Nemzeti Sport, 1997. november (8. évfolyam, 298-327. szám)
1997-11-01 / 298. szám
NEMZETI SPORT Utcára vagy pályára? Rögtön szeretném leszögezni: a legkevésbé sem szeretném az érintetteket megbántani vagy megsérteni, de azt is tudom, hogy szándékomtól függetlenül lesz megbántódás és lesz megsértődés is. Ugyanis mai témám a fegyveres és rendvédelmi szervek egész hétre elnyúló tárgyalássorozatával kapcsolatos, amelyről szinte napról napra beszámol az írott és az elektronikus média. Ám ha valaki mégsem tudná, miről van szó, röviden elmondom. Pénzről. Arról a pénzről, amelyet a tervezettnél hamarabb, már 1998-tól szeretnének megkapni a „fegyveres és rendvédelmi szervek” tagjai - magyarra fordítva: a katonák, rendőrök, tűzoltók, a polgári védelmi és büntetés-végrehajtás dolgozói. Jár is nekik a szolgálati törvény szerint, és ezt elismeri a kormány is, csak épp’ ezúttal sincs meg a fedezetéül szolgáló több milliárd forint. Nos, ez az a tény, amit a katonák, rendőrök, börtönőrök nem hajlandóak elfogadni, és ha nem zárul eredménnyel a tárgyalásuk, az utcára vonulnak majd, ismét demonstrálnak. A lapokból tudom, hogy például a honvédszakszervezet november végére tervezi a demonstrációt. Hogy személy szerint nem vagyok híve egy ilyen jellegű katonai megmozdulásnak, az természetesen a magánügyem. Az viszont már egyértelműen közügy, amiről a Népszava számolt be napokkal ezelőtt. Az írás címe: „Elégtelen a tisztek állóképessége”. Az írás döbbenetes. A Magyar Honvédség parancsnoki állományának tagjait tesztelték, és e katonáknak csupán a hat százaléka (!) rendelkezik megfelelő fizikai állóképességgel. Történetesen a Honvédelmi Minisztérium közvetlen szomszédságában lakom, és személyes tapasztalataim is arról győztek meg - elég csak ránézni a főtisztekre -, hogy kettejük közül egy bizonyosan túlsúlyos, és kettejük közül egynek nemcsak az jelentene problémát, hogy megfutamítsa a képzeletbeli ellenséget, hanem annál is nagyobbat, hogy miként meneküljön el előle. Tudom, ezek a főtisztek nem csapattisztek, íróasztalnál ülve „papírmunkát” végeznek, jó magyar szokás szerint cigarettával, alkohollal vezetik le a felgyülemlett feszültségüket. Tudom - a társadalom megannyi rétegéhez hasonlóan -, ők sincsenek kellőképpen megfizetve, el tudom képzelni, hogy közülük jó néhányan esetleg napi megélhetési gondokkal is küszködnek... De hát akkor is... Milyen parancsnok az, aki a saját katonájától - rendőrétől - nem követeli meg a fizikai fitt■séget, uram bocsá’, meg sem engedi, hogy munkaidőben akár futással, akár a kondícióteremben súlyzók emelgetésével - horribile dictu -, teniszezéssel tartsa karban állóképességét? Ezek után lenne egy eretnek javaslatom. Az a bizonyos hat százalék igenis kapja meg a kért, illetve a tervezett demonstráción követelt 23,5 százalékos béremelését. Ez a pénz - sajnos - nem jelent több milliárdot. A többiek viszont csak akkor részesüljenek belőle, ha alkalmasak lesznek választott pályájuk minden - tehát a fizikai is - követelményének eleget tenni. Azt is tudom, ez nem megy majd máról holnapra. De nem is ma kellett volna kezdeni! (naményi) . Nézőpont Vili. 298. • 1997. november 1. - --------- --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ Percemberkék inkognitóban Volt már hét-egyes meccs Pesten... Nem mostanság, az igaz, van annak már több, mint négy évtizede. Akkor is hamar eldőlt minden, és mégis... Hiába volt félóra elteltével három-null az eredmény, a vesztes oldalon senki sem hivatkozott arra, hogy „a gyorsan kapott gólok megzavarták a csapatot”. Inkább az ellenfélről áradoztak, saját magukat elintézték félmondatokkal, a szövetségi kapitány például csak ennyit mondott: „A mieink gyengén játszottak...”. A lényeget a balszélső foglalta össze, mondván: „Túlságosan jó hozzánk képest a magyar válogatott!” Mert azon a meccsen, 1954. május 23-án mi nyertünk 7-1-re az angolok ellen. Szó sem volt náluk „régi dicsőségről”, „biztató jelekről” és egyáltalán feltételes módról - csak tényekről. Amit Mr. Buchan, a News Chronicle szakírója írt - „Anglia reménytelenül vereséget szenvedett egy gyorsaság és lövőképesség terén egyaránt briliáns csapattól. Sohasem láttam még a mi játékosainkat ilyen kétségbeesett helyzetben, mint most, amikor szinte a falhoz állítva várták a végét...” - most is leírhatta, elmondhatta volna a krónikás. Akárcsak Mr. Hackett szavait, mely szerint: „Az angol csatárok csak tanulók a nagystílű magyarokkal szemben. Az angolok csak álltak és gondolkoztak, mialatt a gyors magyarok cselekedtek. Megint igen sokat tanultunk...” Ők aztán tényleg tanultak, vagy legalábbis túljutottak a három-hat és az egy hét okozta sokkon. Az angol futball azóta is létezik. Enyhén szólva. Hogy mi tanulunk-e? Maradjunk annyiban, hogy mifelénk ritkán megrendítő a kudarc, ha arcpirító, akkor is képesek túllépni rajta azok, akiknek illene levonniuk a következtetéseket. És most nem a játékosokra gondolok. Rájuk gondolok a legkevésbé, hiszen ők vállalták a legtöbbet, ők tényleg vásárra vitték a bőrüket, testközelből küzdöttek meg a megaláztatással. Az ellenféllel és a fölháborodással. Mert nagyon hamar fölcsattant a kórus, jött a szokásos „Dolgozzatok...!, Dolgozzatok...!” rigmus. Mégpedig igazságtalanul. Elvégre dolgoznak ők, van állásuk, fizetésük, mi több, jövedelmük, arról pedig igazán nem tehetnek, hogy főnökeiknek az is elegendő, amit produkálnak. Nincs az a munkavállaló szerte a nagyvilágban, aki ne venne föl szívesebben kevés munkáért sok pénzt, mint sokért keveset. Ha megteheti, tegye - és, persze, áldja a szerencséjét. Más kérdés: a mi gazdaságunk ott azért tart már, hogy ha valaki csak annyit tud a szakmájából, mint mifelénk a futballból élők, akkor magától értetődő, hogy munkanélküli. A szerdán látott futballisták sokféleképpen, minősíthetők de egy tény: ilyenek lettek. Azok jóvoltából, akik megint megúszták. Hazasompolyoghattak az Üllői úti sötétben, megőrizve inkognitójukat. Nem kellett másfél órán át szembesülniük gyarlóságukkal, nem kellett a lefújás után gúnyos megjegyzések és fülrepesztő fütty közepette bevonulniuk azt öltözőbe. Azok úszták meg, akik képtelenek voltak sportolót nevelni a rájuk bízott gyerekekből. Mert a sport az én olvasatomban csak másodsorban jelenti azt, hogy le kell győzni az ellenfelet, a lényege elsősorban az, hogy a gladiátor képes legyen önmagát legyőzni. Mondjuk akkor, amikor jönnek a „gyorsan kapott gólok”. Az ilyesmi, persze, sohasem elhatározás kérdése, múlt kell hozzá, előzmény, neveltetés, áldásos közeg és önbizalom. Önbizalom és nem nagyképűség! Urbán Flórián mesélte: már akkor kapott hideget-meleget, amikor még csak készülődött arra, hogy beálljon játszani. Nem azok gyalázták, akik ezreket fizettek a belépőért, akik, ha nekik úgy tetszik, a pénzükért el is engedhetik magukat, „az öltönyös urak a klubház teraszáról” üvöltöztek felé mindenfélét. Onnan jött tehát a szitok, ahol a „bennfentesek” múlatták az időt a januárt idéző októberi hidegben. Ahogy visszagondolok az elmúlt évtizedekre, nagyon kevés olyan - maradok a kifejezésnél - bennfentessel találkoztam, akiben lett volna némi kétely. A többség magabiztosan hirdette a saját igazát, úgy, hogy kizárólag arra esküdött. Nem tudott, hanem mindent jobban tudott. És, persze, meg nem értett zseniként hirdette és hirdeti azóta is az igét, egy kézlegyintéssel elintézve mindenkit, aki veszi a bátorságot, hogy más legyen a véleménye. Uraim! A futball valóban üzlet, ám ha igazi üzlet, akkor nem jelenti föltétlenül azt, hogy percemberkék fürödjenek tejben-vajban. Uraim! A futball nem csupán üzlet, hanem szakma is. Vannak fortélyai, amelyek elsajátíthatók, sőt elsajátítandók, mielőtt valaki veszi magának a bátorságot, és odaáll ezrek és ezrek elé hétről hétre. Ott vannak például az angolok, akik, tudják, több, mint négy évtizede szintén hét-egyre... Malonyai Péter ^ WffS ’szf/ji/stee2 +■ NS-szemmel +■ NS-szemmel +■ NS Néma párbeszéd A különleges fotográfia a Visszatekintés címet viseli, és vele a szerzője igen előkelő díjat nyert a sportfotósok versenyében. Persze, nem véletlenül. Ez a két, összefonódó, néma tekintet a kezdetekről és a végről mesél, az út elejéről és arról a szakaszáról, amely során már ha akarnánk, akkor semmiBoda tudnánk visszafordulni. . V!0?! Egy japán kisfiú, törékeny, naív, a csodára és a csodálatra nyitott szívvel bámulja a bálványt, az emberóriást, a szumóbajnokot. A hatalmas termetű birkózó meg talán egy pillanatra megrendül az ártatlan tekintettől, a hódolattól, bár utóbbiban bizonyára folyamatosan része van, lévén a szumó Japán legkedveltebb tradicionális sportága, és az abszolút sorrendben is harmadik a labdarúgás és a baseball mögött. Megrendül, mert önmagát látja viszont a kisfiúban, önmagát, aki már tényleg csak nyomaiban hasonlít arra, aki valaha lehetett. Elképzelem azt is, hogy lelkében ijedtséggel vegyes szeretethullám indul el, félti a srácot attól, ami rá vár, mert ha valaki, hát ő biztosan tudja, milyen áron lehet valaki irigyelt szumós sztár. És akkor, amikor ez a felvétel készült, még meg sem fogalmazta kritikáját Szakaigava So, a japán szakszövetség elnöke, aki egy sajtókonferencián kifejtette, hogy a profi szumósok elhízottak, egyesek pedig abnormálisan kövérek, amire ráadásul még az illetők büszkék is. Az elnök szerint azonban az ormótlan, nehezen mozdítható testtel edzeni sem lehet rendesen, és ha nincs edzés, nincs jó versenyteljesítmény sem - természetesen. Szakaigava rámutatott arra, hogy az elhízott fiúk sérülékenyebbek. A legutóbbi időszak hivatásos versenysorozatában indult hatvanhat sportoló közül kilencen kényszerültek hosszabb vagy rövidebb kényszerpihenőre. Az amerikai születésű „nagybajnok”, Konisiki is megsérült a maga 275 kg-os (!) tömegével. „Néha olyan a szumóring, mint egy kórház. Húshegyek ápolásával foglalatoskodik az orvosi személyzet” - tette hozzá az elnök. Egyes hozzáértők szerint a hatalmas testsúlyok némileg visszataszító látványa az oka annak, hogy az amatőr szakág hiába próbálkozik a nyári olimpiai sportágak közé való bejutással, így aztán az is meglehet, hogy a „Visszatekintésben” a borús előretekintés is benne foglaltatik. Azt azért nagyon szeretném tudni, hogy mit mondott (ha mondott egyáltalán) végül a nagy a kicsinek: előre, vagy fordulj vissza?! Boda Ildikó ! mm |aiuuiazs-SN + lauiiuazs-SN lauiiuazs-SN •+ laimuazs-SN lauiuiazs-SN -+ lauiuiazs-SN jauiiuazs-SN |auiuiazs-SN ró Mai számunkat szerkesztette: Skrapits László Olvasószerkesztő: L.Pap István Szetey András Művészeti szerkesztő: Darvas Péter A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja Főszerkesztő: Énekes Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Naményi József Szerkesztők: András Dénes (külföldirovat-vezető), Boda Ildikó (publicisztikairovat-szerkesztő), dr. Dénes Tamás, dr. Malonyai Péter (vező publicista), Simon József, Skrapits László (vezető olvasószerkesztő), Szurmai János (lapmenedzser), Tarpay László (riportrovat-vezető). Szerkesztőségi titkár: Lázár Lajos (labdarúgórovat-szerkesztő). Labdarúgórovat-vezető: Vincze András. Hazai rovat-vezető: Szűcs Miklós. Fotóigazgató: Záhonyi Iván. Művészeti vezető: Keleti Imre. Tudósítói hálózatvezető: Varga Gyula. Terjesztési igazgató: Harcsa Gábor. Felelős kiadó: Borbély Pál, ügyvezető igazgató Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Tel.: 138-4366. Fax: 138-4248. Internet: http://nsport.westel900.net Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Média Kft., 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. Tel.: 312-1234, 332-0384, 332-6301,131-5183. Fax: 312-1234. Nemzeti Sport Hirdetési és Marketing Kft. (ügynökségi kapcsolatok), 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. fszt 4. Tel.: 111-9407,131-7504, 131-9582. Fax: 111-1499. Styl Média Kft., 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel.: 252-3968,114-3810, 252-8296. Fax: 252-7149. Nemzeti Sport Szerkesztősége, 1133 Budapest, Visegrádi u. 115. Tel.: 138-4366. Fax: 138-4248. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft., az Aatesz tagja. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató. Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda - e-mail: szikra@lang.hu Terjeszti: a HÍRKER Rt., az NH Rt., a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hírlapelőfizetési Irodában (HELÍR) Budapest Vill., Orczy tér 1., (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalokban és a kiadóban. A kitöltött megrendelőlapokat a fővárosban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igazgatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Postahivatal, helyben. Előfizetési díj (a hét minden napjára): egy hónapra 1350 Ft, negyedévre 4050 Ft, fél évre 8100 Ft, egy évre 16 200 Ft. Hétfőtől szombatig: egy hónapra 1158 Ft, negyedévre 3474 Ft, fél évre 6948 Ft, egy évre 13 896 Ft. Csak vasárnapra (hétfőn kézbesítik): egy hónapra 195 Ft, negyedévre 585 Ft, fél évre 1170 Ft, egy évre 2340 Ft. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi D. tér 6., T/F: 0036 1 201 88 91. Bankszámlaszám: MKB Magyar Külkereskedelmi Bank, 502-20622-2630-4026. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Budapest: ISSN 0866-2517. 1 2 4 8 16