Népsport, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-14 / 272. szám

a Kosárlabda­­ Sajnálhatja az a magáról megfeledkezett nézősereg Oroszlányban, amelyik múlt­kori botrányos viselkedése miatt saját csapatát sújtotta és zárt kapuk melletti já­tékra késztette vasárnap, majd még két további mér­kőzésén. A Bányász játéko­sai állítják, hogy a közön­ség sportszerű biztatása leg­alább tíz pontot jelent szá­mukra, ezúttal azonban a vártnál is jobban kellett megküzdeniök a keserves győzelemért, mert a MAFC gárdájában kemény ellen­félre akadtak. Az Oroszlány ezzel az eredménnyel meg­őrizte helyét a táblázat élén, viszont mögötte hármas holt­verseny alakult ki, s ez a Bp. Honvéd számára a leg­kedvezőbb A piros-fehérek így a második helyen zár­ták az idényt. Az „alsóház” utolsó őszi találkozója a nagy megyei presztizscsatában csak az utolsó másodpercben dőlt el — a házigazdák javára. NB 1 Férfiak A-csoport 6. Bányász—MAFC 76-68 (14-41) Oroszlány, Városi Sport­csarnok. V: Král, Toók. Oroszlány: Dévai (2), BOG­NÁR (23), WEGLORZ (11), Kostyál (6), SZCZUBIAL (30/9). Cs: Varga (2), Kraj­­nyik (3). Edző: Tom­ász Szluzalek, Németh József. MAFC: Lesti (11/3), AR­­MAGHANI (7), Mokos (3­3), KRASOVEC (14), Gergely (13). Cs: FORRAI (8/3), Bács (8), Jeney (4), Pólik (8). Edző: Kangyal Tibor. Kipontozódott: Weglerz (40. p.). Az eredmény alakulása: 5. p.: 9-5. Ift. p.: 18-23. 15. p.: 37-33. 25. p.: 47- 45. 30. p.: 54-58. 35. p.: 64-64. Végig szo­ros, változatos és kemény küzdelmet vívott a két csapat. A hazaiak a hét­közi „kupakirándulás” miatt fáradt csapat benyomását keltették, ez főleg pontatlan dobásaikon mutatkozott meg leginkább. A műegyetemis­ták végig nagy lelkesedéssel játszottak, biztosabban is ér­tékesítették helyzeteiket. A listavezető Oroszlány csak a hajrában tudott felülkere­kedni, a MAFC igen jó be­nyomást keltett.. B-csoport Szeged SC—Hódmezővásár­helyi SVSE 71-69 (43-35) Szeged, Városi Sportcsar­nok, 800 néző. V.: Smied, Őszi első­ az Oroszlányi Bányász ,! Balogh. Ed: Pálkerti (19), Klisura (16), Timár (14), ill. Stevancev (27), Czuprák (25). Kitűnt: Pálkerti, Tímár, ill. Czuprák, Szevencev. A szegediek győzelmet jelentő kosara a lefújás előtti pilla­natban esett. Őszi végeredmény A-csoport 1. Oroszlány 7 2 7­06-706 16 2. Bp. Honvéd 6 3 753-701 15 3. Csepel 6 3 907-819 15 4. ZTE 6 3 819-818 15 5. MAFC 5 4 802-790 14 6. Körmend 4 5 719-717 13 7. Baja 3 6 758-797 1­2 8. Kecskemét 3 6 763-809 12 9. Tungsram 3 6 724-769 12 10. Videoton 2 7 738-805 11 B-csoport 1. Atomerőmű 7 2 871-770 16 2. Dombóvár 7 2 871-837 16 3. AB Építők 6 3 788-782 15 4. Szeged 6 3 779-744 15 5. Sopron 5 4 782-804 14 6. Szolnok 5 4 816-735 1­4 7. Pécs 4 5 827-864 13 8. Bázis IIKK 3 6 827-830 12 9. HSVSE 2 7 782-844 11 10. TFSE­­ 9 717-850 9 XLIV. 272. ♦ 1988. november 14. Sikeres bemutatkozás oi ^__| (Folytatás az L oldalról) Jött viszont két korán ke­lő, fekete bőrű afrikai sak­kozólány, egy szál melegí­tőben. Lassan felszállt a köd a víz fölött és a nap már jótékonyan melengette a vízparton didergőket. A két sakkozólány is fürgén tova­­rabbent, jelezve, nemsokára kezdődik a nagy játék a Vásárcsarnokban. Délután három óraikor az­tán minden és mindenki a helyén volt a hatalmas he­lyiségben, s asztalhoz ültek a csapatok. Férfiválogatot­tunk Írország ellen kezdett Portisch, Sex, Pintér, Csém összeállításban, míg újonc női csapatunk, a három Pol­gár testvér, Ausztrália együt­tesével mérkőzött. Az első tíz percben ,,még zajos” volt az óriási terem­, mivel a fo­tóriporterek ez idő alatt pat­togtathatták gépeiket, de ez­után csend lett, csak a lég­kondicionálók duruzsolták egyhangúan a nézők és új­ságírók halkan jártak-keltek csa­patról-csapatig. Lányaink a terem legvégén egy pár­lépcsős pulpitus előtt ját­szottak. Az első táblán Zsu­zsa, a másodikon Judit, a harmadikon pedig Zsófi. Zsuzsa komoly arccal, rövid gondolkodási idő alatt meg­fontoltan és céltudatosan kezdte szorongatni ellenfe­lét. Judit úgy játszott, mint aki sakkórákat ad a felha­ladók részére. Villámgyor­san, szinte gondolkodás nél­kül lépkedett s utána min­den egyéb érdekelte, csak a saját táblája nem, míg Zsófi a kezébe temette arcát ,­ fél óráig csa­k a bábukat szugge­­rálta. Egy sorral hátrébb rakták a bábukat férfiver­­senyzőink. Portisch elegán­san, ránctalan pepita zakó­ban, nyakkendőben, a tőle megszokott precizitással ala­kította állását. Sax időnként elnézelődött, míg a trikóban és farmerben játszó Pintér hosszabb sétákat tett a te­remben. Tehette, ugyanis gyorsan két gyalogot nyert, sokat töprengő ellenfelétől, s a magyar szakemberek sze­rint győzelméhez ekkor már aligha férhetett kétség. Cser viszont kezdetben egy elég nehezen áttekinthető partiba bonyolódott, másfél órája játszottak már, de egyetlen figura sem hiány­zott még táblájukról. A szovjeteknél a két vi­lágbajnok, Kaszparov és Karpov ezen a délutánon csak nézőként sétálgatott az asztalok között. Karpov pél­dául hosszabban tanulmá­nyozta Pintér partiját, míg Kaszparov percekig vidám eszmecserét folytatott Polgár Zsuzsával. Éltáblás hölgyünk is bátran cseverészhetett eb­ben az időben, hiszen közel kétórás játék után két bás­tyája ellenében lenyerte el­lenfele vezérét, s már meg­levő tisztelőnyével, csak idő kérdése volt, mikor nyújt kezet neki Slamotinek. Az első győzelmünket a legkisebb Polgár lány, Judit aratta. Szőke hajú ellenfele, Craig akár a mamája is le­hetne. Már ami a korukat illeti . .. Jutka a parti ele­jén tisztet áldozott két gya­logért, majd olyan heves of­­fenzívába kezdett, hogy ez­zel szemben nem volt mit tennie ellenfelének. Utána Zsófi is felkelt az asztal mellől és Polgár mama már a második gratulációt köny­velhette el dr. Lakó László­tól. A sakkszövetség főtitká­ra egyébként a lányok 3:0-ás győzelmét biztosra vehette. A férfiak esetében sem volt különösebben pesszimista, bár azt mondta: az írek ugyan gyengébbek nálunk, de ők az angol nyílt baj­nokságban sokat játszanak igen erős versenyzők ellen is. Jobb lett volna elsőként, mondjuk Mali vagy Surina­me ellen kezdeni, ők ugyan­is nemzetközi nagymestere­ket, legfeljebb csak képekről láthattak. A legnagyobb érdeklődést a szovjet férfiak és a ma­gyar lányok játszmái váltot­ták ki. Időnként két tévé­stáb is forgatott a Polgár lányok asztalainál, és kisebb népvándorlás folyt a terem ezen végében. Amikor Zsu­zsa is — teljessé téve lá­nyaink sikerét —­ győzött, a férfiak még javában játszot­tak. De aztán Allen nem tudott kikászálódni Pintér szorításából, így a férfiak is begyűjtötték az első teljes pontot. Később így tett az első táblán Portisch, a másodi­kon pedig Sax Gyula is. A negyedik táblán azonban Cser, sajnos, vereséget szenvedett, így alakult ki a 3:1-es végeredmény. Hétfőn következik a foly­tatás . .. Eredmények. Férfiak: Ma­gyarország—Írország 3:1 (Portisch—Orr 1:0, Oreilly— Sax 0:1, Pintér—Allen 1:0, Clarke—Csem 1:0), Szovjet­unió—Szíria 3:5:0.5. Egyesült Államok—Egyiptom 4:0, Ang­lia—Faröer-szigetek 4:0. Nők: Magyarország—Ausztrália 3:0 (Slamotinek—Polgár Zsuzsa 0:1, Polgár Judit—Craig 1:0, C. Rogers—Polgár Zsófia 0:1). Jól rajtoltak csapataink Szalonikiben a sakkolimpia első versenynapján. Remél­jük, a folytatás is dicséretes lesz.★ 2. HÍM—Hungarovin nem­zetközi verseny, Budapest, 12. forduló: Dr. Vígh—Kindl (NSZK-beli) 0:1.. Tokaji- Nagy—Széll 1:0. Siskov (szov­jet)—Ruf (NSZK-beli) 0:1. Döntetlen: Simon (NSZK-beli)—Izsák, Werner (NSZK- be­li)—Ilogoszlavszkij, Por­tisch F.—Meleghegyi. Az élmezőny: Meleghegyi 0.5, Marosi, Simon 7.5—7.5, Por­tisch F. (1.5 pont. ★ Postai ’88 nemzetközi ver­seny, Budapest. 12. forduló: Grács—Vancsura Z. 0:1, Or­­gován—Vancsura V. 1:0, Lenz (NSZK-beli)—Gaub­­mannn (osztrák) 1:0. Kapu- Somogyi 1:0, Doppelhammer (osztrák)—Piroska 1:0. Dön­tetlen: Csapó—M­illtner, Sa­lamon (osztrák)—Puschmann. Az élmezőny: Orgován 8.5, Puschmann 8, Somogyi, Lenz 7.5—7.5 pont. Dr. K­ajkai Tibor vnd­vhrrrsvntg A Videotoné lett a vándordíj Atlétika A Debreceni Agrártudomá­nyi Egyetem testnevelési tanszéke és a Debreceni Uni­versitas vasárnap már tizen­hatodik alkalommal rendezte meg a debreceni Nagyerdő­ben dr. Rajkai Tibor egy­kori kiváló antropológus és atlétaedző emlékére a szo­kásos erdei futóversenyét. Az ország különböző egyesületei­ből száztízen álltak rajthoz vasárnap délután. Jól szere­peltek a hazaiak. Megnyer­ték a férfi csapatversenyt, és az egyetemi kategóriáb én a női csapatviadalt is. A Raj­­kai-vándordíjat viszont az összetett csapatverseny győz­tese, a Videoton nyerte. A nőknek 3500 métert, míg a férfiaknak 12 000 métert kellett megtenniük a hideg, télies időben. Eredmények. Nők: 1. Jan­kó (Ajkai Alumínium) 13:53.8, 2. Varga (NYVSSC) 14:12.4, 3. Joó (Videoton) 14:23.6. Egyetemi kategória: 1. Csordás (Szombathelyi TE) 14:38.3. Ifjúságiak: 1. Todorán (NYVSSC) 14:48.3. Serdülök: 1. Szaplonczai (Vi­deoton) 15:21.1. Veteránok. 35 év: 1. Lipcsei (D. Oxigén) 16:35.4. 40 év: 1. Tibáné (DUSE). Csapatban: 1. NYVSSC (Varga, Todorán, Recska). Egyetemi kategória: 1. DUSE (Horkai, Gáti I., Gáti A.). Férfiak: 1. Palásti (Székes­­fehérvári Ikarus) 37:54, 2. Fekete (Szolnoki MÁV) 38:16, 3. Nemes Nagy (Szegedi TK) 39:00. Egyetemi kategória: 1. Nemes Nagy, 2. Horváth (DUSE) 39:57, 3. Illyés (DOTE) 40:29. Ifjúságiak: 1. Bibók (DSI) 42:15. Serdülök: 1. Tölgyesi (Videoton). Ve­teránok. 40 év: 1. Tabajdi (Kiskunhalasi ÁG). 50 év: 1. Tiba (DUSE). 60 év: 1. Öt­vös (Tatabányai Sprint). 70 év: 1. Farkas (Bp. Postás). 80 év: 1. Monori Kovács (MAFC). Dr. Rajkai-emlékverseny. Csapatban: 1. DUSE (Zajez, dr. Dombi, Láposi). Egyetemi kategória: 1. Szegedi TK (Nemes Nagy, Ráckevi, Kiss). A Rajkai-vándordíj össze­tett csapatversenyének győz­tese: Videoton (Joó, Szap­lonczai, Németh, Zsigovits, Tölgyesi, Baksa). Az egyete­mi kategória összetett csa­patversenyének, a Kerék­gyártó László emlékére kiírt kupának a győztese: DVSE (Horkai, Gáti X., Gáti A., Horváth, Tóth, Czinege). ^ Ritm­ikus sportgim­n­asztika Csapatbajnok a TFSE Az ifjúsági verseny elhú­zódása miatt több mint há­romnegyed órát kellett vár­ni a Nemzeti Sportcsarnok­ban, hogy szőnyegre lép­hessenek a felnőttért. A tét nagy volt, s az izgalom ját­szódott a lányok arcán. A kérdés az volt, hogy vajon meg tudja-e tartani a TFSE szombaton szerzett 1,1 pon­tos előnyét, s így megsze­rezni az évek óta áhított csapatbajnoki aranyat, vagy még lesz hozzáfűznivalója a sokszoros győztes Szolgálta­tó Építő Spartacusnak is? Alig két óra múlva megtud­tuk a választ, bár addig azért láthattunk néh­ány iz­galmas produkciót a tornász­nőktől. Az előző naphoz hasonlóan most is két csoportba osz­tották a mezőnyt. Az irá­nyított sorsolás következté­ben az esélyesek közül a legtöbben az első csoportba kerültek. Éppen ezért nem is volt meglepő, hogy a ma­gasabb pontszámok általában ebben a csoportban szület­tek. A legkülönbözőbb zenei irányzatokból választott szá­mok kísérték a szalag- és buzogánygyakorlatokat. A közönség nem maradt adós a látványért. Tapssal biztat­ta a­ kedvenceket az egy­másfél perces gyakorlatok előtt, alatt és utána egya­ránt. Az egyénileg legjobb tel­jesítményt nyújtó Muszil Zsuzsa 0.4 pontot „hozott” a TFSE legjobbjával, Pásztor Ildikóval szemben, s így egy pillanatig megingott a főis­kolások vezető pozíciója. De valóban csak pillanatokra, hiszen az első forduló vé­gén, 3—3 versenyző után már ismét megvolt a több mint egy pontos vezetés, így gyakorlatilag a második forduló előtt már biztossá vált győzelmük. Figyelni va­ló azonban továbbra is akadt. Tudja-e növelni elő­nyét a TF, Olajos Andrea vezette második triója, vagy sem? Ki tud bekerülni ebből a csoportból a jövő héten esedékes egyéni országos bajnokság 16 '1ő3 döntőjébe? Nos, az előnyből vala­mennyi fogyott a végére, de így is megérdemelten lett az ez évi bajnok a TFSE csa­pata. Eredmények: Bajnok: TFSE (Puskás Andrea, Budai Tí­mea, Olajos Andrea, Hosszú Rita, Beregi Barbara, Pász­tor Ildikó, edző: dr. Fekete Irén) 232.15, 2. Szolgáltató- Építő Spartacus SE 231.40, 3. Egri Kolacskovszky SE 223.30 pont. (némeet) Öt csapatunk jutott tovább El Röplabda (Folytatás az L oldalról) dála Tel Avivban nagyará­nyú győzelmet aratott. A bu­dapesti visszavágó, ha lehet, még nagyobb vasutasföl­ény­­nyel ért véget. Az izraeli ezüstérmes együttes játéktu­dásban és képességekben is messze elmaradt a mieink mögött. Tatár Mihály edző tanítványainak egy percig sem volt nehéz dolga a Ta­tai úti teremben, mert már az alapjátékban a nyitások fogadásában és a pontatlan feladásokban esélytelenné vált a vendégcsapat. Amo­lyan rajt-cél győzelmet ho­zott a mindössze 36 percig tartó visszavágó, amely egy­ben azt is jelentette, hogy a BVSC kettős győzelemmel, 6:0-ás játszmaaránnyal szin­te besétált a mezőny legjobb tizenhat csapata közé, ahol majd a portugál és ciprusi együttes párharcának győzte­se lesz december első heté­ben az ellenfél. Az első játsz­mában 3:0-nál szerezte első pontját a piros mezes ven­dégcsapat, 11 :1-nél a másodi­kat, és ezután csak szépítés­re volt lehetősége. A máso­dik játszma közepétől, 10:1 után Tatár edző a cserejáté­kosait szerepeltette, de így sem tudott igazi ellenfél len­ni a Hapoel. BVSC—Hapoel Hahoresh (izraeli) 3:0 (5, 2, 1) Taitai út, 300 néző. V:­ Hu­­furin (szovjet), Hurák (ma­gyar). BVSC: MÁTRAI, LEN­GYEL I„ lengyel G„ Balázs, SZÉL, Bötös. Cs: Borsné, Hu­szamé, Brecher. Edző: Tatár Mihály. Hapoel: Bezer, Rabi­na, Bar, FRECHTER, BLOCH J„ Eshkoly. Cs: Feled, Bezer H„ Bloch L„ Zamir. Edző: Ruby Mashiaci. Nem bánták meg Nyír­egyházán azok, akik a foci­meccsről átrándultak a szom­szédos csarnokba, mert rit­ka látványos röplabdacse­megében volt részük. A nyírségiek múlt heti madri­di győzelme lázba hozta a sportág szerelmeseit, szűk­nek bizonyult a nézőtér. Hatalmas ováció közepette kezdődött a mérkőzés, a ha­zaiak négy perc alatt 8:0-ra vezettek, a folytatásban is ők voltak jobbak. Biztosan nyerték az első játszmát. Fordulás után jó nyitásaik révén a madridiak folytat­ták jobban, 4:2-re, majd 6:4- re vezetek. Visszaesett a hazai egy­üttes, a madridiak ekkor a hálónál lerohanták a szabolcsiakat. 13:13-­nál még együtt volt a két csa­pat, de a befejezés a ha­zaiaknak sikerült jobban. NYVSSC—CV Salesm­­as Madrid (spanyol) 3:0 (5, 13, 5). Nyíregyháza, 1200 néző. V: Godula (lengyel), Hor­váth (magyar). NYVSSC: VARGA, Kapera, Prékopa, Nagy, MIRUNDA, BATAL Cs: Szikszai. Edző:­ Balázs István. CV Saleism­as: Mur­­guz, Alonso, RUIZ, Izaguir­­re, MAROTO, J. Ibanez. Cs: F. Ibanez, Sanchez, Blutrach, Gonzalo, Martin. Edző: Luis Gutierrez. ★ Az V. Dózsa férfiegyüttese szombaton. CEV Kupa-mér­kőzésen lépett pályára, s bár a svájci ellenfél győzött, az Újpest jutott tovább a máso­dik fordulóba 4:3-as összesí­téssel, hiszen az első mér­kőzésen a lilák nyertek 3:0- ra. CS Chenois (svájci)—C. Dózsa 3:1 (2, -4, 14, 11). Legjobb csapataink euró­pai kupamérkőzései miatt a hétvégi csonka fordulóból vasárnapra nyolc mérkőzés maradt műsoron. Főleg a középmezőny küzdelmei fe­lé irányult a figyelem. Va­lamennyi találkozón a pa­pírforma érvényesült. Mind­két mezőny ezzel az őszi idény befejezése elé érke­zett. Az őszi kapuzárásig — néhány elmaradt találkozó kivételével — a csapatok­nak már csak egy kör ma­radt hátra a bajnoki pont­­vadászatból. Őszi kapuzárás előtt Nők A-csoport Hungaly ATSC—DMVSC 3:1 (6, 11, —12, 2). Almásfü­zitő, 150 néző. V: Balázs, Nagyváradi. Jó: Ónodi, Cilia­­kova, Argyelanné, ill. Jáno­­sik. Eger SE—Dunavarsány 3:1 (9, 13, —12, 11) Eger, 600 néző. V: Szabó, Korin. Jó: Fésűs, Győriné, Bukina, ill. Hidvégi, Balázs. A visszavágón jobban meg­izzasztotta ellenfelét a Du­­navarsány, de ekkor is csak egy játszmát tudott kicsi­­karni az egriektől. Bp. Honvéd—Zalaegerszegi TE 3:1 (—8, 6, 8: 6). Dózsa Gy. út. V: Pados, Bogyó. Az első játszma elvesztése után feljavult a hazaiak játéka, és erőteljes támadásaival szem­ben kevésnek bizonyult a ZTE lelkes, de sok hibával tarkított teljesítménye a nyolcvan perces csatában. Jó: Gyapjas, Sándor, Nagy A., ill. Bokor. BKV Előre—Kapos Volán Dózsa 1:3 (—5, —12, 9, —12), Knopp u. V, Takács, Feren­­czy. Minden tekintetben jobb volt a visszavágón is a vi­déki együttes a 99 perces mérkőzésen. A harmadik játszmában Czifra (Kapos Volán) sorozatos reklamálá­sért piros lapot, csapata pe­dig büntető pontot kapott. Jó: Koperdák, Markovics, ill. Schmidt, dr. Pindal. Kemén SC— Debreceni Universitas 3:1 (5, 4, —6, 8) Tatabánya. V: Rádi, Mé­száros. Alacsony színvonalú mérkőzésen biztos hazai győzelem. Jó: Mészáros, Györgyi. Sós, ill. Szekeres. A B-csoport állása 1. Kapos Volán 2. Komép 3. K.­barcika 4. Bp. Honvéd 5. BKV Előre 6. ZTE 7. Fabulon 8. Veszprém 9. Ganz-Mávag 10. DVSE NB I Férfiak B-csoport B-csoport Dutép SC—Ganz Danubius 3:2 (16, 14, —14, —12, 12). Kecskemét, 100 néző. V: Zach, Papp. A harmadik játszmában 11:4-es hazai ve­zetés után megtorpantak a kecskemétiek, végül is csak 122 perces nagy küzdelem után nyertek. Jó: Czéh, Sza­bó, Szikszai B. 111. Szíjgyár­tó, Rudolf. Szegedi Építők Spartacus— Miskolci VSC 3:0 (5, 7, 4) Szeged, 200 néző. V: Var­ga, Zalánfi. 41 perc leforgá­sa alatt nyert a szegedi együttes. Jó: Rácz, Csókási, Melkvi, ill. Bukodiné. Kaposvári Vasas Izzó— Bp. Spartacus 1:3 (—12, —13, 7, —7) Kaposvár, 300 néző. V: Bíró, Vasák. Az Izzó játé­kát Lántosiné sérülése ak­kor zavarta meg, amikor az együttes végre magára ta­lált. Jó: Majomé, ill. Bíró, Tagáné. 15 1 47:10 31 13 3 42:23 29 11 5 35:20 27 9 7 33:27 25 9 7 33:28 25 8 8 28:27 24 7 9 28:36 23 6 10 27:37 22 1 15 13:45 17 115 12:4617 A mezőny 1. Tungsram 2. I. Dózsa 3. Vasas 4. BVSC 5. Eger 6. Almási. 7. Alba V. 8. BSE 9. Dunavers. 10. Debrecen állása: 15 14 1 44 .ifl 29 14 14­­ 42:10 28 15 11 4 38:17 26 14 9 5 28:20 23 16 7 9 29:31 23 16 6 10 23:35 22 15 6 9 27:28 21 15 6 9 18:30 21 16 2 14 11:42 18 16 1 15 8:45 17 NÉPSPORT 9

Next