Nemzeti Sport, 1992. december (3. évfolyam, 331-358. szám)

1992-12-01 / 331. szám

1992. december 1. KÉPES NEMZETI SPOKE A JÖVŐKÉPÜNK most az: akarjuk-e egyáltalán, hogy legyen magyar labdarúgás vagy sem. Most nem az ,a kérdés, hogy milyen legyen, hanem hogy egyáltalán létezzen-e. A milyenségét csak akkor lehet kérdéssé formálni valaminek, ha létezik. A jelenlegi helyzet pedig úgy áll, hogy nekünk magyaroknak nem kell futball! Megáll az ész! Igen megáll, mert még a gondolatra is kiver a veríték. És azt is tudom, nem vagyok egyedül. Magyarország nem létez­het labdarúgás nélkül. Most nem hivatkozom a hagyomány­ra, amely ezt a sportágat a legmagasabbra helyezte, a leg­népszerűbbé tette idehaza, mert ez lényegtelen. Csupán azt a tényt szeretném kiemelni, hogy a magyar labdarúgás ebben a mai formájában is a legtöbb embert megmozgató esemény. És akkor a Parlamentben egyszerűen átléptek a magyar sport ügyén a tisztelt képviselők, amikor úgy döntöttek: a sport már nem fontos Magyarországon! Uraim! Komolyan gondolják? KISPEST-HONVÉD—DIÓSGYŐR 1-0 (1-0) BOZSIK-STADION, 3000 néző. VEZETTE: Németh I.. KISPEST-HON­VÉD: Brockhauser — Kovács, Csábi, Plókai — Szabados, Illés, Halmai, Dura, Hamar — Fi­scher, Vincze. EDZŐ: Martti Kuusela.­­ DIÓSGYŐR: Dohot — Bémi, Leskó, Csizi, Szabó — Szlifka, Tóth M— Budai, Kiser — Adzsojev, Szvisztun. EDZŐ: Sándor István. CSERE: Szabados helyett Pisonta a 46., Szlifka helyett Molnár I. a 46., Vincze helyett Negrau a 68., Kiser he­lyett Tanga a 73. percben. 0 GÓLSZERZŐ: Kovács a 44. percben. SÁRGA LAP: Szlifka a 4. Csizi a 23., Tóth M. a 68. percben. SZÖGLETARÁNY: 9:3 (3:2). MARTTI KUUSELA: — Nem játszott jól a csapat, de az akarata, lelkesedése győzelmet hozott. „ SÁNDOR ISTVÁN: — Csapatom nem játszott rosszul. A gól véleményem szerint gyanús körülmények között született, és az döntött.. . Nem kell a magyar sport? Nem kell semmi? Valamit nem értek. Tisztában vagyok az ország rendkívül­­nehéz helyzetével, de motoszkál bennem a kérdés: miképpen akarjuk felvirágoztatni az országot? Sport nélkül nem létez­het az ember. Az egészség, a jó közérzet, a hatékony munka alapfeltétele a testi fittség. Miképpen akarunk mii európai tel­jesítményeket produkálni, egyre gyengébb és gyengébb, a be­tegségekre mindinkább hajlamos emberekkel. Mivé lesznek a fiatalok? Nem merült fel senkiben sem, hogy esetleg több lesz a bűnöző a fiatalok között a nagy semmittevés miatt? FTC—NYÍREGYHÁZA, 1-0 (1-1­)­­ ÜLLŐI ÚT, 10 000 néző. VEZETTE: Márton. FERENCVÁROS: Szeiler — Simon, Telek, Kuznyecov — Páling, Lipcsei, Cigan, Szekeres — Gregor, Balogh, V­ukovics. EDZŐ: Nyilasi Tibor. NYÍREGYHÁZA:0 Bíró — Kertész, Sedecaru, Drobni, 0 Nagy — Csehi I— Molnár, Malisenko, Kovács — Tóth, Erdei. 0 EDZŐ :0Kovács János. CSERE: VVukovics helyett Vanicsek a 62., Erdei helyett Vassi a 82., Tóth helyett Barna, a 90. percben. GÓLSZERZŐ: Gregor a 4. percben. SÁRGA LAP: Sedecaru a 62. percben. SZÖGLETARANY: 7:3 (5:1). NYILASI TIBOR: — Gyengén játszottunk, hiszen azok a játékosok, akik az ilyen védekező csapatok ellen kelle­nének, sérültek. KOVÁCS JÁNOS: — Gratulálok a csapatnak a ma nyújtott teljesítményhez. Ha kicsit bátrabbak vagyunk, akár meglepetést is okozhattunk volna. Jómagam teljesen elvakult vagyok a labdarúgás tekinteté­ben, de azt azért tudom, itt nemcsak a labdarúgásról van szó, hanem az egész magyar sportról, sőt a jövő magyar emberé­ről. Rendkívül rossz lépésnek tartom azt a magyarázatot, hogy ma az ors­zágnak so­kkal fontosabb dolgai, feladatai vannak, mint a sport. Véleményem szerint nekünk a jövőt kell építe­nünk, és az a bizonyos jövőkép nem létezhet sport nélkül. GY. RÁBA ETO—MTK 1-1 (0-0) GYŐR, 3000 néző. VEZETTE: Puhl. GYŐRI RÁBA ETO: Végh — Keszeg, Lakos, Fekete — Máriási, Miriuta, Szántó, Klausz — Virág, Csertői, Be­­lansky. EDZŐ: Tornyi Barnabás. MTK: Zsiborás — Turbók, Híres, Sztanó — Talapa, Vancsa, Horváth, Balog, Keresztúri —­Hámori, Szabó. EDZŐ: Gellei Imre. 0 CSERE: Szántó helyett Bordás a 9., Belansky helyett Herczeg a 70., Szabó helyett Komódi a 70., Horváth he­lyett Vincze a 79. percben. GÓLSZERZŐ: Komódi a 82., Csertői a 84. percben. SÁRGA LAP: Turbók a 62., Horváth a 76., Máriási a 77., Miriuta a 85. percben. SZÖGLETARANY: 6:11 (5:7). TORNY­I BARNABÁS: — Drámai befejezéssel ért véget az őszi Hugos futamunk. GELLEI IMRE: — A második félidőben nagyon felja­vult a csapat, rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki, két esetben a kapufa, aztán meg Végh bravúrja mentette meg a Győrt. Egy figyelmetlenség miatt hullott ki a kezünkből az egyik pont. Nem tagadom, nekem a labdarúgás léte vagy nemléte a leg­fontosabb. Nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni a ma­gyar labdarúgást. Sajnos, a pillanatnyi helyzet viszont azt jel­zi : ez történik. Manapság a sporttal és benne a labdarúgással csak azok foglalkoznak, akik még hisznek abban, hogy munkájukkal változtatni képesek. Kérnek, könyörögnek,­­koldulnak nap mint nap azért, hogy a sportág fentmaradjon. Ám a helyzet egyre kilátástalanabb, és úgy néz ki segítségre sehonnan sem szá­míthatnak. A magyar labdarúgás­­már fuldoklik, a víz már elérte a szá­ját, és fogy a levegő. Kiabál segítségért, de nem sok esély­­lyel. A túlélés lehetősége nagyon csekély. Azok pedig akik segíthetnének, megmenthetnék, úgymond homokba dugják a fejüket. Nem látnak és nem hallanak sem­mit, mert nem akarnak látni és nem akarnak hallani. Azok is ott ülnek persze a lelátón a mérkőzéseken, akik te­hetnének valamit, miközben szép lassan tönkremennek a klu­bok. Nagy a pénzhiány az országban, ez világos. Akkor vi­szont más lehetőséget kell találni arra, hogy, amíg rendeződ­nek a dolgok, azok akiknek elképzelésük var, a túlélésre meg is tehessék. Ott vannak például a létesítmények, amelyeket hasznosítani lehetne, ilyen vagy olyan formában pénzt le­hetne csinálni, ám a mai napig nem történt semmiféle intéz­kedés a létesítményekkel kapcsolatban. Így aztán hasznosí­tásról sem lehet szó. A pénzcsinálásra, hogy ezt a csúnya szót használjam, viszont nincs lehetőség, mert tisztázatlan a tulajdonviszony. Menjenek tönkre, szűnjenek meg, vagy talál­janak egy pénzes külföldi bolondot aki hajlandó milliókat áldozni, úgyhogy semmit nem vár érte. Ez a mostani hozzá­állás a magyar labdarúgáshoz. Ezek után kérdem én: szükség van arra, hogy elemezzük, értékeljük a csapatokat? Véleményem szerint nincs. Sokkal inkább dicsérni kell azokat, akik még életben tartják a fut­ballt. Köszönet nekik, még ezért a mostani futballért is. Ne hagy­ják abba, mert jó ügyet szolgálnak, és nagyon sok embernek szereznek apró örömöket. Talán eljön majd az az idő amikor azok is így gondolkodnak, akiken sok múlik.. . Mi pedig örüljünk annak, hogy még kimehetünk a pályák­ra. És amikor bosszankodunk, sértegetjük a vezetőket, a já­tékosokat, akkor mielőtt kinyitnánk a szánkat számoljunk tí­zig, és képzeljük magunkat az ő helyzetükbe... és remény­kedjünk! A lap felvételeit a Nemzeti Sport Fotóügynökség munka­társai készítették: Almási László, Farkas József, Kop­pány György, László Sándor, Makó Éva és Záhonyi Iván Balogh „Torony” nem sok vizet zavart a Nyíregyháza ellen. Na­gyon akart, ám most az akarásnak nyögés lett a vége Na ne! Bíró úr, nem látta, hogy fejbe rúgta Kovács a kapusunkat? Talán egyedül a földön ülő Dobot kapus tudja, hogy nem történt szabálytalanság Fischer kemény küzdelmet vívott Csizivel. A diósgyőri játékos nem is úszta meg sárga lap nélkül, ám annak azért örülhetett, a gólt nem Fischer rúgta Tömegjelenet a nyíregyházi ka­pu előtt. Minden szem a labdán, ám az még kevés ahhoz, hogy a kapuba kerüljön 91. perc Mottó: Töretlenül hi­szünk a magyar labda­rúgásban. E­gy időre téli álmára szenderül ez a rovat. Egészen pontosan ad­dig, amíg újra bajnoki mér­kőzéseken pattog majd a labda. Gyakran szapultuk a színvonalat, de majd a hosszúra nyúló, ásítóan unalmas szombat délutáno­kon egészen biztos, hogy hiányozni fog a foci. A ki­hagyott bődületes helyze­tek, a kapu előtti tanácsta­lanság, a labdaátvételi hi­bák is bocsánatos bűnökké válnak. De ráérünk még ácsingóz­ni a „pótkávénak” titulált — gyakran bizony csak az — magyar futball után, hiszen a záróforduló érde­kesebb epizódjai még élén­ken élnek bennünk. Ráadá­sul íme itt a hétfő, s már ez sem marad focimentes. K­ispesten feledhető mérkőzést láthat­tunk, de a diósgyő­rieknek még sincs szégyen­kezni valójuk, mert azzal a tudattal utazhattak haza, hogy képtelen volt átgázol­ni rajtuk a legerősebb já­tékosállománnyal rendelke­ző elitcsapat. Honvéd-drukkerekkel be­szélgetve lépten-nyomon azt hallottam, hogy Martti Kuusela, a finn edző és se­gítője, Kiss László, a tré­ningeken hajtják-űzik a kispesti játékosokat, s aki nem képes az új követel­ményekhez alkalmazkodni, hamar kipenderül a kezdő tizenegyből. A mini-Menot­­tiról, vagyis Kiss Lászlóról csak annyit: Európa-klasz­­szis a pályaedzői szerep­­köriben. Persze könnyű helyzet­ben van Kuusela úr, mert szombaton még a cserepa­don is válogatott labdarú­gók ültek. A Honvéd-szurkolók mi­közben áradoztak a finn­féle munkamódszerről, azon gondolkodtam, hogy nálunk a magyar labdarúgásban miért ilyen isteni csoda, hogy valaki azt próbálja a játékosaiba sulykolni, hogy ingyen nem adnak semmit sem. A sikerért, ahogy a balett-táncosnak, a zongo­raművésznek, a színésznek izzadságos próbákon kell megdolgoznia, és csak ezek fegyelme, átélő szenvedé­lyessége vihet el addig, hogy a közönség, a szakma és a kritikusok is elisme­rően­ üssék össze tenyerü­ket. Most régi emlékek tolul­nak elő, olyan edzések, amelyeket magam is lát­tam. Az Üllői úti pályán Mészáros Dodó bácsi ala­possággal, szakmai mester­munkával, ugyanakkor kel­lő szigorral felépített műve szép fokozatosan, európai mércével mérve is klasz­­szikus csapatot teremtett. Még nézni is fárasztó volt ebben az időszakban a Fra­di tréningjeit, de az ered­mény sem maradt el. 1965- ben úgy nyertek VK-t (ma UEFA Kupa a „jog­utód" sorozat neve — a szerk.), hogy Torinótól Manchesterig, Bécstől Bil­­baóig a bánat könnyei kí­sérték útjaikat, miközben a zöld-fehér hívek szeméből az öröm csalogatta elő a sírást. Illovszky Rudolf edzései­ről ugyancsak tanulmányt lehetne írni még napjaink­ban is. Nem ismert tréfát, azt hirdette, hogy a legna­gyobb tehetségnek sem száll a sültgalamb a szájába, ha nem képes hétközben szen­vedni a publikum elismeré­séért, azért, hogy reflektor­­fényben maradhasson. U­gyanezt vallotta Kis­­péter Mihály is a Bp. Honvédban, és dr. Lakat Károlyt is sokan a háta mögött vaskezű akar­­noknak tartották, s egy vér­ző orrú focista kesergése után kíméletlen hajcsár­ként állították be. Dalnoki Jenő sem kímélte a Nyila­st, Ebedli fémjelezte „új­­hullámos’’ Fradit, és Vár­­hidi Pál is tudott követelni az Újpestben, amíg hagy­ták. De ne legyünk igazság­talanok, mert ma is van­nak olyan edzők, akik a becsületes felkészülésben hisznek, nem pedig a ho­l­­usz-pókuszban, a puszta mellébeszélésben. Ennyi ha­zai példa után miért ro­gyunk térdre Kuusela mes­ter következetessége előtt? "Egyszerűen azért, mert könnyedén elfeledkezünk a munka becsületéről és bi­zony ősrégi, „falvédőről jött” szövegnek tartják, ha valaki azt mondja: sok-sok gyakorlás vezethet csak a könnyedséghez, a technikai hibák kiküszöböléséhez. (gyenes)

Next