Nemzeti Sport, 1998. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1998-01-02 / 1. szám

NEMZETI SPORT Bizonyítványosztás után Szigorodnak a feltételek Az óesztendő utolsó hónapja is esemény­­dús volt a magyar bírói kar számára. Vágner László Isztambulban, Puhl Sándor Bejrútban szerepelt, ülésezett a JT elnöksége, készül­nek a tervek 1998-ra. Máris itt vannak az új feladatok, világbajnokság, kupafinálék, ma­gyar bajnokság. 1997 őszén nem volt túlzot­tan sok gond a magyar bírókkal. Természe­tesen akadtak kivételek: egy-egy rossz dön­tés mint mindig, ezúttal is viharokat kavart. - Úgy látjuk, szigorúbban ítélkeznek bíróink - kezdte a beszélgetést Nagy Miklós, az MLSZ Játékvezetői Testületének elnöke. - A gyakor­latban ez a kiállítások számában, a büntetők megítélésében is megmutatkozik. A pillanat tört része alatt kell dönteni, ezért fennáll a hi­balehetőség. Utólag, amikor a televízión visszajátsszák, kikockázzák az eseteket, már könnyű ítélkezni. Mi elfogadjuk a játékveze­tőink döntését, amit akkor, abban a pillanat­ban hoztak. Persze, így is vannak problémák. A rendelkezésünkre bocsátott statisztikák sok mindenről árulkodnak. Az NB I-ben 24 al­kalommal fordult elő, hogy kondícióproblé­mákkal küszködtek a bírók, az erélytelenség fogalmába 10 eset tartozik, az előnyszabályt 25 alkalommal rosszul alkalmazták. Elmaradt 88 sárga lap és 10 kiállítás. Nem kellett volna 1 játékost kiállítani valamint 1 szabálytalan gólt megadni. A tényeket az ellenőrök rögzí­tették. - Az ellenőrök keretét szűkítettük, és úgy véljük, javult a ténykedésük - folytatta a JT- elnök. - A lesek megítélése jelenti egyébként a legtöbb problémát, éppen ezért az assziszten­sek számára szezon közben értekezletet tar­tottunk. - A Nemzeti Sport és a játékvezető-ellenő­rök osztályzata eltér egymástól. Nálunk egy fiatal bíró, Ábrahám áll a lista élén... - Az eltérés nem jelentős, és talán abból adó­dik, hogy az ellenőreink többféle szempont alapján értékelnek. Ábrahámot egyébként a szakma éppúgy tehetséges bírónak tekinti, mint a fiatal Megyebírót és Makait. Persze, azt is figyelembe kell venni, hogy az újakat, a fia­talokat nem lehet elküldeni mondjuk a Ferenc­­város-Újpest mérkőzésre. És itt lép be a képbe a mi más szemszögből készített összesítésünk. íme: 144 volt az úgynevezett könnyű mérkő­zés, nehéz minősítést 84 találkozó kapott, na­gyon nehéz összecsapás pedig 12 volt a JT ér­tékrendjében. Persze mi még nagyon sok, je­lentős dolgot figyelembe vehettünk, például a mérkőzést befolyásoló hibás döntéseket szigo­rúbban osztályoztuk. Néha kifogásoltuk a bí­róküldést, a büntetéseket. Ezekre egyébként azon nyomban, a heti értékeléseinkben ki is tértünk. A bírói kar idehaza összességében el­fogadható teljesítményt nyújtott, a nemzetközi porondon pedig egészen rendkívülit produkált. - 1997-ben negyven nemzetközi találkozót vezettek a magyar bírók - összegzett Nagy Miklós. - A Bajnokok Ligája döntőjét Puhl Sándor dirigálta, ott volt képviselőnk a tizen­hat évesek kontinensdöntőjén és a malajziai junior-világbajnokságon. Öt FIFA-bírónk, Puhl, Vágner, Pillér, Hanacsek és Juhos ka­pott lehetőséget külföldön. Puhl tizenegy meccset vezényelt, Vágner nyolc alkalommal fújta a sípot. Sohasem foglalkoztatták ilyen sok bírónkat a világban, és úgy vélem, erre méltán lehetünk büszkék. „ Az új esztendő még eseménydúsabb lesz, hiszen világbajnoki mérkőzések, korosztályos ifidöntők, kontinenskupák sorjáznak a nap­tárban. Hogyan készült fel minderre a Játék­vezető Testület? - Lépést kell tartanunk a nemzetközi me­zőnnyel, ráadásul úgy, hogy idehaza is figye­lünk minden rezdülésre - fogalmazott az el­nök. - Februárban lesz a tatai edzőtábor, ahol elméleti és fizikai teszteken kell megfelelniük a kerettagoknak, és az eredményeket azonnal közzétesszük. Szigorodnak a feltételek, hiszen versenyben kell maradnunk a világban. A franciaországi vébén ugyanis ott lesz Puhl vagy Vágner, és jelen lesz képviselőnk a TOP 30 vizsgáin február 9. és 11. között Spanyolor­szágban. Bede Ferencet már meghívták az új FIFA-bírók továbbképzésére, ugyancsak Spa­nyolországba. Ami pedig a tervezett őszi át­szervezést illeti, készen állunk minden feltétel teljesítésére. Nehéz év vár ránk, de állunk elé­be. Bíróink ízléses egyenruhában jelennek majd meg a pályákon, idehaza és külföldön egyaránt. V. B. Mai számunkat szerkesztette: András­­Dénes Olvasószerkesztő: Kocsig Zoltán Szűcs Zsolt Művészeti szerkesztő: Roska János A Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. független sportnapilapja Főszerkesztő: Énekes Zoltán F­őszerkesztő-helyettes: Naményi József Szerkesztők: András Dénes (külföldirovat-vezető), Boda Ildikó (publicisztikairovat-szerkesztő), dr. Dénes Tamás, dr. Malonyai Péter (vező publicista), Simon József, Skrapits László (vezető olvasószerkesztő), Szurmai János (lapmenedzser), Tarpay László (riportrovat-vezető). Szerkesztőségi titkár: Lázár Lajos (labdarúgórovat-szerkesztő). Labdarúgórovat-vezető: Vincze András. Hazai rovat-vezető: Szűcs Miklós. Fotóigazgató: Záhonyi Iván. Művészeti vezető: Keleti Imre. Tudósítói hálózatvezető: Varga Gyula. Terjesztési igazgató: Harcsa Gábor. Felelős kiadó: Borbély Pál, ügyvezető igazgató Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Tel.: 138-4366. Fax: 138-4248. Internet: http://nsport.westel900.net Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Média Kft., 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. Tel.: 312-1234, 322-0384, 332-6301, 131-5183. Fax: 312-1234. Nemzeti Sport Hirdetési és Marketing Kft., 1142 Budapest, Dorozsmai u. 110. Tel.: 221-9948, 06 (60) 420-550, 06 (60) 420-555. Fax: 221-9948. E-mail: igloi@mail.matav.hu. Styl Média Kft., 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel.: 252-3968, 114-3810, 252-8296. Fax: 252-7149. Nemzeti Sport Szerkesztősége, 1133 Budapest, Visegrádi u. 115. Tel.: 138-4366. Fax: 138-4248. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft., ami­tATESZ tagja. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató. Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda - e-mail: szikra@lang.hu Terjeszti: a HÍRKER Rt., az NH Rt., a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hírlapelőfizetési Irodá­ban (HELÍR) Budapest Vill., Orczy tér 1., (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, vala­mint átutalással a HELÍR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalokban és a kiadóban. A kitöltött megrendelőlapokat a fővárosban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igaz­gatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Postahivatal, helyben. Előfizetési díj (a hét minden napjára): egy hónapra 1350 Ft, ne­gyedévre 4050 Ft, fél évre 8100 Ft, egy évre 16 200 Ft. Hétfő­től szombatig: egy hónapra 1158 Ft, negyedévre 3474 Ft, fél évre 6948 Ft, egy évre 13 896 Ft. Csak vasárnapra (hétfőn kézbesítik): egy hónapra 195 Ft, negyedévre 585 Ft, fél évre 1170 Ft, egy évre 2340 Ft. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi D. tér 6..T/F: 0036 1 201 88 91. Bankszámlaszám: MKB Magyar Külkereskedelmi Bank, 502-20622-2630-4026. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Budapest, ISSN 0866-2517. 1 2 4 8 16 Labdrúgás Játékvezetők a számok tükrében A JT összesített rangsora A Magyar Labdarúgó Szövetség Já­tékvezetői Testülete a­ játékvezetői el­lenőrök osztályzatai alapján állítja össze rangsorát. A JT listája összetett, ugyanis az NB I-es, az NB I B-s és a kupameccseken való működést össze­adják, és ebből számolnak átlagot. Ez alapján állapítja meg a JT, hogy ki az év játékvezetője, ki az, aki utolsó lett, és visszaminősül alsóbb osztályba. A Nemzeti Sport az NB I-es mérkő­zések alapján rangsorolja a játékveze­tőket, de azért, hogy valamennyire összhangban legyen a JT rangsorával, összeállítottuk az összetett rangsort is. Teljes összhang - az eltérő osztályza­tok mellett - amiatt sem lehetséges, mert a Nemzeti Sport a Magyar Kupa­­mérkőzéseken nem osztályozza a bíró­kat, a JT viszont igen. Az alábbiakban olyan rangsort bön­gészhetnek, amelyen az NB I-es és az NB I B-s mérkőzések vezetése­­együtt szerepel. Puhl Sándor kivételével vala­mennyi élvonalbeli játékvezető műkö­dött a másodosztályban is. (A 190 NB I B-s meccsből kilencvenet élvonalbeli, százat NB I B-s bírók vezettek.) A táb­lázatból kitűnik, hogy az NB I B-ben Vágner László érte el a legjobb átlagot az NB I-es bírók közül, őt Kiss Géza és Juhos Attila követi. Az összetett listán Puhl Sándor az első, bár ő nem szere­pelt az NB I B-ben. A játékvezető neve után zárójelben az NB I-es és az NB I B-s mérkőzései­nek összege szerepel, ezt az összesített átlag követi, az utolsó oszlopban pedig az NB I B-s mérkőzések alapján kiszá­mított átlag és az NB I B-s meccsszám található. 1. Puhl Sándor (12) 8.250 (- / -) 2. Kiss Géza (9) 8.222 (8.500/2) 3. Makai János (5) 8.200 (7.667/3) 4. Ábrahám Attila (12) 8.167 (7.800/5) 5. Vágner László (16) 8.063 (8.800/5) 6. Arany Tamás (10) 7.900 (7.667/3) 7. Bede Ferenc (12) 7.750 (7.250/4) 8. Vad István (11) 7.728 (8.000/5) 9. Kiss Béla (11) 7.636 (7.500/6) 10. Tóth Vencel (13) 7.615 (8.000/4) 11. Varga Sándor (10) 7.600 (8.250/4) 12. Cserna László (10) 7.500 (7.000/4) Juhos Attila (14) 7.500 (8.333/6) 14. Hanacsek Attila (13) 7.385 (7.200/5) 15. Bukovics József (8) 7.375 (7.000/4) 16. Molnár László (9) 7.222 (6.667/3) 17. Hanyecz István (5) 7.200 (7.000/2) Márton Sándor (10) 7.200 (7.667/3) 19. Szabó Zsolt (7) 7.143 (7.000/3) 20. Megyebíró János (8) 7.125 (7.400/5) 21. Kurmai Zoltán (9) 7.111 (7.500/4) 22. Hajdó Attila (8) 7.000 (6.000/4) 23. Pillér Sándor (13) 6.923 (7.667/3) 24. Lettrich Ferenc (8) 6.375 (7.333/3) A Nemzeti Sport összesített rangsora 1. Vágner László 8.74 2. Puhl Sándor 8.51 3. Hanacsek Attila 8.39 4. Makai János 8.37 5. Kiss Géza 8.34 6. Szabó Zsolt 8.30 7. Megyebíró János 8.28 8. Ábrahám Attila 8.24 9. Bukovics József 8.21 10. Bede Ferenc 8.04 Pillér Sándor 8.04 12. Cserna László 8.03 13. Arany Tamás 7.98 14. Kiss Béla 7.92 15. Márton Sándor 7.91 16. Juhos Attila 7.81 17. Vad István 7.75 18. Tóth Vencel 7.71 19. Varga Sándor 7.60 Molnár László 7.60 21. Hanyecz István 7.56 Haj­dó Attila 7.56 23. Kurmai Zoltán 7.39 24. Lettrich Ferenc 6.77 A játékvezetői ellenőrök osztályzatai alapján Vágner László lett az év játékvezetője, az átlagot tekintve több mint két tizeddel előzte meg kollégáját, Puhl Sándort... Puhl a Világgálán Rotenburgban kerül sor január 12-én a Labdarúgó Világgálára, amelyet a német IFFHS szervez. A rendezvénynek két magyar vendége lesz, Puskás Ferenc díjat ad át, Puhl Sándor pedig díjat vehet át. Azt egyelőre nem tudni, hogy há­nyadik helyen zárt az IFFHS listá­ján Puhl, akit 1994 óta háromszor koronáztak a világ legjobb futball­­bírójává. Rangsorok az NB I-es mérkőzések alapján Az alábbi táblázat az élvonalbeli játékvezetők NB I-es meccseik alapján készített rangsorát tartalmazza. Egymás mellett tüntettük fel a Nemzeti Sport és az MLSZ JT osztályzatai alapján kiszámolt listát, így a két rangsor közötti különbségeket könnyebb észrevenni. Feltűnő, hogy az NS tudósítói szigorúbban osztályozzák a játékvezetőket, a bírók többségének átlaga ná­lunk alacsonyabb, mint a JT-listán. Az is érdekes, hogy a többet foglalkoz­tatott játékvezetők közül (A-csoport) egyedül Puhl Sándor szerepel mindkét rangsorban ugyanazon a helyen, míg a kevesebb lehetőséget kapott bíróknál (B-csoport) Lettrich Ferenc helyezési száma egyezik meg mindkét listán. A játékvezetőket egyébként azért osztottuk két csoportra, mert igazságtalan lenne összevetni a két-három alkalommal pályára lépő bírók osztályzatait a kilenc-tizenkét meccset vezető játékvezetőkével (például Makai János min­denkit megelőzött, de csupán két meccset vezetett...). A játékvezető neve után zárójelben a meccsszáma, valamint az átlaga szerepel. Az NL rangsora A JT rangsora A-CSOPORT 1. Ábrahám Attila (7) 8.429 1. Vágner László 8.75 2. Puhl Sándor (12) 8.250 2. Puhl Sándor 8.51 3. Kiss Géza (7) 8.143 3. Ábrahám Attila 8.44 4. Arany Tamás (7) 8.000 4. Hanacsek Attila 8.41 Bede Ferenc (8) 8.000 5. Kiss Géza 8.29 6. Cserna László (6) 7.833 6. Tóth Vencel 8.05 7. Vágner László (11) 7.727 7. Cserna László 8.02 8. Molnár László (6) 7.500 8. Márton Sándor 8.00 Hanacsek Attila (8) 7.500 9. Bede Ferenc 7.99 Vad István (6) 7.500 10. Pillér Sándor 7.85 11. Tóth Vencel (9) 7.444 11. Arany Tamás 7.84 12. Varga Sándor (6) 7.167 12. Juhos Attila 7.46 13. Márton Sándor (7) 7.000 13. Vad István 7.45 14. Juhos Attila (8) 6.875 14. Molnár László 7.42 15. Pillér Sándor (10) 6.700 15. Varga Sándor 7.23 B-CSOPORT 1. Makai János (2) 9.000 1. Szabó Zsolt 8.50 2. Hajdó Attila (4) 8.000 2. Makai János 8.30 3. Kiss Béla (5) 7.800 3. Bukovics József 8.28 4. Bukovics József (4) 7.750 4. Hajdó Attila 8.00 5. Hanyecz István (3) 7.333 5. Kiss Béla 7.86 6. Szabó Zsolt (4) 7.250 6. Megyebíró János 7.83 7. Kurmai Zoltán (5) 6.800 7. Hanyecz István 7.10 8. Megyebíró János (3) 6.667 8. Kurmai Zoltán 6.80 9. Lettrich Ferenc (5) 5.800 9. Lettrich Ferenc 6.18 Az NB IB-­ játékvezetők összesített JT-rangsora A partjelzők JT-rangsora Az NB I Htrt..kerettag játékvezetők az NB II-ben is közreműködnek, és a játékvezetői ellenőrök ott is osztályoz­zák őket. A JT beszámítja az NB II-ben kapott érdemjegyeket is, így összetet­tebb listát ad, mint a Nemzeti Sport. Mi ugyanis az NB II-ben már nem osz­tályozzuk a bírókat. 1. Hosszú Ferenc 8.73 (8) 2. Dubraviczky Attila 8.73 (9) 3. Vavika Ferenc 8.54 (9) 4. Szarka Zoltán 8.51 (9) 5. Sóthy András 8.27 (9) 6. Hidasi Gyula 8.26 (7) 7. Mohácsi Lajos 8.24 (7) 8. Kincses Tibor 8.20 (8) 9. Sápi Csaba 8.17 (12) 10. Balajti János 8.09 (7) 11. Farkas György 8.08 d 1) 12. Szekrény Lajos 8.05 (10) 13. Jenei Károly 8.01 (9) 14. Molnár József 7.88 (8) 15. Birincsik József 7.78 (9) 16. Ákos Csaba 7.59 (10) 17. Szabó József 7.57 (10) 18. Kéri Árpád 6.92 (9) 11. Kovács Péter 9.09 (17) 12. Horváth Ottó 9.04 (14) 13. Mező Béla 9.01 (18) 14. Koch György 8.95 (20) 15. Bajkai János 8. 8.89 (15) Radvánszky Róbert 8.89 (14) 17. Varga László 8.84 (13) 18. Hrabovszky András 8.81 (14) 19. Tamássy Péter 8.80 (16) 20. Fridély Gábor 8.75 (10) 21. Tompos Zoltán 8.70 (16) 22. Tumó György 8.68 (14) 23. Bocsik György 8.64 (12) 24. Boda György 8.46 (16) 25. Zvolenszky László 8.39 (10) 26. Székely Ferenc 8.38 (15) 27. Répássy György 8.30 (11) A két profi osztályban, az NB I-ben és az NB I B-ben működő partjelzők munkáját is osztályozzák a játékveze­tői ellenőrök. A JT a rangsorában nem választotta szét az NB I-es és az NB I B-s lengetéseket. 1. Ring János 9.44 (18) 2. Gyarmati Tibor 9.32 (17) 3. Hamar László 9.26 (13) 4. dr. Bozóky Imre 9.24 (15) 5. Kaidás Dezső 9.19 (19) 6. dr. Hegyi Péter 9.17 (12) 7. Nyilas Csaba 9.11 (15) Szabó Zoltán 9.11 (13) 9. Georgiou Grigorisz 9.10 (12) Kiss György 9.10 (14) IX. 1. • 1998. január 2. Az NB I B-s játékvezetők rangsora Hasonlóan az NB I-es keret játékvezetőihez, az NB I B-s bírók rangsorát is többféleképpen közöljük. Az első lista csak az NB I B-s mérkőzéseken kapott osztályzatokat veszi figyelembe, egymás mellett szerepel a Nemzeti Sport és a JT rangsora. Zárójelben a mérkőzésszám, utána pedig az átlag található. Az NS rang 1. Farkas György sora (5) 8.400 A JT rangsora 1. Dubraviczky Attila 8.76 2. Szarka Zoltán (6) 8.167 2. Hosszú Ferenc 8.64 3. Birincsik József (6) 8.000 3. Vavika Ferenc 8.57 Hosszú Ferenc (6) 8.000 4. Kincses Tibor 8.43 Molnár József (3) 8.000 5. Farkas György 8.34 6. Ákos Csaba (5) 7.800 6. Sápi Csaba 8.28 Dubraviczky Attila (5) 7.800 7. Mohácsi Lajos 8.25 Kéri Árpád (5) 7.800 8. Hidasi Gyula 8.15 Mohácsi Lajos (5) 7.800 9. Szarka Zoltán 8.12 Szekrény Lajos (5) 7.800 10. Sóthy András 8.08 11. Szabó József (7) 7.714 11. Balajti János 8.02 12. Sóthy András (6) 7.667 12. Szekrény Lajos 7.94 Vavika Ferenc (6) 7.667 13. Jenei Károly 7.90 14. Balajti János (6) 7.500 14. Birincsik József 7.60 Jenei Károly (6) 7.500 15. Szabó József 7.57 16. Sápi Csaba (6) 7.333 16. Molnár József 7.54 17. Kincses Tibor (5) 7.200 17. Kéri Árpád 7.44 18. Hidasi Gyula (5) 6.800 18. Ákos Csaba 7.23 Az NB II-es játékvezetők JT-rangsora 1. Lánczos Gábor 8.59 (7) 2. Marcsók János 8.40 (7) 3. Veres László 8.17 (7) 4. Kassai Viktor 8.13 (6) Szabó Róbert 8.13 (7) 6. Mezei József 8.06 (8) 7. Vámos Tibor 7.96 (8) 8. Győr Zoltán 7.90 (7) 9. Herbály Lajos 7.89 (7) 10. Bába Sándor 7.87 (7) 11. László György 7.80 (6) 12. Márta Sándor 7.78 (6) 13. Fodor Gyula 7.69 (7) 14. Saskőy Szabolcs 7.67 (7) 15. Böröczi Zoltán 7.66 (7) 16. Drucskó János 7.64 (5) 17. Kispál Róbert 7.59 (7) 18. Kormos Gábor 7.57 (6) 19. Vida László 7.50 (7) 20. Krista Gábor 7.38 (5) 21. Szőke Gábor 7.28 (6) 22. Heibl József 7.24 (7) 23. Tóth Sándor 7.23 (7) 24. Horváth Sándor 7.11 (7) 25. Strehó Sándor 6.95 (6) Összeállította: T. Szabó Gábor

Next