Nemzeti Sport, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-01 / 178. szám
4 NEMZETI SPORT A fantasztikus felé félúton Felejthetetlen és figyelemre méltó. A két jelző között árnyalatnyi (vagy talán annál picit több) a különbség, és a Ferencváros teljesítménye ott van valahol a kettő között. A fantaszikus felé félúton. Az emlékek most még frissek, akár a zöldpaprika és a fehér retek. Brüsszel és Zürich képe éles (például Kuntics flegma mosolya, miután jobb belsővel a jobb sarokba. .. majd Vincze „kapáslövése" a reklámtáblába, miután jobb belső csűddel a bal felsőbe...), és az ember mindezt elraktározná magában. Hátha hosszú ideig nem lesz mit elraktározni. Aztán, persze nem csak az emlékképek, hanem az emlékhangok is előbukkannak. A huhogás az Üllői úton (lett is belőle nemzetközi csinnadratta, a hollandok nem sajtót, hanem sajtót, ellenséges sajtót küldtek nekünk), aztán a csalódás moraja a Vasas és a BVSC elleni hazai vereség után. Huhogtak és húztak. A csapatot éltették, és időnként szidták. Felejthetetlen és figyelemre méltó. A két jelző között pedig ott „feszült" a bizonytalanság. Képes lesz-e újra a „lehetetlenre", a már-már behozhatatlan hátrány ledolgozására a Ferencváros? Aztán a tavasz tizenhét pillanata (tizenöt bajnoki és a két emlékezetes kupameccs a Kispest ellen) megadta a választ. A duplázás ugyan nem sikerült (azt minden évben elvárni a Fraditól már-már elképesztő telhetellenség lenne...), ám a hőn áhított bajnoki arany újra az Üllői útra kenut. Magabiztosan, a végén már picit leeresztve. Itt és most „okos" megállapításokat tehetnénk, a figyelmeztető jelekről, az elő-előbukkanó rossz játékról, mint például az őszi, Üllői úti vereségek és a tavaszi hullámvölgy („állj fel Dezső, állj fel Dezső"), ám ezt nem tesszük. A Ferencváros itthon újra maga mögé utasította a mezőny többi tagját, és hiába bukkantak elő újra és újra (időként jogosan) a fanyalgók, Novák és csapata ismét kiállta a próbát. Mert el lehet-e várni bármelyik csapattól (a Pelé vezérelte Santostól, vagy a Litmanennel felálló Ajaxtól), hogy mindig, mindenki ellen tökéleteset produkáljon? Lehet-e kívánni, bármelyik magyar csapattól (ez a Ferencvárosra is vonatkozik) azt, hogy a nemzetközi porondon olyan ellenfelekkel szemben, mint a Real Madrid és az Ajax Amsterdam továbjusson? Taktikáról, játékstílusról, támadásvariációkról is írhatnánk - ám a szűk szakmát leszámítva ez most aligha érdekli a szurkolókat. Az eredmény számít, és az eredményt újra hozta a Ferencváros. Sok-sok örömet, apró bosszúságokkal és időnkénti mély fájdalommal a szurkolói számára. Felejthetetlen és figyelemre méltó. Ha egy év múlva ugyanezt írhatjuk majd a zöld-fehér csapat teljesítményéről, az azt jelenti, hogy a Fradi újra „megjárta" Európát. Európa pedig, amint láthattuk, „vevő" az újra. Például a csehekre. És talán a Ferencváros nem áll majd „csehül" a BEK-selejtező közben sem... Novák Dezső: ....belül persze fájt” - Feltehetném azt a banális kérdést, melyik bajnokságra büszkébb, a tavalyira vagy a mostanira, de úgy gondolom, aligha lehet különbséget tenni a kettő között. - Persze, hogy nem. Számomra mindkét siker örökre emlékezetes marad. Ráadásul szinte „lekopíroztuk" az egy évvel ezelőtti teljesítményünket. Akkor is, most is, már-már kilátástalan helyzetből szereztük meg a bajnoki címet. - Gondolom, már kész a válasz: mitől más az őszi és a tavaszi Ferencváros? - Nincs őszi és tavaszi Ferencváros. Csak a feladatok mások, és ezekkel birkózik meg nehezen a csapat. Tavaly ősszel szinte végig szerda-szombatszerda-szombat ritmusban futballoztunk, és játékosaim, vagy mondjuk így, a magyar játékosok ezt a ritmust még nem bírják. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy jó néhány ferencvárosi szerepelt a különböző válogatottakban, máris megvan a magyarázat a váratlan őszi vereségekre. - Ennyire egyszerű lenne? - Nem egészen. Nem akarok mindent a „túlterheltségre" fogni. De az biztos, hogy ez volt az elsődleges oka az őszi bukdácsolásunknak. Hazai pályán kaptunk ki a Vasastól és a BVSC-től, sőt, mindjárt a bajnoki rajton vereséget szenvedtünk Debrecenben, majd később Pécsett. Ez utóbbit egyértelműen a már-már megmagyarázhatatlan kisiklások közé sorolom. - Tegye a szívére a kezét, talán ön sem hitte volna decemberben, hogy újra sikerül a bravúr. Egy éve az Újpestet, most pedig a BVSC-t fogták be... - Könnyű lenne azt mondani, hogy biztos voltam a bajnoki címünkben, úgyhogy nem is mondok ilyet. De azt nyugodtan leírhatja, és ezt többször is hangsúlyoztam, hogy a jelentős hátrányunk ellenére legalább akkora esélyt adtam magunknak félévkor, mint a Vasutasnak. - Miért volt ennyire optimista? Hiszen a saját csapata bukdácsolt, a nagy rivális pedig akkor még magabiztosnak látszott. - Tavasszal már csak a hazai feladatokra kellett koncentrálnunk. Ráadásul olyan játékosokat igazoltunk a szünetben, akiktől méltán várhattam, hogy erősítik a csapatot, így is történt. Nagy Norbert, Jagodics, Nicsenko, majd később Arany, mind-mind igazolták, nem véletlenül választottuk éppen őket. Megkezdtük a tavaszt, és ezzel megkezdtük a felzárkózást is. Hogy aztán egy meghökkentő hullámvölgy csaknem edzőváltáshoz vezessen... - Azért ez picit túlzás. - Hiszen ön mondta a Vasas elleni meccs előtt, ha kikapnak a Fáy utcában, lemond. Vagy nem így volt? - Mondtam, mondtam, de... Egyszerűen el voltam keseredve. Nehezen tudtam feldolgozni magamban, hogy egy hullámvölgy után rögtön a fejemet követelik. Kifelé ezt nem mutattam, belül persze fájt. Azt mondtam magamban, ha csak ennyire becsülnek, akkor nekem itt nincs keresnivalóm. Aztán nem csak nálam, a csapatnál is múló rosszullét volt az egész. A fiúk azzal, hogy megverték a Vasast, egyértelműen mellém álltak. - Azért itt álljunk meg egy pillanatra! Többször nyilatkozta, hogy nem foglalkozik a közönség reagálásával. Most meg tessék, kiderült, hogy csaknem emiatt mondott le. - Ismétlem, nem volt az annyira komoly. Meg aztán nem a szurkolókról, hanem egy bizonyos csoportról van itt szó. Miattuk sohasem fogok lemondani. Sajnos nálunk már más a szurkolás, mint régen. Az emberek nehezen veszik tudomásul, hogy nem lehet mindig nyerni. Térjünk vissza a csapathoz, amely, leszámítva azt a bizonyos hullámvölgyet, alaposan összeszedte magát tavaszra. - Igen, az imént említettem, hogy lényegesen megerősödtünk, és az sem mellékes szempont, hogy mi a télen, amikor itthon állig ért a hó, nagyszerű körülmények között készülhettünk Izraelben és Spanyolországban. Ezért köszönet a vezetőknek. - Hogyan értékeli a játékosai teljesítményét? Van-e valaki, akit kiemelne, esetleg elmarasztalna? - Úgy gondolom, a bajnoki cím megnyerése után az edző minden játékossal elégedett lehet. Valamennyi futballistámat egyformán értékesnek tartom. A bajnokság megnyerése után ez így van rendjén, akár a Blasz négyben, akár az enbé-egyben született ez a siker. Vannak, akik többet tettek hozzá az aranyhoz, vannak, akik kevesebbet. Meg aztán a képességek sem egyformák. De az biztos, hogy a mai Ferencváros itthon a legjobb, és ezt be is bizonyította. Én mégis említenék két nevet, Vincze Ottóét és Baba tünde Fatusiét. Talán ez a két játékos kavarta a legnagyobb vihart. Hol azért, mert nem játszott, hol azért, mert pályára lépett. Vincze tavasszal kezdő lett volna, ha nem sérül meg. Aztán nagyon sokat kellett kihagynia, és a végére alig érte utol magát. Nagyon értékes futballista, szeretném, ha itt maradna, ám erre kevés az esély. Fatusiról csak annyit: az ő idehozatala alighanem rossz húzás volt. - A Fradi-tábor a következő idényben is minden bizonnyal bajnoki címet vár a csapattól. Harmadszor is ugyanazt... - Tudom, és állunk elébe. Azt persze nem ígérhetem, hogy biztosan mi leszünk az elsők, de mindent elkövetünk a siker érdekében. Ehhez persze nem tizennyolc vagy tizenkilenc, hanem legalább huszonháromhuszonnégy játékos kell. Minden posztra két egyforma képességű futballista! Akkor nem kell kapkodni, nem kell kétségbeesni, ha valaki megsérül vagy eltiltják. - Nem zavarja, hogy megint újabb és újabb játékosokat kell beépítenie a csapatba? Most jön, ugye, Horváth Ferenc, Aranyos Imre, talán Jeremejev, esetleg egy-két külföldi. - Nem zavar. Most tavasszal is négy új fiú épült be, és tessék, a csapat jobb lett. - Nem hagyhatom ki: olykor bizonyos ügyek borzolták a Fradi-hívek idegeit... - Semmiféle ügyek nem voltak a Ferencvárosnál! Ha a Petneházy „balhéra" gondol, az egyszerű blöff volt. Ha pedig az én nyilatkozatomra, amelyikért megbüntettek, akkor arra azt mondom, most is vállalom. Tudomásul kell venni, hogy a Ferencvárossal akkor is foglalkoznak, amikor nem kellene. - Befejezésül egy kérdés a közeljövőről: ha választhatna, kit szeretne ellenfélnek a BEK- selejtezőre? - Hm... Talán valamelyik északit, a dán vagy a svéd bajnokot. De végül is mindegy. Tavaly sem mi választottuk az Anderlechtet. Utánpótláshelyzet A Ferencvárosnak mindig is voltak saját nevelésű sztárjai. Nem máshonnan kölcsönvett, megvásárolt futballisták. Olyan gyerekek, akik már pöttöm koruk óta zöld-fehér mezt viselnek. S ugye, felesleges hangsúlyozni: még ebben az anyagias világban is fontos a klubszeretet (legalábbis egy-két játékosnál), vagyis az az érzés, hogy a játékos ne csak a pénzért, hanem az általa gyererekkora óta szeretett csapatért hajtson. Vagy ez már csak álom? Aligha. Éppen ezért kíváncsiak voltunk, hogy áll most a Ferencvárosban az utánpótlás? Vannak, lesznek-e új Ebedlik, Rab Tibik, Albertek, Lisztesek? Erről Rákosi Gyula, a Ferencváros utánpótlás-szakágvezetője beszélt. - Nincs szégyenkeznivalónk, hazai viszonylatban a Ferencváros utánpótlása a legjobbak között van. A leginkább szem előtt lévő ifjúsági első csapat nem lett ugyan bajnok, ám méltó ellenfele volt a csoportból kiemelkedő MTK- nak, és a második helyezett Debrecennek. A harmadik hely értékes teljesítmény. De a többi korosztályban is voltak sikereink, az ifisták között még két bronz és egy ötödik hely jutott, míg a serdülőknél két bajnoki címet is ünnepelhettünk. De én nem is az eredményeknek örülök elsősorban. Számomra ez csupán harmadlagos. Ennél sokkal fontosabb, hogy a srácok becsülettel végezzék el az iskolát, majd pedig hogy minél többen felkerüljenek az első csapat keretébe. Nem is lehet más a célunk, mint tehetségek „kitermelése". És ebben nem állunk rosszul. Most csak három nevet említek. A kapus Nagy Tamást, a bal oldali középpályás Andai Mariust és a csatárt, Sitku Illést. Rajtuk kívül jó néhány korosztályos válogatottunk van. A Ferencvárosban egyébként mintegy ötszáz gyerek futballozik, mondhatom, csodálatos körülmények között. Az utánpótlásnak négy füves, egy-egy földes és salakos pályája van. Lehetőségeink szinte korlátlanok, ezért ígérhetem, hogy hosszú távra is garantálni tudjuk a Ferencváros utánpótlását. VII. 178. • 1996. július 1. Európa újra vár Vezetői vélemények Dr. Szívós István ügyvezető elnök: - A Ferencváros történetének egyik legnehezebb évén vagyunk túl. Talán nagyobb siker valamit újra megszerezni, mint először elnyerni. Minden elismerés megilleti a csapatot. A Fradival szemben mindig nagyok az elvárások, de azt is meg kell érteni valamennyi Ferencváros-szurkolónak, nem lehet mindig a csúcson maradni. Márpedig mi most újra erre készülünk. Legalább olyan erős csapatot akarunk „összehozni", mint amilyent az előző idényben. Büszke vagyok az együttesre, még ha időnként gyengébb játékkal rukkolt is ki. De figyelembe kell venni, hogy a Fradi-játékosok magyar viszonylatban óriási igénybevételnek voltak kitéve az ősszel. A bajnokság mellett a kupában és a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állniuk. Ez magyar futballistának sajnos még sok... Voltak nehézségeink is, de az idő szerencsére engem igazolt. Ez a csapat olyan közösséget alkot, amely átsegíti a nehéz perióduson. Ezért is lettünk bajnokok. Biztos vagyok benne, hogy a mai Fradi még rengeteg örömet szerez szurkolóinak. , Havasi Mihály szakoszosztálymenedzser: - Boldog vagyok, hogy bajnokok lett tünk, és hogy ismét lehetőségünk van arra, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájá ,ba. Ebben az esztendőben a Ferencváros nevét újra megismerhette Európa, nem is beszélve arról, hogy sok pénzt kerestünk. Ennek szellemében kell nekivágnunk az őszi idénynek is. Ha sikerül újra bejutnunk a Bajnokok Ligájába, jövőre sem lesz gondunk. A négy új játékos óriási nyereség volt, persze azt is tudjuk, hogy tizenkilenc-húsz futballista ilyen meneteléshez kevés. Sokan kérdezik tőlem, mennyi pénzt kerestünk a Bajnokok Ligájában. Az összegről nem akarok beszélni, de azért most sem dúskálunk a javakban. Saj-nos száztízmillió forinttal csökkent a reklámbevételünk, és ez nagy veszteség. Remélem, előbb-utóbb talpra áll a magyar gazda- s ság, és akkor újra jelentkez- nek majd a szponzorok. Addig nem is lehet más a célunk, mint a Bajnokok Ligájában pénzt keresni... Albert Flórián szakosztályalelnök: - A rajt előtt bárkivel lefogadtam volna, hogy ismét mi leszünk az elsők. Aztán ahogy teltekmúltak a hetek, hónapok, az optimizmusom egyre csökkent. Úgy éreztem, hogy képtelenek leszünk ugyanúgy talpra állni, mint a korábbi idényben. De ha ez a csapat nem lenne, akkor ki kellene találni! A fiúk - „felidegesítve" vezetőt, szurkolót egyaránt - újra vert helyzetből nyertek bajnokságot. Őszintén szólva, nem tudom, hogy melyik bajnoki cím volt nehezebb, az idei vagy a tavalyi... De végül is az a lényeg, hogy újra lehetőségünk nyílik arra, hogy „beutazzuk Európát". És ha valaki nem tudná, miből merítenek erőt a játékosaink, annak csak el kell olvasnia a címerünkben szereplő három E-betűs szót...