Nemzeti Sport, 1990. december (1. évfolyam, 259-285. szám)

1990-12-01 / 259. szám

I. 259. ♦ 1990. december 1. A FUTBALLZSÍNAT SZÍNE ELÉ AJÁNLJUK • A FUTBALLZSÍNAT SZÍNE ELÉ AJÁNLJUK Transzparensek helyett jelmondatok? Beköszöntőt, vagy méginkább gondolatébresztőt illene írnom a magyar labdarúgás szempontjából minden bizonnyal megféltározó jelentőségű tanácskozás elé. Őszintén bevallom: képtelen vagyok bölcsességeket kiötleni, ehelyett inkább jelmondatok, jelszavak jutnak eszembe. Talán a legjobb lenne ezeket körbehordozni az ülésteremben, de nem úgy, mint hajdanán az előre elfogadott, seregszemlére hitelesített, spontán igazodást szolgáló felszólító mondatokat. Szó sem lehet transzparensekről! Maradnak a rövid kis jelszavak, de ezeket úgy kellene körbehordozni, mint a profi ökölvívómeccseken a következő menet számát. Vagy cirkuszban a világszám artistáinak művésznevét. Nagyjából oly módon, hogy egy gyönyörű szőke hajú, dús keblű, lengén öltözött hölgy bevonaglik a tanácsterembe, s formás popóját Tiszáivá az alábbi jelmondatot viszi körbe: „Két ember egy székben — egyensúlyozó művészek”. Jó, rendben van, de ha így folytatod, ebből még nem lesz beköszöntő. Felesleges poénkodás helyett nézzük az első jelmondatot. Szeressük egymást, gyerekek! Ennek az ad leginkább aktualitást, hogy az elmúlt másfél évben gyakorta nem kedvelték egymást fontos és kevésbé meghatározó emberek a sportágon belül. Ne szépítsük a dolgot: volt jócskán acsarlodás. Az elmúlt időszak vita- és periratainak szűkszavú öszszegezése is megközelíti terjedelemben a teljes Révay-lexikonkötetet. Voltak olyan hónapok, amikor csak botrány, bírói döntés, ügyvédi beadvány, fellebbezés és leleplezés vonta el az emberek figyelmét arról, hogy közben (úgy mellékesen ...) folyik a bajnokság, potyognak a gólok. A különböző sportágak között még ki nem írt Paragrafus Kupát egész biztos, hogy az MLSZ nyerné. Tudom, hogy eközben jelentős pereket is nyert a szövetség, de azt kívánom, soha többé ilyen boldog , mámoros sikert a tárgyalóteremben, inkább a gyepszőnyegen olyan hangulatot, mint az olaszok elleni meccsen volt, mind-mind előrébb való legyen, mint az, amiből él a magyar labdarúgás, s amiből élni fog (jól-rosszul...) játékos, mind ritkábban jönnek a szponzorok, ha tovább toporgunk a magunk atomjában, akkor aktualitását veszti az a téma is, hogy kit hová lehet eladni kétes hírű játékosszerzőkön keresztül. Még jó, hogy vannak az egyesületekben olyanok, akik ezzel a pofonegyszerű matematikai tétellel tisztában vannak. Kis műhelyek alakulnak ki, amelyekben feladatnak tekintik azt, hogy fel kell robbantani az európai középmezőnyhöz való felzárkózás szakmai gátjait, az eldugult csatornákat pedig ókori rabszolgák kemény munkájával kell megtisztítani. Azzal, amiről a hókuszpókusz közben kevés szó esik: kemény, verejtékes munkával, nagy alázattal. Az MLSZ-nak sem lehet kösportág gondjainak legjobb ismerői, valamint a játékvezetők. Éppen ezért az ő szavukra lényegesen éhesebb lennék, mint egy olyan megyei küldöttére, aki néhány hónapja evezett át a futballéletbe, előtte pedig a városi tanácsban a helyi tánccsoport ügyeivel foglalkozott, vagy a sertésprogram felelőseként dolgozott a termelőszövetkezetben. Gazdag legyen-e az MLSZ? Röviden is válaszolhatnék erre: nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb az, hogy ne olyan klubokat lássunk, amelyeket még az ág is húz. Tessék kör-Még egy-két ilyen nemzetközi büntetés, botrány, s könnyen lehet, hogy a Hargita Kft. meggondolja magát, s 1991-ben egyetlen fillért sem ad a Ferencvárosnak. Eredménytelenség esetén, ha nem jutnak ki az európai fociporondra, a francia üzletember is megvonhatja a támogatást a zöld-fehérektől. Mi ez, ha nem annak a jele, hogy a futballéletbe is betört a piacgazdaság? Természetesen vállalkozzon a szövetség is, termelje ki a fenntartásához, a válogatott csapatok „üzemeltetéséhez” szükséges pénzt! De az én szememben nem ez az elsődleges. Elnök úr, valami van, de (ez még messze) nem az igazi... Tudomásul kellene egyszer, s mindenkorra venni, hogy a magyar futball jövője döntő mértékben az egyesületeken múlhat. Nevetséges olyan időszakban gazdag MLSZ-ről beszélni, amikor az MTK-VM is súlyos anyagi gondokkal küzd, a Vasas pedig az év végére fizetésképtelenné válhat, és a Videoton a holnapi betevő falatját is bizonytalannak érzi. Mi több, az egész magyar sport a létéért küzd. Amire kevés szó esett Az elmúlt két évben arra vesztegették a legkevesebb energiát a sportág csúcsán, ami a legfontosabb, s egyben hoszszú távon meghatározója lehet a magyar labdarúgásnak. Szakmai kérdések csak elenyésző számban kerültek az MLSZ elnökségének asztalára. Azt hiszem, ez a jövőben megengedhetetlen és egyszerűen nevetséges, hogy szervezési gondok, gazdasági útkeresések, a futballon belüli jogalkotás, a játékosok eladásának témája edző, sportvezető egyaránt. A napnál világosabb: ha a taktikai, felkészítési elvárásokat nem fogalmazzák meg időről időre, nem mutatják meg az edzők számára a nemzetközileg követendő nyomtávot, akkor teljesen felesleges a finanszírozásról beszélni. Tudniillik, a nívó alatti foci láttán ,fogalmam sincs, hogy a Német Labdarúgó Szövetség, a DFB, ebben, a számára oly’ csodálatos, 1990-es esztendőben tart-e év végi zárszámadó közgyűlést, de nagy a gyanúm, hogy amíg a mi derék szövetségi embereinkkörbevattázva közel félezer, ilyen vagy olyan jogon a közgyűlésen részt vevő, a futballból élő emberrel) most majd közel egy napon át rombolják egymás agysejtjeit, minden létező és nem létező, valós és álproblémával, addig a „német Laczkó’, egy bizonyos Hermann Neuberger — meghívja a villájába hétvégére a főtitkárt, a főtitkárhelyettest (bár azt már nem biztos ...), Franz Bekkenbauert, a volt és Berti Vogtsot a jelenlegi szövetségi kapitányt, a pincérek rengeteg kaviárt (és még több pezsgőt) szolgálnak fel, majd az est fénypontjaként, a házi vetítőben leforgatják azt a filmet, amelyen az NSZK válogatottja a világbajnoki döntőben megveri a Maradoim vezérelte Argentínát... A* * 1 rés a gyanúm, ha a magyar válogatott legalább a 24 közé jut ezen a nyáron és részt vesz az olaszországi futballfiesztán, akkor december 1-jén több napos, lampionos futballkarneválra kaptak volna meghívót az érdekeltek. Ehelyett most majd a mennyekbe lehet emelni, vagy ízekre lehet tépni dr. Laczkó Mihályt (mindkettő merőben igazságtalan lenne .. .); parttalan vitában lehet elmondani mindenkinek a gondját-baját, háztáji, merőben partikuláris, a helyi szempontokat figyelembe véve fontos, ám a magyar labdarúgás egészét előbbre nem vivő problémáit. Hosszú órákat lehet eltölteni terméketlen, üres szócsépléssel (ékes példája volt ennek éppen a Laczkó M. megválasztásával végződő legutóbbi közgyűlés ...), majd felállni és hazamenni úgy, hogy érdemben az égvilágon semmi sem történt. A GÓL- hoz, a GYŐZELEM-hez egy milliméterrel sem jutottunk közelebb . . . Lehet, hogy nagyot té-teévedek, de tartok attól, hogy ezen a közgyűlésen sem arról esik majd a legtöbb szó, amiről a magyar futball jelenlegi helyzetében kellene... A saját hangjukat hallani mindennél jobban szerető, ügyeletes felszólalók érzik majd úgy, hogy márpedig nekik egy ilyen jeles plénum előtt igenis beszélniük kell, csakhogy éppen ezek a holtunalmas és általában végeláthatatlan hosszúságú szó- és mondatgörgetegek szokták elvenni azoknak a kedvét a felszólalástól, akiknek igenis van lényeges mondanivalójuk! Ezen a mostani összejövetelen a magam részéről a leginkább Mezey György, Verebes József, Nyilasi Tibor, Csank János, Garami József futballról alkotott véleményére lennék kíváncsi, vagy például arra, hogy azok, akik ezt a játékot végeredményben a gyakorlatban, hétről hétre a pályákon csinálják, azaz maguk a játékosok, hogyan látják a sportág helyzetét. Is inni benne nem merek, ■*"* csak nagyon remélem, a múlt felhánytorgatása, egymás sárbatiprása, a legkülönbözőbb ügyek felemlegetése és a csak egy nagyon szűk, kis közösséget érintő tyúkperek helyett, a futball kiemelkedő egyéniségei emelkednek majd szólásra, akik (legalábbis nekem ...) mindig tudnak valami újat mondani ... Ha pedig mégis mondanak és meg is hallgatjuk őket, akkor egyszer, talán Laczkó doktor is meghívhatja egy filmvetítésre a válogatott illetékeseit... Lakat T. Károly ■ A magyar (futball)valóság (1990) (1979) 0 Labdarúgó-szakosztályok száma: 2 166 2 503 csapatok száma összesen: 4 329 5 424 ebből felnőtt: 2 069 2 693 Igazolt labdarúgók száma: 97 307 143 662 ebből felnőtt: 43 019 67 331 Edzők száma (nyilvántartott): 6140 4 381 ebből működő: 2 222 3 284 mesteredző:3 5 szakedző: 136 124 edző: 872 863 Játékvezetők száma: 6 793 7 008 ebből működő: 3 417 3 787 Pályák száma: 2 784 3 151 ebből füves: 2 330 1 386 egyéb talajú: 451 1 763 zömbös, hogy a magyar futball piacképes lesz-e a közeljövőben a kontinensen vagy sem. De nem lehet az az alapállása a szövetségnek, hogy majd a klubok, az edzőtestület átvállalja ezt a kevésbé látványos munkát, vagyis az alapozást, a lapátolást, kubikolást, nekik pedig a reprezentálás marad, a villogás. S ha már itt tartunk, azt el kell ismerni, hogy a mostani őszi szezonban az első osztályú bajnokság színvonala javult. Olvasóink, tudósítóink, s a magunk pályákon szerzett tapasztalatai alapján állíthatjuk ezt. Ennek egyetlen magyarázata van, néhány klubcsapatban a szakmai hátország lett a meghatározó, az edzésmódszerekben történt minőségi javulás. Érdemes lenne persze azt is megnézni, a szombati, második országos közgyűlésen, hogy az NB I-es, vagy a második vonalban tevékenykedő edzők, illetve labdarúgók közül kik rendelkeznek szavazati joggal. Az én szememben a trénerek és a futballisták a benézni a világ futható nagy hatalmainál! Sehol sem az a jellemző, hogy a szövetség gazdag nagybácsiként adakozik, s a szegény árva klubok pedig ott koldulnak alamizsnáért. Az a tipikus, hogy a szövetség egy szűk, néhány tagú apparátussal dolgozik. Négy-öt — jelentős gazdasági erővel, hatalmas tőkével rendelkező mecénással a háta mögött — olyan klub van, amelyek a nemzetközi kupákban is reprezentálják az adott ország labdarúgását és tulajdonképpen ezek az egyesületek adják a válogatott nívóját is. Nálunk ellenben másról sem lehet hallani, csak arról, hogy a szövetség vállalkozik, új gazdasági koncepciókon gondolkodik. Kérem, ha megköveznek, akkor is leírom: az MLSZ eddig még egyetlen pénzügyi lépésével sem tette igazán hurokba a nyakát. Annál inkább erre kényszerülnek a klubok. Őket már kíméletlen kalodába fogta a piacgazdaság, hiszen a szponzorok, a külföldi partnerek kemény feltételeket támasztanak velük szemben. Gondolatok a labda körül Úgy tűnik, nem lesz nagy csata a mostani közgyűlésen, hiszen jelentősebb személyi változások sem várhatók. Amikor jó munkát kívánunk a tanácskozás résztvevőinek, kérjük őket, hogy mondandójuk középpontjában mindig a labda legyen. Ennek a csodálatos játéknak a szenvedélyes szeretete, ne pedig más alantas érdekek. Gyakran elmondtuk már, régi közhely, hogy ez a foci mindenütt a világon hangulatformáló népszórakoztatás. Kis emberek — nagy öröme. Sajnos, nálunk várhatóan egyre több lesz U-'CJI a kisember ... \! m Gyenes J. ,**1. “ András U A NEMZETI SPORT 3 Kell-e az ellenzék? Az elmúlt hónapokban sokakat zavart, hogy innen-onnan támadások érték a szövetséget. Gyakran lehetett olyan véleményeket hallani, hogy mit akarnak a trónkövetelők, hogy merészelnek helyet követelni maguknak a nap alatt a labdarúgás irányításában. Álljunk meg itt is néhány gondolat erejéig. Miért baj az, ha a futballban is kialakul az ellenzék? Az élet bizonyította, hogy a legtöbb kárt a vélemény nélküli bólogatójánosok okozhatják, az olyan embereit, akik egzisztenciális bizonytalanságukban a legképtelenebb ötletekre is csak helyeselnek. Nem szabad elfojtani a kritikus hangokat, sőt: az a jó, ha egy alkotni vágyó szövetség igényli a vitát. Az régi ostobaság, hogy a véleményeket elfojtani egyszerűbb, mint odafigyelni rájuk. .