Nemzeti Sport, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-02 / 1. szám
4 NEMZETI SPORT ÚJRA ITT VAN/VOLT A NAGY CSAPAT 4 ÚJRA ITT VANIVOTT (Szerencsére...) nem múlik el a világ dicsősége... „Nem is ez a Vidi lett volna, r r fl 1 / ®® 1 ff ha végül nem a második helyen végzünk Szilveszterkor kacagva ünnepel az ország. Ez így volt mindig, s bár nem tudhatjuk mit hoz a jövendő, az már biztos: mókázásban az idei óév búcsúztatásakor sem volt hiány. Bár igaz, hogy a hasukat fogva hahotázók között csak elenyésző számban képviseltették magukat azok, akiknek a televízió, mondjuk két labdásra sikeredett műsora rántotta görcsbe rekesz- és arcizmait. Vélhetőleg az 1991-es esztendő rózsaszirom-álma is pusztán keveseket késztetett petárdadurrogtatásra és trombitafúvásra, hiszen ismét emberes áremelések integetnek a látóhatáron, talán elég, ha ezek meglepően bő választékából csupán az ingázók napjait megkeserítő MÁV, szinte már elmeháborító szintre szökkenő februári tarifáit említjük. Azét a pajkos MÁV-ét, amely az új esztendő első napján is 25—30 perces késésekkel „ünnepelt” (node legalább a vasút pontatlansága nem változik 91-ben sem). De bármilyen is legyen a jövő, szilveszterkor ünnepelni kell. S mivel — mint tudjuk — komoly ember, ha jól akar szórakozni, maga szervezi szilveszteri programját, ezért a legtöbben kerítettek maguknak szórakozási lehetőséget. Így volt ez Győrben is, mihor a Malév-Möbius kispályás labdarúgócsapat tagjai ünnepi teremtornát rendeztek, s hogy igazán fénybe vonják az eseményt, a Rába ETO kézilabda együttesén és az MTK-VM futballistáin kívül meghívták a Videoton labdarúgóit is. S ha már Videoton, akkor legyen A VIDEOTON. A szervezők nem akármiilyen csapatot invitáltak a négy folyó városába. Disztl P. — Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. — Burcsa, Csongrádi, Vadász — Májer, Szabó, Nováth. Ugyan kiben ne ébresztene jóleső emlékeket ez az összeállítás? Ez a csapat lépett pályára Madridban a Bernabeu-stadionban, s verte meg (Májer góljával) a legendás Realt. S addig sem volt bor, Májer Lajos, Szabó József, Vadász Imre, Végh Tibor és Wittman Géza. Szilveszter ide, szilveszter oda, nézők százai jöttek el a sportcsarnokba, hogy miután a tőlük telhető adományt elhelyezték a bejáratnál lévő serlegbe (a rendezők a helyi Junior FC, egy 10- 14 éves futballistákkal foglalkozó klub számára gyűjtöttek) részesei legyenek a sztárparádénak és biztassák a csapatokat. — Tavaly rendeztük meg először ezt a kupát — lihegte a verejtékben fürdő Bolla Péter, miután a Videoton elleni vesztes meccs után lefelé bandukolt a pályáról , és akkor határoztuk el, hogy vándorserleget adunk a győztesnek. Aki háromszor nyer, az megtarthatja a kupát. A tornát egyébként a Möbius Kereskedelmi géemka szponzorálja, kapusunk, Zsiray Gyula a társaság egyik vezetője. Tavaly egyébként itt játszott Bücs Zsolt is, akkor éppen teljesen mélyponton volt, de aztán, mint ezt ő maga is elismerte, sikerült neki úgy feltöltődnie, hogy egy csodás tavaszt produkált az ETO-val. Szivartalanul folytak eközben a mérkőzések. A közönség önfeledten tapsolt egy-egy Disztl- vagy Koszta-bravúrnak, Májer és Burcsa hátvédkeserítő cseleinek, vagy éppen Szabó há- Ikaszaggató bombáinak. S bár a Videoton remekül játszott, Híresék felett nem tudott diadalmaskodni, így végül is a kupát az MTK-VM vihette haza. A kékfehérek öltözője úgy festett a Végh és Disztl Péter Madridban — talán — már a jövőt fürkészi. Mindkettőjüknek messze vezetett az útja Fehérvárról. .. nemcsik játszom, győzni akartuk BURCSA GYŐZŐ: Az első meccsen, az MTK ellen még kicsit döcögősen játszottunk, de utána belelendültünk. Ismerjük szinte egymás gondolatait, nem is csoda, ez a csapat több mint öt évet játszott együtt. A mai futballban, ahol szinte úgy jönnek-mennek a játékosok, mint nappalra az éjszaka, rettentő ritka és persze szerencsés, ha egy társaság ennyi ideig együtt tud maradni. Talán abban volt más az akkori futball, az akkori Videoton, hogy a játékosok nemcsak játszani, hanem győzni akartak. Nekem, akinek az a megtiszteltetés .Jutott”, hogy a Videoton edzője lehetek, lehet-e más vágyam, kívánságom, mint egy, az akkorihoz hasonló szellemű és tudású Videoton... Anélkül, hogy elkiabálnám: van Fehérváron négy-öt játékosom, aki ugyanúgy győzni akar, mint bő fél évtizeddel ezelőtt egy csapat, amelynek a nevét megtanulta egész Európa ... könnyű az útja, míg Madridba eljutott. Maga alá gyűrte a Dukla Praha, a Paris St. Germain, a Partizan Beograd, a Manchester United és a Zseljeznicsar együttesét. S bár végül is a második helyen végzett, az ezüstérem megszerzésével olyan bravúrt vitt véghez, amelyről azóta is csak álmodoznál csapataink és szurkolóink. És a játékosok, akikért 1985- ben az egész ország szorított, most elfogadták a meghívást. Eljött Disztl Péter, Disztl László, Koszta János, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Horváth Gál Tulajdonképpen azért jöttünk, hogy egy jó buli keretében ismét együtt legyen a társaság — mondta Szabó József. — Burcsa kapta a meghívót, s aztán mint régen, rögtön hozzám passzolt, hozzam össze a fiúkat. Hát lejöttünk, s ha már itt vagyunk, úgy mellékesen haza is visszük a kupát ... Persze, a másik három csapat is mindent elkövetett azért, hogy a vidisek álma ne valósujon meg. Az MTK-VM például olyan akarással és hévvel játszott, hogy ha bajnoki mécseseken is hasonlót nyújtana, ismét dugig megtelnének a Hungária körúti lelátók. A kék-fehérek aíres, Balog, Lakatos, Talapa,Pölöskei összetételű csapattal játszottak, kiegészülve a „külhonba szakadt” Lőrincz Emillel, aki jelenleg a belga Molenbeek csapatában futballozik, valamint Steinger Józseffel, egy helybeli kapussal, aki — mint ezt többször is büszkén hangoztatta — védett már a Szabad Föld Kupa döntőjében is... A Rába kézisei sem szégyenkezhettek az összeállításuk miatt, hiszen Iváncsik, Oross és Tóth is náluk bizonyította: a futballpályán sem nyújt rossz teljesítményt. A Malév-Möbius is „felszívta magát”, hiszen Preszellerrel, Szentessel, Hanichkal és Bolla Péterrel (az MTK pályaedzőjével) frissítette fel sorait. A madridi hős MAJER LAJOS: Véghgel, Szabóval és Csongrádival együtt én is az új évben leszek harmincöt éves, úgyhogy a korom miatt akár az NB I- ben is játszhatnék. Legalábbis ha az Ördögnek (ez Végh Tibor „közhasználatú” neve) jut még szerelés, akkor, ha valaki a tudást nézi, nekem a világválogatottban lenne a helyem. Látod, volt akkor is zrika, van ma is, de ha hiszed, ha nem, az ilyenektől talán a futball is jobban megy. Márpedig a játékot nagyon szerettük, szeretjük. A Videoton, majd a Rába ETO után én is játszottam külföldön. Szabó Józsi csapatában, az ASK Bruckban futballoztam. Most újra a magyar szurkolókat keserítem, a megyei bajnokságban, a Velencetoursban játszom. A labda itt is gömbölyű, és annál, amikor púposodik a háló, a negyedik vonalban sincs nagyobb öröm... A titok tudója SZABÓ JÓZSEF: Azóta, amióta szétrebbent a csapat nyáron, Velencén játszottunk először újra együtt, és utána itt, most Győrben. Az UEFA Kupa-döntő, a sorozat, szinte valamennyiünk futballkarrierjének a csúcsa, amit akkor, ott, „melegében” nem is tudtunk úgy értékelni, mint ma. Igazi csapat volt a Videoton, egymást segítő, egymás gondolatait ismerő társaság. Talán ez volt a „titkunk”. Fehérvár nem olyan nagy város, persze találkozhatunk, összefutunk, de azért ez az igazi, amikor szinte mindannyian itt vagyunk, és együtt játszunk. Csuhay Jóskát sajnálom, hogy nem tudott eljönni, de hát ő Egerben lakik, és az azért egy kicsit messze van. Én is Ausztriában játszom még, egy harmadosztályú csapatban, Bruckban. Alapozunk, hetente két edzésen ott kell lennem, szóval ez azért még komoly foci. Ott nem számít a gólkirályság, vagy az UEFA Kupa-ezüst, hétről hétre, meccsről meccsre meg kell felelni. Úgy, mint régen ... Mint egy sündisznó... KOSZTA JÁNOS: Azok közül, akik itt vannak, talán én játszottam a legkevesebbet a Videotonban. Százhetvennégy meccsen ültem a kispadon, képzeld el, ha minden egyes alkalommal belement volna egy szálka a fenekembe, most úgy néznék ki, mint egy sündisznó. A társakra, a haverokra ezzel együtt a legnagyobb szeretettel emlékszem, szép éveket töltöttünk együtt. Úgy látszik, van a futballnak olyan szeglete, ahol nekem is lehet szerencsém. Fehérvárról is olyan csapatba kerültem, amelynek a közösség az igazi ereje. A tartalékkapusnak mindig kicsit furcsa a helyzete, a Videotonban is akkor jöttem én, ha Péterrel valami történt. Ennek ellenére sohasem drukkoltam ellene, csak amikor enyém lett az egyes mez, próbáltam a lehető legtöbbet nyújtani. Annak idején az UEFA Kupa első fordulójában a Dukla ellen is ez járt a fejemben, és örülök neki, hogy én is hozzátehettem a sikerhez. Ila az ilyenkor, szilveszterkor szokásos „Házaspárbajban” megkérdeznék a feleségemet, hogy a férjének melyik a kedvenc városa, Laci habozás nélkül rávágná: Prága! döntő után, mintha a Magyar Kupát szerezték volna meg. A serleget teletöltötték pezsgővel, s azzal locsolhatták kiszáradt torkukat vagy egymás átnedvesedett mezét. Aztán az egész társaság felkerekedett és egy étterembe vonult, hogy ünnepelve búcsúzzon 1990- től — és egymástól. — Azért érdemes egy ilyen kupára benevezni, mert itt a játék szépsége a döntő — meditált Híres Gábor. — A közönség azért jön, hogy szép játékot lásson, tapsoljon egy-egy cselnak is, nem pedig, hogy az ellenfelet szapulja. Természetesen jövőre is itt leszünk. A Videoton játékosai között időközben kitört az általános nosztalgiázás. Ahogy ürültek az üvegek és a poharak, úgy fényesedtek a szemek is. — Párizs? Ott én tulajdonképpen üdülni voltam — jegyezte meg Horváth. Májer természetesen nem hagyta kihasználatlanul a poént: — Te mindenhol üdülni voltál... — Gyerekek, vajon mikor lesz a következő hasonló magyar kupabravúr — tette fel a költői kérdést Csongrádi. Miután a pincér újabb és újabb köröket pakolt le az asztalokra, az egyre hangosabb társaság lassan teljesen belemerült az anekdotázásba. Gólok, mérkőzések, sztorik kerültek szóba, de a szép múlt mellett egyre több szó esett a talányos jövőről is. Aztán mindenki magasba emelte a poharát, hogy koccintson a többiekre és az 1991-es esztendőre. Az 1990-est mindannyian már jól ismerték... András Dénes Gonda László II. 1. ♦ 1991. január 2. A tiszteletbeli öregfiú CSONGRÁDI FERENC: Én is csak tiszteletbeli öregfiú lehetek, nem hagytam még abba a focit, játszom az osztrák Landesligában. A Báden és Bécsújhely között „székelő” Enzesfeld-Hirtenberg nevű csapatban szerepelek, a játék mellett belekóstolgatok az edzősködésbe is, a fiatalok tréningjeit irányítom. Sokkal nehezebb egyébként az osztrák negyedik vonalban, mint ahogy azt itthon gondolják. Egyrészt nagy a hajtás, jó fizikumúaka játékosok, másrészt viszont taktikailag roppant képzetlenek, így aztán nekünk, akik itthoni NB I-es, esetleg válogatott játékosként kimegyünk, szinte az egész csapat helyett kell játszani. A klasszikus, „régi” értelemben, „játszani”. Örülök, hogy Szabó „Tyantyi” összetrombitált bennünket erre a tornára. Persze, nem is ez a Vidi lett volna, ha végül nem a második helyen végzünk. Legjobban talán annak örültem, hogy bár közülünk nagyon sokan rossz szájízzel váltak meg a Videotontól, most félre tudtuk tenni a sértődöttséget és az volt a fontos, hogy együtt játszhattunk, egy kicsit feleleveníthettük az emlékeket. Meg hát láthattad, azért nem felejtettünk el futballozni sem... Eggív ;■ ' . ■ -■■-v'í.' vte;'/ •' Disztl P.| Koszta, Végh, Disztl |_if Horváth, Csongrádi, Burcsa, Wittman, Vadász, Májer, Szabó . _________________________________________________________________ _____________________________________________________________________________ tel