Nemzeti Sport, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-02 / 118. szám
4 1 995. május 2. Ma este, május másodikén a tévé a Sportvarázs című műsorban sugározza azt a filmet, amely a tegnap negyvenedik születésnapját ünnepelt Törőcsik Andrásról szól. A magyar futball talán utolsó zsenijét Rokob Péter és Zombori Sándor faggatta, majd a szerzőpáros könyvformába is öntötte a kész szöveget. Ebből adunk - utoljára - közre részleteket. - Téged mindig nagyon szerettek... - Ezt nem vitatom, valóban én is éreztem, hogy szeretnek az emberek. Én is nagyon szeretem az embereket. De az az igazság, hogy nekem sok volt az ajnározás. - Argentína után aztán nem panaszkodhattál a túlzott ajnározás miatt... - Ez igaz, de én már az előző időszakban is igyekeztem visszahúzódni. Argentína után aztán elkezdtünk olyan csellókba járni, mint a Lízing söröző, ahol törzsvendégek lettünk. Egy hátsó boxot választottunk, így aztán észrevétlenek maradtunk, na, meg ott az egész társaság törzsvendégekből állt, akik egyáltalán nem foglalkoztak velünk. Az jó volt, mert én nagyon utáltam, ha megbámulnak. Hozzám általában egy szót sem szóltak, csak bámultak rám, mint egy csodabogárra. Borzasztóan nehezen viseltem... - Argentína után hívtak a világválogatottba... - Az már jóval a világbajnokság után volt. Emlékszem, pont Argentínában. Buenos Airesben ugyanaban a stadionban játszhattam volna, mint a vébén. Nagyon, de nagyon büszke voltam, hiszen akkoriban nem túl gyakran voltak ilyen mérkőzések. Ráadásul úgy éreztem, hogy ott majd megmutatom az argentinoknak. Olyan revansvétel is lett volna nekem. Persze az is eszembe jutott akkor, miért éppen engem hívtak meg... Megmagyaráztam magamnak: talán úgy gondolták, kell valaki a „keleti bölcsek" közül is. Igaz, ahogy már mondtam, akkoriban ismét jól játszottam. Volt egy jó Európa-bajnoki meccsem Tbilisziben, amikor kettő-kettőt játszottunk. Azon a meccsen volt Tóth Zoli először és utoljára válogatott. Csak az a mérkőzés hozhatta a meghívást, mert más nemzetközi sikerre nem is emlékszem. - Aztán mégsem lett belőled világválogatott... - Nem, mert akkor jött az a rohadt sérülés! - Csakhogy nem a pályán sérültél meg!... - Nem hát! Zalaegerszegen játszottuk az utolsó mérkőzést. Három-három lett a vége, nyugodt, békés, megbeszélt döntetlen volt. Mi akkor már tuti bajnokok voltunk, és a Zalaegerszegnek sem számított már semmi, úgyhogy jó volt az iksz. Meccs után kértem a vezetőket, engedjenek el a haverokkal. Elengedtek. Nem Várhidi, hanem a pályakezdő adta meg az engedélyt. Persze nem volt ez nagy dolog, mert nálunk ez bevett szokás volt, hogy aki akart, az a meccs után elmehetett, nem volt kötelező a közös hazajövetel. Egyik barátom, Szirtes Pál és a barátnője jött értem. Tudjátok, ők mindig Zsigulival jártak, de akkor egy ötszázas kis FIAT kocsival jelentek meg. Sosem felejtem el, hogy amikor megláttam azt a kis zajládát, azt kérdeztem: „Komolyan gondoljátok, hogy ezzel megyünk haza?” „Ezzel” -mondták, és én hiába akartam udvariaskodni, hogy majd én hátra ülök, Pali azt mondta: „Te játszottál, fáradt vagy, kell a kényelmes hely. Ülj előre!” Én inkább hátul ültem volna, de hát... - Aztán jött Zalacsány... - Ja, már Zalacsánynál jártunk, mehettünk úgy negyvennel egy kukoricaföld mellett, amikor megcsúszott a kocsi. Gondolom, az eső rámosott egy kis földet az útra, és azon csúsztunk meg. Na, én amikor láttam, hogy itt gubanc lesz, alaposan kitámasztottam, de így is alaposan bevertem a fejem, amikor eltaláltuk azt a rohadt fát. Nem volt nagy csattanás, de azt éreztem, hogy a fejem vérzik. Nem tűnt komolynak a dolog. Pali meg a barátnője azonnal kiszállt, semmi bajuk sem lett. Én is ki akartam kászálódni, de nem ment. Hiába mondták, hogy gyere már, egyszerűen képtelen voltam, mert a bal lábam nem mozgott. Persze Pali halálra rémült. - Segítségként jött az Újpest busza... - Naná! Mi jött volna? De azonnal ott volt a klub elnöke, Hólya István is, aki kocsival volt. Valahogy kiszedtek a FIAT-ból, és beraktak Hólga kocsijába. Szerintem jobb lett volna mentőt hívni, ehelyett azonban a balatonlellei BM-üdülőbe vittek. Kegyetlenül fájt a lábam... - Végül jött mentő is... - Jött, de abban volt egy vakbeles kisfiú, és először őt kellett elszállítani, úgyhogy én körülbelül négy vagy öt óra után kerültem orvos kezébe. Képzelhetitek, már ordítottam a fájdalomtól. Felnőtt korban a csípőficam kegyetlen. A kórházban meg csak ügyelet volt, a fájdalom ellen morfiumot kaptam, és csak másnap tették a helyére a lábamat. Már akkor éreztem, hogy nagy a baj, sok minden roncsolódott, a szalagok, ízületek. Az orvosokat viszont csak egy letört csontdarab izgatta. Három napig tanakodtak azon, hogy vajon mit csináljanak velem... Végül nem műtötték meg, csupán három hónapig nem léphettem a lábamra. Nagyon meg akartam gyógyulni, pedig az orvosok nem biztattak. Mondogatták, hogy ez nagyon ritka sérülés, és ha nem lennék sportoló, talán soha az életben nem tudnék járni. Szerencsére elég erős volt a lábam, de azért a dokik nem nagyon tudták, mit kezdjenek velem. Még Londonban is voltam, hátha... Ott már örültem egy kicsit, mert képes voltam sántikálva járkálni. Nagyon bíztam magamban, hogy gyorsan rendbe jövök. Az viszont igaz, hogy a lábam soha nem lett olyan, mint volt, de abban én is benne vagyok. Benne, mert mindennap tornáztatni kellett volna, de én nem csináltam. Később aztán kicsit zavart a játékban, bár én használtam rendesen, nem volt tökéletes. Azért nemcsak támaszkodásra volt jó! Emlékszem, a dokik nem mondták, mikor kezdhetek edzeni. Miután újra megtanultam járni, azonnal elkezdtem futkározni, majd játszani. - Milyen volt akkoriban Törőcsik András? - A sérülést követően nem úgy alapoztam, mint a többiek. Két lehetőségem volt, vagy elutazom Japánba a Dózsával, vagy a válogatottal Olaszországba. Ez ezerkilencszáznyolcvanban volt. A klubot választottam, mert abban a társaságban maradhattam, amelyet jól ismertem. A sérülésemet nem éreztem, csupán egyetlen gond volt, hogy sokkal hamarabb elfáradt a lábam, mint előtte. Japán jó választás volt, mert öt mérkőzést játszottunk a japán válogatottal, négyet nyertünk, egy döntetlen lett. Mindig ugyanaz a srác fogott, és nekem sikerült néhányszor alaposan megkevernem. Visszatért az önbizalmam. Öröm volt játszani a srácokkal. - A válogatottba is behívtak... - Akkor Lakat Károly doktor volt a szövetségi kapitány, és ő beválogatott. Kassán játszottunk, kikaptunk egy-nullra, de én örültem, mert a lábam bírta, nem volt gond. Ott játszott először a válogatottban Garaba Imre. Aztán később, számomra kissé titokzatos körülmények után Lakat doktor helyett Mészöly lett a bizottság kapitánya. Sokat gondolkodtam akkoriban erről, és arra jutottam, hogy Lakat későn került a válogatotthoz. Az MLSZ elnöke, Szepesi György amolyan jóvátételként akarta ezt a kapitányságot Lakatnak a régi vélt vagy valós sérelmekért, de véleményem szerint nem jött be neki. Lakat ugyanis nem tudta megtartani a válogatottnál a megszokott rendszerességet. Mészölynek mindenki örült, mert lendületes volt, lelkes, no meg a fiatalokat rendkívüli módon tudta favorizálni. - A Dózsában is új edzőt kaptál... - Ja! Várhidi Pali bácsit szó szerint megbuktatták. Megíródott az a bizonyos „Lötyögés a semmiben” című cikk, amely tulajdonképpen Várhidi bukását előidézte. Nem értem még ma sem, hogy miért kellett megbuktatni, hiszen ő aztán igazán eredményes volt velünk. Valami miatt ki akarták rúgni. Szerintem Hólga keze alaposan benne volt. Várhidi egyébként fantasztikus ember volt. Na, és nagyon őszinte, soha nem hagyta ki, hogy megmondja a véleményét. Amikor fentről jöttek ellenőrizni, mindig odamondogatott nekik. Talán ez nem tetszett egyeseknek, pedig még jó pár évig dolgozhattunk volna vele. Nagyon sajnáltam. Kegyetlenül megviselte a dolog, különösen az az írás. Jött Szusza Ferenc. Róla nem sok jót tudok elmondani. Jó, ha négyünk nevét ismerte, a többieket vagy kisapámnak nevezte, vagy hogyishívjáknak, vagy pulóveresnek. Edzőként kevesebbet tudott, mint futballistaként. Persze az edzések technikai részével nem volt gond, hiszen kitűnően be tudta mutatni, hogy miképpen kell jól rúgni. Na, ő lett Várhidi utóda. A csapat pedig akkor olyan volt, mint a jóllakott kisdiák-elégedett... (Vége) m ! KÉPES SPORT Rendelje meg a május elején megjelenő, A Törő című könyvet! Ára: 460 Ft (Áfá-val) Megrendelem az A Törő című könyvet................ példányban. (Cím: 1026 Bp. Pasaréti út 61 /b) Vállalom, hogy a A Törő, könyv árát utánvétellel megtérítem. Név:........................................................................... Cím:............................................................................ Már mentolos ízben is kapható! 96 Ft Ajánlott fogyasztói ár A DOHÁNYZÁS KÁROS AZ EGÉSZSÉGRE!