Otto Rehhagel, a brémaiak edzője viszont úgy nyilat­kozott, hogy még nem talál­ták meg Völler utódát. A klub hivatalosan közölte, hogy lemondott Détári La­josnak, a Bp. Honvéd válo­­gatottjának szerződtetéséről, mert soknak tartja az érte kért összeget, amely tudo­másuk szerint 3,5 millió márka. (MTI) SÍPSZÓ ELŐTT NB II A másodosztály szerdai fordulójának slágerévé va­sárnap lépett elő a Csepel—Nyíregyháza mérkőzés. Korábban úgy tűnt, a feljutásért vívott harcba a cse­peliek már nem szólhatnak bele, ám vasárnap nyer­tek Keszthelyen, a Bp. Volán pedig kikapott saját pályáján, és ezzel Gelet József csapata ismét az esé­lyesek közé­ került. Az is előfordulhat szerdán, hogy fellép a feljutást jelentő második helyre, bár ehhez a Volán újabb botlására is szüksége lenne. Csepelen mértéktartó derűlátással várják a Nyíregyházát, és sem sérülés, sem „sárgaláz” nem sújtja a csapatot. Az NYVSSC vezetői és játékosai elsősorban a Metripond elleni kínos hazai vereséget szeretnék fe­ledtetni Csepelen, bár titkon arról sem mondtak le, hogy dobogóra kerülnek a bajnokság végén, így több okból is a győzelem vágyával utaznak a fővárosba, egy ugyancsak sikerre áhító csapat otthonába. ÍGY KEZDENEK CSEPEL—NYÍREGYHÁZA Csepel, 16. V: Vankó (Lója Le Segovits). Csepel SC: Szieben — Nagy, Szabó, Kincses, Kuczmag — Stefanov, Szebegyinszky, Pintér — Ké­noszt, Birkás, Farkas. NYVSSC: Rabcsák — Szobo­­nya, Boda, Szikszai, Ács — Gere, Tóth E., Drobni — Hidegh, Váczi, Csehi. Szöulba utazik a ligaválogatott Csütörtökön reggel Szöul­ba utazik a magyar labda­­rúgó-ligaválogatott, amely Dél-Koreában nemzetközi tornán vesz részt. A tizen­két meghívott együttes két hatos csoportban körmérkő­zést vív, majd az első két- két helyezett jut tovább. A magyarok csoportmér­kőzései így követik egymást: június 8., hétfő: Dél-Korea, 10., szerda: Thaiföld, 12., péntek: Argentína, 14., va­sárnap: Egyesült Államok, 16., kedd: Egyiptom. A távol-keleti útra a kö­vetkező játékosok utaznak: Gelei, Horváth Gy. (kapusok) — Hámori, Szűcs J., Szíj­­jártó, Borsányi, Bősz, Ju­­dik, Kerepeczky, Flórián, Marozsán, Árky, Borostyán, Csorba, Eleket (Haladás), Simon, Kiss S.

Next