Nemzeti Sport, 1997. október (8. évfolyam, 268-297. szám)

1997-10-18 / 285. szám

Vik­. 285. • 1997. október 18. A Nemzeti Sport autó-motorsport melléklete • Tarpay László S ZT 138-4296 30. nemzetközi Mol-Mecsek-rali Bathó-bravúr a prológon A Vásártéren színes kavalkád - az emberek egymást érik, min­denki e szokatlan látványosságról beszél. Már a középkorban is tar­tottak itt különböző vásárokat, akkor azonban valószínűleg igen­csak megrökönyödtek volna a bá­mészkodók, ha piros-fehér-zöld Subaruján Ranga László száguld közéjük. Jó néhány évszázaddal később, 1997. októberében az autóverseny jelenti az igazi látvá­nyosságot a pécsi vásártéren. Most először tartanak itt proló­­got, ráhangolódásként az idény utolsó rali verseny­ére. Aki a hosszú, „versenymentes” téli szünet előtt még egyszer látni szerette volna kedvenceit, mind ott tolongott az aszfaltcsík szélén. S utóbb kiderült: megérte, látni­való ugyanis volt bőven. Elég, ha csak az autó-, illetve pilótacseré­ket említjük. A hármas rajtszám­mal induló Tóth „Gili” Ferenc, Csökő Zoltán kettős például Érdi Tibor Mazdájával száguldott. Ez próbaút volt nekik, hiszen nem nagyon ismerték a versenygépet. A Leier­ Márton ASE másik páro­sa, Fülöp Rajmund és Iványi Sán­dor remekül debütált Tóth „Gili­­ék" Audijával - az abszolút har­madik időt érték el. Meglepetés még, hogy Konta doktor a navigátorülésben foglalt helyet, a pilóta szerepét ugyanis a pécsi Keszler Mátyás vállalta, aki a saját autóját korábbi navigá­torának kölcsö­nözte. Bathó Zol­tán, Kosztolá­nyi Tamás és a Subaru kapcso­lata „elmélyül­ni” látszik. Ők ugyanis látvá­nyos és nem utolsósorban gyors autózás­sal szerezték meg az első he­lyet. S mivel a prológ eredménye beleszámít a versenybe, Bathóék szombaton két tizedmásodperces előnnyel folytathatják a küzdelmet Rangá­­ék előtt. A Mal Rally Team kettő­se ugyanis, miután - némi gondol­kodás után - áthajtott néhány au­tógumin, a második helyről vár­hatja a folytatást. Az F-2-esek között Túri Tamás, az N-esek között Hideg Krisztián volt a leggyorsabb. Volt azonban olyan pilóta, aki már rajthoz sem állhatott, mert a rendőrség a rég­óta keresett lopott autót a parc­­termében találta meg. (Szombaton tíz órakor a város szívéből, a Széchenyi térről rajtol az első osztályú mezőny). 30. nemzetközi Mol-Mecsek­­rali (ideiglenes végeredmény. Prolog: 1. Bathó Zoltán, Koszto­lányi Tamás (E. C. S. Motorsport Egyesület, Subaru Impreza) 2:37, 2. Ranga, Büki (Mal Rally Team, Subaru Impreza) 2:39, 3. Fülöp, Iványi (Leier-Márton ASE, Audi S2) 2:41, 4. Túri, Tóth I. (Ko­­ko Motorsport, Nissan Sunny) 2:41, 5. Hideg, Tajnafői (Hunga­­roLada Rallye SE, Ford Escort Cosworth) 2:43, 6. Vojcsik, Ko­vács Gy. (Voncsik Rallye SE, Ford Escort Cosworth) 2:43, 7. Hényel, Tóth V. (Autó Ágó RC, Opel Ast­­ra) 2:45, 8. Oroszlán L, Oroszlán T. (Ravex Sport Club, Mitsubishi Lancer) 2:46, 9. Ferjáncz, Tóth Cs. (Váci Autó SE, Renault Megane) 2:46, 10. Szeleczky, „Neon” (Cross-Box AMSE, Ford Escort Cosworth) 2:49. (t. a.) Tóth „Gili” Ferenc Audijét a prológon az ab­szolút harmadik helyet szerző Fülöp Raj­mund kormányozta Autó, motor,góltotó Beaujolais-rali - negyedszer Immár hagyomány, hogy november közepén rende­zik a Beaujolais Nouveau-ralit. Az eseményről csütör­tökön a Thermal Hotel Aquincumban tartottak sajtó­­tájékoztatót a szervezők. A középkor óta hagyomány, hogy a francia Beaujolais-vidéken az újkor ünnepén versenyt indítanak. A feladat adott: ki tudja a leg­gyorsabban saját hazájába vinni az esztendő első bor­termését. A rajtszámokat november 14-én 11 órakor sorsolják ki és két nappal később a Thermal Hotel Aquincum elől indulnak a nevezők, akiket november 18-án 16 órára várnak a franciaországi Nuits-St. Georges-ba. A viadal huszadikán 17 órakor kezdődik. Az alkalmi ralisok között ott lesz Forró Judit autóver­senyző, Puhl Sándor labdarúgó-játékvezető és Storcz Botond világbajnok kajakos is. Az a cél, hogy minél hamarabb hazaérkezzenek. A befutó a Thermal Hotel Aquincum előtt lesz. Az első autósok előreláthatólag november 21-én 15 és 16 óra között érkeznek meg. A fődíj két éjszakára szóló párizsi utazás lesz, amelyhez a repülőjegyeket az Air France adja és a Kaisers-től is minden segítséget megkapnak az autózni vágyók. A nevezés még nem zárult le - jelentkezni a Thermal Hotel Aquincum business-központjában lehet. Neve­zési díj páronként 110 ezer forint. Góltotót, de iziben Természetesen valamennyi foci­barát látta péntek este a televízió egyes csatornáján a Totó megszü­letésének ötvenedik évfordulója alkalmából műsorra tűzött prog­ramot. Egy percig sem kételke­dünk ebben. Hogy a nézők reme­kül szórakoztak, abban sem ta­­máskodhatunk, hiszen magunk is láttuk az adást. De ha már a kéte­lyeknél tartunk, sürgősen szögez­zük le azt is, hogy fel sem tételez­zük: a nézők nem figyeltek eléggé a műsorra. Sőt, éppen ellenkező­leg, azt gondoljuk, hogy a tévéké­szülékek ülők többsége annyira belefeledkezett a program örömei­be, izgalmaiba, hogy néhány fon­tos információt - ha nem is enge­dett el a füle mellett -,,de valahogy talán nem tudatosított. Tegye föl a kezét például az, aki tudja, milyen szerencsés helyzet­ben vannak azok, akik október ti­zenhetedikén huszonkét órától ok­tóber tizennyolcadikán déli tizen­két óráig telefonon góltotó-fo­gadást küldenek játékba! (Termé­szetesen nem számít kézfeltartás­nak, ha valaki most a villamoson vagy a buszon utazva amúgy is a kapaszkodón lóg...) Na ugye! Lám csak, milyen sokan van­nak, akiknek fogalmuk sincs arról, miféle előnyökkel jár a péntek éj­szakai, szombat délelőtti góltotó­zás... A ravaszabbak persze most úgy tesznek, mint a föl nem készült di­ák a vizsgán, és hirtelen fölrémlő gondolatok áradatából kikerekíte­nek valamilyen választ. Ugye so­kaknak eszébe jut pédául az, hogy ezen a héten kerek egymillió forint üti a legszerencsésebb góltotózó markát... Ez az összeg pedig kiug­róan magas nyereménynek számít ebben a játékban. Talán olyasféle válaszokat is megkockáztatnának néhányan, hogy a siker, a telitalá­lat öröme önmagában is kellemes élmény... Dehát - bár ez az állítás tulajdonképpen helyes - adott esetben mégsem fogadható el. Hi­szen egy hatalmas összegekkel ke­csegtető sorsjáték kérdésében az ilyen válasz egyszerű mellébeszé­lés... Lássuk tehát a lényeget! Azok tehát, akik az imént emlí­tett időszakban, azaz péntek este tíztől szombaton déli tizenkettőig telefonon - s ezt nem győzzük elégszer hangsúlyozni (azaz nem postagalambbal, nem futárral, nem füstjelekkel, hanem csakis távbeszélő-készüléken) - góltotó­fogadást küldenek játékba, nos, azok sorsoláson vesznek részt. Függetlenül attól, hogy szelvé­nyükkel, pontosabban telefonos tippjeikkel egyébként milyen eredményt érnek el, minden játé­kos esélyes a nyereményre, min­denki részt vesz a sorsolásban. A sorsolásra - nyilván ez is ér­dekli az éjszakai, hajnali, délelőtti góltotózókat - október huszon­egyedikén kerül sor, s a nyertese­ket véletlenszám-generálással fog­ja kiválasztani Fortuna isten­­asszony. Természetesen azt sem rejtette véka alá a Szerencsejáték Rt., hogy a sorsolás főnyereménye egy darab ötvenezer forintos OTP leté­ti jegy lesz. Persze azoknak sem kell szomorkodniuk, akik nem ütik meg a főnyereményt, mert a játékosok között­­tizenhárom da­rab huszonötezer forintos OTP le­téti jegyet is kisorsolnak. Tizenhá­rom plusz egy játékos - na ja, hi­szen a Totó-jubileum kapcsán nyerhetnek a góltotózók - számít­hat tehát komoly summára. Most pedig sürgősen pillantson mindenki az órájára, s ha nem biz­tos a dátumban, lapozza föl zseb­naptárát! Amennyiben a tisztelt olvasó úgy látja, szombat van, és még nem harangozták el a delet, nosza,­iziben siessen egy telefon­­fülkéhez, vagy kapja elő mobilké­szülékét, s lázasan kezdjen gólto­tózni. Persze ismét lesznek föl nem készült játékosok, akiknek meg­előzőleg még egy Szerencsekártyát is kell venniük, s így csak az utol­só percekben fogadhatnak... Se­baj, aki nem kési le a helet, esélyes a nyereményre! Érdemes megpró­bálni. Ja és, hogy el ne felejtsük: most már tegyék le a kezüket azok, akik NEMZETI SPORT13 Amíg van ellenséged, jól csinálsz valamit Valószínűleg minden autó­­versenyző álma, hogy egyszer csak azért versenyezhessen, mert úgy tartja kedve. Hogy ne kelljen folyton az órát figyelnie, hány másodperccel vezet, vagy mennyit kell még lefaragnia a hátrányból. A Mal Rally Team párosa, Ranga László és Büki Ernő pontosan ezt teszi majd a pécsi Mecsek-ralin. Ismerős környezetben, régi barátok előtt száguldhatnak tét nélkül - hi­szen az abszolút második he­lyet már a kisbéri viadalon megszerezték. Ennek ellenére - Rangét ismerve -, a társaknak nehéz dolguk lesz, ha le akarják győzni a subarus párost. - Elsősorban azért állunk rajt­hoz, mert főszponzorunk, a Mól támogatja ezt a versenyt. Ráadásul pécsiek vagyunk, és úgy gondoltuk, ha lehetőség van rá, akkor az itthoni közönség előtt is megmutatjuk tudásunk - avat be minket a kulisszatitkokba a hat­szoros abszolút bajnok.­­ Vannak új pályák az itiner­­ben, önnek viszont ezek sem isme­retlenek. Pécsett nőtt fel, nap mint nap ezeken az utakon jár. - Nem jelent semmit, hogy itt élek. Végülis a benzinkutas sem tölti be otthon az üzemanyagot az éjjeliszekrénybe. Én sem a Mecsek fái között élek, elvégre nem va­gyok én remete! Visszatérve az új pályákhoz: szerintem minden tré­­ningezés kérdése, és hiába élek Pé­csett, van olyan pálya, amin évek­kel ezelőtt versenyeztem utoljára.­­ Itt van például a Máté-vári gyorsasági, amely természetvé­delmi területen vezet keresztül, úgyhogy a nézőket nem is engedik be a pálya szélére. - Öt éve versenyeztünk ott utoljára, s emlékszem, akkor el­neveztem Majrévárnak. Körülbe­lül tízcentis hó fogadta a rajtolni készülőket - gondolom, ezek után nem kell tovább magyaráznom az elnevezés eredetét. • Ennyi év versenyzés után tud még újat „mondani” a Mecsek-rali? - Természetesen, főként a már említett új pályák miatt. Bármi­lyen végeredmény születik, szá­munkra ez a hét végi futam öröm­autózás lesz. Éppen ezért nagyon várom már! Remélem, kegyesek lesznek hozzánk az égiek, és nem esik majd az eső. A nézők minden bizonnyal jobban éreznék magu­kat - rólam már nem is beszélve. " Úgy tudom, a technikai spor­tot szeretők kezdenek megismer­kedni az ifjabbik Ranga László nevével is. - Két héttel ezelőtt a gokart­bajnokság utolsó fordulóján egy harmadik és egy negyedik helyet gyűjtött be. + Büszke rá? - Természetesen, hiszen „állító­lag” az én fiam­­ neveti el magát. - Ha kitartó ő is és az apukája is, még a végén versenyző lesz belőle. + És kitartó? - Az apukája?! Azt hiszem, igen - szerintem kitartó vagyok. + Lehet, hogy furcsa a kérdés, de milyen típusú versenyzőnek tartja magát? - Szerintem nem jó, ha az em­ber kívülről próbálja látni saját magát. Azok tudnak csak jelle­mezni, akik szeretnek, vagy éppen nem szeretnek... - Utóbbiak sokan vannak? - Akadnak néhányan. De azt vallom, amíg az embernek vannak ellenségei, addig jól csinál vala­mit. Régen rossz, ha már minden­ki csak sajnálja... Tóth Anita Hő-, fényvédő, betörésvédő FÓLIÁZÁS ­­l| Schiop-­ Újpest 1044 Bp.,Külső Váci út 18-20.tel:169-9068,169-5912 Nyitva: Hétfő­-Csütörtök:8-163°-ig, Péntek:8-16-ig. Karosszéria-lakatosok, autófényezők és az Ön szakáruháza. Rozsda- és alvázvédelmi anyagok, ragasztás-technika, autó kemikáliák, hegesztés-technika. Utángyártott alkatrészek jó minőségben, bevezető áronl Autóklub tagoknak 5% kedvezményi Q/'hm­.l f'/innef­anMafkiam­ScT­anifMr rmnj3~^/^r\n } HEXÁN Vegyianyag n­yu­gKt­­ Finomító, Töltő KFT és Kereskedelmi Kft. Szénhidrogén típusú finomvegyszerek (benzol, toluol, xilol, petroléterek...) Festékipari hígítók (lakkbenzin, terpenol, aromás, nitrohígító, foltbenzin...) előállítása, nagykereskedelme Dunasor petróleumkályhákhoz Oldószerek (speciálbenzinek, aromások) hordós, kannás tételű nagykereskedelmi értékesítése. Versenybenzinek előállítása és nagykereskedelmi értékesítése HEXÁN Kft., 2443 Százhalombatta, Ipartelep 2704/1, (MOL Rt. Dunai Finomító Gyártelep) Telefon/fax: 06 (23) 352-818. Telefon: 06 (23) 35 M2­. épületre, autóra, 32 féle színben, a Közlekedésfelügyelet engedélyével Törő Péter oki. mérnok-kisiparos Cím: 1022 Bp , Lóczy Lajos u. 8. Telefon: 326-6509,323-1129 Sbb mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm aaar az elején jelentkeztek...| Q1 a megodásra a PARTNER­I |Q|| NAGYKERESKEDŐK Q1 Autóalkatrész-kereskedelmi központ Budapes­­t Nagykőrösi út 207 285-5035 283-4675 1 Békéscsaba Árpád sor 2/4. (66) 449-6261 II 4.­­ , Debrecen Füredi út 72-74. (52)415-677 1117 PffPllP KnffIPhil 11 4 Kecel Császártöltési út 13. (78) 321-775 111/ 1 11VUV IVV/NIM­­KI U­­TI Kecskemét Izsák út 44. (76)493-946 Pécs Alsómalom u. 2. (72)312-779 Telefon: 2­05-05*05. Fax: 206-5135. Szekszárd Rákóczi u. 43. (74) 319-518­­T­­ . c -c . .. Székesfehérvár Piros­alma u. 6. (22)320-011 Nyitva: hétfő-péntek 8-18 óráig Zalaegerszeg Zala u. 10/a. (92) 314-729 I­ON­---------------------------------------------------------------------------------------­1 BUDAPEST 1029 Zsíroshegyi u. 42/b. 176-5182 • 1032 Bécsi út 170.250-1440.250-1441 • 1033 Huszti úti garázssor-Huszti Szőlőskert sarok. (60) 317-336 • 1037 IZÍJ SZERVIZEK Zab u. 3.167-0281 • 1039 Szentendrei út 235. (60) 335-735 • 1039 Batthyány u. 36. (30) 325-587 • 1087 Ciprus u. 8.113-9637.1102 Hölgy u. 17.261-6497, (20)­­ 434-563 • 1102 Bodza u. 52. 261-1914 • 1103 Márga u. 30.262-3234­­1103 Gyömrői út 55. 262-1299 • 1103 Gergely u. 83.260-7044•1103 Gergely u. 83.260- 5849-1104 Ungvár u. 17.280-4021 - 1106 Jászberényi út 106. (30) 515-633 • 1112 Táncos u. 10.310-2369 • 1118 Jégcsap u. 9/a. (30) 317-293.310-2990 • 1134 Váci út 45 140-3916.1134 Reister F u. . 18/b. 129-9822 • 1139 Frangepán u. 40. (30) 496460 • 1141 Miskolci út 57.2514176 • 1151 Sín u. 19/b. (20) 344466 • 1161 Nádor u 5.271-5701 • 1162 Állás u. 23. (30) 420-749 • 1164 Vidámvásár út 107. 400-0137 • 1165 Újszász u. 43.407-3782 • 1171 Lövész u. 3. 258-1827 • 1171 Zrínyi u. 5/b. 257-9356 • 1172 Harsona u. 8 257-5823 • 1172 Hártya u 1. 257-7918 • 1181 Üllői út 387 (30) 519478 • 1181 Drávátok u. 34.292-2669 • 1181 Attila u. 52.295-2092 • 1181 Wlassics Gyula u. 51.291-2459 -1181 Darányi Ignác u. 53.295-5531 -1182 Királyhágó u. 76.290-3916 • 1182 Kolozsvár u. 4.291-7748 • 1182 Csörszárok u. 12. 292-6024 • 1182 Dráva u. 37.291-5984 - 1183 Fedezék u. 19.290-7736 -1183 Virág u. 10 290-3770 -1191 Földvári út 2. 282-8948 • 1194 Ungvár u. 17.2804021 • 1201 Helsinki út 68. 289-2279 • 1204 Nagy Sándor József u. 78/b. 283-3287 • 1205 Nagykőrösi út 197. (30) 443-972 • 1205 Irányi u. 16.285-0113 • 1205 Balassa u. 43.285-0700 • 1239 Fakopács u. 7.286-0580 • 1213 Dam­ja­­nich u. 196.277-6623 • 1215 Jókai u. 2. 425-1457 • 1221 Arany János u. 103/a. 226-2067 • 1222 Szegfű u. 6.226-2836 • 1223 Aszály u. 6/a. 227-1325 • 1224 Vill. u. 9/4.227-2231 • 1224 Dózsa György u. 144.227-1622 • BAJA 6500 Keleti Ipartelepi u. 61. (79) 323-811 • 6500 Szegedi út 84 (79) 321-810 ■ BUDAÖRS 2040 Föveny út 3. (23) 417-674 • 2040 Pacsirta út 2.1231416-087 • BAK 8945 Ady Endre út 48. (92) 361-172 ■ BARACSKA 2471 Vörös csillag út 13. (22) 454-021 ■ BECSEHELY 8866 Kossuth u. 246. (93) 351-305 • BÉKÉSCSABA 5600 Árpád sor 2/4. (66) 449-626 • BICSKE 2060 Tálai úti ben­zinkútnál (22) 350-564 • 2060 Lehel u 3/a. (22) 350-308 • BONYHÁD 7150 Dózsa Gy. u. 59. (74) 451-745 - 7150 Mónus I. u. 2. (74) 451 -499 • BÜK 9737 Ifjúság u. 10. (94) 358-394 • CSÁSZÁRTÖLTÉS 6239 Bajai u 34. (60) 305-034 • DEBRECEN 4026 Bem tér 16. (52) 450-848 • 4027 Legányi u. (60) 480-976 • DEBRECEN - Józsa 4225 Szentgyörgyfalvi u (52) 386-276 • 4027 Füredi u. 72-74. (52) 415-000/39 ■ DESZK 6772 Kossuth u. 5. • (62) 371-371 ■ CSONGRÁD 6640, Szentesi út, Tanya 8. (60) 382414 • DUNAFÖLDVÁR 7020 Kéri u. 19 (751343-50? • DUNAHARASZTI 2330 Mátyás Király u. 18/a. (24) 370- 619 • DUNAÚJVÁROS 2400 Béke krt. 1. (60) 392-284 • EGER 3300 Madách I. u. 34. (36) 324-907 • ÉRD 2030 Bagoly út 143. (23) 362-530 • 2030 Balatoni u. 7. (23) 367-068 • 2030 Fehérvári út 71 (23) 365-623 • ÉRD-Parkváros 2030 XI. Szövő u. 60 (23) 378-119 • 2030 Iparos u 51.123) 378-168 • ESZTERGOM 2500 Dobogókői út 78. (35) 311-811 • ETYEK 209 Kossuth L. u. 72 (22) 353-685 • FELSŐ­­ZSOLCA 3561 Nagyszilvás u. 29. (46) 384-073 -7072151 Hargita u. 69.271-8785 • GYŐR 9026 Galántai u. 18. (96) 310-999 • HARKÁNY 7815 Munkácsi u. 36. (72) 480-527 • HATVAN-Nagygombos 3000 Boros László (37) 341-031 • HAJDÚSÁMSON 4251 János tava 1. (52) 200-076 • HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 6800 Kutasi út 12. (62) 341-628 • HOSSZÚPERESZTEG 9676 Rákóczi út 4­195) 460-061 • IVÁN­­CSA 2454 Hunyadi út 201. (30) 512-156 • KAKASD 7122 Kossuth u. 8 (74) 451-300 • KALOCSA 6300 Malatin tér 6. (78) 361-478 • KAPOSVÁR 7451 Kaposfüredi u. 16. (82) 312-538 • KAZINCBARCIKA 3700 Budai A . 10. (48) 312-156 • KECEL 6237 Újszőlő út 90. (78) 421-141 • KECSKEMÉT 6000 Vadvíz u. 27. (76) 493-795 • 6000 Mindszenti u. 9 (76) 485-715 • KESZTHELY 8360 Martinovics u. (83) 311-881 • KESZTHELY-GYENESDIÁS Tapolcai út (83) 314-099 • KISKŐRÖS 6200 Gagarin u. 13. (78) 311 -148 • KISKUNFÉLEGYHÁZA 6100 Molnár telep 176) 463-023 • 6100 Szegedi út 58/a. (76) 463-199 • KISKUNHALAS 6400 Széchenyi u. 119. (77) 321-230 • 6400 Körösi út 23 (77) 321-154 • KISKUNLACHÁZA 2340 Dózsa Gy. u 222. 1241 330-505 ■ KISTELEK 6760 Kossuth L. u. 100. (60) 354-702 ■ KIS­ÚJSZÁLLÁS 5310 Közraktár u. 4. (59) 321-134 • KOMÁROM 2921 Petőfi S u. 38. (34) 344-384 • 2921 Szegfű u. 8. (34) 340-057 • KUNADACS 6097 Katona J. u. 21. (76) 353-584 • KUNSZENTMIKLÓS 6090 Vásártér 9. (76) 351-080 • LAJOSMIZSE pihenőhely M5-öS 67-es km szelvény (30) 439-160 • LÁNYCSÓK 7759 Rákóczi u. 2. (69) 322-583 • MAJOSHÁZA 2339 Kossuth Lajos u. 27 (24) 376-055 • MÁLYI 3434 3. sz. főút (46) 319-150 • MEZŐBERÉNY 5650 Madách u 19. (66) 352-773 • MEZŐKOVÁCSHÁZA Alkotmány u. 49. (68) 381-546 • MISKOLC 3529 Petneházi u. 13. (46) 367-637 • NAGYA­TÁD 7500 Hunyadi u. 2/a. (82) 851-288 • NAGYHALÁSZ 4485 Hunyadi u. 12 (42) 200-566/360 • NAGYKÁLLÓ 4320 Táncsics u. 18. (42) 263-918 • NAGYKANIZSA 8800 Ady Endre u. 62 (93) 311-076 • 8800 Búzavirág u. 3. (93) 314-527 • 8800 Teleki út 104. (93) 311-472 • 8800 Varasdi u. 73. (60) 399-642 • 8800 Wlassics Gy. u. 7 (93) 312-896 • NAGYKOVÁCSI 2094 Tinódi u 11 138-9483 • NAGYKÓROS 2750 Borosdűlő 12. (53) 351 -391- 2750 Szóló u. 27. (53) 350-451 • NYÍREGYHÁZA 4400 Tünde u. 14/a. (30) 433-682 • 4400 Tükör u. 10. (42) 460-839 • 4400 Pompás u. 2. (42) 450-830 • OROSHÁZA 5900 Tompa M. u. 19. (68) 312-927 • 5900 Bajcsy-Zs. u. 97. (68) 312-939 • PAKS 7030 Tolnai u. 11.(75) 313-411 • 7030 Fehérvár u. 15. (75) 313-587 • PÉCS 7691 Komlói u. 94-96. (72) 238-888 • PERKÁTA 2431 Adonyi út 1. (60) 392-803 • POROSZLÓ 3388 Fő u. 34. (36) 353-133 • SÁROSPATAK 3950 Árpád út 9-11.147) 312-455 • SIKLÓS 7800 Széchenyi u. 64. (72) 352-9­11 • SIMONTORNYA 7081 Igazi út 11. . (74) 486-195 • SOLTVADKERT 6230 Eötvös u. 8. (78) 381-504 • SOPRON 9400 Balti u. 130. (99) 325-528 • SÖJTÖR 8897 Deák Ferenc u. 232. (92) 369-528- SÜMEG 8330 Mihályfai u. 24 (87) 352-900 •­­ SZEGED 6726 Olajbányász tér 1. (62) 480-980 • 6727 Vadas Márton u. 55. (62) 323-049 • 6753 Honfoglalás u. 21. (62) 329-337 • 6728 Budapesti u. 8.162) 324-421 • SZEGED-SZŐREG 6771 Szert) u 108 . (62) 406-655 ■ SZEGHALOM 5520 Érmellék u. 25. (66) 371-028 ■ SZÉKESFEHÉRVÁR 8000 Piros alma u. 6. (22) 320-011 • 8000 Berényi u. 87 (22) 318-799 • 8000 81-es főút. 6. km (60) 394-295 • SZEK­­SZÁRD 7100 Major u. 10. (74) 319-791 • 7100 Wesselényi u. 16. (74) 315-217 • SZENTES 6600 Vásárhelyi út 116. (63) 311-211 • SZOLNOK 5000 Baross G u. 44 (56) 422-293 • SZOMBATHELY 9900­­ Fábián Gy. u. 13 (30) 576-591 • 9700 Zanati út 27/a. (94) 113-899 • TAPOLCA 8300 Ady Endre u. 7. (87) 312-336 • TISZAÚJVÁROS 3580 Mátyás Király u. 3. (491341-222 • TOLNA 7130 Kazinczy u. 7 (60)­­ 363431 • TÓTKOMLÓS 5940 Kossuth u. 77. (68) 385-850 • TÖRÖKBÁLINT 2045 Kerekdomb u. 1/a. (23) 336-193 • TÖRÖKSZENTMIKLÓS 5200 Alatkai u. 2.a (56) 390-221 • VÁC 2600 Derecske dúló 6., (27) 313-583 • VECSÉS 2220 Gammel József u. 1. (20) 350-520 • VESZPRÉM 8200 Almádi u. 40. (88) 321-280 • VISEGRÁD 2025 Duna U126 (26) 398-292 398-075 • ZALAEGERSZEG 8900 Mező u 46 . (92) 320-146 • 8900 Gasparich u. 16. (92) 313-540 • 8900 Zala u. 8/a. (92)314-729 • 8900 Vágmező u. 18. (92) 319-272 • 8900 Körmendi út (92) 319-259

Next