Nemzeti Sport, 1992. december (3. évfolyam, 331-358. szám)
1992-12-01 / 331. szám
1992. december 1. KÉPES NEMZETI SPOKE A JÖVŐKÉPÜNK most az: akarjuk-e egyáltalán, hogy legyen magyar labdarúgás vagy sem. Most nem az ,a kérdés, hogy milyen legyen, hanem hogy egyáltalán létezzen-e. A milyenségét csak akkor lehet kérdéssé formálni valaminek, ha létezik. A jelenlegi helyzet pedig úgy áll, hogy nekünk magyaroknak nem kell futball! Megáll az ész! Igen megáll, mert még a gondolatra is kiver a veríték. És azt is tudom, nem vagyok egyedül. Magyarország nem létezhet labdarúgás nélkül. Most nem hivatkozom a hagyományra, amely ezt a sportágat a legmagasabbra helyezte, a legnépszerűbbé tette idehaza, mert ez lényegtelen. Csupán azt a tényt szeretném kiemelni, hogy a magyar labdarúgás ebben a mai formájában is a legtöbb embert megmozgató esemény. És akkor a Parlamentben egyszerűen átléptek a magyar sport ügyén a tisztelt képviselők, amikor úgy döntöttek: a sport már nem fontos Magyarországon! Uraim! Komolyan gondolják? KISPEST-HONVÉD—DIÓSGYŐR 1-0 (1-0) BOZSIK-STADION, 3000 néző. VEZETTE: Németh I.. KISPEST-HONVÉD: Brockhauser — Kovács, Csábi, Plókai — Szabados, Illés, Halmai, Dura, Hamar — Fischer, Vincze. EDZŐ: Martti Kuusela. DIÓSGYŐR: Dohot — Bémi, Leskó, Csizi, Szabó — Szlifka, Tóth M— Budai, Kiser — Adzsojev, Szvisztun. EDZŐ: Sándor István. CSERE: Szabados helyett Pisonta a 46., Szlifka helyett Molnár I. a 46., Vincze helyett Negrau a 68., Kiser helyett Tanga a 73. percben. 0 GÓLSZERZŐ: Kovács a 44. percben. SÁRGA LAP: Szlifka a 4. Csizi a 23., Tóth M. a 68. percben. SZÖGLETARÁNY: 9:3 (3:2). MARTTI KUUSELA: — Nem játszott jól a csapat, de az akarata, lelkesedése győzelmet hozott. „ SÁNDOR ISTVÁN: — Csapatom nem játszott rosszul. A gól véleményem szerint gyanús körülmények között született, és az döntött.. . Nem kell a magyar sport? Nem kell semmi? Valamit nem értek. Tisztában vagyok az ország rendkívülnehéz helyzetével, de motoszkál bennem a kérdés: miképpen akarjuk felvirágoztatni az országot? Sport nélkül nem létezhet az ember. Az egészség, a jó közérzet, a hatékony munka alapfeltétele a testi fittség. Miképpen akarunk mii európai teljesítményeket produkálni, egyre gyengébb és gyengébb, a betegségekre mindinkább hajlamos emberekkel. Mivé lesznek a fiatalok? Nem merült fel senkiben sem, hogy esetleg több lesz a bűnöző a fiatalok között a nagy semmittevés miatt? FTC—NYÍREGYHÁZA, 1-0 (1-1) ÜLLŐI ÚT, 10 000 néző. VEZETTE: Márton. FERENCVÁROS: Szeiler — Simon, Telek, Kuznyecov — Páling, Lipcsei, Cigan, Szekeres — Gregor, Balogh, Vukovics. EDZŐ: Nyilasi Tibor. NYÍREGYHÁZA:0 Bíró — Kertész, Sedecaru, Drobni, 0 Nagy — Csehi I— Molnár, Malisenko, Kovács — Tóth, Erdei. 0 EDZŐ :0Kovács János. CSERE: VVukovics helyett Vanicsek a 62., Erdei helyett Vassi a 82., Tóth helyett Barna, a 90. percben. GÓLSZERZŐ: Gregor a 4. percben. SÁRGA LAP: Sedecaru a 62. percben. SZÖGLETARANY: 7:3 (5:1). NYILASI TIBOR: — Gyengén játszottunk, hiszen azok a játékosok, akik az ilyen védekező csapatok ellen kellenének, sérültek. KOVÁCS JÁNOS: — Gratulálok a csapatnak a ma nyújtott teljesítményhez. Ha kicsit bátrabbak vagyunk, akár meglepetést is okozhattunk volna. Jómagam teljesen elvakult vagyok a labdarúgás tekintetében, de azt azért tudom, itt nemcsak a labdarúgásról van szó, hanem az egész magyar sportról, sőt a jövő magyar emberéről. Rendkívül rossz lépésnek tartom azt a magyarázatot, hogy ma az országnak sokkal fontosabb dolgai, feladatai vannak, mint a sport. Véleményem szerint nekünk a jövőt kell építenünk, és az a bizonyos jövőkép nem létezhet sport nélkül. GY. RÁBA ETO—MTK 1-1 (0-0) GYŐR, 3000 néző. VEZETTE: Puhl. GYŐRI RÁBA ETO: Végh — Keszeg, Lakos, Fekete — Máriási, Miriuta, Szántó, Klausz — Virág, Csertői, Belansky. EDZŐ: Tornyi Barnabás. MTK: Zsiborás — Turbók, Híres, Sztanó — Talapa, Vancsa, Horváth, Balog, Keresztúri —Hámori, Szabó. EDZŐ: Gellei Imre. 0 CSERE: Szántó helyett Bordás a 9., Belansky helyett Herczeg a 70., Szabó helyett Komódi a 70., Horváth helyett Vincze a 79. percben. GÓLSZERZŐ: Komódi a 82., Csertői a 84. percben. SÁRGA LAP: Turbók a 62., Horváth a 76., Máriási a 77., Miriuta a 85. percben. SZÖGLETARANY: 6:11 (5:7). TORNYI BARNABÁS: — Drámai befejezéssel ért véget az őszi Hugos futamunk. GELLEI IMRE: — A második félidőben nagyon feljavult a csapat, rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki, két esetben a kapufa, aztán meg Végh bravúrja mentette meg a Győrt. Egy figyelmetlenség miatt hullott ki a kezünkből az egyik pont. Nem tagadom, nekem a labdarúgás léte vagy nemléte a legfontosabb. Nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni a magyar labdarúgást. Sajnos, a pillanatnyi helyzet viszont azt jelzi : ez történik. Manapság a sporttal és benne a labdarúgással csak azok foglalkoznak, akik még hisznek abban, hogy munkájukkal változtatni képesek. Kérnek, könyörögnek,koldulnak nap mint nap azért, hogy a sportág fentmaradjon. Ám a helyzet egyre kilátástalanabb, és úgy néz ki segítségre sehonnan sem számíthatnak. A magyar labdarúgásmár fuldoklik, a víz már elérte a száját, és fogy a levegő. Kiabál segítségért, de nem sok esélylyel. A túlélés lehetősége nagyon csekély. Azok pedig akik segíthetnének, megmenthetnék, úgymond homokba dugják a fejüket. Nem látnak és nem hallanak semmit, mert nem akarnak látni és nem akarnak hallani. Azok is ott ülnek persze a lelátón a mérkőzéseken, akik tehetnének valamit, miközben szép lassan tönkremennek a klubok. Nagy a pénzhiány az országban, ez világos. Akkor viszont más lehetőséget kell találni arra, hogy, amíg rendeződnek a dolgok, azok akiknek elképzelésük var, a túlélésre meg is tehessék. Ott vannak például a létesítmények, amelyeket hasznosítani lehetne, ilyen vagy olyan formában pénzt lehetne csinálni, ám a mai napig nem történt semmiféle intézkedés a létesítményekkel kapcsolatban. Így aztán hasznosításról sem lehet szó. A pénzcsinálásra, hogy ezt a csúnya szót használjam, viszont nincs lehetőség, mert tisztázatlan a tulajdonviszony. Menjenek tönkre, szűnjenek meg, vagy találjanak egy pénzes külföldi bolondot aki hajlandó milliókat áldozni, úgyhogy semmit nem vár érte. Ez a mostani hozzáállás a magyar labdarúgáshoz. Ezek után kérdem én: szükség van arra, hogy elemezzük, értékeljük a csapatokat? Véleményem szerint nincs. Sokkal inkább dicsérni kell azokat, akik még életben tartják a futballt. Köszönet nekik, még ezért a mostani futballért is. Ne hagyják abba, mert jó ügyet szolgálnak, és nagyon sok embernek szereznek apró örömöket. Talán eljön majd az az idő amikor azok is így gondolkodnak, akiken sok múlik.. . Mi pedig örüljünk annak, hogy még kimehetünk a pályákra. És amikor bosszankodunk, sértegetjük a vezetőket, a játékosokat, akkor mielőtt kinyitnánk a szánkat számoljunk tízig, és képzeljük magunkat az ő helyzetükbe... és reménykedjünk! A lap felvételeit a Nemzeti Sport Fotóügynökség munkatársai készítették: Almási László, Farkas József, Koppány György, László Sándor, Makó Éva és Záhonyi Iván Balogh „Torony” nem sok vizet zavart a Nyíregyháza ellen. Nagyon akart, ám most az akarásnak nyögés lett a vége Na ne! Bíró úr, nem látta, hogy fejbe rúgta Kovács a kapusunkat? Talán egyedül a földön ülő Dobot kapus tudja, hogy nem történt szabálytalanság Fischer kemény küzdelmet vívott Csizivel. A diósgyőri játékos nem is úszta meg sárga lap nélkül, ám annak azért örülhetett, a gólt nem Fischer rúgta Tömegjelenet a nyíregyházi kapu előtt. Minden szem a labdán, ám az még kevés ahhoz, hogy a kapuba kerüljön 91. perc Mottó: Töretlenül hiszünk a magyar labdarúgásban. Egy időre téli álmára szenderül ez a rovat. Egészen pontosan addig, amíg újra bajnoki mérkőzéseken pattog majd a labda. Gyakran szapultuk a színvonalat, de majd a hosszúra nyúló, ásítóan unalmas szombat délutánokon egészen biztos, hogy hiányozni fog a foci. A kihagyott bődületes helyzetek, a kapu előtti tanácstalanság, a labdaátvételi hibák is bocsánatos bűnökké válnak. De ráérünk még ácsingózni a „pótkávénak” titulált — gyakran bizony csak az — magyar futball után, hiszen a záróforduló érdekesebb epizódjai még élénken élnek bennünk. Ráadásul íme itt a hétfő, s már ez sem marad focimentes. Kispesten feledhető mérkőzést láthattunk, de a diósgyőrieknek még sincs szégyenkezni valójuk, mert azzal a tudattal utazhattak haza, hogy képtelen volt átgázolni rajtuk a legerősebb játékosállománnyal rendelkező elitcsapat. Honvéd-drukkerekkel beszélgetve lépten-nyomon azt hallottam, hogy Martti Kuusela, a finn edző és segítője, Kiss László, a tréningeken hajtják-űzik a kispesti játékosokat, s aki nem képes az új követelményekhez alkalmazkodni, hamar kipenderül a kezdő tizenegyből. A mini-Menottiról, vagyis Kiss Lászlóról csak annyit: Európa-klaszszis a pályaedzői szerepköriben. Persze könnyű helyzetben van Kuusela úr, mert szombaton még a cserepadon is válogatott labdarúgók ültek. A Honvéd-szurkolók miközben áradoztak a finnféle munkamódszerről, azon gondolkodtam, hogy nálunk a magyar labdarúgásban miért ilyen isteni csoda, hogy valaki azt próbálja a játékosaiba sulykolni, hogy ingyen nem adnak semmit sem. A sikerért, ahogy a balett-táncosnak, a zongoraművésznek, a színésznek izzadságos próbákon kell megdolgoznia, és csak ezek fegyelme, átélő szenvedélyessége vihet el addig, hogy a közönség, a szakma és a kritikusok is elismerően üssék össze tenyerüket. Most régi emlékek tolulnak elő, olyan edzések, amelyeket magam is láttam. Az Üllői úti pályán Mészáros Dodó bácsi alapossággal, szakmai mestermunkával, ugyanakkor kellő szigorral felépített műve szép fokozatosan, európai mércével mérve is klaszszikus csapatot teremtett. Még nézni is fárasztó volt ebben az időszakban a Fradi tréningjeit, de az eredmény sem maradt el. 1965- ben úgy nyertek VK-t (ma UEFA Kupa a „jogutód" sorozat neve — a szerk.), hogy Torinótól Manchesterig, Bécstől Bilbaóig a bánat könnyei kísérték útjaikat, miközben a zöld-fehér hívek szeméből az öröm csalogatta elő a sírást. Illovszky Rudolf edzéseiről ugyancsak tanulmányt lehetne írni még napjainkban is. Nem ismert tréfát, azt hirdette, hogy a legnagyobb tehetségnek sem száll a sültgalamb a szájába, ha nem képes hétközben szenvedni a publikum elismeréséért, azért, hogy reflektorfényben maradhasson. Ugyanezt vallotta Kispéter Mihály is a Bp. Honvédban, és dr. Lakat Károlyt is sokan a háta mögött vaskezű akarnoknak tartották, s egy vérző orrú focista kesergése után kíméletlen hajcsárként állították be. Dalnoki Jenő sem kímélte a Nyilast, Ebedli fémjelezte „újhullámos’’ Fradit, és Várhidi Pál is tudott követelni az Újpestben, amíg hagyták. De ne legyünk igazságtalanok, mert ma is vannak olyan edzők, akik a becsületes felkészülésben hisznek, nem pedig a holusz-pókuszban, a puszta mellébeszélésben. Ennyi hazai példa után miért rogyunk térdre Kuusela mester következetessége előtt? "Egyszerűen azért, mert könnyedén elfeledkezünk a munka becsületéről és bizony ősrégi, „falvédőről jött” szövegnek tartják, ha valaki azt mondja: sok-sok gyakorlás vezethet csak a könnyedséghez, a technikai hibák kiküszöböléséhez. (gyenes)