Nemzeti Sport, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)

1993-04-01 / 89. szám

2 NEMZETI SPORT Jí ISPORT Jlawuftl A magyar–görög labdarúgó VB-selejtező alkal­mából szerdán reggel Budapestre érkezett E. Mert­a­­rakisz, a Görög Köztársaság sportügyi államtitkára, akit hivatalában fogadott Gailov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke. A találkozón jelen volt T. Atanasziu, a Görög Köztársaság budapesti ideiglenes ügyvivője is. Tolnai László, a nehézsúlyú cselgáncsozó Európa-baj­­nok térdsérülése miatt hosszabb kényszerpihenőre szo­rul, ezért nem indulhat az április végi görögországi kontinensbajnokságon.• Az osztrák LKW Waalter szállítmányozási cég, vala­mint az osztrák—magyar Raaber Freight Kft. támoga­tásával nemzetközi vízilabdatornát rendeznek csütör­töktől a Kőér utcai uszodában. A viadalon a rendező Bp. Spartacus mellett három OB I/B-s csapat, a MAFC, a Tipográfia-Szikra, valamint az Ybl Miklós Főiskola együttese vesz részt.• Megtartotta közgyűlését a Fejér Megyei Szabadidő Sportszövetség, amelynek elnökéül ismét Purgel Istvánt, ügyvezetőnek pedig Nagy Gyulát választották meg. • A Vasutas Kupa elnevezésű nemzetközi felnőtt csel­gáncsversenyre kilenc ország tudósait várják a miskolci szervezők. A küzdelmeket szombaton rendezik. Váczi Zoltánnak, a Békéscsabai Előre FC gólerős lab­darúgójának megműtötték a vállát, ezért a tavaszi sze­zonban már aligha számíthat játékosára Pásztor József vezetőedző.• Németországba utazik április elsején a női kézilabda Nosztalgia-válogatott. Az egykori kitűnőségekből álló együttes, amelyet ezúttal Fleck Ottó mester irányít, szombaton Mannheimben lép pályára a múlt idők ke­let- és nyugatnémet válogatottaiból összeállított csapat ellen. Húsvéti Kupa nemzetközi utánpótlástornát rendez a Portugál Kézilabda Szövetség, s a viadalra meghívta a Horváth Árpád, Horváth Zsolt bírókettőst. Nógrád megye testnevelésének és sportjának fejleszté­séről szóló megállapodást írt alá Gailov Rezső államtit­kár, az O­TSH elnöke és Kórill Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke. Ezt követően Bács-Kiskun Megye, Köz­gyűlésének elnöke, Kötöző­ Miklós és­ a megye főjegyzője, dr. Bartha Ágnes kereste fel a sporthivatal elnökét, hogy aláírják a megyéjük sportját szolgáló megállapodást. A mindennapos testedzés hatása a tanulóifjúság egészségi állapotára címmel előadást tartottak szerdán Debrecenben, a DAB Székházban, ahol Grosán Pál a kecskeméti Vörösmarty Mihály Általános Iskola elmúlt öt évében tapasztaltakról számolt be a résztvevőknek. Szekeres Pál barcelonai paraolimpián szerzett aranyérmén felbuzdulva a Piremon SE, a honi toló­kocsis vívás népszerűsítése céljából nemzetközi vívó­­gálát rendez május 7. és 9. között. A debreceni ese­mény a nemzetközi versenynaptárban is helyet köve­tel magának. A viadal fővédnökségét Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta. Ezt írta a Népsport harminc évvel ezelőtt, 1963. április 1-jén Négyszáz sakkozó küzdelme A Budapesti Sakk Szövetség április negyedike tiszte­letére ritka érdekességű, látványos tömegversenyt ren­dez a Közgazdasági Egyetem Dimitrov téri épületének nagy aulájában. Április 4-én délelőtt kilenc órai kezdet­tel 200 táblán négyszáz kiváló sakkozó veszi fel a küz­delmet, hogy csapatának megszerezze az erre az alka­lomra alapított pompás vándorserleget. A benevezett nyolc csapatot két, lehetőleg egyenlő erősségű csoportba osztják be, amelyben háromfordulós körmérkőzésen dön­tik el a helyezéseket. A játékidő játszmánként összesen negyven perc, egy-egy játékos részére húsz-húsz perc van megszabva. Ha valamelyik versenyző túllépi az időt, vesztett. Egy-egy csapatban ötven-ötven versenyző sze­repel, erősorrendben nagymesterek, mesterek, mesterje­löltek, I. osztályú, II. osztályú, III. osztályú játékosok. A részt vevő csapatok közül elsősorban a Vörös Meteor, az MTK és a Vasas együttese esélyes, hiszen számos mester szerepel az éltáblákon. Sajtótájékoztatók Már az Eb-pontokért Ünnepre készülnek a honi ritmikus sportgimnaszti­kázók: szombaton és vasárnap Euró­pa élvonalát látják vendégül a 15. magyar nemzetközi baj­nokság keretében — erről tar­tottak sajtótájékoztatót szer­dán, a Buda Penta Szállóban. A huszonöt ország képvise­letében felvonuló hölgyek kö­zött olyan viilágnagyságok lépnek szőnyegre, mint a be­­larusz Lukjanyenko és Sama­­tulszkaja, a bolgár Popova, a román Deleanu és az ukrán Jani. Nem véletlen, hogy ép­pen nálunk „randevúznak”, hiszen a­­nemzetközi verseny egyben Eb-pontszerzési lehe­tőség is. Mint ismeretes, az id­én négy Európa Kupa-selej­tezőre kerül sor (a magyaror­szágin kívül Prartóban, Szófiá­ban és Párizsban), s az előver­­senyekein szerzett pontok alap­ján a legjobb 16 tornásznő (or­szágonként maximum kettő) vehet részt az ez évi, júniusi EK-döntőn, Mailagában. Visszatérve a hétvégi ver­senyre: a szombati, egyéni összetett napot Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban, míg a vasárnapi finálét — a vívó VK-fordulóval­ való ütközés miatt — Cegléden, a Városi Sportcsarnokban rendezik. A szerenckénti döntő az idén ka­rikával, labdával, buzogánnyal és szalaggal lesz. A magyar színeket a követ­kezőik képviselik: Szalay And­rea, Holjevicz Eszter (mind­kettő Kapás RSG), Fráter Vik­tória (L. A. Gear-OSC), Lakó Viktória (e. k.), Oroszlán Zsó­fia (Providencia-Sparttacus), Demkó Emese (Kazincbarci­ka). Tartalék: Gyulai Éva (L. A. Gear-OSC). A verseny szombaton 9, va­sárnap 16 órakor kezdődik. Közel tíz esztendő után ad otthonit ismét Székesfehérvár az MBSZ egyik kiemelt verse­nyének, a birkózó magyar baj­nokságnak. A Videoton Okta­tási Központban szombaton és vasárnap legjobb kötöttfogású sportolóink mérik össze tudá­sukat. És hogy ez az esemény körülményeiben és rangjában valóban méltó legyen egy or­szágos bajnoki vetélkedéshez, arról a helyi szakosztály, a Szondi SE-Promorg gondos­kodott, gondos­kodik mint fő­szervező. Amint azt a szerda déli saj­tótájékoztatón Matók János menedzsertől megtudtuk, a di­csőségen, valamiint az érme­ken kívül lesz még miért har­colni. A bajnokok harminc-, a másodikok tizenöt-, míg a har­madikok ö­tezer forint pénzju­talmat vehetnek át. Ezenkívül az újpesti Rekord Áruház név­re szóló díjakat ajánlott fel három még aktív Olimpiai bajnokunknak. Nos, amennyi­ben Sike András, Repka Attila és Farkas Péter súlycsoportjá­ban aranyérmet nyer, akkor a Rekord Áruház nettó százezer forinttal jutalmazza őket. Természetesen lesz tombola is. A fődíj egy Raír Peugeot Moped, amelynek értéke 200 ezer forint. Emellett további értékes nyeremények várnak kissorsolásra, szóval érdemes — már csak ezért is — személye­sen megjelenni a VOK-ban, s vásárolni néhány százforintos tombolajegyet. Ami pediig a mezőny­t illeti, arról röviden csak annyit, hogy a múlt vasárnap boka­sérülést szenvedett Komáromi Tibor kivételével szőnyegre lép a honi kötöttfogás színe­­s java. Olimpiai, világ- és Euró­pa-­bajnokok parádéja várha­tó. És mivel a­­tájékoztató Bello egyik népszerű éttermében, a Két Medvében volt, nem ma­radhatott el a főnök úr fel­ajánlása sem. A csapatverseny győztese, a Promorg Kupát el­nyerő gárdia Bello vendége lesz egy vacsorára. (petán)★ ★ 86. kötöttfogású birkózó OB & Promorg Kupáért Terülj, terülj asztalkám... Világsztárok randevúja Amióta a vívószövetség fő támogatója az OTP Bank lett, nemcsak színvonalas versenye­ket sikerült rendezni, hanem mindegyiken taroltak is a ví­vóink. Ezen a vasárnapon a férfi tőrözőkre kerül a sor. Az már biztos, hogy a világranglista első 32 helyezettje közül leg­alább 25-28 megérkezik majd Budapestre, köztük az olim­piai bajnok francia Omnes, a világbajnok német Weidner, a kubaiak és az olaszok számí­tanak a legnagyobb esélyesek­nek. Ami a magyarokat illeti: a szakág, az olimpiai bravúr el­lenére, évek óta gyengélkedik, Érsek Zsoltot nemrégiben megműtötték, Marsi Márk pe­dig már a jövő heti, denveri junior-világbajnokságra össz­pontosít, így bravúr lenne, ha bármelyik magyarnak sikerül­ne a döntőbe verekedni ma­gát a vasárnapi versenyen, a Nemzeti Sportcsarnokban. Kézről kézre A Grúzia elleni férfi kézi­labda EB-selejtezőn a magyar válogatott április 13-án az Elektromos-csarnokban, 15-én pedig Komlón lép pályára, mi­vel ellenfele lemondott a pá­lyaválasztói jogáról. A junior VB-re Horváth La­jos (nők) és Zsiga Gyula (fér­fiak) irányításával készül a két korosztályos magyar kézilab­da-válogatott. A megbízatást mindkét edző a szövetség új elnökségétől kapta. A szerkesztőbizottság elnöke: fa BORBÉLY PÁL ifi CD igazgató, főszerkesztő. wgM* TAGJAI: WX /■ DR. DÉNES TAMÁS, LAKAT T. KA- .Na AL ROLY, LÁZÁR LAJOS, NAMÉNYI JÓ- WILM J­Ó­ZSEF, Z. VINCZE GYÖRGY, IIK VJ A Képes Nemzeti Sport főszerkesztője: GYENES J. ANDRÁS. Lapmenedzser: CSER KOVÁCS GÁBOR. A tudósítói hálózat vezetője: VARGA GYULA. Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Buda­pest, XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1339 Budapest, Pf.: 701/437. Tel.: 138-4366. Telefax: 138-4248. Telex: 22-5245. A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja. Felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója. Rovatvezetők: BOD­A ILDIKÓ (nemzetközi), DR. BO­RÓKAI GÁBOR (labdarúgás), ÉNEKES ZOLTÁN (olim­piai sportágak), ZÁHONYI IVÁN (fotó). m­T V­­ Készül a Szikra Lapnyomdában, Buda­­­pesten. Felelős vezető: DR. CSÖNDES­S­V ZOLTÁN vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta, valamint áru- VV- - i/­sítják önálló vállalkozók. Előfizethető bár­­­mely hírlapkézbesítő hivatalnál, a hírlap­mtffv kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és ImniW BJE/ a­ Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál . (HELIR) 1990 Budapest, XIII., Lehel út 10/A., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jel­zőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 495 forint, negyedévre 1485 forint, fél évre 2970 forint, egy évre 5940 forint. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Budapest: ISSN 0866-2517. Újabb tájfutóbaleset Nem indulhat a szombati hosszú­­távú tájfutó OB­-n a PVSK négy versenyzője, mi­vel vasárnap, a veszprémi Honvéd Kupáról hazafelé tart­va, szabályosan közlekedő Trabantjukba, az árpádtetői szerpentinen frontálisan bele­­vágódott egy, a havas úton megcsúszó Fiat gépkocsi. Hu­szár Petra — arcsérülések­kel — az intenzív osztályon fek­szik Pécsett, Vonyó Péter áll­­kapocscsont-t törést szenvedett, Bátor Barbara és Pavlovics Gábor kisebb mellkasi sérülé­sekkel megúszta a totáliká­­rossá vá­l­t Trabant és Fiat „találkozását”. Ősz óta ez volt a tájfutók harmadik, súlyos autóbalesete. Váltás Hosszú éveken át vezette sikerről­ sikerre a magyar rá­dió-iránymérő (új nevükön rádiós tájfutó) válogatottat Venczel Miklós mesteredző, aki közben aktív tagja volt az old boy válogatottnak is. Ver­senyzői ambícióit előtérbe he­lyezve, a vezetőedző felmen­tését kérte, amelyet a tanács­adó testület megértéssel jóvá­hagyott. Igaz, még hátra van a Magyar Rádióamatőr Szövet­ség elnökségének jóváhagyása, de a testület már megbízta a válogatott vezetésével Orgo­nán Ferencet, az edző pedig Nagy Béla lett. Szövetségi ka­pitányt is választottak — Pas­­kuly Mátyás személyében. Az új vezetés, felkészülvén a szeptemberi Európa-bajnok­­ságra, a következő sportoló­kat hívta meg a­ csapatba. Felnőttek: Nagy György, Lu­kács József, Oross János, Brunner Sándor, Wermescher Zsolt. Ifjúságiak: ifj. Venczel Miklós, Halcsák Zsolt, Szed­­lár Károly. Old boyok: Bör­­csök István, Eszlári Zoltán, Szűk Zoltán, Venczel Miklós. A kibővített és utánpzólás­­keret összeállítása folyamat­ban van. Fejértej-Parmalat : Pécsi Mónika A Fejértej-Parr­aalat vezér­­igazgatója, dr. Bartha István Székesfehérvárott újabb egy­éves szponzori szerződést kötött Pécsi Mónikával, az Alba Volán SC válogatott öttusázójával. Néhány hónapja, hogy a Fejér Megyei Tejipari Vállalatnál 60 százalékos tu­lajdonjogot szerzett az olasz multinacionális vállalat, a Parmalat. Az olasz cég ismert a sportvilágban, mert koráb­ban a Forma–1-et támogatta, és évek óta a kiváló olasz lab­darúgócsapat, a Parma fő­szponzora, így érthető, hogy Fehérvárott sem változott a vállalat sportszeretete, hiszen Pécsi Mónika támogatásán kí­vül a Fehérvárott sorra kerülő női egyéni OB főszponzorálá­sát is elvállalta dr. Bartha István. Halálozás Nyolcvanhat éves korában kóra megalapítója. A kiváló elhunyt Prutkay János nyug-­lovasszakember temetése áp­­állományú ezredes, egykori­rilis 5-én 15 órakor lesz a magyar királyi tüzér százados, Győrnádorvárosi köztemető­­a mosonmagyaróvári lovasis- ben. Jó tudni! A Hajdú-Bihar Megyei Lab­darúgóedzők Testülete szakmai edzésbemutatót tart április 5- én 15 órától az Oláh Gábor utcai sporttelepen. Az ese­ményt a játékvezetők,edzők barátságos mérkőzése követi. ★ A PVSK-Co­order női ko­sárlabda-szakosztálya április 5- én 18 órakor Pécsett, a Vas­utas Művelődési Házban szur­kolói gyűlést tart. ★ Nagy az érdeklődés az FTC labdarúgóinak pécsi vendég­­szereplése előtt, ezért a szom­bati mérkőzés jegyeit már árusítják Pécsett. ★ Versenyszervezői értekezletet tart szombaton 17 órától a Magyar Triatlon Szövetség Szombathelyen. A kétnapos program vasárnap délelőtt a nyári szombathelyi szenior Európa-bajnokság pályabemu­tatójával zárul. IV 89. ♦ 1993. április 1. Sportműsor CSÜTÖRTÖK KÉZILABDA. Nemzeti Sport Magyar Kupa. Férfiak, negyeddöntő, visszavágó: PMSC—Pick-Szeged, Pécs, 16, Belső, Jancsó. Fotex Veszp­rém SE—Elektromos, Veszp­rém, 15.30, Ladiszlai, Tavar­­nai. KOSÁRLABDA. NB I. Nők. A 3. helyért, negyedik mér­kőzés: BSE-Merci—Diósgyőri KSK-SeM, Városmajor, Acsá­­dy u., 18.30. Berki, Forrai. Férfiak. Westel-playoff, az 1—8. helyért. Ötödik mérkő­zés: ZTE-Heraklith—Alba­comp, Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, 18. dr. Gencsev, Missura. RÖPLABDA. Magyar Kupa, nők. A 3. helyért, első mér­kőzés: BSE-Taverna—Lehel SC, Szamos u. 2/c. 16.30, Hu­­rák, Szekér. Hírrovatunkat szerkeszti: Tóth Mária (138-2452) Mai számunkat szerkesztette: Ajb­intá Zlamái fámáé Olvasószerkesztő:­­JJroppe Pol­, Shrapiti oColizió Művészeti szerkesztő: RU a /Mánoó

Next