Népsport, 1987. július (43. évfolyam, 152-178. szám)

1987-07-01 / 152. szám

Verebes meggondolta magát Június 30-án lejárt Vere­bes József szövetségi kapi­tány szerződése. A kapitány egy héttel ezelőtt az MLSZ elnökségének ülésén úgy nyilatkozott, hogy csak 1938. június 30-áig akar hosszabbí­tani. A bejelentést az el­nökség nem fogadta el és július 1-jéig gondolkodási időt adott a kapitánynak. Azért ragaszkodott az el­nökség a hosszabb szerző­déshez, mert a magyar olim­piai csapatnak esélye van arra, hogy bekerüljön a jö­vő évi nyári olimpiai játé­kok tizenhatos döntőjébe és célszerű lenne, ha ugyanaz a szakvezető irányítaná a munkát a döntőben, aki a selejtezőben végezte. — Verebes József néhány napos gondolkodás után úgy döntött, hogy 19S8. december ol-éig vállalja a szövetségi kapitányi teendőket — mondta Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke. — Az MTK­­VM csapatánál a jövő nyá­ron lejár a szerződése, és úgy gondolta, azt követően külföldre megy edzőnek. Eb­ben az esetben nem lehetett volna ott szeptember 17. és október 1. között az olim­piai játékokon. Egy évig te­hát még együtt viszi a kék­fehéreket és a válogatottat is. Azt, hogy a jövő nyáron az M­IK­ VM-nél hosszabbít-e vagy sem, még nem tudom, az viszont tény, hogy 1988 végéig vezeti az A-váloga­­tottat és az olimpiai együt­test. A válogatottnál tovább­ra is Bolla Péter lesz a se­gítőtársa, az olimpiai csa­patnál pedig Molnár Ferenc és Bene Ferenc segíti a szö­vetségi kapitány munkáját. I SAJTÓTÁJÉKOZTATÓK Újdonságok a Hangsromgen Forma-1 Magyar Nagydíj, másodszor • Régi menők és hölgyek a volán mögött • Lovasvita az alagi múzeumban • Négy országból a csepeli regattán • Széchenyi és az evezés • Somogy megye sportjáról • Ritmikus sportgimnasztikai IBV Kaposváron • Kikkel erősít a Rákóczi? (Tudósításaink az 5. oldalon) Tavalyi emlék a Hungaroringről. Az 1. Magyar Nagydíj győztesének, a brazil I’iquet-nek versenygépén végzik az utolsó simításokat (Koppány György felvétele) ♦ Szerda, 1987. július 1. ♦ XLIII. évfolyam 152. szám ♦ Ára: 2,30 forint LAP A­z évszázab­bi magyar Détári négy évre a Frankfurté! Vége a találgatásoknak, hiszen kedden pont került az évszázad eddigi legnagyobb összegű magyar sportszerződésére: Détári Lajos, a Bp. Honvéd 21 éves, 24-szeres válogatott labdarúgója az NSZK- beli Eintracht Frankfurt játékosa lett. Korábban szerette volna megszerezni a Barcelona, a Monaco, az Ajax, a Werder Bremen, az Olimpique Marseille is. A keddi megegyezés után a Bp. Hon­véd rövid közleményben ismertette Détári szerződését. Ennek rész­leteiről és a klub további terveiről pénteken sajtótájékoztatón ad­nak bővebb információt, írásunkban munkatársaink, NSZK-beli tudósítónk és az MTI legfrissebb híreit gyűjtöttük össze. A közvetítő Kedden délután beszéltünk Kottán Györggyel, a Linzben élő menedzserel, aki a Détári-átiga­­zolásban közvetített. A mene­dzser azzal kezdte nyilatkozatát, hogy korrekt, mindkét fél szá­mára előnyös szerződés készült. — Hány évre kötelezte el ma­gát Détári az Eintrachthoz? — kérdeztük. — Egyelőre négy évre szól a megállapodás, ám amennyiben ezalatt eladnák a frankfurtiak, és drágábban, mint a jelenlegi vételár, akkor a Honvédot is megilleti egy rész. Erről a két klub külön megállapodott. — Bizonyára kikötötték, hogy Détárinak időnként a válogatott rendelkezésére kell állnia. — Igen. A megállapodás sze­rint a Frankfurt évente hat al­kalommal köteles kiadni a játé­kost, de ez nem jelenti azt, hogy hetedszer már nem lehet. Mert ha nem ütközik az egyesület ér­dekeivel, akkor ennek sincs akadálya. — Mint menedzser, nyilván tudja, milyen fizetést kap a já­tékos. — Tudom, de nem mondhatom meg. Kötelez a titoktartás, hi­szen a profiknál egyik játékos sem tudhatja, mennyit keres a társa. — Mikor kell Détárinak je­lentkeznie új klubjában? — Feldkamp edző július hete­dikén kezdi csapatával a felké­szülést, s Lajosnak már a rajt­nál ott kell lennie. Esetleg már előbb elutazunk a Détári család­dal, kiválasztani a lakást, meg­nézni a használatra kapott BMW-t. És villámgyorsan el kell intéznünk egy nyelvtanfo­lyamot is. Ami a frankfurtiak programját illeti, egy hét edzés otthon, aztán tíz nap Svájcban, majd egy hét hazai készülődés után rajtol a bajnokság. — Ön volt az, aki már koráb­ban is bizonygatta: Détárinak a Bundesligában a helye. Mit gon­dol, nem lesznek gondjai az át­állással? — Kezdeti nehézségei bizo­nyára lesznek, ám ezeken gyor­san át kell esnie. Biztos vagyok abban, hogy­­ utána nemcsak erőssége lesz a Frankfurtnak, hanem a legnagyobb európai kö­zéppályásokkal fogják együtt emlegetni a nevét. — Mitől ilyen biztos a dolgá­ban? — Lajost is ismerem, a Bun­­desligát is. Détári remek képes­ségű ember, ha komolyan veszi feladatát, ilyen színvonalas baj­nokságban befuthat. Frankfurt­ban sokat várnak tőle. És nem­csak gólokat, hanem gólt érő át­adásokat is. Itt négy-új ember beindul, csak legyen, aki oda­rúgja nekik a labdát. Détári ilyen, éppen ezért azt is várják tőle, hogy finom megoldásaival újabb híveket szerezzen az Eintrachtnak, növelje a húszezer körüli állandó nézőszámot. A menedzser még arról be­szélt, miként próbálja Détári el­ső frankfurti napjait könnyíteni, majd sietve elköszönt, rohant Zalaegerszegre, a válogatott vé­dő, Péter Zoltán szerződtetése ügyében. A vásárlók Frankfur­tból Peter Röder és Wolfgang Knispel, a két befo­lyásos gazdasági vezető járt Bu­dapesten. A szerződéskötést kö­vetően indultak vissza, hogy odahaza beszámoljanak a nyu­gatnémet újságíróknak a nagy vásárlásról. — A bajnokság befejezése előtt felmértük, kik azok az európai kitűnőségek, akikre szükségünk lenne — mondta az elutazás előtt Peter Röder. — A napokban már négy nyugatné­met játékost leigazoltunk, s hoz­zánk jön Ralf Haub, a Bad Homburg gólkirálya is. A Bun­desligában csak két külföldi játszhat, Détári a lengyel Smo­­larek mellé­ kerül hozzánk. Nem kötöttünk rossz üzletet. A ma­gyar játékos a középpályán kap helyet, s fontos szerepe lesz. M­egítélésünk szerint jó labdarú­gó, aki hamar beilleszkedik ná­lunk. Elmondták azt is, Détári rövi­desen utazik Frankfurtba, hogy megismerkedjék a klubbal, új társaival, a körülményekkel. A város egyik nyugodt, csendes negyedében kap szép otthont. — ígérhetem — mondta befe­jezésül Röder —, olyan fogadta­tásban lesz része, mint amilyen­ben minden kitűnő képességű külföldinek része volt nálunk, Frankfurtban. A várakozók A düsseldorfi SPD hírügynök­ség 15 óra 35 perckor repítette világgá, hogy az Eintracht szer­ződést kötött Détárival. A labda­rúgó az ausztrál Dave Mitchell helyett érkezik, mellette a len­gyel Wlodzimiarz S­molarek lesz a frankfurtiak másik „idegenlé­giósa” az augusztus 1-jén kez­dődő bajnoki idényben. A frankfurti „Esti Hírlap”, az Abendpost azt közölte olvasói­val, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a Bp. Honvéddal létrejött megegyezés alapján az egyesület 3,5 millió márkás lelé­­pési díjat fizet Détáriért, de nem egy összegben, hanem több rész­letben törleszti majd tartozását... A Budapestre utazott frank­furti megbízottak a késő esti órákban érkeztek vissza az NSZK-ba, így a nagy érdeklő­déssel várt sajtókonferenciájuk­ra csak lapzárta után került sor. A klub helyettes elnöke, Klaus Mank azonban szívesen állt rendelkezésünkre, hogy a Nép­sport olvasóinak néhány részlet­tel szolgáljon. „Nekünk frankfurtiaknak jó emlékeink vannak a magyarok­ról. Utolsó bajnoki címünket 1959-ben elsősorban Sztáni Ist­ván remeklésének köszönhettük, majd bejutottunk a BEK döntő­jébe. Edzőként Lóránt Gyula öregbítette a Waldstadionban a magyar futball hírnevét. A Dé­­tárira háruló feladat a követke­ző: tőle várjuk, hogy átvegye az irányító szerepkörét, hogy új impulzusokat adjon a csapatnak. Az idén a kiesés ellen küzdöt­tünk, jövőre azonban az első tíz között akarunk végezni, elsősor­ban Détári közreműködésével. A híres jugoszláv edzőtől, Branko Zebectől azt a véleményt kap­tuk, hogy Détári el tudja látni ezt a feladatot, ha erőnlétileg maradéktalanul felkészül. A Bundesligában azonban — Zebec szerint — sokal többet kell fut­nia, mint azt a Honvédban tet­te.” A klub a Bochum ellen augusztus 8-ára kisorsolt bajno­ki találkozóját 24 órával máris előbbre hozta, hogy biztosítsa Détári Lajos szereplését a Világ­­válogatottban, amely 8-án Lon­donban az angol ligaválogatott ellen lép pályára. Détári bemutatkozására a Bun­desligában augusztus 1-jén Kai­­serslauternben kerül sor. A légiós Détári Lajos, mintha mi sem történt volna, a szerződés alá­írását követően kiment Kispest­re, a Honvéd-pályára, és együtt edzett a piros-fehérekkel. Ezen a héten végig Kispesten is ma­rad. Kérdésünkre elmondta, hogy hétfőn utazik új egyesüle­téhez, és máris edzőtáborozásra megy csapatával. Majd így foly­tatta: — Két nappal az NDK—Ma­gyarország válogatott találkozó előtt hazatérek, ha meghív a ka­pitány, és játszom Lipcsében a mérkőzésen. A válogatott össze­csapás után már velem jön fe­leségem és kislányom is Frank­furtba. Tisztában vagyok azzal, hogy most egy ország figyel rám,­ sokan még szurkolnak is nekem, és azt is tudom, hogy kemény bajnokságba megyek. Minden erőmmel azon leszek, hogy se a Frankfurtnak, se a magyar szurkolóknak ne okozzak csalódást. Évadzáró vacsora az Újpesti Dózsánál Kedden este ünnepel­ni gyűlt össze a lila­­fehérek labdarúgócsa­pata. Az eseményről a 3. oldalon tudósítunk.

Next