Nemzeti Sport, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-01 / 178. szám

4 NEMZETI SPORT A fantasztikus felé félúton Felejthetetlen és figyelemre méltó. A két jelző között árnyalatnyi (vagy talán annál picit több) a különbség, és a Fe­rencváros teljesítménye ott van valahol a kettő között. A fantaszikus felé­­ félúton. Az emlékek most még frissek, akár a zöldpaprika és a fehér retek. Brüsszel és Zü­rich képe éles (például Kuntics flegma mosolya, miután jobb belsővel a jobb sarok­ba. .. majd Vincze „kapáslövése" a reklámtáblába, miután jobb belső csűddel a bal felsőbe...), és az ember mindezt elraktározná magában. Hátha hosszú ideig nem lesz mit elraktározni. Aztán, persze nem csak az emlékképek, hanem az emlékhan­gok is előbukkannak. A huhogás az Üllői úton (lett is belőle nemzetközi csinnadratta, a hollandok nem sajtót, hanem sajtót, ellenséges sajtót küldtek nekünk), aztán a csalódás moraja a Va­sas és a BVSC elleni hazai vereség után. Huhogtak és húztak. A csapatot éltették, és időnként szidták. Felejthetetlen és figyelemre méltó. A két jelző között pedig ott „feszült" a bizonytalanság. Képes lesz-e újra a „lehetetlenre", a már-már behozhatatlan hátrány ledolgozásá­ra a Ferencváros? Aztán a tavasz tizenhét pillanata (tizenöt bajnoki és a két emlékezetes kupameccs a Kispest ellen) megadta a választ. A duplázás ugyan nem sikerült (azt minden év­ben elvárni a Fraditól már-már elképesztő telhetellenség lenne...), ám a hőn áhított bajnoki arany újra az Üllői útra kenut. Magabiztosan, a végén már picit leeresztve. Itt és most „okos" megállapításokat tehetnénk, a figyelmeztető jelekről, az elő-elő­­bukkanó rossz játékról, mint például az őszi, Üllői úti vereségek és a tavaszi hullám­völgy („állj fel Dezső, állj fel Dezső"), ám ezt nem tesszük. A Ferencváros itthon újra maga mögé utasította a mezőny többi tagját, és hiába bukkantak elő újra és újra (idő­ként jogosan) a fanyalgók, Novák és csapata ismét kiállta a próbát. Mert el lehet-e várni bármelyik csapattól (a Pelé vezérelte Santostól, vagy a Litma­­nennel felálló Ajaxtól), hogy mindig, mindenki ellen tökéleteset produkáljon? Le­het-e kívánni, bármelyik magyar csapattól (ez a Ferencvárosra is vonatkozik) azt, hogy a nemzetközi porondon olyan ellenfelekkel szemben, mint a Real Madrid és az Ajax Amsterdam továbjusson? Taktikáról, játékstílusról, támadásvariációkról is írhatnánk - ám a szűk szakmát leszámítva ez most aligha érdekli a szurkolókat. Az eredmény számít, és az eredményt újra hozta a Ferencváros. Sok-sok örömet, apró bosszúságokkal és időnkénti mély fájdalommal­­ a szurkolói számára. Felejthetetlen és figyelemre méltó. Ha egy év múlva ugyanezt írhatjuk majd a zöld-fehér csapat teljesítményéről, az azt jelenti, hogy a Fradi újra „megjárta" Európát. Európa pedig, amint láthattuk, „vevő" az újra. Például a csehekre. És talán a Ferencváros nem áll majd „csehül" a BEK-selejtező közben sem... Novák Dezső: ....belül persze fájt” - Feltehetném azt a banális kérdést, melyik bajnokságra büszkébb, a tavalyira vagy a mostanira, de úgy gondolom, aligha lehet különbséget tenni a kettő között. - Persze, hogy nem. Szá­momra mindkét siker örökre emlékezetes marad. Ráadásul szinte „lekopíroztuk" az egy évvel ezelőtti teljesítményün­ket. Akkor is, most is, már-már kilátástalan helyzetből szerez­tük meg a bajnoki címet. - Gondolom, már kész a vá­lasz: mitől más az őszi és a tava­szi Ferencváros? - Nincs őszi és tavaszi Fe­rencváros. Csak a feladatok má­sok, és ezekkel birkózik meg nehezen a csapat. Tavaly ősszel szinte végig szerda-szombat­­szerda-szombat ritmusban fut­balloztunk, és játékosaim, vagy mondjuk így, a magyar játéko­sok ezt a ritmust még nem bír­ják. Ha ehhez még hozzá­vesszük, hogy jó néhány fe­rencvárosi szerepelt a különbö­ző válogatottakban, máris meg­van a magyarázat a váratlan őszi vereségekre. - Ennyire egyszerű lenne? - Nem egészen. Nem akarok mindent a „túlterheltségre" fogni. De az biztos, hogy ez volt az elsődleges oka az őszi bukdácsolásunknak. Hazai pá­lyán kaptunk ki a Vasastól és a BVSC-től, sőt, mindjárt a bajno­ki rajton vereséget szenved­tünk Debrecenben, majd ké­sőbb Pécsett. Ez utóbbit egyér­telműen a már-már megma­gyarázhatatlan kisiklások közé sorolom. - Tegye a szívére a kezét, ta­lán ön sem hitte volna decem­berben, hogy újra sikerül a bra­vúr. Egy éve az Újpestet, most pedig a BVSC-t fogták be... - Könnyű lenne azt mondani, hogy biztos voltam a bajnoki cí­münkben, úgyhogy nem is mondok ilyet. De azt nyugod­tan leírhatja, és ezt többször is hangsúlyoztam, hogy a jelentős hátrányunk ellenére legalább akkora esélyt adtam magunk­nak félévkor, mint a Vasutas­nak. - Miért volt ennyire optimis­ta? Hiszen a saját csapata buk­dácsolt, a nagy rivális pedig ak­kor még magabiztosnak lát­szott. - Tavasszal már csak a hazai feladatokra kellett koncentrál­nunk. Ráadásul olyan játékoso­kat igazoltunk a szünetben, akiktől méltán várhattam, hogy erősítik a csapatot, így is tör­tént. Nagy Norbert, Jagodics, Nicsenko, majd később Arany, mind-mind igazolták, nem vé­letlenül választottuk éppen őket. Megkezdtük a tavaszt, és ezzel megkezdtük a felzárkó­zást is.­­ Hogy aztán egy meghök­kentő hullámvölgy csaknem edzőváltáshoz vezessen... - Azért ez picit túlzás. - Hiszen ön mondta a Vasas elleni meccs előtt, ha kikapnak a Fáy utcában, lemond. Vagy nem így volt? - Mondtam, mondtam, de... Egyszerűen el voltam kesered­ve. Nehezen tudtam feldolgoz­ni magamban, hogy egy hul­lámvölgy után rögtön a fejemet követelik. Kifelé ezt nem mu­tattam, belül persze fájt. Azt mondtam magamban, ha csak ennyire becsülnek, akkor ne­kem itt nincs keresnivalóm. Az­tán nem csak nálam, a csapat­nál is múló rosszullét volt az egész. A fiúk azzal, hogy meg­verték a Vasast, egyértelműen mellém álltak. - Azért itt álljunk meg egy pillanatra! Többször nyilat­kozta, hogy nem foglalkozik a közönség reagálásával. Most meg tessék, kiderült, hogy csaknem emiatt mon­dott le. - Ismétlem, nem volt az annyira komoly. Meg aztán nem a szurkolókról, hanem egy bizonyos csoportról van itt szó. Miattuk sohasem fogok lemon­dani. Sajnos nálunk már más a szurkolás, mint régen. Az em­berek nehezen veszik tudomá­sul, hogy nem lehet mindig nyerni.­­ Térjünk vissza a csapathoz, amely, leszámítva azt a bi­zonyos hullámvölgyet, alapo­san összeszedte magát tavaszra. - Igen, az imént említettem, hogy lényegesen megerősöd­tünk, és az sem mellékes szem­pont, hogy mi a télen, amikor itthon állig ért a hó, nagyszerű körülmények között készülhet­tünk Izraelben és Spanyolor­szágban. Ezért köszönet a veze­tőknek. - Hogyan értékeli a játékosai teljesítményét? Van-e valaki, akit kiemelne, esetleg elmarasz­talna? - Úgy gondolom, a bajnoki cím megnyerése után az edző minden játékossal elégedett le­het. Valamennyi futballistámat egyformán értékesnek tartom. A bajnokság megnyerése után ez így van rendjén, akár a Blasz négyben, akár az enbé-egyben született ez a siker. Vannak, akik többet tettek hozzá az aranyhoz, vannak, akik keve­sebbet. Meg aztán a képességek sem egyformák. De az biztos, hogy a mai Ferencváros itthon a legjobb, és ezt be is bizonyítot­ta.­­ Én mégis említenék két ne­vet, Vincze Ottóét és Baba tünde Fatusiét. Talán ez a két játékos kavarta a legnagyobb vihart. Hol azért, mert nem játszott, hol azért, mert pályára lépett.­­ Vincze tavasszal kezdő lett volna, ha nem sérül meg. Aztán nagyon sokat kellett kihagynia, és a végére alig érte utol magát. Nagyon értékes futballista, sze­retném, ha itt maradna, ám erre kevés az esély. Fatusiról csak annyit: az ő idehozatala aligha­nem rossz húzás volt. - A Fradi-tábor a következő idényben is minden bizonnyal bajnoki címet vár a csapattól. Harmadszor is ugyanazt... - Tudom, és állunk elébe. Azt persze nem ígérhetem, hogy biztosan mi leszünk az elsők, de mindent elkövetünk a siker érdekében. Ehhez persze nem tizennyolc vagy tizenkilenc, ha­nem legalább huszonhárom­­huszonnégy játékos kell. Min­den posztra két egyforma ké­pességű futballista! Akkor nem kell kapkodni, nem kell kétség­beesni, ha valaki megsérül vagy eltiltják. - Nem zavarja, hogy megint újabb és újabb játékosokat kell beépítenie a csapatba? Most jön, ugye, Horváth Ferenc, Ara­nyos Imre, talán Jeremejev, esetleg egy-két külföldi. - Nem zavar. Most tavasszal is négy új fiú épült be, és tessék, a csapat jobb lett. - Nem hagyhatom ki: olykor bizonyos ügyek borzolták a Fradi-hívek idegeit... - Semmiféle ügyek nem vol­tak a Ferencvárosnál! Ha a Pet­­neházy „balhéra" gondol, az egyszerű blöff volt. Ha pedig az én nyilatkozatomra, amelyikért megbüntettek, akkor arra azt mondom, most is vállalom. Tu­domásul kell venni, hogy a Fe­rencvárossal akkor is foglalkoz­nak, amikor nem kellene. - Befejezésül egy kérdés a közeljövőről: ha választhatna, kit szeretne ellenfélnek a BEK- selejtezőre? - Hm... Talán valamelyik északit, a dán vagy a svéd baj­nokot. De végül is mindegy. Ta­valy sem mi választottuk az Anderlechtet. Utánpótláshelyzet A Ferencvárosnak mindig is voltak saját nevelésű sztárjai. Nem máshonnan kölcsönvett, megvásá­rolt futballisták. Olyan gyerekek, akik már pöttöm koruk óta zöld-fehér mezt viselnek. S ugye, felesleges hangsúlyozni: még ebben az anyagias világban is fontos a klubszeretet (legalábbis egy-két játékosnál), vagyis az az érzés, hogy a játékos ne csak a pénzért, ha­nem az általa gyererekkora óta szeretett csapatért hajtson. Vagy ez már csak álom? Aligha. Éppen ezért kíváncsiak voltunk, hogy áll most a Ferencvárosban az utánpótlás? Van­nak, lesznek-e új Ebedlik, Rab Tibik, Albertek, Lisztesek? Erről Rákosi Gyula, a Ferencváros utánpótlás-szakágvezetője beszélt. - Nincs szégyenkeznivalónk, hazai viszony­latban a Ferencváros utánpótlása a legjobbak között van. A leginkább szem előtt lévő ifjúsá­gi első csapat nem lett ugyan bajnok, ám méltó ellenfele volt a csoportból kiemelkedő MTK- nak, és a második helyezett Debrecennek. A harmadik hely értékes teljesítmény. De a többi korosztályban is voltak sikereink, az ifisták kö­zött még két bronz és egy ötödik hely jutott, míg a serdülőknél két bajnoki címet is ünne­pelhettünk. De én nem is az eredményeknek örülök elsősorban. Számomra ez csupán har­­madlagos. Ennél sokkal fontosabb, hogy a srá­cok becsülettel végezzék el az iskolát, majd pe­dig hogy minél többen felkerüljenek az első csapat keretébe. Nem is lehet más a célunk, mint tehetségek „kitermelése". És ebben nem állunk rosszul. Most csak három nevet emlí­tek. A kapus Nagy Tamást, a bal oldali közép­pályás Andai Mariust és a csatárt, Sitku Illést. Rajtuk kívül jó néhány korosztályos válogatot­tunk van. A Ferencvárosban egyébként mint­egy ötszáz gyerek futballozik, mondhatom, csodálatos körülmények között. Az utánpót­lásnak négy füves, egy-egy földes és salakos pályája van. Lehetőségeink szinte korlátlanok, ezért ígérhetem, hogy hosszú távra is garantál­ni tudjuk a Ferencváros utánpótlását. VII. 178. • 1996. július 1. Európa újra vár Vezetői vélemények Dr. Szívós István ügyve­zető elnök: - A Ferencváros történetének egyik legne­hezebb évén vagyunk túl. Talán nagyobb siker vala­mit újra megszerezni, mint először elnyerni. Minden elismerés megilleti a csapa­tot. A Fradival szemben­­ mindig nagyok az elvárá­sok, de azt is meg kell érte­ni valamennyi Ferencvá­­ros-szurkolónak, nem lehet mindig a csúcson maradni. Márpedig mi most újra erre készülünk. Legalább olyan erős csapatot akarunk „összehozni", mint ami­lyent az előző idényben. Büszke vagyok az együt­tesre, még ha időnként gyengébb játékkal rukkolt is ki. De figyelembe kell venni, hogy a Fradi-játéko­­sok magyar viszonylatban óriási igénybevételnek vol­tak kitéve az ősszel. A baj­nokság mellett a kupában és a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állniuk. Ez ma­gyar futballistának sajnos még sok... Voltak nehézsé­geink is, de az idő szeren­csére engem igazolt. Ez a csapat olyan közösséget al­kot, amely átsegíti a nehéz perióduson. Ezért is let­tünk bajnokok. Biztos va­gyok benne, hogy a mai Fradi még rengeteg örömet szerez szurkolóinak. , Havasi Mihály szakoszo­sz­tálymenedzser: - Boldog­­ vagyok, hogy bajnokok lett­­ tünk, és hogy ismét lehető­ségünk van arra, hogy be­jussunk a Bajnokok Li­gájá­ ,­ba. Ebben az esztendőben a Ferencváros nevét újra megismerhette Európa, nem is beszélve arról, hogy sok pénzt kerestünk. Ennek szellemében kell nekivág­nunk az őszi idénynek is. Ha sikerül újra bejutnunk a Bajnokok Ligájába, jövőre sem lesz gondunk. A négy új játékos óriási nyereség volt, persze azt is tudjuk, hogy tizenkilenc-húsz fut­ballista ilyen meneteléshez kevés. Sokan kérdezik tő­lem, mennyi pénzt keres­tünk a Bajnokok Ligájában. Az összegről nem akarok beszélni, de azért most sem­­ dúskálunk a javakban. Saj-­­­nos száztízmillió forinttal­­ csökkent a reklámbevéte­­­­lünk, és ez nagy veszteség.­­ Remélem, előbb-utóbb­­ talpra áll a magyar gazda- s ság, és akkor újra jelentkez-­­ nek majd a szponzorok. Addig nem is lehet más a célunk, mint a Bajnokok Li­gájában pénzt keresni... Albert Flórián szakosz­­­tályalelnök: - A rajt előtt bárkivel lefogadtam volna, hogy ismét mi leszünk az elsők. Aztán ahogy teltek­­múltak a hetek, hónapok, az optimizmusom egyre csökkent. Úgy éreztem, hogy képtelenek leszünk ugyanúgy talpra állni, mint a korábbi idényben. De ha ez a csapat nem lenne, ak­kor ki kellene találni! A fi­úk - „felidegesítve" veze­tőt, szurkolót egyaránt - új­ra vert helyzetből nyertek bajnokságot. Őszintén szól­va, nem tudom, hogy me­lyik bajnoki cím volt nehe­zebb, az idei vagy a tava­lyi... De végül is az a lé­nyeg, hogy újra lehetősé­günk nyílik arra, hogy „be­utazzuk Európát". És ha valaki nem tudná, miből merítenek erőt a játékosa­ink, annak csak el kell ol­vasnia a címerünkben sze­replő három E-betűs szót...

Next