Népsport, 1989. április (45. évfolyam, 77-102. szám)

1989-04-01 / 77. szám

2 NÉPSPORT Dr. Török Ferenc szerint: A demokráciáról nem csak beszélni kell Dr. Török Ferenc olimpiai bajnok és olimpiai baj­nokok nevelője, a legendás aranycsapat tagja, és egy új aranycsapat születésének irányítója. Negyven éve ismerője, katonája, majd kapitánya a magyar öttusa­sportnak. Vele beszélgettünk a magyar sportmozgalom­ban végbemenő és a jövőben várható változásokról. Öttusa + A sportban egyáltalán szükség van reformokra? — A válaszom igen, pe­dig ... Pedig, ha a magyar élsport eredményeit vizs­gáljuk, akkor megállapít­ható, a centralizált állami irányítás, más területekkel ellentétben, a sportban eredményes volt. • Akkor miért kell vál­toztatni? — Mert elavult, idősze­rűtlen lett. Hangsúlyozom, csak az élsportról beszé­lek. A tömeg- és diáksport területén ugyanis közel sem értek el olyan ered­ményeket, mint az élsport­ban, amelynek viszont meg kell találni a helyét változó társadalmunkban. A re­formfolyamatok az egyesü­leti törvényben csúcsosod­tak ki, amely viszont csu­pán egy lehetőség. Egy olyan korszerű forma, amely semmit sem ér, ha nem töltjük ki megfelelő tartalommal.­­ Nem tart attól, hogy üres marad? — Minden változásnak negatív és pozitív velejáró­ja is van. Például, ha új lakásba költözöm, akkor el­szakadok egy megszokott környezettől, de a várható jobbért vállalom a nega­tív érzelmi hatásokat is. Visszatérve a kérdésre, a megújulás pozitív eredmé­nye lehet az egyesületi ön­állóság, amellyel viszont együtt jár a bázisszervi tá­mogatás csökkenése. Ezzel viszont remélhetőleg a fe­lülről jövő, hozzá nem ér­tő beleszólás is csökkenni fog.­­ Mi a jobb, ha bele­szólnak, hogy mit ehetek, vagy nem parancsolnak, de nincs mit enni? — A jelenlegi egyesületi vezetők egy része úgy lett sportvezető, hogy odahe­lyezték, és ezért alkalmat­­­lanok a működési feltétele­ket előteremteni. Ehelyett panaszkodnak. Valóban, az önállóságból nem lehet fu­tócipőt venni, de az új egyesületi törvény lehető­séget biztosít arra, hogy olyan, a vezetésre alkalmas embereket válasszanak, akik előteremtik a szüksé­ges tárgyi és anyagi felté­teleket. ♦ Nem akarok tamásko­­dóként tetszelegni, de ne­kem mindig gyanús, ha valahol sokat beszélnek a demokráciáról. — Valóban, a demokrá­ciáról nemcsak beszélni kell, hanem azt gyakorolni. S ebben, annak ellenére, hogy hazánkban korábban is nagyon sokat beszéltünk a demokráciáról, gondolok például az üzemi demokrá­ciától kezdve a MOB elnö­kének demokratikus vá­lasztásáig, még nagyon so­kat kell tanulni, és ered­ményesen együttélni a de­mokráciával.­­ Miközben ilyen szépe­ket mondott a demokráciá­ról, mosolyogtam, ugyanis, mint szövetségi kapitány, az egyik legnagyobb dik­tátor. Sőt, bizonyára tudja, az edzők Napóleonnak ne­vezik. — Nekem lenne a leg­könnyebb, ha minden reg­gel Mizsérék szavazhatná­nak arról, mennyit akar­nak edzeni. Csakhogy nap­jaink élsportjában olyan magasak a követelmények, hogy azt szabad akaratból nagyon nehéz elérni, így aztán az edzőknek a kö­nyörtelen hajcsárszerep jut. Sokkal jobb a versenyző­nek, aki így állandóan pa­naszkodhat, viszont ha győz, övé a siker. S az ér­telmesebbe tudja, még a büntetés is az ő érdekében történik. -­ Az új felállásban mi­lyen szerepet kap a szövet­ség? — Az egyesületek szövet­ségeként kell működnie, úgy, hogy a sportág és az egyesületek érdekeit képvi­selje. - S mit szól ehhez a sportvezetés, amely termé­szetesen ragaszkodik a ha­talmához, s végrehajtó szerveihez, a szövetségek­hez? — A sportvezetés érthe­tően megpróbálja a régi rendszer néhány elemét konzerválni. Például meg akarja határozni az átiga­zolás szabályait, a minősí­téseket. Mindez azonban sérti az egyesületek önálló­ságát. • A központi szabályo­zók megszüntetése nem ve­zethet anarchiához? — Nem, mert ha minden szövetség saját maga dol­gozza ki például az átiga­zolási szabályzatát, akkor azt csak az egyesületek ér­dekeinek figyelembevételé­vel teheti meg. Tehát nem egy egyesület érdeke fog érvényesülni. • Milyen feladata lesz a sportvezetésnek? — Olvastam olyan véle­ményt, amely szerint az ÁISH-ra azért van szükség, mert a hivatal adja a pénzt. Ez tévedés, ugyanis az állam adja a pénzt, a mi pénzünket, amelyet je­lenleg az ÁISH oszt szét. Természetesen továbbra is szükség van egy olyan ál­lami irányító szervezetre, amely meghatározza és koordinálja a magyar sportmozgalom célkitűzé­seit, és képviseli annak ér­dekeit az állam felé. És például meghatározza az állami támogatás szétosztá­sának elveit.­­ A hatalom megosztása után kié lesz a felelősség? — Ez fontos kérdés. Mert mi volt az eddigi gyakorlat? Az olimpiai si­ker a sportvezetésé volt, az eredménytelen sportágban viszont a kudarc a szövet­ségé és az egyesületeké. A labdarúgásban például egy szövetségi kapitánynak ha­talma volt felforgatni a bajnokság műsorát, majd amikor a válogatott kika­pott, a kudarcot az egyesü­leti munka gyengeségével magyarázta. 3 + Ha az egyesületek és a szövetségek vezetőit válasz­tani fogják, akkor valószí­nűleg több jelenlegi sport­vezető munkanélküli lesz. — Az átállásnak szemé­lyi következményei is le­hetnek. A múltban sajnos az volt a gyakorlat, hogy a gazdasági vagy politikai életben sikertelen kádere­ket a sportba irányították. Nos, ezeknek a felülről ki­nevezett vezetőknek való­ban nincs nyugdíjas állá­suk. Nem kerülnek azon­ban egyik napról a másik­ra az utcára, mert ahogy ismerem őket, mindent megtesznek majd, hogy megőrizzék íróasztalukat. Ráadásul a sportmozgalom­ban is hozzászoktak az automatikus szavazáshoz.­­ Kik vehetik át a vál­tóbotot? Egyáltalán, van egy olyan szakképzett gár­da, amely alkalmas a ve­zetésre? — Hiszek abban, hogy van, olyanok, akik tehet­ségesek, de eddig megfelelő összeköttetés hiányában csak a második vonalban dolgozhattak. Mindenesetre lesz egy átmeneti időszak, amikor az értékes elválik az értéktelentől. ♦ Bízik az új, demokra­tikus sportmozgalom ered­ményességében? — A változtatás sok buk­tatót rejt magában. A de­mokrácia ugyanis szabad­ságot jelent, amellyel visz­­sza is lehet élni." Félő az is, hogy a központi irányí­táshoz szokott emberek a kezdetben nem tudnak majd élni a demokráciában levő nagy lehetőségekkel. Bízom azonban abban, hogy kialakul egy ráter­mett vezető réteg, s ké­pes lesz olyan személyi és anyagi feltételeket terem­teni, amelyek biztosítják a magyar élsport további si­kereit. Salánki Miklós XLV. 77. ♦ 1989. április 1. Kifelé a veszély­zónából. Az elmúlt időszakban több­ször foglalkoztunk a szak­osztályok megszüntetésének szomorú tényével. Januárban még úgy tűnt, a Ferencváros férfi kézilabda-szakosztályár is hasonló sors vár. A kb vezetői a végleges döntőt elhalasztották, remélve, hot addig kedvező változás tör­ténik az ügyben. Az „ítélethirdetés” elodá­zása nem volt hiábavaló ... — A szülök kérésére, hogy ne szüntessük meg a fiú utánpótláscsapatokat, az el­nökség felülvizsgálta koráb­bi döntését és úgy határoz­tunk, hogy amennyiben meg­tudjuk teremteni a működés­hez szükséges feltételeket, akkor marad a szakosztály - válaszolta kérdésünkre Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke. - Nos, si­került megoldást találnunk és a szülők is felajánlották, hogy havi kétszáz forintot fizetnek. Tehát az utánpótlás helyzete megoldódott. A fel­nőtt csapat gondjai való­színűleg júniusig megoldód­nak. Kende György elnökhelyet­testől azt is megtudtuk, hogy a szülők nemcsak fizetnek, hanem egyéni kapcsolataikat felhasználva szponzorokat is keresnek.­­ Számunkra most az a legfontosabb, hogy a felnőt­tek is megmaradjanak, hi­szen az a célunk, hogy után­pótlásunkat saját egyesüle­tünknek neveljük — véleke­dett Vatta Béla, az utánpót­lás edzője. — Létfontosságú, hogy a klubtól és a támo­gatóktól érkező pénzt ész­szerűen használjuk fel. A ter­vek szerint most edzőtábo­rozások következnek. A segít­ségért szeretnék - a Fradi nevében is - köszönetet mondani minden szülőnek, szponzornak, kézilabdát sze­rető embernek, aki a nehéz gazdasági viszonyok mellett mellénk állt és átsegített bennünket ezen a válságos helyzeten. Az FTC utánpótlás kézi­labdacsapatainak fennmara­dása tehát most már nem kérdéses. Reméljük, a fel­nőttgárda sorsával kapcsolat­ban is hamarosan kedvező fordulatról számolhatunk be. Ez a szakosztály azonban csak egy a sok „veszélyez­tetett” közül... K. Sz. Kinek fütyül a bokszkesztyű? Arany János Fülemüle című versében a ma­dárka gondtalanul, boldogan fütyürészett annak a bizonyos fának az ágán. Alatta — és a bíró­ságon — két magyar ember vitatkozott, kié is a hang. De hát végül is az a hang, az a dal minden­kié ... Ilyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem, amikor végighallgattam Győrben a „kerítés” két oldalán állók véleményét. Lehet, hogy Arany so­rai, szavai ma is oly igazak, mint voltak másfél­száz évvel ezelőtt? Úgy tűnik, igen... Sas Ökölvívás A történet. A Győri Dó­zsa ököl­vívó-szakosztályá­ból az elmúlt hónapok so­rán nyolc versenyző költö­zött át a szomszédba — ez szó szerint értendő —, a Béri Balogh Ádám Honvéd DSK-hoz. Az utóbbi igényt tart a gyerekekre, a Dózsa viszont nem adja ki őket. A lényeg dióhéjban ennyi. De mit is mond minder­ről a két fél ? ...­­ • • • Szilágyi Antal, a Hon­véd DSK ökölvívó-szakosz­tályának az elnöke három papírlapot, egy együttmű­ködési megállapodást tesz elém. A végén — a hitele­sítésnél — csupán egyetlen aláírás. Az övé: Szilágyié. A Győri Dózsa részéről az ügyvezető elnöknek, Hor­váth Tamásnak kellett vol­na aláírnia a dokumentu­mot. A kipontozott rész üresen áll... • • • Egy órával később, egy utcával odébb, a Győri Dó­zsa székházában is a ke­zembe nyomnak egy együttműködési megálla­podást. A történet ugyan­az. Ezt a dózsások írták alá, viszont a DSK veze­tői nem látták el a kézje­gyükkel. Patt... Mindkét fél a saját ér­vei mellett voksol, vélemé­nyük szerint a sajátjuk a jó, az igazságos, a tárgyila­gos. SZILÁGYI ANTAL: „1988 őszén a Győri Dózsa szak­osztályának voltam az el­nöke. Ők kértek föl erre. Láttam a szakmai munkát, s kértem a vezetést, meg az edzőket, hogy üljünk le, mert amit csinálnak, az nem jó.’’ HORVÁTH TAMÁS: „Szi­lágyi maga jelentkezett, hogy jönni akar, örömmel vettük, úgy véltük, tud se­gíteni a szakosztálynak. Arról azonban nem volt szó, hogy a szakmai kérdé­sekbe is beleszól, ő pedig beleszólt... Van nekünk szakképzett vezető ed­zőnk.” SZILÁGYI: „November­ben leálltak a gyerekek a Dózsában. Átjöttek hoz­zánk, azzal, hogy a jövőben nálunk akarnak sportolni. Én visszaküldtem őket. Gondolják meg még egy­szer, s ha úgy döntenek, hogy jönnek, akkor egy hét múlva jelentkezzenek. Jöt­tek! Véleményem szerint Varga, a Győri Dózsa veze­tő­edzője pedagógiailag, emberileg alkalmatlan ar­ra, hogy ökölvívó gyereke­ket neveljen. Rosszak a kö­­­rülmények, s nem törődnek­ a versenyzőkkel.” VARGA LÁSZLÓ, az ed­ző: „Nem értem, miért mondja Szilágyi, hogy ná­lunk nem lehet dolgozni. Azt hiszem, egyelőre mi — a Győri Dózsa — mondhat­juk el, hogy elértünk ered­ményeket. A szakosztály az országos rangsorban tavaly az ötödik volt, ötvenegy olimpiai pontot gyűjtöt­tünk, mellesleg két éve fel­kerültünk az I. osztályba. Még a hiányzó nyolcak nél­kül is harminc igazolt spor­tolónk van, köztük Pardi János, aki IBV-n volt he­lyezett. Más kérdés, hogy őt is elcsábították tőlünk. Magasabb fizetésért! Ezt a fiút én hoztam ide, a szü­lei csak az én felelősségem­re engedték el otthonról. Arra azért nagyon kíván­csi lennék, hogy mi módon tudtam volna csapatot csi­nálni, bajnokokat nevelni, ha pedagógiailag nulla va­gyok. Két edző is átment tőlünk a DSK-hoz: Őry Jó­zsef és Farkas Imre. Az előbbi jó szakember, ám Farkasnak edzői minősítése sincs. Szabó a foglalkozá­sa. Tavaly jött és kérte, hadd mozogjon itt nálunk, ha akarjuk, segít is. Jött, segített — ez tény. De nem több. Ő nem volt az edző­je az úttörő és a serdülő korosztálynak. Még ha ál­lítja, akkor sem igaz.” FARKAS IMRE: „Való­ban nincs edzői minősíté­sem, de én mindent meg­tettem. Decemberben aztán — amikor a gyerekek — én is átjöttem a Dózsából a DSK-ba. Lehetetlen volt ott dolgozni. Rossz volt a hangulat, nem történt sem­mi.” VARGA LÁSZLÓ: „Va­lóban rossz hangulatú ed­zések voltak. A végén. Amikor átcsábították a gyerekeket. Senki sem tud­ta, mit csináljon, hová menjen. Szépen megkever­ték az életet. HORVÁTH TAMÁS: „Az egyesület intézőbizottsága úgy döntött, hogy ameddig nem jön létre az együtt­működési megállapodás, addig a gyerekek igazolá­sát nem adjuk ki. Nevetsé­gesnek találom, hogy létre­hoznak egy DSK-t úgy, hogy a mi általunk nevelt versenyzőkre kívánják épí­teni. A szakmát ott nem fogják megtanulni.” SZILÁGYI ANTAL: „120 ezer forintot fektettünk be, hogy legyen a szakosztály. Kollégiumunk hírnevét öregbítendő céllal hoztuk létre. Három tényező léte­zik számunkra: sport, rek­lám, haszon. Az az együtt­működés, amit mi aján­lunk, az elsősorban a Dó­zsának jó.” • • • Tény, hogy mindkét fél „füttyében” vannak igazsá­gok. De attól tartunk, hogy ezek inkább féligazságok. A legfontosabb kérdés va­lahogy mindig másodlagos­sá vált. Nevezetesen a gye­rekek sorsa. Mert ők — te­hetetlenül — tudomásul veszik a tényeket, hogy a felnőttek vitatkoznak. Fel­tételezzük, hogy ez őket vajmi kevéssé érdekli. Ők „csak” azért vannak — vél­hetik joggal —, hogy spor­toljanak, kesztyűt húzza­nak, s örüljenek a győzel­meknek. De hát ha a „gazda bá­csik” nem tudnak meg­egyezni, akkor kinek da­loljanak? • • • A fenti beszélgetések né­hány héttel ezelőtt zajlot­tak. Azóta kaptuk a hírt a Magyar Ökölvívó Szövet­ségtől, hogy a Győri Dózsa szakosztálya visszalépett az I. osztályú csapatbajnokság további három mérkőzésé­től. íme, a dal első hamis hangja... Róth Ferenc

Next