Nemzeti Sport, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-11 / 219. szám

II. 219. ♦ 1991. augusztus 11. tl/Jó M­a már nem akarnak külön bajnokságot a horvátok! Egy nappal a jugoszláv bajnoki pontvadászat rajtja előtt, még nem lehetett tudni, hogy végül hány csapatból is fog állni a mezőny. A legújabb fejlemény szerint ugyanis a horvát klubok letettek arról az ötletükről, hogy külön bajnokságot indí­tanak. A jugoszláv bajnokságban akarnának szerepelni, de. .. megfelelő körülmények között. Az érintett klubok péntek este tiltakoztak a jugoszláv szövetségnél az ellen a döntés ellen, amely szerint a bajnokságot vasárnap a horvát együttesek nélkül kez­dik el. A HASK-Gradjanski Zagreb, a Hajduk Split, az Osijek, a K­ijeka és az NK Zagreb ugyanis nem bojkottálni akarja a ju­goszláv bajnokságot, szögezték le a horvát klubvezetők, csupán addig nem akartak pályára lépni, amíg az országban nem lesz újból rend és nyugalom. A horvát szakszövetség azt javasolta, hogy az első osztály mezőnyét osszák két (keleti, illetve nyugati) csoportra, mint ahogy azt néhány évvel ezelőtt — persze, nem polgárháborús körülmények között — a másodosztállyal is meg­tették. A hírhez tartozik, hogy a szlovéniai Olimpija Ljubljana klub, dacolva saját szövetségének a határozott utasításával, el­határozta, hogy elindul a jugoszláv első osztályú bajnokságban. Első ellenfele vasárnap a Partizan Beograd lesz. Ha egyáltalán elkezdődik a jugoszláv pontvadászat, tesszük mi hozzá .. . A­z olaszországi nemzetközi labdarúgótornán a Cseh és Szlo­vák SZK válogatottja 0-0-ra végzett Jugoszlávia csapatá­val, majd — a tizenegyesekkel — 4-3-ra nyert. A talála­tait Hapal, Jurasko, Cerny és Nemecek révén érte el, míg a vesztes jugoszlávoktól Jokanovics, Lukics és Szavicsevics volt eredményes, svéd másodosztályban szereplő, egykor szebb napokat láts­tott Hammarby a Bari együttesét látta vendégül Stock­holmban. Az összecsapás a második félidő 21. percében az eső áztatta pálya használhatatlansága, valamint a sűrű villámlás miatt félbeszakadt, mégpedig 3-3-as állásnál. Az olasz, együttes góljait az angol Platt (2), valamint Progna szerezték. Salvemini edző csapatában szerepelt mind a három idegenlégiós (az auszt­rál Farina, az angol David Platt és a brazil Joao Paulo), s úgy hírlik, hogy a szintén brazil Gersont, miután Farinát nem tud­ják az olaszok honosítani, kénytelen lesz a Bari elengedni a tő­lük Fenerbahce csapatához, amelynek a volt csehszlovák szövet­ségi kapitány, az 55 esztendős Jozef Venglos az edzője. A tunéziai Club Africain román edzővel vág neki az új idénynek. A hajdani válogatott­b­a korábban a Steaua Bucurestinél is edzősködött — Costica Stefanescu 6000 dollárt kap majd, havonta. A­drie van Tiggelen nem mutatkozhat be a holland bajnok­ság nyitányán a PSV-ben. Az Anderlechtből rekrutált I­urópa-bajnok hátvéd lábsérülése miatt hat hétig kénytelen pihenni. . River Plate együtteséhez visszatért egykori ifjúsági világ­os bajnok, az argentin Román Diaz mostanában laposabb pénztárcával jár, mint a tavasszal Franciaországba. A fi­zetése ugyanis „mindössze” 3500 dollár, ami körülbelül a fele a Monacónál kapott fizetésének. A Basile-féle argentin válogatott újabb tagja hagyta el ha­záját: ezúttal a második számú kapus, a Peru elleni Cos­t America-mérkőzésen remekül védő Alejandro Lanari a Rosario Centraltól a mexikói Universidad de Nuevo León együt­teséhez szerződött. A szovjet Valerij Nyepomnyascsij, aki az 1990-es világbaj­nokságon még­­ Kamerun válogatottját irányította, majd legutóbb Kínában dolgozott, az új idényben a török An­­karagücü edzője lett. A huelvai Trofeo Colombino nemzetközi tornát az Atletico­­ Madrid nyerte, miután a döntőben 2-1 (0-1)-re verte a­­ szovjet Szpartak Moszkvát. A gólszerzők: Schuster (41. p.), Soler (70. p., 11-esből), 111. Rotcsenkov (22. p.). Külföldi labdarúgó-bajnokságok ANGLIA: Charity Shield, Arsenal—Tottenham 0-0. A bajnok és a kupagyőztes hagyományos idénynyitója csalódást okozott. NÉMETORSZÁG, Bundesliga I, 2. forduló, pénteki eredmények: Wattenscheid—Bayer Leverkusen 3-0, Hamburger SV—Dynamo Dresden 2-0, Borussia Mönchengladbach—MSV Duisburg 0-0. Szombati eredmények: Borussia Dortmund—Werder Bremen 2-1, Bayern München—Hansa Rostock 1-2, 1. FC Nürnberg—Fortuna Düsseldorf 3-1, Eintracht Frankfurt—Schalke 04 5-0, Kaiserslautern —VfL Bochum 1-1, 1. FC Köln—Stuttgarter Kiekers 0-0, VfB Stuttgart—Karlsruhe 1-0. Az élcsoport: 1. Eintracht Frankfurt 4 pont, 2. Hansa Rostock 4, 3. Stuttgarter Kiekers 3. Bundesliga II. Északi csoport: Fortuna Köln—Hertha BSC 1-1, Osnabrück—St. Pauli 0-1, Blau-Weiss 90—Hannover 1-1, Braun­­schweig—Brandenburg 3-2. Déli csoport: Mainz—Homburg 0-0, RW Erfurt—Darmstadt 2-2, VfB Leipzig—Chemnitz 0-0, Freiburg —Halle 3-1, Mannheim—Jena 2-0. AUSZTRIA. 5. forduló, pénteki mérkőzések: Admira Wacker —FC Stahl Linz 0-0, Vorwärts Steyr—Sturm Graz 3-1. FRANCIAORSZÁG. 5. forduló, pénteki eredmény: Olympique Marseille—Paris SG 0-0. ­ A RAJT ELŐTT: ANGLIA A Liverpoolnak csak győzni szabad Szombaton a bajnok és a kupagyőztes, vagyis az Ar­senal és a Tottenham Hotspur találkozójával megkezdődött az 1991—92-es futballidény. A Charity Sifieldért játszott meccs után pontosan egy héttel elkezdődik a bajnokság is. Jelenlegi formájában minden bizonnyal az utolsó. A milt'­ futballszenzációját H­nyúz ugyanis az elképzelt Szuper Liga körüli hercehurca je­lentette. A kiscsapatok biztos pusztulásával nem törődve, a „nagyok’’ egy elitbajnokság létre­hozásán fáradoznak. Az FA által is támogatott ügy a liga ellenke­zése m­iatt végül a legfelsőbb bí­róságra (High Court) került. A derék arbiterek pedig nem tehet­tek mást, mint hogy megállapítot­ták: ha valaki létre akarja hozni a Szuper Ligát, annak törvényi úton nem lehet gáncsot vetni... Más kérdés, hogy a liga azonnal fellebbezett a döntés ellen ... Kézenfekvő az összefüggés: az egyébként minden bizonnyal még ebben az idényben létrejövő Szu­per Ligában éppen azok a klubok játsszák majd a főszerepet, ame­lyek az 1991—92-es idény legna­gyobb menőinek ígérkeznek. Mindenekelőtt a Liverpool Foot­­ball Club, amely története legna­gyobb bevásárlását hajtotta végre a nyáron. Az áprilisban színre lé­pett új menedzser — a klub haj­dani játékosa, Graeme Souness — folytatta volt­ csapata, a Rangers FC legrosszabb hagyományait, s őrült vásárlásba kezdett. A glasgow-i klubban mindez nem hozott nemzetközi sikereket, erő­sen reméli viszont, hogy mindez Liverpoolban másként lesz. Egy igazi „vándor”, Cyrille Regis... A West Bromwich Albion egykori menője a Coventry Cityből került vissza Birminghambe, az Aston Villába A Vilrnink­ a kiesett Derby M­oufuiuk Countytól meg­vették Mark Wrightot, az angol válogatott védőjét, s Dean Saun­­derst, a walesi csatárt. Utóbbit a Real Madridtól néhány olasz klubig fél Európa „körözte” .. . Saunders végül a Liverpoolt vá­lasztotta, no persze nem apró­pénzért. Kettejükért 5.1 millió fontot szurkolt le a Liverpool a Derbynek. Saunders ára például minden idők brit belcsúcsa (2,9 millió font. ..) De ne higgye sen­ki, hogy Souness ennyivel beérte. Még mindig­ csalogatja vissza a két éve Ausztráliában élő Craig Johnstont, s éppen e hét csütör­tökjén volt egyesületétől, a Ran­­gerstől megvette Mark Walterst. A júniusi ausztráliai-óceániai túrán az angol válogatottban is bemu­tatkozott csatárért 1.5 millió fon­tot fizetett a Liverpool. A három új ászért elköltött 6.6 millió el­lentételeként mindössze a Peter Beardsley eladásáért (az Everton­­ba ment) befolyt összeg, illetve a Steve Stauntonért az Aston Villá­tól kapott fontkötegek állnak. Összességében még a fele sem a kiadásoknak. Ezért tartják úgy Liverpoolban, hogy a Vörösök új szupercsapa­tának csak nyernie szabad. Mert különben Souness veheti a kalap­ját... A védelme megerősítésén fára­dozott a bajnoki címről 1967 óta csak álmodozó Manchester Uni­ted. A MU megvette a Queen’s Park Rangers válogatott hátvéd­jét, Paul Parkert, valamint a dán válogatott és a Bröndby kapusát, Peter Schmeichelt. A hírügynök­ségek egyébként már a nyár ele­jén közzétették Schmeichel Ang­liába szerződését, de mindez csak augusztus elején, a kéthetes „pró­ba” után lett végleges. A MU ve­zetőinek a vételárat is sikerült le­alkudniuk: a végső összeg 500 000 font. Schmeichel azért kellett a MU- nak, mert Ferguson nem bízott Les Sealey-ben. A KEK-döntőben is szerepelt kapus az új szezon­ban az Aston Villát boldogítja majd, miután a Vörös ördögök egyetlen font ellenszolgáltatás nélkül átengedték... A Villa ugyan elvesztette legjobb emberét (David Platt a Barihoz szerző­dött, 5.5 millió fontért), de a szlo­vák Jozef Venglost követő mene­dzser, Ron Atkinson merész ter­veket sző. Big Ron megvetette a klubvezetőkkel Cyrille Regist a Coventryből, a már említett Stauntont a Liverpoolból, s — klubrekordot jelentő 1.6 millió fontért — Dalian Atkinsont (a né­ger futballista természetesen csak névrokona a fehér bőrű mene­dzsernek­ a Real Sociedadból. A Villa UEFA-kupás helyre a Villa tör,.­­je azt célozta meg a Leeds United is. A tavaly újoncként a negyedik helyen zárt gárda remek igazolásokkal erősí­tette még tovább csapatát. Min­den ellenkező híresztelés ellenére le tudta szerződteni Steve Hodge­­ot a Nottingham Forestből, elvitte a Chelsea válogatottját, Tony Do­ngót, s a leedsi klub tagjai lettek a Wallace ikrek, Ray és Rod, akik korábban a Southampton Szent­jeit erősítették. Természetesen a legjobbak szűk elitjébe tartozik a bajnoki cím védője, az Arsenal is. A bajnok játékosi kerete csak jelentéktelen változáson ment keresztül a nyá­ron, a kiszemelt svéd erősítés, Jónás Thorn megszerzése nem si­került. Ennek ellenére az Arse­nal célja csakis a bajnoki cím megvédése lehet. A védelme ta­lán a legjobb a ligában, ráadásul újra egészséges Limpar is, a ta­valyi bajnoki cím egyik fő része­se. •/­__sír:_I­L sora áll a Tot-Kérdőjelek tenham neve mellett. A Spttrs a tavaszi FA Kupa-győzelemmel, illetve a Venables, Sugár kettős pénzügyi injekciójával normalizálta pénz­ügyi helyzetét, fényűző vásárlá­sokra azonban nem gondolhatott. Maradt tehát a tavalyi gárda, Gascoigne kivételével. Bár... A kupadöntőn megsérült Gázzo ugyan jogilag a Lazio játékosa lett, de csak az 1992—93-as sze­zontól. Mégpedig abban az eset­ben, ha egy májusi, római orvosi vizsgálat gyógyultnak, terhelhe­­tőnek minősíti a lábát. A Spurs hívei — éppen a minap írt erről a Daily Mail — most arról álmod­nak, hogy talán gyorsabban gyó­gyul Gozzá lába a vártnál, s ak­kor még egy fél idényt a Totten­­hamben is játszik majd. A szezon kezdete előtt feltétle­nül szólni kell arról is, hogy a ta­valyi két (Manchester United, Aston Villa) csapat után az idén már négy angol klub indul az eu­rópai kupákban. A „semleges” Ron Atkinson — az idén nem ér­dekelt Aston Villa menedzsere — szerint a Liverpool az UEFA Ku­pa első számú esélyese, az Arse­nal sem okozna világszenzációt, ha a fináléig masírozna a BEK- ben, s a KEK-ben meg — megint­­csak Atkinson szerint — egyene­sen papírformát jelentene egy Manchester United—Tottenham Hotspur döntő. Atkinson szerint — nyomatéko­sítottam az előbb. Az az igazság, hogy van alapja Big Ron jöven­dölésének ... Dénes Tamás A totó 32. heti eredményei: 1. Dortmund—Bremen 2-1 1 2. Bayern München—Rostock 1-2 2 3. Frankfurt—Schalke 04 5-0 1 4. 1. FC Köln—Stuttgarter Kickera 0-0 x 5. Kaiserslautem—Bochum 1-1 x 6. Nürnberg—Düsseldorf 3-1 1 7. VfB Stuttgart—Karlsruhe 1-0 1 8. Freiburg—Halié 3-1 1 9. Leipzig—Chemnitz 0-0 X 10. Blau-Weiss 90—Hannover 1-1 x 11. Braunschweig—Brandenburg 3-2 1 12. Mannheim—Jena 2-0 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. A szimpatikus néger fiatalember, Mark Walters a Liverpool új szer­zeménye. W­alters a menedzser, Graeme Souness személyes invitá­lására költözött Glasgow-ból a Mersey partjára NEMZETI SPORT 5 U­gye, ma már Ön is nagyon jól tud­ja... Egy újság, amelyből mindent megtud, amit a futball­tól tudni érdemes. Egy újság, amelyben nyilatkozik Franz Beckenbauer, Johan Cruyff, Sándor Károly, Polgár Drumi, Mészöly Kálmán, Verebes József, Ihász Kálmán, Albert Flórián, Nyilasi Tibor, Fischer Pál, Mezey György, Bálint László, Rácz László, Kiprich József, Limperger Zsolt, Kovács Kálmán, Petry Zsolt, s ... ahogy a színházi világban mondják: még sokan mások. Igen, ez az az újság, amely KELL ÖNNEK. A NEMZETI SPORTHESTÓRIA 2. SZÁMA AUGUSZTUS 17-ÉN SZOMBATON MÁR AZ ÖNÉ LEMNT.

Next