Nemzeti Sport, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-02 / 1. szám

2 NEMZETI SPORT Az olimpia előtti legrangosabb férfi kézilabda­tornán, a svédországi Világ Kupán (január 14. és 19. között) az A-csoportban Románia, Spanyolor­szág, Svédország és Dánia, a B-ben Magyarország, a Cseh és Szlovák SZK, Jugoszlávia és a Független Államok Közössége (a volt Szovjetunió) lép pályá­ra. A csoportok azonos helyezettjei Stockholmban döntik el a végső sorrendet. • Berczik Zoltán szövetségi kapitány kijelölte a január 7-én a lengyelországi Bialystokban asztali­tenisz Szuper Liga-visszavágó mérkőzésen asztal­hoz álló csapatot: Harczi Zsolt, Németh Károly és Varga Sándor képviseli a magyar színeket, tarta­lékként pedig a sérült Holló Zsolt helyett Bátorfi Zoltán utazik a lengyel városba. Már a köztársasági elnöki hivatalban van Sza­káll Miklósnak, a Tungsram SC jugoszláviai ko­sárlabdázójának honosítási kérelme. Ha az elnök aláírja a kérelmet, már csak az állampolgári eskü szükséges ahhoz, hogy a kitűnő bedobó honosított játékosként léphessen pályára a lámpagyáriak két amerikai légiósa mellett. • Új év, új törekvések. Ennek szellemében küldte el a hazai kosárlabdacsapatoknak az MKOSZ Já­tékvezetői Bizottsága új kiadványát, amelyben a sípmesterekkel szembeni követelményeket, s a bí­rói feladatok egységes meghatározását rögzítette. • Németországba utazik csütörtökön a Dunaférr SE férfi kézilabdacsapata, amely külföldi edzőtá­borozása idején a sportágat népszerűsítő nosztal­gia-mérkőzésen találkozik az 1978-ban világbaj­nokságot nyert német válogatottal. • Larisza Poljak, a Szegedi ESK NB I-es női kézi­labdacsapatának egykori játékosa a Vasas Citadel­la Night Club együttesében folytatja pályafutását. Megkezdik a „hosszú menetelést" a súlyemelő olimpiai keret tagjai: január hatodikától a nyári játékok nyitányáig a tatai edzőtáborban készül­nek. A tornaszövetség elnöksége a nyilvántartásba vé­teli kérelmek elbírálására öttagú állandó bizottsá­got nevezett ki, amelynek vezetője hivatalból a MOTESZ főtitkárhelyettese, Szuh Csaba. A bizott­ság tagjai: Tihanyi Endre, Laminé Káli Edit, dr. Sós László, Nyulasi Sándor. A sportakrobatikához pártol Katics László; ja­nuártól a TFSE tornásznői után az Építők SC sportakrobatáinak edzője lesz. • Gránit­ Éva, a női cselgáncsválogatott nehézsú­lyú versenyzője influenzás, ezért egy hétig nem vehet részt az edzésmunkában. Sípos István, az ismert szegedi ultramaratoni fu­tó, aki az ősszel New Yorkban tizenöt napon be­lül teljesítette az ezer mérföldet, szerződést kötött az adidas magyarországi képviselőivel, s 1992-ben is a világhírű cég szerelésében versenyez. • Megváltozott a CEV Kupa menetrendje. Az egyetlen, még érdekelt magyar együttes, a Tungs­ram női röplabdacsapata a negyeddöntő első mér­kőzését az olasz Pescopagano Matera ellen idegen­ben játssza január 15-én, a visszavágót pedig 22- én 17 órakor a Megyeri úton rendezik. • Monspart Sarolta a napokban elrepül Ausztráliá­ba, ahol a Nemzetközi Tájékozódási Szövetség (IOF) elnökségi ülésén vesz részt. • Megállapodott egymással a Szeged SC és az UTE: eszerint a tavaszi idényben már a szegedieknél sze­repel Varga Attila és Wagner Zsolt, az újpestiek két labdarúgója. Elkészült az 1991. évi teniszranglista, amelynek élén a nyíregyházi Krocskó József, illetve az Eu­­rópa-bajnoki bronzérmes, Földényi Annamária található. Megjelent a Nemzeti Sport — West legújabb száma A TARTALOMBÓL: Fekvő rendőr, tuti rendőr • Nyugdíjba megy Júlia Milller? • Az év sportoléiról – Válogatott naplósá­­gok, avagy a botrány elmaradt • Gretzky a szuper­sztár A DÍJAK: Utazások Münchenbe és Párizsba Ismét az árusoknál, majd hetente jön az újabb Nem­zeti Sport — West... és az ára csak 19.50 Ft. /(F2\C)SG)231?1---------1__ . „ , ... Főszerkesztő: Szekeres István. / Főszerkesztő-helyettes: ------ / Gyenes J. András Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest, XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Telefon: 138-4366. Telefax: 138-4248. A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató. Rovatszerkesztők: Kocsi Tibor (csapat- és szabadidő­­sportok, 138-2452), Lakat T. Károly (magyar labdarúgás 138-4426), Róth Ferenc (egyéni sport­ok, 138-4216), Török Péter (külföldi labdarúgás, 138-4426). Készül a Szikra Lapnyomdában, Budapesten­. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hír­­lapkézbesítő hivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, K­ Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapcs­átási Irodánál (HELIR). 1900 Budapest, XIII., Lehel út 1’6/a., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalásiak a N­ELIR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 354 f­o­­rint, negyedévre 1062 forint, fél­évre 2124 forint, egy évre 4248 forint. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Bp., ISSN 0866-2517. * * * * * Egyperces interjú Balogh „Bábu” nem pihen Az utolsó pillanatokban si­került telefonvégre kapnunk Balogh Juditot, a francia Ra­­cing Paris és a magyar válo­gatott kosárlabdázóját, aki az ünnepeket itthon — s a vá­logatottal egy finnországi tor­nán — töltötte, ám január 2- án reggel már vissza is in­dult a francia fővárosba. — Miért ez a nagy sietség, nincs idő a pihenésre? — Nem tudok tovább ma­radni, mert a hét végén már újabb forduló lesz a francia bajnokságban. Szeretnénk folytatni a jó szereplést, hi­szen egyelőre őrizzük máso­dik helyünket. — A Racing, amely egy csoportban szerepel a pé­csiekkel a Ronchetti Kupa középdöntőjében, milyen esé­lyekkel várhatja a folytatást? — Jövő szerdán éppen Sztojkovicsékat fogadjuk Pá­rizsban, ám szerencsére, leg­alábbis számunkra már nincs tétje a találkozónak,­ hiszen azzal, hogy idegenben legyőz­tük az olasz Priolo együtte­sét, már továbbjutottunk. — Mikor találkozik újból a válogatott tagjaival itthon? — Ezt pontosan még nem tudom, de nagyjából egyidő­­ben lesz vége a francia és magyar pontvadászatnak. Ad­dig telefonon tartom a kap­csolatot Pálinkás József szö­vetségi kapitánnyal, s ahogy szükség lesz rám, azonnal jö­vök újból haza. S. I. Újévi tornák Az Építők HC gyeplabda­csapata nagypályás (műfü­ves) nemzetközi tornán szere­pel január 3. és 9. között a spanyolországi Barcelonában. A Real Polo Barcelona által rendezendő 14. Los Reyes Kupán tizennégy férfi, vala­mint hat-hat női és ifjúsági csapat — köztük a CJ de Bilbao, a CC de Madrid, az El Salvador de Zaragoza , továbbá argentin, angol és belga egyesületek is indul­nak. Ugyanebben az időben a Bp. Volán SC férfi-, és a Ta­bán SE női csapata nemzet­közi tornán vesz részt Mün­chenben. Kupasorsolás az MLSZ-ben A szövetség új székhelyén, a Népstadion toronyépületé­ben tartják január 6-án 10 órakor a Magyar Kupa sor­solását. A 16 élvonalbeli csa­pat mellett tíz másodosztályú — a Hatvan-Deko, a Békés­csaba, a Miske, az Új Baráz­da Tsz SE, a Nagykanizsa, a Szekszárd, az Ajkai Bányász, a ifj. Kér. TVE, a Csepel és a B'-’i SE —, négy NB III-as — Balmazújváros, Metripond, Celldömölk, Pénzügyőr — és két, a Szabolcs Szatmár-Be­reg megyei bajnokságban szereplő csapat, a Baktaló­­rántháza és az Ibrány — vár­hatja a februári folytatást. A nyilvános sorsolás után fél órával kerül sor az NB I-es csapatok tavaszi prog­ramegyeztetésére. Január 7-én az NB II-es klubok képviselőit várják a szövetségbe. Fél tizenegykor a Nyugati csoport, egy órával később a Keleti csoport prog­ramegyeztetését tartják. Szóljon bele az életünkbe! Tisztelt Olvasó! A legtöbb közvetd­.Anv-kutatásban c*‘--r ,■■■-t vagy nemmel kell válaszalm mi azonban topWat kérünk öntől. Őszinte meggyőződéssel mondhatjuk. h0»5' olvasóink vé­leménye valóban értéket jelent a s,*prS£38t6se* számára, hiszen a célunk, hogy még jobb, tartalmasabb, olvasmá­nyosabb legyen a Nemzeti Sport. Kérjük, válaszoljon a kérdéseinkre, megéri, mert a min­ket soraival megtisztelő levélírók között értékes tárgyju­talmakat sorsolunk ki. Írjon­ önnek és nekünk is hasznos lehet! 1. Mióta olvassa a Nemzeti Sportot? 2. Melyik a kedvenc sportága? 3. Kikről, milyen témákról olvas szívesen? 4. Családjában hányan olvassák lapunkat? 5. Az Ön közelében lévő újságárusokhoz kevés, vagy túl sok Nemzeti Sport érkezik? 6. Ha kedvezményekben részesülne, szívesebben válasz­taná az előfizetéses formát? 7. Mi az, ami az ön számára érdektelen az újságunk­ban, vagyis melyek azok a cikkek, amelyeken könnyű szívvel átlapoz. 9. A posta pontosan, vagy késve juttatja el Tisztelt Olvasónkhoz a Nemzeti Sportot? 9. A tudósításokkal elégedett, vagy mást vár tőlünk? 10. Hány különböző napilapot olvas? 11. Cikkeink terjedelméről (hosszúságáról), külső megje­lenési formájáról mi a véleménye? 12. Stílusát tekintve, mely szerzőink írásait kedveli leg­inkább? 13. Mi az, ami az Ön véleménye szerint hiányzik a Nem­zeti Sportból? 14. Kedvenc rovata? 15. A műholdas tévécsatornákon figyelemmel kiséri-e a sportközvetítéseket? 16. És kérjük, írja le egyéb észrevételeit is. Címünk: Nemzeti Sport szerkesztősége. 1133 Bp. Visegrádi u. 115. A borítékra kérjük írja rá: Szóljon bele az életünk­be! III.­­ ♦ 1992. január 2. Fa Nándort elnökké választották Fa Nándort választották a Párizsban megalakult „60 lá­bas egytörzsű nyitott hajóosz­tály világszövetség” elnöké­vé. Az ez év nyarán véget ért 3. BOC Challenge föld körüli szóló­vitorlásversenyen nagy nemzetközi elismerést szer­zett 38 éves magyar óceáni szólóvitorlázó-hajó­­tervező és -építő „vizes­­karrierje” úgy tűnik, felfelé ível. Közben itt a következő kihívás, az 1992. novemberé­ben rajtoló nonstop föld kö­rüli vitorlásverseny, a Fran­ciaországból induló Vendée Globe Challenge, aminek szintén résztvevője lesz a magyar vitorlázó. Amint azt Fa Nándor hírül adta, az eddig megrendezett földkerülő és más óceáni versenyek tapasztalatai ad­tak okot a Világszövetség megalakulására. Versenyről versenyre több a baleset, a tragédia, más a rendezőknek és a résztvevőknek az érde­ke. A rendezők biztonságra, míg a hajótervezők, verseny­zők és szponzoraik a mind nagyobb teljesítményre töre­kednek a siker és hírnév ér­dekében. Az „International 60 foot Monohull Open Class A­sso­­ciation” párizsi székhelyű és a világ valamennyi 60 lábas egytörzsű hajóval, versenyzé­si szándékkal rendelkező vi­torlázóját, tulajdonosait és szponzorait tömörítő érdek­­védelmi szövetség. A világszövetség első, egy évre választott elnöke Fa Nándor, elnökhelyettese a legutóbbi BOC Challenge ab­szolút győztese, Christophe­ Auguin (Franciaország), a szövetség titkára a világ első női föld körüli versenyzője, Isabelle Autissier (Franciaor­szág). ZTE-Keraklith- Kormend Hunor DMTE 8-11 Az eredmény láttán ne ijedjen meg senki. Az eger­­szegi és a körmendi kosara­sok aranykeze nem rándult görcsbe, ugyanúgy beletalál­tak a gyűrűbe, mint eddig. Ez az eredmény ugyanis a két csapat labdarúgó-találko­zójának eredménye. A zala­egerszegi sportcsarnokban megrendezett szilveszteri matinén az ezres nézősereg kitűnően szórakozott, a sze­replők eddig is példás barát­sága tovább erősödött, de hasznát látták a rendezvény­nek a városban átmenetileg otthonra lelt jugoszláviai me­nekültek is, ugyanis az ön­kéntes belépti díjakból ösz­­szegyűlt összeget a megsegí­tésükre fordították. Irány Japán! Jóformán pihenő nélkül teltek (és telnek) az ünnepek az olimpiára készülő cselgán­­csozók számára. A keretnek még szilveszter délelőttjén is tart edzést Moravetz Fe­renc szövetségi kapitány, s utána csak rövid időre kö­szön el versenyzőitől. Ja­nuár 2-án és 3-án napi két edzés lesz, s négy nappal később, 7-én már útra kel­nek Japánba, ahol a Soriki Kupa elnevezésű nemzetközi főiskolásversenyen lépnek ta­tamira. Megtudtuk a szövetségi ka­pitánytól, hogy a tervezett csapatban valószínűleg vál­tozás lesz. A 95 kilós Ko­vács Antal a vizsgái miatt nem utazhat­ majd az ázsiai országba. A tokiói verseny­re január 11-én és 12-én ke­rül sor- s a csapat utána még nyolc napot edzőtáboro­zik a szigetországban. A tervek szerint a követ­kező együttes kel útra Ja­pánba. 60 kg: Tar. 65 kg: Csák. 71 kg: Hajtós. 78 kg: Zsoldos. 86 kg: Korbel. + 95 kg: Csősz. CSÜTÖRTÖK SAKK: Korcsoportos 9, 11, 13, 15 éves fiúk és lányok országos bajnoksága. 7. for­duló, Paks, Dózsa György út 95., 9. ­ Jó tudni! ! Sítájfutóversenyt rendez — több kategóriában — vasár­nap a Normafánál a Kabulon SC. Jelentkezés 9.30-ig a 90-es busz végállomása mö­götti célban. Halálozás Érzékeny veszteség érte Győr sportéletét. Életének 56. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Mor­vai Lajos (Guszti) a Győri ETO egykori labdarúgója. A Győrött igen népszerű, köz­kedvelt sportember tagja volt az ETO 1963-ban NB I-es bajnokságot nyert csapatá­nak. Nemcsak a bőr-, hanem a fehér kaucsuklabdát is boszorkányos ügyeséggel ke­zelte, ezt bizonyítja, hogy asztaliteniszben is nyert or­szágos bajnokságot, férfi pá­rosban. Temetése január 4-én, szombaton 15 órakor lesz Győrött, az Újvárosi te­metőben.★ Életének 66. évében, 1991. december 22-én, váratlanul elhunyt Balla Gyula, a Tata­bányai Bányász egykori labdarúgója. A volt gólerős középcsatár sikeres játékos­­pályafutását befejezve, hosz­­szú éveken át volt a labda­rúgó-szakosztály vezetője. A sors kiszámíthatatlan­sága, hogy felesége, 1991. de­cember 26-án hunyt el. Balla Gyulának és feleségének hamvasztás előtti búcsúztatá­sa 1992. január 3-án, pénteken 11 órakor lesz Tatabányán az Újtelepi Temetőben (Új Ra­vatalozó). Hírrovatunkat szerkesztette: Sínkovics Gábor Pénteki számunk hírszerkesztője: Tarpay László (138-4296)

Next