Népsport, 1987. július (43. évfolyam, 152-178. szám)
1987-07-01 / 152. szám
XLIII. 152. ♦ 1987. július 1 Labdarúgás A lila-fehér színekhez méltóan Évadzáró vacsora az II. Dózsánál Kedden este tartotta évadzáró, s egyben éremkiosztó vacsoráját az Ú. Dózsa. A klubvezetés abból az alkalomból köszöntötte a labdarúgó-szakosztályt, hogy ezüstérmes lett a bajnoki küzdelmekben, s mellé elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát is. Az ünnepségen többek között megjelent Földesi Jenő altábornagy, belügyminisztériumi államtitkár, dr. Péter János vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes, Tibor Tamás, az ÁISH elnökhelyettese, Fekete János, a IV. Kerületi Tanács elnöke és Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke. Hólya István, a Dózsa elnöke köszöntötte a csapatot, a szakvezetést és a vendégeket, majd dr. Péter János tartott köszöntőt. A belügyminiszter-helyettes méltatta a Göröcs János vezetőedző által irányított együttes szép sikereit, s kiemelte: az Ú. Dózsa hagyományaihoz méltóan szerepelt. Idézte a korábbi évek, évtizedek bajnoki és kupaeredményeit és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a lila-fehérek a következő bajnoki esztendőben is kitesznek magukért, s az egyik legrangosabb nemzetközi kupaküzdelemben, a KEK-ben is méltóan képviselik a klubot. Köszöntötte az ezüstérmes gárdát Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke is, aki hangsúlyozta: a labdarúgók büszkék lehetnek 1986—87-es bajnoki szereplésükre. Ezt követően Somogyi Jenő átadta az érmeket Kardos Józsefnek, a lila-fehérek kapitányának. A Keszthelyi ATE fellebbez! Bajnok már van az NB II-ben, de ki lesz a legjobb kieső?... Újabb váratlan fordulat következett be a Kaposvári Rákóczi Nyíregyházával szemben megnyert óvási ügye kapcsán. Mint ismeretes, a nyírségi Váczi Béla a Kaposvárott 1-1-re végződött NB II-es rangadón, majd a következő öt fordulóban is négy sárga lapja miatt jogosulatlanul szerepelt az NYVSSC együttesében. Az MLSZ fegyelmi bizottsága a múlt hét csütörtökén helyt adott a kaposvári óvásnak, és a Kaposvár—Nyíregyháza összecsapás két pontját 3-0- ás gólkülönbséggel a kaposváriaknak ítélte. Ez egyben azt jelentette, hogy nem a Váci Izzó, hanem eggyel több pontjával a Kaposvári Rákóczi lett a másodosztály bajnoka! Az ítélet további részében a Nyíregyházától levontak tíz büntetőpontot Váczi jogosulatlan szerepeltetése miatt. Ennek eredményeként az eredetileg 44 ponttal az ötödik helyen végzett nyírségi együttes egy csapásra 57-54- es gólkülönbségének köszönheti, hogy nem esett ki az ugyancsak 33 ponttal végzett, de 32-40-es gólkülönbségű Keszhelyi ATE helyett. Szombati számunkban közöltük, hogy a Nyíregyháza nem kíván élni fellebbezési jogával, mivel a klub ügyvezető elnöke elismerte, hogy a labdarúgó-szakosztály vezetése hibázott, amikor Váczi Bélát hat összecsapáson is jogosulatlanul szerepeltette. Az hittük, ezzel végképp lezárult az ügy. Tévedtünk. Hétfőn ugyanis a Keszthelyi ATE megfellebbezte az MLSZ fegyelmi bizottságának döntését! A Balaton-partiak arra hivatkoznak, hogy a fegyelmi szabályzat 17. paragrafusa első bekezdés c) pontja szerint minden olyan mérkőzés után, amelyen sárgalapos büntetés miatt a játékos jogosulatlanul szerepel, az összeredményből két-két büntetőpontot kell levonni óvás nélkül is, ha a szövetség tudomást szerez a jogosulatlan szereplésről. És miután a nyírségi Váczi összesen hat mérkőzésen lépett jogtalanul pályára, ezért — a Keszthelyi ATE szerint — a nyíregyháziaktól nem tíz, hanem tizenkét büntetőpontot kellett volna levonni! És ebben az esetben nem a Keszthelyi ATE, hanem a Nyíregyháza esett volna ki.. . Az MLSZ főtitkárhelyetteséhez fordultunk az ügyben. Czékus Lajos a következőket nyilatkozta lapunknak: — A fegyelmi bizottság a kaposváriak óvását helyénvalónak találta, ezért a Kaposvár—Nyíregyháza 1-1-es találkozó végeredményét megsemmisítette, és a találkozó két pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Kaposvár javára írta. Itt tehát a nyíregyháziak a pályán elvesztett egy pontjuk után még egyet vesztettek, és romlott a gólkülönbségük. De ezért a mérkőzésért külön büntetőpontokat nem vontak le az NYVSSC-től, mert egy vétségért kétféle büntetést nem lehet alkalmazni! A további öt olyan mérkőzésért, amelyen Váczi jogosulatlanul játszott, a bizottság automatikusan levonta a tíz büntetőpontot a vétkes csapattól, így lett végül is a nyíregyháziak 44 pontjából 33 pont. A szövetségbe egyébként beérkezett a keszthelyiek fellebbezése, és az MLSZ fellebbviteli bizottsága héfőn tárgyalja azt. Kíváncsian várjuk a fellebbviteli bizottság hétfői tárgyalását, és az eredményt. És újfent leszögezzük: aligha lenne felesleges az érvényes előírások felülvizsgálata és logikus módosítása ! Zs. I. Rófi a gólkirály Az MH-es góllövőlista élcsoportjának végeredménye 21 gólos: Rófi (Komló). 17 gólos: Seres (Bp. Volán). 16 gólos: Csehi (NYVSSC), Kun (Szeged SC), Kovács dr. (Metripond), Varga L. (Szekszárd). 14 gólos: Gruborovics (Szeged SC). 13 gólos: Gyurmánczy (Keszthelyi ATE). 12 gólos: Mózner (Váci Izzó). 11 gólos: Hatvanger (Bp. Volán). Sugár (Szolnok). Tóth I. (Ganz-Mávag). 10 gólos: Balogh (Váci Izzó). Bognár (Baja). Bognár (Veszprém). Bíró (Kaposvár). Cseri (Váci Izzó). Krisztin (Budafok). Szirják (Szekszárdi, Váradi (Váci Izzó). Elszalasztották a nagy lehetőséget Aranyálom — bronzvalóság A tatabányai évzárón jelen voltak a megye életét irányító, országszerte elismert mozgalmi vezetők, gazdasági szakemberek. A fogadás vége felé helyet foglaltak az őket körülvevő játékosok között. Villantak a vakuk, készültek a felvételek. Sokak számára minden bizonnyal szép emlék lesz a csoportkép. Az is jelentős tény, hogy a megyei pártbizottság első titkára értékelte a teljesítményt, amelyet a csapat nyújtott, s amelynek hatását bizonyos mértékig le lehet mérni a megye hangulatán. A sport és a társadalmi környezet, melybe beleépül, plasztikusan fogalmazódott meg az első titkár szavai nyomán. Az elért harmadik helyezés az előzetes, szerénynek mondható tervezés után tulajdonképpen jelentős előrelépés is lehetne. Ám a tények ismeretében a Bányász még többre vihette volna. A feladat most az, hogy az új bajnokságban több legyen az öröm, jelentsen jó értelemben beszédtémát a futball a megyében, így foglalhatnánk össze röviden a beszédet. A hosszúra nyúlt évzárón sok vélemény hangzott el. Egyöntetűen, szinte refrénként hallottuk vissza mindenkitől: a Tatabánya még soha nem volt ilyen közel a bajnoki cím megszerzéséhez, mint most. Botlásai most még inkább az érdeklődés homlokterébe kerültek. A gyenge őszi kezdés, majd a jó hajrá, aztán a tavaszi nagy lehetőség felvillanása, s tükrében a Tatabánya a megtorpanás szakmai és emberi tényezők egész sorát rajzolja fel. Ezekről nagyon mélyrehatóan beszéltek a vezetők, a klub irányítói. Úgy vélik, hogy a szombathelyi pontvesztés, majd a zalaegerszegi vereség pecsételte meg sorsukat, állította meg a nagy menetelést. A válogatott csapatokat megjárt hármas, Kiprich, Plotár és Vincze egy időszakon át nem szerzett gólt. Mindezek figyelmeztető jelek, s ebből tanulnia kell játékosnak, szakvezetőnek. És erről nagyon is nyíltan beszélt a szakosztály elnöke az évzárón. A játékosok nagyobb felelőssége, a vezetők bátrabb kezdeményezése kell a nagyobb sikerhez. A mai gárdában megvan ehhez a tudás és az erő is. Érdekes volt hallgatni, hogyan értékelik saját játékukat azok, akik a pályán voltak, menynyire érzik magukénak a sikerek mellett a hibákat. Ilyen szempontból is tanulságos órákat töltöttünk a vezetők és a játékosok között. A Bányászt szeretik a szurkolók, kedvelik a megyében, sőt, annak határain túl is. A csapatnak, a klubnak ki kell szolgálnia az igényeket, s ezt jó játékkal teheti meg a jövőben is. Most az Intertotóban, aztán az UEFA Kupában szerepel a gárda. A bajnokságban a mostaninál jobb játékot, okosabb és hatékony stratégiát várnak, akik az ősszel a szerdai és a vasárnapi napokon ott ülnek majd a lelátón. A Tatabánya az Újpesti Dózsával együtt a bajnoki idény nagy vesztese. A kékek nem tudták azt a nagy lélektani előnyt a maguk javára fordítani, amelyet tavasszal az MTKVM legyőzésével szereztek. Úgy tűnt akkor, fordul a kerék, és felülkerekedik a bányászcsapat. Ám kikapott Zalaegerszegen és Győrött. Ezzel minden elúszott, még az ezüstérem is! A mostani bronz ilyen előzmények után olyan, mint amikor 1954-ben a VB-n „csak” második lett a magyar válogatott. Az első osztályú mezőny egyik legjobb, legképzettebb csapata a Tatabánya volt, a most véget ért küzdelemsorozatban. Ám — s ez okozta vesztét —, most nem akadt, aki igazából rá tudta volna vezetni az együttest arra, hogy befogja a jó szelet a vitorlájába. Vezetési kérdés? Edzői hiba? A játékosok lépéstévesztése ? Lehet töprengeni rajta. Nyilván sokan azt hitték Tatabányán, hogy „kajakból” meg lehet nyerni a bajnokságot. A ravaszságot félretették, s minden meccsnek úgy mentek neki, hogy most aztán mindent bele! Ám a ZTE-nek is kellett a két pont, meg a Rábának is. A nagy nekigyűrkőzésből nem lett újabb győzelem. Amikor már észbekaptak, az MTKVM már olyan előnyt szerzett, amelyet már nem lehetett behozni. Maradt az előny a mai bajnoknál. A futball, s ezen belül a mindenkori bajnokság óriási játszma, amelyben rá kell érezni a nagy lehetőségre. Nos, ez a képesség hiányzott Tatabányán. Hosszú beszélgetésünkben, valahol a közepe táján mondta ki a pontosan körvonalazott valóságot az egyesület elnöke, Kiss László: „Igazából nem vagyunk klasszis csapat.” És ebben minden benne volt. Az elbizakodottság, a soksok egyéni hiba, a rossz helyzetelemzés, a kishitűség. Bármilyen furcsa, de megfért Tatabányán egymás mellett a két tulajdonság: a kishitűség és az elbizakodottság. A bajnokság befejezését követően, az MNK-döntőn a bronzról beszéltünk Szabó Györggyel. A technikai vezető nagyon őszintén elismerte: merészségben, gondolkodásban megrekedtek egy szinten, s nem tudtak innen továbblépni. Az edző, Temesvári Miklós is lépéshátrányról beszélt. Arról az időszakról, amikor már nem volt igazából esély a bajnok befogására. Ám közben történt egy és más. Többen, úgy tűnik, nem hitték el, hogy bekövetkezhet az, amiről annyit álmodoztak: bajnokok lehetnek. Kihagyott helyzetek, rossz hazaadások ... Hiányzott valami többlet, amire már nem futotta a Bányász leleményességéből. Minduntalan visszatértünk ehhez a gondolatkörhöz, hiszen önmagukat verték meg a kékek! Az előző évek kudarcai miatt a bajnokság kezdeténél nagyon szerény célokat tűztek a csapat elé: végezzen az első hat között. Az elmúlt bajnokság 8. helye után ez reális igény lehetett. Mert még sokan emlékeztek olyan korábbi szakosztályelnöki nyilatkozatra, amely úgy fogalmazta meg a lényeget: a Tatabánya bajnok lehet. És jött a nagy kudarc . .. Nos, tavaly nyárra beérett sok minden. Temesvári Miklós szívós, nem látványos, ám következetes módszerei nyomán valami megindult. Az edző vesszőparipája a biztos védekezés, s közben visszatért egy ász, a tapasztalt Csapó, s ez, módosított sok mindent az alapelképzelésen. Ráadásul elöl belejött a játékba Plotár. Vincze István egyre inkább belelendült, tavasszal pedig már játszott a leszerelt Kiprich. És ott volt Vincze József, Szalma, P. Nagy, Schmidt. A veterán Lakatos, a megbízható Udvardi, a frissen érkezett Moldván és Kiss Miklós. No meg a kapusok, az újra egészséges Kiss Imre és a mindig kéznél levő Dombai. Tulajdonképpen hányain is játszottak? Igazából ők, akiket felsoroltunk. A többiek kiegészítő emberek. És ebben nincsen semmi sértő. A Tatabánya törzsét ők alkották. A csapat ősszel a 4—4 -2-t játszotta. Ez adódott Temesvári óvatosságából, a divatos kétékes játékból és a Tatabánya játékosállományából. Az eredményi ötödik a Bányász. Aztán leszerelt Kiprich, és a kékek átálltak a 4—3 —3-ra. Színesebb, érdekesebb és eredményesebb lett a játékuk. Egyre feljebb nyomultak a táblázaton. Tehát a csatárjátékban élen járt a Tatabánya. Meg abban is, hogy nem értékelték túl a szakosztályban a középpályás játékot. Ma már van olyan együttes nálunk, ahol öt, netán hat középpályás is szerepel. Ez idegen a magyar felfogástól. Ezt látta meg Temesvári, bár ő is szereti túlbiztosítani a védőjátékot. A túl sok középpályás felmenti a támadójátékban és a védekezésben részt vevőket. A Tatabánya egyik titka éppen abban rejlik, hogy a zárt védekezésből a gyors emberekkel ki tudta iktatni a középpályán tologató futballt. Ám amikor görcsösen ragaszkodva az eredményekhez, ide visszakoztak, amikor jött a balsiker. Vagyis a Tatabánya még nem igazán érett, nem valódi klassziscsapat. Ezt a házon belüli értékelés is kiemeli. De mi lesz ezután? Téved-e ekkorát jövőre is a Tatabánya ? Sokakat megkérdeztünk, s a válasz: most már mindent tudnak, ami elviszi a csapatot a mellékútról. De most meg azt kell megtanulni, mi tartja a fő irányban a csapatot... Varga Béla Az 1987-es fordulat szám Akik a bronzért talán a legtöbbet tettek: Csapó Károly és Vincze István. Velük beszélgettünk, amikor még nem tudtuk, hogy a mezőnyjátékosok között az elmúlt bajnoki évben osztályzókönyvünkben az élen Csapót Vincze követi. Előbb Csapóval váltottunk szót. Beszélt a profi életről, majd az új Tatabányáról. Ám saját szerepe helyett inkább éppen Vincze Istvánról társalgott. Gondosan becsukta maga mögött az ajtót, hogy akkor ne hallja Vincze, mit is mond róla. „A magyar futball fiatal zsenije, ha okosan kézben tartják, és ő sem veszíti el a mértéket, akkor klasszis lesz. Igazából az!” S hogy miért tartja annak, arra azt mondta: azt csinálja, amit mi, magyarok tudunk. Nem akar más lenni, mint ami valójában. Azt játssza, amit a régiek, de 1987-es fordulatszámon. Vincze István először Csapóról beszélt, majd a csapatról. A nagy öreg visszatérte rengeteget jelentett az együttes számára. A karmesteri pálca, amely ott porosodott éveken át, most az őszülő hajú Csapó kezébe került. Vele valahogyan megváltozott minden: „El sem tudom képzelni, hogy nélküle játszik a Tatabánya." Így is alakultak a dolgok. Csapó Károly mind a harminc találkozón ott volt a többiekkel a pályán. Csapó az első, Vincze István a második ranglistánkon. Ezzel is igazolva a tételt, a futball csapatjáték. Minden csapatrészében kellenek a jó futballisták, akikre építkezhet a játék. És Tatabányán igazi klaszszis csak a védelemből hiányzott. Talán éppen emiatt lett az arany helyett a bronz. NÉPSPORT 3