Népsport, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-17 / 274. szám

XLIV. 274. ♦ 1988. november 17. labdarúgás Négy hét, fel­függesztve!­ Délután fél háromkor kez­dődött és öt óra tájt ért vé­get a keddi fegyelmi tárgya­lás. Szabó András és Katona György kihagyta az edzőmér­kőzést, Híres Gábor pedig nem vett részt az MTK dél­utáni foglalkozásán. Az MTK-VM—II. Dózsa bajnoki mérkőzésen novem­ber 5-én, az 52. percben Ka­tona húzott kapura a jobb oldalon. Lőtt, a labda kicsú­szott Gáspár kezéből, Kato­na utána ment, közben Lő­­rincz kezén fennakadt, majd elesett. A bíró fújt és sza­badrúgást ítélt a kapus meg­támadása miatt az MTK ja­vára. Gáspár és Katona kö­rül tumultus támadt. Rohant Szabó András is, s aztán annyi látszott a nézőtérről, hogy egymással szemben áll Híres meg Szabó. Megindult a két fej egymás felé, a kö­­vetkez­ő pillanatban Híres a földön feküdt, Szabó András pedig megkapta a piros la­pot. ★ Bán Nándor, az MLSZ el­lenőre azt írta jelentésében, hogy Híres megrúgta a föl­dön fekvő Katonát. A jelentések alapján egy­értelmű, hogy be kellett idézni az érdekelteket. A há­rom játékost, a bírót, és a szövetségi ellenőrt. És jó, ha van videofelvétel, mert ta­lán sok mindent tisztáz. Nos, az érdekeltek két filmet is behoztak. Előbb azonban élő­szóban folyik az események visszapergetése. Szabó azt ál­lítja, mérgében hívta külön szócsatára Hírest. A fejük pedig nem ért össze, nem tudja miért esett hanyatt ez a nagy darab fiú. Plasek Gábor, a bíró még a csattanást is hallotta, ami­kor Szabó feje előre lendült. Jön a szembesítés. Egy állí­tás, egy tagadás. Szabó és Plasek mást állít. Katona György azt ecse­teli, hogy amikor a földön feküdt, akkor többen bele­rúgtak, de hogy kik, nem tudja. Hívják Híres Gábort. Val­lomása közepéből egy mon­dat: ,,Szabó András kitolt a tumultusból és amikor szem­ben álltunk, arcomba fe­jelt. . . Elvágódtam. Kicsit rájátszottam a dologra. . . Ak­korát azért nem kaptam. Én egyébként az ég világon sen­kit nem rúgtam meg.” Bán Nándor, akinek jelen­tése alapján idézték be Hí­rest, valójában nem tudta bi­zonyítani állítását. Több dol­got is másként látott ugyan­is az ellenőr. Jöjjön hát a videofelvétel. Átmegy az egész társaság egy másik szobába. A jele­netet megnézzük egyszer, kétszer, ötször. Katonát Lő­­rincz keze térítette el a föld irányába. Nem látszik a kö­zeli felvételen, hogy rugdos­ták volna a csatárt. És most jön a LÉNYEG. Híres (szemből) és Szabó András (hátulról) — ez a kameraál­lás, ahonnan a felvétel ké­szült — egymás felé „indít­ja” fejét. Mint két öklöző. A két mozdulat reflexszerű. ★ Kitessékelnek az előtérbe. Telnek a percek. Mindenki ideges, megy az idő. Híres Gáborral, az egyik főszerep­lővel beszélgetek. A védő azt mondja, ez nem olyan nagy ügy. Nem neheztel, hogy vé­gül is őt is beidézték. Úgy tűnik, mintha sokkal higgad­tabb lenne, mint korábban. Végre nyílik az ajtó. A hosszadalmas ítélethozatal oka gyorsan kiderül. A bi­zottság újra megnézte a vi­deofelvételt. Újra és újra elemezte a pályán történte­ket, azt­ mi is zajlott pon­tosan Híres és Szabó kö­zött? Végül az indoklás: a bi­zottság Szabó Andrást az ide vonatkozó paragrafus alap­ján négy bajnoki mérkőzés­től eltiltja. A végrehajtást viszont hathónapi próbaidőre felfüggeszti. Hírest tehát nem büntet­ték, mert nem követett el szabálytalanságot. Az a bizo­nyos „rájátszás”, ha nem is sportszerű, de nem tartozik a fegyelemsértés kategóriájá­ba. Az elnök, dr. Rácz Gyula fáradtan sorolja a körülmé­nyeket. Szabó András játé­kon kívül elkövetett, tettle­ges bántalmazásnak minősü­lő cselekedete négy bajnokit érdemel. Ilyenkor rendkívül ritka esetben alkalmazzák a felfüggesztett büntetést. De­­ úgy vélte a felvétel alap­ján, a bizottság tagjaival együtt, hogy Híres fejmoz­dulata indíthatott el vala­mit, ekkor Szabó feje „elin­dult”. A két játékos testsúlya és magassága nem azonos. Az, hogy ekkorát esett a hátvéd — maga is elismer­te — rájátszás volt. ★ Még ülünk kicsit a terem­ben. És immár sokadszor érezzük — a bejelentéseket valahogyan gondosabban kel­lene előterjeszteni! Először is megalapozott, pontos je­lentések kellenének. Koráb­ban a Hartmann kontra Ka­szás ügy nem ért volna meg egy percet sem, Hírest is úgy idézték be, hogy nem tett semmit Katonával szem­ben. És Szabó András? Az egymásnak ellentmondó szemtanúk észrevételei, s a videofelvételek annyit igazol­nak, hogy valami történt. És talán éppen ezért, került a négyhetes eltiltás mellé a felfüggesztés. A tárgyalás után még át­néztük a többi jegyzőköny­vet. Tizenkét ifjúsági és ser­dülőjátékos ügyét tárgyalta a bizottság másik három tag­ja. Meg kellene állítani ezt a folyamatot. Talán nem ké­ső. A Szabókkal és a többi­ekkel is talán ebben a kor­ban kellett volna kezdeni.. . Varga Béla Liléim Madrid, Rapid, Kaiserslautern Kié lesz Széüdi? Gyengén szerepel a Vasas csapata a bajnokságban. Mégis, az utóbbi időben több Vasas-játékos külföldi szerződéséről röppent fel hír. Kardos József görögor­szági szerződéséről már be­számoltunk. A piros-kékek középcsatára, a 27 éves, két­szeres válogatott Szabadi László már hetekkel ezelőtt tárgyalásban állt a Bundes­­ligában szereplő Kaiserslau­­ternnel. Szeptember végén maga a játékos mondta, már úgy tűnik, csak hetek vá­lasztják el a végleges szer­ződés aláírásától. Vajon hol tartanak most a tárgyalások? Vagy esetleg megszakadtak? Erre kerestünk választ a Fáy utcai stadionban, ahol dr. Genzwein Ferenc szak­osztályvezető meglepő hírrel szolgált. — A múlt héten, amikor Görögországba indultam tár­gyalni, egy belga menedzser­irodán keresztül megkeres­tek bennünket az Atletico Madrid képviselői — mond­ta a szakosztályvezető. — Abban maradtunk, hogy ezen a héten valamilyen formában visszatérünk az ügyre és megkezdjük a tárgyalásokat. Érdekesség, hogy a spanyol klubon kívül egy holland csapat és az osztrák Rapid is élénk érdeklődést tanúsít Szabadi szerződtetésére! • A nyugatnémet Kai­­serslauternnel megszakadtak a tárgyalások? — Szó sincs róla! Sőt, a nyugatnémet klub vezetői decemberre ígértek végleges választ. El kell mondanom azt is, van velük egy szóbeli megállapodás, amelynek alap­ján félmillió márkáért elő­vételi joguk van játékosunk­ra. (burkovits) B­osszantás helyett bos­szankodás Tulajdonképpen már edzettek vagyunk a fut­­ballmegrázkódtatások te­rén, mivel — sajnos — az utóbbi időben nem egy kínos mérkőzést vívott nemzeti tizenegyünk. Még ütőképesebb együttesünk, Mezey György szövet­ségi kapitány Mexikóra készült legénysége is ala­posan leszerepelt a világ­­bajnokságon, majd az ezt követő újabb és újabb csapatkeresés bizony sok kellemetlenséggel járt. Szép lassan kiderült, hogy ha új válogatottat kez­dünk építeni, az rögtön megroppan, ha nem a régi pillérek támasztják alá. Végül egy újólag átszerve­zett társaság szenvedett csúfos vereséget májusban a Népstadionban az oszt­rákoktól, s megint kezdő­dött minden elölről. Visz­­szatért a válogatott élére Mezey György, visszatér­tek a keretbe a régi, ki­próbált emberek, s ha nem is adtunk ettől kezdve futball-leckéket a világ­nak, de a nagy szélsőségek megszűntek a csapat játé­kában. Bár a játékosok egy része csak öregedett, régi gyorsaságuk is meg­kopott, ám rutinjukkal még így is hasznára vol­tak együttesünknek. A régi-új válogatott aztán elkezdte a felkészülést a VB-selejtezőre, s az első összecsapáson, ha nehezen is, de bekasszírozta a két pontot az északírektől. Ezután robbant a bom­ba! Az idegenlégiósok többségét a szövetségi ka­pitány egy ideig kénytelen nélkülözni, emiatt egy tel­jesen újjászervezett keret­tel utazott el Görögország­ba. A tizennyolc labdarú­gó közé zömmel olyan ifjú reménységek kerültek, akik a bajnokságban ed­dig többször is kitettek magukért, s akik Mezey György szerint is, a jövő nagy ígéretei. Akik pedig itthon jobbára vitézked­nek, azokat miért kellene túlontúl félteni? Különö­sen akkor. Ha nem egy futballnagyhatalom ellen kell élet-halál harcot vív­ni, hanem egy nagyon is középszerű válogatott az ellenfél, amely ráadásul ugyancsak hasonló alkalmi társulás, hiszen új kapi­tány rántotta össze az együttest, minden különö­sebb rák­észülés nélkül, rö­viddel a hétvégi bajnoki fordulót követően. Ráadá­sul, ha azt is hozzászámít­juk, hogy a görögöket, a Garami József vezette, s ugyancsak átszervezett nemzeti tizenegyünk nem is olyan régen negyedóra alatt három góllal lelépte, akkor még bizonyos fokú elvárásaink is lehettek volna a mostani találkozó kimenetelét illetően. De nem voltak. Nem, mert nyilvánvaló volt, hogy egy csapat még akkor sem mindig csapat, ha éppen a legjobb for­mában játszó futballisták alkotják. Természetesen, ha vannak klasszisai, az más dolog. Azok képesek arra, hogy kivételes tudá­sukkal eldöntsenek mér­kőzéseket. Ám, ha va­lahol hiánycikknek számí­tanak az egyéniségek, ott a középszerű futballisták csak akkor hozhatják a tőlük elvárható eredmé­nyeket, ha van egy gon­dosan begyakorolt harcmo­doruk, s e mellé párosul nagy taktikai fegyelmük, s küzdőszellemük. Mezey György — lévén kitűnő szakember — már annak idején felmérte já­tékosanyagát, s ennek je­gyében tervezett meg egy csapatjátékot. Az pedig nem véletlen, hogy nem a virtuozitásra, a könnyed­ségre, — hanem a precíz­­ségre, a harcosságra, a pontos védőmunkán alapu­ló kontrajátékra épült. És ezzel nem egy figyelemre méltó eredményt értek el legjobbjaink. Ráadásul eb­ből a társaságból azért ki­nőtt egy Détári is, s Nyi­lasi Tibor személyében volt egy vezéregyénisége. Mindezek mellett ez a vá­logatott is csak addig nem futott komolyabb zátonyra, amíg a rukkolók nem érezték úgy, most már számukra is vége a rohan­gálásnak, s áttérhetnek a játék színezésére. A Görögországban szín­re lépő csapatunkból nem csupán vezéregyéniségek hiányoztak, de legtöbben még a Mezey-iskola fel­vételi vizsgáján sem estek át. Nem volt begyakorolt játékuk, de még különö­sebb elképzelésük sem ar­ról, hogy ők most együtt mit is akarnak csinálni az ügyben, hogy legalább kel­lően felbosszantsák ellen­felüket. Csak úgy összeáll­tak, s mindenki próbálta azt csinálni, amit általá­ban a bajnoki mérkőzése­ken. Ha a szokott közeg­ben teszik, bizonyára több­re is futotta volna, így, a szokatlan partnerek között, viszont mindenki nehézke­sen, idegenül mozgott, az újoncok lába szemlátomást remegett, ráadásul a ruti­nosabbak sem tudtak az élre állni. A gyengélkedésünkre mindez bizonyos fokig ma­gyarázatul szolgál. Ezért igazat kell adni Mezey Györgynek abban, hogy még a lesújtó teljesítmény után sem szabad ezeknek a fiatal embereknek a „fe­jét” venni. Nekik is türel­met kell szavazni, mint ahogy elődeik sem lettek egyik napról a másikra ta­pasztalt, megbízható fut­ballisták. Egy dologról azonban mégsem szabad megfeledkezni. Mégpedig arról, hogy ellenfelünk sem VB-győztes, nem ext­raklasszis, hanem kevéssé ismert, bár kétségkívül mozgékony, fürge, s lelkes, de nem igazán kiemelkedő tudású labdarúgókból állt. De ezek is átszaladtak raj­tunk ... Csupán azzal, hogy lendületesebbek, gyorsabbak, elszántabba­k, s főleg pontosabbak voltak a mieinknél. Nem voltak tehát külö­nösebb elvárásaink, ar­ra, azt hiszem, senki sem gondolt, hogy megint ne­gyedóra alatt lerendezzük a 90 perc sorsát, mint egy éve az EB-selejtezőn. Ám a­ keddi játék még a pesz­­szimista szurkolókat is meglepte. Mert egy válo­gatásra érdemesült NB I- es labdarúgótól az mégis­csak elvárható, hogy össze­szokottság ide, összeszo­kottság oda, többször pasz­­szoljon ugyanabban a szín­ben játszóhoz, mint az el­lenfélhez. Hogy a verseny­­futásokban nagyjából „partiban” legyen a görö­gökkel, s nemcsak a meccs eldőltét, a három bekapott gólt követően vezessen végre egy-egy ígéretes ak­ciót. Vagy már a görög baj­nokság is ennyire elment tőlünk? Jó lenne, ha nem így lenne. Várkonyi Sándor Csak Vincze robog tovább, a labda marad. Mégpedig hazai játékos lába előtt XIs lélegzetvétel, 3-0! Ez volt az egyik legnagyobb athéni sportnapilap, az Ath­­letiki főcíme szerdán reggel. A lap a továbbiakban a kö­vetkezőket írja: „Szenzációs eredmény a magyar csapat ellen. A három gólon kívül az új nemzeti tizenegynek számos más lehetősége is volt, elsősorban Karaszavvi­­disz révén. A görög csapat nagy reményekre jogosít a jövőt illetően.” Nyilatkozott Szofianidisz kapitány is: „A mostani siker ellenére nem felejtettem el Anasztopuloszt és a többieket sem. Tovább­ra is tagjai a bő keretnek. A szövetségtől viszont azt a feladatot kaptam erre a mér­kőzésre, hogy fiatalítsak. Az volt a jelszavunk, most kell megmutatni tudásukat, nem egy AEK—Kalamaria mécs­esén. A csapat legjobbja Tszaluhidisz volt, ő egyéb­ként a régiek közé tartozik, s két csodálatos gólt szerzett. Kitűnő volt Lagonidisz is.” Az Athletik­ egyébként nem írta le a mérkőzés kró­nikáját, így nem minősítette a magyar csapat játékát sem. Csak a nyilatkozatokat kö­zölte. A Fasz főcíme: Sima 3-0- ás győzelem. A gyenge pro­dukció ellenére Kiprichet le­het dicsérni, valamint Kovács és Kozma igyekezetét. A ma­gyarok az utolsó percig megpróbálták átvenni a kez­deményezést, de ez csak a végén sikerült, amit kapu­fáik is jeleztek. A Filabhrosz „Az új vér 3-0-át jelentett” címmel tu­dósít a mérkőzésről. A lap megállapítja, hogy szép jövő vár a görög válogatottra. A magyarokról csak annyit je­gyez meg, hogy megtizedel­te őket a bundabotrány és ezt nem bírta el a csapat. Görög lapvélem NÉPSPORT 3

Next