Nemzeti Sport, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-02 / 118. szám
4 NEMZETI SPORT A londoni szimfonikusok és a kakofónia A magyar labdarúgó-válogatott számára láthatóan sokkolóan hatott a hirtelen kapott gól. Kérdés, mit tudtak volna nyújtani játékosaink akkor, ha az olaszok nem teszik oly egyértelművé a fölényüket. Egész biztos, hogy Mészöly Kálmán nem azt a taktikát ötlötte ki, amit a magyar csapat fejvesztve megpróbált megvalósítani. A kishitűség gúzsba kötöttségében próbáltunk védekezni. Bátor támadójátékot ígért a kapitány, de Vicini legényei beleköptek a levesbe. Néhány húzással helyzetet tudtak teremteni a házigazdák, csetenként két-három érintéssel játszották át a pálya középső harmadát. Mindezt gyorsaságukkal, remek erőnlétükkel játékintelligenciájukkal tudták fölénnyé érlelni. A felsoroltakból a legfontosabb az, hogy mindezt sokkal energikusabban csinálták, mint a magyar csapat tagjai. A féktelen latin temperamentumnak a szöges ellentéte volt az, amikor Disztl, Garaba vagy a magyar középpályások megszerezték a térfelünkön a labdát és hosszú másodpercekig tanácstalanul keresték, hogy kinek is passzoljanak. Ez mindig elegendő időt szolgáltatott Maldiniéknak arra, hogy lefedezzék a középpályásainkat, vagy a papíron előretolt éket játszó Kovács Kálmánt és Kiprichet. Az olaszok szuperszonikus tempót diktáltak, mi pedig a Vidámpark körbejáró, madzagra kötött sétarepülőgépén próbáltuk a panorámát szemlélni. Abban a stílusban, ahol villámgyorsan letámadják az ellenfelet, lélegzetvételnyi időt sem engednek a labda babusgatására, a magyar játékosok csak szánalmasan vergődtek. Az olasz bajnokságról eddig is tudtuk, hogy Európa egyik legnívósabb küzdelme, s ezen a nem világrengető felismerésen most súlyos fénytörést szenvedett a belga és holland színvonalról alkotott képünk is. A felsorolt küzdelmekben edződő magyar válogatottak a bukfencbe is belesülő kisdiáknak tűntek, akkor amikor az olaszok büszkén mutatták be a legnehezebb tornaelemeket is, ráadásul könnyedén, minden erőlködés nélkül. Mészöly Kálmán azt ígérte, hogy ő sohasem követi el elődjei hibáját, mármint azt, hogy egyszerre küldi pályára Détárit és Bognár Györgyöt. Ennek a szakmai indoklása roppant egyszerű, kézzelfogható. Két hasonló felfogásban játszó, a középpálya iszonyatos, verejtékező, robotos munkájából kéréseit vállaló futballistáról van szó, akik már többször bizonyították, hogy képtelenek a karmesteri szerepkörön megosztozni. Hogyan is tehetnék, hiszen nem lehet a dirigensi pálcát kettétörni. A londoni szimfonikusokat sem vezényelheti két mester, mert szegény zenészek csak kapkodnák a fejüket a hirtelen támadt kakofóniától. Hát még azt a társaságot, amelyik ezen a napon amatőr fúvósokból álló, Ki mit tudra nevező alkalmi zenekarnak tűnt a rangos hangversenydobogóhoz szokott világhírű olasz muzsikusokhoz képest. A fölény, az ellenfél számára lelkileg is megsemmisítőleg ható magabiztosság bizonyos szituációkban nagyképűvé tette Vialliékat. A cselekre rátettek még egy lapáttal, újabb csomókat próbáltak kötni a magyar védők lábára, vagyis esetenként agyoncifrázták a játékot, mert könnyedén tehették. Macska—egér harc folyt a pályán, keserves szakmai bemutatóban lehetett része a magyar csapatnak. Az esetenként bizony megalázó helyzet különös mentalitást váltott ki néhány játékosunkból. A vesszőfutás kísérőjelensége valamiféle minden mindegy mezserség lett, s ebben a könnyelműsködésben Limperger vitte a prímet. A salernói találkozóból felesleges lenne messzemenő szakmai következtetéseket levonni, tudniillik, aki cseppet is reálisan ítélte meg a magyar válogatott esélyeit az olasz gárdával szemben, az legfeljebb csak a vereség különbségét tarthatja túlzottnak. A nyitott szemmel járó szurkolók tudták, hogy az olaszok speciális patikamérlegén mi mindenképpen könnyűnek találtatunk. Az azonban a jövő szempontjából mindenképpen elgondolkodtató, hogy néhány poszton milyen körülményes, lassú játékosoknak biztosít zöld utat Mészöly Kálmán. A mai rohanó tempójú labdarúgásban pedig ez az öreguras kocogás eleve vereségre kárhoztat egy csapatot. Ezt az EB-sorozatot nem szabad másként felfogni, mint állomásként a világbajnoki selejtezőkre való felkészülés minősítő vizsgájára. Amenynyiben ennek a nem túl sok derűt hozó útnak a tanúságait kellő alapossággal, realitásérzékkel le tudja vonni a szövetségi kapitány, akkor még ez a vereség is megemészthető, ha nem is könnyedén. II. 118. ♦ 1991. május 2 BOGNÁR 5, DÉTÁRI 5, LŐRINCZ 6, PALACZKY 4 - KOVÁCS 4, KIPRICH 4 Ronadori eldöntötte a meccset Nem okoztak nagy meglepetést az olaszok. Szívből megköszönték, hogy a magyarok gyakran „nem zavarták a köreiket”, meg még labdákkal is tömték őket jó párszor. Az is kétségtelen, a védőik a ritka magyar támadások közepette is zavarba jöttek, ha dicséret illeti őket, akkor azért, mert Ferri kivételével valamenynyien bekapcsolódtak a támadásokba. Zengáról ezúttal nem derült ki, milyen formában van, bár „légmunkájáról”, labdafogásáról látszott, felettébb nagy önbizalma nem alaptalan. A két emberfogó közül Tarrara volt az aktívabb, bekapcsolódott a támadásokba is, amellett, hogy „levette” a pályáról Kovácsot. Barcsi ezen a mérkőzésen is „hozta” szokásos szarvashibáját, abszolút feleslegesem buktatta Gregort a magyar tizenegyes előtt. Előrekalandozásai során még a balszélen is feltűnt, de a „csatárkodást” okosabb lett volna„szakemberekre” bízni. Ferri nem színezte a játékot, de szinte hiba nélkül védekezett. A középpályássor legjobbja az első félórában Donadoni volt. A Milán csillaga világiklasszis produkcióval tüntetett. Aranyit futott, mint hajdanán Zatopek, s „emellett” rúgott két gólt, s kiharcolt egy büntetőt. De Napoli — csakúgy mint mindig — „cipelte a zongorát”, remekül semlegesítette Détárit. Giannini nem bírta végig erővel, Crippa nem több, mint hasznos csapatember. Eranio kihagyott két helyzetet, de nem lógott ki társai közül. Nem véletlenül tart rá igényt a Milan. A két csatár közül Vialli volt az aktívabb, bár rontja bizonyítványát az ellezserkedett tizenegyes, ő sem okozott meglepetést: helyzetbe került féltucatszor, de csak egy gólt lőtt... Nekünk az sem hiányzott. Mancini rendkívül technikás játékos. Ennek hasznát látták az olaszok, amikor rendre helyzetbe hozta „genovai ikrét”, Viallit, kárát pedig, amikor sarokkal akarta az ötösről Petry kapujába édesgetni a labdát. Túlontúl cifra megoldást választott... Worall játékvezető döntő hibát nem követett el, bár egy-két — inkább a rögbiben értékelendő — jelenet után diszkréten félrenézett. A 3. csoport másik mérkőzésén: Norvégia—Ciprus 3-0 (0-0). Oslo, 7300 néző. V: Natri (finn). G: Lydersen (49. p., 11-esből), Dahlum (65. p.), Sörloth (39. p.). A csoport állása 1. Olaszország 4 2 2 - 8-2 6 2. Magyarorsz. 6 2 2 2 8-7 6 3. Norvégia 4 2 11 6-2 5 4. Szovjetunió 3 2 1-3-0 5 5. Ciprus 6 2 - 5 2-16 0 TV-fotel Még a mérkőzés egynegyede sem telt el, amikor Gianluca Vialli megtette nekünk azt a szívességet, hogy majálist akart rendezni. Nagyképűen nyeste a tizenegyest a vinklikapufára, így aztán akkor még nem lett 3-0, más kérdés, hogy fordulás után aztán éppen Vialli küldte be mégis a harmadikat, felhasználva immár a kapufa segítőkészségét is. Az a túl lezser Vialli-tizenegyes nekem Mexikót idézte. Azt a büntetőt, amelyből a szovjet Jevtusenko lőtte az égbe a labdát a már végérvényesen padlón lévő magyar válogatott ellenében. Amikor most azt láttam, hogy nemzeti tizenegyünk megint csak padlón van, kemény lett a tv-fotel, nyomta az oldalam, nyikorgott is. Minden bajom volt vele. Mindenféle bajom támadt a tehetetlenség érzésétől. Mert hát mit lehet tenni ezzel a magyar futballal? Például abba lehet hagyni. Azt mondani, ne erőltessük tovább ezt a játékot. Legyen bajnokság, csupa amatőrrel, a nemzetközi porondra pedig csak akkor lépjünk ki, ha el tudjuk viselni a pofozógép nehéz szerepét. Ha nem, hát nem. Nem dől össze a világ. Ilyesmit azonban nem tesz meg Ciprus, Luxemburg vagy Málta sem. Náluk azért bizonyosan többet tudunk. Szóval, afféle sorskérdéseken törtem a fejem, miközben csapatunk addig vergődött, mígnem az olaszok is visszazuhantak a mi színvonalunkra. Attól kezdve pedig rossz lett a meccs. Az olaszok profi módon hozták a kötelező győzelmet. Ennyi. Csak hát nem profik-e a mieink is? A csapat tagjainak többsége külföldön játszik, ha nem is mindegyik szuperbajnokságban, ha nem is mindegyik kezdőemberként. Valamit tudnak mégis. De nem anynyit, hogy alkalmi összejöveteleken, de mindenképpen összeszokottság nélkül Olaszhonban akár halovány esélyük legyen. Nem, nem kell abbahagyni a labdarúgást Magyarországon. De a nemzeti tizenegyet fel kell építeni azokból a játékosokból, akik rendelkezésre állnak. Nem biztos, hogy csak a külföldön játszókból. .. Régebben a válogatott egy-egy tétmérkőzés előtt legalább egy hétig készült fel edzőtáborban, gyakorolta a csapatjátékot. Pedig akkoriban még a világbajnokságokra is sikerült eljutnunk. Most a cél változatlanul a VB-szereplés. Vonjuk le a tanulságokat. Én meg sürgősen kérek egy másik fotelt. Ez a régimódi, öreguras csak egy amúgy szép játék rossz jelképe. (szekeres) PETRY. Ezúttal is ő adta meg az alaphangot a magyar együttesnek, csakhogy míg eddig egy-egy bravúros védéssel öntött erőt a társakba, addig ezúttal Donadoni lövésénél „hamisat fogott”. Mint később kiderült, a magyar kapus hibája egyedül őt magát nem viselte meg, hiszen a továbbiakban tudatta a salernói nagyérdeművel, miért is élvezi Mészöly Kálmán bizalmát. Vialli 13 méteres bombájánál és Mancini sarkalásánál parádézott, (6), DISZTL. Csapatunk szürke eminenciása sem maradt szokásához híven észrevétlen, ugyan most is egyszerű eszközökkel igyekezett megoldani feladatát, így is előfordult azonban, hogy súlyos hibára ragadtatta magát. A szélvész gyorsan rázúduló olasz csatárokkal nem tudta felvenni a versenyt, s ilyenkor többnyire szabálytalanul avatkozott játékba. Mancini visszarántásáért ki is állíthatták volna. Szerencséjére a bíró éppen hunyorgott. (5). GARABA. Neki jutott a nehezebb lecke, mivel a legveszélyesebb olasz támadót kellett hidegre tennie. A feltételes mód már jelzi is, hogy a magyar kapitány szerdán este nem felelt jelesre, sőt igencsak keveset mutatott tudásából. Vialli különösen a második félidőben teheti* azt, amit akart, s Garaba akkor leginkább csak vetélytársa számát veheti* szemügyre. (4) LIMPERGER. Látszott rajta, nem a durva pokróc védők közé sorolandó, akadtak parádésan szép szerelései, labdatovábbításai, s ő volt az egyetlen a közvetlen védelmi sorból, aki olykor-olykor elhagyta posztját és előre merészkedett. Kár, hogy a tapsot érdemlő megmozdulásait nem egyszer gyermeteg hibák, megmagyarázhatatlan kisiklások követték, így fordulhatott elő, hogy a harmadik hazai gól „előkészítéséből" részesedett. (5) MÓNOS: Rengeteget futott, gyakran mutatta magát, de labdákat csak elvétve szerzett, míg ha bekapcsolódott az összjátékba, sok köszönet nem volt benne. Felfutásai végén beadásai rendre a kapu mögött hullottak le, illetve Zenga ölében haltak el. Messze elmaradt a ciprusiak ellen nyújtott teljesítményétől, mentségére szolgál, hogy ez szinte valamennyi magyar labdarúgóra elmondható. (4) BOGNÁR: Nagyon lámpalázasan kezdett, s labdáival, akárcsak valamennyi magyar játékos, Détárit kereste. Negyedóra elteltével ő is kezébe vette a karmesteri pálcát, de — akárcsak Döme — ő sem tudott szemet és fület gyönyörködtető dallamokat kicsalni válogatottunk játékából. Rendszerint előreívelgetett labdái a hazai védők könnyű zsákmányai voltak. (5). DÉTÁRI. Nem csillogott, tőt, De Napoli gyakorta teljesen eltüntette a pályáról. Mészöly Kálmántól azt a feladatot kapta, hogy válogatottunk támadásainak agytrösztje legyen, csakhogy ezúttal nem akadtak magyar akciók, s ezért nem csupán ő hibáztatható. Döme érezve, hogy elöl nem boldogul az olaszok szorításában, vissza-visszajárt összeszedni a labdákat, de azokkal nem igazán tudott mit kezdeni. (5) LŐRINCZ. Szinte az egyetlen volt középályás sorunkból, aki szerelt és labdát szerzett borzasztóan akarta, vágyta a sikert. Végigzakatolta a kilencven percet, hátul és elöl egyaránt föltűnt, s az ő nevéhez fűződik az egyetlen távolról megeresztett magyar lövés is. Ennek ellenére ez a találkozó nem vonul be pályafutásának aranykönyvébe, mert ő is pontatlanul, sok hibával futballozott. (6). PALACZKY. A második gólt nem lehet tőle „elvenni”, végzetesen nagyot hibázott. A tizenegyes már zavart idegessége számlájára írható, s bár láthatóan igyekezett, nem volt meglepő cseréje. (4). A helyette beállt KOZMÁN látszott a nagyobb rutin, jobban helyezkedett, s erősen benne volt az első igazán veszélyes magyar támadásban is. Bár ő is volt már jobb, a csapatmunkát illetően ő is tett annyit, mint más ... (5). KIPRICH: A róla érkezett igen kedvező hírek után többet vártunk tőle. Kováccsal ezúttal nem nagyon találták meg egymást. Megsérült, le kellett cserélni, de ez nem vált csapata hátrányára. (4). GREGOR gyorsaságában bíztunk, s ebben nem is kellett csalatkozni. Hamar „összefutott” egy tizenegyest, s a második félidőben jobban meg is mozgattuk az olasz védelmet — Gregor jóvoltából is — mint az első játékrészben. (5). KOVÁCS mindjárt a kezdésnél egy olyan viharos elfutást produkált, hogy felpattantunk ültő helyünkből. Ám, felpattant Vicini is, és nyilván keményen közölte védőivel: nem akar több ilyet látni! S sajnos ők meg is fosztottak bennünket a látványtól. Kovács rengeteget mozogva igyekezett ugyan megtalálni az olasz védelem réseit, de Baresiék jóvoltából ez nem sikerülhetett. (4). soner * fotboll * labdarúgás • fussball » voetbal » foci « calcio » football » kopanp_^yoa_r