Nemzeti Sport, 1990. november (1. évfolyam, 229-258. szám)
1990-11-01 / 229. szám
4 NEMZETI SPORT A vendégekről... Annak ellenére, hogy a két ország közös futballtörténelmében a ciprusiak a Hungária körúton szenvedték el a legsúlyosabb vereséget, Panikosz Iakovu csapata nem „égett le” Budapesten. Derekasan küzdöttek a számukra holdbéli tájra emlékeztető pályán, sőt néhány kifejezetten jó egyéni teljesítményt is láttunk csapatukban. Onisziforu a négy kapott gólt ellenére dicsérhető. Volt három nagy bravúrja, amivel bizonyíthatta, Haritu sérülése ellenére nem maradt jó kapus nélkül a kék mezes válogatott. A beívelt labdáknál viszont komoly pánikba került, látszott, az alacsony kapus kifejezetten tart a magas labdáktól. A két szélsőhátvéd közül elsősorban a rutinos Miamiliotisz okozott csalódást, nem ment neki a játék, Kiprich rendre megoldhatatlan feladat elé állította. Kalotev megfelelt, Szokratusz volt a ciprusi védelem legjobbja, egyszerűen, de roppant megbízhatóan rombolt. A vendégek egyetlen profija, Hrisztodulu a mérkőzés kulcsfigurájává vált, de ezúttal minden bizonnyal eltekintett volna ettől. Vétett egy öngólt, és összehozott egy tizenegyest, ezzel eldöntötte a mérkőzést. A négy középpályás közüli Kasztanasz és Konsztantinu ugyan derekasan iparkodott, de rengeteget hibáztak. A csapatkapitány, Jangudakisz nagyon gyengén játszott, szinte nem volt használható labdája és a védekezésben sem segített. Pavlosz Szavva volt a ciprusiak legjobbja. Bár nem játszott látványosan, rengeteget futott, robotolt és az átadásai is megjátszhatóak voltak. A két csatár közül Xiuruppaszt illeti dicséret. Gólt is lőtt és megtett mindent, ami egy ciprusi támadótól elvárható volt. Kantilasznak nem ment, hamar megadta magát. A csereként beállt Tszolakisz kapcsán csak az a kérdés, hogy egy ilyen futballista miért nem kezdhetett. Teljesítményéről csak annyit, talán még a magyar csapatba is befért v clna. Kotherija játékvezető játékvezetői szempontból — a talaj miatt — nehéz meccset megfelelően vezette, egy jelentős hibája, amikor Kozma buktatásáért nem ítélt tizenegyest, ma „belefért”, így írták Dr. Laczkó Mihály: — Ismét egy remek magyar csapatot láttam, úgy érzem, lassan, de biztosan elindultunk előre. Rákosi Gyula: — Gratulálok a magyar válogatottnak, különösen Lőrincznek, ezért a remek játékért. Szusza Ferenc: — Tetszett a mérkőzés, de ebben a talajban benne volt ez az eredmény, különösen Bognár és Lőrincz teljesítménye volt kitűnő. Mészöly Kálmán: — A pálya volt a legnagyobb ellenfelünk, ennek ellenére játékosaim jó teljesítményt nyújtottak. A gólkülönbség kis szerencsével nagyobb is lehetne, az utolsó percben bekapott gólt szépséghibának tekintem. Úgy érzem, ahhoz képest, hogy milyen mélyről indultunk, csaknem egy évvel ezelőtt, a csapat idei produktuma dicséretet érdemel. Hiszen azt senki nem tagadhatja, hogy előbbre léptünk, a válogatottnak van arca és tartása. Panikosz Iakova: — Természetesen jobb volt a magyar csapat, de a csúszós pálya lerontotta a mi teljesítményünket. Nem szabad elfelejteni, hogy hat állandó játékos hiányzott, különböző okok miatt, ebből a ciprusi válogatottból. Elégedett vagyok az eredménnyel a magyar csapatnak viszont még nagyon kell harcolnia, ha tovább akar jutni a csoportból. Petry: — Remélem, nem fáztak meg azok a lelkes nézők, akik kijöttek ebben az időben a Hungária körútra. Disztl: — Megpróbáltuk letámadni őket és ez sikerült is. Mindent megtettünk a nagy gólkülönbségű győzelemért... a második ciprusi gólért nagy kár! Garaba: — Hoztuk a kötelező győzelmet, de az mindenképpen figyelmeztető, hogy ennyi helyzetet elhibáztunk. Ezt egy erősebb csapat ellen nem engedhetjük meg magunknak. Kimperger: — Szerintem még több gólnyi különbség volt javunkra a két csapat között. Mónos: — Úgy gondolom remekül zártuk ezt az évet. Innen kéne folytatnunk tavasszal. Kozma: — Örülök a győzelemnek, ami kis szerencsével nagyobb is lehetett volna. Bognár: — Fantasztikus érzés, hogy két ilyen mérkőzéssel zártuk az őszt. Ez a magyar válogatott most már nemcsak a pályán van együtt, és ez biztató a jövőre nézve. Lőrincz: — Szörnyű pályán, nagy hajtás volt, helyenként jó játékkal nyertünk. Szalma: — Remek érzés, hogy most is szép számmal voltak a nézőtéren, úgy érzem, nem okoztunk csalódást. Kiprich: — Nem kell átesni a ló túlsó oldalára, de az biztos, hogy jó úton haladunk. Kovács K.: — Kár, hogy nem tudtam hozzátenni túl sokat ehhez a remek teljesítményhez. Rugovics: — Belőhettem volna első válogatott gólomat, ha sikerül.., kiszállok a stadionból. TV FOTES Ének az esőben ötezer szurkoló biztatta a válogatottat, ötezren áztak ronggyá a szűnni nem akaró áldatlan égi áldásban. Le a kalappal a hűséges törzstagok előtt, akik még ebben a fránya időben sem hagyták cserben a magyar együttest, olyan csontig hatoló priznicben sem, amikor jobb ember még a kutyáját sem zavarja ki. Tiszta szívből díjaztam a drukkerek szakadatlan biztatását, háláját, ahogy a magyar csapat akcióit jutalmazták. Hol tapsoltak, hol pedig a klasszikus időket idézve teli torokból űzték-hajtották a fiúkat. Aztán refrénként visszatért a „játszik a csapat” nevű kórusmű, amely kétségtelenül fülbemászó melódia lehetett azok számára, akik becsülettel dagasztották a sarat, és egyes időszakokban tényleg játszottak, méghozzá önfeledten, ötletesen, ahogy csak ilyen cuppogó, mocsaras szántóföldön futballozni lehet. Kívülről talán úgy vélhető, hogy ez nem is akkora kunszt, holott a néhány dekás focicsukák most egész biztos húszkilós utászcsizmáknak tűntek, s az ingoványos mély talaj fizikailag a sokszorosát vette ki a játékosokból. Nos, ezért volt számomra különösen megható a szurkolók csodálatos éneke az esőben. Be kell vallanom, már az olaszok ellen nemcsak a válogatottal kapcsolatban tért vissza a hitem, hanem a közönséggel szemben is. Akkor azt írtam, a publikum is megérdemelne egy plusz prémiumot azért a sportszerű biztatásért, amellyel ténylegesen hajtóerőt jelentettek a csapat számára. A mostani kitartásukért, hűségükért százszorosan kijár nekik a: Szép volt (lelátói) fiúk! Szépen búcsúzott a válogatott és a közönség az esztendőtől. Tudniillik, a nemzeti tizenegy számára szilveszter volt a Hungária körúton, mivel az idei feladatok leperegtek a futballórán. Mészöly Kálmán gárdája ezen az őszön bebizonyította, hogy főleg erkölcsi tartásban fejlődött. Nem játszottak minden meccsen jól, de ezeken is lelkesen, tisztességesen küzdöttek. Aztán persze akadtak szép és reményt adó momentumok is, 1990-ben. Ráadásul a drukkerek formája is javult, mert az ellenfél szapulása és az örökös balhékeresés helyett végre együtt tudtak lélegezni a csapattal, s a szó igaz értelmében szurkolókká, a játékosok teljesítményét növelő pluszerővé váltak. Ez az ének az esőben, ezért volt zeneileg kifogástalan, kellemes, szép ... búcsúszimfóniia. (gyenes) Úgy indult az összecsapás, ahogy az minden szurkoló, minden edző és minden játékos legszebb álma, úgy, hogy az első támadás végén a csapat megszerezte a vezetést. Most ez történt, egy egészen apró szépséghibával, mert a folytatás helyett gyors ciprusi egyenlítés következett. Ekkor néhány percre visszafogottabbá, félénkebbé vált a magyar csapat, de szerencsére valóban csak pár percről volt szó,mert a játékosok kis idő múltán ritmust tudtak váltani és ennek eredményeként jöttek is az újabb magyar találatok. A Hungária körúti pályán ezután már szinte csak az történt, amit Mészöly Kálmán eltervezett. Hátul a védelemben kellő komolyság és határozottság, a középpályán rengeteg mozgás és a labdák szélek felé való megjátszása, míg elöl a lehetőség szerint állandó helyzetváltoztatás. A magyar védelem (egy kivételtől eltekintve) az első negyvenöt percben jól látta el feladatát. A Garaba vezényelte közvetlen védelem határozottan és magabiztosan játszott. A középpályán sem volt baj, bár előfordultak pontatlan átadások, ám ezek java részét a rendkívül nehéz, csúszós pálya „javára” írhatjuk. Bognár nagyszerűen irányított, de a többiekre sem lehetett panasz, mert mindenki óriási lelkesedéssel és nagy akarattal játszott. A támadósorban Kiprich és Kovács Kálmán A mérleg kitűnően kezdett, mire komolyabban vették őket a vendég védők, és ettől kissé visszaestek. De nem annyira, hogy bármely megmozdulásuknál ne okozzanak galibát a ciprusi védőknek. Végül is megérdemelt, magabiztos vezetéssel mehetett pihenni a magyar válogatott az első félidő végén. A második félidőben többször is méltán hangzott fel a vastaps egyegy korszerű magyar akció végén. Mészöly fiai ekkor már kifejezetten élvezték a játékot, mégpedig úgy, hogy véresen komolyan is vették. Nem akadt egyetlen játékos sem, aki könnyelműsködött volna, nem volt céltalan csel, nemtörődöm átadás, csak tudatos, higgadt, gólratörő futball. Ennek törvényszerű eredménye volt az a rengeteg helyzet, amely a ciprusi kapu előtt adódott és csak a szerencsének köszönhették a vendégek, hogy egyórányi játék után még „csak” négy gólt kaptak. Nagyszerűen játszott a magyar válogatott. Az a teljesítmény, amit a játékosok nyújtottak, ezúttal még többet is ért, hiszen egy sáros, nehéz talajú pályán kellett játszaniuk. Csak dicsérni lehet minden pályára lépő válogatottat, még azokat is, akiknek napi formája nem volt éppen eget rengető, persze részint ilyen a futball, részint pedig csak ritkán fordul elő, hogy egy válogatottnak minden egyes játékosa csúcsformában van. A magyar együttesben is voltak, akik remekeltek, akik jól játszottak és olyanok is, akik halványabb teljesítményre voltak képesek. Ám mint csapat, ez a magyar válogatott egységként, CSAPATKÉNT volt jó ezen a szerda estén. Nagy kár, hogy a mérkőzés vége felé egy figyelmetlenség újabb ciprusi gólt eredményezett, de ezt most nyugodtan felfoghatjuk szépséghibának... A vendég ciprusiakról el kell mondani, hogy egy becsületesen küzdő társaság, ám semmi több. Futballtudásuk még nagyon messze van azokétól, akikkel az európai színtéren, komoly csaták közepette számolni kell. A magyar labdarúgó-válogatott győzelmével szép sorozatot zárt az EB-selejtezőkkel 1990-ben rájutó mérkőzéseken. Egy győzelem és két döntetlen komoly sikernek számít a talán mégiscsak egyszer újjáéledő labdarúgásunkban. Mert, hogy egyszer, igenis újjáéled, arra a Ciprus elleni mérkőzés a fényes bizonyíték. Zombori Sándor I. 229. ♦ 1990. november 1. PETRY (ismerve beállítottságát...) egészen biztos, hogy kilencven percen át visszasírta a szép londoni időket, amikor (szöges ellentétben a mostani mérkőzéssel) jószerivel a kilencven perc mindegyikét a levegőben röpködve töltötte. Ezúttal egy esernyőnél többre nemigen volt szüksége, inkább ő volt munkanélküli, mint szemben álló társa, aki valójában, civilben is az .. . Az első gólnál elcsúszott, igaz, ha nem csúszik el... nincs gól (0). DISZTL L.: Annak ellenére, hogy felségterületét nem zavarta ciprusi csatár, most kevésbé volt konstruktív és támadó jellegű a játéka, mint például a nagyságrendekkel jobb olaszok ellen. Ebben közrejátszott az is, hogy jó udvarmester módjára az udvaroncait engedte előrekalandozni, márpedig valakinek a házat is őriznie kell. .. Ezt a feladatot megfelelően látta el (6). GARABA: Közel két évtizedes pályafutásának minden összegyűlt tudását és rutinját felhasználva úgy játszott, ahogyan az ilyen ,,zűrös” mérkőzéseken egy csapatkapitánynak játszania kell. Nem mozgott légüres térben, hamar megtalálta azt a feladatkört, amely egy csatár nélkül maradt védő számára az egyetlen lehetséges elfoglaltság. Mindenütt feltűnt, mindenütt besegített, szükség szerint (7). LIMPERGER: Gyorsan rájött, hogy hátul csak a létszámot szaporítaná, így (meglepő taktikai érettségről tanúbizonyságot téve) gyorsan ritmust tudott váltani, jól vált le emberéről, megpróbálta gyors összjátékok, háromszögelések kezdeményezésével és kivitelezésével a lehető leghamarabb kihozni a labdát a veszélyes területekről. Kár, hogy ennyivel (ami egyébként nem kevés...) megelégedett . . . (6). MÓNOS: Üvöltött a játékáról, hogy most, ha törik, ha szakad megvalósítja, amit a kapitány mindig kér tőle, betör azokra az üresen hagyott területekre, amelyek felügyeletére a ciprusiaknak sem idejük, sem erejük, sem emberük nem marad. Ezt meg is csinálta, de ahhoz képest, amilyen nagy lehetősége volt például ,most a játékszervezésre, ebből a „tantárgyból” újra pótvizsgára utasíttatott. .. (5). KOZMA: A válogatottban a jelek szerint ő az egyetlen, akinek nincs igazán füle a Mészöly-féle zenére . . . Hihetetlen akarással, példás fegyelmezettséggel, fogcsikorgatva küzdött most is, de alig volt olyan momentuma a játékának, amely válogatott futballistát sejtetett volna, (5). A helyére lépő Fischer kezdőként talán tényleg többet mutatott volna . . . Igaz, ezt ő előre megmondta! BOGNÁR: Pályafutásának reneszánszát éli a minikarmester, aki Imiként az olaszok ellen) most is parádésan fogta öszsze és irányította a csapatot. A futballtörő talajon remekül kamatoztatta technikai képzettségét, áttekintőképességét, a játék kombinatív részében való jártasságát. Karmesterkedésének szinte nem volt egyetlen elkapkodott, rossz, hamis mozdulata sem ... (8). LŐRINCZ: Néhány héttel ezelőtt talán még legszebb álmaiban sem gondolta, hogy valaha játszik olyan mérkőzést a magyar válogatottban, amelyben két gólhoz a soknál is több köze lesz ... Most egyet parádés fejessel helyezett el az ellenfél hálójában, egyet pedig „félkész’” állapotban tett fogyaszthatóvá. Ha valaki eddig netán vitatta volna helyének jogosságát a nemzeti 11-ben, annak most nehéz napjai jönnek ... (8). SZALMA: Köztudott, hogy a csúszás, vizes talaj a technikai virtuózok számára igazán remek színpad,, márpedig az ő játékának nem igazán a virtuozitás a fő jellemzője. Ennek megfelelően a legtöbbet talán ő szenvedett a másfél óra alatt. Meg nem állt, üldöztea labdát és a nagy néha megiramodó ciprusi csatárokat, amikor pedig „mi következtünk szólásra”, szerényen visszavonult. .. (L). KIPRICH: Egy pillanatra sem ragadt le őskövületnek tetsző vonalszélsőként a fehér esik mellett, állandóan változtatta a helyét, vitte magával az emberét, sok mozgással, rengeteg iram- és irányváltoztatással próbálta kuszává tenni az amúgy meglehetősen zárt ciprusi védelmet. Két 11-es góljánál mintha edzésen lett volna... (7). A helyére beállt Rugovics kis híján gólt szerzett. KOVÁCS K.: Aki tudja, hogy milyen állapotban lévő vállal vállalta (és játszotta végig!) ezt a találkozót, annál már akkor a csapat legjobbjai között volt a helye, amikor a labda még el sem indult kilencvenperces útjára. Újra bizonyította, hogy immáron vérbeli, profi csatár, akinek nem gond: bármikor 11-est csinálni, védőket halomba dönteni, vagy éppen ordító helyzetet. . . kihagyni. .. (6). Lakat T. Károly