Nemzeti Sport, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-16 / 192. szám

IV. 192. • 1993. július 16. Jelölés Darmstadtra Csütörtökön délután a Magyar Öttusa Szövetség elnök­ségi ülésén felszállt a fehér füst... A kapitányok - Kancsal Tamás és Hicsák Zsolt - kijelölték a darmstadti világbaj­nokságra utazó csapatokat. Először a fériak összeállítását ismertette Kancsal. A váltóban Mizsér Attila, Fábián László és Kálnoki Kis Attila képviseli a színeinket. Tartalékként Mar­tinék Jánost jelölte a kapitány. Az egyéniben Fábián és Mizsér veszi fel a küzdelmet az ellen­felekkel. Első számú tar­talékként Martinék áll készen­létben, másodikként pedig Kálnoki jöhet szóba. Az egyéniben induló két magyar tusázó személye abban az eset­ben változhat, ha a váltó­versenyben valami „rendkívüli esemény" történik. Remél­hetőleg erre nem kerül sor. Hicsák, a női kapitány elmondta, hogy a váltóban a Pécsi Mónika, Kovács Irén, Tulok Andrea trió áll rajthoz, tartalékként pedig Köblő Emese áll készenlétben. Az egyéniben Pécsi és Tulok képviseli a magyar színeket. A váltóversenyre augusztus 6-án kerül sor, míg az egyéni viadalt 7-én és 8-án bonyolítják le Darmstadtban. Tartalékos csapat a hármas viadalra Mérei László az atléták szövetségi kapitánya összeállí­totta a szombaton sorra kerülő hármas viadalra (Csehszlovákia-Lengyelország-Magyarország) a magyar csapatot. Az együttes meglehetősen tartalékos, hiszen jónéhányan az Universiadén álltak rajthoz, mások az ifjúsági, illetőleg a felnőtt világbajnokságra ké­szülnek. Íme az összeállítás: Férfiak: Kovács, Rezák (100 m), Karaffa, Sámi (200 m), Kovács, Rezák, Alexa, Dobos, Karaffa, Sámi (4x100 m), Kiss, Hajdú (400 m), Menczer, Kiss, Hajdú, Gyulai, Nyilasi (4x400 m), Tölgyesi, Czakó (800 m), Kollár, Adamis (1500 m), Kovács, Kliszek (5000 m), Sárközi, Csillag (110 m gát), Borsos, Munkácsi (400 m gát), Markó, Kárpáti (3000 m akadá­ly), Somogyi, Bakler (magas), Makó, Béres (távol), Pálóczi, Földessy (hármas), Farkas, Rohánszky (rúd), Kóczián, Pénzes (súly), Ficsor, Kerekes (diszkosz), Szabó, Bélák (ge­rely), Rédei, Vida (kalapács). Nők: Barati, Mádai (100 m), Barati, Mádai (200 m), Barati, Bartha, Steinmetz, Szabó (4x100 m), Kurucz, Végh (400 m), Mádai, Végh, Ray, Perlaki (4x400 m), Perlaki, Varga (800 m), Rácz, Bartha (1500 m), Jávos, Csizi (3000 m), Bálint, Kalamár (100 m gát), Ray, Szakács (400 m gát), Fazekas, Csapó (magas), Medovárszky, Bálint (távol), Stefanovics, Jánosi (súly), Csőke, Divos (diszkosz), Zsigmond, Prei­­singer (gerely). Hat hét a Svábhegyen A jövő hét elején megkezdi hathetes, hosszú felkészülését a tö­rökországi Európa-bajnokságra a magyar ökölvívó-válogatott keret. Pihennek a kesztyűk, alszik a ring, lábat lóbálnak a bunyósok. Náluk is kitört a szabadságolási láz, de valószínűleg jó lesz kihasz­nálniuk a remélt hétvégi jó időt, mert hétfőtől zuhoghat bár a nap­sugár, az már nem nekik szól. Mert hétfőtől már nem pi­hennek a kesztyűk. A válogatott keret egy része ugyanis ezen a napon megkezdi a hosszú mene­telést, amely egészen szeptember közepéig tart. Egészen addig, amíg a törökországi Bursában a finálékkal be nem fejeződik az Eu­­rópa-bajnokság. Ez pedig még odébb van, a „török fafront" csak szeptember 12-én lesz. Szóval, hétfőtől nagyüzem lesz az edzőteremben. Szántó Imre szövetségi kapitány érc­­hangú irányítása mellett kezdik meg melót. A Vasas-stábon - Lakatos, Kovács, Béres - kívül ott lesz Mizsei is, valamint a három szélvészöklű tájfunos, Szűcs, Farkas, Erdei. Őket egé­szíti ki az a néhány tehetséges utánpótláskorú srác, akiket Szántó kapitány már az 1996-os, olimpiai szemüvegen keresztül figyel majd. Augusztus 2-től­­csatlakoznak a többiek is é s együtt marad a csapat, egészen a hónap végéig. A törökországi „háborúba" a tervek szerint nyolc vagy tíz öklöző utazik. Ez még nem végleges, az azonban, sajnos, már biztosnak tűnik, hogy sem a nehézsúlyban, sem pedig a szuperben nem lesz magyar induló. Pedig milyen gazdagok voltunk néhány éve. Alvics, Somodi, Szikora, Lévai... Mára jóformán csak Hart maradt hír­mondónak, ő viszont lábát törte még a VB előtt, gyógyulá­sa hosszú időt vesz igénybe. Bursa előtt lesz még egy bunyó. Nyitrára utaznak a kesztyűk, és a helyiekkel mérkőznek meg. Szóval, hétfőtől süthet a nap, nudizhatnak a szép lányok, a bunyósok számára előkerülnek a kesztyűk... R. F. A teniszcsillagok megint Budapestre jönnek - Szó se róla, a nőket könnyebb kielégíteni - mondta Ta­­róczy Balázs teniszbajno­kunk csütör­tökön dél­ben a Mo­narchia ét­teremben tartott sajtó­­tájékoztón óriási derült­ség köze­pette. Ez alkalommal már hivatalosan is értesültünk ar­ról, hogy az idei, immár III. Postabank Gála keretében ez­úttal a gyengébb nem kép­viselői lépnek november 25-én a Budapest Sportcsarnok küz­dőterére. Az elmúlt két esztendőben a férfi tenisz csillagait látta, láthatta testközelből a nagyér­demű, Lendl, Becker, Connors, Ivanisevics, Korda, valamint néhány egykori csillag - Nastase, Pilics, Tiriac és maga a főrendező, Taróczy Balázs kápráztatta el a közönséget, és nem hiányzott Temesvári Andrea sem, aki mindig fel­lépett - Kezdetben arra gondol­tam, hogy a nézők mai ked­vencét, André Agassit próbálom meg elhozni Bu­dapestre, de erről a tervemről maga az edzője, Nick Bollettieri beszélt le, mond­ván, védence nagyon meg­bízhatatlan. Végül a na­pokban ő maga is feladta, nem vállalja tovább a két­ségtelenül színes egyéniségű André edzéseinek vezetését - magyarázta Taróczy Balázs. Majd arról beszélt, hogy előzetesen már megállapodott a Szeles-Navratilova duó fel­lépéséről. Ám a Szeles Mónika elleni hamburgi merénylet másnapján már sajnálatos értesítést kapott. Az újvidéki bajnoknő valamennyi idei be­mutatóját lemondta, így azután az ismert menedzser­vállalkozás, az IMG segít­ségével az Európában túrázó Navratilova-Sánchez-Vicário kettős játszik a női mester­tornát követően előbb Dublinban, majd Budapesten és utána Mallorcán. - Martina a világ sportjának egyik legnagyobb egyénisége - folytatta Taróczy Akad, aki szereti, van, aki utálja, egyesek megvetik, az azonban kétségte­len, hogy csodálatosan tenisze­zik, s Arantxa Sánchez-Vicário is a világ egyik legjobbja. A világranglista harmadik és negyedik helyezettje mellett a pillanatnyi hatodik, Marie-Joe Fernandez és­ Temesvári And­rea játszik majd a Budapest Sportcsarnokban. A végleges műsor még nem alakult ki, sőt további meglepetésre is van kilátás. Egyelőre csak az biztos, hogy november 25-én, az im­már III. Postabank Gála kereté­ben világklasszis teniszezőket láthatunk élőben, testközelben. A kiválóságok bemutatására aligha van szükség, de azért a sajtótájékoztatón jelen volt Temesvári Andreát mégis arra kértük, beszéljen a vendé­gekről. A szőke bajnoknő, mé­lyen a homlokára húzott fekete Jordán feliratú baseball sap­kájában készséggel tett eleget kérésünknek.­­ Martina a világ legna­gyobb, legjobb teniszezője. Idestova hét éve kerültünk közelebbi ismeretségbe, amikor 1986-ban az a meg­tiszteltetés ért, hogy vele játszhattam női párost Pá­rizsban. Óriási teherként nehezedett rám, hiszen csak győznünk lehetett, de sike­rült... Martina azóta nagyon kedves hozzám. Egyike volt azoknak, akik sérülésem után bátorítottak. A pályán óriás, férfias támadójátéka minden­ki számára például szolgál­hat... - Arantxa a pályán és pályán kívül egyaránt kedves, színes egyéniség. Versenyen még nem játszottunk, de néhány éve meghívott Marbellába, néhány bemutatóra. Azóta mindig elbeszélgetünk egy­mással. A pályán nem ismer elvesztett labdát, a női mezőny legnagyobb harcosa, küzdő­képessége bámulatos... - Marie-Joe nagyszerű te­niszező. Mindent tud, amit a teniszben tudni lehet. Csak olykor, döntő pillanatokban megremeg a kezében az ütő, így volt ez Párizsban, Steffi Graf ellen is, ahol előtte Gabi S­ab­a­tini ellen már vesztett állásról fordított... Ami egyébként bajnoknőnk további műsorát illeti, a jövő héten repül ismét tengerentúl­ra. Az augusztus végi US Open, az amerikai bajnokság előtt San Diegóban, Los Angelesben és Torontóban szeretne újabb világranglistás pontokat gyűjteni az egyesben és a párosban egyaránt. Jó szereplést addig is, amíg majd november 25-én újra látjuk a tenisz csillagaival a III. Postabank Gálán. V.D. B. n a jo­k­a­i H 3 Már a négy között Női vízilabda-válogatottunk a cataniai Világ Kupán csoport­jában a négy közé jutásért mér­kőzött. Az első meccsen dön­tetlenre végzett a korábbi világ­bajnok ausztrálokkal, míg szer­dán késő este a kanadaiakkal mérkőztek a mieink, és itt is döntetlen, 7-7 volt az eredmény. Ahogy dr. Tóth Gyula szövetsé­gi kapitány elmondta, a kana­daiak ellen már 6-3-ra is ve­zettek, majd 7-6-ra is lányaink. A magyar csapat góljait Róna­széki, Tóth Noémi (2-2), Vincze, Kertész és Rafael lőtte. Csütörtökön csapatunk a japánokkal mérkőzött. Szö­vetségi kapitányunk szerint az ázsiaiak eddig nagyon jól sze­repeltek. Csapatunk ennek ellenére magabiztos játékkal 13-5 (6-1, 2-2, 3-1, 2-1)-re nyert. Góljainkat Stieber (7), Tóth (3), Rónaszéki, Kertész és Rafael dobták. A lányok győzelmükkel már a legjobb négy közé kerültek. ★ Postabank Kupa, nemzetközi juniortorna, Sopron Magyarország-Egyiptom 15-0 (3-0,4-0,4-0,4-0). Sopron, 100 néző. V: Dávid (francia), Dooms (belga). Magyarország: Kovács - Kásás 2, Petik 2, Varga 1, Lu­kács 2, Nagy P. 4, Tiba, Nagy G., Molnár, Mertz 1, Mód 2, Nagy T. 1, Vogel. Szövetségi kapitány: Kemény Ferenc, edző: Urbán Lajos. Egyiptom: Azmy - Ibrahim, Mostafa, Has­­san, Sameh, Elbialy, Shallah, Moguth, Sadek, El Nokaly, El­­dim, Safwat, Ezzat. Szövetségi kapitány: Mahmoud Hassan. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 5/0. További eredmények: Horvát­­ország-Németország 9-7 (0-2,­ 5-2, 2-1, 2-2), Egyesült Államok— Olaszország 10-7 (2-3, 1-2, 5-0, 2-2). Megyerdi visszatért A középkorú vagy idősebb urak még bizonyára emlékeznek rá, hogy a Tipográfia kerékpáros-szak­osztálya fogalom volt a sportágban. Az anyagiakban sohasem dúskáló szakosztály menői a Rökk Szilárd ut­cai kis műhelyből, Krétai László „elbocsátó szép üze­neteivel” a tarsolyukban (Krétai bringás körökben a mechanikusok között fogalom volt, kár hogy kiszállt a buliból - a szerk.) kirajzottak és szinte nem volt olyan verseny, ahonnan valamilyen érem nélkül tértek volna vissza. Aztán kevesebb lett a pénz, fogyott a létszám, halványodtak az eredmények. A csapat leghíresebb menője a hatvanas években Megyerdi Antal volt, aki annak idején szakaszt nyert a Békeversenyen és a tíz között futott be az egyéni világbajnokságon. Megyerdi hetvenkettőben végleg leszállt a gépről. Majd húsz esz­tendő elteltével edzőként tért vissza. - Régi vágyként dédelget­tem, hogy szabad kezet kapva a saját elképzeléseim alapján, tapasztalataimat felhasználva készíthessek fel versenyzőket - mondta az egykori országúti sikerbringás Korábban már voltam itt szakosztályvezető, de az edzősködés az mégis más Ez pedig úgy jött össze, télen felkerestek a versenyzők, hogy vállaljam el az edzős­­ködést. A Tipográfiától pedig ugyanilyen értelmű levelet kaptam. (Kovács Gábor, válogatott kerékpáros: - Amikor Pócsföl­­di, akitől sokat tanultam, el­ment a szakosztálytól két évig csak vegetáltunk. Már abba is akartam hagyni, amikor utolsó szalmaszálként felvetődött, hogy próbáljuk rábeszélni Tóni bácsit az edzősködésre. Bicik­lire ültünk, és kihajtottunk hozzá Budafokra. Elmondtuk, ha vállalja folytatjuk, ha nem, abbahagyjuk. Vállalta. Alapelvként em­lítette, hogy állandóan együtt kíván lenni a fiúkkal, hogy pontosan tudja mitől fáradtak, miért mennek jól. - Versenyző koromban én voltam az, aki a válogatottban keveset dolgoztam, s azt mondták azért szerepelek jól, mert lelógom a többieket. Persze ez nem egészen így volt. Mindenesetre nem vagyok a terroriszti­kus edzések híve. Hiszem, hogy csak úgy lehet eredményt elérni, ha edző és versenyző között teljes a biza­lom, az őszinteség. - Hány bringással kezdte meg a munkát? - Öten vállalták a munkát. De most már azok a pálya­versenyzők is vissza akarnak jönni közénk, akik a munka kezdetén saját elképzeléseik alapján kívántak felké­szülni... Egyébként amikor igent mondtam, akkor ala­posan megrágtam a dolgot. Mert az is igaz, hogy, mint nyugdíjas - rendőrtisztként korábban mehetettem nyug­díjba - sok szabadidővel ren­delkeztem, és jól esett kimoz­dulni, mert a magány öregíti az embert, de azt is bele kel­lett kalkulálni a döntésem­ben, hogy én nem bukhatok bele a vállaltakba. Az eddigiek a bukás ellen szólnak. Szép eredményeket ért el kis létszámú csapata, elsősorban a két válogatott Kovács Gábor és Kiss Gábor. (Kovács Gábor: - A bizalom és Tóni bácsi lelkesedése visszaadta a munkakedvemet és a nehézségeken könnyebben léptünk túl. Még jobb ered­ményeket érhetnénk el, ha lenne négy jó versenyző nálunk, mert a versenyeken mindig nekünk kettőnknek kell bizonyítani. A mezőnyben négy ember összefogása, összedolgozása mindig ered­ményesebb, mint amikor jósze­rivel csak magára számíthat az ember.) (Kiss Gábor, aki mellesleg friss házas, de kerékpárszerető a menyecske - Ha az ember sok időt áldoz az edzésekre, akkor igyekszik értelmesen, eredményesen eltölteni az időt. - Az a tervem, hogy olyan ütőképes csapatot hozzak össze, amelyik idehaza az első három hely valame­lyikén végez. - folytatta Megyerdi. - A fiúkkal és az elért eredményekkel meg vagyok elégedve. Gondolom a szponzor is és ha továbbra is biztosítani tudják azokat a feltételeket, mint eddig, akkor még jobbak lesznek az eredményeink. - Ki, melyik cég támogatja a szakosztályt? - Fő támogatónk a Bianchi. Felszereléseket, és olcsón alkatrészeket, kerékpárokat kapunk tőlük. (Gábor József, a Tipográfia TE ügyvezető elnöke: - Ezen kívül előrehaladott állapot­ban vannak a tárgyalások Székely Károllyal, a Kossuth Nyomda Rt. vezetőjével. Remélem, a szakosztály gazdái lesznek a jövőben. Ha ez a szerződés összejön, akkor ez megmenti a sza­kosztályt. A közelgő Magyar Körversennyel kapcsolatban pedig tárgyalunk az Extrádé Kft.-vel, pontosabban Nagy Gábor ügyvezető igazgató­val. Kiss István mechanikus: - Élversenyzőink felszerelése megoldott, de ha az után­pótláshoz most hirtelen egy csomó gyerek beállítana, nem tudnánk őket felszerel­ni. Ezért tíznél többet nem vehetnénk fel, csak ha van versenykerékpárja.) Kovács Gábor, eddigi eredményei alapján - úgy tűnik - „megváltotta” a repülőjegyet a norvégiai országúti világbajnokságra. Idei eredményeivel Kiss Gábornak is ott a helye. Az év elején elhatározott válo­gatási szempontok alapján (a hosszútávú OB és a Gemenc Kupa számít elsősorban) utazó helyen állnak, amennyiben három, vagy négy kerekes megy a VB-re. Vagyis ismét előretört a Tipográfia. Megyerdi visszatért. Kocsi Tibor Kárai öt érme Magyarok is részt vettek a közelmúltban Kanadában a szervátültetettek világjátékán. Különösen eredményesen szerepelt dr. Kárai László. Az egykori hódmezővásárhelyi úszó és vízilabdázó öt úszó­számban állt rajthoz, mérlege két arany, két bronz, valamint egy ezüstérem. A 26 fős ma­gyar küldöttség hazaérkezése után dr. Kárai elmondta, hogy a jövőben a téli sportágakban is rendszeresek lesznek a világtalálkozók. Idén decem­berben Franciaország ad otthont az eseménynek. A magyar sportember gondol­kodik a részvételen, hiszen síelni és korcsolyázni is tud. Csak támogatóra lenne szük­sége, aki anyagilag járulna hozzá részvételéhez... NEMZETI SPORT 5 Intertraverz Kupa Hegyes jó idővel első A Millenárison szép számú ér­deklődő előtt rendezte az Intertra­­verz a pályaversenyét. A férfiak 1000 méteres állórajtos időfuta­mában Hegyes János a kellemetlen idő ellenére is kitűnő időt hajtott. Meggyőző fölévmel lett első a női pontversenyben Pataki Ibolya. 1000 m állórajt: 1. Hegyes (Stollwerck-FTC) 1:08.78, 2. Lelkes (KSI) 1:12.12, 3. Molnár (Stoll­werck-FTC) 1:13.92. Olasz rend­szerű csapatverseny: 1. Stollwerck- FTC (Pais, Fábián, Hegyes) 1:16.55, 2. Stollwerck-FTC II 1:22.19, 3. KSI I 1:22.25. Nők. Repülőverseny: 1. Petruska (BVSC-Intertraverz), 2. Karsch (BVSC-Intertraverz), 3. Mpiima (BVSC-Intertraverz). Pontverseny: 1. Pataki (BVSC­­Intertraverz) 28, 2. Karsch (BVSC­­Intertraverz) 12,3. Mpiima (BVSC­­Intertraverz) 7 ponttal.

Next