Népsport, 1988. július (44. évfolyam, 155-181. szám)

1988-07-25 / 176. szám

2 NÉPSPORT 1, kajak-kenu maratoni VB, Nottingham Péte­r­ Pál világbajnok Polgár, Kolozsváry, valamint a Lakatos, Jánosy pár ezüstérmes lest (Folytatás az 1. oldalról) ország versenyzői kitűnő fel­készültségükkel, és a magya­roknak nagy nehézséget je­­lentő kiváló futóteljesítmé­nyükkel, órási küzdelemre késztették egymást. A kö­rülmények ismertetése után a versenyről, egy nagyszerű hírrel kezdem, az Építők SC 35 éves versenyzőjé. Péter­­vári Pál világba­jnoki arany­érmet szerzett a C 1-esek mezőnyében. Az újdonsült világbajnok első nyilatkoza­ta: ,,Életemben ilyen kíno­kat nem éltem át.” Ugyanebben a számban Kolozsváry Gábor kitű­nő versenyzéssel ezüst­érmet szerzett. Női pá­­rosain­k szereplését nem kísérte szerencse. Mind­két egységünk az első két­ezer méter megtétele után, a méteres hullámokban el­süllyedt, így több mint négy perc hátránnyal, eredtek a mezőny után. Csodálatos akaraterejüknek köszönhető, hogy Lakatos Kati és Jáno­sy Erika ezüstérmet szerzett. A női egyesek küzdelme valóban drámai versenyt ho­zott. Az utolsó á­temel­ési ponthoz Polgár Anna közel nyolcvan méter előnnyel ér­kezett, azonban a­ futásnál a rettenetes erejű szél kicsa­varta kezéből a hajót, több­ször meg kellett állnia, és így beérte őt az ausztrál ver­senyzőnő. Végül az FTC ki­válósága ezüstérmet szerzett. Férfi kajak párosaink sze­replése a várakozás alatt maradt, mivel síkvízi világ­bajnok kettősünk, Kulcsár­ Gindl kormánytörés miatt ki­állt. Makray Csaba és Góti Károly a nagyon erős me­zőnyben ötödik helyet szer­zett. Kenu párosaink lapát­­törése, illetve a hajó ketté­­repedése miatt nem tudták befejezni a versenyt. Ösz­­szességében a magyar csapat a teljesen szokatlan és nehéz versenykörülmények között egy arany-­ és három ezüst­érmet szerzett, amely kitűnő teljesítménynek minősíthető. A második világbajnokságra 1990-ben Koppenhágában ke­rül sor. Ferestmények. Nők, K 1. Vi­lágbajnok: J. Hall (Ausztrá­lia) 4:06:43.1, 2. Polgár Anna (Magyarország) 4:08:15.5, 3. Lewicka (Lengyelország) 4:10:51.2. K II. Világbajnok: G. Mayes, D. Cooper (Auszt­rália) 3:48:10.0, 2. Lakatos Katalin, János,­ Erika (Ma­gyarország) 3:51:59.5, 3. Swidlska, Öles (Lengyel­­ország) 3:52:30.2, ...5. Tá­bori Klára, Erdődy Ágnes (Magyarország) 3:59:29.2. Férfiak: KI. Világbajnok: J Jacoby (Ausztrália) 3:38:16.0. 2. Gustavson (Svéd­ország) 3:38:18.1, 3. Onnekes (Hollandia) 3:38:19.1 ... 6. László Csaba (Magyarország) 3:43:57.5, ... 11. Böjti Zsolt (Magyarország) 3:51:32.2. K II. Világbajnok: X. Nielsen, L. Koch (Dánia) 3:19:31.3, 2. Lawler, Burns (Nagy-Britan­­nia) 3:23:18.1, 3. Edgar, Bar­nett (Ausztrália) 3:23:28.2, .. . 5. Góti Károly, Makray Csaba (Magyarország) 3:26:28.2, ... Kulcsár, Gindl páros kormánytörés miatt kiállt. C 1. Világbajnok: Péter­­vári Pál (Magyarország), 2. Kolozsváry Gábor (Magyar­ország), 3. Jepsen (Dánia). CNI. Világbajnok: S. Train, A. Train (Nagy-Britannia) 3:16:21.5, 2. Nielsson, Frede­­riksen (Dánia) 3:48:24.5, 3. Kaminsky, Glowaczky (Len­gyelország) 3:49:57.3, ... a Salánki, Gyulay páros lapát­törés miatt feladta, a Ná­­dasdi. Gyursánszky kettős hajója kettérepedt, végig­­érezték a távolt, de értékel­hető eredményt nem értek el. A magyar csapat hétfőn 13.35-kor érkezik Amszter­dam felől a Ferihegy I-re. Füleky And­r­ás Vasárnap egyre-másra szü­lettek a pályacsúcsok a szol­noki Holt-Tisza vizén. Lát­szik, hogy közeleg az olim­pia, mert a hét végi, máso­dik kajak-kenu válogatón, az Urányi János-emlékver­­senyen ugyanis sokkal jobb időeredmények születtek, mint három héttel korábban az ugyanitt rendezett első felmérő viadalon. Dr. Parti János szövetségi kapitány így joggal volt derűs: — Különösen Csípős klasz­­szis idejével vagyok elége­dett, de az ezer méteres kenu- és kajak páros ered­ménye is világszínvonalú — márul r­a a szakvezető, aki mindkét napot buzgó számo­lással töltötte igyekezve el­fogadható javaslattal előáll­ni a keddre tervezett edző­bizottsági és elnökségi ülé­sen, amelyen az olimpiai csapat kijelölése az egyetlen napirendi pont. Ezen a napon is akadtak meglepetések, ha nem is fel­tétlenül a győztesek szemé­lye. Ki gondolta volna pél­dául, hogy K 1 1000 méte­ren a fiatal leninvárosi An­gyal Ákos lesz a második, olyan klasszisokat megelőz­ve, mint Ábrahám vagy Iló­­dosi a Honvédból. És tulaj­donképpen az is kisebbfajta szenzációnak számít, hogy Boldizsár Gáspár megnyerte a kenu egyesek egykilomé­­teres döntőjét, csaknem más­fél másodperccel megelőzve honvédos klubtársát, a há­rom héttel ezelőtti győztest, Szabó Attilát. Egyébként egyes számokban a Bp. Honvéd fölénye már-már nyomasztó­ volt. Egy nagy — és eredmé­nyes — egymásra találásnak lehettünk szemtanúi a női párosok döntőjében. Az egy­kori világbajnoki ezüstérmes kettős, Povárnán Katalin és Géczi Erika öt év után ült össze újból, s mindjárt nyert is — igaz, meg kellett oszta­niuk a dobogó legfelső fo­kát a Dózsa kettősével, Mé­száros Erikával és Dónusz Évával. Két további pályarekord maradt a végére. A férfi ka­jakosoknál — úgy tűnik — idén egyeduralkodó a Hó­dos­, Ábrahám egység — mondani sem kell, hogy a Honvédból .. . Megismételték három héttel ezelőtti sikerü­ket, csakúgy, mint Takács Gábor és Lelkes Gusztáv, a kenusok hasonló számában. Itt egyébként megintcsak jól szerepelt a sebtében társult Saru­si, Takács Tibor kettős amely szombaton megnyerte a rövidebb páros számot. Most Sarusiék másodikak let­tek, s ezzel ugyancsak ne­hézzé tették a válogatást a szövetségi kapitánynak, hi­szen ez az egység korábban Sarusi, Vasául! összetételben aratott világsikereket. Vas­­kuti István azonban ezúttal sérüléséből lábadozva csak a parton ült... Eredmények. Férfiak. K I. 1000 m: 1. Csípős (Bp. Hon­véd) 3:32.8, 2. Angyal (Ole­fin) 3:34.5, 3. Ábrahám (Bp. Honvéd) 3:35.0. K II. 1000 m: 1. Hódosi, Ábrahám (Bp. Honvéd) 3:11.6, 2. Petrovics testvérek (Szegedi Olajbá­nyász) 3:12.7, 3. Berkes, Fla­­mieh (Ú. Dózsa) 3:14.3. C. I. 1000 m: 1. Boldizsár (Bp. Honvéd), 2. Szabó A. (Bp. Honvéd). Időeredmé­nyükről és a harmadik he­lyezettről nem érkezett je­lentés. C II. 1000 m: 1. Ta­kács G., Leikop (0. Dózsa) 3:32.7, 2. Sarusi Kis, Takács T. (MTK-VM) 3:35.9, 3. Vá­­radi, Mucs (Szegedi Olajbá­nyász) 3:37.2. Nők. K II. 500 m: 1. Gé­czi, Povázsán (BSE, 0. Dó­zsa) és Mészáros, Dónusz (0. Dózsa) 1:44.4, 3. Huber, Kő­bán (Csepel) 1:45.4. trajah-hon fo­rtít«­/«ilterson »/ Csípés és a párosok ideje világszínvonalú A kupavédők ismételtek Kézilabda : Balaton Kupa, Fonyód. Vasárnap a döntőkkel be­fejeződött az ötvenegy mér­kőzésből álló, a csapatok bajnoki felkészülését szolgáló 29. Balaton Kupa. A női döntőn szikrázó, fordulatok­ban bővelkedő mérkőzésen öt másodperccel a lefújás előtt szerezte meg a győzel­met az FTC. A férfiaknál a Komló a második­­félidőben fordította a maga javára a mérkőzést. Nők Döntő: FTC—Győri Ri­chards 22-21 (10-14). V: Gő­zsy, Rákóczi. I.d: Hesz 9, Riedelné 7, ill. író 7, Csen­des 6. Kiállítások: 10, ill. 16 perc. Ilétméteresek: 12/10, ill. 6/5. A 3. helyért: Masterfil-Lő­­rinci Fonó—Magyar ifjúsági válogatott 18-14 (8-6). V: Géczi, Hercz. Ed: Tóth 8, Drahos 7, ill. Deli 6. Férfiak Döntő: Komlói Bányász— Dunaföldvár 24-20 (10-13). V: Gyúró, Rózsa. Ld: Székely­hídi 8, ill. Szauter 7, Veres 8. Kiállítások: 6, ill. 8. Hét­­méteresek: 4/3, ill. 5/2. A 3. helyért: NYVSSC— Nagyatád 22-16 (8-8). V: Hornyák, Vaskó. Ld: Pásztor, Mészáros 5-6, ill Schuch 5. Kedvezőtlen korosztályváltás az úszó IBV-n­ Az Európai Úszó Liga (LEN) idei kongresszusán úgy döntött, hogy az ifjú­sági Európa-bajnokságon a fiúknál a 15—16 évesek he­lyett ezentúl csak a 16—17 esztendősek verseny­eznek majd. A változtatásra azért volt szükség, mert a fiúk­nál hosszabb a „beérés” fo­lyamata, mint­ a lányoknál, ezért a korosztályos EB után egy-két évnek még el kell telnie ahhoz, hogy a fia­tal srácok a felnőttek kö­zött is eredményeket érje­nek el. A liga­ tehát kitolta a­­ fiúk évjáratát, ezzel viszont űr támadt a 15 éves korosztály­ban. Ezt a „lyukat" tömték be a szocialista országok IBV bizottságai nemrégiben tartott ülésükön. Határozatuk szerint 1989-től a 14 eszten­dősek helyett a 15 éves és ennél fiatalabb fiúk indul­hatnak majd az Ifjúsági Ba­rátság Versenyeken. A lá­nyoknál minden maradt a ré­giben, vagyis az IBV-n a 13 éves és ennél fiatalabb, az ifjúsági EB-n pedig a 14—15 esztendős úszók vehetnek részt. A változások a Magy­ar Úszó Szövetséget is lépésre kényszerítették­. A júniusi edzőbizottsági ülésen ugyanis a szakemberek egyöntetű igénye volt, hogy a fiúk ha­zai korosztályait igazítsák hozzá a LEN és az IBV-bi­zottságok által elfogadott új évjáratokhoz. — Az edzői tanácskozáson kidolgoztunk egy javaslatot, amely szerint egy évvel mi is megemelnénk a fiúk ha­zai korcsoportjait — mondja Tóth István, a MUSZ után­pótlás-szakfelügyelője. Eszerint a béka korosztály a 8—9, a delfin a 9—10, az úttörő a 12—13, a gyermek a 14—15, a serdülő a I0—17, az ifjúsági pedig a 18—19 évesekből állna. A verseny­zők tehát húszéves kortól számítanának felnőttnek. Ja­vaslatunkat a MUSZ elnök­sége áttekintette, s helyes­nek találta, így az őszi szak­­bizottsági ülésen várhatóan véglegesítjük a változást. Egyébként általános a szakemberek véleménye, hogy számunkra kedvezőt­len az IBV fiúévjáratának az emelése. A tizenöt éves kor ugyanis nálunk az is­kolaváltás éve, s emiatt ke­vesebb energiája jut ilyen­kor a gyerekeknek az úszás­ra. Ráadásul a jövőben már nem IBV-győztesként, érmes­ként vagy helyezettként men­nek a fiúk középiskolába — ezek az eredmények a ta­nárokból érezhetően kedvez­ményeket csaltak ki — hanem nevelten fiatal úszókként, akiknek éppen első osztá­lyosként kell majd a me­dencében is bizonyítaniuk. (énekes) 420-as nyílt EB a Velencei-tavon Vitorlázás Alig néhány nappal az­után, hogy befejeződött a Velencei-tavon a 420-as nyílt junior Európa-b­ajnokság, megkezdik küzdelmeiket a felnőtt aranyért. Erről tar­tottak sajtótájékoztatót va­sárnap késő délután Agár­­don, a VVSZ központjában. Eddig 14 ország 65 párosa ad­ta le nevezését, köztük az idei ausztráliai bajnokság ezüstérmes kettőse, a nyu­gatnémet Halmi testvérpár. A résztvevők fele megegyezik a junior EB mezőnyével. Hazánkat 8 egység képviseli. Váratlan volt, hogy a Bp. Spartacus vezetői úgy dön­töttek, fáradtságra való hi­vatkozással nem indítják el versenyzőiket. A többiek pe­dig nem nyújtottak olyan teljesítményt a korábbiak­ban, hogy méltón képvisel­hessék a magyar színeket a kontinensvetélkedők. Kovács János, a magyar csapat ed­zője elmondta, hogy a Tég­lás, Bereczky és az Alb. Le­­hoczky kettőstől várják a legjobb szereplést. A 420-as Európa-bajnokság hétfőn mál tizenkettőkor a megnyitóval kezdődik, majd — ha a szél is úgy akarja — rajtol az első futam. M. S. XLIV. 176. ♦ 1988. július 25 " v-^ V"- -v- v - * EREDMÉNYEK • EREDMÉNYEK ■........ pálya, 18 egyesület, 72 ver-CSELGÁNCS­­enyző. F—BEK géposztály (10 in­duló): 1. Szenics (Bp. For­mula RC) 15, 2. ifj. Magy­ar (Győri Volán) 12, 3. Witt­­mann (Győri Volán) 10. E— 250 géposztály (5): 1. Vo­­leszter (Bp. BME) 15, 2. Ko­vács B. (Debreceni Sparta­cus) 12, 3. Lux (Bp. BSZSE) 10. F—C géposztály (3): 1. Faragó (Bp. Volán) 15, 2. Szász (Székesfehérvári Ika­rus) 12, 3. Jaszenovics (Szé­kesfehérvári Ikarus) 10. A— 100 géposztály (7): 1. Bakos (Szigethalom-Kecskemét) 15, 2. Szász (Székesfehérvári Ikarus) 16, 3. Löchlein (Gyá­li Volán) 10. C—3. géposz­tály (4): 1. Tavali (Győri Volán) 15, 2. Meiszter (Veszprémi Volán) 12, 3. Pal­­czer (Debreceni 13. Autója­vító) 10. C—4. géposztály (13): 1. Gévay (Bp. Formula RC) 15, 2. Kovács J. (Bp. Formula RC) 12, 3. Kiss I. (Debreceni Spartacus) 10. Király haram­dik Szófiában, a női cselgán­­csozók IBV-jén a 61 kilós Király Anita bronzérmet szerzett, míg Búzás Anita (72) és Laukó Hajnalka (+72) az ötödik helyet sze­rezte meg. A Ferencváros Ausztriá­ban vendégeskedő labdarú­gócsapata két mérkőzést ját­szott és nagy közönségsikert aratott játékával. Az első találkozón az SK Amateure Steyr együttese ellen 2-1-re nyert a zöld-fehér csapat. Mindkét FTC-gólt Dzurják szerezte. Vasárnap a vendéglátó Rohrbach területi válogatott­ja volt az ellenfél. A mér­kőzés fő attrakciója volt az ez évi népi fesztiválnak. Ennek keretében került sor a pályaavató összecsapásra, amelyen a Ferencváros pa­rádés játékkal 1l-1-re győ­zött. A fradisták hétfőn in­dulnak vissza, és itthon foly­tatják a felkészülést az új bajnokságra. Második hely a Tokaj—Veri­a Kupán Vasárnap befejeződött az 5. Tokaj—Certa Kupa nem­zetközi ifjúsági labdarúgó­torna. A döntőben a magyar fiatalok nem tudták megis­mételni korábbi jó teljesít­ményüket és vereséget szen­vedtek a minden tekintet­ben jobb csehszlovák válo­gatottól. Eredmények. A 7. helyért: Izrael—Borsod válogatott 5-0 (2-0). Sátoraljaújhely, 800 néző. V: Varga II. Gólszer­ző: Mizrahi (2), Zemah (2), Berkovicz. Az 5. helyért: NDK—Bajor válogatott 3-0 (1-0). Karcsa. 400 néző. V: Laja. G: Bent (2), Stabernau. A 3. helyért: Jugoszlávia— Lengyelország 1-0 (0-0). Sá­rospatak. 300 néző. V: Kur­írral. G: Peternacs Jó: Ma­mies, Peternacs, Jovics, ill. Mieckiewicz, Zrasa, Wojta­­la. Az első helyért: Cseh­szlovákia—Magyarország 1-0 (0-0). Sátoraljaújhely, 1500 néző. V: Bognár. G: Tarcsi. Jó: Lerch, Dubovsky, Sulek Vtrata, ill. Vámos, Csányi, Szabó. Tichicrivel fiá­s bajok döntöttek Nemzetközi torna, Sopron. A Soproni SE tízéves jubi­leumának tiszteletére rende­zett torna helyosztói. A 3. helyért: Veszprémi SE —Soproni SE 1-1 (0-0). Sop­ron. 500 néző. V: Pác. Veszprémi SE: Végh — Hor­váth L. (Gáspár), Bimbó, Sánta, Csík (Szécsi), Kele­men, Csornai (Mónos), Bog­nár, Süle. Csongrádi, Rugo­­vics Edző: Glázer Róbert. G: Gáspár, ill. Gosztola. Tizenegyes-rúgásokkal a Veszprém szerezte meg a 3. helyet. Döntő: Rot-Weiss Erfurt (NDK-beli)—Spartak Trnava 2-2 (1-0). Sopron. 500 néző. V: Bay. G: Wick, Vogel, ill. Hutta (11-esből), Balázs.­­Tizenegyes-rúgásokkal a csehszlovák csapat szerezte meg a győzelmet. A torna végeredménye: 1. Spartak Trnava (csehszlo­vák), 2. Rot-Weiss Erfurt (NDK-beli), 3. Veszprémi SE. 4. Soproni SE. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK Szegedi Dózsa—Sachsenring Zwickau (NDK-beli) 0-1 (0-0). G: Kőhalmi (öngól). Szolnoki MÁV MTE- Cottbus (NDK-beli) 3-5 (2-0) Szolnok, 100 néző. V: Ma­rosvári. G: Hegedűs 3 (egyet­ül­esből), ill. Ingang (2), Besser, Nelzig, Hockbuseh. MOTORSPORT Országos gokartbajnokság, 12. forduló, Győr, Likócsi- TENISZ Veterán országos bajnok­ság, Folyondár u., Vasas­pálya. Eredmények. Férfiak. Egyes. 35 éven felüliek: 1. Burde Péter, 2. Szabó B., 3. Révész L. és Karton József. Döntő: Burde—Szabó 6:4, 6:3. 45 év felett: 1. Sipos Péter, 2. Kádár, 3. Wéber és Nán­dori A. D. Sipos—Kádár 6:3, 1:6, 7:5. 55 év felett: 1. Hal­mos Imre, 2. Saródy J., 3. Mittermayer és Bánsághy. D: Halmos—Saródi 6:0, 6:2. 60 év felett: 1. Lénárt Lász­ló. 2. Birkás Gy., 3. Mile S. és Bezák G. D: Lénárt—Bir­kás 6:3, 6:2. 65 év felett: 1. Farkas László. 2. Lénárt K., 3. Tokodi M. és Molnár Z. D: Farkas—Lénárt 6:4, 4:6, 6:0. 70 év felett: 1. Pető Bé­la. 2. Komár K., 3. Schrei J. és Toldy-Ősz. G. Pető—Ko­már 6:1, 6:4. Páros. 35 éven felüliek: 1. Hámori Tamás, Lengyel V­l­­mos. 2. Burde. Kamerda. 3. dr. Takács P., Nagy E. és Révész, Zsitva. D. Hámori, Lengyel—Burde. Kamerda 3:6, 7:6, 6:3. 45 év felett: 1. Szikszay András, Komáromy Ferenc, 2. Kádár E., Sipos P., 3. Hankó, Mészáros és Selmeczi, Hidasi. D: Szik­szay, Komáromy—Kádár. Sí­pos 6:2, 6:2. 55 év felett: 1. Saródy József, Halmos Im­re, 2. Molnár Z., Sebő J., 3. Kapusi A., Somkuti és Mit­termayer, Szepesi A. D: Sa­ródi, Halmos—Molnár, Sebő 6:1, 6:0. 60 év felett: 1. Lé­nárt László, Birkás György, 2. Pál A., Vedres G. 3. Sze­­ley Z., Nemcsik P. és Bezák G., Bánsági T. D: Lénárt, Birkás—Pál. Vedres 6:1, 6:2. 65 év felett: 1. Komarniczky Gábor, Farkas László. 2. Esztergály Gy., Tokodi M., 3. Bari, Goór és Hont, Zaránd. D: Komarniczky,­­ Farkas— Esztergály, Tokodi 4:6, 6:0, 6:2. 70 év felett: 1. Komár Károly, Toldy-Ősz Iván, 2. Pogány Gy., Sebestyén. 3. Horti J., Gátos V. és Schrei J., Csopaki I. D: Komár, Toldy-Ősz—Pogány, Sebes­tyén 6:0, 7:5. Nők. Egyes. 40 év felett: 1. Szabó Éva, 2. Jószay, 3. Ried J.-né és Papp K. D: Szabó—Józsay 6:1, 6:2. 50 év felett: 1. Alpári Gyuláné, 2. Szentirmai F.-né, 3. Duray A.-né és Marosi T.-né. 1­. Alpárné—Szentirmainé 6:3, 3:6, 6:4. 60 év felett: 1. Ju­­sits Ilona, 2. Ruttner B.-né, 3. Tamási Lia és Gaál Éva. D. Jusits—Rutterné 6:1, 6:0. Páros. 40 év felett: 1. Sza­bó Éva, Károlyi Imréné. 2. Jószay. Marosiné. 3. Pap K., Döbrei É. és Alpár Gy., Rá­kos M. D: Szabó. Károlyiné —Józsay. Marosiné 6:2, 6:2. 55 év felett: 1. Duray Ala­­dárné. Szentirmai Ferencné, 2. Horányiné. Jusits I., 3. Schmidtné. Hollyné és Gaál É., Ruttnerné. D: Durayné, Szentirmainé—Horányiné, Jusits 6:0, 6:1. Vegyes páros, 40—45 év felett: 1. Károlyi Imréné, Szikszay András. 2. Szabó É., Komáromy. 3. Rákos M. Fegyveres P. és Józsay K., Hidasi Gy. D, Károlyiné, Szikszay—Szabó, Komáromy 6:3, 7:5. 55—60 év felett: 1. Szentirmai Ferencné, Birkás György. 2. Jusits I., Lénárt, 3. Hollyné, Esztergály és Horányiné, Komarniczky G. D, Szentirmainé, Birkás— Jusits, Lénárt 6:4, 6:4. LABDARÚGÁS Fradi-Nikri Ausztriában

Next