Népsport, 1989. április (45. évfolyam, 77-102. szám)
1989-04-01 / 77. szám
2 NÉPSPORT Dr. Török Ferenc szerint: A demokráciáról nem csak beszélni kell Dr. Török Ferenc olimpiai bajnok és olimpiai bajnokok nevelője, a legendás aranycsapat tagja, és egy új aranycsapat születésének irányítója. Negyven éve ismerője, katonája, majd kapitánya a magyar öttusasportnak. Vele beszélgettünk a magyar sportmozgalomban végbemenő és a jövőben várható változásokról. Öttusa + A sportban egyáltalán szükség van reformokra? — A válaszom igen, pedig ... Pedig, ha a magyar élsport eredményeit vizsgáljuk, akkor megállapítható, a centralizált állami irányítás, más területekkel ellentétben, a sportban eredményes volt. • Akkor miért kell változtatni? — Mert elavult, időszerűtlen lett. Hangsúlyozom, csak az élsportról beszélek. A tömeg- és diáksport területén ugyanis közel sem értek el olyan eredményeket, mint az élsportban, amelynek viszont meg kell találni a helyét változó társadalmunkban. A reformfolyamatok az egyesületi törvényben csúcsosodtak ki, amely viszont csupán egy lehetőség. Egy olyan korszerű forma, amely semmit sem ér, ha nem töltjük ki megfelelő tartalommal. Nem tart attól, hogy üres marad? — Minden változásnak negatív és pozitív velejárója is van. Például, ha új lakásba költözöm, akkor elszakadok egy megszokott környezettől, de a várható jobbért vállalom a negatív érzelmi hatásokat is. Visszatérve a kérdésre, a megújulás pozitív eredménye lehet az egyesületi önállóság, amellyel viszont együtt jár a bázisszervi támogatás csökkenése. Ezzel viszont remélhetőleg a felülről jövő, hozzá nem értő beleszólás is csökkenni fog. Mi a jobb, ha beleszólnak, hogy mit ehetek, vagy nem parancsolnak, de nincs mit enni? — A jelenlegi egyesületi vezetők egy része úgy lett sportvezető, hogy odahelyezték, és ezért alkalmatlanok a működési feltételeket előteremteni. Ehelyett panaszkodnak. Valóban, az önállóságból nem lehet futócipőt venni, de az új egyesületi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy olyan, a vezetésre alkalmas embereket válasszanak, akik előteremtik a szükséges tárgyi és anyagi feltételeket. ♦ Nem akarok tamáskodóként tetszelegni, de nekem mindig gyanús, ha valahol sokat beszélnek a demokráciáról. — Valóban, a demokráciáról nemcsak beszélni kell, hanem azt gyakorolni. S ebben, annak ellenére, hogy hazánkban korábban is nagyon sokat beszéltünk a demokráciáról, gondolok például az üzemi demokráciától kezdve a MOB elnökének demokratikus választásáig, még nagyon sokat kell tanulni, és eredményesen együttélni a demokráciával. Miközben ilyen szépeket mondott a demokráciáról, mosolyogtam, ugyanis, mint szövetségi kapitány, az egyik legnagyobb diktátor. Sőt, bizonyára tudja, az edzők Napóleonnak nevezik. — Nekem lenne a legkönnyebb, ha minden reggel Mizsérék szavazhatnának arról, mennyit akarnak edzeni. Csakhogy napjaink élsportjában olyan magasak a követelmények, hogy azt szabad akaratból nagyon nehéz elérni, így aztán az edzőknek a könyörtelen hajcsárszerep jut. Sokkal jobb a versenyzőnek, aki így állandóan panaszkodhat, viszont ha győz, övé a siker. S az értelmesebbe tudja, még a büntetés is az ő érdekében történik. - Az új felállásban milyen szerepet kap a szövetség? — Az egyesületek szövetségeként kell működnie, úgy, hogy a sportág és az egyesületek érdekeit képviselje. - S mit szól ehhez a sportvezetés, amely természetesen ragaszkodik a hatalmához, s végrehajtó szerveihez, a szövetségekhez? — A sportvezetés érthetően megpróbálja a régi rendszer néhány elemét konzerválni. Például meg akarja határozni az átigazolás szabályait, a minősítéseket. Mindez azonban sérti az egyesületek önállóságát. • A központi szabályozók megszüntetése nem vezethet anarchiához? — Nem, mert ha minden szövetség saját maga dolgozza ki például az átigazolási szabályzatát, akkor azt csak az egyesületek érdekeinek figyelembevételével teheti meg. Tehát nem egy egyesület érdeke fog érvényesülni. • Milyen feladata lesz a sportvezetésnek? — Olvastam olyan véleményt, amely szerint az ÁISH-ra azért van szükség, mert a hivatal adja a pénzt. Ez tévedés, ugyanis az állam adja a pénzt, a mi pénzünket, amelyet jelenleg az ÁISH oszt szét. Természetesen továbbra is szükség van egy olyan állami irányító szervezetre, amely meghatározza és koordinálja a magyar sportmozgalom célkitűzéseit, és képviseli annak érdekeit az állam felé. És például meghatározza az állami támogatás szétosztásának elveit. A hatalom megosztása után kié lesz a felelősség? — Ez fontos kérdés. Mert mi volt az eddigi gyakorlat? Az olimpiai siker a sportvezetésé volt, az eredménytelen sportágban viszont a kudarc a szövetségé és az egyesületeké. A labdarúgásban például egy szövetségi kapitánynak hatalma volt felforgatni a bajnokság műsorát, majd amikor a válogatott kikapott, a kudarcot az egyesületi munka gyengeségével magyarázta. 3 + Ha az egyesületek és a szövetségek vezetőit választani fogják, akkor valószínűleg több jelenlegi sportvezető munkanélküli lesz. — Az átállásnak személyi következményei is lehetnek. A múltban sajnos az volt a gyakorlat, hogy a gazdasági vagy politikai életben sikertelen kádereket a sportba irányították. Nos, ezeknek a felülről kinevezett vezetőknek valóban nincs nyugdíjas állásuk. Nem kerülnek azonban egyik napról a másikra az utcára, mert ahogy ismerem őket, mindent megtesznek majd, hogy megőrizzék íróasztalukat. Ráadásul a sportmozgalomban is hozzászoktak az automatikus szavazáshoz. Kik vehetik át a váltóbotot? Egyáltalán, van egy olyan szakképzett gárda, amely alkalmas a vezetésre? — Hiszek abban, hogy van, olyanok, akik tehetségesek, de eddig megfelelő összeköttetés hiányában csak a második vonalban dolgozhattak. Mindenesetre lesz egy átmeneti időszak, amikor az értékes elválik az értéktelentől. ♦ Bízik az új, demokratikus sportmozgalom eredményességében? — A változtatás sok buktatót rejt magában. A demokrácia ugyanis szabadságot jelent, amellyel viszsza is lehet élni." Félő az is, hogy a központi irányításhoz szokott emberek a kezdetben nem tudnak majd élni a demokráciában levő nagy lehetőségekkel. Bízom azonban abban, hogy kialakul egy rátermett vezető réteg, s képes lesz olyan személyi és anyagi feltételeket teremteni, amelyek biztosítják a magyar élsport további sikereit. Salánki Miklós XLV. 77. ♦ 1989. április 1. Kifelé a veszélyzónából. Az elmúlt időszakban többször foglalkoztunk a szakosztályok megszüntetésének szomorú tényével. Januárban még úgy tűnt, a Ferencváros férfi kézilabda-szakosztályár is hasonló sors vár. A kb vezetői a végleges döntőt elhalasztották, remélve, hot addig kedvező változás történik az ügyben. Az „ítélethirdetés” elodázása nem volt hiábavaló ... — A szülök kérésére, hogy ne szüntessük meg a fiú utánpótláscsapatokat, az elnökség felülvizsgálta korábbi döntését és úgy határoztunk, hogy amennyiben megtudjuk teremteni a működéshez szükséges feltételeket, akkor marad a szakosztály - válaszolta kérdésünkre Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke. - Nos, sikerült megoldást találnunk és a szülők is felajánlották, hogy havi kétszáz forintot fizetnek. Tehát az utánpótlás helyzete megoldódott. A felnőtt csapat gondjai valószínűleg júniusig megoldódnak. Kende György elnökhelyettestől azt is megtudtuk, hogy a szülők nemcsak fizetnek, hanem egyéni kapcsolataikat felhasználva szponzorokat is keresnek. Számunkra most az a legfontosabb, hogy a felnőttek is megmaradjanak, hiszen az a célunk, hogy utánpótlásunkat saját egyesületünknek neveljük — vélekedett Vatta Béla, az utánpótlás edzője. — Létfontosságú, hogy a klubtól és a támogatóktól érkező pénzt észszerűen használjuk fel. A tervek szerint most edzőtáborozások következnek. A segítségért szeretnék - a Fradi nevében is - köszönetet mondani minden szülőnek, szponzornak, kézilabdát szerető embernek, aki a nehéz gazdasági viszonyok mellett mellénk állt és átsegített bennünket ezen a válságos helyzeten. Az FTC utánpótlás kézilabdacsapatainak fennmaradása tehát most már nem kérdéses. Reméljük, a felnőttgárda sorsával kapcsolatban is hamarosan kedvező fordulatról számolhatunk be. Ez a szakosztály azonban csak egy a sok „veszélyeztetett” közül... K. Sz. Kinek fütyül a bokszkesztyű? Arany János Fülemüle című versében a madárka gondtalanul, boldogan fütyürészett annak a bizonyos fának az ágán. Alatta — és a bíróságon — két magyar ember vitatkozott, kié is a hang. De hát végül is az a hang, az a dal mindenkié ... Ilyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem, amikor végighallgattam Győrben a „kerítés” két oldalán állók véleményét. Lehet, hogy Arany sorai, szavai ma is oly igazak, mint voltak másfélszáz évvel ezelőtt? Úgy tűnik, igen... Sas Ökölvívás A történet. A Győri Dózsa ökölvívó-szakosztályából az elmúlt hónapok során nyolc versenyző költözött át a szomszédba — ez szó szerint értendő —, a Béri Balogh Ádám Honvéd DSK-hoz. Az utóbbi igényt tart a gyerekekre, a Dózsa viszont nem adja ki őket. A lényeg dióhéjban ennyi. De mit is mond minderről a két fél ? ... • • • Szilágyi Antal, a Honvéd DSK ökölvívó-szakosztályának az elnöke három papírlapot, egy együttműködési megállapodást tesz elém. A végén — a hitelesítésnél — csupán egyetlen aláírás. Az övé: Szilágyié. A Győri Dózsa részéről az ügyvezető elnöknek, Horváth Tamásnak kellett volna aláírnia a dokumentumot. A kipontozott rész üresen áll... • • • Egy órával később, egy utcával odébb, a Győri Dózsa székházában is a kezembe nyomnak egy együttműködési megállapodást. A történet ugyanaz. Ezt a dózsások írták alá, viszont a DSK vezetői nem látták el a kézjegyükkel. Patt... Mindkét fél a saját érvei mellett voksol, véleményük szerint a sajátjuk a jó, az igazságos, a tárgyilagos. SZILÁGYI ANTAL: „1988 őszén a Győri Dózsa szakosztályának voltam az elnöke. Ők kértek föl erre. Láttam a szakmai munkát, s kértem a vezetést, meg az edzőket, hogy üljünk le, mert amit csinálnak, az nem jó.’’ HORVÁTH TAMÁS: „Szilágyi maga jelentkezett, hogy jönni akar, örömmel vettük, úgy véltük, tud segíteni a szakosztálynak. Arról azonban nem volt szó, hogy a szakmai kérdésekbe is beleszól, ő pedig beleszólt... Van nekünk szakképzett vezető edzőnk.” SZILÁGYI: „Novemberben leálltak a gyerekek a Dózsában. Átjöttek hozzánk, azzal, hogy a jövőben nálunk akarnak sportolni. Én visszaküldtem őket. Gondolják meg még egyszer, s ha úgy döntenek, hogy jönnek, akkor egy hét múlva jelentkezzenek. Jöttek! Véleményem szerint Varga, a Győri Dózsa vezetőedzője pedagógiailag, emberileg alkalmatlan arra, hogy ökölvívó gyerekeket neveljen. Rosszak a körülmények, s nem törődnek a versenyzőkkel.” VARGA LÁSZLÓ, az edző: „Nem értem, miért mondja Szilágyi, hogy nálunk nem lehet dolgozni. Azt hiszem, egyelőre mi — a Győri Dózsa — mondhatjuk el, hogy elértünk eredményeket. A szakosztály az országos rangsorban tavaly az ötödik volt, ötvenegy olimpiai pontot gyűjtöttünk, mellesleg két éve felkerültünk az I. osztályba. Még a hiányzó nyolcak nélkül is harminc igazolt sportolónk van, köztük Pardi János, aki IBV-n volt helyezett. Más kérdés, hogy őt is elcsábították tőlünk. Magasabb fizetésért! Ezt a fiút én hoztam ide, a szülei csak az én felelősségemre engedték el otthonról. Arra azért nagyon kíváncsi lennék, hogy mi módon tudtam volna csapatot csinálni, bajnokokat nevelni, ha pedagógiailag nulla vagyok. Két edző is átment tőlünk a DSK-hoz: Őry József és Farkas Imre. Az előbbi jó szakember, ám Farkasnak edzői minősítése sincs. Szabó a foglalkozása. Tavaly jött és kérte, hadd mozogjon itt nálunk, ha akarjuk, segít is. Jött, segített — ez tény. De nem több. Ő nem volt az edzője az úttörő és a serdülő korosztálynak. Még ha állítja, akkor sem igaz.” FARKAS IMRE: „Valóban nincs edzői minősítésem, de én mindent megtettem. Decemberben aztán — amikor a gyerekek — én is átjöttem a Dózsából a DSK-ba. Lehetetlen volt ott dolgozni. Rossz volt a hangulat, nem történt semmi.” VARGA LÁSZLÓ: „Valóban rossz hangulatú edzések voltak. A végén. Amikor átcsábították a gyerekeket. Senki sem tudta, mit csináljon, hová menjen. Szépen megkeverték az életet. HORVÁTH TAMÁS: „Az egyesület intézőbizottsága úgy döntött, hogy ameddig nem jön létre az együttműködési megállapodás, addig a gyerekek igazolását nem adjuk ki. Nevetségesnek találom, hogy létrehoznak egy DSK-t úgy, hogy a mi általunk nevelt versenyzőkre kívánják építeni. A szakmát ott nem fogják megtanulni.” SZILÁGYI ANTAL: „120 ezer forintot fektettünk be, hogy legyen a szakosztály. Kollégiumunk hírnevét öregbítendő céllal hoztuk létre. Három tényező létezik számunkra: sport, reklám, haszon. Az az együttműködés, amit mi ajánlunk, az elsősorban a Dózsának jó.” • • • Tény, hogy mindkét fél „füttyében” vannak igazságok. De attól tartunk, hogy ezek inkább féligazságok. A legfontosabb kérdés valahogy mindig másodlagossá vált. Nevezetesen a gyerekek sorsa. Mert ők — tehetetlenül — tudomásul veszik a tényeket, hogy a felnőttek vitatkoznak. Feltételezzük, hogy ez őket vajmi kevéssé érdekli. Ők „csak” azért vannak — vélhetik joggal —, hogy sportoljanak, kesztyűt húzzanak, s örüljenek a győzelmeknek. De hát ha a „gazda bácsik” nem tudnak megegyezni, akkor kinek daloljanak? • • • A fenti beszélgetések néhány héttel ezelőtt zajlottak. Azóta kaptuk a hírt a Magyar Ökölvívó Szövetségtől, hogy a Győri Dózsa szakosztálya visszalépett az I. osztályú csapatbajnokság további három mérkőzésétől. íme, a dal első hamis hangja... Róth Ferenc