Nemzeti Sport, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1992-07-14 / 193. szám
1992. július 14. ---------------------------------KÉPES NEMZETI SPORT----------------------------------------------Dr. Jákó Péter szerint nem kell a szöuli blama megismétlődésétől tartanunk Sportorvos lett, mert hallgatott az anyósára. Egy kezemen is számon tudom tartani azokat a férfitársaimat, akik hajlandók elismerni, hogy hallgatnak az anyósukra, mi több, még akkor is, ha életük menetét meghatározó döntés előtt állnak. E különös társaság egyik illusztris tagja nem más, mint dr. Jákó Péter, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató főorvosa, aki éppen az idén ünnepelheti annak a napnak a harmincadik évfordulóját, amikor elkötelezte magát — a legtöbben a névváltozások után is csak így hívják — a Sportkórházzal. — Hatodéves vékonypénzű medikus voltam, s nagyon szerelmes abba a lányba, aki nem sokkal később a feleségem lett — így kezdi történetét Jákó doktor, s éppen hogy csak elnyomja az egyik cigarettát, máris rágyújt a következőre. — Nem hittem volna, hogy ugyanabból a családból két hölgy is meghatározó lesz a jövőm szempontjából, pedig éppen ez történt. A lány a hitvesem lett — ma is az —, az édesanyja pedig legfőbb tanácsadóm, hiszen az ő buzdítására változtattam eredeti tervemen, s lettem — sebész helyett — sportorvos. Doktor Matusek Béláné, mert így hívják az anyósomat, kora egyik legismertebb sportorvosa volt, s bármely furcsán is hangzik, a sok sportág közül éppen az ökölvívást választotta! Ő volt a válogatott „doki nénije”, s közben a profi bunyósnak felcsapott Papp Laci egyik segítőtársa is, akit sok nagy meccsre kísért el. Az ökölvívással foglalkozó sportorvosok egyik kivételes alakja, az angol Blonstein doktor életrajzi regényében igen nagy tisztelettel emlékezett meg az anyósomról, aki az 1957-es Európa-bajnokságon többeket is ámulatba ejtett, amikor feltűnt a ring mellett, a marconábbnál marconább külsejű öklözők társaságában. Ha a sors történetesen egy másik anyóssal köt össze, úgy gondolom, most sebészként keresném a kenyeremet, s talán csak szurkolóként járnék a sporteseményekre, az ökölvívó-válogatott orvosa pedig semmiképpen sem lennék. A Die Presse tudósítója által egyszerűen csak „Box-Mutti”-nak elkeresztelt Matusekné mellett dr. Balogh Jánosról, az OTSZ egykori tudományos igazgatóhelyetteséről is megemlékezik, akit is emleget, de elsősorban egy olyan öreg barátként, aki szívén viselte a fiatal pályakezdő orvos sorsát. — Mindenféle jótanács és segítség is kevés volt azonban ahhoz, hogy azonnal a fővárosban jussak munkához, ezért aztán vidéken helyezkedtem el. Megjártam Szombathelyet és Szolnokot, a tanulópénzt tehát vidéken fizettem — folytatja pályafutásának érdekes történetét. — Akkoriban éppen azon igyekeztek, hogy a mostani családi orvosnak megfelelő képzést adjanak, s ilyen módon alapozzák meg egy jól működő körzeti orvosi rendszer beindítását. Sokat tanultam és dolgoztam, s már úgy tűnt, hogy terveim nem valósulhatnak meg, amikor a Sportkórház belgyógyászati osztályán belül létrehozták az akkor kivételes újdonságnak számító kondicionáló osztályt, ahol már nekem is jutott egy hely. 1962 őszén segédorvosként debütálhattam. Az ökölvívóknál besegítő hétvégi ügyeletesként kezdett, 150—200 forintos honoráriummal, amit akkoriban mindenki szép pénznek tartott. — A kondicionáló osztály nagy népszerűségnek örvendett a sportolók és az edzők körében, ahová főleg az erőnléti és állóképességi gondokkal küzdő versenyzők kerültek, illetve mindazok, akik éppen egy nagy világverseny előtt álltak. A szisztéma évekig egy és ugyanaz volt: a sportolók kéthárom napra „befeküdtek” a kórházba, s ez idő alatt igen részletes vizsgálaton vettek részt. Kezdetben csak a jó teljesítményt gátló rejtett betegségek után kutattunk, aztán — az egyre bővülő gépparknak köszönhetően — már úgynevezett terheléses vizsgálatokat is végezhettünk, különös tekintettel az oxigénfelvevő képességre és a tejsav-küszöb megállapítására. A 80-as évek elejétől a szűrés és ellenőrzés kiegészült a sportolók pszichológiai tesztelésével is, s ez a valóban komplexnek minősíthető vizsgálat még 1984-ben is az olimpia előtti „hadműveletek” fontos része volt. Még akkor is, ha a vizsgálatokon szerencsésen jártak végül is szerencsétlenül jártak, s az ötkarikás játékok helyett az „A” kategóriás nyílt versenyeket kapták. A segédorvosból alorvos, abból adjunktus, nem sokkal később pedig másodfőorvos lett. A következő kinevezés — 1979- ben — az intézet vezető szakemberei közé emelte dr. Jákó Pétert, mégpedig ott, ahol 1962-ben még a kezdők közé számított: ő lett a kondicionáló osztály megbízott osztályvezető főorvosa. Akkor már tizedik éve keretorvoskodott az ökölvívóknál, miközben szakmai és nyelvtudásának, jó diplomáciai érzékének köszönhetően három sportági testület is soraiba választotta. Most már huszonkét esztendeje, hogy a magyar földön megrendezett junior Európa- diagnózis gyakran fejtörést okoz. A főigazgató legfontosabb feladata volt a doppingellenőrzés szigorú ellenőrzésének megszervezése bajnokság kínálta lehetőséget kihasználva, tehát „hazai pályán” bekerültem a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség, az AIBA orvosi bizottságába, majd két évvel később az európai szövetség hasonló testületébe is, amelynek elnöke lettem. Talán ennél is nagyobb megtiszteltetés a számomra, hogy négy évvel ezelőtt beválasztottak a NOB orvosi bizottságának kötelékébe tartozó ökölvívó albizottságba, amelynek a szöuli olimpiát követően igen keményen kellett dolgoznia a sportág jelenéért és jövőjéért. A szöuli olimpiai játékok évében lett az OTSI főigazgatójának általános helyettese, majd 1989 augusztusában az intézet megbízott főigazgatója. Elődjének, dr. Bártfai Edének éppen az olimpián történtek határozták meg a sorsát. Az első számú hazai sportegészségügyi intézmény első emberét az újabb és újabb oldalairól történt támadások, a megismert — de sokak szerint teljességében még ma sem tisztázott — doppingbotrány miatt mentették fel. Nem sokkal később pályázatot írtak a főigazgatói tisztért, amelyért hatan versengtek: négyen a „házból”, ketten „kívülről”. A versenyfutásból dr. Jákó Péter került ki győztesen — négy évre szóló megbízatással. Az intézet minden gondját és baját jól ismerő Jákó doktor vezetői pályafutását egyebek között azzal kezdte, hogy megváltoztatta az 1952 óta elfogadott nevét a kórháznak, amely azóta a tevékenységét sokkal inkább tükröző Országos Sportegészségügyi Intézetnek hívnak. A jobb működés érdekében mindenekelőtt a megfelelő szervezeti kereteket kellett kialakítanunk, s ezzel egyidőben meghúzni azokat a határvonalakat, amelyek nélkül igazán felelősségteljes munkát nem is lehet végezni. Az egykori Sportkórházban kitűnő klinikusok tevékenykedtek, de kiöregedésük után az utánpótlás megválasztásánál sajnos a mi házunk falai között is gyakran a nem kívánatos kontraszelekció döntött. Emiatt és más okok miatt az egy fedél alatt működő klinikum és sportorvosi intézet képtelen volt igazi egységet alkotni, amit a kevésbé jólértesült külföldi kollégáink anynyira irigyeltek tőlünk. Ráadásul a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején nem csupán a sportban, hanem a sportorvoslásban is elhúztak tőlünk az ellenfelek, információs vákumba kerültünk, s egyre inkább sötétben kezdtünk tapogatózni. A szakmai színvonal nagyot süllyedt, így az említett szervezeti átalakítással egyidőben a „léc" is magasabbra került. Hozzákezdtünk az értelmetlenül felduzzasztott orvosi létszám csökkentéséhez, ami jelenleg már csak százöt, de az igényeket és a lehetőségeket is számba véve még mindig redukálható. Három osztályvezető főorvos már nem a régi, ebben nyugdíjazás is közrejátszott. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a lehető legmagasabb szintű sportsebészettel büszkélkedhessünk, amelynek szakembergárdájából doktor Berkes István kollégánkat beválasztották a Nemzetközi Sportsebész Társaság héttagú elnökségébe is. A szöuli olimpián történtek egyértelműen arra utaltak, hogy addig elfogadott „ravasz” ellenőrzési és vizsgálati módszeren a lehető leggyorsabban változtatni kell. A Szöulig elfogadhatatlan módon a doppinglaboratórium a kutatóosztály szerves részeként működött, ahol a nagy versenyek előtt rendszeresen „leszűrték” a sportolókat, amely már önmagában is sértette a NOB etikai szabályait. Arról nem is beszélve, hogy történtek kísérletek egyes tiltott készítmények szedési módszerének meghatározására, pontosabban arra, hogy a kiürülés biztonságos és „ütemezett” legyen. Ennek véget kellett vetni: önállóvá vált a doppinglaboratórium, amit közvetlenül jómagam felügyelek, tehát az ott dolgozóknak más nem is adhat utasítást. A laboratórium kizárólagos feladata a kódszámokkal ellátott minták tesztelése, tehát még a mintavétel és a próbaanyagok beszállítása sem a mi dolgunk, csak a vizsgálat, amely nálunk minden alkalommal előírásszerűen és támadhatatlanul zajlott le. Nekem nyugodt a lelkiismeretem, itt nem történt semmiféle manipuláció. A vizsgálatok nagyon költségesek, támogatás, elsősorban a MOB segítsége nélkül nem is tudnánk feladatunkat ellátni. Mint realista ember, azt nem merném állítani, hogy a teljes magyar sport mentes a doppingtól, arról viszont meg vagyok győződve, hogy Barcelonában nem éri olyan kínos kellemetlenség a magyar sportot, mint legutóbb Szöulban, ahol a csodálatos diadalmenet közben, bizony, blamáltuk is magunkat. Az általunk megvizsgált magyar olimpiai jelöltek közül egy sem mutatott pozitív eredményt, akár versenyen történt a mintavétel, akár rajtaütésszerűen, edzés közben. Nem tudom, hogy a kiutazók hány százalékát kötelezték mintaadásra, s nem is akarom tudni, mert ez nem orvosi, hanem inkább szervezési, vagy technikai kérdés. Azt viszont pontosan tudom és büszkén is említem, hogy a Barcelonába utazó magyar orvosstáb tizenhárom tagja közül kilencen az általam vezetett intézményt képviselik. Remélem, kevés dolguk lesz, annál több az aranyérmek száma, amelyből személy szerint én legkevesebb nyolcra számítok! Szalay Péter tanítómesterei között Dr. Jákó Péter és dr. Malomsoki Jenő, amikor még bízott abban, hogy Martinek János részt vehet a barcelonai olimpián-a*-- .^3888888888 Mindig a beteg érdeke a legfontosabb, vagyis a sportemberek mielőbbi felépülése A gyógyítás kollektív műfaj, igazi csapatjáték. Malomsoki doktor és Hertzka doktor is bizonyíthatja ezt a főigazgató által tartott konzíliumon Makó Éva felvételei „Ha az ember derűt sugároz, ez tapasztalatom szerint jó hatással van a páciensekre is...” 23