Nemzeti Sport, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)

1993-04-01 / 89. szám

IV. 89. ♦ 1993. április 1. szek­und­a - VB-bukás Magyarország-Görögország 0-1 (0-0) Teljes csőd Tulajdonképpen örülnünk illene, hogy ismételten a görög válogatott került az utunkba. Ezt azért mondom, mert ha visszapörgetjük az időt, és megnézzük a hellének elleni VB-statisztikánkat, akkor kiderül, hogy a mérkőzéseink nagy többségén mi, magyarok örülhettünk győzelemnek. Igaz, közben nagyot válto­zott a világ és benne a labdarúgás, saj­nos minket kivéve. Amíg mi ültünk a babérjainkon, addig mások — köztük a görögök is — nem tétlenkedtek, így for­dulhat elő az manapság, hogy nekünk a görög válogatott elleni világbajnoki se­lejtezőnk életbevágóan fontos. Ezen ma már csak sajnálkozhatunk, no meg re­ménykedhetünk abban, hogy ettől a ta­lálkozótól kezdve ismét olyan „kedves” ellenfelek lesznek nekünk a görögök, mint valamikor régen. A magyar csapat felkészülése a ta­lálkozóra nem volt teljesen zavartalan, ennek ellenére mindenki egybehangzóan állította az összecsapás előtt: minden tekintetben készek vagyunk a győze­lemre. Válogatottunk taktikája egyértelmű volt: fegyelmezett, jól átgondolt, minden kapkodást nélkülöző rohamozás. Első­sorban a középpályán kell egyértelmű fölényt kiharcolnunk, és akkor nem le­het gond. Amikor a német játékvezető felvezet­te a csapatokat, zúgott a „Hajrá, ma­gyarok!”. Amikor pedig Kiprich útjára bocsátotta a labdát, kezdhettük figyelni, vajon mennyit képes megvalósítani csa­patunk az elképzelésekből. A találkozó első perceiben szó sem volt semmiféle rohamozásról, nem is le­hetett, mert alig volt nálunk a labda. Négy perc alatt csupán két sárga lapot sikerült „produkálnunk”. Szerencsére gyorsan megnyugodott együttesünk, és Détári kapufája után azt reméltük, helyrejött minden. De csak nagyon las­san indult be a gépezet. A görögök hagyták, hogy a veszélytelen felületen labdázgassunk, ám 20 m-re a kapujuk­tól már „kegyetlenek” voltak. Dicséri a magyar csapatot, hogy ennek ellenére sikerült helyzeteket kialakítani, de a gól még váratott magára. Fölényben játszott válogatottunk, a görögök egyre kevesebbszer birtokolták a labdát, de játékosaink sajnos elég las­san építgették a támadásaikat, lehető­séget adva ezzel a görögöknek arra, hogy visszakozzanak, és előálljon a „felállt védelem”, amely ellen mi, ma­gyarok nem tudunk mit kitalálni. Húsz perc után visszaesett a magyar csapat és a görögök kezébe került az irányítás. Néhány alkalommal már el­hangzott egy-egy „Uramisten!”. A ma­gyar válogatott nem tudott felvenni pörgő ritmust, ráadásul a játékosok kö­zül csak kevesen jelentkeztek labdáért, így aztán a már megszokott „semmit sem játszunk” megállapítást tehettük. Az el­ső negyvenöt percben tehát sajnos, nem sikerült megvalósítani az elképzelésein­ket. A pihenőt követő első percek nem hoztak változást. Ha csak azt nem, hogy a görögök még nagyobb önbizalommal tették egyébként nem nehéz dolgukat. Érezhető volt, a vendégek kezdték el­hinni, hogy itt nem csak a döntetlenre, de még a győzelemre is komoly esélyük van. Csapatunk szépen, fokozatosan kezdte elveszíteni a hitét. Igaz, ebben közreját­szott, hogy a magyar játékosoknak szin­te semmi sem sikerült. Képtelenek vol­tunk a földön tartani a labdát, a célta­lan ívelgetéseknél pedig semmi esé­lyünk nem volt. Hajtottak, akartak a magyar játékosok, de a görögök min­denben felülmúlták őket. Gyorsabban futottak, magabiztosabban szereltek és — velünk ellentétben — ők tudták, mit csináljanak a megszerzett labdákkal. Volt olyan időszaka a második félidő­nek, amikor egyszerűen nem tudtunk átlépni a görög térfélre. Csak szenvedett a magyar válogatott. Még rövid időre sem voltunk képesek megtartani a labdát, össze-vissza futká­­roztak játékosaink, ám tudatos helyez­kedő mozgásnak, amely a folytatás le­hetőségét adta volna, még a halvány jelét sem lehetett felfedezni. A görög kapu előterébe csupán véletlenül kerül­tünk. Azt kell mondanunk nagyon őszintén, hogy a görög válogatott vezetése, még ha tizenegyesből is szerezték a hellé­nek a gólt, teljesen megérdemelt volt. A magyar válogatott csődöt mondott. Nem volt egyetlen olyan csapatrészünk sem, amely csak kicsit is meg tudta volna közelíteni játékban az ellenfél ha­sonló alakzatait. Végül bekövetkezett az, amit nem akartunk elhinni. Nevezetesen, hogy a magyar labdarúgást már csak mi nevez­zük labdarúgásnak, és kis hazánkon kí­vül ez a futball már egészen más. Ez ugyanis olyan játék, amelyet mi nem ismerünk. Pedig jónéhányszor már meg­mutatták nekünk a soros ellenfelek, hogy valójában mi is a futball! Most legutóbb itt, a Népstadionban a görögök! Zombori Sándor Krug játékvezető a tizenegyesnél túl szi­gorúnak bizonyult, de a magyar védők szereléseinél szerencsére annál elnézőbb volt, így sem Teleknek, sem Urbánnak nem kellett idő előtt elhagynia a pályát. Görög tükör Alketasz Panaguliasz — ala­posam kicserélődött — válo­gatottjára szinte rá sem lehe­tett ismerni a bécsi főpróbán látottak után. Egy erőtől, önbizalomtól duzzadó hellén válogatott sze­repelt a Népstadionban, amely minden csapa­trészében jobb volt, mint ellenfele. Mini kapust nem tették próbára a magyar csatárok, nem izzasztották az általa oly nagyon utált magas lab­dák. A kiugratási kísérletekre figyelt, ezeket magabiztosan fütasíte le, de például a korai Détári-szabadrúgásnál roppant riadtan szemlélte a labda út­ját. A hátvédek közül a két kö­zépső védőnek, Kolitszidakisz­­nak és Manolasznak kellemes emlékei lesznek Budapestről, mert annyit sem kellett izgul­niuk, mint a jó tanulónak a feleltetés előtt. Tudtuk, hogy a fejjátéku­k és fordulékony­­ságuk a gyengéjük, de a min­dent középen, laposan erőltető csatáraink nem kényszerítet­­ték ki, hogy ez a Népstadion­ban is kiderüljön. A görög csapat szinte min­den erejét a középpályára összpontosította. Kali­szakisz, Tsziantakisz és — besegítve nekik — Tszaluhidisz kiváló összmunkája megakadályozta, hogy Détári főszerephez jus­son, s ettől kezdve kizárólag görög futballistákat láttunk a pályán. A helléneket nem nyomta a mindenáron győzni kell kény­szere, bátran, profi módon játszhattak, s a középpályán kialakított erőfölény birtoká­ban remek kontrákkal tartot­ták sakkban a magyar védel­met. Kiválóan futballozott az eredetileg jobbhátvédből indu­ló Aposztolakisz. Jenei Imre számított a felfutásaira — nem véletlenül akarta őt kü­lön is figyeltetni Bécsben —, de gyorsaságára, robbané­­konyságára, kiváló helyzetfel­ismerő képességére nem volt orvosságunk. Fokozni kell a jelzőket, mert az irányító, az egész csapatot mozgató Mitro­­pulosz még rajta is túltett. A harminchat (!) éves kapitány többet futott, mint bárki, helyzetbe került, remek lab­dákkal szolgálta ki megvillanó társait. Ha berúgja sanszait — volt legalább két „hóttbiz­­tos” — az osztályzata legalább kilences fölé ... Niobliasz olyan szorgos ipa­ros, akiből ugyan tizenkettő egy tucat, de akii nélkül ma már nem létezhet csapat. Az egy szem árva csatár, Mahlasz volt az igazi megle­petés, akiről kiderült: ideális alany az egycsatáros játékhoz. Tökéletes felépítésű, remekül cselez, meg tudja tartani a labdát, a padra ültetett Di­­mitriadisz, a gólkirály aligha­nem egy időre elbúcsúzott a kilences meztől. András Dénes GARANCIA LÁMPABOLT Autó- és alkatrészkereskedés Új és bontott NYUGATI AUTÓLÁMPÁK vétele és eladása, eredeti nyugati autóalkatrészek forgalmazása. Cím: 1182 Budapest, Üllői út 589. Telefon: 1-787-747. Nyitva: 9—17 óráig Jenei Imre: „Labdarúgásunknak tovább kell élnie...” Jenei Imre szövetségi kapi­tány láthatólag lelkileg meg­törve lépett be az öltözőbe. A Nemzeti Sportnak a követke­zőket nyilatkozta: — Nagyon jó csapattól kap­tunk ki, a görögök jobban ját­szottak, mint mi. Nemcsak azért szenvedtünk vereséget, mert több tekintetben fölöt­tünk álltak. Tudomásul kell venni, a görög futball ma már jobb, mint a magyar. Bizonyít­ják ezt az utóbbi időben el­ért kupasikereik is. Lehetősé­günk lett volna a döntetlen­re, ha az első félidő elején ér­tékesítjük a gólhelyzeteket. A végén is volt egy kínálkozó alkalom Détári előtt. Ugyan­akkor azt is el kell monda­nom, hogy a német játékve­zető elég könnyen adta meg ellenfelünk számára a tizen­egyest. — Mi okozta önnek a leg­nagyobb csalódást? — A csapatjáték. Azt vár­tam a játékosaimtól, hogy technikai felkészültségükkel felül tudják múlni a görögö­ket. Azonban a mai tapaszta­lat azt bizonyítja, hogy a ven­dégek e tekintetben is felet­tünk állnak. Főleg mozgásban bánnak jobban a labdával. — Egyénileg kiben csaló­dott? — Nem kívánok senkit sem megnevezni. Az biztos, a gö­rögök támadásban és védeke­zésben is többet nyújtottak. Jól segítették egymást, csa­patjátékuk jól működött, el­képzeléseiket kivitelezni tud­ták. Ez a mai modern labda­rúgás követelménye, sokat kell futni, jól kell helyezkedni. Én azt kértem a mérkőzés előtt és a szünetben is a játéko­saimtól, hogy zárkózzanak fel a csapatrészek, amikor táma­dunk,­­és törvényszerű, hogy amikor védekezni kell, akkor ezt a feladatukat is oldják meg. — Mennyi az esélye a ma­gyar válogatottnak ezek után a vébéselejtező csoportban? — Elméleti esélyünk van, de ha reálisan nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon kevés. A görögök elleni mos­tani mérkőzésen is azt mond­tam: ha javul a játékunk, le­hetőségünk van a kijutásra. Sajnos, nem ez törént. — Hogy élte át ezt a kilenc­ven percet? — A mai meccs és az utób­bi egy év tapasztalatai egy­aránt csalódottá tesznek. Még­is azt mondom, labdarúgá­sunknak tovább kell élnie, ezekkel a játékosokkal, vagy másokkal, Jenei Imrével vagy Jenei Imre nélkül. Ez most még a jövő titka ... „Elméleti esélyünk van, de..." NEMZETI SPORT 5 PETRY (5) esetében eleve a tragédiával lett volna egyenlő, ha mint a mezőny leg­­jobbjáról kell megemlékeznünk róla, ám a roppant kínos kudarc kísérőzenéje volt az is, hogy a görögök jószerivel egy teljes szabad estét garantáltak neki. Most még arra a bi­zonyos bravúrjára sem volt szükség, s bár a hajrában bakizott egyet (hazaadás...), ő volt a legsajnálatraméltóbb magyar futballis­ta, hiszen tehetetlenül kellett végignéznie a társak szenvedését... TELEK (4) súlytalansága ezúttal annyira látványos és szembeszökő volt, mint egy tej­föl hajú svéd megjelentése a riói tengerpar­ton ... Néha szinte kínos volt látni, hogy „töri őt derékba” az egy szem elöl árvál­kodó görög csatár, hogy cselezi ki, hogy fut­ja le, hogy fejel mellőle kis híján szintaki dallamokat fütyürészve közben ... Esetében annál szomorúbb mindez, mert ő csak „má­sodállásban” fogott embert, egyébként tel­jesen szabad liberót játszva ténykedett. Vall­juk be: nagyon gyengén... CSABI (5) minden igyekezetével azon volt, hogy „japán típusú” játékát hozza, azt a szívós, kemény, fürge, a támadásokba rend­szeresen bekapcsolódni tudó, a széleket be­játszó futballt, amiért a kapitány a távol­keleti portyán „beleszeretett”. Előadni mind­ezt azonban csak röpke percekre sikerült, a többiek bénultsága nyomasztólag hatott rá, no de hát azt eleve illúzió volt várni, hogy majd ő nyeri meg nekünk ezt a sorsdöntő mérkőzést. Példás igyekezetéért még így is azon kevesek közé tartozik, akik legalább egy elégségessel valahogy átcsúsztak ... DISZTL (4) bár egy szóval sem kérte vagy követelte, hogy alapposztjáról elmozdít­va ezúttal hadd játsszon egy számára telje­sen szokatlan szerepkörben emberfogót, az egyik leghíresebb belga csapatban végigját­szott esztendei alapján mégis joggal hihet­tük, hogy majd valahogy megoldja. Gyorsan kiderült, ezen a poszton való szerepeltetése konstrukciós hiba, amely az egész gépezetre alapvetően rossz hatással van. A helyére állt NAGY (4) egészen más okból bár, de ugyanolyan rosszul játszott... PISONT (4) azok közé tartozott, akik­ben talán a leginkább bízott a kapitány... A görögök által egyáltalán nem ismert „kiskar­­mesterként” most neki kellett volna irányíta­nia, játszatnia a csapatot, átvéve minden ter­het a hármas őrizetben fuldokló Détáritól. Ám gyámoltalan volt, pillanatok alatt megad­ta magát, szinte nem volt egyetlen jól meg­játszott labdája sem. Teljesen jogos volt a cseréje... Cseréje BALOG (4) már egy hal­dokló csapatba próbált életet lehelni... DÉTÁRI (5) zseniális rúgótechnikájának köszönhetően azonnal a kezdés után szabad­rúgásból nagy gólt szerezhetett volna, ám ez­úttal a görög istenek egy kapufa formájában bosszúlták meg neki mindazt, amit anno az Olympiakosz színeiben ellenük elkövetett. Eszméletlenül nehéz feladat hárult rá, hiszen míg nálunk mindenki tőle várta a győzelmet, addig a szembenállók nemcsak játékstílusát, nemcsak cseleit és trükkjeit, hanem talán még az arcvizét is a legjobban ismerik a vi­lágon! Még így is ő emlékeztetett a leginkább a mieink közül profi futballistára... URBAN (4) azonnal a kezdést jelző síp­szót követően kamikaze módjára páros lábbal zúdult rá egy görögre, ezzel azonban nem az ellenfelet, hanem saját magát tette tönkre... Egy pillanatra sem sikerült ugyanis felvennie a játék ütemét, végig légüres térben mozgott, sem a védekezésben, sem a támadások kiala­kításában nem tudott a csapat segítségére len­ni, közeli szemlélője volt az eseményeknek. Cseréje kapitányi telitalálat lett volna.. _ ESZENYI (4) pontosan kilencven percet volt képes úgy végigfutballozni, hogy annak egyet­len említésre méltó vagy emlékezetes mo­mentuma sem akadt. Légüres térben mozgott, rendre átrúgdalták a feje fölött a labdát, igaz, ha nagy néha megszerezte, akkor sem nagyon tudott vele mit kezdeni, sőt, minden erejével azon volt, hogy minél előbb szabadulhasson tőle. Sokan azt hitték, ő lesz a nyerő ember, aztán — ha lehet egyáltalán ilyen címet itt kiosztani... ő lett a leggyengébb ... DURÓ (4) ereje, fantasztikus rugótechni­­kája, remek bal lába és csatárszerűen való ro­hamozni tudása az,­­ami őt ezen a poszton a legj­obbá teszi. Ezen erényei­­közül ezúttal csak ezt­­a négyet tartotta teljesen titokban, a második félidő közepe táján egy sikeres sze­relését követően szinte egyöntetűen mordult fel a lelátó, mintegy kórusban mondván: „Jé, hiszen a Duró is játszik”... Különösen csa­lódás a játéka azért, mert ő is a titkos kapi­tányi ászok közé közé soroltatott a korábbi­akban. ... KIPRICH (5) a mérkőzés meghatározó ré­szében szinte csak azért volt a pályán, hogy ki legyen a kötelező tizenegy, a kapujuk elé behúzódott görög védőgyűrűben tantaloszi kínokat kiállva a szó szoros értelmében szen­vedett. Az ember már szinte kezét két ökölbe szorítva szurkolt neki, hogy legalább egy cse­le vagy átadása sikerüljön, de erre csak a mérkőzés hajrájában került sor, amikor vi­szont egy önmagát már régen megadott csa­pat egyedül harcoló tagjaként próbálkozott meg a lehetetlennel. A csodák azonban nem magyar mezbe bújtak ezen a keserű estén... KOVÁCS (4) aktívabban, agilisabban, harcosabban kezdett, mint az utóbbi mérkő­zések bármelyikén, mi több, negyed óra alatt többet csinált, mint máskor egy teljes idény­ben. Fertályóra alatt pontosan három gólt lő­hetett volna, egyet jobbról, egyet balról, egyet középről, ám ezeket a tipikusan Kovács-féle „labdatöréseket” ezúttal a görög kapus Minu csak kinevette. Még a fordulás után is ne­ki volt a legnagyobb helyzete, de úgy lá­tszik, megfogadta, ő azt a képet hagyja meg magá­ról a görögökben, amikor a Panathinaikosz­­nak négy gólt rúgott... Lakat T. Károly

Next