Népsport, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
XLIV. 26. ♦ 1988. február 1 Isitth András írja a szótjet fővárositól A sporthoz fűződő szálak eltéphetetlenek 3 fosskcai bosselffotós Adolf Sajevics főrabbival Sok minden megváltozik egy ember életében, ha főrabbi lesz Moszkvában. Nem kivétel ez alól Adolf Szolomoncevics Sajevics, a szovjet főváros központjában lévő zsinagóga főrabbija sem. A most ötvenes férfi — mint kissé nosztalgikusan mondja, felidézve életének a sporttal összefüggő szakaszait —, hogy a kevés változatlan dolog között előkelő helye van a sportnak. Sajevics a háború utáni években a szovjet Távol- Keleten található Zsidó Autonóm terület fővárosában, Birobidzsánban élte gyerekkorát — a hozzá hasonló srácokkal együtt az utcán. Nyáron, labda híján, rúgtak mindent, ami gömbölyű volt, vagy valamenynyire tartotta a gömbre emlékeztető formát. Télen a korcsolyázás, szánkózás nyújtotta a gyerekeknek az örömöt. Az „igazi’ sportpályafutás akkor kezdődött, amikor a Sajevics gyerekek megkapták életük első igazi labdáját. ..Igaz — mondja mosolyogva a főrabbi —, nem volt az foci, inkább röplabda, de valódi labda volt.” A környéken azonban ez a kis szépséghiba nem csökkentette a kisfiú iránti keresletet a helyi labdarúgóbörzén. A grundokon verbuválódó alkalmi csapatok kapitányai elsőként választották saját soraikba a fiút. Bevallása szerint elég gyengécske focista volt, ázsióját labdatulajdonosi minősége növelte inkább. Játékvezető is volt A foci mellett sok más sportot is űzött. Főiskolás korában kosárlabdázott, röplabdázott, pingpongozott. Emellett, természetesen jutott idő a sakknak és a Szovjetunióban népszerű saski nevű táblajátéknak. Az aktív játék mellett gyakran bíráskodott, s nemcsak amatőrként, amit bizonyít máig érvényes első osztályú fokozatú kosárlabda-játékvezetői vizsgája is. A sport szeretete máig él, de a főrabbinak napi munkája és rengeteg társadalmi tevékenysége mellett is jut ideje heti három alkalommal az úszásra. Hat-hét éve más testmozgásra nem telik az időből, de erről semmi áron sem hajlandó lemondani. (Nincs is egy deka felesleg sem Adolf Sajevicson.) Az egyéb sportágak iránt már csak a szurkoló szeretete maradt meg. Sajevics, ha ideje engedi, ma is ki-kilátogat kedvence, a moszkvai Szpartak mécseseire, legyen az futball, vagy jéghoki. Szimonyan, Szalnyikov és mások neve hangzik el a rabbi szájából, amint felidézi kedvenc focicsapatának egykor szebb napjait. Aztán felderül az arca, s újabb felsorolásba kezd, ezúttal Grosics, Puskás, Hidegkúti és a hajdani aranycsapat többi tagjának neve hangzik el. Határozottan mondja, hogy ez a csapat 1954-ben aranyérmet érdemelt volna, igazságtalannak tartja mindmáig, hogy a magyar válogatott „csak” ezüstérmes lett Bernben. (Hol van már a tavalyi hó. Világbajnokságokról szólva hozzáteszi: jobban örült volna, ha a szovjet válogatott Mexikóban nem nekünk, hanem a franciáknak rámolta volna be a fél tucat gólt. — Ebben az örömében osztozott volna minden futballbarát magyar is — teszem hozzá.) Az aranycsapat összeállítását , még azelőtt, betéve fújta, hogy szoros kapcsolatba került volna hazánkkal. A berni VB idején iskolai tanulmányaiból éppen csak tudta, hogy merre fekszik a sok tízezer kilométerrel odébb lévő Magyarország. A Népsport előfizetője 1973 fordulatot hozott életében. Budapestre került, hogy a rabbiképzőben megkezdje tanulmányait. A magyar nyelv elsajátításában nagy segítségére volt a Népsport is, amelynek azóta is előfizetője és rendszeres olvasója. Még látta a nagy Újpestet, Benét, Zámbót és társait, s ha ideje engedte, kijárt a pesti meccsekre. Tanulmányainak elvégzése után lett a moszkvai zsinagóga főrabbija, s e minőségében a hitélet mellett nagy aktivitással vesz részt több társadalmi szervezet munkájában. A szovjet békemozgalomban kifejtett tevékenységéért a múlt év végén kapta meg a Népek barátságáért érdemrendet. Új minőségében megváltozott a sporthoz való közvetlen viszonya is. A béke és a sport összefüggése nyilvánvaló, hiszen a nyelvi korlátok miatt a sport azon lehetőségek egyike, amelyek szavak nélkül erősítik a kölcsönös megértést, a barátságot — mondja. * az embereket egyesítő nagy világversenyek, az olimpiák, világbajnokságok jelentőségét hangsúlyozza. Sport és politika A sport nagy szolgálatot tehet a politikának, ha a politika használni és nem kihasználni akarja a sportot. Az igazán nagy élsportolók hazájukat képviselik, méghozzá magas szinten. A nagy teljesítményeket produkáló sportolók nevét hamarabb és jobban megjegyzi a világ. — Ki ne ismerné az idősebbek közül mindmáig Papp László nevét — hoz fel mindjárt példát is az elhangzottak illusztrálására. A határokon átívelő barátság formálásának fontos részesei aktív, a sportot igazán szerető szurkolók. Ezért aggasztó, hogy az utóbbi időben, mindenekelőtt a futballpályákon és környékükön harapódzik el a durvaság, a brutalitás. (Sajnos, ez alól már egyes szovjet pályák sem kivételek.) — Ennek — teszi hozzá Sajevics rabbi — semmi köze sincs a sporthoz, az okokat a pályákon kívül kell keresni: a kulturálatlanságban, egymás megértésének hiányában. Magyar feleség Adolf Sajevics nemcsak a Népsportból ismeri hazánkat. Nyelvünket jól beszéli, s azóta is gyakran jár Budapestre. Ennek persze korántsem kizárólag a szép magyar főváros szeretete az oka. Egyelőre ott él a családja. Magyarországról nősült, felesége gyógyszerész, két fiuk van. Az első 1983-ban, a második három évvel később született. Visszatérve a sportra, Sajevics megemlíti, hogy vannak a sportnak és a vallásnak közös értékei. Mindenekelőtt az állhatatosságra, a megértésre, erkölcsi tartásra nevelés. Ez is a magyarázata annak, hogy sok munkája mellett ma is rendszeresen odafigyel mindenre, ami a sportvilágban fontos. Persze, ha akarna, sem tudna elfeledkezni a sportról. Környezete mindennap emlékeztetne rá. A zsinagóga melletti épületben található ugyanis a Népsport testvérlapjának, a Szovjetszkij Szportnak a szerkesztősége. A kamerák előtt az év ifjúsági sportolói A hagyományoknak megfelelően az idén januárban is kis ünnepségre voltak hivatalosak az év legjobb ifjúsági sportolói. A meghívó a Telesport stúdiójába szólt, és — mint mindig — a vendégek között ott lehettek a tévénézők százezrei is... Hagyomány az is, hogy nehéz válogatni a jók és a legjobbak hosszú listájából, az utánpótlás ugyanis 1987- ben is jelesre vizsgázott a világversenyeken. Mindez örömteli biztosítékot jelent az elkövetkezendő évekre. Ezt hangsúlyozta megnyitó beszédében Murai György, az MTV elnökhelyettese is. Színes, pergő, érdekes riportokban, bejátszásokban elevenedtek meg az elmúlt esztendő fényes sportsikerei. Újból láthattuk az örömteli pillanatokat, a két riporter — Gulyás László és Komlósi Gábor — kérdéseiből pedig azt is megtudhattuk, hogy mi történt az ifjú tehetségekkel azóta, és mit várnak az 1988-as esztendőtől. Az edzőktől és a díjazottaktól helyenként érdekes vélemények hangzottak el. Íme, néhány idézet: Szepessy Aliz (kick-box, Debreceni Spartacus): — Ez a sportág, ha valaki lelkiismeretesen űzi, tartást ad, megváltoztatja a gondolkodást. Engem például ez segített át a lelki válságon egy súlyos családi tragédia után. Bódy István (Boros György kardvívó edzője): — Gyurinak mindig van véleménye a vívásról. Ez rendkívül hasznos, mert saját maga talál ki akciókat, és így hamarabb eljuthat a csúcsra. Csabai Judit (úszó, Nyíregyházi VSSC): — Az EB- döntőben én csak beugrottam a vízbe, elkezdtem úszni, és végigtekertem az egészet. Szűcs Csaba (Csabai Judit edzője): — Jutka mosolyogva csinál meg minden feladatot. Ilyen jó tanítványt kívánok mindenkinek. A díjátadás után Tibor Tamás, az ÁISH elnökhelyettese köszönte meg a televíziónak, hogy immár 27. alkalommal látta vendégül a magyar sport „aranytartalékát”. Megköszönte az edzők, a szakemberek, az egyesületek, a család áldozatkész munkáját, és kifejezte reményét, hogy a jövőben sem szakad meg az a hagyomány, mely szerint a legjobbak kiválasztásánál a bőség zavarával kell megbirkózni. Az év ifjúsági sportolói LÁNYOK 1. Csabai Judit úszó (Nyíregyházi VSSC, edzője Szűcs Csaba), 2. Joó Éva sportlövő (MHSZ KSK. edzője Szucsák László) és Wirth Veronika asztaliteniszező (Statisztika, edzője Fülöp István), 3. Csurgó Virág teniszező (Bp. Spartacus, edzője Balázs György) és Szepessy Aliz karaték (Debreceni Spartacus, edzője Katona Attila). Szavazatot kapott még: Bakai Eszter kosárlabdázó (Bp. Spartacus), Egerszegi Krisztina úszó (Bp. Spartacus), Eszes Bernadett vitorlázó (Építők SC), Házi Zsuzsanna és Rockenbauer Gabriella evezősök (VVSI), Káhn Szilvia asztaliteniszező (Statisztika), Koch Ágnes gyepsíző (Soproni MAFC), Mádl Ildikó sakkozó (H. Meresztev SE), Ónodi Henriette tornász (Békéscsabai Előre Spartacus), Pál Erika ritmikus sportgimnasztikázó (Kazincbarcikai Vegyész), Szendey Marina íjász (Tipográfia). FIÚK 1. Szabó József úszó (Bp. Honvéd, edzője Széchy Tamás), 2. Hoffmann Ervin kenus (Paksi Atomerőmű SE, edzője Szikienka László) és Debnár Tamás úszó (BVSC, edzői Nagy József, Rátonyi Gábor), 3. Káldy Zoltán atléta (II. Dózsa, edzője Csorna Ferenc) és Boros György vívó (MTKVM, edzője Bódy István). Szavazatot kapott még: Angyal Ákos kajakozó (Olefin SC), Csernok László öttusázó (VI. Dózsa), Kiss Tibor úszó (BVSC), Lányi András teniszező (MTKVM), Lukács Zsolt súlyemelő (MTKVM), Németh Károly asztaliteniszező (Postás), Pete Zsolt tekéző (BKV Előre), Regényi Tamás evezős (Csepel), Sike József sportlövő (MHSZ KSK), Simonek Csaba íjász (Bp. Spartacus), Supola Zoltán tornász (Dunaújvárosi Kohász), Szűcs László ökölvívó (Borsodi Bányász), Takács János birkózó (Tatabányai Bányász), Takács Tibor kenus (Bp. Spartacus), Újvári Ferenc rádióamatőr (MHSZ Területi Rádióklub, Nyíregyháza), Zsoldos Zsolt cselgáncsozó (Kecskeméti SC). (lukács Smargay) NÉPSPORT 5 Üres szék nélkül Dóssás dopping: családias légkör Idősebb sportolók, edzők szoktak így nosztalgiázni: „Amikor még a szakosztály olyan volt, mint egy nagy család”. Az élsport követelményeinek emelkedésével ez a barátias, jó hangulat megszűnőben van, a szakosztályok egyre jobban hasonlítanak olyan üzemekhez, ahol fizetett alkalmazottak dolgoznak az eredményességért, s az edzésidő lejárta után mindenki siet, intézi saját dolgát. A kevés kivételek közé tartozik az V. Dózsa öttusaszakosztálya, ahol még felfedezhető a régi, oly sokszor visszasírt családias hangulat. S ami döntő: ez egyáltalán nem megy az eredményesség rovására, sőt, a 25 éves szakosztály fénykorát éli. el Öttusa Az öttusázók évadzáró ünnepségén egyetlen szék sem maradt üres, mindenki elfogadta a meghívást, mert a jó közösség vonzza az embereket. Az ünnepség után beszélgettem Varga Jenő ezredessel, a szakosztály elnökével, aki három éve vette át az irányítást. Három év igazán nem nagy idő, Varga Jenő mégis nemcsak a szakosztályban, hanem az egész sportágban elismerést szerzett, segítőkészségével, tárgyilagos állásfoglalásaival .. . Megtisztelő volt számomra, amikor felkértek a szakosztály vezetésére. Igaz, sohasem öttusáztam, de több sportágat űztem. Sportos családból származom, öcsém, Varga József, a Bp. Honvéd válogatott labdarúgója volt, jelenleg az V. Dózsa játékosa. Húgom, Éva pedig íjász válogatott volt. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy kitűnő edzői gárda dolgozik a szakosztályban. Ebből következik, hogy a versenyzők eredményességével és magatartásával nincs gond, így több energiánk marad a szakosztályi élet színesítésére, a feltételek javítására. " Több edzővel, versenyzővel beszélgettem, s véleményükből kiderült, hogy azért olyan közkedvelt, mert szereti és megköveteli ugyan a fegyelmet, de azt nem parancsolgatással éri el. — Sohasem kedveltem, sőt, mint sportolónak, majd mint szurkolónak mindig ellenszenves volt az olyan társadalmi funkcióban levő sportvezető, aki tisztségével visszaélt, s a szakmai munkát is ő akarta irányítani. Képzelje el, milyen nevetséges lenne, ha beleszólnék abba, hogy például Mizsér Attila mennyit ússzon. Nekem nem ez a feladatom, hanem a szakosztályi munka szervezése, a feltételek előteremtése.★ A szakosztály eredményességének másik fontos erőforrása: a Mizsér—Pécsi edződuó. A tavalyi VB- győzelem után csak ők ketten várták a magyar válogatottat Hegyeshalomnál. Ez is jelzi, hogy mindketten fanatikusan szeretik a sportágat. Mizsér Jenő vezetőedző nemrég nyugdíjas lett, de nem vált meg a szakosztálytól, amelynek szakmai munkáját most Pécsi Gáborral együtt irányítják. Szinte hihetetlen, de igaz: a szakosztályban az edzők között nincs ellenségeskedés. S bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy az öttusázók közül, miután abbahagyták a versenyzést, többen maradtak új feladatkörben, így „saját nevelésű” edző Deák Ferenc, Horváth László, Gelley István, Fáth Ferenc, Őze István, a volt világbajnok Kelemen Péter pedig lőtérparancsnok. Mellettük még Hermann József és Kerényi Tibor készíti fel a versenyzőket. Nem látványos, de hallatlanul fontos munkát végez az utánpótlás-nevelésben a Kovács Attila, Zemplén István, Budai György hármas.★ Régi hagyomány, hogy a szakosztályban megválasztják az év legjobb felnőtt és utánpótlás korú öttusázóját. Tavaly a felnőttek között ismét Mizsér Attila lett az első, aki a VB- győztes magyar csapat tagja volt. A fiataloknál Csernok László vehette át a serleget, aki az IVB-n két aranyérmet nyert, s tagja volt a junior VB-n ezüstérmes csapatnak. Kálnoki Kiss Attila utánpótlás OB-t nyert, s tavalyi jó szereplésével a felnőtt Válogatottba került, amelynek vele együtt már (Mizsér, Bárdi, Madaras) négy dózsás öttusázó a tagja. — Természetesen nagyon örülök a tavalyi jó eredményeinknek, de hol van már a tavalyi hó — mondja Mizsér Jenő. — Hónapok óta mindegyikünk az ez évi feladatokkal van elfoglalva. Hát, van mit csinálnunk! A válogatottak felkészülése jól halad, a fiúk teljes szívvel dolgoznak az olimpiai sikerért. A válogatottak mellett azonban nem feledkezünk el az utánpótlásról sem, négy év múlva ugyanis ismét olimpia lesz. Szeretnénk, ha fiatal öttusázóink jól szerepelnének az IBV-n és a junior világbajnokságon. Az utánpótlásról való gondoskodás a biztosíték arra: a szakosztályban a következő negyedszázadban sem kell nosztalgiázni, ha az eredményekről lesz szó. Salánki Miklós Segíteni egymás versenyeit! Minden szocialista országnak megvan a maga két legfontosabb hazai atlétikai versenye: az országos bajnokság és a különböző nevekkel illetett „nagy verseny”, mint például a Budapest Nagydíj. Ezeknek a versenyeknek a színvonalát nagymértékben emelhetné, ha csak a drága valutáért megszerezhető versenyzők mellett minden szocialista ország élvonalbeli atlétái is rajthoz állnának. Ennek érdekében született meg az az új javaslat, hogy az 1989-re tervezett nagyobb versenyek időpontjait és a tervezett versenyszámokat májusig jelöljék ki. Az augusztusban Nyíregyházán megrendezendő IBV-n — ahol minden szocialista ország teljes csapat indítását tervezi —, a vezetők már átnézhetik és egymással egyeztetve végleges formába is önthetik a programot.