Nemzeti Sport, 1994. augusztus (5. évfolyam, 208-237. szám)

1994-08-09 / 216. szám

SPORT [f^^Amerifciri csillagok | Úszóparadicsomban Fort Lauderdale-ben Jack Nelson: „Nagyrabecsülésem és tiszteletem Kiss Lászlónak és Széchy Tamásnak” Hely­színi jelentés az amerik­ai úszás egyik fellegvárából Fort Lauderdale Florida egyik legcsodálatosabb része, karnyújtásnyira Miamitól. Itt van az amerikai úszósport egyik legszebb paradicsoma, s itt műkö­dik az USA legeredményesebb úszóklubja. De nemcsak erről híres Fort Lauderdale. Van egy csodálatos múzeuma, ahol az úszás és a vízilabda halhatatlanjait őrzik. Amikor belépek, pontosan olyan kép fogad, amelyen Faragó Tamás szmoking­ban veszi át az aranyérmet, mellette az oroszok két büszkesége: Barkalov és Szalnyikov, valamint John Nauber, minden idők egyik legjobb amerikai úszója, no és a német többszörös gyorsúszó olimpiai baj­nok Kristin Ottó. Jack Nelson (62 éves) az amerikai úszás és edzői kar egyik koronázatlan királya. Be­szélgetésünket a következő mondatokkal indítja: - Nagyrabecsülésem és tisz­teletem Kiss Lászlónak és Széchy Tamásnak. Csodálatos edzők, büszke vagyok a barát­ságukra. De adja át feltétlenül az üdvözletemet Egerszegi Krisztinának, Darnyi Tamásnak és az úszósport többi magyar kitűnőségének. - Feltétlenül megteszem, mi több, a lap hasábjain. - Nagyon szeretném, mert közel érzem magamhoz a fel­sorolt sportbarátokat. Bár a mi sportágunk a szüntelen vetél­kedés, mi ezt mindig úgy tud­tuk megtenni az elmúlt eszten­dőkben, hogy közben a legfon­tosabb megmaradt: az egymás iránti tisztelet és megbecsülés.­­ Másutt nem éppen így van. Európában olykor láng­nyelvet nevelnek egymásra az edzők, nehezen viselik el más országok mesterei, amikor ver­senyzőik alulmaradnak és Kiss, valamint Széchy tanítvá­nyai újabb diadalokat aratnak. - Tudja, hogy van ez. A lo­vagiasságot nem lehet megta­nulni. Az vagy velünk születik, vagy nem. o Mi az ön jelmondata a ta­nítványokkal szemben? - Minden versenyző, még a legtehetségesebb is, igényli a gyámolítást, a biztatást. o Mi az első mondata, ami­kor valaki lejön önhöz, hogy az úszást választotta? - Miért jöttél? Ha a gyerek erre azt mondja, hogy mindent megteszek azért, hogy úszó le­gyek, akkor foglalkozom vele. Rólam tudják, hogy csak azok­kal dolgozom, akik azon a hő­fokon tudnak izzani, amin én. Én még soha nem vettem fél­vállról azt az úszót sem, akit lelkem mélyén tehetségtelen­nek tartottam. Ha nem így len­ne, nem lenne értelme oktatás­sal foglalkozni. - Mégis mi a titka? - Képes vagyok együtt gon­dolkodni a versenyzőimmel. Gyakran órákat meditálunk a medence szélén. Van úgy, hogy egy kemény edzés ked­vét szegi a gyereknek, hangu­latilag mélypontra kerül. Nos, ilyenkor kell erőt önteni bele. Nem szabad sajnálni azokat az órákat, amelyeket ott, a me­dence szélén töltünk el. o Vagyis tanácsokat ad? - Nem. Partner akarok lenni. Meg akarom érteni a gondjait. - Tudom, hogy a világ sok­ részén meg akarják ismerni Jack Nelson módszereit. - Lehet erről feljegyzést ké­szíteni, akár tanulmányt írni. De ahogy Kiss Lászlónak vagy Széchy Tamásnak is megvan a maga specialitása, úgy biztos nekem is megvan. Az a gya­núm, hogy ehhez a mi egész egyéniségünk is kell, így válik teljessé a dolog. o Minden úszó számára büszkeség a Fort Lauderdale-i klubhoz tartozni. - Ezt tekintem életművem­nek. Nincs ebben semmi külö­nösebb csoda. Megtanítjuk a kicsiket úszni, és ha itt akarnak maradni, segítjük őket a folyta­tásban. o Még akkor is, ha nem vi­lágraszóló tehetségek? - Nem szívesen küldünk el senkit sem. Van, akiből csak egészséges ember lesz, má­sok esetleg a vízilabdában, vagy más sportágakban talál­ják meg önmagukat. Tudja, ott a kötelek között a napi, gyak­ran fárasztó tréningek alatt fan­tasztikus ezeknek a kis embe­reknek az átalakulása, egyéni­séggé válása. o Kik lesznek éremesélye­sek a következő olimpián? - Egyelőre ez maradjon még az én titkom, de legalább öt­hat olyan úszóm van, aki örö­met szerezhet. o Akár aranyérmet is nyerhet Atlantában? - Hárman talán már arra is érettek lesznek.­­ Azt mondják, hogy különös a kapcsolata a versenyzőivel. - Nagy súlyt helyezek a személyes kötődésre. Arra, hogy igazán kitárulkozzanak előttem a tanítványaim. Per­sze, ehhez az kell, hogy én is önmagamat adjam. Nem állha­tok egy paraván mögött, és ott várjam el azt, hogy a másik az szívét-lelkét kiadja, őszinte le­gyen hozzám.­­ Hallottam, hogy litván, len­gyel, szlovén úszók is vannak Fort Lauderdale-ben, vagyis őket is ön készíti fel a követke­ző időszakok világversenyeire. - Öröm velük foglalkozni. Jó körülményeket tudunk biztosí­tani számukra, tehetségesek, egyszóval van értelme annak, hogy itt legyenek velünk. - Közöttük is lehet olimpiai éremesélyes? - Igen. De az iménti felsoro­lásból kihagyott egy macedón lányt. Ő is itt van. - Hogy indult az ön sportpá­lyafutása? - Először amerikaifutballt ját­szottam a hadseregben. Tudja, én még Németországban töl­töttem a kötelező katonai szol­gálatot. Aztán megpróbálkoz­tam a kosárlabdával. Mivel nem vagyok égimeszelő, ez sem ment igazán. Aztán egy have­rom mondta, hogy álljunk át az úszásra. Akkor már huszonegy éves voltam. Hamar a legjobb lettem, 1953-ben megnyertem Münchenben a katonai bajnok­ságot. Büszkén írtam haza a szüleimnek, és felsoroltam az eredményeimet. Erre édes­anyám visszaírt és csatolta a helyi lapban megjelent legfris­sebb sporteredményeket. Eb­ből kiderült, hogy egy lány jócs­kán megverne, pedig csak terü­leti bajnok volt Amerikában. Jót nevettem a levélen, de kicsit bosszankodtam is. - Ettől kezdve lett edző? - Azért az még messze van. - 1954-től nemzetközileg is elfogadták önálló, számnak a pillangóúszást. Átálltam erre. Hamarosan új világcsúcsot állí­tottam fel, pontosan az önök Tumpek Györgyének eredmé­nyeit döntöttem meg százon és kétszázon. Ezután a németor­szági főparancsnokság egyik tisztje felhívatott magához­, s megkérdezte, hogy eddig hol úsztam. Mondtam neki, hogy sehol. Tulajdonképpen tőle tudtam meg, hogy két távon már világcsúcstartó vagyok. o Addig nem is sejtette? - Ha az a tiszt akkor nem mondja, lehet, hogy még ma sem tudom. o No és hogyan folytatta? - 1954-ben még úsztam vi­lágcsúcsokat, majd két eszten­dővel később a melbourne-i olimpián kétszázon a második lettem. Előbb voltam olimpikon, mint amerikai bajnok. Mert csak 1957-ben indultam elő­ször a mi bajnokságunkon.­­ S mikortól lett edző? - 1958-tól. A Miami Egye­temre kerültem edzői és ver­senyzői ösztöndíjjal. Kezdet­ben tizenegy fiúval foglalkoz­tam. Az első évben csak ötödi­kek lettünk az amerikai bajnok­ságban. A másodikban már másodikak, s ettől kezdve Fort Lauderdale meghatározóvá vált az USA úszósportjában. Szóval ezért mondtam magá­nak azt, hogy ezt az egészet életművemnek tekintem. A leg­nagyobb sikerem az, amikor a montreali olimpiai idején az Egyesült Államok válogatottjá­nak edzője voltam, és verseny­zőim négy világcsúcsot értek el. - Családi helyzete milyen? - Sherif, a feleségem itt, a klubon belül is a segítőtársam. Hat gyermekünk van és nyolc unokánk. - Köszönöm az interjút. - Örömmel fogadtam önt, de feltétlenül kérem átadni az üd­vözletét a magyar barátok­nak. .. Gyenes J. András A világhírű úszóedző, Jack Nelson és a szerző

Next