Nemzeti Sport, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-01 / 268. szám
4 A Fradi allén készülő Newcastle menedzserének ars poeticája: s® jjBSB nagad QlasO Szubjektív portréféleség a Hatalmas Egérről Atyaisten, hogy múlik az idő... Nem akartam hinni a szememnek, amikor forrásaimba pillantva tudatosult bennem, hogy a Hatalmas Egér (Mighty Mouse) már negyvenöt éves. Jó, már huszonöt éve annak, hogy megvette a Liverpool, már két évtizede, hogy először választották az Év játékosának, de... Valahogy Keegan kortalan volt eddig a számomra. Mint a vele sok tekintetben párhuzamos pályafutást befutó ,,King" Kenny Dalglish, akitől ugyancsak titkon azt várja az ember, hogy zsupsz, berohan a pályára, s ugyanúgy nyargalászik a labda után, mint hajdanán. Azt hiszem, vannak kortalanfutballhősök. Akik, persze, éppen úgy öregszenek (vagy éppen megöregszenek), mint mi csak éppen szeretnénk őket mindig hajdani nagyságukban, „formájukban” látni. Kevin talán nem túlzás, egy korosztály (egyik) futballbálványa, a hetvenes években az angol fociért lelkesedők vetélytárs nélküli number one-ja - különben (lélekben biztosan, de azt hiszem, „úgy egyébként” is) tényleg kortalan. Először Pesten találkoztam vele nyolcvanegyben, a Hotel Intercontinentalban - ott lakott az angol válogatott a világbajnoki selejtezőre érkezvén legutóbb meg az idén nyáron, az Európa-bajnokságon, amikor Keegan Alex Ferguson társaságában az ITV-nek kommentált különböző mérkőzéseket. A kettő között eltelt tizenöt év - de Kevin szinte semmit sem változott. De hát mi volt ez a meglepetés azokhoz képest, amiket ő élete korábbi szakaszaiban produkált? „Oviskorú” gyerekként például feltalált egy új futballkaput. Az öccse, Mike babakocsijának kerekei között lelte meg. Az más kérdés, hogy már akkor olyan erővel tudta meglőni a bőrt, hogy az majdhogynem kirepítette az öcsit a kocsiból. Az anyja többször frászt kapott a jelenettől - s ezzel szinkronban hatalmas pofonokat helyezett kilátásba -, Kevin viszont nem aggódott a kicsiért. Egyrészt, mert nem volt tisztában a veszéllyel, másrészt, mert meglehetősen edzett lelke volt. A legjobb barátja - egyszersmind a „szemben szomszéd" gyermeke - bizonyos David Anderson volt. Daviddel, a temetkezési vállalkozó fiával gyakran nézték a felravatalozott hullákat, s mi tagadás hamar hozzászoktak a bizarr látványhoz. De a bizarr dolgoktól később sem volt mentes az élete: kamaszkora egyik reggelén megdöbbenve látta, hogy apja szinte teljesen ősz üstöke az éjjel szurokfeketére változott. Hamar kiderült a magyarázat: az asszonyi tiltás ellenére a kocsmában vizitert családfőt (?) éjjel így büntette meg kardos felesége. Keegan felnőtt korára sem lett sudár termetű, gyermekként meg akkora volt, mint a tökmag. Így maradt le végül például az újságkihordásról is: a haverokat mind felvette a cég, őt nem. Hiába, nem érte fel a postaládát. Kevin egyébként meglehetősen önálló, hogy ne mondjam, önfejű, akarnok természet a mai napig is, s azt hiszem, ennek alapjai gyermekkorába nyúlnak vissza. Apró termetéből fakadóan mindig külön csatákat kellett vívnia, aztán a futballpálya lett az egyetlen olyan terület, ahol óriássá változott. „Hosszas” hányattatás után 1967 decemberében végül inasszerződést kapott az akkor harmadik ligás Scunthorpe Unitednél. Egy évvel később már heti hét fontot keresett (Alan Shearer tarifája ma több mint huszonötezer), amelyből négyet le kellett szurkolnia annak a nyugdíjas asszonynak, aki kosztra, kvártélyra befogadta őt a városkában. (A néni szerethette a futballistákat: előző lakója ugyanis ,,bizonyos" Ray Clemence volt). Kevin mindig is a futballistalétre vágyott, aztán hamar rájött: az sem fenékig tejfel. Inasként ugyanis több ordítozást hallott, mint labdapattogást. „Úgy éreztük magunkat, mint a hadseregben. Amikor az egyik segédedző kiszúrta, hogy focizunk, üvölteni kezdett, hogy mit keresünk itt, amikor a klozerok még koszosak. Aztán elég egyhangúan alakultak a programjaink, inkább cselédnek éreztük magunkat mint futballistának. " - idézte fel később. Ám a tehetségnek át kell törnie minden gátat: 1971 tavaszán már arról tudósítottak a bulvárlapok, hogy „Keegant a Newcastle hívja!". Pályafutása viszont akkor még nem kapcsolódott össze a szarkákkal, hamarosan ugyanis a Leicester City, az Arsenal, a Preston és a Liverpool képviselője is lenyomta a scunthorpe-i klubház kilincsét. „Győzött" a Liverpool: Kevin 1971 áprilisának legvégén a vörösök tagja lett. A Liverpool Football Club székházában éppen a közelgő FA-kupadöntőre készült mindenki, így nem sok figyelem jutott az új jövevénynek. . Bill Shankly, a legendás menedzser később rászánt néhány percet, s így szólt hozzá: „Erős vagy, mint a tank. Remek. Heti negyvenöt font lesz a fizetésed." Kevin azonban nem mozdult, csak hallgatott. Az atyai intelem járt a fejében: „Soha ne add magad olcsón!" Hosszas unszolásra kibökte: „Egy kicsivel többre számítottam." Ezzel a mondatal indult liverpooli pályafutása... A folytatás már alkalmasint sokak előtt ismert: a negyedik ligából három hónap alatt az élvonalba sprintelt csatár hamarosan előbb Anglia, aztán egész Európa legjobb játékosa lett. Bill Shankly ugyan már az első hónapok után megjövendölte, hogy Keegan hamarosan Anglia legjobb futballistája lesz, de ez - miként a legtöbb siker - már a Bob Paisley nevével fémjelzett korszakhoz fűződött. Persze, Shankly vagy Paisley, szinte egyre megy, a két menedzseróriás egyaránt kolosszális játékosanyaggal dolgozhatott, (Clemence, is Thompson, Callaghan, Heighway, Toshack, Hughes, Smith, Neal, McDermott & Newcastle mai pályaedzője! -, Case, Ray Kennedy s persze, Kevin Keegan.) Kevin Liverpoolban nyert három bajnoki címet, elnyerte az FA-kupát, kétszer az UEFA-kupát, s egyszer a BEK-et. Aztán sikerei csúcsán Hamburgba szerződött, hogy kipróbálja magát egy számára akkor még szinte csak hátrányokat kínáló közegben. A Günter Netzer kommendálására a Hamburgba érkezett csillag, igaz, nem kevés gyötrelem után, bajnokságra vezette a HSV-t is. Ám vágyott vissza Angliába, s amikor lejárt három évre kötött kontraktusa, elfogadta a Southampton ajánlatát. Két évet „misézett” a szenteknél, aztán négy hónappal azután, hogy másodszor is az Év játékosának jelölték Angliában, illetve szinte napokkal azt követően, hogy élete egyetlen világbajnokságán hat percet a pályán tölthetett, leszerződött az akkor második ligás Newcastle Unitedhez. Ott is két évet töltött játékosként, zárásként visszasegítette a klubot az élvonalba. Harminchárom éves volt a búcsúkor, s úgy gondolta, nem vág bele az edzői pályába. Sokan mondták már ezt a legnagyobb futballisták közül - s csak kevesen tartották be. Ő sem. Nyolc évig kibírta profi foci nélkül, aztán 1992-ben - teljesen váratlanul - igent mondott az akkor már megint második ligás Newcastle United felkérésére. Hihetetlenül „lepusztult" struktúrát, rossz játékosanyagot, hitehagyott futballistákat „örökölt”. De ő az ilyen kihívásokat szereti. Az elsőfélévben biztosan megvetette a kieséstől reszkető gárda lábát a második vonalban, a következő esztendőben (1992-1993) feljutott csapatával az elitbe, s azóta a Newcastle az angol liga egyik élcsapatává nőtte ki magát. Tavaly - sokak szerint - inkább a szarkák veszítették el a bajnoki címet óriási vezetésüktől megrémülve, mintsem a MU nyerte azt meg. Ki tudja? De lehet benne valami. Keegan, persze, épp oly csodálatos edzőnek, mint futballistának volt, de azért „kell” mellé Sir John Hall, a klubelnök, aki a liga legnagyobb vásárlójává emelte a szarkákat. Megvette - megvetette - az elmúlt három évben a belga Albert-t, a francia Ginolát, a kolumbiai Asprillát, a cseh Smiceket s mindenekelőtt a világ legdrágább futballistáját, Alan Shearert. Hozzájuk csatlakoztatható a Keegan által a legjobb angol középpályásnak tartott Lee, valamint a tavasszal az Év játékosának jelölt Les Ferdinand vagy a hajdani Liverpool-sztár, Peter Beardsley. De ez még kevés a sikerhez. Kell még hozzá valami „keeganes”. Ennek lényegét Terry McDermott - a Newcastle-ban most Keegan segítőtársa, hajdanán együtt futballoztak a Liverpoolban és a válogatottban - így fogalmazta meg: „Egyszerűen fantasztikus az önbizalma, az, hogy mennyire hisz magában. Sugárzik belőle a győzni akarás. Mellette mindenki jobbnak érzi magát. A játékosai a betonfalnak is nekimennének. Kérem, én még nem láttam ilyen embert, akinek talán sohasem akadt még egyetlen pesszimista vagy negatív gondolata. .." ruár 14 k T°rpeJ 1951 & &7?eipfUSS I győztes (1973 ia7B)kUia részvevő (1982) Vb' döntős finant ’ £b‘'?0yi (1979 I9ap» a?' apa»ott (*984? a* ®v®I°9a’ US a PFfl szerinW0*’ United (1992 )Jfwcastle I 'De*te& *Zawta& Kevin Keegannel kapcsolatos emlékeiben tallózott mm KÉPES SPORT 1996. október 1.