Nemzeti (nép)Sport, 1990. május (1. évfolyam, 52-77. szám)

1990-05-02 / 52. szám

I. 52 ♦ 1990. május 2. Gulyás felkészül? Rostásból 0 VS€—3 Békéscs­aba. DEBRECEN, 17. Vezeti: Hartmann (Varga S. Puuil). DVSC: Mező — Plókai, Nagy, Sándor, Balogh — Dán, Rostás, Csiszár, Tóth — Márton, Turba. BÉKÉSCSABA: Gulyás — Mracskó, Ottlakán, Szenti, Fabulya — Belvon, Pásztor, Csató, Csanálosi — Zsinka, Mik­­lya vagy Horváth. Debrecenben is kerek számhoz érkez­tek: szerdán éppen a 20. DVSC—Békés­csaba NB I-es találkozóra kerül sor. Nagyszerűen indult ez a párharc a „Lo­ki" számára, az 1945—46-os bajnoki pre­mieren 6-3-ra verték az újonc csabaia­kat, majd a visszavágón is remekeltek (6-1). Ezután viszont a viharsarki gárda került jelentős fölénybe: 8—8 győzelem, illetve döntetlen mellett a DVSC 1946 óta mindössze egyszer — 1982. október 30-án (2-1) — tudott nyerni NB I-es mécs­eset a csabaiak ellen. Így azóta immár tíz mérkőzésükön maradt nyeretlen a cí­visváros együttese! Jogos a kérdés: med­dig tarthat még ez a dicstelen sorozat? A debreceniek lázasan készülnek örök mumusuk ellen. Vajon megszakad-e a DVSC rossz hagyománya? — erre kí­váncsiak leginkább a „Löki” szurkolói, akik a munkanap ellenére bizonyára ér­deklődnek majd az Előre vendégszerep­lése iránt. A DVSC-nél Moldván három sárga lapja miatt nem léphet pályára, s valószínűleg a technikás irányító Vancsa és Ulveczki sem kap még bizalmat a kezdőcsapatban. Komlósi Imre, a DVSC pályaedzője: — Moldván helyett Csiszár kerül a közép­pályássorba. Bízom abban, hogy ezúttal három pontot gyűjtünk be, mert már a döntetlen is kevés lenne nekünk. Meg akarjuk őrizni mindenképpen a hazai veretlenségünket. Dán László: — Nyerni fogunk, mert nyernünk kell. Bízom a csapattársaim­ban és magamban is. Szerintem a kö­zönség is számít ránk, mert ugyanúgy szeretné, hogy bentmaradjunk, mint mi. Márton István: — Az V. Dózsa és a Csepel ellen összeszedtük magunkat, re­mélem, hogy a Békéscsabát is legyőzzük. A kiesésnek még a gondolatával sem foglalkozunk.­­ Jóllehet, még öt forduló van hátra az idei bajnokságból a békéscsabaiak máris túlteljesítették az őszt, hiszen a bajnok­ság első körében 16, tavasszal pedig már 18 pontot gyűjtöttek. — Átgondoltabb lett a csapatjátékunk, nem rohanunk annyira, mint korábban, precízebben és gondolkodva játszunk — összegezte az eddigi tíz fordulót Vígh Tibor, a békéscsabaiak vezető­edzője. „ Ilyen előzmények után nyugodtabban készülünk a Debrecen ellen. Nekünk is szükségünk van még a pontra, s nem szeretnénk ezt a szép tavaszi sorozatot megszakítani. Egyébként a cívisvárosban mindig jól és ponterősen játszott csapa­tunk. Jobbára a döntetlennel, de gyak­ran győzelemmel hagytuk el a szomszéd megye „fővárosát” Úgy vélem, most is bízhatunk a döntetlenben annak ellené­re, hogy háromesélyes a mérkőzés. A békéscsabai sérültek, Kasik kivéte­lével valamennyien rendbe jöttek, ezút­tal Pásztor játékára is számíthat Vígh Tibor. Gulyás István, a békéscsabaiak kapu­sa május 1-jén ünnepelte 30. születés­napját. Nem véletlen, hogy ezúttal őt kérdeztük. — Amióta békéscsabai színekben ját­szom, még soha nem kaptunk ki a Deb­recentől. Ezúttal is úgy érzem, legalább döntetlenre jók vagyunk. Úgy látom, ha kellőképpen összpontosítok Rostás sza­badrúgásaira, akkor nem érhet bennün­ket meglepetés... Kötelező győzelem Videoton- Wallzens— Csepel SZÉKESFEHÉRVÁR, 17. Vezeti: Bay (Plasek, Horváth O.). VIDEOTON-WALTHAM: Mezey György az alábbi keretből válogathat: Petry — Kuttor, László, Németh, Takács, Horváth, Sipos, Svélecz, Máriási, Csu­­csánszky, Quirikó, Halmai, Jónás, Van­­cea, Gyenti, Vajda. CSEPEL: Szieben — Tompos, Tyukodi (Elekes), Deutsch, Vígh — Ivanics, Gom­bás, Horváth A. — Keneszt, Jakab, Ha­mar. A forduló abszolút egyesélyes mérkő­zése, amelyen csak a fehérváriak veszít­hetnek. . . Az összesítésben is a TV-gyá­­riak felé billen a mérleg nyelve: 1968 óta tíz csepeli siker, és 11 döntetlen mel­lett a „Vidi” 12-szer bizonyult jobbnak. Ráadásul a Sóstói stadionban legutóbb 15 esztendeje, 1975 tavaszán született csepeli siker (1-0), és a hazaiak az el­telt másfél évtizedben három döntetlent kivéve rendre begyűjtötték a csepeliek „skalpját”. Kérdés, hogy sorrendben 34. NB I-es meccsükön a csepeliek mit szól­nak az „áldozati bárány”­szerepéhez... Fehérvárott, a Dózsa elleni döntetlent sikernek könyvelik el a szurkolók, hi­szen a második helyezett otthonából pon­tot elhozni ennek számít. Horváth Gábor csapatkapitány mégis mérgelődött a hét eleji edzésen. " Nem lett volna szabad 2-1-es veze­tés után gólt kapnunk. Győznünk kellett volna Újpesten. Egy mérkőzést, mint a tények is bizonyítják, sokféleképpen le­het értékelni. Nekünk az a lényeg, hogy a bajnokesélyes Dózsától pontot rabol­tunk. Megítélésem szerint tovább javult csapatunk teljesítménye, szerdán tarta­lékosak leszünk, mert Emmer három sár­ga lap miatt biztos, hogy nem játszik. Németh sérüléssel bajlódik, Lászlót kiál­lították, az ő ügyében szerdán délelőtt dönt a fegyelmi bizottság. Az elmúlt hé­ten szinte minden labdarúgó felfüggesz­tett büntetést kapott, remélem így lesz László esetében is. Viorel Vancea hétről hétre eredményes, rúgja a gólokat, amiket vártak tőle. Va­jon így lesz-e szerdán is? — Nagyon bízom benne. Szeretném to­vább növelni góljaim számát, és jó len­ne, ha végre pozitívvá változna gólará­nyunk. Minden mérkőzésen arra törek­szem, hogy bizonyítsam, jól döntöttek a fehérváriak, amikor szerződtettek. " Nem túl rózsás a hangulat a sereghaj­tó csepeliek körében. Pénteken, sorsdön­tő mérkőzést veszítettek el a Debrecen ellen, s ezek után már csak elméletben van esélyük a bentmaradásra. Helyzetü­ket nehezíti, hogy Székesfehérvárott is tartalékosan kell pályára lépniük. — Stefanov az utolsó percekben meg­sérült, la is bicegett a pályáról, s szer­dán sem számíthatunk rá — közölte Far­kas Péter szakosztályvezető. — Ugyan­csak sérült Szabó is, s kérdéses Tyukodi játéka. Ha nem vállalja, Elekes helyet­tesíti. Gyimesi keze még mindig gipsz­ben van, Korjukovról pedig semmit sem tudunk. Fehérvárra egyébként az esély­telenek nyugalmával utazunk, s lehet, hogy éppen az a „minden mindegy” han­gulat hozza meg az eredményt. Pontszerzés kell a reményhez Vasi Síző— T&K&Zsánya VÁC, 17. Vezeti: Varga L. (Bognár, Nagy II J.). VÁCI IZZÓ: Csank János csak kere­tet adott: Koszt­a, Hajdú, Talapa T., Sze­mere, Nagy, Fekete, Víg, Zombori, Bán­földi, Oroszki, Répási, Kerekes, Kántor. TATABÁNYA: Markó — P. Nagy, Udvardi, Szalma, Dobesch — Járfás, Váczi, Domonics, Klausz — Kanyok, Szekeres. Az eddigi öt Váci Izzó—Tatabánya élvonalbeli összecsapás érdekessége, hogy a bányászvárosban 50 százalékos a klubok egymás elleni mérlege (1-1 győ­zelem, döntetlen és vereség), Vácott vi­szont a hazaiak kétszer is „betliztek” (1-2, 1-3) .. . Ezúttal létfontosságú a bentmaradásért harcoló váciak első ha­zai sikere a Bányász ellen, különösen azért, mert akkor jubileumi, 25. NB 1- es győzelmüket is megünnepelhetnék végre ... A Váci Izzó vezetői és játékosai kö­rében még mindig érezteti hatását a Honvéd elleni mérkőzés. László Attila szakosztályvezető így fogadott: — Szerettem volna nyilvánosan elné­zést kérni Nagy játékvezetőtől, amiért azt mondtam neki a mérkőzés után, hogy egy jogos tizenegyest nem adott meg ellenünk. De most már nem kérek bocsánatot, mert többször megnéztem a videofelvételt. Az a tizenegyes járt volna! Csank János arról beszélt, hogy saj­nos több játékosára nem számíthat, mert Gsima és Kardos begyűjtötte har­madik sárga lapját, Baloghot elkapta az influenza, Farkas, Schiller és Füle még mindig harcképtelen, a lábadozó Zirko és Romanek pedig a tartalékok között játszik. Szegény embert az ág is húzza, Kosztolnik, Balog és Gyimesi játéka is kérdéses. Zombori András viszont ott lehet a kezdőcsapa­tba­n: " Nehéz dolgunk lesz a feljövőben lévő Tatabánya ellen, de mindenképpen győznünk kell, mert égető szükségünk van a pontokra. Miénk lesz a három pont és elkerülünk a kieső helyről. Még nincs lefutva semmi... • Nem változik a kezdő csapat Tatabá­nyán, Szentmihályi Antal kedden dél­előtt többek között ezt is közölte a já­tékosokkal. Kiss Imre nem is várt mást. A kapus a szertárban azt mondta, neki már csak öt mérkőzése van, merthogy a bajnokság végén leadja a szerelését. — Nem csinálok abból ügyet, hogy nem kerülök vissza a helyemre — folytatta Kiss Imre. — Most már csak annyi a feladatom, hogy a többieknek szurkol­jak. A Vác elleni kilencven perc nél­külem is rázós lesz, de azért nagyon bízom abban, hogy szerdán mi leszünk a szerencsésebbek. Kanyok Imre ezek után csak annyit jegyzett meg , kilábaltunk a hullám­völgyből. A Vácnak több vesztenivalója van, hiszen számukra létkérdés a pont­szerzés. A döntetlen mindenesetre ne­künk jól jönne. Váczi Dénes, a Pécs elleni két góljá­val meglehetősen jó pozícióba lépett a házi góllövőlistán, s talán már el is felejtette, hogy az előző három meccsen a vezető edző pihentette. A középpályás kedden azt fejtegette, hogy a Szécs ellen neki minden összejött, s hasonlóra szá­mít Vácott is. Mező aligha panaszkodhat majd munka­­nélküliségre a Békéscsaba ellen HungarolanD® Az NB I állása A 27. forduló (május 5—6.) műsora. Szombat: Veszprém—PMSC, Bp. Honvéd —DVSC, Békéscsaba—Videoton-Waltham, Vasas—MTK-VM, Rába ETO—Váci Izzó (valamennyi 17), Csepel—Siófok 19, Ha­ladás—II. Dózsa 20. Vasárnap: Tatabá­nya—FTC 17. 1.MTK-VM 25164 539-1952 2.V. Dózsa 25164 1134-1749 3.Ferencváros 25125 840-2741 4.Pécsi MSC 25117 730-1940 5.Tatabánya 2511 31119-2336 6.Veszprém 25 810 723 2034 7.Békéscsaba 259 7 124-2734 8.Siófok 258 9 826-2733 9.Video­ton­ W. 25 711 722-2432 10.Rába ETO 25 710 828-2331 11.Vasas 259 7 928-3431 12.Bp. Honvéd 258 61125-3130 13.Debrecen 25 610 917-2828 14.Haladás 257 61228-3627 15.Váci Izzó 25 511 921-2726 16.Csepel 25 2101321-4316 NEMZETI (nép)SPORT 5 PÁLYÁRÓL H PÁLYÁRA Q PÁLYÁRÓL H PÁLYÁRA | 1 Fogcsikorgatva?! M­TK- VM— Veszprém HUNGÁRIA KÖRÚT, 17. Vezeti: Már­ton (Drigán, Kiss G.). MTK-VM: Verebes József csak keretet közölt: Zsiborás, Piel, Talapa J„ Híres, Hahn, Lőrinc­, Vadász, Ilannich, Balog T„ Horváth Cs., B­ölöskei, Lakatos, Cser­­venkai, Balogh G„ Szalai, Huszak, Ko­módi, Sima, Bencze, Majer. VESZPRÉM: Végh — Mónos, Bimbó, Csík, Szécsi — Csornai, Bognár, Sánta — Rugovics, Süle, Horváth L. A Hungária körúton a 4. MTK-VM— Veszprém élvonalbeli összecsapás kö­vetkezik. Szegénységi bizonyítvány mindkettejük számára, hogy eddigi há­rom meccsükön, a 270 perc alatt, mind­össze egyetlen gólocskára voltak képe­sek (1-0 az MTK javára)... Vajon ez­úttal megszületik-e a bakonyiak első bajnoki találata a fővárosi kék-fehérek ellen? Egy nappal a Veszprém elleni mér­kőzés előtt még teljesen bizonytalan volt az MTK-VM összeállítása. Illetve csak az volt biztos, hogy Jován és Kar­dos sárga lapok miatt nem játszhat. Ugyanakkor nagy kérdőjel a Győrött kiállított Balog Tibor szereplése, hiszen a középpályás fegyelmi tárgyalása csak szerdán délben lesz az MLSZ-ben.­­ A két sérült közül Horváth Csaba meggyógyult, így játszhat — jelentette ki Korányi György, a kék-fehérek or­vosa. — Farkas viszont ezen a héten még csak edz, ő csupán jövő szombaton léphet pályára. És a többiek? — Egyszerűen nem tudok összeállítást adni — közölte Verebes József vezető­edző —, mert csak közvetlenül a mér­kőzés előtt döntök. Játékosaimat idegi­leg erősen megviselte a szombati mér­kőzés, s ezért az utolsó pillanatig vá­rok. Azokat küldöm pályára, akik ide­gileg a legfrissebbek, s könnyen előfor­dulhat, hogy az említett keretből né­hány junior korú játékos is ott lesz a pályán. Nagyon kell ez a három pont, s úgy érzem, ha nehezen, fogcsikorgat­va is, de megszerezzük. " A legutóbbi két győztes mérkőzés után a veszprémiek nyugodtan készül­nek az MTK-VM elleni találkozójukra. Egy változás lesz a csapatban, de erről szóljon a vezető edző. Glázer Róbert: — Kelemen három sárga lapja miatt nem játszhat. Nem akarom az egyes csapatrészeket megbontani, ezért Kele­men helyén Sánta lesz a kezdőember. Mit várok a mérkőzéstől? Tiszteljük a Hungária körútiakat. Két mérkőzésüket megnéztem. A győri vereség után min­den bizonnyal ránk hajtanak majd, el­sőségükhöz nekik nagyon kellenek a pontok. Annak ellenére, hogy az első számú bajnokjelölt az ellenfelünk, sze­retnénk jó helyezésünkhöz méltó telje­sítménnyel kirukkolni. Titokban még meglepetésre is gondolunk. Egykori mesteremet, Verebes Józsefet jól isme­rem, minden bizonnyal kidolgozta el­képzeléseit ellenünk, de mi is felké­szültünk velük szemben. Legfőbb célunk, hogy jó mérkőzést játszunk. A játékosok véleményét Horváth László tolmácsolta: — Elsősorban jó védelmünkben bí­zunk. Az MTK-VM valószínűleg meg­szorongat bennünket. A jó védekezés mellett mi az ellentámadásokra épít­hetünk. Elöl a gyorsaságunk­at kell majd kamatoztatnunk. Az eredmény persze számunkra sem mindegy, hiszen a kö­zelgő hajrában három nehéz mérkőzés — Vác, FTC, Debrecen — vár ránk, s ebből kettő idegenben lesz.

Next