Népsport, 1989. szeptember (45. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-03 / 209. szám
XLV. 209. ♦ 1939. szeptember 3. Meg kell találni a kenun Az utóbbi hetek szép sportsikerei a világ- és az Európa-bajnokságokon nagy örömöt okoztak a szurkolóknak. Levelezőink közül különösen sokan dicsérték Darnyi Tamást, Egerszegi Krisztinát az úszók közül, a kajakozokat élükön Gyulay Zsolttal, a birkózó Komáromi Tibort, és a kettes fogathajtó magyar csapat tagjait. Néhányan példaként állították ezeket a sportolókat a labdarúgók elé, hangoztatván, hogy a futballisták sokat tanulhatnának tőlük sportáguk szeretőjét, " a felkészülés felelősségét és a sportszerű magatartást illetőleg is. Nagy csalódást okozott szinte minden sportszerető embernek vízilabdázóink gyászos szereplése a bonni Európa-bajnokságon. Levelezőink szomorúan írtak arról, hogy ez a nagymúltú sportág — bár hanyatlása nem olyan egyértelmű, mint labdarúgásunké — most már hoszszú esztendők óta nem hozza azokat az eredményeket amelyeket hívei joggal elvárnak tőle. Többen is sürgetik a MUSZ vízilabda szakbizottságát, hogy elemezzék a bonni kudarc okait, s hozzanak megfelelő döntéseket, hogy a klubokban színvonalasabbá váljék a játékosok felkészítése. Ingadozó teljesítmények Fodor László (Székesfehérvár, József A. u. 33.) levelében olvastuk: „Nem sokat értek a vízipólóhoz, de emlékezni tudok. Évtizedek óta úgy kezdtük olimpiai éremesélyeink felsorolását, hogy vízilabda ... Az utóbbi időben azonban lassan hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy vízilabdázóink a világversenyeken az „indultak még” kategóriába kerülnek. Azt hiszem, hogy a csehszlovákoktól még sohasem kaptunk ki vízilabdában tétmérkőzésen. Most ezt is megértük. Csak azt nem értem, hogy miért? A televízión minden mérkőzésüket megnéztem, s azt kellett látnom, hogy válogatottunk játékának színvonala rendkívül ingadozó volt. Azért nehéz ennek a csapatnak a játékát megérteni, mert a mérkőzések egy-egy időszakában nagyon jó teljesítményt is tudnak nyújtani, néha csodaszép dolgokat csinálnak, szellemes, ötletes megoldásokat választanak, hogy aztán következzenek a bántó kihagyások. Egyikmásik mérkőzésen vízilabdázóink félelmetesen kezdtek hasonlítani focistáinkhoz, annyira elfáradtak, hogy sem az ellenfélre, sem önmaguk mozgásáéra nem tudtak kellően odafigyelni, hibát hibára halmoztak, s látni lehetett rajtuk, hogy alig várják a mérkőzés végét jelző dudaszót. Néha az volt az érzésem, mintha ezek a játékosok pontosan úgy viselkednének, mint focistáink... Az Európa-bajnokságon látottakból azt a tanulságot vontam le, hogy a magyar játékosok legnagyobb hibája a figyelmük ingadozása. A szakembereknek ezen kellene változtatni, hogy játékosaink mind fizikailag, mind pedig idegileg végig tudjanak játszani kihagyások nélkül egy teljes mérkőzést. Más sportágakból szerzett ismereteim alapján azt javaslom, hogy gyakoroljanak többet a klubokban a játékosok, a válogatottba pedig csak azok kerüljenekbe, akik minden tekintetben végig bírják a négyszer hétperces tiszta játékiidőt.” Solymosi László (Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) a férfi és a női vízilabda-válogatott bonni szereplését állítja szembe egymással. „Figyelve a bonni vízilabdatorna eseményeit, az egyik szemem sírt, a másik pedig örült. Amit a televíziós közvetítések segítségével a bonni EB-n a magyar férficsapattól láttam, az bizony csúnya volt. A nők ezúttal is kitettek magukért, az ezüstérmet nagyon jó teljesítménynek tartom. Igaz, a férfi vízilabdázás sokkal fejlettebb, mint a női, az Európa-bajnokságon is sokkal erősebb volt a férfi mezőny, mint a női, de ez nem tehet mentség a férfiválogatottunk részére. A lányoknak is meg kellett küzdeniük a sikerért, s férficsapatunk lelkesedést, összpontosítást bizony tanulhatott volna a női együttestől. Nem vagyok annyira bennfentes, hogy tudnám, milyen volt a viszony a férficsapat tagjai és kapitányuk között. De, ha a legkisebb mértékben is igaz az a híresztelés, hogy a játékosok így akarták megbuktatni kapitányukat, akkor nagyon rossz a véleményem ennek a csapatnak a tagjairól. Ilyenkor mindig felvetődik az emberben a kérdés, hogy egy nagy nemzetközi tornán miért játszanak a magyar válogatott tagjai: a szövetségi kapitányukért, vagy pedig a magyar sport becsületéért? Nagy bajok vannak ott, ahol ez a kérdés egyáltalán felvetődhet.. Kordscsor Gábre problémák... Bórsi István (Szolnok, Jászi F. u. 6.) régi levelezőnk, a múltban is gyakran foglalkozott a magyar és főként a szolnoki vízilabdasport problémáival. Most sem maradt szófián: „ Vízilabda - válogatottunk gyászosan szerepelt az Európa-bajnokságon. Bebizonyosodott, hogy a felnőttcsapat tagjai — miként a juniorok is — keveset edzenek a klubjaikban. Kevés munkával pedig lehetetlen számottevő eredményt elérni! Úgy gondolom, hogy a sportág vezetői közül sokan még mindig a múlt dicsőségéből akarnak megélni,s nem akarják elismerni, hogy ami régen elegendő volt, az ma már kevés. Nem akarják tudomásul venni, hogy a vízilabda világszerte sokat fejlődött, s ennek eredményeként az erőviszonyok kiegyensúlyozottabbakká váltak, a játék gyorsult, keményedett, a legjobb csapatok sem engedhetnek meg maguknak semmi könnyelműséget. Itt az ideje, hogy a klubokban változtassanak az eddigi gyakorlaton és nagyobb igényeket támasszanak az edzéseken. Itt jegyzem meg, hogy mivel, egészségem védelme érdekében, rendszeresen úszom, alkalmam van megfigyelni sokszor a helyi NB I-es csapat tagjainak edzéseit. Az a benyomásom, hogy én, a szabadidősportoló többet vagyok a vízben, mint ők, az élvonalbeli játékosok. Az EB-n bebizonyosodott, hogy válogatottunk majd minden tagja kondicionális problémákkal küszködött, s ennek volt tulajdonítható rapszodikus teljesítményük. Azt hiszem egyébként, hogy a válogatott csapat tagjainak kiválasztásakor túlzottan ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy a válogatott játékosnak egyéniségnek kell lennie. Kellenek ilyen játékosok, akik megadják a csapat stílusát, színessé tudják tenni a játékát, de szükség van az úgynevezett zongoracipelőkre is, akik vállalják és el is tudják végeznia munka nehezét, gyorsak, erőteljesek és szigorúan tartják magukat a megbeszélt és begyakorolt taktikához. Az a baj, hogy az ilyen típusú játékosok felkutatására, nevelésére és képzésére a klubokban sem fordítanak kellő gondot. Pedig erre is nagy szükség lenne!” A sportág fejlettségéhez képest viszonylag kevesen vízilabdáznak hazánkban, s a fővárosban és néhány nagyvárosban működnek csak vízilabdaszakosztályok. A sportág azonban — elsősorban kiváló múltbeli eredményei miatt — nagyon sok embert érdekel. Annak idején Komjádi Béla és társai olyan hagyományokat teremtettek, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a magyar vízilabdázás a világ élvonalába kerüljön és tartósan ott is maradjon. Nem vitás, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva, most ismét újítani kell, ha azt akarjuk, hogy ez a sokáig sikeres sportágunk ne szakadjon le végleg a világ élvonalából. Levelezőink nem szakemberek, általában nem vállalkoznak arra, hogy megmondják mit és hogyan kell változtatni a vízilabdázók nevelésében és felkészítésében. De kifejezik, nagyon határozottan fejezik ki azt a kívánságukat, hogy az illetékesektől, a megbízott és választott szakemberektől tetteket várnak, amelyek elősegítik, meggyorsítják a fejlődést, a sportág színvonalának emelését. Reméljük, hogy az illetékesek értenek a szóból. Köszönjük olvasóink érdekes leveleit és kérjük, hogy a jövőben is írják meg véleményüket sportéletünk időszerű eseményeivel kapcsolatban. A bledi VB előtt Ritka még Magyarországon az a fajta csapatmunka, mint az evezősválogatottnál, ahol a teamben pszichológus is dolgozik, a keret orvosa pedig nemcsak gyógyító szerepet tölt be, hanem olyan komplex programot visz végig az egész év folyamán, amellyel az optimális terhelhetőséget meg lehet határozni. Emberarcú grafikonok Dr. Vara Márta pszichológus a Bp. Spartacusnál dolgozik főállásban, s tavaly óta tevékenykedik a válogatott kerete mellett. Sok téveszmét kellett megcáfolnia, amíg bebizonyította munkája hasznosságát. Természetesen nem pótolhatja az alapot, a kemény edzésmunkát, hiszen a világ legjobb lélekbúvára sem tudja csúcsformába hozni az edzetlen versenyzőt. Viszont a legfelkészültebb sportoló is elcsúszhat számos lelki banánhéjon, s erre már jócskán volt példa a magyar sport történetében. Vura Márta először arról győzte meg a keret tagjait, hogy az egyébként egészséges ember is küszködhet lelki gondokkal, s ez egyáltalán nem kóros és szégyellni való dolog. A válogatottak megértették, hogy a pszichológusnővel folytatott beszélgetések olyan lelki tüskéktől szabadítják meg őket, amelyekről vagy nem volt tudomásuk, vagy pedig hordozták őket — sorsiakba beletörődve. Bajos dolog lenne bonyolult, közvetlen ok—okozati összefüggéseket keresni a „lelkek megröntgenezéése” és a válogatott eredményeinek javulása között, de miután a versenyzők elfogadták Vura Mártát, a pszichológusnő már megnyert egy részcsatát. Ekkor már egyenrangú partneri viszony alakult ki közöttük, s legközelebb már maguk a sportolók kérték a „lelki hadviselést”. Egyéni sérelmek, sorsok tárultak fel a beszélgetések folyamán, s többször is olyan pszichikai görcsök kibogozására volt szükség, amelyek gátolták az eredményesebb szereplést. Néhány nappal a bledi világbajnokság előtt nagyon jó lenne, ha az óvatosan adagolt „lelki dopping” hatása nemcsak a rajt pillanatáig tartana evezőseinknél. Vura Márta állítja : így lesz ... Dr. Győre István a Sportkórház kutatóosztályán dolgozik. Két éve tevékenykedik a válogatottnál mint keretorvos. Olyan nagy menynyiségű adathalmazzal rendelkezik valamennyi válo★ gatottról, hogy a laikus visszahőkölne ennyi kimutatás- és grafikontenger láttán. Pedig ezek a számok csalhatatlanul mutatják: Válogatottjaink egy év alatt fizikálisan sokat fejlődtek. Dr. Győre István irányítja az ergométeres felméréseket is. Evezőseink lényegében ugyanazt a mozgássort végzik rajta a felmérések alkalmával, mint a versenyeken a hajóban, s a műszer pontosan kimutatja a csapásszámot, az időközben leadott kalóriát, a teljesítményt — egy minikomputer segítségével. Válogatottjaink fizikálisan utolérték a nemzetközi élmezőnyt. De hogy ne fetisizáljuk fölöslegesen az ergométert: a műszeren való gyakorlás nem helyettesítheti a vízi felkészülést. Azt azonban csalhatatlanul megmutatja, hogy a felkészülés mikro- és makrociklusainak ideje alatt — ciklusonként — fejlődött-e a sportoló, vagy nem. Az ergométer által kimutatott állóképességi, illetve fizikai teljesítőképesség mutatók aztán Győre István kezében átalakulnak a már említett grafikonokká ... Természetesen kudarcba fulladt volna a két szakember munkája, ha a felkészülést irányító szövetségi kapitány és maguk a versenyzők megkérdőjelezik munkájuk értelmét. Erről azonban szó sincs. Mind Melis Zoltán, mind pedig válogatottjaink igényelték ezt a tevékenységet. S ezzel ők állították ki a legszebb bizonyítványt Vura Márta és Győre István eddigi munkájáról ... Szilasi Mihály Kapitány, kapitány... Kritikus ellenzők A „hajók” kapitányok nélkül maradtak. A bonni Európa-bajnokság után mind a férfi, mind a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya visszavonult. Kásás Zoltán a dicstelen szereplés — 9. hely — következményeként adta be lemondását, míg dr. Konrád János már hónapokkal korábban bejelentette, hogy csak az EB-ig tölti be tisztségét. A közeljövőben egyik válogatott sem játszik tétmérkőzést. Ám elsősorban a férfiaknál mihamarabb szükség lenne új kapitányra, aki megkezdené egy ütőképes csapat kialakítását az 1991. januárjában sorra kerülő perthi világbajnokságra. - Mikor lesz ismét szövetségi kapitányuk a férfi pólósoknak? — kérdeztük dr. Bodnár Andrást, a vízilabda - szakbizottság elnökét. — Az új elnökség megválasztásáig biztos, hogy nem —— mondta. — Novemberben vagy decemberben lesz a Magyar Úszó Szövetség újjáalakuló közgyűlése, és akkor választják meg a vezetőket. A tervek szerint a szakági elnökség hatáskörébe kerülne a szövetségi kapitány kinevezésének jogköre.+ Most tehát nem lesz pályázat? __ A jelenlegi elnökségből többen is úgy véljük, hogy a pályázati forma bevált, tehát nem kell elvetni. Szeptember közepén tartunk egy ülést, amelyen megvitatjuk a Kásás Zoltán által az EB-szereplésről készített anyagot. Ezután meg kell határoznunk az új pályázat feltételeit. Úgy gondolom, a jelentkezés egyfajta bátorságot is követel a szakemberektől. És ha az új elnökség nem lesz a pályázat híve? — Akkor joga lesz az egészet semmisnek tekinteni, és kinevezheti azt, akit jónak tart. De ha az új testület is pályázattal kívánja megoldani az utódlást, akkor előnyben lesz, hiszen addigra már beérkeznek a pályázatok. A A női válogatott új szakvezetőjét is ezzel a módszerrel keresik majd? — Lehetséges. Minden-* esetre dr. Konrád Jánost nem lesz könnyű pótolni. Ő nemcsak kapitánya, hanem menedzsere is volt a válogatottnak. + A pályázati rendszert sokan bírálják! — így van. Pedig ma már számos vezetői tisztséget ily módon töltenek be. Azok támadják leginkább ezt a megoldást, akik „méltóságukon” alulinak tartják a jelentkezést, és nem bíznak abban, hogy olyan pályamunkát tudnak készíteni, amelyet elfogadna a bírálóbizottság. A férfiak EB-kudarca után többen is felvetették az ön felelősségét. . . — A rám eső részt vállalom. A szakági elnökségnek — így az elnöknek is — kötelessége támogatni a kapitányt. Pia Boniban érmet nyert volna a válogatott, most mindenki elismerően szólna-írna rólunk. Kíváncsian várjuk hát a jelenlegi, az év végén pedig az új szakági elnökség döntését, hogy mi lesz a kapitányi poszt sorsa. Ám abban biztosak vagyunk, hogy a magyar vízilabda problémáit sem egy újabb pályázat, sem a kinevezés nem oldja meg. Mert a látszatnál sokkal mélyebbre van elásva a kutya. (margay) NÉPSPORT 5