Népsport, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-24 / 280. szám
2 NÉPSPORT Labdarúgás Mit az a JPskiiifo Zsolt? Nyáron még csak álmodozott az NB I-ről Az üllői úti stadion környékén a szurkolók manapság egyre többször kérdezgetik egymástól: ki az a Piling Zsolt? Nos, a fiatal játékos szombaton, a Fáy utcában már letette a névjegyét. A piros-kékek 2-1-es vezetésénél kamikaze módon szerzett egyenlítő góljával nem kis részben járult hozzá, hogy végül is a Fradi győztesen távozzon a játéktérről. A zöld-fehérek edzésén beszélgettem a tizenkilenc éves labdarúgóval. Azzal kezdte mondandóját, hogy testvérbátyjának köszönheti pályafutását, aki a lakásuk közelében található grundon „felfedezte”. Kézenfogta, és levitte a KSI csapatába, ahol a serdülő ötben Wendl László irányítása alatt kezdett futballozni. Megjárta a korosztályos csapatokat, 1986 őszén beteljesedni látszott nagy álma. Egy KSI— FTC ifi mérkőzésen a ferencvárosi vezetők is felfigyeltek Páling teljesítményére és nem sokkal később már elé is tették az átigazolási lapot. A naptár 1987 januárját mutatta akkor, s annak rendje-módja szerint elkezdte az alapozást a junior csapatban, Mucha József edző keze alatt. Egy edzőmérkőzésen elszenvedett csigolyabecsípődés következtében azonban fél évig csak a lelátóról nézhette társait, majd a felgyógyulás után nem sokkal — a „változatosság” kedvéért — egy edzésen eltörött a bokája. A sérülés ismét fél esztendő kényszerpihenőt rendelt számára. Idén tavaszra gyógyult meg, és a juniorok között zömmel már végigjátszotta a tavaszi idényt. A nyáron is a junior csapattal kezdte a felkészülést. Sóvárogva nézte az első csapat keretét, mondván, milyen szép lenne, ha már ő is velük készülhetne. Az őszszel az első csapat Bolognában KK-mérkőzést játszott, amikor Albert Flórián szólt neki, hogy a sok sérülés miatt a Tatabánya elleni bajnokin biztonsági emberként számít rá. Amikor az öltözőben megtudta, hogy kezdő ember lesz, talán azt sem tudta volna megmondani, hogy hívják. A pályán a játékostársai átsegítették a bemutatkozás nehézségein. Ha valamit elrontott, vigasztalták, biztatták, hogy majd legközelebb sikerül. Elmondta, hogy szombaton a Vasas ellen játszott harmadszor az NB I-ben és bár gólt szerezni mindig öröm, az biztos, hogy a Fáy utcában szerzett gólja élete egyik legemlékezetesebb pillanata. Itt tartottunk, amikor Zsiborás Gábor, a lábadozó kapuvédő lépett az öltözőbe. „Nagyon tehetséges focista Zsolt, s csak rajta múlik, mire viszi” — mondta a kapus. A fiatal labdarúgó szerényen elmosolyodott a kiváló játékostárs véleményén, majd még hozzáfűzte, hogy ma már az a célja, hogy szerződést kapjon és minél többször lehessen tagja a Fradi első csapatának. A többi már úgyis jön magától. .. (Kurkovits) Egyfamjeink (Folytatás az I. oldalról) szálat felgöngyölítettek volna, akkor 1988 őszén nem kerülünk ilyen helyzetbe. Nem kívánunk a döntés elébe menni, de nagy nyomatékkal hangsúlyozni kívánjuk, hogy a cselekmény súlyának megfelelően kell minden vétkes ellen eljárni.” Dr. Seprős Zoltán, a bizottság elnöke, Sós Károly, dr. Gáspár Miklós, dr. Abrudbányai Iván, Nagy Béla, Murár József, az etikai bizottság jelenlévő tagjai. • Ifej, Szombathely!... • ISejj, Szombathely!... • Hej, Szombathely!... • Képzeljék el, micsoda felhördülés lenne sportéletünkben, ha Széchy Tamás, Hegedűs Csaba vagy Török Ferenc bejelentené, hogy abbahagyja. A magyar atlétikának jelenleg ugyan nincs olimpiai aranyéremmel büszkélkedhető mestere, de van néhány olyan műhelye, amelyben nemzetközi szintű munka folyik. Ezek közül jelenleg az egyik legeredményesebb a Szombathelyi Haladás dobócsoportja. Vezetője, Németh Pál edző, azon kevés kivételek közé tartozik a magyar atlétikában, aki hosszú ideje nem az ellenfelek erősségéről papol, hanem legyőzésük lehetőségéről. S az eredményekkel bizonyított, tanítványai évek óta a hazai élmezőny legjobbjai. A megszállott, fanatikus edző az idén a csúcsra ért: három atlétája, Gécsek, Szitás és Vida az olimpián szerepelt. S mindezek után a váratlan fordulat: napjaink egyik legeredményesebb magyar szakembere bejelentette, hogy visszavonul. •" Meglepődünk! Németh Pál otthonában a falakat festmények borítják, mintha egy kiállításon járnánk. Az egyforma stílusból mármár gyanítjuk, de nem akarjuk hinni... — Igen, igen... Ezek a saját képeim. Festő akartam lenni, felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára. Emlékszem, háromszázan jelentkeztünk. Bekerültem ez első húszba, de aztán mégsem vettek fel. Mert akkoriban nemcsak a tudás számított! — Akkoriban? — gondoljuk. S miközben a festményekben gyönyörködünk, az jut az eszünkbe: micsoda rejtély az ember, ki gondolná a mackós termetű Németh Pálról, hogy vaskos kezéből — az ecset segítségével — szépség születik. — Most majd lesz időm újra festeni — mondja úgy, mintha magát akarná nyugtatni. No, de nem képzőművészeti tárlatra jöttünk Szombathelyre. Betelt a pohár — A festészet csak szórakozás maradt, az atlétika lett a nagy szerelme. S most, ilyen sikerek után valóban elválik tőle? — Döntésem végleges! Nem csinálom tovább. Kész. Vége. Befejeztem. Nem harcolok tovább a szélmalommal... — Miért? — Mert félek, belehalok. Sok gond és probléma volt az egyesületben. Egy-egy nagyobb csata után mindig az orvoshoz kellett mennem. A szívem — mutat az erős ember a mellkasára — nem jó. Emiatt vagyok leszázalékolva is. — S miért kellett annyit ütközni? — Most panaszkodjak? Mi értelme lenne? Ami sok helyütt természetes, azért itt küzdeni kellett. — Másutt is van gond. De itt legalább eredmény is volt. — De milyen áron. Milyen áron? Az utóbbi években nyolc atlétaszakember távozott az egyesületből. Ha ezek maradtak volna, a földet megforgatjuk. De elmenekültek ! — Miért? Nincs pálya? Nincs edzőterem? — Van itt edzőcsarnok, de például fontos felkészülési időszakban bálokat rendeztek benne, s utána napokig nem használhattuk. Ha vasárnap edzettünk, akkor nem mihozzánk alkalmazkodott a portás, hanem mi a portáshoz. Érti? Olyanokért kellett könyörögni, hogy legalább hetente egyszer takarítsanak. Ha elszakadt a védőháló, s jeleztem, hogy ki kell javítani, azt mondták, várjunk, s addig ne dobáljunk. Ugye, nem nagy ügyek? De képzelje el, nekem fanatizálni kell a versenyzőket az olimpiára. A versenyző pedig naponta tapasztalja, hogy nemcsak ő, hanem az egész sportág nem fontos. A portás, az igen! — Minden házasságban akadnak problémák, de mitől telt be a pohár? — Harcoltam, hogy az egyesület készítsen olimpiai felkészülési tervet, amelyben le van fektetve például az, hogy ki hová megy edzőtáborba, milyenek az elvárások, s milyen az eredmény megbecsülése. Nem készítettek. Három tanítványom készült az olimpiára, s a bemelegítő cipőkért imádkozni kellett, amelyeket nem kaptak meg. Gécsek tavaly elérte a nemzetközi szintet, nagy szó volt ez a szakosztály életében. Erre a januártól esedékes fizetésemelést szeptemberig nem kapta meg. Gécsek és Szitás Szöulban bekerült a legjobb nyolc közé. Hát, azért ez már nagy szó! Gondoltam, majd most. Most megmutatják a vezetők: nem felejtették el, hogy a Szombathelyi Haladásnak atlétikai szakosztálya is van. Erre a repülőtérre küldtek egy buszt értünk, s ezzel el volt intézve. S ezzel számomra is el volt intézve... Válaszra várva Az elkeseredett Németh Pálnak csak a szeme szúrt „szitkokat", de azért úgy tartottuk tisztességesnek, ha meghallgatjuk a másik felet is. Deiner Péternek, a Szombathelyi Haladás elnökének felsoroltuk a válás okait. Megpróbálta cáfolni azokat: — Nem igaz, hogy nem beszéltem Németh Pállal a távozásról. Többször is marasztaltam őt. Nem tudom, miért kellett volna az olimpiára nekünk tervet készítenünk, amikor az atlétikai szövetség felügyeletével készültek. Hogy nem kaptak jutalmat? Mi nem alkalmazhatunk saját jutalmazási rendszert, erre az ÁISH előírásai az irányadók. Én sötét ügyletekbe nem megyek bele. Az elnök szinte mindent cáfol, vagy ha nem, akkor legalább szépít. Hogy hogyan? — Az edző említette, hogy Gécsek csak szeptemberben kapta meg a januártól esedékes fizetésemelést. — Ez nem igaz. — Miért, megkapta januárban? Németh Pál nem is arra vágyott. Csupán olyan feltételeket, és olyan törődést várt az egyesület vezetőitől, amely a nemzetközi szintű munkához elengedhetetlenül szükséges. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan — egyben rámutat sportéletünk gyenge pontjára is —, hogy ha egy edző tanítványaival a világszínvonalra törekszik, miért kell energiája nagy részét a feltételek előteremtésére pazarolnia, amikor ez az egyesület vezetőinek és munkatársainak a feladata, s ők ezért kapják a fizetésüket. — Nem, de júliusban igen. Ugyanis hosszú az átállási idő, de nem készakarva intézték ilyen lassan. S melegítőcipőt is kaptak a kalapácsvetők. Csak később. Az olimpia után. És várták őket a sikeres olimpia után a repülőtéren. A technikai vezető ment eléjük. Nézze, én tisztelem és becsülöm Németh Pál és versenyzői eredményeit. A magam módján szeretem is őt. De kompromisszumot kell kötni. Mi is vergődünk igényeik és lehetőségek között. Kánaánt nem ígérhetek. Németh Pál esete sok kérdést felvet... Talán a legfontosabb: a városi, a megyei sportvezetők és a Magyar Atlétikai Szövetség irányítói vajon meddig nézik tétlenül, hogy a magyar atlétika olyan kevés erős hajójának egyikéről távozott a kapitány? Vajon meddig kell még harcolni azért, hogy valaki nyugodtan dolgozhasson? Miért bűn, ha egy edző ki akar törni? S miért mindig a Németh Páloknak fáj a szívük, míg a középszerűek vígan éldegélnek? M. A.-S. M. A sikeredző festeni fog? XLIV. 280. ♦ 1988. november 24. MTK-ról, bundáról, Verebes-módra. Ita ránézünk az NB I-es labdarúgó tabellára, azt láthatjuk, hogy egy fordulóval az őszi idény befejezése előtt az MTK-VM együttese négy ponttal vezet a Bp. Honvéd előtt. Függetlenül a kispestiek elleni találkozó eredményétől, a kékfehérek már őszi bajnokok. Ebből az alkalomból kerestük fel Verebes Józsefet, az MTK-VM vezetőedzőjét. — Csapata őszi első. Hogy érzi magát a mester? — Köszönöm, nagyon jól, de még jobban fogom, ha majd begyűjtöttük a Honvéd elleni pontokat. — A tavalyi, nem éppen rózsás szereplés után milyen elképzelésekkel fogott munkához? — Ne beszéljünk a tavalyi bajnokságról, mert az nem volt reális. A mostanira teljes egyetértésben úgy indultunk, hogy dobogós helyezést kell szerezni. Ez annak ellenére megalapozott cél volt, hogy távozott Bognár, Varga, Kiss, Jován, Oroszki. Igaz visszatért Balog és Horváth, valamint leigazoltuk Lakatost, Hannichot, Pielt, Hahnt és Kovácsot. Sikerült egy olyan ütőképes társaságot öszszeállítanom, amely vita nélkül az egyik legjobb magyar együttes. — Szakmailag mi okozott gondot? — Pótolnom kellett a Bognár, Varga, Szeibert összetételű középpályás sort. Ez olyannyira sikerült, hogy a mostani jobb mint a régi volt. Ezen kívül be kellett gyakorolni két-három variációt, amelyeket a mérkőzéseken zökkenőmentesen tudunk alkalmazni. Balog centerjátéka szenzációs, és meg kell említeni Talapa óriási fejlődését. Azzal pedig nem lehet vitatkozni, hogy a csapat a legkiegyensúlyozottabb a bajnokságban. Nem néztem utána, de talán a mi csapatunk az egyetlen, amelyben ilyen kevés cserejátékos jutott szóhoz. Ez is azt bizonyítja, hogy az együttes nagyon erős! Ám a cseréink sem utolsók, bár az is igaz, cserélni tudni kell. Nálunk egy-egy csere olyan szerkezeti változásokat tud produkálni, amelyek fordulatot hoznak a játékban. — Sajnos, van a labdarúgásnak ma egy kellemetlen kísérője a bundabotrány. Nem először indult meg a tisztogatás. Mi erről Verebes József véleménye? — A foci mindig is figyelemfelkeltő volt, most is jól jött a botrány, mert ráirányította az emberek érdeklődését. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a magyar labdarúgás szempontjait a mai vezetés nem veszi figyelembe. Volt egy remek olimpia, amit elhomályosít a dopping és a bundaügy. Ütni kellett a focin, mert nem került ki az olimpiára. Nekem megvolt a csapatom, amely éremesélyes lehetett volna. — Nem látja túl rózsaszínben a világot. — El kell dönteni végre, hogy a sport milyen struktúrában menjen tovább. Ez a bundaügy elhomályosítja az igazi értékeinket. Mezey azt mondja, tíz év a lemaradás. De miért ennyi? Amit Mexikó után itthagyott, erkölcsi tartást nélkülöző társaság volt. De ha tíz év a lemaradás, miképpen tudtunk mindig ott lenni a világbajnokságokon? Mexikó után hat hónap múlva lett csapat, de azt senki nem kérdezte meg, miért szedték szét. — Mi lehet ön szerint a megoldás? — Csak a struktúraváltás. Tisztán és világosan ki kell dolgozni, hogyan és miképpen. Régen megcsinálták a nagy Honvédőt, akkor az volt a koncepció. Ma nagy az önállóság, de lehetetlen élni vele, mert a szabályok nem engedik. Valahogy rendbe kéne tenni már az egészet, de ez csak akkor lehetséges, ha olyanok csinálják, akik értenek hozzá. Nem véletlenek az öttusázók és az úszók eredményei. Csak az a baj, hogy számtalan más gond is van, és sajnos csak azok után jön a sport. — Térjünk vissza a csapatához, mire számíthatnak majd a szurkolók tavaszszal? — Mindenképpen dobogós helyezésre. Ehhez jó felkészülésre van szükség, amelyre valószínűleg Görögországban kerül sor. Meg akarom erősíteni a keretet, és meg is fogom találni azokat, akikre szükségem van. Ez idáig még bárhol dolgoztam, mindig megcsináltam amit akartam, nem is rosszul. Nekem a munka a legfontosabb. (zombori)