Nemzeti Sport, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-01 / 31. szám

2 NEMZETI SPORT Atlétika. A magyarok is meghívást kaptak a nem hivatalos váltófutó Európa-bajnokságra. Jú­nius 5-én Sheffieldben a 4X200 m-es férfi és női valamint a női svédváltónk (100 m, 200 m, 300 m, 400 m) rajtolhat.• Asztalitenisz. A magyar férfiválogatott már­cius 10-én itthon, március 17-én pedig idegenben lép asztalhoz a hollandok ellen. Az eredmény­től függően vagy a magyar, vagy a holland vá­logatott esik ki a Szuper Ligából. Birkózás. Elküldte előnevezését a május 1. és 3. között Kaposvárott megrendezendő 35. szabadfo­gású Európa-bajnokságra a német, a finn, az al­bán, a román és az izraeli szövetség. • Cselgáncs, ötszázezer forinttal támogatja Kecs­kemét önkormányzata Zsoldos Zsoltnak, a Kecs­keméti SC sportolójának olimpiai felkészülését. • Karate. Elutazott a belga nyílt bajnokságra a Furkó Kálmán és Adámy István vezette kio­­kusinkai­ válogatott tíz versenyzője, köztük Ben­­cze Antal, valamint Györkös László, az őszi nyílt brit bajnokság győztese. Kézilabda. Két kapust igazolt az ózdi Kohász NB I-es férficsapata: az ukrán Oleg Perekrovi­­tos és a sóti­vadkerti Grandjean Gábor már a fekete-fehérek színeiben lép pályára a február 8-án kezdődő — a bennmaradásért folyó — rá­játszásban. Kosárlabda. A BSC Szarvas első osztályú női csapatának irányítója, Frankó Anna is megsé­rült, a kezét gipszbe tették, így kérdés, hogy a rájátszásban a jövő hét végén pályára léphet-e az MTK ellen.• Labdarúgás, NB I. Kalvach József, a Váci Izzó labdarúgója Pesterzsébeten kezdte meg a felké­szülést, s ha a két klub meg tud egyezni, Kal­vach tavasszal az ESMTK-Bauinvest játékosa lesz.• Labdarúgás, NB II. Befejezte játékos-pályafu­tását Kófiás Tibor, a Mohácsi Új Barázda TSZ SK védője. A klub ugyanakkor számíthat már két fiataljára, a leszerelő Ritterre és Vár­bara. • Labdarúgás, NB III. Gödöllői Futball Club né­ven kezdi a tavaszi idényt a Mátra-csoportban szereplő Gödöllői SC. Labdarúgás, ifjúságiak. Február 28-án Cson­g­­rád megyében rendezik a tizenhat éven aluli já­tékosok Magyarország—Románia mérkőzését. Az illetékesek február 3-áig döntenek arról, hogy a meccset Szegeden vagy Makón játsszák-e. "­­ Labdarúgás, nők. Ligaértekezletet tartanak a BLSZ-ben a női labdarúgóklubok képviselői feb­ruár 4-én, 11 órakor. A megbeszélésen a tavaszi bajnokság menetrendje és a válogatott program­ja kerül napirendre. Lovassport. A Magyar Lovas Kör hódmezővá­sárhelyi klubja február 2-án 10.30-kor a helyi zeneiskola nagytermében közgyűlést tart. • Motorcsónaksport. Elképzelhető, hogy Csepregi György mellett Mihaldinecz Rudolf i­s rajthoz áll a motorcsónak F—1-sorozat ez évi versenyein. A dunaújvárosi pilóta eddig az F—3 mezőnyében jeleskedett.• Ökölvívás. Veszélybe került a miskolci Városi Sportcsarnokba február 21-ére tervezett profi ököl­vívógála, mert a rendezők eddig csak 260 000 forintot tudtak a szponzoroktól összegyűjteni, holott az esemény megrendezéséhez csaknem két­millió szükséges­ e Ritmikus sportgimnasztika. Levélben fejezte ki jókívánságait az önállóvá vált szövetség jövőbe­ni tevékenységéhez dr. Horváth Balázs tárca nélküli miniszter és Pierre Chabloz, az Európai Torna Szövetség elnöke. • Röplabda. Hejőcsabára tart a Kazincbarcikai Vegyész egy éve „várólistán lévő” két játékosa: Nagy Péter és Gyenes István, a tavalz idényt a „Cementeseknél” szeretné kezdeni. Sportlövészet. Kuti Gusztáv, a BPLE volt edzője lett a Bp. Honvéd sportlövőszakosztályá­nak új igazgatója.• Teke. A magyar válogatott április 18-án és 19-én megmérkőzik a horvát válogatottal. Hor­vátországot — Szlovéniával együtt — a közel­múltban vette föl tagjai közé a nemzetközi szö­vetség, így két erős csapattal bővül a magyarok vetélytársainak száma a májusi világbajnokságon.­­ Úszás. Két évtizedes szünet után Szigetváron újra megindult az úszóélet: tanfolyamok indul­tak és a szülők segítségével úszószakosztályt szerveznek a helybéliek. Megjelenés előtt a Képes Nemzeti Sport Három új főszerkesztő­helyettes lapunknál Február 1-jétől a Nemzeti Sport Kft. tulajdonába került a Képes Sport. A patinás sporthetilap feb­ruár 11-től keddenként, új formában jelenik meg, Képes Nemzeti Sport címmel, lapunkkal azonos árban. Keddenként a Nemzeti Sport nem jelenik meg, a képes lap azonban közli a legfontosabb napi információkat. Előfizetőink mindenféle külön fi­zetés és intézkedés nélkül keddenként ezt az új­ságot kapják meg. A Képes Nemzeti Sport főszerkesztője Gyenes J. András lett, s az ő személye kapcsolja össze a két lapot, miután változatlanul főszerkesztő-helyettes marad szerkesztőségünkben. A Nemzeti Sportban február 1-jétől további három főszerkesztő-helyet­tes dolgozik. Cser Kovács Gábornak, Lakat T. Ká­roly­nak és Naményi Józsefnek kis házi ünnepség keretében Borbély Pál, a Nemzeti Sport Kft. igaz­gatója adta át a megbízólevelet. Barcelona ’92 Az Országos Testnevelési és Sporthivatal, valamint a Ma­gyar Triatlon Szövetség a Barcelona ’92 elnevezésű olimpiai ötpróba idei esemé­nyeit szervezők részére megbeszélést tart feb­ruár 1-jén Budapesten, a Bp. Honvéd kajak-kenu te­lepén (III., Óbuda, Hajó­gyári-sziget). S hogy ne legyen túl „szá­raz” a program (a tavalyi akció értékelése, s az idei gondok, örömök megbeszélé­se), a sportemberek rendel­kezésére áll majd a létesít­ményben található szauna és kondi­terem. Orosz középcsatár Tatabányán Megérkezett Tatabányára V­jacseszlav Onucsin orosz labdarúgó. A másodosztályú Jekatyerinburg (régi nevén: Szverdlovszk) 27 éves kö­zépcsatárának próbajátékon kell majd megnyernie ma­gának a Bányász szakveze­tését. A bajnokságban a ta­bella utolsó előtti helyét el­foglaló, egykor szebb napo­kat látott klub hívei abban reménykednek, hogy az új szerzemény megszünteti majd csapatuknál a vészes gólszegénységet. Ugyancsak jó hír a tatabányai szurko­lók számára, hogy a váloga­tottat i­s megjárt Sass Jánost az MTK további fél évre kölcsönadta a Bányásznak. Elrepültek az öttusázók Az öttusa olimpiai keret dr. Török Ferenc vezetésével pénteken Bécsből elrepült a Kanári-szigetekre, ahol a spanyol válogatottal kéthe­tes közös felkészülésen vesz részt. A Fábián László, Ma­daras Ádám, Martinek János, Mizsér Attila és Kálnoki Kis Attila összeállítású csa­patból az elmúlt napokban többen betegek voltak, remé­lik, hogy a melegebb éghaj­laton végre egészségesen és zavartalanul készülhetnek az egy hónap múlva kezdődő nemzetközi versenyidényre. Külföldön készültek Alaposan felkészültek a a Tátrában, a kajak-kenu­ C­samádi Árpád Központi sakk 30—30-as csoportokban Sportiskola versenyzői az Szlovákiában, a vízilabdások idei versenyidényre. Az öt­ pedig Hollandiában vettek tusázóik Olaszországban és részt közös edzőtáborozáson. Futball - Az Asztali Labdarúgó Szö­vetség közzétette a sportág tavaszi, hazai versenynaptá­rát. Szinte minden hónapra jut egy-egy rangos esemény. Március 7—8-án Kecskemé­ten egyéni viadalt, áp­rilis 4—5-én orosházi Vihar­sarok Kupa csapatvetélkedőt rendeznek. Első alkalommal asztalon is bonyolítják le a Magyar Ku­pa egyéni küzdelemsorozatát (május 9—10), majd május 23—24-én az országos egyéni bajnokság következik Vácott. A félév Tiszavasváriban július 18—19-én egyéni ver­sennyel zárul, Nemzetközi Sport- és Játékfesztivált bonyolítanak le, s ezen a vidékbajnokság mezőnye is verseng. ^ sport! ——----------------------1­­ M Mamm I Főszerkesztő: Szekeres István. ’mb I / Főszerkesztő-helyettes: -------------------------------­ Gyenes J. András Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest, XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, PL: 701/437. Telefon: 138-4366. Telefax: 138-4248. A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató. Rovatszerkesztők: Kocsi Tibor (csapat- és szabadidő­sportok: 138-2452), Lakat T. Károly (magyar labdarúgás 138-4426), Róth Ferenc (egyéni sportok, 138-4216), Török Péter (külföldi labdarúgás, 138-4426). Készül a Szikra Lapnyomdában, Budapesten. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hír­­lapkézbesítő hivatalnál, a hírlapkézbes­ítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a H­írlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) 1900 Budapest, XIII., Lehel út 10 a., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással, a HELIR Postabank Rt.: 219-98636 021-02799 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 354 fo­rint, negyedévre 1062 forint, fél évre 2124 forint, egy évre 4248 forint. Megjelenik naponta. Index: 25 ''04. Vidék: ISSN 0866-2525. Bp.: ISSN 0868-2517. • « « • * III. 31. ♦ 1992. február 1. Testnevelők jutalmazása A Fejér Megyei Diáksport Szövetségnél régi hagyo­mány, hogy a legjobban dol­gozó testnevelőket megjutal­mazzák. Szerdán délután Székesfehérvárott a megyei sportigazgatóság­­székházában Paál Huba, a Fejér megyei közgyűlés elnöke adta át a jutalmakat B­oromissza La­josáénak (Dunaújváros), Ku­­ruczler Pálnak (Lajoskomá­­rom), Ónodi Bélának (Mór), Pók Jánosáénak (Gárdony), Steincz Ádámnak (Sárbo­gárdi Árvainé Petrás Anná­nak (Dunaújváros) és Kalo­csai Lászlónénak (Székesfe­hérvár). Roxin nyárig kényszerpihenőn A legjobb magyar labda­­rúgó-játékvezetők szokásos idény előtti edzőtáborozását az idén február 5. és 9. kö­zött rendezik meg, de nem a szokott helyen, Dunavar­­sányban, hanem Mátraházán. Az élvonal tagjai közül hiá­nyozni fog Roxin György, aki lapunk értékelése szerint tavaly az év játékvezetője lett. Roxint az ősszel csak két ízben láttuk a pályán, s elterjedt a hír, hogy abba­hagyja a bíráskodást. Ezzel szemben az igazság az, hogy csupán betegsége miatt kényszerül pihenőre, bár az is tény, hogy a Videoton- Waltham-UTE mérkőzés után valóban pihentették há­rom héten át. A visszatérés viszont azért maradt el, mert egyre jobban fájt a veséje. Amint megtudtuk, a téli holt idényben úgy határoz­tak Nagy Miklós JB-elnök­­kel közösen, hogy a teljes felgyógyulás érdekében ki­hagyja a tavaszi idényt, s ősszel — remélhetően immár teljesen egészségesen — újra felhúzza a fekete mezt. KIEMELKEDŐ SPORTESEMÉNYEK SZOMBAT ASZTALITENISZ. Buda­­pest-ba­jnokság, II., Marczi­­bányi tér 13., férfi páros 9.30, férfi egyes selejtező 11.30, férfi egyes főtábla 14.30. — ATLÉTIKA. Felnőtt és ifjúsági Budapest-bajnokság, Olimpiai Csarnok, 11. BIRKÓZÁS. Papp László­­emlékverseny, országos sza­badfogású felnőttviadal, Ü­llői út, FTC-csarnok, 9. CSELGÁNCS. Országos fel­nőtt rangsorverseny, Debre­cen, 9.30. GYEPLABDA. Nemzeti Sport—Óváry Albert Kupa, nemzeti terembajnokság. Építők népligeti csarnoka, 8. KÉZILABDA. NB I. Rá­játszás. Nők. A-csoport: Sze­gedi ESK—DVSC, Szeged, 11, Andorka, Schóber. KOSÁRLABDA: NB I. Fér­fiak. A-csoport: Bp. Honvéd —Csepel SC, Dózsa Gy. út, Ifi, Harsányi, Szabó Gy. Videoton SC—Kaposcukor SE, Székesfehérvár, Berényi út, VOK-csarnok, 18, Nagy J., Major I Gy. Atomerőmű SE —Soproni KC, Paks. Városi Sportcsarnok, 17, Váradi, dr. Páli. B-csoport: Nagy­kőrösi Konzervgyár IvK— Univer Kecskeméti SE, Nagy­kőrös, Ceglédi út, 17, Ritter, Smich. Magyar Kupa. Nők. Halálozás Pálinkás János, a Gamma volt kapusa és későbbi edző­je január 26-án, 73 éves ko­rában elhunyt. Pálinkás András, a Kispest-Honvéd kapusedzője édesapját gyá­szolja az elhunytban. Temetés Szilágyi Jenő, egykori sok­szoros bajnok hosszútávfutó hamvasztás előtti búcsúztató­ját február 4-én, 15 órakor tartják a kistarcsai temető­ben. A legjobb nyolc közé jutásért: DVTK-SeM—Soproni VSE­­Raabersped (második mérkő­zés), Miskolc, Nagyváthy u., 16.30, Simó, Kóthay. SPORTLÖVÉSZET. OTP Kupa nemzetközi légfegy­veres verseny, Szekszárd, 8.30. TENISZ. Magyarország— Lengyelország Davis Kupa­­mérkőzés, Folyondár u., Ma-­rovits, lányi—Dabrowski, Iwanski, 15.30, VIVAS. Kard VK a Herz Hungária Kupáért, Nemzeti Sportcsarnok, selejtező: 8, döntő: 17. VÍZILABDA. OB I. Fér­fiak: OSC Bam­per—Bp. Spartacus, Komjádi uszoda, 17.45, Szentgyörgyi, dr. Ile­­csei. Tungsram SC—UTE, Hajós A. uszoda, 16.30, Kosz­­tolánczy, Székely. LABDARÚGÁS Kisalföld Kupa serdülő teremtorna, Győr, Magvassy sportcsarnok, 9. Nemzetközi mérkőzés. Győ­ri Rába ETO—Dinamo Bucu­­resti, Győr, 11. Előkészületi mérkőzések. MTK—Siófoki Bányász, Sal­gótarjáni út 11. BVSC-Novép —III. Ker. TVE, Tatai út, 11. FTC—Contrast FC, Népliget, 10. UTE—Bp. Hőerőmű, Me­gyeri út, 11. Soproni LC— Videoton, Sopron, Káposztás u... 11. Tatabányai Bányász— Nyergesújfalui Viscosa, Tata­bánya, 10.30. Kispest-Honvéd—Kábai Egyetértés, Gránit-pálya, 13.30. Új Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa: Boly—Siklós, Boly, 14. PMSC-tartalék— Komlói Bányász, Pécs, 11. K. Honvéd—Bonyhád, Kaposvár, 14. Hírrovatunkat szerkesztette: Dobozy László . Vasárnapi számunk hí­rszerkesztőj­e: Szűcs Miklós (130-2452)

Next