Népsport, 1989. szeptember (45. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-15 / 219. szám

2 NÉPSPORT Labdarúgás | Újra találkoznak a válogatottak A Ligával történt ismé­telt egyeztetés után újra ta­lálkoznak az A- és az olim­piai válogatott labdarúgók és szeptember 17. és 19. kö­zött a Hotel Stadionban ed­zőtáboroznak. Az edzésekre az Építők SC pályáján kerül majd sor. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány tizen­négy játékost hívott meg az A-keretbe, természetesen a külföldiekre ezúttal nem számíthat. Az edzéseken el­sősorban taktikai variáció­kat gyakorolnak majd a já­tékosok. A keret névsora a következő: Disztl P., Brock­­hauser, Sallai, Limperger, Bognár Z., Keller, Sass, Ko­vács E., Duró, Fodor, Haj­szán, Balog T. (V. Dózsa), Cseh, Rabold. A játékosok 17-én 11 órakor gyülekez­nek a Hotel Stadionban. Azok a játékosok, akik va­sárnap játsszák bajnoki mérkőzésüket, a találkozó után csatlakoznak a keret­hez. A kapitány ismertette az olimpiai válogatottak névso­rát is, akik szintén 17-én, de 9 órakor találkoznak a Hotel Stadionban. A névsor: Miklya, Zahorán (Békéscsa­ba), Lázár (Tatabánya), Ge­­ress, Bozsér (Vasas), Árki, Anka (Bp. Honvéd), Kuttor, Babai (Videoton), Bódog, Rott, Braun (PMSC), Báder (FTC), Balázs (VI. Dózsa), Tóth Lajos (DVSC), Bánföl­di (Vác), Szabó László (DMTE), Fujsz (ZTE), Czumpf (BVSC), Rácz (Eger), Földes (Szabó L. SE), Szilá­gyi (Nyíregyháza). Világsztárok az Üllői úton „Egy nap a gyermekekért" Nagyszerű programnak ígérkezik és ráadásul nemes cél érdekében szerveződik az október 22-i, vasárnap délelőtt megrendezésre ke­rülő gálaműsor a Ferenc­város Üllői úti stadionjában. A cím már önmagában so­kat kifejez: „Egy nap a gyermekekért”. A színvona­las műsort látványos fut­ballmérkőzés követi, amely­ben az olasz popénekesek válogatottja, a Nazionale Italiana Cantati játszik a magyar sportújságírók és színészek közös csapatával. Az esemény ötletgazdája és szervezője déli laptársunk, a Mai Nap szerkesztősége Erről tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót. Horváth Istvántól, a lap főszerkesz­tőjétől megkérdeztük, mit is takar a program címe. — Jótékony célú kezde­ményezésről van szó, a be­teg és nehéz sorsú gyer­mekeket, azok életlehetősé­geit próbáljuk a bevételből javítani. Továbbá speciális oktatóeszközöket szeretnénk vásárolni nyomorék gyere­keknek, továbbá a beteg koraszülöttek és a leukémiás gyerekek ápolására kívánjuk fordítani a belépőjegyek árát. A műsorra száz forin­tos egységárú jegyeket adunk ki. — Miért éppen a Mai Nap vállalkozott erre? — kérdeztük a főszerkesztőtől. — Félreértés ne essék, nem a lap reklámozásáért. A jövőben is szeretnénk ha­sonló jótékony célú kezde­ményezések élére állni. A sajtótájékoztatón jelen volt Gianni Morandi, az olasz popénekes-válogatott első számú sztárja, aki an­nak idején a Térden állva jövök hozzád című nagy si­kerű slágerrel a világ és a magyar zenerajongók szívé­be egyaránt belopta magát. Morandi a következőket mondta a mérkőzésről: — Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen szép gesztus értékű eseménynek a része­sei lehetünk. Egyébként csa­patunk, amelyikben a leghí­resebb énekesek játszanak, nyolc éve alakult. Évente általában tíz-tizenkét jóté­kony célú mérkőzésen sze­repelünk. Az utóbbi öt év­ben meccseink bevételéből tízmilliárd lírát fordítot­tunk beteg és elhagyatott gyerekek támogatására. — No és milyen szinten futballoznak? — kérdeztük a világsztártól. — A szakmánkban profik vagyunk, a futballban ama­tőrök, de azért nem bánunk ügyetlenül a labdával. Én például a védelmet erősí­tem. Gianni Morandi egyéb­ként csütörtökön felkereste a Tűzoltó utcai gyerekkór­­házat, azt a részleget, ahol leukémiás kis betegeket ápolnak, és látogatást tett a Gyermekklinika koraszülött osztályán is. A magyar színészcsapat egyik legjobb játékosa, a Szomszédok sorozatból jól ismert Nemcsák Károly, mi­után Moranditól átvette az olasz együttes mezét, köszö­netet mondva az ajándékért, megjegyezte: " Úgy érzem, nagyszerű hangulat lesz az Üllői úti pályán, az egész program minden bizonnyal a régi nagy SZŰR-ok emlé­két idézi majd, de minden­nél fontosabb az, hogy a bevétel segítséget nyújtson az arra rászorulóknak. Múlnak a gyermekévek Ihász Gáborra, a közelmúltban elhunyt táncdal­­énekesre és egykori Vasas-játékosra emlékeznek An­gyalföldön. A Fáy utcai stadionban rendezik szep­tember 19-én, kedden 18 órai kezdettel a Múlnak a gyer­mekévek című műsort, amellyel a népszerű művész­nek állítanak emléket. A programban először a Va­sas öregfiúk csapata mérkőzik a színész-zenész vá­logatottal. A művészek együttesében többek között pályára lép Aradszky László, Komár László, Sóly­mos Antal és Koós János. A műsorban közreműkö­dik még Kovács Kati, Dék­ány Sarolta, Heilig Gá­bor, Délhusa Gjon, Payer András és Gátas Iván. Az est konferanszié­ja Déri János, szerkesztője pedig Matus Imre. Ezt követi a jelen sportolóinak tisz­teletadása (akik közül nagyon sokan voltak Ihász Gábor barátai), a Vasas—Ferencváros barátságos ta­lálkozó. Jegyek kaphatók a Vasas és a Ferencváros stadionjában, valamint az Országos Rendező Iroda jegypénztáraiban (Vörösmarty tér 1., valamint a Népköztársaság útja 18.). Bajnokcsapatok Európa Kupája Mire elegendő az előny? U a S-1,* azt­ mondja a Fia­talolis mérkőzés előtt a Bp. Honvéd játékosainak, hogy 1-0 az eredmény a javukra és le sem kell ját­szani a találkozót a Vojvo­­dinával, akkor bizonyára senki sem fogadja el az ajánlatot. Vagyis az 1-0 nem éppen megnyugtató eredmény az idegenbeli visszavágó előtt. A körülmények ismereté­ben viszont merőben más a helyzet, ennek az 1-0-nak örülni kell, hiszen 75 per­cen keresztül tíz emberrel játszott a Honvéd. Az első negyedóra végén Csehi ki­állításakor talán a legelfo­gultabb Honvéd-szurkoló sem fogadott volna csapata sikerére. Hát még úgy, hogy ebben a negyedórában a tel­jes létszámú hazai csapat valamivel gyengébb volt, mint ellenfele. Amikor Werner játékvezető felmu­tatta a piros lapot Csehinek, úgy éreztük, mindennek vé­ge. És ekkor következett a csoda! Elszántabbak let­tek a házigazdák, bár a félidő hátralévő ré­szében ez csak görcsös akarásban nyilvánult meg. A második félidőben vi­szont játszott is a Honvéd, különösen a vezető gól után. Ekkor már egyáltalán nem látszott a létszámkü­lönbség. Fodor látványos gólja fellelkesítette a csa­patot, többek teljesítménye ugrásszerűen feljavult. Ne­héz helyzetből, a padlóról felállni mindenképpen di­cséretes. A mérkőzést követően érthető volt az öröm a já­tékosok körében. Both Jó­zsef viszont rendkívül csa­lódott volt, egyszerűen nem tudott napirendre térni Werner bíráskodása felett. — Az látszott mindkét csapat teljesítményén, hogy nehéz bajnoki sorozat után vannak — mondta a Bp. Honvéd vezető­edzője. Ez kétségtelen rányomta bé­lyegét a találkozóra. Mi lé­lektanilag kerekedtünk fe­lül. Valami óriási belső haj­tóerő segített bennünket, végül egygólos győzelmet arattunk. Azt is el kell mon­danom, hogy edzői pálya­futásom során ilyen csapni­való játékvezetéssel még nem találkoztam. Aki vala­ha futballozott, bármilyen szinten is, az tudja, hogy a mérkőzések légkörének ve­lejárója a reagálás. Nos, Csehit eltalálta az újvidéki játékos, láttam az arcán a fájdalmat. Erre ő megle­­gyintette, mint aki azt akarja tudomására hozni, többet ilyen ne forduljon elő. Szó sem volt ütésről. Ha a bíró szerint ezért ki­állítás jár, akkor Jokanovi­­csot is le kellett volna kül­denie. A jugoszláv labdarú­gó megúszta egy sárga lap­­pal, holott valósággal föld­be tanosta Sasst. — Milyen esélyt lát a to­vábbjutásra? — Véleményem változat­lan: a kupában két mérkő­zésen dől el minden. Lehet, ha most mi szerdán négy góllal nyerünk, az sem len­ne elegendő a Vojvodina otthonában. De az is lehet, hogy ez az egy gól előny kint tovább növelhető és mi jutunk el a második fordu­lóba. Tartom olyan erősnek a csapatot, hogy Vijvidéken is méltó ellenfél legyen. Nem reménytelen a helyze­tünk. — Korábban többször látta a Vojvodinát, alapo­san ismeri az ellenfelet. Szerdán este érte valami­lyen meglepetés? — Nem, a vendégek azt játszották, amire számítot­tam. A Vojvodina jó csapat, nem véletlenül előzte meg a múlt évi bajnokságban a patinás jugoszláv klubokat. Számítok arra, hogy hazai környezetben még jobban igyekeznek majd, s lehet, hogy Sesztics is felépül ad­digra. Az ő jelenléte nehe­zebbé teszi dolgunkat, de ismétlem, nem reménytelen a helyzetünk. Both­­Billa kollégája Ljubko Petrovics is. Bólogatott, amikor az eredménnyel példálózott a magyar szakvezető. Petro­­vics szerint is hiba lenne az 1-0-ból különösebb követ­keztetést levonni, majd így folytatta: — A visszavágón mi le­szünk a házigazdák, s két­ségtelen, a hazai pálya mel­lettünk szól. Most úgy tű­nik, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, de nem mehe­tünk biztosra. A Honvéd nagyon fegyelmezetten ját­szó csapat. Ez a győzelme is megérdemelt, melyhez gra­tulálok. Tíz emberrel is fö­­lénk kerekedtek, megragad­ták a lehetőséget. Mi vi­szont képtelenek voltunk kihasználni az emberelőnyt. Ami a kiállítást illeti, nem tudok véleményt alkotni. A továbbjutásról én sem mondhatok mást, csak any­­nyit, hogy bizakodunk. Hogy mit tartogat a kö­vetkező kilencven perc, s az egygólos előny mire ele­gendő, mi is csak találgat­hatjuk. Egy tény, a Vojvo­dina van lépéshátrányban, mert az újvidékieknek két gólt kell rúgniuk a tovább­jutáshoz. Abban remény­kedhetünk, hogy ezt nem hagyja a Honvéd. A kispes­tiek már testközelből isme­rik az ellenfelet, s miért ne hasznosíthatnák jobban eze­ket a tapasztalatokat, mint a Vojvodina. Ami pedig Werner játékvezető működését ille­ti, mi is láttunk már ennél jobb bíráskodást. Hiba lenne azonban napokig ezen meditálni. Történt, ami tör­tént, változtatni már úgy­sem lehet. A Honvéd örül­jön az előnynek és arra fi­gyeljen, hogy ezt sikerül­jön megtartania. Ha képes volt tíz emberrel helyállni, akkor miért­ ne sikerülhetne teljes csapattal. Még akkor is, ha idegenben kell pá­lyára lépnie. Lázár Lajos CSEH: A második félidőben bele­lendült SASS: Sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani UEFA Kupa Mesterek és kisinasok A magyar labdarúgás vesztett Kijevben Egyáltalán nem egyszerű dolog visszapillantani az MTK-VM kijevi mérkőzés­ére. Annál is inkább, mert gondolom, sokan láthatták a televízió jóvoltából a találkozót, amely után nekünk, magyaroknak nem volt okunk örömre. A 0-4-es eredmény egyértelmű, ön­magáért beszél. Szinte hallom azoknak a hangját, akik az MTK-VM mesterét, Verebes Józsefet „szerencsés kóklernek” tart­ják, s most tenyerüket dörzsölve megjegyzik: Na, is­mét jól megleckéztették a nagy mágust! A négy gól, amit kapott az MTK-VM, nem hagy két­séget a továbbjutást illetően. Mégis, nem lehet egyér­telműen elmarasztalni az MTK játékosait, mert azt nyújtották, amire képesek. A két együttes között —­ legalább — négy gól a különbség. Nem marad­t más hátra a kék-fehéreknek, mint hogy a visszavágón be­csületesen, szépen búcsúzzanak, és levonják a tanul­ságokat, amelyek szép számmal akadtak. Zombori Sándor Mielőtt ízekre szedném a Dinamó elleni összecsapást, rendhagyó módon az edző személyével kezdem. Meg­győződésem, hogy ez a ki­jevi vereség nem Verebes veresége, hanem a mai ma­gyar labdarúgásé. Mondom ezt azért is, mert alkalmam volt ott lenni a kék-fehérek között a mérkőzést megelő­zően és utána is. Verebes olyan taktikát vázolt fel, amellyel elméletieg csak nyerni lehet. Hangsúlyozom: elméletileg! Igen ám, de az elképze­léseket a gyakorlatban vég­re kell tudni hajtani. Eh­hez persze nagy tudású já­tékosokra lenne szükség. Verebes az értekezleten nem fukarkodott a játékosait dicsérő jelzőkkel, amelyek hallatán nem egy NB I-ben játszó labdarúgó, de még egy kezdő is elhiszi magá­ról, hogy fantasztikusan jó futballista. Ennek hatása addig tartott, míg ki nem értek a pályára. Ott aztán szembetalálkoztak a való­sággal és összeroppantak. Egy jó magyar közmon­dás azt tartja: addig nyúj­tózkodj, ameddig a takaród ér. Verebes esetében éppen erről van szó. Azokkal a já­tékosokkal kell megoldani a feladatokat, akik rendelke­zésre állnak. Még mielőtt megneheztelnének rám az MTK-VM labdarúgói, kije­lentem: magyar viszonylat­ban valamennyien jó labda­rúgók. Mondom, magyar vi­szonylatban! Java részük le tudja venni a labdát, oda is passzolja, ahová akarja abban a ritmusban, amelyet megszokott a bajnoki küz­delmek során. Nos, ez az, ahol keresnünk kell a ki­jevi vereség okait. Az a haj­tás, küzdés, amelyet az MTK játékosai a kijevi vá­rosi stadionban produkál­tak, bármely hazai együt­tessel szemben elég a győ­zelemhez. De a Dinamó ellen négyon kevés. Kevés azért, mert a mai korszerű labdarúgás alap­­feltétele a gyors játék és a még gyorsabb gondolkodás. Az a fajta gondolkodás, amikor a játékos még nem birtokolja a labdát, de már tudja, ha hozzákerül, mi­képpen folytatja az akciót. A magyar játékosok ma még akkor kezdenek — kez­denének — gondolkodni, amikor már sikerült meg­szelídíteni a játékszert. Az­az csak sikerült volna, mert addigra már el is vették tő­lük a labdát. Leegyszerűsít­ve a dolgot, ez történt a ki­jevi mérkőzésen. A szovjet együttesben va­lamennyi játékos mestere a szakmának, míg az MTK- saik egyelőre csak kisinasok. Csupán tíz percig volt ké­pes a kék-fehér együttes úgy-ahogy partiban marad­ni a Dinamóval. Protaszov gólja után, amelynél Zsibo­­rás a kezét sem tudta fel­emelni — bár ezzel leg­alább megpróbálkozhatott volna — tulajdonképpen az történt, amit a szovjetek akartak, és ennek megvalósítá­sáért különösebb erőfe­szítéseket sem kellett ten­niük. Olyan érzésem volt ott a stadion tetején, hogy a Dinamo akkor rúg gólt, amikor éppen kedve tartja. XLV. 219. 4 1989. szeptember 15.

Next