Nemzeti Sport, 1990. november (1. évfolyam, 229-258. szám)

1990-11-01 / 229. szám

4 NEMZETI SPORT A vendégekről... Annak ellenére, hogy a két ország közös futball­­történelmében a ciprusiak a Hungária körúton szen­vedték e­l­ a legsúlyosabb vereséget, Panikosz Iakovu csapata nem „égett le” Budapesten. Derekasan küzdöttek a számukra holdbéli tájra emlékeztető pályán, sőt néhány kifeje­zetten jó egyéni teljesít­ményt is láttunk csapatuk­ban. Onisziforu a négy kapott gólt ellenére dicsérhető. Volt három nagy bravúrja, ami­vel bizonyíthatta, Haritu sérülése ellenére nem ma­radt jó kapus nélkül a kék mezes válogatott. A be­ívelt labdáknál viszont ko­moly pánikba került, lát­szott, az alacsony kapus ki­fejezetten tart a magas labdáktól. A két szélsőhátvéd közül elsősorban a rutinos Mia­­miliotisz okozott csaló­dást, nem ment neki a já­ték, Kiprich rendre meg­oldhatatlan feladat elé ál­lította. Kalotev megfelelt, Szokratusz volt a ciprusi védelem legjobbja, egy­szerűen, de roppant meg­bízhatóan rombolt. A ven­dégek egyetl­en profija, Hrisztodulu a mérkőzés kulcsfigurájává vált, de ez­úttal minden bizonnyal el­tekintett volna ettől. Vétett egy öngólt, és összehozott egy tizenegyest, ezzel eldöntötte a mérkőzést. A négy középpályás közüli Kasztanasz és Konsztan­­tinu ugyan derekasan ipar­kodott, de rengeteget hi­báztak. A csapatkapitány, Jangudakisz nagyon gyen­gén játszott, szinte nem volt használható labdája és a védekezésben sem segí­tett. Pavlosz Szavva volt a ciprusiak legjobbja. Bár nem játszott látványosan, rengeteget futott, robotolt és az átadásai is megjátsz­­hatóak voltak. A két csatár közül Xiu­­ruppaszt illeti dicséret. Gólt is lőtt és megtett mindent, ami egy ciprusi támadótól elvárható volt. Kantilasznak nem ment, hamar megadta magát. A csereként beállt Tszola­­kisz kapcsán csak az a kérdés, hogy egy ilyen fut­ballista miért nem kezd­hetett. Teljesítményéről csak annyit, talán még a magyar csapatba is befért v c­lna. Kotherija játékvezető játékvezetői szempontból — a talaj miatt — nehéz meccset megfelelően vezet­te, egy jelentős hibája, amikor Kozma buktatá­sáért nem ítélt tizen­egyest, ma „belefért”, így írták Dr. Laczkó Mihály: — Ismét egy remek magyar csapatot láttam, úgy ér­zem, lassan, de biztosan elindultunk előre. Rákosi Gyula: — Gratu­lálok a magyar válogatott­nak, különösen Lőrincznek, ezért a remek játékért. Szusza Ferenc: — Tet­szett a mérkőzés, de ebben a talajban benne volt ez az eredmény, különösen Bognár és Lőrincz teljesít­ménye volt kitűnő. Mészöly Kálmán: — A pálya volt a legnagyobb el­lenfelünk, ennek ellenére játékosaim jó teljesítményt nyújtottak. A gólkülönbség kis szerencsével nagyobb is lehetne, az utolsó percben bekapott gólt szépséghibá­nak tekintem. Úgy érzem, ahhoz képest, hogy milyen mélyről indultunk, csak­nem egy évvel ezelőtt, a csapat idei produktuma di­cséretet érdemel. Hiszen azt senki nem tagadhatja, hogy előbbre léptünk, a vá­logatottnak van arca és tartása. Panikosz Iakova: — Ter­mészetesen jobb volt a ma­gyar csapat, de a csúszós pálya lerontotta a mi tel­jesítményünket. Nem sza­bad elfelejteni, hogy hat állandó játékos hiányzott, különböző okok miatt, eb­ből a ciprusi válogatottból. Elégedett vagyok az ered­ménnyel a magyar csapat­nak viszont még nagyon kell harcolnia, ha tovább akar jutni a csoportból. Petry: — Remélem, nem fáztak meg azok a lelkes nézők, akik kijöttek ebben az időben a Hungária kör­útra. Disztl: — Megpróbáltuk letámadni őket és ez sike­rült is. Mindent megtet­tünk a nagy gólkülönbségű győzelemért... a második ciprusi gólért nagy kár! Garaba: — Hoztuk a kö­telező győzelmet, de az mindenképpen figyelmez­tető, hogy ennyi helyzetet elhibáztunk. Ezt egy erő­sebb csapat ellen nem en­gedhetjük meg magunknak. Kimperger: — Szerintem még több gólnyi különbség volt javunkra a két csa­pat között. Mónos: — Úgy gondolom remekül zártuk ezt az évet. Innen kéne folytatnunk ta­vasszal. Kozma: — Örülök a győ­zelemnek, ami kis szeren­csével nagyobb is lehetett volna. Bognár: — Fantasztikus érzés, hogy két ilyen mér­kőzéssel zártuk az őszt. Ez a magyar válogatott most már nemcsak a pályán van együtt, és ez biztató a jö­vőre nézve. Lőrincz: — Szörnyű pá­lyán, nagy hajtás volt, he­lyenként jó játékkal nyer­tünk. Szalma: — Remek érzés, hogy most is szép szám­mal voltak a nézőtéren, úgy érzem, nem okoztunk csalódást. Kiprich: — Nem kell át­esni a ló túlsó oldalára, de az biztos, hogy jó úton ha­ladunk. Kovács K.: — Kár, hogy nem tudtam hozzátenni túl sokat ehhez a remek tel­jesítményhez. Rugovics: — Belőhettem volna első válogatott gólo­mat, ha sikerül.., kiszál­lok a stadionból. TV FOTES Ének az esőben ötezer szurkoló biztatta a válogatottat, ötezren áztak ronggyá a szűnni nem akaró áldatlan égi áldásban. Le a kalappal a hűséges törzstagok előtt, akik még ebben a fránya időben sem hagy­ták cserben a magyar együttest, olyan csontig ha­toló priznicben sem, amikor jobb ember még a kutyáját sem zavarja ki. Tiszta szívből díjaztam a drukkerek szakadat­lan biztatását, háláját, ahogy a magyar csapat ak­cióit jutalmazták. Hol tapsoltak, hol pedig a klasszikus időket idézve teli torokból űzték-haj­­tották a fiúkat. Aztán refrénként visszatért a „játszik a csapat” nevű kórusmű, amely kétség­telenül fülbemászó melódia lehetett azok számá­ra, akik becsülettel dagasztották a sarat, és egyes időszakokban tényleg játszottak, méghozzá önfe­ledten, ötletesen, ahogy csak ilyen cuppogó, mo­csaras szántóföldön futballozni lehet. Kívülről ta­lán úgy vélhető, hogy ez nem is akkora kunszt, holott a néhány dekás focicsukák most egész biztos húszkilós utászcsizmáknak tűntek, s az in­goványos mély talaj fizikailag a sokszorosát vette ki a játékosokból. Nos, ezért volt számomra kü­lönösen megható a szurkolók csodálatos éneke az esőben. Be kell vallanom, már az olaszok ellen nem­csak a válogatottal kapcsolatban tért vissza a hi­tem, hanem a közönséggel szemben is. Akkor azt írtam, a publikum is megérdemelne egy plusz prémiumot azért a sportszerű biztatásért, amellyel ténylegesen hajtóerőt jelentettek a csapat számá­ra. A mostani kitartásukért, hűségükért százszoro­san kijár nekik a: Szép volt (lelátói) fiúk! Szépen búcsúzott a válogatott és a közönség az esztendőtől. Tudniillik, a nemzeti tizenegy számá­ra szilveszter volt a Hungária körúton, mivel az idei feladatok leperegtek a futballórán. Mészöly Kálmán gárdája ezen az őszön bebizo­nyította, hogy főleg erkölcsi tartásban fejlődött. Nem játszottak minden meccsen jól, de ezeken is lelkesen, tisztességesen küzdöttek. Aztán persze akadtak szép és reményt adó momentumok is, 1990-ben. Ráadásul a drukkerek formája is javult, mert az ellenfél szapulása és az örökös balhékeresés helyett végre együtt tudtak lélegezni a csapattal, s a szó igaz értelmében szurkolókká, a játékosok teljesítményét növelő pluszerővé váltak. Ez az ének az esőben, ezért volt zeneileg kifo­gástalan, kellemes, szép ... búcsúszimfóniia. (gyenes) Úgy indult az összecsapás, ahogy az minden szurkoló, minden edző és minden játékos legszebb álma, úgy, hogy az első támadás végén a csapat megszerezte a vezetést. Most ez történt, egy egészen apró szépséghibával, mert a folytatás he­lyett gyors ciprusi egyenlítés követ­kezett. Ekkor néhány percre vissza­fogottabbá, félénkebbé vált a ma­gyar csapat, de szerencsére valóban csak pár percről volt szó,mert a játékosok kis idő múltán ritmust tudtak váltani és ennek eredménye­ként jöttek is az újabb magyar ta­lálatok. A Hungária körúti pályán ezután már szinte csak az történt, amit Mé­szöly Kálmán eltervezett. Hátul a védelemben kellő komolyság és ha­tározottság, a középpályán rengeteg mozgás és a labdák szélek felé való megjátszása, míg elöl a lehetőség szerint állandó helyzetváltoztatás. A magyar védelem (egy kivétel­től eltekintve) az első negyvenöt percben jól látta el feladatát. A Ga­raba vezényelte közvetlen védelem határozottan és magabiztosan ját­szott. A középpályán sem volt baj, bár előfordultak pontatlan átadások, ám ezek java részét a rendkívül ne­héz, csúszós pálya „javára” írhat­juk. Bognár nagyszerűen irányított, de a többiekre sem lehetett panasz, mert mindenki óriási lelkesedéssel és nagy akarattal játszott. A támadó­­sorban Kiprich és Kovács Kálmán A mérleg kitűnően kezdett, mire komolyab­ban vették őket a vendég védők, és ettől kissé visszaestek. De nem annyira, hogy bármely megmozdu­lásuknál ne okozzanak galibát a ciprusi védőknek. Végül is megérdemelt, magabiztos vezetéssel mehetett pihenni a ma­gyar válogatott az első félidő végén. A második félidőben többször is méltán hangzott fel a vastaps egy­­egy korszerű magyar akció végén. Mészöly fiai ekkor már kifejezetten élvezték a játékot, mégpedig úgy, hogy véresen komolyan is vették. Nem akadt egyetlen játékos sem, aki könnyelműsködött volna, nem volt céltalan csel, nemtörődöm átadás, csak tudatos, higgadt, gólratörő fut­ball. Ennek törvényszerű eredménye volt az a rengeteg helyzet, amely a ciprusi kapu előtt adódott és csak a szerencsének köszönhették a ven­dégek, hogy egyórányi játék után még „csak” négy gólt kaptak. Nagyszerűen játszott a magyar válogatott. Az a teljesítmény, amit a játékosok nyújtottak, ezúttal még többet is ért, hiszen egy sáros, ne­héz talajú pályán kellett játszaniuk. Csak dicsérni lehet minden pályára lépő válogatottat, még azokat is, akiknek napi formája nem volt ép­pen eget rengető, persze részint ilyen a futball, részint pedig csak ritká­n fordul elő, hogy egy válogatottnak minden egyes játékosa csúcsformá­ban van. A magyar együttesben is voltak, akik remekeltek, akik jól ját­szottak és olyanok is, akik halvá­nyabb teljesítményre voltak képesek. Ám mint csapat, ez a magyar válo­gatott egységként, CSAPATKÉNT volt jó ezen a szerda estén. Nagy kár, hogy a mérkőzés vége felé egy figyelmetlenség újabb ciprusi gólt eredményezett, de ezt most nyugod­tan felfoghatjuk szépséghibának... A vendég ciprusiakról el kell mon­dani, hogy egy becsületesen küzdő társaság, ám semmi több. Futballtu­­dásuk még nagyon messze van azo­­kétól, akikkel az európai színtéren, komoly csaták közepette számolni kell. A magyar labdarúgó-válogatott győzelmével szép sorozatot zárt az EB-selejtezőkkel 1990-ben rájutó mérkőzéseken. Egy győzelem és két döntetlen komoly sikernek számít a talán mégiscsak egyszer újjáéledő labdarúgásunkban. Mert, hogy egy­szer, igenis újjáéled, arra a Ciprus elle­ni mérkőzés a fényes bizonyíték. Zom­bori Sándor I. 229. ♦ 1990. november 1. PETRY (ismerve beállítottságát...) egé­szen biztos, hogy kilencven percen át visszasírta a szép londoni időket, amikor (szöges ellentétben a mostani mérkőzéssel) jószerivel a kilencven perc mindegyikét a levegőben röpködve töltötte. Ezúttal egy esernyőnél többre nemigen volt szüksé­ge, inkább ő volt munkanélküli, mint szemben álló társa, aki valójában, civil­ben is az .. . Az első gólnál elcsúszott, igaz, ha nem csúszik el... nincs gól (0). DISZTL L.: Annak ellenére, hogy fel­ségterületét nem zavarta ciprusi csatár, most kevésbé volt konstruktív és támadó jellegű a játéka, mint például a nagyság­rendekkel jobb olaszok ellen. Ebben köz­rejátszott az is, hogy jó udvarmester módjára az udvaroncait engedte előreka­landozni, márpedig valakinek a házat is őriznie kell. .. Ezt a feladatot megfele­lően látta el (6). GARABA: Közel két évtizedes pályafu­tásának minden összegyűlt tudását és ru­tinját felhasználva úgy játszott, ahogyan az ilyen ,,zűrös” mérkőzéseken egy csa­patkapitánynak játszania kell. Nem mozgott légüres térben, hamar meg­találta azt a feladatkört, amely egy csatár nélkül maradt védő számára az egyetlen lehetséges elfoglaltság. Minde­nütt feltűnt, mindenütt besegített, szükség szerint (7). LIMPERGER: Gyorsan rájött, hogy há­tul csak a létszámot szaporítaná, így (meglepő taktikai érettségről tanúbizony­ságot téve) gyorsan ritmust tudott válta­ni, jól vált le emberéről, megpróbálta gyors összjátékok, háromszögelések kez­deményezésével és kivitelezésével a le­hető leghamarabb kihozni a labdát a ve­szélyes területekről. Kár, hogy ennyivel (ami egyébként nem kevés...) megelé­gedett . . . (6). MÓNOS: Üvöltött a játékáról, hogy most, ha törik, ha szakad megvalósítja, amit a kapitány mindig kér tőle, betör azokra az üresen hagyott területekre, amelyek felügyeletére a ciprusiaknak sem idejük, sem erejük, sem emberük nem marad. Ezt meg is csinálta, de ahhoz képest, amilyen nagy lehetősége volt például ,most a játékszervezésre, ebből a „tan­tárgyból” újra pótvizsgára utasíttatott. .. (5). KOZMA: A válogatottban a jelek szerint ő az egyetlen, akinek nincs igazán füle a Mészöly-féle zenére . . . Hihetetlen aka­rással, példás fegyelmezettséggel, fogcsi­korgatva küzdött most is, de alig volt olyan momentuma a játékának, amely válogatott futballistát sejtetett volna, (5). A helyére lépő Fischer kezdőként talán tényleg többet mutatott volna . . . Igaz, ezt ő előre megmondta! BOGNÁR: Pályafutásának reneszánszát éli a minikarmester, aki Imiként az ola­szok ellen) most is parádésan fogta ösz­­sze és irányította a csapatot. A futballt­örő talajon remekül kamatoztatta techni­kai képzettségét, áttekintőképességét, a játék kombinatív részében való jártassá­gát. Karmesterkedésének szinte nem volt egyetlen elkapkodott, rossz, hamis mozdu­lata sem ... (8). LŐRINCZ: Néhány héttel ezelőtt talán még legszebb álmaiban sem gondolta, hogy valaha játszik olyan mérkőzést a magyar válogatottban, amelyben két gól­hoz a soknál is több köze lesz ... Most egyet parádés fejessel helyezett el az el­lenfél hálójában, egyet pedig „félkész’” állapotban tett fogyaszthatóvá. Ha valaki eddig netán vitatta volna helyének jogos­ságát a nemzeti 11-ben, annak most ne­héz napjai jönnek ... (8). SZALMA: Köztudott, hogy a csúszás, vi­zes talaj a technikai virtuózok számára igazán remek színpad,, márpedig az ő já­tékának nem igazán a virtuozitás a fő jellemzője. Ennek megfelelően a legtöb­bet talán ő szenvedett a másfél óra alatt. Meg nem állt, üldözte­­a lab­dát és a nagy néha megiramodó cipru­si csatárokat, amikor pedig „mi következ­tünk szólásra”, szerényen visszavonult. .. (L). KIPRICH: Egy pillanatra sem ra­gadt le őskövületnek tetsző vonal­­szélsőként a fehér esik mellett, ál­landóan változtatta a helyét, vitte magá­val az emberét, sok mozgással, rengeteg iram- és irányváltoztatással próbálta ku­szává tenni az amúgy meglehetősen zárt ciprusi védelmet. Két 11-es góljánál­­ mintha edzésen lett volna... (7). A helyére beállt Rugovics kis híján gólt szerzett. KOVÁCS K.: Aki tudja, hogy milyen ál­lapotban lévő vállal vállalta (és játszotta végig!) ezt a találkozót, annál már akkor a csapat legjobbjai között volt a helye, amikor a­ labda még el sem indult kilenc­­venperces útjára. Újra bizonyította, hogy immáron vérbeli, profi csatár, akinek nem gond: bármikor 11-est csinálni, védőket halomba dönteni, vagy éppen ordító helyzetet. . . kihagyni. .. (6). Lakat T. Károly

Next