Nemzeti Sport, 1997. november (8. évfolyam, 298-327. szám)

1997-11-02 / 299. szám

Hatnapos lesz a budapesti atlétikai Eb Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) tanácsá­nak frankfurti ülésén megszületett a döntés a jövő évi budapesti atlétikai Európa-bajnokság ügyé­ben. E szerint - azért, hogy elkerüljék az ütközést a Forma-1-es futammal - az eredetileg tervezett hétnapos helyett csak hatnapos lesz a kontinens­­viadal. Azaz augusztus 18-tól 23-ig tart majd. A változtatás pénzügyi problémákat is felvet, tudtuk meg Schulek Ágostontól, az Eb szervező­­bizottságának elnökétől, hiszen az EAA a televí­zióval és a szponzorokkal hét napra kötötte meg a szerződéseit. Ezeket nyilván módosítani kell, aminek következményeként kevesebb szervezési támogatást kapunk az európai szövetségtől. A ki­adások viszont maradnak. Schulek ennek ellené­re bizakodó, hiszen a kormány és a főváros veze­tősége is ígéretet tett arra, hogy támogatja a kon­tinensviadalt. A szervezők már tárgyaltak a szál­lodaszövetség vezetőivel, akik úgy vélik, a két esemény a közeli időpontok (a Forma-1-es futa­mot augusztus 16-án tartják) ellenére zökkenő­­mentesen lebonyolítható. Természetesen új időrendet kell készíteni az Európa-bajnokságra. A tervezetet Schulek Frank­furtban ismertette az EAA vezetőivel, de annak el­fogadása előtt még egyeztetni kell a szakemberek­kel és a televízió képviselőivel is. (mátay) Evezés Évadzáró 500 m-es verseny nyolcasoknak, Csepel (10 egyesü­let, 16 hajóegység) Végeredmény: 1. Vegyes I. (Retykó Béla - MTK, Ágostházi György - FEC, Szőnyi Péter - Csepel SC, Borbély Tamás - Cse­pel SC, Kerekes András - Csepel SC, Szögi László - MTK, Szalma Csilla - MTK, Csaba Zsuzsa - Csepel SC; kormányos: Bencés Máté - Csepel SC) idő nélkül, 2. Vegyes II. (Csordás - Csepel SC, Zorándi - Csepel SC, Lada - Da­nubius NHE, Matyóka - Vác VEC, Pethő - Csepel SC, Mezei - Csepel SC, Horváth A. - MTK, Bene - Csepel SC, K: Pózna - Csepel SC) i. n., 3. Vegyes III. (Szulovszky - MTK, László - WSI , Zöld -VSI, Maróti - FEC, Kovács P. - Csepel SC, Haller - MTK, Romvá­ri - Csepel SC, Zsolnay - MTK, K: Szabari - Csepel SC) i. n. Az év utolsó versenye, amelyen a csepeliek vállalták a házigazda szerepét, a véletlenszerűen össze­sorsolt nyolcasoké volt. A tíz ve­gyes csapat küzdelme rendkívül látványos összecsapást eredmé­nyezett, amelyet két külföldi ver­senyző részvétele emelt nemzet­közi rangra. Az új-zélandi John O’Loughlen - aki egyébként hazá­jában az evezős-válogatott tagja - egy évig Magyarországon dolgo­zik majd, és mivel a sydneyi olim­piai részvételt tűzte ki maga elé célul, a jövőben a Csepel SC szí­neiben kíván készülni. Szintén el­ső magyar versenyén indult a francia Jocelyn Bon, akit ugyan­csak a munkája szólított hazánkba. A viadal egyébként rendkívül jó hangulatban zajlott, a győzte­sek az érmeken kívül egy-egy rúd ajándék szalámival is gazdagab­ban térhettek végül haza. ÁLLÁS SZÁMÍTÓGÉPSZERELŐ, szoftverkarbantartó tanfolyam, állás. Eurotrend. 1141 Budapest, Komócsy u. 5. 251-8455. KÖTETLEN munkaidővel öt­venezer Ft jövedelem. 302-8109. VEGYES PARKETTA szakbolt, rendkí­vüli akció! Szalagparketta már 2500 Ft-tól! Bp. VII., Wesselényi u. 36. Tel.: 351-0655. Nyitva: H-P 9-17 óráig. AKCIÓ! Csapatoknak sport­mez 2300 Ft helyett 1700 Ft-os áfás áron, amíg a készlet tart! Tel.: 313-0858, 06 (60) 353-942. PUMA SPORTCIPŐ­­NAGYKERESKEDÉS Mintaterem Bp. IX., Ferenc krt. 43. Tel.: 215-7992. PARKETTA SZAKBOLT Rendkívüli akció! Szalagparketta már 2501­ Ft-tól! Bp. VII., Wesselényi u. 36. Tel.: 351-0655. Nyitva: h­ p 9-17 óráig. Q1 megoldás^^-a - PARTNER J ^ PARTNER | NAGYKERESKEDŐK Q1 Autóalkatrész-kereskedelmi központ Budapest, xx. Nagykőrösi út 207.285-5035 283-4675 1 Békéscsaba Árpád sor 2/4. (66)449-626 % u .1­ , Debrecen Füredi út 72-74. (52)415-677 1117 PfíPllP­rínfflPlííl 11­4 Kecel Császártöltési út 13. (78) 321-775 111/ 111011 MVIII­­­IV Ilii Il Kecskemét Izsák út 44. (76) 493-946 Pécs Alsómalom u. 2. (72)312-779 Telefon: 2­05-05­05. Fax: 206-5135. Szekszárd Rákóczi u. 43. (74)319-518 ÚT 1­­ , , cm- -• Székesfehérvár Piros alma u. 6. (22)320-011 Nyitva: hétfő-péntek 8-18 óráig z.­au ioa.­­ 314-729 Q1 BUDAPEST 1029 Zsiroshegyi u. 42­. 176-5182-1032 Bécsi út 170.250-1440.250-1441 • 1033 Húsz­ úti garázssor-Huszti Sz­ilőskert sarok. (60) 317-336 • 1037 SZERVIZEK Zab u­ 3-167-0281 • 1039 Szentendrei út 235. (60) 335-735 • 1039 Batthyány u. 36. (30) 325-587 • 1087 Ciprus u. 8.113-9637 • 1102 Hölgy u. 1. 261-6497. (20) 434-563 • 1102 Bodza u. 52.261-1914 • 1103 Márga u. 30.262-3234 • 1103 Gyömrői út 55.262-1299 • 1103 Gergely u. 83.260-7044 • 1103 Gergely u. 8. 260- 5849 • 1104 Ungvár u. 17. 280-4021 • 1106 Jászberényi út 106. (30) 515-633 • 1112 Táncos u. 10.310-2369 • 1118 Jégcsap u. 9/a. (30) 317-293,310-2990 • 1134 Váci út 45.140-3916 • 1134 Reitter F u. 18/b. 129-9822 •1139 Frangepán u. 40. (30) 496-460 -1141 Miskolci út 57.251-4176 -1151 Sin u. 19/b. (20)344-466 • 1161 Nádor u. 5.271-5701 • 1162 Állás u. 23. (30) 420-749-1164 Vidámvásár út 107. 400-0137 • 1165 Újszász u. 43. 407-3782 • 1171 Lövész u. 3. 258-1827 • 1171 Zrínyi u. 5­. 257-9356 • 1172 Harsona ú. 8.257-5823 • 1172 Hártya u. 16.257-7918 • 1181 Üllői út 387. (30) 519-478 • 1181 Drávátok u. 34.292-2669 • 1181 Attila u. 52.295-2092 • 1181 Wlassics Gyula u. 51.291-2459 • 1181 Darányi Ignác u. 53.295-5531 • 1182 Királyhágó u 76.290-3916 • 1182 Kolozsvár u 4.291-7748 • 1182 Cserszárok u. 12.292-6024 • 1182 Dráva u. 37.291-5984 • 1183 Fedezék u. 19. 290-7736 • 1183 Virág u. 10.290-3770 • 1191 Földvári út 2.282-8948 • 1194 Ungvár u. 17.280-4021 • 1201 Helsinki út 6. 289-2279 • 1204 Nagy Sándor József u. 78­. 283-3287 • 1205 Nagykőrösi út 197. (30)443-972 • 1205 Irányi u. 16.2850113 • 1205 Balassa u. 43.2850700 • 1239 Fakopács u. 7.2860580 • 1213 Damja­nich u. 196.277-6623 • 1215 Jókai u. 25.4251457 • 1221 Arany János u. 103/a. 2252067 • 1222 Szegfű u. 6.2252836 • 1223 Aszály u. 61a. 227-1325 • 1224 Vill. u. 9/4.227-2231 • 1224 Dózsa György u 144.227-1822 ■ BAJA 6500 Keleti Ipartelepi u. 61. (79) 323-811 • 6500 Szegedi út 84 (79) 321-810 • BUDAÖRS 2040 Fövény út 3. (23) 417-674 • 2040 Pacsirta út 2. (23) 416-087 ■ BAK 8945 Ady Endre út 48. (92) 361-172 • BARACSKA 2471 Vörös csillag út 13. (22) 454-021 • BECSEHELY 8866 Kossuth u. 248. (93) 351-305 • BÉKÉSCSABA 5600 Árpád sor 2/4 (66) 449-626 • BICSKE 2060 Tatai úti ben­zinkútnál (22) 350-564 • 2060 Lehel u. 3/a. (22) 350-308 • BONYHÁD 7150 Dózsa Gy. u. 59. (74) 451-745 • 7150 Mónus I. u. 2 (74) 451-499 • BÜK 9737 Ifjúság u 10. (94) 358-394 • CSÁSZÁRTÖLTÉS 6239 Bajai u. 34. (60) 305034 • DEBRECEN 4026 Bem tér 16. (52) 450-848 • 4027 Legányi u. (60) 480-976 • DEBRECEN­I Józsa 4225 Szentgyörgyfalvi u. (52) 386-276 • 4027 Füredi u. 72/74. (52) 415-000/39 • DESZK 6772 Kossuth u. 5. • (62) 371-371 • CSONGRÁD 6640 Szentesi út, Tanya 8. (60) 382414 • DUNAFÖLDVÁR 7020 Kéri u. 19. (75) 343-507 • DUNAHARASZTI 2330 Mátyás Király u. 18/a. (24) 370- 619­ DUNAÚJVÁROS 2400 Béke krt. 1. (60) 392-284 • EGER 3300 Madách I. u. 34 (36) 324-907 • ÉRD 2030 Bagoly út 143. (23) 362-530 • 2030 Balatoni u. 7. (23) 367-068 • 2030 Fehérvári út 71. (23) 365-623 • ÉRD-Parkváros 2030 XI. Szövő u. 60. (23) 378-119 • 2030 Iparos u. 51.(23) 378-168 • ESZTERGOM 2500 Dobogókői út 78. (35) 311-811 • ETYEK 209 Kossuth L. u 72. (22) 353-685 • FELSŐ­­ZSOLCA 3561 Nagyszilvás u. 29. (46) 384-073 • FÓT 2151 Hargita u. 69.271-8785 • GYŐR 9026 Galántai u. 18. (96) 310-999 • HARKÁNY 7815 Munkácsi u. 36. (72) 480-527 • HATVAN-Nagygombos 3000 Boros László (37) 341-031 • HAJDÚSÁMSON 4251 János tava­­ (52) 2004)76 • HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 6800 Kutasi út 12. (62) 341-628 • HOSSZÚPERESZTEG 9676 Rákóczi út 4. (95) 460-061 • IVÁN­­CSA 2454 Hunyadi út 201. (30) 512-156­ KAKASD 7122 Kossuth u. 8. (74) 451 -300 • KALOCSA 6300 Malatin tér 6. (78) 361 -478 • KAPOSVÁR 7451 Kaposfüredi u. 16. (82) 312-538 • KAZINCBARCIKA 3700 Budai A. u. 10. (48) 312-156 • KECEL 6237 Újszőlő út 90. (78) 421-141 • KECSKEMÉT 6000 Vadvíz u. 27. (76) 493-795 • 6000 Mindszenti u. 9. (76) 485-715 • KESZTHELY 8360 Martinovics u. (83) 311-881 • KESZTHELY-GYENESDIÁS Tapolcai út (83) 314-099 • KISKŐRÖS 6200 Gagarin u. 13. (78) 311-148 • KISKUNFÉLEGYHÁZA 6100 Molnár telep (76) 463-023 • 6100 Szegedi út 58/a. (76) 463-199 • KISKUNHALAS 6400 Széchenyi u. 119. (77) 321-230 • 6400 Körösi út 23. (77) 321-154 • KISKUNLACHÁZA 2340 Dózsa Gy. u. 222. (24) 330-505 • KISTELEK 6760 Kossuth L. u. 100. (60) 354-702 • KIS­ÚJSZÁLLÁS 5310 Közraktár u. 4. (59) 321-134 • KOMÁROM 2921 Petőfi S. u. 38. (34) 344-384 • 2921 Szegfű u 8. (34) 340-057 • KUNADACS 6097 Katona J. u. 21. (76) 353-584 • KUNSZENTMIKLÓS 6090 Vásár­tér 9. (76) 351-080 • LAJOSMIZSE pihenőhely M5-öS 67-es km szelvény (30) 439-160 • LÁNYCSÓK 7759 Rákóczi u. 2. (69) 322-583 • MAJOSHÁZA 2339 Kossuth LajOS u 27. (24) 376-055 • MÁLYI 3434 3. sz. főüt (46) 319-150 • MEZŐBERÉNY 5650 Madách u. 19. (66) 352-773 • MEZŐKOVÁCSHÁZA Alkotmány u. 49. (68) 381-546 • MISKOLC 3529 Petneházi u. 13. (46) 367-637 • NAGYA­TÁD 7500 Hunyadi u. 2/a. (82) 351-288 • NAGYHALÁSZ 4485 Hunyadi u. 12. (42) 200-566/360 • NAGYKÁLLÓ 4320 Táncsics u. 18. (42) 263-918 • NAGYKANIZSA 8800 Ady Endre u. 62. (93) 311-076 • 8800 Búzavirág u. 3. (93) 314-527•8800 Teleki út 104. (93) 311-472 • 8800 Varasdi u. 73. (60) 399-642 • 8800 Wlassics Gy. u. 7. (93) 312-896 • NAGYKOVÁCSI 2094 Tinódi u. 11.138-9483 • NAGYKÖRÖS 2750 Borosdúló 12 (53) 351 -391 • 2750 Szóló u. 27. (53) 350-451 • NYÍREGYHÁZA 4400 Tünde u. 14/a. (30) 433-682 • 4400 Tükör u. 10. (42) 460-839 • 4400 Pompás u. 2. (42) 450-830 • OROSHÁZA 5900 Tompa M. u. 19. (68) 312-927 • 5900 Bajcsy-Zs. u. 97. (68) 312-939 • PAKS 7030 Tolnai u. 11. (75) 313-411 • 7030 Fehérvári u. 15. (75) 313-587 • PÉCS 7691 Komlói u. 94-96. (72) 238-888 • PERKÁTA 2431 Adonyi út 1. (60) 392-803 • POROSZLÓ 3388 Fő u. 34. (36) 353-133 • SÁROSPATAK 3950 Árpád út 9-11. (47) 312455 • SIKLÓS 7800 Széchenyi u. 64. (72) 352-901 • SIMONTORNYA 7081 Igán út 1. (74) 486-195 • SOLTVADKERT 6230 Eötvös u. 8. (78) 381 -504 ■ SOPRON 9400 Balfi u. 13. (99) 325-528 • SÖJTÖR 8897 Deák Ferenc u. 232. (92) 369-528­ SÜMEG 8330 Mihályfai u. 24. (87) 352-900 ■ SZEGED 6726 Olajbányász tér 1. (62) 460-980 • 6727 Vadas Márton u. 5. (62) 323-049 • 6753 Honfoglalás u. 21. (62) 329-337 • 6728 Budapesti u. 8. (62) 324-421 • SZEGED-SZÖREG 6771 Szerb u. 108 X 5­655 • SZEGHALOM 5520 Érmellék u. 25. (66) 371-028 • SZÉKESFEHÉRVÁR 8000 Piros alma u. 6. (22) 3204511 • 8000 Berényi u. 87. (22) 318-799 • 8000 81-es főút, 6. km (60) 394-295 • SZEK- 7100 Major u. 10. (74) 319-791 • 7100 Wesselényi u. 16. (74) 315-217 • SZENTES 6600 Vásárhelyi út 116. (63) 311-211 • SZOLNOK 5000 Baross G. u. 44. (56) 422-293 • SZOMBATHELY 9900 Fábián Gy. u. 13 (30) 576-591 • 9700 Zárlati út 27/a. (94) 113-899 • TAPOLCA 8300 Ady Endre u. 7. (87) 312-336 • TISZAÚJVÁROS 3580 Mátyás Király u. 3. (49) 341-222 • TOLNA 7130 Kazinczy u. 7. (60) 363431 • TÓTKOMLÓS 5940 Kossuth u. 77. (68) 385-850 • TÖRÖKBÁLINT 2045 Kerekdomb u. 5/a. (23) 336-193 • TÖRÖKSZENTMIKLÓS 5200 Alatkai u. 2/a. (56) 390-221 • VÁC 2600 Derecske dűlő 6. (27) 313-583 • VECSÉS 2220 Gammel József u. 1. (20) 350-520 • VESZPRÉM 8200 Almádi u. 40. (88) 321 -280 • VISEGRÁD 2025 Duna út 26. (26) 398-292,398-075 • ZALAEGERSZEG 8900 Mező u. 46 (92) 320-146 • 8900 Gasparich u. 16. (92) 313-540 • 8900 Zala u. 8/a. (92) 314-729 • 8900 Virágmező u. 18. (92) 319-272 • 8900 Körmendi út (92) 319-259 M­INŐSÉG, ELÉRHETŐ ÁRON! NEMZETI SPORT Tájfutás Őszi Spartacus-kupa, nemzet­közi verseny, Gánt A Vértes hegységben zajló két­napos viadalon 12 ország közel 1300 versenyzője jelezte részvéte­lét, 39 kategóriában. Az első na­pon a futók egy 1:1500/5 méret­arányú térkép alapján tájékozód­hattak, amelyet a rajtpontnál, Gánttól 1200 méterre kaptak kéz­hez. A verseny vasárnap folytató­dik, a végső sorrendet pedig a két nap összesített eredménye alap­ján hirdetik majd ki. Krónika KuZTIT/JM Az elméleti foglalkozásokat a szerkesztőségben, és a sportpályákon tartjáik­^ Publikálási lehetőség a Nemzeti M JMI \ korhatár: lo évtől. ■MÉMÉ \ tanfolyam elegzése­­.k J u,:m a/ ami alkalmas \ rgzi igftlki­t/­jHMVfl­tatjuk a Nemzeti Sport szerkesztőségében. 1 A stúdió tanárai:­­ a Nemzeti Sport rokon 1­r­ény­­­vezető díja: 1000 Ft , munkatársai: „ Visegrádi u. [AI­­OA ‘­öl) . - - — 32-11-111/ r­­­jt/y Ft/km 22-11-111 Utazzon továbbra is a legolcsóbban! Vili. 299. • 1997. november 2. Gyeplabdások álma Korlátozott szabadtéri ..program*" A magyar sport egyik mostoha­­gyereke, a gyeplabda viszonylag sikeres évet hagy maga mögött. A tavaszi terem­ BEK B-csoportos küzdelmeinek Budapest adott otthont, és a tagságot tavaly Szó­fiában kiharcoló Rosco SE to­vábbra is B-csoportosnak mond­hatja magát. Ugyancsak megőriz­te helyét az Európa-bajnoki B- csoportban a magyar válogatott Portugáliában. Ezzel véget is ér a sikerek felsorolása. Az igazi gon­dok a szabadtéri gyeplabdát sújt­ják,, ami már csak azért is hátrá­nyos, mert a labdarúgópályával megegyező nagyságú játéktéren űzött gyeplabda szerepel az olim­pián, nem a négy fal között ját­szott testvér. Már huszonöt éve cipelt teher az a szabály, amely szerint BEK-, KEK-, Eb-, vb- és olimpiai mér­kőzést csak műfüvön lehet ját­szani, az egyéb talaj nem számít „hivatalosnak”. Aztán tavaly végre mosolyra húzódott a sport­ágszeretők szája, mert egyéni ál­dozatvállalásoknak köszönhető­en megérkezett Németországból a műfű, már csak az volt a kér­dés: leteríthetik-e. Nos, még pi­hennek a tekercsek, mert 20 mil­lió forint hiányzik a betonozás­hoz és a vízelvezető rendszer ki­építéséhez. Azt mondják az opti­misták, hogy egyetlen - ma még csak az álmainkban létező - sza­badtéri játéktér is megválthatja a sportágat, és meg lehet kezdeni a felzárkózást az európai közép­mezőnyhöz. Sőt, akár már a 2004-es athéni olimpián szere­pelhetnének hazánk legjobb gyephokisai. De ezek csak felté­telezések. Azért is jutott szerencsétlen helyzetbe a sportág, mert a nagy egyesületek sohasem támogatták. Az elmúlt rendszer egyszerűen nem fogadta be, amin talán nem is kell csodálkozni, hiszen az 1936-os berlini olimpián két gróf is tagja volt a magyar válogatott­nak, és ráragasztották az úri sport bélyeget. A pénzügyi gondok miatt gyakran maradnak távol a ma­gyar csapatok a szabadtéri tét­mérkőzésektől, például a BEK, illetve a KEK C-csoportjának mérkőzéseire eleve nem nevez­nek, mert nem tudják, ki lesz a házigazda. Ugyanis a nevezési határidő előbb jár le, mint hogy kiválasztanák a helyszínt, így a magyar klubok nem kockáztat­nak - hátha olyan város a kisze­melt, ahová elutazni, ahol tartóz­kodni igencsak költséges mulat­ság. Ha viszonylag közelben fek­szik a rendező város, utólag ne­vezhetnek, de ebben az esetben igazából csak elméleti esélyük van arra, hogy résztvevők legye­nek. Ebben a cipőben jár ma is a két érdekelt csapat, a Rosco SE (BEK) és az Építők HC (KEK). A sportág vezérkara nem ta­gadja, hogy segítséget vár a Gere­­vich Aladár Nemzeti Sport Köz­­alapítványtól, és az évek óta a gyeplabdát támogató NOB-tól is egy kicsit nagyobb támogatást re­mélnek. Tehát a vágyak netovábbja az első magyar szabadtéri műfüves pálya­­­teremben már van kettő, mégpedig a BVSC és az Epona sportcentrum létesítménye, de ezek is már egy túlhaladott konstrukcióval épültek. Ott le­beg a példa magyar gyeplabdá­sok előtt: külföldön - például Hollandiában, Ausztriában és Németországban - a labdarúgók is nagy hasznát veszik a műfű­nek, hiszen télen is tökéletes gyakorlóterepet nyújt a sporto­lóknak, vagyis ki lehetne adni bérletbe a pályákat a futballklu­­boknak. Ám ehhez még mindig hiányzik húszmillió forint. Szabó Gábor GymnovA a tornaszerek specialistája! Verseny-, iskolai és óvodai tornaszerek és felszerelések nagy választéka. Kiváló francia, spanyol minőség. Kérjen árlistát és ingyenes katalógust! Cím: GYMNOVA Kft., 1043 Bp. Erzsébet u. 36. Tel./fax: 189-7853 kimé OR NOTHING SPORT és DIVAT nagykereskedés Telefon: 202-6774 EZERTAP KFT. megnyitotta tapéta- és festéküzletét Bp. Vill., József krt. 53. Telefon: 117-4516 Angol, német papír, műanyag, fűrészporos, selyem- és öntapadós tapéták óriási választékban. Német tapéták bevezető árként engedménnyel! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10-18, szombaton 10-13 óráig: 30% Hunguest Hotels Rt. Galyatető Nagyszálló 3234 Galyatető, Kodály Z. sétány 10. Speciális ajánlattal várja a téli felkészülésüket, alapozó edzőtáborozásukat tervező sportolókat a gyönyörű hegyvidéki környezetben fekvő HUNGUEST Galyatető Nagyszálló. 3-4 ágyas fürdőszobás szobákban 2000 Ft-ba kerül személyenként egy éjszaka félpanzióval. Az eredményes munkához nyújt segítséget a szállodában található uszoda, szauna és a szakmai értekezletekhez igényelhető külön­terem. Megrendeléseiket a következő számon várjuk: 06 (37) 376-011. Fax: 06 (37) 376-015. Tisztelt Olvasónk! Hirdetése a beérkezéstől számított 3 nap múlva meg­jelenhet! Lapunk lakossági apróhirdetéseket, nem üzleti és kereskedelmi célú állás (kereső), ingatlan, gépjármű és vegyes rovatban is közöl, engedménnyel. A hirdetés díja megjelenésenként 15 szóig 450 Ft, 25 szóig 700 Ft. Üzleti, közületi és kereskedelmi - totó-lottókulcs, állás, bedolgozásajánlat - apróhirdetések díja megjelenésenként 15 szóig 900 Ft, 25 szóig 1400 Ft. A pénzt postai utalványon kérjük feladni címünkre: 1374 Budapest, Pf.: 566. Nemzeti Sport Média Kft. A hirdetést ezen szelvényen küldjék be. A borítékba a szelvényhez fűzve a pénz feladóvevényét is mellékeljék, hogy hirdetésük megjelenhessen. (Az árak 20% áfát tartalmaznak.) Név: ................................................................................................................ Lakcím: ........................................................................................................... A hirdetés szövege (a megjelentetni kívánt címmel együtt): Megjelenések száma:

Next