Nemzeti (nép)Sport, 1990. április (1. évfolyam, 26-51. szám)

1990-04-01 / 26. szám

2 NEMZETI (nép)SPORT Sok meglepetés várja a MOM vasár­napi Családi kirándulásán részt vevő­ket, akik 9 órakor találkoznak a Moszk­­­va téren, majd elindulnak a Budai he­gyekbe, április elsejei, bolondozásokkal tarkított túrájukra.­­ A nemrég megalakult Magyar Test­nevelő Tanárok Országos Egyesülete várja soraiba a testnevelőket, akik Bu­dapesten, a Könyves Kálmán körút 48—52. sz. alatt jelenthetik be — szemé­lyesen vagy írásban — belépési szándé­kukat.• Megalakult Pest megye önálló sakk­­szövetsége, amelynek elnöke Solymo­­si László, főtitkára Veréb Béla lett. • A ciprusi Kapszisz fújja a sípot szer­dán Rákoscsabán, a Magyarország- Bulgária UEFA-selejtező labdarúgó­mérkőzésen, két segítője Kovács I Lász­ló és Varga László lesz. • Új sportkör alakult Kiskunhalason, a Fűszért Szabadidő Sportegyesület, amely két szakosztályt , szabadidő­­sportot és női kézilabdát­­ kíván mű­ködtetni.• Sziklamászást tanulhatnak a Buda­pesti Természetbarát Bizottság április 11-től októberig tartó tanfolyamán a kezdők, akik elméleti előadások mellett gyakorlati foglalkozásokon és táborozá­son is részt vesznek.­­ Elkészítették az idei Savaria Radius Hungaricus Kupa nemzetközi női röp­labdatorna díjazási listáját, s e sze­rint a győztes 12 000, a második he­lyezett 8000, a bronzérmes pedig 5000 dollárt kap.• Kalocsa lesz a helyszíne a tornászok diákolimpiájának, melyen április 5-től hét napon át, négy korcsoportban és hét számban versenyez majd a torna- és a ritmikus sportgimnasztikai szakág diák­mezőnye.• Továbbra is kétséges, hogy Sarlós Ka­talinon kívül utánpótláskorú verseny­zők is indulnak-e az áprilisban kezdő­dő evezős Világ Kupa-sorozaton. • Hétfőn, Tatár Mihály szövetségi ka­pitány irányításával, az esztergomi ed­zőtáborba vonul az erősen tartalékos magyar női röplabda-válogatott. Átigazolt a Gyulai SE-be a Békés­csaba két labdarúgója, Pápa Lajos és Kelemen Gyula.• Dunaújvárosban a vasárnapi III. Kerületi TTVE elleni NB II-es lab­darúgó-mérkőzésen ismét csatársorba áll a sérüléséből felépült Szauer Ta­más. Jakab Elek edző viszont to­vábbra sem számíthat a hasfalhúzó­­dással bajlódó Szabóra. • A bellunói műugrószakosztály meg­hívására március végétől egy hóna­pig Olaszországban edzőtáborozik Nagy Ibolya, országos bajnok torony­­ugrónő.• Alapítványt hozott létre a budapes­ti XIV. kerületi tanács és az Ofszet Játékkártyagyár a kerület sportjának a támogatására; céljuk szerint a Keringő úti sporttelepen diáksport- és szabadidőközpontot szeretnének létrehozni.• Box Újság címmel kéthavonta ökölvívóújságot jelentet meg a Pest Megyei Ökölvívó Szövetség, amely a megye, illetve a főváros híreivel, versenyeivel foglalkozik. • Az íjászszövetség új vezetősége kedden bemutatkozó látogatást tesz Schmitt Pálnál, a MOB elnökénél. • Nem szándékozik szerződést hosz­­szabbítani Adorján János, a jelenleg a finnországi C­VB-n szereplő izrae­li férfi kézilabda-válogatott szövetsé­gi kapitánya.­ Hajdú Tünde, a Vasas válogatott kézilabdázója a nyugatnémet Frank­furt együttesébe szerződött Kovácsné Strasser Mária helyére, aki anyai örömök előtt áll.­­ Rózsavölgyi István egykori világ­csúcstartó középtávfutó, olimpiai bronz­érmes, aki csaknem tíz évig dolgozott a tatai edzőtáborban, nyugállományba vonult. A nap exkluzív hírei! Akár /lisZ­k — akár nem... 4 Yakamuro Nagaszaki, japán karate­nagymesternek sikerült huszonöt, egyenként öt centiméteres cserépre mért egyetlen ütés­sel eltörnie a kezét. .. 4 Labdarúgó-válogatottunk háza táján tel­jes erővel folynak az előkészületek az olasz­­országi VB-re: a tatai edzőtáborban már ja­vítják a rossz tévékészülékeket... " A hírügynökségek, adásukat megszakítva repítették világgá, hogy egy szolnoki kosár­labda bajnoki mérkőzésen a megdöbbenés ere­jével hatott egy új szlogen, amellyel az egyik helyi szurkoló rukkolt elő imigyen: „Huj, huj, hajrá!... ” Igaz, játékoskeret még nincs, de a hír cáfolhatatlan: az április 18-22-én Szombathe­lyen megrendezendő Radius Hungaricus Sa­varia Kupa nemzetközi női röplabdatornán, amelyen pályára lépnek a világ jelenleg leg­jobb válogatottjai, a magyar együttes is részt vesz... 4 A Magyar Lovas Szövetség elnökségének tagjai szombaton látogatást tettek egy ménes­ben, mert közülük néhányan élőben eddig nem láttak lovat . . . 4 A Magyar Atlétikai Szövetség az ez évi legeredménytelenebb atlétát a Békési ígéret címmel jutalmazza. 4 A vívósport látványosabbá tétele érdeké­ben felmerült a javaslat: az­ asszókat ezentúl első vérig folyt­assák. 4 Teljes a szakmai egység a Magyar Bir­kózó Szövetségben, ahol csak a B-válogatot­­takat küldik szőnyegre a Szovjetunió elleni szabadfogású mérkőzésen, a legjobbak ugyan­is ennél komolyabb feladatokra készülnek. 4 Új szabály bevezetését tervezi a Magyar Kézilabda Szövetség arról, hogy a gólhely­zetben lévő játékos lábbal is a kapuba to­vábbíthassa a labdát. Ezen mozzanatok videó­felvételét a szövetség — oktatófilm gyanánt — az MKSZ­­ P.fi. ajánlja. 4 A nehézsúlyú profi ökölvívók döntőjé­ben az amerikai Mike Tysont az első menet­ben küldte padlóra a magyar Alvics Gyula ... aztán felébredt. . . 4 A diáksport fellendülését: unokáink is várni fogják!. .. 4 Az év cselgáncsozója lehetett volna Pet­­res Tamás labdarúgó, csak az a baj: csele­zett volna, de őt gáncsolták. Románia ellen kezdenek az ifik Elkészült a labdarúgó ifjúsági EB csoportmér­kőzéseinek menetrendje. Szeptember 26.: Magyar­­ország—Románia. Október 31.: Magyarország—Cip­rus. 1991-ben lesz a töb­bi találkozó. Április 3.: Ciprus—Magyarország. Április 17.: Románia— Magyarország. Május 22.: Magyarország—Bulgária. Augusztus 28.: Bulgária— Magyarország. Színeinket az az együt­tes képviseli majd, ame­lyik szerdán Bulgária el­len vív UEFA-selejtezőt. Az együttes szakvezetője Piski Elemér. Start Jugoszlávia és Lengyelország ellen Az április 8-án kezdődő asztalitenisz Európa-baj­­nokság szervezői elkészí­tették a göteborgi konti­nensviadal csapatverse­nyeinek részletes prog­ramját. A magyarok közül elő­ször a férfiak lépnek asz­talhoz. Április 8-án 11 órakor Jugoszlávia lesz az ellenfél. A további me­netrend: április 8., 18.30: Csehszlovákia, április 9., 11.00: Franciaország, 18.00: Ausztria, április 10., 11.00: Svédország. Nők. Április 8., 13.00: Lengyelország, 18.30: Hollandia, április 9., 11.00: Svédország, 16.00: Szovjetunió, április 10- 13.00: Franciaország. A helyosztók április 10- én 13 órakor kezdődnek, s másnap este kerül sor a döntőkre. Ingyen a labdarúgó VB-re? „Tisztelt Nemzeti (nép)Sport szerkesztő­sége! Szeretnék felajánlani egy olaszországi utazást az 1990. évi labdarúgó-világbajnok­ságra, annak a személynek, aki megdönti téglafelemelésben elért csúcsomat.. Azt, hogy mit kell tenni, s ki a felajánló — sok más érdekesség mellett — megtud­hatják hetilapunk, a következő, 1990. április 3-án, kedden meg­jelenő számából. ­) JELENT­­I Napfény helyett szélvihar „Telefonjelentés” érkezett az olaszországi Sabaudiában edzőtáborozó kajak-kenu váloga­tottól. Igaz, a beszámoló ezúttal kicsit szemé­lyes jellegű volt. A kinti történésekről közvetítő útján szerez­hettünk tudomást. Orosz Andrea, volt kiváló úszónőnk hívta fel az olimpiai bajnok férjét, Csipes Ferencet. A családon kívül a másik fő téma természetesen a felkészülés volt. Csi­­pes Ferenc beszámolója szerint továbbra is üldözi a balszerencse a válogatottat. Napfény­ben úszó Olaszország helyett, hűvös, szeles idő fogadta a magyar csapat tagjait. Bár az egyéb feltételek kifogástalanok, az időjárás viszontagságai nagyon megnehezítik az edzés­munkát. Egyelőre tehát marad a küzdelem az ele­mekkel és a reménykedés a mihamarabbi nap­fényben. Solti újabb már hívást kapott Szombaton délután hiába kerestem a laká­sán a világbajnok futócéllövőt, Solti Attilát, aki a napokban szerzett ezüstérmet a guate­­malai Világ Kupán. Amikor a versenyző édes­anyja azzal fogadott, hogy Attila nem érke­zett haza Guatemalából, először arra gondol­tam, hogy én tévesztettem el a dátumot. Azonban nem ez történt. Mint megtudtam, a VK-forduló után Solti Attila meghívást kapott a Los Angelesben április 6-án és 7-én megrendezésre kerülő újabb Világ Kupa-forduló szervezőitől, s ezért nem haza, hanem Kalifornia felé vette az irányt. Hiába, nagyon kapósak a magyar sportlö­vők, s különösen Solti Attila. Talán néhányan emlékeznek rá, hogy a guatemalai versenyen is a szervezők látták vendégül a magyar ver­senyzőt, s nem csupán emberszeretetből, ha­nem, mert a viadaluk rangját emelte, hogy egy magyar világbajnok sportlövő is rajhoz állt. (—7—6) Ligabizottsági ülés Válozás a csapatbajnoki rendszerben? Ülést tartott az asztali­teniszezők ligabizottsága, amelyen több érdekes döntés született. Megvá­lasztották a tisztségviselő­ket, s a bizottság elnöke Temes Péter, a Postás SE vezető edzője, az alelnök a férfi szakágnál Rozsnyói Tibor, a Győri Elektro­mos, a hölgyeknél pedig Bánkuti Sándor, a Fővá­rosi Vízművek mestere lett. Ezután több kérdés­ben is szavazásra került sor, így a hosszú évek óta vitatémának számító csa­patbajnoki rendszerben is állást foglalt a testület. Ezek szerint a férfiaknál négyfős — két párossal kiegészítve — míg a nők­nél továbbra is az ötfős csapatokat — kötelező if­júsági korú játékos sze­repeltetésével — tartanák a legjobbnak. 13+1 rejtvénypályázat Buhramov két meccse Szokásainkhoz híven, most közzétesszük a 8. for­duló (1986-os VB) helyes megfejtéseit. íme, a helyes tippsor: X, 1, X, 1, 2, 2, X, 2, X, 2, 1, X, 2 és X. A legnehezebb kérdésnek ezúttal a 13. bizonyult. Több forrást át kellett böngészni ahhoz, hogy valaki megtalálja. Tefat Bahramov az 1966-os VB Spanyol­­ország—Svájc, valamint az 1970-es döntő Peru— Marokkó találkozóját vezette, így a helyes megoldás a 2. Számos olvasónk szóvá tette, hogy nem A-, B-, C- és D-csoportba, hanem I., II., III. és IV. csoportba osztották a döntő csoportmérkőzései során a résztvevőket (4. kérdés). Nos, a források e tekin­tetben megoszlanak, s aligha volt bárki is, aki az evidenciát (A—L, B—IL, C—III., D*­IV.) se ismerte volna fel. A további „menetrend”: április 6-ai, pénteki számunkban közöljük a 10. forduló kérdéseit és a 8. hét nyertesének a nevét. R­ewsin Független sportnapilap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Szekeres István. Főszerkesztő-helyettes: Gyenes J. András. Szerkesztőség: 1981 Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Telefon: 138-4366. Telex: 22-5245. Telefax: 138-2463. Kiadja: az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Király G. István igazgató. Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay u. 16. Telefon: 111-66­0. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr.­­Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap­­kézbesítő hivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), 1900 Budapest XIII., Lehel út 10/a., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj: egy hónapra 151 forint, negyedévre 453 forint, fél évre 906 forint, egy évre 1812 forint. Megjelenik naponta, kedd kivételével. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0865-7564.. Bp.: ISSN 0865-7556. * » . « » I. 26. ♦ 1990. április 1. Kiemelíktes­ő sportesemények VASÁRNAPI BIRKÓZÁS: Duna-Doboz Kupa, Káli László-emlékver­­seny, nemzetközi szabadfo­gású viadal, Dunaújváros, Dunaferr Sportcsarnok, 9. JÉGKORONG, C-csoportos világbajnokság, Budapest Sportcsarnok, Románia—Dá­nia, II. Koreai NDK—Kína, 16.30, Belgium—Bulgária, 19.30, KERÉKPÁR. Weltexport- Wien országúti verseny, rajt: Győr. 10, cél: Budaörs (Csíki csárda), kb. 13. Mellékfuta­­mok, rajt-cél: Csíki csár­da. 10. KÉZILABDA. NB I. Fér­fiak: VÁÉV-Bramae SE— Pemü-Honvéd, Veszprém, 17.30, Bergmann, Sziklai. KOSÁRLABDA. NB I. Rá­játszás. Férfiak. Az 1—4. helyért: Tungsram SC— Atomerőmű SE, Megyeri út, 17, Szamos, Váradi; O. Bá­nyász—Csepel, Oroszlány, Városi Sport­csarnok, 17, Král, Harsányi. Az 5—8. helyért: Bp. Honvéd—Bajai SE, Dózsa György út, 17, Berki, Farkas; ZTE-Herak­­lith—Körmendi Dózsa MTE, Zalaegerszeg, Városi Sport­­csarnok, 17. Weidinger, Faict, könnyűbúvár. Hírös Kupa, nemzetközi uszonyos- és búvárúszó verseny, Kecs­kemét, fedett uszoda, 9. LOVASSPORT. Idénynyitó díjlovagló verseny, Szilvás­várad, 8. MOTORSPORT. Motocross OB, Monor, 13. Salakmotoros osztályozó az OB I-be jutásért. Nyíregy­háza, Volán-pálya, Ifj. RÖPLABDA. NB I. Fér­fiak. Play off az 5—8. he­lyért, ötödik mérkőzés. Ka­pos Volán SC—Tungsram SC, Kaposvár, Városi Sportcsar­nok. 17. Horváth, Hóbor. TOLLASLABDA. H. Budai Kupa serdülő és ifjú­sági ranglistaverseny. XI. Schweddel u­tca 6—10., HBSE­­Bpontcsarnok, 9. LABDARÚGÁS NB II. Keleti csoport: K. Vegyész—Nyíregyházi VSZSC, Kazincbarcika, 16.30, dr. Szőke (Hazafi, Marcsók). KSC—Salg. Síküveg, Kecs­kemét, 16.30, Rendeki (Ma­rosvári, Pamminger). Szeged SC—Debreceni MTE, Sze­ged, 16.30, Szabó J. (Kovács II­­., Csonka). Bajai S­K— BVSC, Baja, 16.30, Vavika (Balajti, Kincses). Sz. MÁV­­MTE—Szarvas, Szolnok, 16.30, Szekeres (Horváth Gy., Veress). D. Kinizsi— Szegedi Dózsa, Debrecen, 16.30, Zvolenszky (Varga J., Ban). M. Honvéd—Metri­pond, Mezőtúr, 16.30, Nyilas (Csáki, Németh V ). Eger SE—Diósgyőri VTK, Eger, 16.30, Ádám (Lőrincz, Vida), Nyugati csoport: Bp. Vo­lán—T. Bauxitbányász, Csa­bán Samu tér, 16.30, Czün­­dör (Horváth O., Oláh J.). Mohács—Paksi SE, Mohács, 16.30, Kaibás (Kéri, Vuk­­man). Soproni SE—Dorogi Bányász, Sopron, 16.30, Lett­­rich (Vad, Tóth V.). K­ ATE Haladás—II. Olajbányász, Keszthely, 16.30, Origón (Győr, Hornyák). Sz. Dózsa —Ajka Hungalu, Szekszárd, 16.30, Hanyecz (Bogyó, Aczél). BMTE-Törley—Orosz­lányi Bányász, Promontor u., 16.30, Segovits (Mester, Herbály). Dunaferr SE—111. Ker. TTVE, 16.30. Fodor (Molnár I­­., Tuczai). Hírrovatunkat szerkesztette: Tóth Mária­­ Hétfői számunk hírszerkesztője: Tóth Mária (138-4294)

Next