Nemzeti Sport, 1998. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1998-01-08 / 7. szám

A szervezők napokon át titko­lóztak, s csak annyit árultak el, hogy „tárgyalásban vagyunk még egy további világsztárral”. Az erőfeszítést a jelek szerint si­ker koronázta, szinte biztosra vehető, hogy Carlos Alberto Tor­­res, az 1970-es világbajnok bra­zil válogatott csapatkapitánya­­ a döntőben az aranyzöldek ne­gyedik találatának szerzője - parkettre lép a Budapest Sport­­csarnokban. Carlos Alberto re­mek pályafutást tud maga mö­gött, játszott a Fluminensében, a Santosban, majd a New York-i Cosmosban is. Az edzői pályán már kevesebb sikere volt, de nemrégiben még az egyik legjobb riói klubot, a Botafogót dirigálta. A rendkívül kedves, megnyerő modorú kapitánnyal - beceneve a Capitáo, vagyis a Kapitány - egy korábbi találkozásunkkor Rióban beszélgettünk. Ennek a diskurzusnak a részleteit idézem fel­jövetelét köszöntve. ♦ Magyarországon szinte min­denki csodálta az 1970-es brazil válogatottat. Azt azonban nem igazán értettük, miért nem Pelé, a futballkirály, az akkor már két­szeres világbajnok, a gárda legré­gebbi válogatottja viselte a kar­szalagot? Miért a 26 éves Carlos Alberto volt a csapatkapitány? - Talán azért, mert akkori klu­bomban, a Santosban is engem illetett ez a titulus. Igaz, a kezdő csapatban csak hárman, Pelé, Clodoaldo és én voltunk santoso­­sok. De a hatvanas évek sikerei alapján a mi egyesületünknek volt a legnagyobb tekintélye. A Santosban titkos szavazás ered­ményeként lettem csapatkapi­tány. Ne kérdezze, ettől még egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy jobb lennék, mint Pelé. Ő utolérhetetlen, olyan futballista volt, amilyen csak egy születik egy században. ♦ Beszéljünk a hetvenes finálé utolsó góljáról.­­ Kétségtelenül életem leg­szebb és legfontosabb találata volt... ♦ ...Jobbhátvéd sem előtte, sem utána nem rúgott gólt a vi­lágbajnoki címet eldöntő finálé­ban... - Nem is tudja elképzelni, mennyire szerencsés gól volt. Ha teheti, nézze meg videón! Ami­kor Pelé kipasszolta jobbra ne­kem a labdát, az megugrott egy szemmel alig észlelhető görön­gyön. Egyedi mázlim volt, hogy ennek ellenére így eltaláltam a labdát! ♦ A Santost korábban a világ legjobb klubcsapatának nevezte. Mely csapatokat értékelte a leg­többre azok közül, amelyeket lá­tott?­­ A válogatottak közül a két utóbbi világbajnok brazil válo­gatottat, és a hetvennégyes hol­land legénységet. A klubok közül a Santost és azt a Honvédot, amely az ötvenes években itt, Rióban a Botafogóval játszott... ♦ Hogyan emlékezik vissza pályafutása második szakaszára, a Cosmosnál töltött évekre? - Bátran mondhatom, a leg­jobb éveimet Amerikában töltöt­tem. Őszintén bevallom, a pénz miatt is mondhatom ezt, hiszen a Cosmos rengeteg pénzt fizetett. De nekem, a futballistának az is csodálatos élményt jelentett, hogy egy akkor ott még nem va­lami népszerű sportág követei­ként hétről hétre hetvenezer né­zőt csábítottunk a Giants Stádi­umba, hogy világhírű emberek, ismert politikusok keresték a társaságunkat, hogy az utcákon hamarosan ugyanúgy felismertek bennünket, mint otthon.... ♦ A Cosmos igazi, nemzetközi alakulat volt. Mi volt a titka? Ha mindössze egy szűk fél évtizedre is, de hogyan tudta megélni a maga csodáját?­­ A Cosmos titka? Előbb Pelé,­ aztán Beckenbauer, Neeskens, Marinho, Chinaglia, Bogicsevics. Vasárnapról vasárnapra het­venezer néző előtt játszott a csa­pat, s ilyen publikum akkor sehol a világon, sem Dél-Amerikában, sem Európában nem látogatta a bajnoki meccseket. Minden mér­kőzés egy új kihívást, egy új csa­tát jelentett a számunkra. Nyer­jünk meg - méghozzá látványos futballal, mert mással nem le­het... - újabb és újabb híveket annak a sportágnak, amelyet az amerikaiak többsége kifejezetten utált. ♦ Szeret még futballozni?­­ Szerintem alig akad olyan brazil, aki ne szeretne. Illetve mi nem szeretünk, mi imádunk. Ne­künk ez az életünk. (dénes) LaMa­ragas IX. 7. • 1998. január 8.NEMZETI SPORT3 Juventus adidas Top 18 & J uyoii tus adidas Top 18 Jinontus adidas Top 18 Jiivonlus adidas Top 18 ^ Juventus adidas Top 18 Juventus adidas Top 18 „A Kapitány” is parkettre lép Carlos Albert© a BS-ben! Már kapkodják a jegyeket 1998. január 11. A nap, amely választ adhat a kérdésre: lehet-e manapság olyan futball­­eseményt rendezni, amely érdekli a szurkoló­kat. Mint ismert, vasárnap délután a Budapest Sportcsarnokban a labdarúgásé lesz a fősze­rep (nem sokszor mondhatta el ezt magáról a másfél évtizedes létesítmény...). Hivatalosan a Juventus adidas Top 18 teremlabdarúgó-tor­na döntőjére kerül sor, ám ettől a rendezvény még cseppet sem lenne meglepő. Ami az ese­ményt a rendkívüli kategóriába sorolja, az a körítés. A körítés, amely a tervek szerint Ma­gyarországon egyedülló, és úgymond profi lesz. Ami a lényeg: látható lesz a hetvenes­nyolcvanas évek több nagyszerű csillaga is, a magyar öregfiúk-válogatott ellenfele a nemré­gen még a világ futballját meghatározó egyé­niségekből verbuvált együttes lesz. S akinek esetleg - a fiatal generáció tagjaként - nem mondana túl sokat Michael Rummenigge, Kaltz, Robert Sara, Tahamata, Ungureanu, Lu­­banski, Carlos Alberto, Adamec, Bölöni vagy Mihajlicsenko neve, annak esetleg a maiak, a négy élvonalbeli együttes színre lépése lehet vonzó. A lényeg: találkozzunk vasárnap dél­után a BS-ben! A jegyek. Bizony, könnyen meglehet, hogy a gálaműsoron a jegyüzérek járnak jól! Informá­ciónk szerint ugyanis szinte megbolydult az ország, s amel­lett, hogy a vasárnapi fesztivál­ra folyamatosan fogynak a je­gyek, az elárusító helyeken szin­te állandóan csörögnek a telefo­nok, s a szurkolók érdeklődnek az esemény iránt. Az sem ki­zárható, hogy vasárnap már nem is nyitnak ki a pénztárak, mert addigra elkel valamennyi biléta, bár hangsúlyozandó: ezt a hét közepén még senki sem tudhatja teljes bizonyossággal. Emellett az is kérdéses, hogy minek köszönhető ez a nagy ér­deklődés? Feltehetőleg sokan emlékeznek még a tavalyi, Kör­csarnokban rendezett gálamű­sor átütő sikerére, de lehet, sok szurkolót az idei, igazán gazdag és a tervek szerint látványos műsor csalogat a BS-be. • • Adidas-ajándék: a Budapest Sportcsarnokban felállított adi­­das-standon a sportszergyártó­ és forgalmazó cég meglepetéssel szolgál majd a jegytulajdono­soknak. A legújabb divat szerin­ti háromcsíkos pólót (melyet az üzletekben 1998 forintért lehet megvásárolni) ugyanis csak va­sárnap, és csak a BS-ben 998 fo­rintért lehet megvenni. Figye­lem! A pólók csak korlátozott számban kaphatók, tehát aki szívesen vásárolna ilyen ruhada­rabot, nem árt, ha minél előbb felkeresi ezt a bizonyos standot. • • A magyar Dream Team ke­rete. Korábban már beszámol­tunk arról, hogy a magyar öreg­­fiúk-válogatottban Nyilasi Ti­bor tölti be a játékos-edzői posztot, s a csapatban helyet kap Détári Lajos, Ebedli Zol­tán, Fodor Imre, Esterházy Márton, Nagy Antal. Természe­tesen a kezdőcsapatban számí­tottak volna Törőcsik András játékára, ak­i az egykori újpesti kedvenc a napokban, egy bécsi tornán a kezét törte. Törőcsik persze ott lesz a BL-ben, ám -bárhogy­ is szeretne - nem tud játszani. Most pedig a csapat többi tagjáról is ejtsünk néhány szót. Nyilasi hívását örömmel elfogadta Disztl Péter és Disztl László. Kell-e mondani, kik ők? A Videoton UEFA-kupa döntős együttesének tagjai nemrégiben edzőként dolgoztak Székesfe­hérvárott. Ugyancsak fellép Bognár György. A BVSC-Zugló FC klubigazgató-helyettese, edzője annak idején ötven alka­lommal volt a magyar váloga­tott tagja. És újra láthatják a szurkolók a Ferencváros három meghatározó, László keresztne­vű játékosát: Pogányt, Szokola­­it és Takácsot. • • A zsonglőr. Egyedülálló be­mutatót tart majd a gálaműsor­ban a barcelonai Juan Sabate. A zsonglőr a legkülönfélébb mó­don képes a labdát a levegőben tartani - olyan hosszú ideig, ameddig csak gondolja. Az egy­szerű, lábbal való dekázásban 8700 érintéssel világrekorder, és a hírek szerint Sabate nemsoká­ra a Guinness Book (Rekordok Könyve) hasábajain is helyet kap. • • Lábtenisz. A gálaműsor lát­ványos lábtenisz-bemutatóval veszi kezdetét. Dienes Tivadar, Királyvölgyi László, Koltai Vik­tor, Pintér Balázs, Tatár Péter és Vadász Tamás egyaránt Eu­­rópa-bajnoki bronzéremmel di­csekedhet. Valamennyien több­szörös magyar bajnokok, bemu­tatójuk feltehetőleg nagy sikert arat majd, s némi propagandát is jelenthet a talán méltánytala­nul kevés figyelmet kapó sport­ágnak. Főkémskedő­n . Az elismert ellenfél Bölöni László nevét alighanem valamennyi futball­barát ismeri, s a Steaua Bucuresti egykori kitűnősége (108-szoros válogatott, ezt a román csúcsot a múlt ősz­szel állította be Gheorghe Hagi) furcsa emlékeket kelt­het a magyar szurkolókban. A futballistát ugyanis szinte mindenki kedveli, annak ellenére, hogy magyar csapatban sohasem játszott, sőt, részt vett anno a Bp. Honvéd és az MTK BEK-ből való kiütésében is. - Én is tisztán emlékszem arra, hogy akkoriban a magyar közönség egyáltalán nem úgy fogadott, mintha ellenség lennék - mondta Bölöni. - Én ugye értettem a bekiabálásokat, és elmondhatom, a közönség partner­ként kezelt, és sohasem bántott engem. Éreztem a meg­becsülést, talán azt is állíthatom, hogy a szeretetet is. Sohasem felejtem el, mindez mennyire jólesett nekem akkoriban. Nyolcvankilenc decemberében, a rendszer­­váltás idején jótékonysági mérkőzést rendezett az MLSZ az MTK-pályán, és engem is felhívtak. Akkor is mindenki nagyon kedvesen fogadott. Vagyis mindent összevetve, jó szívvel gondolok vissza a magyarországi szurkolókra. ▼ Mi lehetett az ön iránt megnyilvánuló szeretet oka? - Ezen én is sokat gondolkoztam, hiszen ellenfélként jöttem mindig. Az jutott eszembe, hogy esetleg az együvé tartozás érzését adhattam én a magyaroknak. Bár nem tudom, hogy jól gondoltam-e... - Azóta járt már Magyarországon? - Hogyne, többször is. Legutóbb azonban szomorú oka volt a látogatásomnak: decemberben édesanyámat Budapesten operálták. Erről egyébként eszembe jut egy eset, amely éppen az előbb elmondottakra rímel. Az egyik orvos megkérdezte: csak nem maga az a Bölö­ni? Utána, ha lehet, még nagyobb odaadással foglal­koztak az édesanyámmal. ▼ A múltból térjünk át a jelenre. Hogy szerepel csa­pata, a Nancy? - Négy esztendeje dolgozom itt, és sikerült feljut­nunk az élvonalba, igaz, rögtön ki is estünk. Most a másodosztályban szerepelünk, de megvan a remény ar­ra, hogy újra a legjobbak közé kerüljünk, hiszen máso­dikok vagyunk. A körülmények miatt a Nancy feltehe­tőleg sohasem lesz PSG-szintű egyesület, de ez talán nem is baj. Igyekszem a lehető legbecsületesebben dol­gozni, ahogy mindig is tettem. - Milyen érzésekkel várja a BS-beli fellépést? - Nézze, nekem már az nagy megtiszteltetés, hogy a szervezők eszébe jutottam. Tudom, hogy futballfeszti­­vált rendeznek a Budapest Sportcsarnokban. Remé­lem, hogy a magyar futballkedvelők kitűnően érzik majd magukat, gondolom, rájuk fér egy kis öröm. Együttérző sajnálattal hallottam a jugoszlávok elleni kudarcról, de azt gondolom, minden rosszban van va­lami jó. Ettől a nagy pofontól talán megmozdul valami, és ha így történik, talán jobb lesz a színvonal, és a né­zők visszatérnek a lelátókra. De nem akarok okoskod­ni vagy beleszólni a magyar futball ügyeibe. Én csak szurkolok önöknek. Visszatérve a vasárnapi esemény­re: nyilván nem úgy készül az ember, mintha BEK- döntőt játszana, vagy először lenne válogatott, de nagy örömmel jövök, és várom, hogy újra találkozzam a ma­gyar futballszurkolókkal. (somogyi) Majdnem a felezővonalról rúgott gólt Alekszej Mihajlicsenkót, a vasárnapi sztárgála egyik legillusztrisabb tagját - akárcsak a pályán, ahol minden helyzet­ben talált helyes megoldást - a telefon­­beszélgetés során sem lehetett sarokba szorítani. A kérdésekre gyors, pontos vá­laszok érkeztek. A Dinamó Kijev 34 éves egykori csillaga - akit pályafutása csúcs­pontján, 1988-ban a France Football Eu­rópa negyedik legjobb játékosának jelölt Van Basten, Gullit és Ronald Koeman mögött - már befejezte játékosi pályafu­tását, a kijeviek edzői stábjának a tagja, így aztán először a D betűsök pazar őszé­ről ejtettünk szót... - Köszönöm a gratulációt, a csapat va­lóban remekül szerepelt. A Barcelona le­győzésére egész Európa felfigyelt. De ott­hon is rendben mennek a dolgaink, a táb­lázat élén állunk, annak ellenére, hogy két kellemetlen hazai vereség nehezítette a helyzetünket. Külföldön természetesen sokkal nagyobb visszhangja volt a nem­zetközi szereplésünknek, a Bajnokok Li­gájára tényleg mindenki odafigyel. Most azon dolgozunk itt, a stuttgarti edzőtá­borban, Valerij Lobanovszkij vezetőedző irányításával, hogy a folytatás se legyen gyengébb. Ismét sikerült ütőképes együt­test összekovácsolnunk. Fiatal, jó ered­ményekre, sikerekre éhes a csapat, a játé­kosaink közül Sevcsenkóért például va­lóságos vagyont fizetnének a nyugat-eu­rópai klubok. ❖ Pergessük le élete eddigi filmjét: a nyolcvanas években a kijevi játékosok meghatározó szerepet játszottak a szovjet válogatottban. Aztán amikor a Szovjet­unió széthullott, s Ukrajna megszerezte önállóságát, a külföldön légióskodó, is­mert ukrán labdarúgók nem, vagy csak alig jutottak szóhoz „saját” válogatott­jukban. Ön is csak kétszer öltötte magára a válogatott mezét. - A magyarázat az lehet, hogy távol voltunk, a válogatott kialakításával meg­bízott szakemberek kevés információval rendelkeztek az idegenlégiósokról, kies­tünk a látókörükből. Azért az évek során egyre erősebb lett a válogatott, sajnálom, hogy a horvátok elleni pótselejtezőn nem jött ki a lépés. Ám ha a fejlődést nézem, joggal reménykedem abban, hogy a kö­vetkező Európa-bajnokságon már a mi csapatunk is jelentős szerephez jut. ❖ Légiósként Olaszországban és Skó­ciában szerepelt, előbb a Sampdoria, majd a Rangers FC soraiban. Melyik klubban érezte magát jobban? - Mindkét csapatban jól éreztem ma­gam, remek futballistákat ismertem meg, értékes tapasztalatokat gyűjtöttem. Le­het, hogy ennek majd éppen most, már edzőként veszem hasznát. A skótok habi­tusa, életformája egyébként közelebb állt hozzám. ❖ Általános vélemény szerint korán ért véget pályafutása. - Igen, a sérülések megrövidítették aktív pályafutásomat. Két műtét is köz­beszólt, pedig talán még mindig játszhat­nék. ❖ Pályafutása melyik sikerét tartja többre: az Európa-bajnoki ezüstérmet, vagy a szöuli olimpiai tornán nyert aranyérmet? - Nem szívesen osztályoznám az ered­ményeket az érmek szerint, mindegyik nagyon drága nekem. Büszkén szemlé­lem a medáliákat a vitrinemben. Az persze világos, hogy az 1988-as eszten­dőt tartom pályafutásom legsikeresebb évének, hiszen akkor lettünk a hollan­dok mögött másodikak az Európa-baj­nokságon, s akkor szereztünk olimpiai aranyérmet. Egyébként én voltam az egyetlen, aki mindkét csapatban szere­pelt. ❖ Emlékszik, hogy az olimpiai tornán az argentinok ellen majdnem gólt szer­zett a saját térfeléről? - Nagyon is tisztán látom magam előtt a helyzetet. Nagy kár, hogy a labda egy arasznyival elkerülte Islas kapuját. Min­dig is szerettem meglepni a kapusokat tá­voli lövéseimmel. Hasonlóan messziről eleresztett lövéssel azért később csak si­került gólt elérnem: egy Szpartak Moszk­­va-Dinamo Kijev bajnoki találkozón majdnem a felezővonalról találtam be a kapuba. ❖ Mi a véleménye a kispályás tornák­ról, a teremfutballról? - Szeretem, mert gyors gondolkodásra készteti a labdarúgót, érvényesül a játé­kos technikai felkészültsége. A Dinamó gyakori vendége a Németországban ren­dezett kispályás tornáknak. S ráadásul rendszerint jól is szerepel, nyer a csapa­tunk. Remélem, a vasárnapi, budapesti vendégszereplésem is tovább öregbíti majd a Dinamó Kijev hírnevét. Hadd ra­gadjam meg az alkalmat, s üdvözöljem magyar barátaimat, és kívánom, hogy végre sikerüljön az önök futballját kise­gíteni a gödörből. A múlt kötelezi a mai fiatalokat. (niszkács)

Next