Nemzeti (nép)Sport, 1990. július (1. évfolyam, 108-138. szám)
1990-07-30 / 137. szám
6 NEMZETI (nép)SPORT 33. IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ ASZTALITENISZ EB Szőcs Miklós jelenti Hollabrunnból: KÉTSZER SZÓLT A MAGYAR HIMNUSZ WIRTH VERONIKA ÉS AZ ÉLSŐ, TÓTH PÁROS ARANYÉRMES Szép magyar sikerrel zárult Hollabrunnban a 33. ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság. Az ifjúsági lányoknál Wirth Veronika és az Éllő Vivien, Tóth Krisztina páros aranyérmet szerzett, míg a Varga Zoltán, Tóth Krisztina vegyes páros, valamint a Bátorfi Zoltán, Lindner Ádám serdülő páros a második helyen végzett, így a magyar küldöttség két arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárta az idei utánpótlás kontinens viadalt. A DÖNTŐK NAPJA. Délelőtt azonban a vegyes párosokra várt a feladat, hogy „behozzák” a mezőnyt. Hiszen amíg a többi versenyszámban már csak a döntők voltak hátra, addig ebben még csak a legjobb nyolcnál tartottak. A negyeddöntőkben öt magyar páros is érdekelt volt, de kellemetlen meglepetésre mindössze a Varga, Tóth ifjúsági duó tudta kiharcolni a továbbjutást. Igaz, ők meg sem álltak a döntőig. Így végül is négy számban nagy izgalommal várhattuk a délutáni finálét. ARANY ! A döntőket két asztalon bonyolították le, és rögtön az első párban mindkét helyen érdekeltek voltunk. A serdülő fiúknál a Bátorfi, Lindner duó ellenfele a szovjet Szamszonov és Fagyejev volt. Bizony, szívesen izgultunk volna a mieinkért, de igazából nem is volt rá időnk. A szovjetek legalább egy klasszissal jobb teljesítményt nyújtottak. A másik asztalon is rosszul indult a mérkőzés. Kostromina, a szovjetek védőjátékosa az első játszmában nagyon megverte Wirth Veronikát. A Statisztika kitűnősége azonban egyre jobban megérezte, hogy mit kell játszania, és tanári módon leiskolázta a szovjetet. A döntős játszmában már egyértelmű fölényben játszott, a térfélcserénél 10:1-re vezetett. — Az első szettben még nem éreztem a játékot — mondta a rendkívül boldog, újdonsült Európa-bajnok. — Utána viszont már nem volt gond, tudtam, hogy nem veszíthetek. — „Róni" csodálatosan játszott — lelkendezett Chikán István, a női csapat edzője. — Tökéletesen végrehajtotta a taktikai utasításokat, és volt türelme kivárni, míg ellenfele hibázik. A sportcsarnokban ülő szakemberek egyöntetű véleménye volt, hogy Wirth Veronika igazi klasszisjátékot mutatott. És még egy érdekesség: miután az ifjúsági lány , egyest az elmúlt évben Wirth Gabriella nyerte, így a sportág történetében először fordult elő, hogy egy számban két egymást követő esztendőben két testvér végezzen az első helyen. Következett néhány, számunkra érdektelen, de semmiképpen sem eseménytelen döntő, amelyek után ismét megállapíthattuk, hogy a szovjet asztalitenisz utánpótlása rendkívül erős, de a nyugatnémetek és a románok is rohamléptekkel haladnak előre. ARANY II Szinte mármár elviselhetetlen volt a hőség, amikor az ifjúsági lány párosokat szólították. Tóth Krisztina és Éllő Vivien az egyik oldalon, a Kostromina, Tauskanova pár a másikon. Két szovjet védőjátékos volt tehát az ellenfél. Lesz-e amagyaroknak olyan türelmük kijátszani egy-egy pontot, mint amilyen volt Wirth Veronikának? Szerencsére a két statisztikus lány folytatta a nagyszerű sorozatot. Fantasztikus teljesítményt nyújtottak és küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak, elvégre a második játszmában végig a szovjet páros vezetett, és 20:18-nál két szettlabdájuk is volt. — Tóth Kriszti nagyon jól játszott — kommentálta a látottakat dr. Ormai László, a magyar küldöttség vezetője. — Szerencsére Éllő is feljavult, így igazából nem volt kétséges a siker. Még hátravan a vegyes páros döntő, kíváncsi vagyok, hogy Tóth Krisztiből mennyit vett ki az előző finálé. Mint kiderült, elég sokat. Vargáéknak igazából nem volt esélye a lengyelek ellen, de ez az ezüstérem is szép befejezése volt a 33. ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságnak, amelyen két arany-, három ezüst- és három bronzéremmel a magyar válogatott a Szovjetunió mögött az éremtáblázat második helyén végzett. Ifjúságiak. Fiúk. Egyes. Döntő: Wosik (nyugatnémet) —Pawlowski (nyugatnémet) 2:0 (14, 19). Európa-bajnok: Torben Wosik (NSZK), 2. Pawlowski (NSZK), 3. Grujics (Jugoszlávia) és Tran (Franciaország). Páros. Döntő: Mosikov, Lovadnyij (szovjet)—Wosik, Pawlowski (nyugatnémet) 2:1 (13, —17, 13). Európa-bajnok: Szergej Moskov, Alekszandr Levadnyij (Szovjetunió), 2. Wosik, Pawlowski (NSZK), 3. Janes, Kosbal (CSSZSZK) és Olejnik, Marek (CSSZSZK). Lányok. Egyes. Döntő: Wirth V.—Kostromina (szovjet) 2:1 (—18, 15, 11). Európabajnok: Wirth Veronika (nevelőegyesület: Statisztika, nevelőedző : Popócsi Mihály, egyesület: Statisztika, edző: Fülöp István), 2. Kostromina (Szovjetunió), 3. Niculae (Románia) és Lityimsztaja (Szovjetunió). Páros. Döntő: Éllő, Tóth— Kostromina, Tauskanova (szovjet) 2:0 (19, 22). Európabajnok: Éllő Vivien (n. egy.: Statisztika, n. e.: Statisztikaedző kollektíva, egy.: Statisztika, e.: Chikán István), Tóth Krisztina (n. egy.: Statisztika, n. e.: Statisztika-edző kollektíva, egy.: Statisztika, e.: Chikán István), 2. Kostromina, Tauskanova (Szovjetunió), 3. Wirth Veronika (n. egy.: Statisztika, n. e.: Popócsi Mihály, egy.: Statisztika, e.: Fülöp István), Pintér Ildikó (n. egy.: ESSMTK, n. e.: Hernádi József, egy.: ERTSE, e.: Tarján András, Sáth Gyula) és Lityinszkaja, Kuc (Szovjetunió). Vegyes páros. A négy közé jutásért: Napiorkowski, Staszak (lengyel)—Kalmár, Wirth V. 2:0, Szafranek, Janusz il. (lengyel)—Pagonyi, Éllő 2:0, Varga, Tóth—Pawlowski, Schall (nyugatnémet) 2:1. Elődöntő: Varga, Tóth—Napiorkowski, Staszak 2:0 (19, 14), Szafranek, Januszik—Tot, Nastase (román) 2:1 (—18, 14, 19). Döntő: Szafranek, Janusz-ik—Varga, Tóth 2:0 (12, 9). Európa-bajnok: Piotr Szafranek, Anna Januszik (Lengyelország), 2. Varga Zoltán (n. egy.: KSI, n. e.: Komjátszeghy Gyula, Berczik Zoltán, egy.: Postás SE, e.: Temes Péter), Tóth Krisztina (n. egy.: Statisztika, n. c.: Statisztika-edzőkollektíva, egy.: Statisztika, e.: Chikán István), 3. Napiorkowski, Staszak (Lengyelország) és Tot Nastase (Románia). Serdülő. Fiúk. Egyes. Döntő: Andrianov (szovjet)— Köstner (nyugatnémet) 2:1 (—18, 19, 21). Európa-bajnok: Szergej Andrianov (Szovjetunió), 2. Köstner (NSZK), Szamszonov (Szovjetunió) és Ángyel (Svédország). Páros. Döntő: Szamszonov, Fagyejev (szovjet)—Bátorfi, Lindner 2:0 (11, 14). Európabajnok: Vlagyimir Szamszonov, Jevgenyij Fagyejev (Szovjetunió), 2. Bátorfi Zoltán (n. egy.: Tolnai VI, n. e. dr. Bátorfi István, Sáth Sándor, Herendi Iván, egy.: Fostás SE, e.: Temes Péter), Lindner Ádám (n. egy.: BVSC, n. e.: Herendi István, egy.: SJVSC, e.: Gárdos Péter), 3. Andrianov, Mackovic (Szovjetunió, CSSZSZK) és Karakasevics, Tancev (Jugoszlávia). Lányok. Egyes. Döntő: Gogorita (román)—1. Kuladina (szovjet) 2:0 (19, 14). Európabajnok : Ana Gogorita (Románia), 2. Kuladina (Szovjetunió), 3. Fazekas Mária (n. egy.: Statisztika, n. e.: Statisztika-edzőkollektiva, egy.: Statisztika, c.: Kisházi Beatrix) és Petrea (Románia). Páros. Döntő: T. Kuladina, J. Kuladina (szovjet)—Langosz, Nartyiewicz (lengyel) 2:1 (—8, 18, 11). Európa-bajnok: Tatjana Kuladina, Jekatyerina Kuladina (Szovjetunió), 2. Langosz, Nartyiewicz (Lengyelország),. 3. Savu, Neumann (Románia, Liechtenstein) és Petrea, Gogorita (Románia). Vegyes páros. A négy közé jutásért: Karakasevics, Mancsin (jugoszláv) Lindner, Fazekas 2:0, Andrianov, Pavlova (szovjet)—Bátorfi, Herczig 2:1. Elődöntő: Szamszonov, T. Kaladina (szovjet)— Karakasevics, Mancsán 2:0 (17, 1:1), Fagyejev, J. Kuladina (szovjet)—Andrianov, Pavlova 2:0 (13, 10). Döntő: Szamszonov, T. Kuladina— Fagyejev, J. Kuladina 2:1 (—13, 11, 18). Európa-bajnok: Vlagyimir Szamszonov, Tatjana Kuladina (Szovjetunió), 2. Fagyejev, J. Kuladina (Szovjetunió), 3. Karakasevics, Mancsim (Jugoszlávia) és Andrianov, Pavlova (Szovjetunió) . Tóth Krisztina és Varga Zoltán Lindner Ádám és Hátorfi Zoltán g) | Tájfutás | Eger Szilvásváradon 17 ország részvételével rendezték meg az Eger Nagydíj nemzetközi tájfutó versenyt. A háromnapos viadalon több mint hatszáz futó küzdelméből a férfi és női elit kategóriában az esélyesek végeztek az élen. Az Eger Nagydíj jól sikerült élőversenye volt a jövő hét végén Körmenden megrendezésre kerülő Veterán Világkupának, melyre 1200-an neveztek eddig. Férfiak: F 21 E: 1. Lantos (BEAC) 225.10, 2. Kaszás (Ajka) 237.69, 3. Makra (OSC) 237.77. F 21 A: 1. Soós (Schönherz SE) 229.61, 2. Bé- Lantos és Kalo sikere res (DVTK) 239.14, 3. Mesics (SMAFC) 241.77. F 21 B: 1. Gillich (ATSE) 203.64, 2. Terenyei (Jászárokszállás) 212.64, 3. Bertóti (MEAFC) 212.72. F 21 C: 1. Lippai (Szolnok) 176.05, 2. Karczag (DVTK) 186.16, 3. Valim (DVTK) 192.99. F 19 A: 1. Georgiev (bolgár) 211.54, 2. Gajdarov (bolgár) 212.46, 3. Ágoston (Videoton) 240.14. F 35: 1. Szöllősi (DVTK) 156.35, 2. Katona (BOL) 156.44, 3. Kolláth (Gyula) 175.38. F 49: 1. Reino (finn) 136.39, 2. Baglyas (Egri Spartacus) 141.82, 3. Sőtér (Postás) 142.17. F 45: 1. Bozán (Gépipari Spartacus) 121.13, 2. Kemppi (finn) 123.09, 3. Korcsevszkij (szovjet) 125.02. F 50: 1. Tarmo (finn) 107.40, 2. Söderbarg (svéd) 112.02, 3. Heikkila (finn) 115.69. F 53: 1. Pertti Iluovila (finn) 101.81, 2. Pystynen (finn) 105.59, 3. Kangasmaki (finn) 127.10. Nők. N 21 A: 1. Kalo (DVTK) 181.09, 2. Velicskova (bolgár) 185.93, 3. Imr (MEAFC) 190.14. N 21 H 1. Pénzes Erzsébet (DVTK 152.82, 2. Marosfalvi (Gépipari Spartacus) 159.98, 3. Kármán (BEAC) 163.90. N 21 C 1. Mitterer (BEAC) 160.21 2. Tourene (Postás SE) 161.21 3. Hasznos (DVTK) 180.71 N 19 A: 1. Kocsis (Szolnok 208.89, 2. Riczel -Postás SE 217.82, 3. Mireva (bolgár 228.77. N 35: 1. Hämäläine (finn) 163.97, 2. Söderber (svéd) 216.00, 3. Vass (Gépipari Spartacus) 241.37. N 40 1. Cser (SMAFC) 128.41 2. Horváti (norvég) 138.34 3. Niemi (francia) 151.89. N 43: 1. Kemppi (finn) 129.81 2. Haslinger (NSZK-beli 146.61, 3. Sztyepanyenk (szovjet) 148.09. I. 137. ♦ 1990. július 30. Sínen (?) Motorsport Jos Vaesen, a FIN (Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség) elnöke, és Josef Zeegward, a nemzetközi szövetség gyorsasági bizottságának vezetője részvételével újabb tárgyalás kezdődött a magyar szakemberekkel a szeptember 2-i mogyoródi gyorsasági motoros nagydíjjal kapcsolatban felmerült problémák tisztázásra. Amint arról már beszámoltunk, a motorosok egy csoportja, élükön a tesztelésen már a Hungaroringen járt Honda-csapat tagjaival, több dolgot kifogásolnak a versenypályán, amely szerintük jelen állapotában nem alkalmas GP-viadalra. A legfrissebb megbeszélésről Nádasdi János, a MAMSZ (Magyar Autó- és Motorsport Szövetség) főtitkára az alábbi tájékoztatást adta: — A kerékvetőket már rendbe hoztuk, így tehát három feladatunk van még. A kanyarhoz kavicságyat kell leterítenünk, a felfestés és az alapos pályatisztítás áll előttünk. A festést a Forma—1-es futamig elvégezzük, hiszen az megfelel az autóversenyre is, a FISA (Nemzetközi Autósport Szövetség — it szerk.) szakemberei elfogadták. Marad a tisztítás. Zeegward úr augusztus 20-án érkezik Budapestre, hogy még egyszer elenőrizze a Hungaroringet, s akkor dől el véglegesen, hogy lesz-e GP-futam szeptemberben. Én optimista vagyok, a tárgyalások alapján úgy gondolom, sínen vagyunk. -„ Lesz-e elegendő pénz a munkálatok elvégzésére? — Ez nem jelenthet problémát, egyébként is már megvan a fedezet. Ezen tehát nem múlhat semmi. + És mi történik akkor, ha a versenyzők az átalakítások ellenére sem akarnak eljönni Magyarországra? — Amit ők kértek, azt megcsináljuk, miért ne jönnének ? + Úgy hallottam, hogy az egyik legnagyobb ásznak, a texasi Kevin Schwantznak nem nagyon akaródzik hozzánk utazni. — Schwantznak valóban nagy szava, tekintélye vann a többiek előtt, de ő még nem is látta a Hungaroringet. Akkor pedig mi alapján ítélkezik? Hangsúlyozom: az eddigi tárgyalások, és a jelenlegi hangulat feljogosít a bizakodásra, arra, hogy az idei gyorsasági motoros versenynaptárnak megfelelően szeptemberben első alkalommal rendezhetünk Magyarországon GP- futamot. Úgy legyen! Ám ne feledjük: számos példa igazolja, hogy sok esetiben elég a szeszély, nem kell különösebben nyomós (valós) indok valaminek a lemondásához, egy esetleges bojkotthoz. Hogy valóban sínen vagyunk-e, az hamarosan kiderül. Egyébként mi is reméljük, ott vagyunk. P. P. Nike — DKV ralye A Ferjáncz, dr. Tandari páros győzött Autósport Közönségsikerrel és számtalan meglepetéssel fejeződött be Balatonalmádiiban a rali országos bajnokság negyedik futama. A hajimáskéri katonai lőtéren — és a többi gyorsasági szakaszon is — tízezrek szurkoltak a versenyzőknek, és sokan elgondolkozhattak azon, hogy még akár három éve is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy harckocsi-akadálypályán autóversenyt rendezzenek. Hiába, változnak az idők a HM-ben és az autósportban is. Az előzetes „sirámok” ellenére nem a hajmáskéri tankodrom tizedelte meg a mezőnyt, hanem a Kab-hegyi gyorsasági szakasz, ahol nem volt olyan nagy fa, amelynek tövébe ne „támasztottak” volna oda egy rali autót. A Nike— DKV rali nagy vesztese a Selmeczi, Jutassy páros volt. A gépük ezúttal cserben hagyta őket, mert a rali vége előtt két szakasszál csapágyas lett, így biztos 15 bajnoki ponttól estek el. Csaknem hasonlóan járt az ifj. Tóth, Gergely kettős is, akik szabályosan elvesztették a BMW hátsó rugóját, miután kiszakadt a bal hátsó lengéscsillapító. Húszperces szerelés után azonban továbbmentek és végül nagy meglepetésre az abszolút negyedik helyen futottak be. A „lőtér ralit” a 65 párosból végül is 37-en fejezték be. Az első osztályban, és az abszolút sorrendben első a Ferjáncz, dr. Tandari kettős lett. I. osztály. Abszolút sorrend: 1. Ferjáncz, dr. Tandari (Novotrade Navigátor SE — Lancia) 1:20:22, 2. Lajtai, Kiss (Pannon Volán SC — Lada) 1:27:09, 3. Lipták, Gyabronka (Postabank SE — Lancia) 1:27:18. A bajnokság állása: 1. Ferjáncz, dr. Tandari 75 pont, 2. Lajtai, Kiss 45, 3. Selmeczi, Jutassy (Novotrade Navigátor SE — Lancia) 39. Földy Attila ★ Országos gokartbajnokság 8. fordulója, Győr. (13 klub, 90 versenyző.) Felnőttek. Formula—C (6 induló): 1. Bakos (Calderoni Klub Kecskemét). 15 pont, 2. Szénics (Formula Racing Budapest) 12, 3. Tavali (Kisalföld Volán Győr) 10. Formula—CL (4): 1. ifj. Vér (Calderoni Klub Kecskemét) 15, 2. Barta ■ (Kisalföldi Volán Győr) 12, 3. Horváth II (Formula Racing Budapest) 10. Nemzeti—C (15): 1. Palezert (13. Sz. Autójavító Debrecen) 15, 2. Demeter (13. Sz. Autójavító Debrecen) 12, 3. Plosz (13. Sz. Autójavító Debrecen) 10. Nemzeti—E (4): 1. Farkas (13. Sz. Autójavító Debrecen) 15, 2. Csordás (Duck Team AM SC) 12, 3. Pálffy (13. Sz. Autójavító Debrecen) 10. Intercontinental S A (5): 1. Bakos András 15, 2. Tormási (Calderoni Klub Kecskemét) 12, 3. Kovács J. (Formula Racing Budapest) 10. Csapatban: 1. Calderoni Klub Kecskemét 45, 2. 13. Sz. Autójavító Debrecen 42, 3. Formula Racing Budapest 32 pont. Az országos bajnokság szombati hetedik fordulója után, a vasárnapi nyolcadik forduló során négy géposztályban is megint a szombati győztesek nyakába került az aranykoszorú. A Nemzeti F C osztályban elsőként célba érkező Bordást kizárták, mert gépe 28 dekával könnyebb volt a megengedettnél. Ugyanerre a sorsra jutott (jogtalan előnyszerzés miatt) a második befutó, Tavali is. Így a harmadikként célba érő Falczer Attila nyerte a versenyt.