Nemzeti Sport, 1994. november (5. évfolyam, 299-328. szám)

1994-11-01 / 299. szám

4 1994. november 1. NEMZETI KÉPES SPORT IWB 1 ford­ulójának vi^^h­angjai ^ ^ A pokolból a mennyországba Varga István, a csepeliek mestere a mérkőzés előtt gondolataiba merülve sé­tálgatott a ZTE-stadion játékoskijárójá­­ban. A tudósítók kérdésére csak ennyit mondott: ,,Remélem, rúgunk gólokat..." Ezt három gondolat is sugallhatta. Leg­inkább az, hogy gól nélkül nincs győze­lem, pedig az már nagyon kellene a Csepelnek; aztán az a remény is mon­dathatta vele, hogy a mezőny legkeve­sebb gólt lőtt csapata végre javíthat a tartalékos védelmű ZTE ellenében; vé­gül az is a fejében járhatott, hogy a vas­gyáriaknak van törleszteni valójuk az egerszegiekkel szemben. Tudniillik 19 év óta nem nyertek a zalai megyeszék­helyen, noha azóta kilenc alkalommal ta­lálkoztak már itt, gólt pedig 17 éve nem lőttek mostani vendéglátójuk elődjeinek hálójába. A másik edző, Madár Gábor lelkiálla­potába aligha tudta magát bárki is bele­képzelni, amikor néhány perccel a kez­dés után egyik védőjátékosát, Kovács Zsoltot kiállította Bay játékvezető, hiszen ezzel Szabó I, Balog és Lendvai hiánya után a csapat védelmének negyedik tag­ját is nélkülöznie kellett. Akkor úgy gon­dolhatta, még kemény 85 percen át. Könnyen elképzelhető, hogy akkor a po­kolban érezhette magát, de aztán csoda történt. Rövid ideig tartó kapkodás után a hiányzókat helyettesítők a többiekkel együtt önfeláldozóan küzdöttek, meg­nyugodtak a kedélyek, egyre gyakoribbá váltak a jól felépített kontrák, és két gólt is szerzett a ZTE. A Csepel csak vergő­dött, sablonos, csak középen erőltetett játékával képtelen volt az emberelőnyét kihasználni. A szünet után nagy fordulat történt. A kezdés után már a 13. másodpercben szépített a Csepel, és ekkor remélhette, hogy még adódik alkalom az egyenlítés­re, sőt, mikor ez bekövetkezett, a győze­lem lehetősége is felcsillant a vendégek előtt. Ekkor vált igazán izgalmassá a mérkőzés, láthatóan mindkét fél nyerni akart, és ezáltal minden igényt kielégítő mérkőzés kerekedett ki a két csapat összecsapásából. S amikor a Csepel is tíz játékosra olvadt, teljesen nyílttá vált minden. A ZTE volt az ötletesebb, szer­vezettebben támadó, jobban védekező fél, és ez hozta meg sikerét. Szinte ha­lálra futotta magát minden játékosa, nem kímélte magát egyikük sem. Nehéz 90 percet éltek át, és ismét bebizonyoso­dott a latinok bölcsessége: ,,Göröngyös az út a csillagokig. ” Mert a ZTE ezen a találkozón ide, vagy talán még tovább, a mennyországba jutott. Az öltözői hangu­lat legalábbis ezt mutatta. A mérkőzés után a hazaiak két kulcsfi­guráját szólaltattuk meg. Az 5. percben kiállított Kovács Zsolt ezeket mondta: - Amikor Azoitei után eredtem, érez­tem, hogy mást nem tehetek, mint hogy visszahúzom. Tudom, szabálytalanságot követtem el, de ezzel csapatomat egy góltól mentettem meg, s ki tudja, ha nem azt csinálom, amit tettem, talán egészen más a mérkőzés kimenetele. A játékve­zető ítélete a szabályok értelmében tör­tént, teljesen korrekt volt. Preisinger Sándornak már kelleme­sebb emlékei maradtak a találkozóról: - Végtelenül boldog vagyok, hogy nyertünk, és hogy ebben góljaimnak je­lentős szerepük van. De rögtön hozzáte­szem: tízen értük el a sikert, a győzelem tehát valamennyiünk érdeme, talán még a kiállított Kovács Zsolté is. A táblázat azt mutatta, hogy a Csepelnek rendkívül jó a védelme, ezért - bevallom - kicsit örültem annak, hogy Váczi nem játszik. Azt reméltem, nélküle talán nem lesz olyan áttörhetetlen ez a már híressé vált védelmi sor, így is történt, mutatja az eredmény, és azt is hozzáteszem, több­nyire sportszerűek voltak velem és tár­saimmal szemben is a csepeli játékosok. Kakaskodásomat Tyukodival, amit a szememre vethetnek, nem én kezdtem. A buktatásomért jogosan megítélt sza­badrúgás után nem éppen udvarias hangnemben szólt, hogy rájátszottam az esetre. Erre a vádra illett válaszolnom, a nézőtéren ezt érthették félre, de aztán gyorsan túltettem magam a dolgom, nem akartam semmilyen bonyodalmat. (gondi) Ahogy Garamvölgyi megálmodta... Jubileumi mérkőzést ját­szottak Győrött. 20. alkalom­mal vendégeskedett NB I-es bajnoki pontvadászat kereté­ben a DVSC a győri stadion­ban. Eddig nyeretlenül, Ga­­ramvölgyi Lajos mégis re­ménykedett, annak ellenére, hogy a most folyó bajnokság­ban korábban idegenben mindössze csak egy pontot (Békéscsaba 3-3) sikerült ra­bolniuk. - A legutóbbi két idegenbeli mérkőzésünkön (Békéscsaba, Újpest) kifejezetten jól játszott csapatom. Ha most Győrött is folytatódni fog ez a jó sorozat, akkor nem távozunk üres tarisz­nyával. Tervünk az, hogy biz­tonságos védekezéssel feltar­tóztassuk a várható kezdeti győri rohamokat, és ha alkalom adódik, akkor gyors, mozgé­kony játékosaink révén megpró­bálunk sikeres ellencsapásokat mérni az ETO-ra - vázolta ter­vét Garamvölgyi Lajos. - Ugyanúgy kezdünk mint egy héttel korábban az UTE­­Novabau ellen. Nekirohanunk a Debrecennek, és gyorsan kí­vánjuk döntésre vinni a dolgot. Ha ezúttal is sikerül hamar gólt elérnünk, ez majd megnyugtatja a fiúkat, és a továbbiakban már gátlástalanul fogják az igazi tu­dásukat nyújtani - így Verebes József. Mindkét szakvezető betartotta előzetes ígéretét. Az ETO - akár­csak az elmúlt fordulóban a Ga­rami-legénység ellen - ezúttal is jól kezdett. Hiába vont valóságos élő sövényt kapuja elé a vendég­együttes, negyedóra leforgása alatt mégis három óriási helyze­tet hibáztak el a győriek, és eh­hez járult még az is, hogy Miriuta büntetőjét Horváth B. kivédte. Amíg az elmúlt szombaton Praj két hibájából kétgólos előnyt tu­dott szerezni az ETO, addig most Horváth B. nem tette meg ezt a szívességet a győrieknek. Sőt! Remekül védett, ziccerhelyzetek­ben tisztázott, és tizenegyest is hárított. Húsz perc elteltével az­tán Dombiék megtették első lá­togatásukat a győri kapu előtt. Ekkor bizonyították, hogy tisztá­ban vannak az etikett szabályai­val. Tudták, hogy ha valahol első ízben vizitelnek, illik ajándékot vinni. Hölgyeknek virágot, urak­nak italt, labdarúgócsapatnak pe­dig gólt. Ezt ezúttal Madar révén adták át az ETO-nak. Garamvölgyit ez a kezdeti si­ker még nem ragadtatta el. Ve­zettek, de kitartott eredeti alapfe­lállása, az egyszemélyes csatár­sor mellett. Csupán annyit vál­toztatott, hogy a megsérült Sán­dor Cs. helyére pályára küldött llea képezte a továbbiakban a „csatársort”, míg elődje, Dombi visszahúzódott a középpályára. És milyen jó volt, hogy visszahú­zódott! Fél óra elteltével, amikor Disztl, kapujából messze kifut­va, becsúszva mentett, a labda a már középpályán tartózkodó Dombi elé került, és ő negyven méterről ívelhetett az üresen maradt győri kapuba. - Ekkor már tudtam, hogy el­érkezett a mi időnk. A kétgólos hátrányba került győriek számá­ra nem maradt más, minthogy kockáztassanak, még jobban ki­támadjanak. Mi pedig csak erre vártunk, és gyors kontratáma­dásokkal jó néhány helyzetet te­remtettünk az ETO kapuja előtt. Elismerem, hogy az első negyed­órában csak kapusunk soroza­tos bravúrjai mentették meg ka­punkat a góltól. Később azon­ban, különösen a szünet után, több esetben is olyan helyzete­ket puskáztak el Dombiék, ame­lyek kihagyása igazán bravúr­nak számít - értékelt Garamvöl­gyi Lajos. - Jól kezdtünk. Annyi és olyan helyzetet rontottak el játé­kosaim, hogy nem hittem a sze­memnek, azt hittem, lefordulok a kispadról. Ez a rendkívül gyat­ra, most már ismétlődően gyen­ge helyzetkihasználás egysze­rűen érthetetlen számomra - dohogott Verebes József. Ami igaz, az igaz. Az első 15 percben csupán Hámori egyma­ga eldönthette volna a mérkő­zés sorsát. - Feri remek futballista, tech­nikailag nagyon képzett, szinte mindent meg tud csinálni a lab­dával, csak gólt nem tud rúgni - vélekedett Bolla Péter. Érdekes vélemény. Érdekes, mert egy csatárnál nem az az elsődleges, hogy technikai bra­vúrokat mutasson be, vagy ké­pes legyen csomót kötni az el­lenfél védőire, hanem az, hogy gólokat rúgjon. Ezzel viszont az eddig eltelt 12 fordulóban Há­morinak tetemes adóssága gyűlt össze. A Győrött lejátszott 20. ETO-DVSC találkozón így szü­letett meg a cívisvárosiak első győzelme, méghozzá a mérkő­zés összképe alapján teljesen megérdemelten. Az ETO pedig most ősszel immár harmadik mérkőzését vesztette el. Ez pe­dig egy magasztos célokat ma­ga elé tűző csapat számára óri­ási luxus. Ilyen, hideg zuhany­ként józanítólag ható zakók, to­vábbá pontelvonások után az ETO, bizony, már szorosan fel­zárkózott a jelenlegi dobogós helyezettek közelébe, de csak akkor, ha fejreállítjuk a bajnoki táblázatot. Az pedig egyenesen lehango­lóan szomorú, hogy ezen a 12. mérkőzésen - akárcsak koráb­ban jó néhányszor - a legjobb szándékú odafigyelés ellenére sem lehetett felismerni, hogy tu­lajdonképpen mit is akar játszani az ETO. Játékosai odáig ugyan már eljutottak, hogy a kezdő síp­szó után nekirontanak ellenfe­lüknek, de ha nem sikerül gólt elérniük, és különösen, ha az ő kapujukba kerül a labda, megáll a tudományuk, tanácstalanokká válnak, kapkodnak, csapatjáté­kuk szétesik, és ennek csakis vereség lehet a vége. Így történt ez most, szomba­ton este is! (havasréti) A lap felvételeit a Nem­zeti Sport Fotóügynökség munkatársai készítették: Farkas József, Hegedűs Gábor, Koppány György, László Sándor, Makó Éva és Záhonyi Iván. Major „gólban gondolkodott". Rögtönzött közvélemény ku­tatásunk szerint a helyi szurko­lók a sípszó előtt még gólkü­lönbség-javító mérkőzésnek tudták be a Békéscsaba-Nagy­­kanizsa (1-0) szombati kilenc­ven percet. Pásztor József, a helyiek edzője ennél jóval óva­tosabb volt, de 24 órával a ta­lálkozó megkezdése előtt azért ő is úgy fogalmazott, hogy „Csakis a győzelem elfogadha­tó eredmény!” Röviddel a találkozó előtt vi­szont a csabaiak mesterének fe­lesége, Pásztorné Petőcz Zsu­zsa, az egykori válogatott tor­nász így beszélt:­­ Jóska idegesebb a szokott­nál. Valami nyomasztja, s arról beszélt, noha egy újonc ellen ját­szanak, nagyon nehéz mérkő­zés lesz. Tény, az első osztály mező­nyében kevés edző ismeri az el­ső osztály újoncát, a Nagykani­zsát, a békéscsabaiaknak pedig a négyszáz kilométeres távolság­ból felmérni még nehezebb. Ar­ról is beszélt Pásztor, hogy csak a TeleSport gólösszefoglalóira hagyatkozhatott, erre tervezni pedig meglehetősen nehéz. Nos, mindez meg is látszott a mérkőzésen. Benne volt a csa­pat szerkezetében az is, hogy gólokat kell rúgni, mert három igazi gólvágóval, Kulcsárral, Váczival, Szarvassal kezdett a Békéscsaba, de az is hamar ki­tűnt, hogy Csató Sándor sem a védekező középpályások sorát erősíti ezen a délutánon, hanem ő is igyekszik zavart okozni a ka­pu előtt. S akkor még ott volt a sokat felfutó Mracskó is. De ez csak a hadrend volt. Mert az is hamar kiderült, hogy a hetek óta gödörben bukdácsoló csabai támadósornak nem ez lesz a legfényesebb napja. A já­tékosok vergődtek a pályán, nem találták a helyüket, s ritkán találkoztak a labdával is. - Az ellenfelünk jóval frissebb­nek tűnt, mint mi - mondta Pász­tor a mérkőzést követően. - Vé­gül is nyertünk, s ez most na­gyon fontos. Nagy dolognak tar­tom, hogy tíz emberrel is parti­ban voltunk, és legalább annyit támadtunk a szünet után is, mint emberelőnyben lévő vendége­ink. Tudom, hogy a szurkolók nehezen fogadják el ezt a szoros eredményt, de az is tény, hogy emberhátrányban nem szabad fej nélkül előre rohannunk. Amikor arról beszéltünk, hogy jó húzásnak bizonyult Major be­állítása, hiszen egy perc múlva gólt ért el, így beszélt a csabai edző: - Majort azért küldtem be, hogy tartsa meg a labdát, s „gól­ban gondolkodjon”. Az egygólos hazai győzelem­től függetlenül inkább bosszan­kodtak a hazai szurkolók, veze­tők. Pillér Sándor, a Békéscsaba elnökhelyettese például így fa­kadt ki: - Van, amikor csak a három pontnak lehet örülni, de most ez sem kis dolog... A másik oldal sem volt derűs. Érthető, hiszen egy órán át em­berelőnyben játszottak. Keszei Ferenc mester ekképp doho­gott: - Ebben a bajnokságban él­csapat ellen, ráadásul idegen­ben, még sohasem voltunk ilyen közel a sikerhez. Tény, volt lehetőségük a gól­szerzésre a kanizsaiaknak. Nem is kevés, de csak a második félidő­ben. Mert az első játékrészt egy­szerűen felejtsük el! A kaput nem találta el egyszer sem­­ egyik fél sem. A csabai vezető gól után vi­szont kitámadott a vendégcsa­pat. Olyannyira, hogy az utolsó öt percben három olyan ziccere is volt, amelyből bármelyik beme­hetett volna. Gondoljunk csak a legnagyobb lehetőségre, Kiss Ist­ván kapufájára... - Sajnálom, hogy csak kelle­metlen perceket és nem kelle­metlen mérkőzést okoztunk a hazaiaknak. Tudom, hogy ben­nünket csak kevesen vettek ko­molyan Békéscsabán, de most csak magunkra mutogathatunk, hiszen ki kellett volna használ­nunk az emberelőnyt és a lehe­tőségeket. Az ember nem lehet elégedett egy vereség után, de ettől függetlenül abban bízom, hogy előreléptünk, mégpedig ak­korát, amellyel a soron követke­ző mérkőzésen, az Újpest ellen már eredményesek lehetünk. Legalábbis, a listavezető ellen is szeretnénk egyenrangú partne­rek lenni. Egyszóval fájt a vereség a vendégeknek, mert érezték, hogy lehetett volna keresnivaló­juk. Fájt Filipovics Almirnak, a kanizsaiak fenegyerekének is, aki így búcsúzott Békéscsabától: - Izomhúzódást szenvedtem a jobb combomon,s ez most a vereség miatt még jobban fáj... Jávor Péterre THERMAL HOTEL (JGe­ta "BEAUTY DAY" Budapest egyik legkedveltebb Fitness Centerében: uszoda, termálfürdő, jacuzzi, szauna, gőzfürdő, fitness terem, masszázs, szolárium, könnyű ebéd, fodrász, kozmetika és ingyenes parkolás. Karcsú bevezető ár: 4.490.- Ft Legyen ez a nap az Öné! H-1 133 Budapest, Kárpát u. 62-64 Tel : 270-3277/162 Telex: 20-2539 I Fax: 270-2262 f Pályázati felhívás A Békéscsabai Előre FC elnöksége pályázatot hirdet klubigazgatói mun­kakör betöltésére. A szakosztály­­igazgató feladata az FC szakmai- és gazdasági munkájának irányítása. A munkakör betöltésének feltételei: felső­fokú állami iskolai végzettség, középfokú sportszakmai képesítés, ötéves vezetői gya­korlat. Német vagy angol nyelvtudás a pá­lyázat elbírálásánál előnyt jelent. A munkakör betöltésével és a pályázat el­készítésével kapcsolatos további informáci­ókat tartalmazó tájékoztató átvehető a Fut­ball Club székházában (Békéscsaba, Kórház u. 6.), Baukó Andrásnénál. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. november 15., 16 óra.

Next