Nemzeti Sport, 1992. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1992-05-02 / 120. szám

2 NEMZETI SPORT A férfitorna EB legkorábban érkező részvevői az írek és a norvégok, ők már öt nappal a ver­seny kezdete előtt, május 11-én Budapest vendé­gei lesznek. • Kuti Kis Rita, a bogláriak tehetséges fiatal te­niszezője is a között a négy, 14 éven aluli leány versenyző között van, akiknek az Európai Tenisz Szövetség (ETA) az elmúlt esztendő eredményei alapján az „Év játékosa” címet adományozta. • A Barcelona ’92 Olimpiai ötpróba kerékpáros próbáját május 16-án bonyolítják le, kilenc hely­színen: Szegeden, Győrött, Zalaegerszegen, Buda­pesten, Debrecenben, Szekszárdon, Szolnokon, Miskolcon és Pécsett. Még mindig nem túl késő az edzéseket elkezdeni! • Íjászegyesület alakult a Borsod megyei Prü­gyön, „első nekifutásra” ötven sportolót igazoltak le. A szezon első nemzetközi versenyére utaztak a magyar motorcsónakosok, a hét végi pozsonyi viadalon az S 750 kategória pilótái versenyeznek, akik a két hét múlva kezdődő, olaszországi VB-re készülnek.• Kropkó Péter, a legjobb hazai triatlonista hét­fői balesete miatt nem tett kísérletet csütörtökön Szuromi György tavaly felállított 200 km-es ke­rékpáros országos csúcsának a megdöntésére. A traktorral ütköző, könnyebben megsérült snintról nem tett le tervéről, még az idén megpróbálkozik a rekordjavítással. Tájékozódási mountain bike-versenyt rendeznek augusztus 23-án Veszprémben. A ma még ritka­ságszámba menő viadalra nem csupán amatőr és profi sportolók jelentkezését várják a szervezők, hanem szívesen látnának kerékpáros rendőröket is.• Lemondott a Magyar Ökölvívó Szövetség el­nökségében betöltött tagságáról Kincses Ferenc, a Vasas öklözőinek szakosztályvezetője. Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövet­ség elnöke a Nemzetközi Atlétikai Szövetség meg­bízásából edzőtanfolyamot vezet Puerto Ricóban. • Kiskunfélegyházán rendezik meg május 8—9— 10-én a leány­kadett kosárlabda-bajnokság dön­tőit. Az asztalitenisz NB I március 23-tól elhalasz­tott rangadóját, a BVSC—Postás SE férfimérkő­zést május 6-án 17 órakor játsszák a BVSC Sző­­nyi úti sportcsarnokában. • Neumann György, a Miskolci Ifjúsági Szövetség fiatalon elhunyt munkatársa emlékére május 3- ára 8 km-es túrát írtak ki. Az indulókat 8 órá­tól Ómassán várják. A három és fél órás szint­időn belül célba érkezők között értékes tárgyakat sorsolnak ki. A Komáromi Napok ’92 rendezvénysorozat zá­rófelvonásaként kispályás labdarúgótornát ren­deznek május 3-án 10 órától a Komáromi FC pá­lyáján. A tornán részt vesz a színészválogatott, a Parlament és a Külügyminisztérium, valamint Észak- és Dél-Komárom önkormányzati váloga­tottja. Puskás Ferenc nemzetközi vízilabda-játékveze­tőnk is bíráskodni fog a május 8-tól 10-ig ren­dezendő barcelonai nemzetközi tornán. • Budaörsről indul, s sikere esetén oda is tér Vissza , miután körberepülte hazánkat — Kin­cses Ferenc sárkányrepülő pilóta, aki május 2-án hajtja végre egyedülálló csúcskísérletét. A reggel­től estig tartó légi utat csa­k egyszer, a táv felé­nél, Szegeden szakítja meg. • Megjelent a Teke című lap áprilisi száma, mely tartalmazza a májusi pozsonyi világbajnokság programját, ismerteti az új minősítési szabályza­tot és a tagságikönyv-cserével kapcsolatos tudni­valókat.• Gondoskodott az utánpótlásról Porubekné Nyá­ri Virág, a Vasas SC női röplabdacsapatának vá­logatott játékosa, aki a napokban adott életet Lil­la nevű leánygyermekének. A NIKE szponzorálja a május 23-án, a budai alsó­ rakparton rendezendő duatlongálát, amelyen a sportág május elsejei országos bajnokságának első harminc férfi és első tíz női helyezettje in­dul. A nemzetközi szövetség megküldte a teke-világ­bajnokság­ (Pozsony, május 17—23.) sorsolását és pontos időbeosztását, egyben jelezték, hogy a kö­zelmúltban elismert országok közül — Szlovénia és Horvátország mellett — Észtország is nevezett a VB-re. /IfiSvtülBOSETIO ■! Főszerkesztő: Szekeres István. / Főszerkesztő-helyettesek: Cser­e / Kovács Gábor, Gyenes J. András,­­ ■ ----------------| Lakat T. Károly, Naményi József. Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest, XIII. Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, PL: 701 437. Tel.: 138-4366. Telefax: 138-4248. Telex: 22-5245. A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató. Rovatszerkesztők: Kocsi Tibor (csapat- és szabadidő­­sportok, 138-2452), Róth Ferenc (egyéni sportok, 138- 4216), Török Péter (külföldi labdarúgás: 138-4426). Labdarúgórovat: 138-4426. Készült a Szikra Lapnyomdában, Budapesten. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hír-­ lapkézbesítő hivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). 1900 Budapest, XIII., Lehel út 10/A., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással, a HELIR Postabank Rt.: 219-98636, 021-027­9 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 354 fo­rint, negyedévre 1062 forint, fél évre 2124 forint, egy évre 4248 forint. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Bp.: ISSN 0866-2517. • • • • ! Boldog születésnapot! DR. MENDELÉNYI TAMÁS (1936. május 2-án született) kardvívó Rómában szerepel­ az aranyérmes csapatban. Ellőt­te két világbajnokságon szerzett első helyezést az együttes tagjaként. A legendás hírű muskétások (Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál) visszavonulása után Tokióban Pézsa révén csak az egyéni versenyben kísérte siker a ma­gyar kardvívók szereplését. Mendelényi Tamás annak idején a Vasasban kezdte, a Vasutasoknál folytatta, s tulajdon­kép­pen 1953-ban figyeltek fel tehetségére, amikor megnyerte az ifjúsági világbajnokságot. Édesapja hivatását követve orvosi diplomát szerzett, de vívómesterként tevékenykedett, a vá­logatott mellett is segédkezett. A hetvenes évek végén Ang­liába távozott, ahol edzőiként dolgozik. Itthon élő felesége, Ágoston Judit 1954-ben Tokióban volt a győztes tőrvívócsa­­pat tagja. Köszöntjük Mendelényi Tamást ötvenhattodik szü­letésnapján. B. NAGY PÁL (1935. május 2-án született) párbajtőrvívó Mexikóban volt tagja a győztes együttesnek. A Tokióban bajnokságot nyert gárda ta­gjai közül Bárány Árpád, Gábor Tamás éss Kausz István visszavonult, ezután került a csapat­ba. Jórészt annak révén, hogy 1935-ben a rendkívüli erős hazai mezőnyben megnyerte a bajnokságot. Hazai sikerét 1940-ben tudta megismételni. A világbaj­nok­ságokon nem kí­sérte siker szereplését. Három világversenyen (1936, 1967, 1969) lépett a pástra, de a csapat egyszer sem került a dobo­gó legmagasabb fokára. A rendkívül megbízható, szerény sportember igazi lokálpatrióta, a válogatott edzéseire annak idején Szolnokról járt fel, ma is a Tisza-parti városban él. Köszönetjük ötvenhetedik születésnapján. Kővári kedveli, mégis megszüntették A Tisza Volán SC elnök­sége 1992. március 30-i ülé­sén úgy határozott, hogy megszünteti salakmotoros szakosztályát. Az elnökség tagjai április 20-ával szanál­ták vaspapucsosaikat, ám a munkajogi és az eszközhasz­nálati felmondás április 1-jé­­től érvényes. — Hosszas vita után hoz­tuk meg döntésünket — mondta Kővári Árpád, a sportkör elnöke. — Amikor 1990 novemberében átvettem a klub irányítását, nyolcmil­lió forintos adósságot is örö­költem. Az elmúlt másfél év­ben a büntetőkamatok miatt tízmillióra nőtt a tartozásunk. Szegény embert még az ág is húzza. A városi önkor­mányzat arra kötelezett ben­nünket, hogy hangfogó fallal vegyük körül Napos úti pá­lyánkat. — Mi lesz a versenyzőik sorsa? — A szakosztály tagjai kö­zül Csillik profiskodik. Hell és Magosi térítés nélkül iga­zolhat más klubba. Bízom benne, hogy mielőbb új ott­honra lelnek. — Hogyan kívánják hasz­nosítani a létesítményt? — A Napos úti pálya a Vo­lánsport káefté tulajdona. A káefté szakemberei úgy ter­vezik, hogy a depót raktár­ként értékesítik, a küzdőté­ren cirkuszokat fogadnak, to­vábbá ló- és agárversenyeket rendeznek majd. Egy népszerű sportág meg­szűnt Szegeden. Vajon köve­tik-e újabbak a közeljövő­ben? ... (b­ékes) / tzwism­svabfAstamAs___Bocskwacs Ára: 23.10 Ft legfrissebb számának tartalmából: • Lipcsei: „Azért dühödtem be, mert Bácsi leköpött és le­parasztozott” • Az Eu­rópa-bajnoknő: „Nem vagyok bolond” • Vihar Győrött, avagy Kovács Jenő és Szentes Lázár egy kétszemélyes klubot alapított? • Nagy Miklós, a JT elnöke: „MTK-ügy nincs, legfeljebb Verebes-ügy van” • Martinék, Storczer + 1 fő... • Kokszolók a börtönben • Kövesdi Viktor és Kutasi Róbert jelenti Ungvárról: A má­sodik győzelem... • Kell-e félnünk az angol szurkolóktól? • Az FTC—UTE és a Vác FC-Samsung—Kispest-H­onvéd labdarúgó-mérkőzés arcképes beharangozója • Füles, rangsor, gólszépségverseny, tuti tipp, rádió és TV sportműsor • „Minden, amit a nyomdafesték elbír” – Fügs­­­r, demokratikus sporthatilap III. 120. ♦ 1992. május 2. A Nemzeti Sport és a Nemzeti Sport-West Rejtvénymagazin ötfordulós olimpiai rejtvénypályázata nyerteseinek névsora 1. 1 db Philips márkájú színes televíziót nyert (a Fe­hérvár Áruház ajándéka). Tómé Bundik Ildikó, 1096 Budapest, Haller u. 32. II. 31. 2. 1 db kétszemélyes nyaralást nyert a görög ten­gerpartra (a West Travel a­jándéka): Németh József, 2931 Almásfüzitő, Ságvári tér 1. fszt. 6. 3. 1 db kétszemélyes párizsi utat nyert (a Tihanyi Travel ajándéka): Szanyó Ferenc, 9184 Kunsziget, Zöld mező u. 1. 4. Kétszemélyes puchbergi utazást nyertek a Mar­cipánmúzeumba (a Paradiso Travel ajándéka): Csák Menyhértné, 2211 Sülysáp, Magdolna u. 69, Zottor Tibor, 9024 Győr, Bartók u. 31., Marton László, 2390 Tata, Új út 11. Kálnoki Kis Sándor a MAC új elnöke A most 117 éves (közben 45 évig betiltott) Magyar Atléti­kai Club kedden délután a Korona Szálló Szent István termében tartotta meg 1989- ben történt újjáalakulása utáni harmadik tisztújító közgyűlését, amelyen megje­lent Gallov Rezső államtit­kár, az OTSZ­ elnöke és Schmitt Pál, a MOB elnöke is. A közgyűlésen az újjáala­kult klub második elnöke (elődje d­r. Szerbák Elek, a MAC örökös bajnoka 1990 te­lén hunyt el) a 85 éves Raj­­csányi László, a háromszoros olimpiai és ugyancsak há­romszoros világbajnok kard­­vívó korára való tekintettel az elnöki tisztéről lemondott. Helyette a közgyűlés Kálnoki Kis Sándort, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium helyettes államtitká­rát választotta meg a klub új elnökének. Kálnoki Kis Sándor megvá­lasztása után a következőket mondta: — Nem voltam „MAC-is­­ta”. A Közlekedési Miniszté­rium margitszigeti csónak­­háza és tenisztelepe ügyében kerültem sporttársi kapcso­latba a klubbal, amelyben egyébként is vannak bará­taim. A felkérést örömmel vettem. Hivatali elfoglaltsá­gom mellett, mint az öttusa versenybíró-bizottság veze­tője, jelenleg is foglalkozom a sporttal. Most úgy érzem, átvettem az idősebb korosz­tálytól a váltóbotot, hogy át­adjam azt a fiataloknak, a gyermekeknek, akiknek a be­vonását a sportba és egy-két szakosztály megalakítását na­gyon fontosnak tartom. Kontúr Kupa­­ magyar-osztrák koprodukcióban Győrött több mint egy év­tizeden át évenként rendez­ték meg az Arrabona Kupa kerékpárversenyt. Az ese­mény támogatását 1989-ben a Kontúr Kereskedelmi Válla­lat vette át. Ettől kezdve már a Kontúr Kupáért szálltak nyeregbe a porfelhőlovagok. Ebben az évben a verseny támogatói és rendezői közé belépett az osztrák Tyrolia­te. Ezzel a verseny időtartama és rangja egyaránt jelentős mértékben emelkedik, a résztvevők magyar és oszt­rák területen is küzdenek majd a győzelemért. Az idén június 4. és 7. kö­zött kerül sor a négynapos eseményre. A résztvevők — melyek között az előzetes ne­vezések szerint három német, továbbá egy-egy lengyel, ro­mán, jugoszláviai, cseh és szlovák csapat is szerepel — június 3-án, szerdán találkoz­nak Sopronban. Másnap, csü­törtökön reggel a soproni he­gyekben három kilométeres egyenkénti indítású hegyi versennyel kezdődik a négy­napos, hatsza­kaszos viadal. Délután a nyolc kilométeres Lővér-pályán nyolc kört tel­jesítenek a kerekesek. A pénteki nap programjá­ban délelőtt a Sopron—Bécs közötti 70 km-es táv szere­ttei, melynek győztese és he­lyezettjei részére a Tyrolia schillingben fizeti a pénzdí­jakat. Pénteken délután az osztrák fővárosban újra nye­regbe szállnak a résztvevők, és 130 km megtétele után ér­keznek Győrbe, ahol szomba­ton délelőtt kritériumversenyt rendeznek. A szombat dél­utáni pihenőt követően va­sárnap 140 km vár még a ke­­rekezőkre, és ezzel alakul ki a Kontúr Kupa idei végső sorrendje. Temetés Szalay Antal egykori válo­gatott kerékpárversenyző, majd országszerte ismert ke­­rékpármechanikus temetése május 7-én, csütörtökön 11.30-kor lesz a rákoskereszt­úri temetőben. Hírrovatunkat szerkeszt­ette: Mattyasovszky Brigitta Vasárnapi számunk hírszerkesztője: Vincze Attila (138-4216)

Next