Népsport, 1988. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1988-03-17 / 64. szám

Sajtótájékoztatók Kilenc országból érkeznek cselgáncsozó nők az Utasellátó Kupára (Folytatás az 1. oldalról) Kroner Ferenc, a szakbi­zottság vezetője elmondta, hogy a női keret számára az Utasellátó Kupa amely immáron két éve szerepel az Európai Cselgáncs Szö­vetség (EJU) hivatalos ver­senynaptárában a főpróba a májusi spanyolországi EB előtt. A hétvégi verseny, valamint a két hét múlva sorra kerülő pozsonyi viadal eredményei alapján állítják majd össze a Pamplonába utazók névsorát. Szombaton délelőtt 10 órától az egyéni versenyre kerül sor az Olimpiai Csar­nokban, vasárnap 10 órától pedig a csapatversenyt ren­dezik.★ A tavalyi, sikeres premier után idén tavasszal követke­zik a folytatás. Május 14— 15-én, immár másodszor rendezik meg a Hungarorin­­gen a Hungarocamion Truck GP-t, az idei gyorsasági ka­mion Európa-bajnokság egyik futamát. Ebből az alkalom­ból tartottak szerdán dél­előtt sajtótájékoztatót a Fó­rum Szállóban. A bejáratnál egy pár­ gu­­micsizmával fogadták a meg­jelenteket. Hogy miért ke­rültek kiosztásra a lábbelik, arra L. Kelemen Gábor, a viadal sajtófőnöke adta meg a magyarázatot: — Az elmúlt évi versenyen esett az eső, nagy volt a sár, s emiatt elmarasztaltak minket. Most tehát felké­szültünk, de az az igazság, hogy a csizmákkal inkább elijeszteni szeretnénk az égi áldást. Torma Imre, a Hungaro­­camion vezérigazgatója em­lékeztetett rá, hogy a tava­lyi rendezvény nemcsak nagy közönségsikert aratott, ha­nem gazdaságilag is ered­ményesen zárult, hiszen nye­reséget könyvelhettek el. A szervezők bíznak benne, hogy ez az idén sem lesz másként, s az elmúlt évi­hez hasonlóan legalább 130 ezer néző tekinti meg az or­szágúti monstrumok kétna­pos vetélkedését. Az idén is három kate­góriában zajlanak a küz­delmek, de most nem a ló­erők, hanem a hengerűrtar­talom alapján különbözte­tik meg a kamionokat. Sándor István, a szerve­zőbizottság társelnöke a ma­gyar részvevőket mutatta be. Krasznai János már ta­valy is szerencsét próbált a teljes EB-sorozaton, az idén is rajthoz áll mindegyik EB- futamon. Dinnyés László 1987-ben csak a Hungaro­­ringen versenyzett, az idén azonban a magyarországi fu­tam mellett az osztrák, a belga és a svéd versenyen is rajthoz áll. Tamási László viszont újonc, először indul kamion versenyen. A versenyzők asztalánál helyet kapott Csepregi Éva, a Neoton sztárénekese, aki szintén volán mögé ül a Hungaroringen. Kamiont fog vezetni, s egy raliautó lesz az ellenfele. A raliautóval szemben előnyt kap, s az lesz a győztes, aki előbb teljesíti a négy kilométeres kört a Hungaroringen. VISSZALÉPÉS. A férfi röplabda NB II Déli-cso­portjában szereplő Szegedi Tömegsport SE vezetői be­jelentették, hogy anyagiak hiányában visszalépnek a további bajnoki szerepléstől. A versenykiírás értelmé­ben az együttes, az eddigi eredményeit megtartva, a táblázat kieső helyére kerül. JÓ TUDNI! A Szerpentin Kerékpáros Klub az­ Utazás ’88 kiállítás alkalmával március 19-én, szombaton. 11 órai kezdettel, a Vásárváros D pavilonjá­ban BMX crossversenyt ren­dez három korcsoportban. A részvételi díj 30,5 Ft. A versenyt bemutatók és kis­pályás kerékpáros versenyek színesítik. Vasárnap amatő­rök részére rendeznek nyílt versenyt, ugyanott. ★ A TF Továbbképző Inté­zete felvételi előkészítő tan­folyamot (FET) indít, el­sősorban a TF négyéves le­velező edzői , vagy a sportszervezői szakára je­lentkezettek részére. A már­cius végén induló FET-re a TFTI még elfogad jelentke­zőket. Jelentkezni, vagy részletes felvilágosítást kér­ni a TFTI-ben lehet. A cím: Budapest, XII., Kiss János aktb. u. 12. Tel.: 565-966, vagy 564-444/197 és 247 mellék. ★ A Tanácsköztársaság meg­alakulásának tiszteletére nagyszabású kerékpáros ver­senyt rendez a KISZ, a Fe­rencváros Szabadidő SE, az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács, a Magyar Ke­rékpárosok Túrázó Egyesü­lete. A kerékpáros túra a VIII., Kun Béla térről in­dul, s a cél a HUNGEXPO 1. sz. kapuja. Gyülekező a Kun Béla téren 20-án, 9 órakor, nevezési díj 30 fo­rint. E rendezvény kereté­ben kerül sor tíz általános iskolás csapat kerékpáros váltóversenyére is. Az ér­deklődők bővebb információt a Ferencváros Szabadidő SE 176-142-es telefonszámán kaphatnak. ­I XLIV. 64. ♦ 1988. március 17. A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JAPÁN VENDÉGEK. A Bp. Spartacus meghívására április 6-án Magyarországra érkezik a tokiói Osaka Ni­­pon Electric női kézilabda­csapata. A japán együttes európai túrán vesz részt, s Dániából utazik Budapestre, majd Csehszlovákiában nem­zetközi tornán vesz részt. EDZŐTÁBOROZÁS. A Salzburg-Nussdorf osztrák labdarúgócsapat Fonyódon készül­ a tartományi bajnok­ság tavaszi küzdelmeire. A vendégek a­­ tervek szerint előkészületi mérkőzést is játszanak a felkészülés­ror T­T­I Belépés családostól Toldi-kondi próbatétel, meghívásos sportvetélkedő, tanulók és pedagógusok párviadala (március 26-án szombaton), illetve családi sportverseny (március 27-én vasárnap) várja mindazokat, akik mozgással, sportvetélkedéssel kívánják tölteni a húsvét előtti hétvégét. A budapesti Újlaki Utcai Általános Iskola Belépés családostól sportversenyére négytagú családok ne­vezhetnek. A vetélkedő teljesítménypróbákból, ügyességi feladatokból, labdajátékokból és váltóver­senyből áll. A szervezők kérik, hogy minél hama­rább küldjék el az indulni kívánók a nevezéseket, mert a beérkezési sorrend alapján csak az első negyven csapat indulása biztosított. Kérik, hogy a nevezési lapra írják rá a négy csa­ládtag nevét — egy csapat legfeljebb két család tag­jaiból állhat —, személyi számát, lakcímét. A kü­lönböző kategóriák első három helyezett csapatai 25 000 Ft értékű összdíjazásban részesülnek. S mivel a Népsport a maga eszközeivel mindig is támogatta a hasonló családi rendezvényeket, a győztes iskola ezúttal elnyeri lapunk különdíját is. A nevezési cím: 1173 Budapest, Újlak utca, 110. Sz. Általános Isko­a, Belépés családostól. Sport jogi tanácsadás Díjtalan tanácsadásun­kon csütörtökön 11 és 12 óra között dr. Borókai Gábor várja szerkesztősé­günkbe a panaszosokat. (Cím: Bp., VIII., ker., Somogyi Béla u. 6. IV. emelet 4.). GAZDAG TARTALOM­MAL, ismét megjelent a Ko­sárlabda Évkönyv, amelyben dr. Várszegi Gyulának, a szövetség új elnökének kö­szöntője mellett interjú ol­vasható Tibor Tamással, az Á­SH elnökhelyettesével. Nemcsak a szakembereknek, de a szurkolóknak is hasz­nos az NB I-es csapatok részletes bemutatása. Hazai és nemzetközi eredmények, értékelések, riportok és fo­tók színesítik a kiadványt. Az évkönyv tartalmazza a szövetség fontosabb terveit, a versenynaptárt, és amit tudni kell az ősszel rajtoló iskolai minikosárlabda-baj­­nokságról. Annak érdeké­ben, hogy a gondosan szer­kesztett, szép kivitelű év­könyv sok helyre eljusson, szokatlanul magas, 7000 pél­dányban készült el. TOVÁBBKÉPZÉS: Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-vá­logatott vezetőedzője már­cius 21-én 10 órakor előadást tart a Hajdú-Bihar megyei edzőknek Debrecenben, a DMVSC Oláh Gábor utcai székházában. Ezt követően, 14 órától a Városi Sport­­csarnokban a Dózsa férfi kézilabdacsapatával tart be­mutató edzést a megyei szö­vetség edzőbizottsága tagjai­nak. • KÖLTÖZÉS. A H. Oszta­­penko NB III-as labdarúgó­­csapata eddig a Postás-pá­lyán játszotta bajnoki mér­kőzéseit. A Duna-csoportban szereplő gárda a hétvégén már a Hengermalom úti Magyar Kábel-pályán fogad­ja az Oroszlányt. A főnyeremény egy Citroen Egy hét múlva már ja­vában pattog a kaucsuk­­labda Párizs legmoder­nebb sportcsarnokában, a Palais Bercy-ben az asz­talitenisz Európa-bajnok­­ságon. A 18 asztal mellett 31 ország mintegy 300 ver­senyzője küzd majd az érmekért. A rendezők ed­dig elővételben 21 ezer je­gyet adtak el, de a több mint egy hét alatt 60 ezernél több nézőre szá­mítanak. — Nemcsak arra fordí­tottunk gondot, hogy a kontinensviadal lebonyo­lítása legyen színvonalas, hanem különféle ötletek­kel igyekszünk a közönség kedvébe járni — mondta Jack Pronst, a francia szövetség alelnöke, aki nemrégiben hazánkban járt,­­ így mindennap különféle játékos vetélke­dőket tartunk, melyeknek főnyereménye egy Citroen gépkocsi lesz. A szünna­pon megrendezzük az új­ságírók versengését, vala­mint a gentlemanok ver­senyét, amelyben ismert politikusok, művészek, sportolók szerepelnek majd, így például ott lesz a teniszező Noah, a lab­darúgó Fernandez, Fran­ciaország szépe, a színé­szek közül pedig Marina Vlady és Omar Sharif. NÉPSPORT 7 A­tlé­ti­ka - világranglis­ta Kovács Attila a nyolcadik A kaliforniai Track and Field News című ismert atlétikai szaklap ismét elkészítette világranglistáját, amelyet évről évre nem a szokásos módon állít ösz­­sze. A különböző nemzetiségű szakemberekből álló bizottság ugyanis nemcsak a versenyző legjobb ered­ményét veszi figyelembe, hanem az egész idényben nyújtott teljesítményét, a nagy versenyeken való szereplését is. Az 1987. évi eredmények alapján ké­szült tízes rangsorban egyetlen magyar atlétát talá­lunk. 100 m-en Kovács Attila — elsősorban kitűnő VB-szereplése alapján — a 8. helyre került, s az európaiak közül egyedül a brit Christie előzi meg. A listát természetesen a kanadai Ben Johnson ve­zeti. Érdekes összehasonlítani ezt a sorrendet a dr. Spiriev Bozsidár, Kovács Gábor és Spiriev Attila készítette számítógépes világranglistával, amely a versenyző összes eredményén kívül különböző he­lyezéseit is értékeli. Nos, a magyar vágtázó ezen a listán is 8. A két sorrend között egyébként csak két helyen van különbség. Egyelőre a férfiak Liga a kosárlabdázóknál is Megalakították a férfi ko­sárlabdázók első osztályú együtteseinek ligáját. Az ala­kuló ülésen a tizenkilenc NB I-es csapatból tizenhét kép­viseltette magát. Horváth Frigyes, a szövetség főtitká­ra és Faragó Gábor, a Kör­mend szakosztályelnöke ve­tette föl — a labdarúgók példája nyomán — a liga megalakításának gondolatát. Mint az alakuló ülésen el­mondták: ,,A mérsékelt ered­mények ellenére nő az ér­deklődés a kosárlabdázás iránt, éppen ezért szükség van egy, a szövetségtől kü­lönálló, érdekegyeztető fó­rumra is, bár elengedhetet­len a két szervezet szoros együttműködése.” A klubok április 5-éig te­hetik meg a működési sza­bályzat tervezetével kapcso­latos módosító javaslataikat, amelyeket a ligaülés soron következő tanácskozásán — legkésőbb június 30-áig — vitatnak meg. A hozzászólá­sok közül említést érdemel a liga döntési és vétójoga, valamint felmerült a klubok közötti sportszerűségi ver­seny kiiltásának kérdése is. Az új liga elnökévé egy­hangúlag Faragó Gábort vá­lasztották, az alelnök Kucse­­ra József, a Tungsram SC szakosztályvezetője lett. ECISQD-szeminárium Budapesten Csütörtök estétől két napon át Budapesten tartja szemináriumát a Mozgáskorlátolt Sportolók Világ­­szövetségének Európa-bizottsága. Ez az első eset, hogy az évenkénti tanácskozásnak szocialista ország a házigazdája. A kétnapos tanácskozás témája és egyben jelmon­data is: Hídverés a kelet és nyugat közti szakadék felett. A huszonnégy országot tömörítő bizottságnak há­rom szocialista ország a tagja: Magyarország, Cseh­szlovákia és Lengyelország. A budapesti szervezők meghívására most a Szovjetunió, az NDK és Bul­gária sportszervezetei is elküldték képviselőiket, s a magyar rendezők joggal könyvelhetnék el újabb nagy horderejű sportdiplomáciai sikernek, ha éppen a budapesti szeminárium során válna ez a három ország is az EDISOD tagjává. Csarnokavató Veszprémben Szerdán átadták Veszp­rémben a VSE új csarnokát és futófolyosóját, amely a megyei tanács támogatásá­val, 9,5 millió forintos költ­séggel és jelentős társadal­mi munkával épült. A 93 méter hosszú és 12 méter széles, műanyag borítású csarnok elsősorban az atlé­tikai szakosztálynak ad új otthont. Természetesen — főleg a felkészülési időszak­ban — más sportágak kép­viselői is használhatják. A csarnokban négysávos egye­nes, távol- és magasugróhely, valamint 150 m-es körpálya alakítható ki. A létesítmény­hez megfelelő öltözőik, zu­hanyozók, továbbá szauna, erősítőterem és szertár tar­tozik. Az új csarnokot dr. Békési László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke adta át dr. Sipőcz Józsefnek, a Veszpré­mi SE ügyvezető elnökének. A csarnokavatón a klub at­létái látványos bemutatót ta­rtottak. E HÉT VÉGÉN az ország két végében négy tájfutó ranglistaversenyt rendeznek. Debrecen térségében kerül sor szombaton a Csokonai­­emlékversenyre és vasárnap az Alföldi Kupára, Szent­­gotthárd környékén pedig a kétnapos nemzetközi Saba­­ria Kupát és az 1. nyílt sprint (rövid távú) OB-t ren­dezik meg. Érdekesség, hogy a Vas megyeiek versenyé­re csaknem ötszázan nevez­tek, és hogy a nevezők har­mada rajthoz áll a vasárna­pi, Magyarországon első al­kalommal megrendezésre ke­rülő sprintversenyen. Utazások Felnőtt cselgáncsválogatot­tunk pénteken Potsdamba utazik. A Wagner, Péter, Bujkó, Németh, Tóth A., Fe­kete, Dubovszky, Tolnai ösz­­szeállítású csapat Varga Imre vezetésével kel útra az NDK-beli városba. Újabb erőpróba előtt áll tekevá­logatottunk: a hétvé­gén az NSZK-beli Sandhau­­senben lép pályára. A ta­lálkozó érdekessége, hogy a májusi világbajnokságon is egy csoportban leszünk a nyugatnémetekkel, így egyik csapat számára sem lehet közömbös a mostani ered­mény. ★ Az ökölvívó-utánpótlás vá­logatott Bydgoszczba uta­zott. A Kovács, Szakállas, Pulai, Ács, Kozák összeállí­tású csapat csütörtöktől va­sárnapig lép szorítóba a len­gyel városban. Három városban szerepel­nek a hétvégén a magyar vívók. A legnagyobb ver­seny New­­ Yorkban lesz, ahol a kardozók Világ Kupa viadalán Gedővári, Nébald Gy., Csongrádi, Szabó és Varga vesz részt. A nyugat­berlini párbajtőrversenyen Kolczonay E., Székely, Pász­tor, Hegedűs és Fábián lép pástra. Budapesten a Nem­zeti Sportcsarnokban szom­baton és vasárnap rendezik az Elek Margit női tőr em­lékversenyt, vasárnap a 48 közé jutott sportolók ugyan­itt újra összemérik erejü­ket. Törőcsik csatasorban , itthon Amint arról Martos Győző, a Bp. Volán ügy­vezető elnöke szerdán be­számolt, Törőcsik András hazaérkezett az Egyesült Államokból. Mint isme­retes, az egykori negy­venötszörös válogatott csatár néhány hónapja a Volán együttesét erősíti, de januárban és február­ban San Diegóban és Chicagóban vett részt próbajátékon. Végül nem kötött szerződést egyik klubbal sem, így vissza­tért a Czabán Samu tér­re, és vasárnap délután a Bp. Volán—Ajka Hungalu elleni NB II-es bajnoki mérkőzésen is­mét pályára lép. SPORTMŰSOR CSÜTÖRTÖK KÉZILABDA. NB I. Fér­fiak: PMSC—Elektromos, Pécs, 18, Kliment, Papp Gy. Békéscsabai Előre Sparta­cus—Egyesült Államok, ba­rátságos női mérkőzés, Deb­recen, 15.30. SI. Országos sílövőbaj­nokság, Galyatető, 10. VÍZILABDA. Coopholels Kupa nemzetközi torna, Sző­­nyi út. CH Kosice (cseh­szlovák)—Dinamo Bucuresti (román), 10, Glyfada (görög) —Nizza (francia), BVSC— Dinamo Bucuresti, 17, Gly­fada—CH Kosice, 18. LABDARÚGÁS Serdülőválogatottak mér­kőzése. Magyarország— NSZK, Pilisvörösvár, 15, Márton S. (Boros L., Se­mén). Csütörtök. Rádió. Kossuth­adó. 22.15: Sporthírek. Pe­­tőfi­ adó. 5.55: Torna. 23.15: Sporthírek. Televízió. Budapest 1­8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. 16.45: Telesport (benne: BVSC—Dinamo Bucuresti ví­zilabda-mérkőzés a Coopho­­tels Kupáért). 18.55: Tévé­torna. II. 20.15: ...bubik, királyok, dámák (bridzsmű­­sor). Csehszlovák I. 21.35: Autósok, motorosok maga­zinja. II. 19.00: Torna. 21.15: Labdarúgó-összefoglaló. Ju­goszláv I. 19.50: Sport. II. 20.00: Partizán—Saturn ko­sárlabda-mérkőzés. 21.35: Eurogól. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. A várható időjárás csütörtök estig, erősen fel­hős lesz az ég, újabb zápor­eső várható. A délnyugati szél fokozatosan északnyu­gatira fordul, és továbbra is gyakran lesz viharos. A fel­­melegedés gyengül, a hő­mérséklet csúcsértéke csu­pán 7 és 12 fok között vár­ható.

Next