Nemzeti Sport, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)
1998-07-01 / 178. szám
173 NiF ffaNCF 'OS KJEI András Dénes és Dénes Tamás helyszíni jelentése Az hazai vb-stábja: Hegyi Tamás, Kormanik Zsolt, L. Pap István, Misur Tamás, Oroszhegyi Károly, Rochy Zoltán, Skrapits László, Török Péter Párbeszéd A felvétel aligha alkalmas arra, hogy intenzív nyelvtanulásra ösztönözzük gyerekeinket. Adva van egy meccs (holland-jugoszláv), adva egy partjelző (svájci), adva egy játékos (jugoszláv), mégsem kell hozzá szótárazás, alvatanulás, nyelvi labor, hogy kitalálja akárki is, szeretik-e egymást vagy sem. Ha a tényeket nézzük, van oka az indulatnak. A fotó elkészülte előtti másodpercekben egy bizonyos Dennis Bergkamp nevű holland olyan magától értetődően sétált át egy jugoszlávon, bizonyos Szinisa Mihajlovicson, mintha szolgalmi joga lenne rá. A mozdulat nem csupán a futball írott (és íratlan) szabályai miatt volt durva, otromba és kegyetlen, hanem általában, az emberi jó érzés (van még ilyen?) miatt is. A szituációt ezzel együtt itt a szabályok oldaláról muszáj vizslatni, hiszen a partjelzőSvájcból érkezett és Rausis a neve) arra esküdött föl, hogy betartja és betartatja az írottat. A gyomorba lépés tiltva van (ezt leszögezhetjük!), ő közeli szemtanúja volt az esetnek, mégis úgy tett, mintha mi sem történt volna. Zászlója nem lendült, ajka néma maradt, úgy viselkedett, mint a rengetegszer megénekelt irodalmi nyárspolgár, akinek csak egy célja: nem belekeveredni semmibe... Mégis belekeveredett. Van ilyen. Mihajlovics még a földön, ám társa, nevezett Szlobodan Komljenovics már ott áll előtte. És mondja, mondja és mondja... Ömlik belőle a szó, ahogy az magától értetődő, ha nagy az ember fölháborodása. Beszéd közben fogja a másik könyökét, ám a svájci résen van. Roppant óvatos. Bal kezét előretartja, hátha a jugoszláv nem elégszik meg a szóbeli attakkal, s nekiindul. A kinyújtott kéz féken tarthatja az indokoltnál hevesebb indulatokat, ugyanakkor azt is jelzi, hogy szerinte nem történt semmi különös. Hm. Semmi különös... Nézőpont kérdése. Mert a Bergkamp-féle taposás nem fehér holló mostanság a futballban. Még akkor sem, ha a földkerekség legjobbjai vetélkednek egymással. Ugyanakkor hiába egyre inkább elfogadott a tettlegesség a pályán (sajnos), ha kirívó, még tiltakozik az ízlés (egyelőre?). Tiltakozik, ám - vélem én - csupán erkölcsi okokból. Mert úgy illik, hogy tiltakozzunk, ha durvasággal találkozunk. Még emlékszünk egy békésebb világ intelmeire, még eljutunk a fölháborodásig, de semmi több. A tényen (itt: taposás) meg nem lepődünk, legföljebb csóváljuk a fejünket, széttárjuk a kezünket, mondván: ilyen a világ...! Meglehet, Rausis partjelző szerint nem olyan nagy dolog egy kis tiprás, hiszen hol itt, hol ott irtják egymást az emberek - gyakran honfitársak is. Ahhoz képest egy futballbeli gázolás...? Igazán semmiség. Talán ezért nem emelte föl a zászlaját, talán ezért hallgatott... Az ő dolga a szabályoktól függetlenül. Az pedig a miénk is, hogy egy-egy ilyen föl nem emelt zászló is oka lehet a beletörődésnek: ilyen a világ...! A mi világunk. Vagy (mert kicsit lemaradtam): inkább az övék. Malonyai Péter Vb-játék 06(90)-432-122 Hívja a fenti telefonszámot mindennap, s válaszoljon a kérdésre! Mely mérkőzéseket vezette Vágner László a vb-n? Fantasztikus nyeremények mindennap! TeleMédia Kft. 455-5060 A hívás díja: 120 Ft+áfa /perc Hollandia-Jugoszlávia „Hál’ Istennek nem cseréltem. Pedig arra gondoltam, hogy lehívom a megsérült Davidsot és beküldöm helyette Hasselbainket. Jimmy Floyd már levetkőzött, amikor Davids a hálóba lőtt” - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón még mindig eksztázisban levő, kipirult arccal beszélő Guus Hiddink. Ne csodáljuk az örömét, Hollandia aligha bocsátotta volna meg neki a csapat esetleges korai kiesését - még akkor sem, ha az ellenfél az előzetesen a nyolcaddöntőnél jóval többre taksált jugoszláv csapat volt. Azért érdemes hangsúlyozni, hogy előzetesen többre taksált, mert Szlobodan Szantracs tanítványai annak alapján, amit Franciaországban mutattak, mákszemnyivel sem érdemeltek többet. Nincs rajta különösebb szégyellnivaló,mi is azok közé a csapatok közé számoltuk a jugoszlávokat, amelyek elérhetik az elődöntőt. Ezt természetesen nem a budapesti hét-egyre alapoztuk, hanem a játékosok tudására, a pláviknak a selejtezőn mutatott játékára. Éppen arra, amiből a vébén semmit sem láttunk. A jugoszlávok felkészülését Szavicsevics sérülésén túl nem borzolta semmi, nincsenek hiányzóik, nem voltak látványos, zengzetes botrányaik. Mégis, a France ’98-on játszott négy mérkőzésükön mindössze harminc percig futballoztak jól. Irán ellen fölényük ellenére is csak kínlódtak, a németek ellen láttuk azt a bizonyos jó harminc percet, de a második félidőben ott is csődöt jelentettek, az Egyesült Államokat vért izzadva gyűrték le és azzal el is veszítették a csoportelsőséget, majd jött a hollandok elleni nyolcaddöntő: ha kedvezni akarunk Szantracséknak, itt is volt öt jó percük. Erre aligha lehet várat építeni. Szembetűnő az is, hogy a kulcsemberek, a vitathatatlan talentumú sztárok milyen harmatosan futballoztak a vébén. Predrag Mijatovics és Dragan Sztojkovics kívánkozik az élre, de meg is fordíthatjuk az optikát: nem találni olyat, akinek ne lenne oka feltenni valamiért a kezét. Semmit nem láttunk az ősszel, és még tavasszal is - például a nigériaiak ellen - megcsodált intenzív szélsőjátékból. Nem igazán érthető - talán csak Szavicsevics hiányzásával magyarázható -, hogy a plávik miért erőltették a számukra kedvezőbbnél sokkal defenzívebb, „másfél” csatáros játékot, amelyben Pikszi Sztojkovics alig tud valami támogatást adni Mijatovicsnak. Könnyen lehet, hogy a holland válogatott sorait - állítólagosan megosztó - faji ellentétek azért annyira nem is élesek. A fénykép inkább a tökéletes megbékélésről tanúskodik. A mindent eldöntő gól után a narancsmezesek színes bőrű és fehér sztárjai egymást ölelik-csókolják. Balról jobbra: Seedorf, Stam, a gólszerző Davids, Reiziger és Bergkamp 4 meccs embere: Edgar Davids Egy pitbull is rúghat gólt A legutóbbi nagy tornán, az 1996-os angliai Európa-bajnokságon. - nincs rá sze’.’leb, kifejezés - Guus Hiddink kirúgta a válogatott keretből. Edgar Stevens Davids ugyanis vette magának a bátorságot, s hosszú előadást tartott a holland újságíróknak arról, hogy szövetségi kapitány csak a Danny Blind és a két De Boer iker alkotta „fehér trióra” halgat, mindent ők határoznak meg a válogatottnál. Hiddink nem csinált titkot abból, hogy Davidsot jó futballistának tartja, de az impertinens játékos hőzöngését nem nyelhette le. Edgar Davids onnantól kezdve szűk két év alatt egyetlen meccset sem játszott az Oranjéban. Közben rengeteg gondja is támadt, elszerződött a Milánba, de ott nem találta a helyét. Nem érezte jól magát Lombardiában, nem ízlett neki a tartalékok kenyere. Ő volt korosztályában az Ajax fekete játékosainak szószólója, egész addigi pályafutása során vezérszerephez szokott. A 25 éves (1973. március 13-án született) játékos gyerekkorában került Suriname fővárosából, Paramaribóból Amszterdamba. A Schellingwoode nevű kiscsapatból emelték ki, a hírneves Ajax-iskola „termése”, oly sok csapattársával együtt. Még kiskorú volt, amikor - 1991-ben - bemutatkozott az Ajax első csapatában. Részese volt az elkövetkező évek nagy sikereinek, holland kupagyőztes lett, háromszoros bajnok, háromszoros Holland Szuperkupa-, sőt BEK-, Világ- és európai Szuperkupa-győztes. Frank Rijkaard visszavonulása, s a még nála is fiatalabb - de hasonlóan erős egyéniségű - Clarence Seedorf a Sampdoriához távozása után ő lett a középpályás sor meghatározó embere, s egyben a suriname-i származásúak vezéralakja. Úgy tűnt, rövid időn belül betörhet Európa legjobb játékosai közé. Ám a Milánnál nem tudott gyökeret verni. Ellentétben Rijkaarddal és Van Bastennel, a modernkori ajaxosoknak (Davidsnak, Reizigernek, Bogarde-nak, Kluivertnek) nem volt sok örömben része a San Siróban . Davids érezte, amint lehet, váltania kell. Kapóra jött neki, hogy a Juventus hívta. A torinói klubban aztán úgy futballozott, ahogy valójában tud. Megnyerte élete első „légiós” bajnoki címét, s tagja volt annak a gárdának, amely éppen Amszterdamban, az Ajax új otthonában játszhatott a Bajnokok Ligája serlegéért. Közben Guus Hiddink is békejobbot nyújtott felé. „Engem nem érdekel a múlt, csak az számít, ki hogyan futballozik. Davids nagyon jó futballista, s ha rendszeres játéklehetőséghez jut a Juventusban, újra nyitva áll előtte a válogatott kapuja” - mondta a szövetségi kapitány. Davids vette az adást, meg a sportszatyrát, s az első adandó alkalommal rohant a válogatottba. A holland középpályás sor gazdagságát mutatja, hogy nem „atombiztos” a helye a csapatban. De mindent megtesz azért, hogy az legyen. A jugoszlávok ellen rengeteget dolgozott, pontosan úgy, mint hajdanán az Ajaxban, amikor a barátai a „pitbull” becenevet ráragasztották. Aztán a meccs utolsó pillanataiban eljött a nagyjelenetének ideje. Az elékerült labdát ballal, tizennyolc méterről kapura suhintotta. A Tricolor megpattant ugyan Komljenovicson - de ez Davidsot a legkevésbé sem érdekelte. Ő már abban a pillanatban tudta, továbbjutott az Oranje. A meccs után szinte minden holland - még az érte nem túlságosan lelkesedők is, akad belőlük néhány - a nyakába akart csimpaszkodni. Ő Clarence Seedorfot, Winston Bogarde-ot, Patrick Kluivertet, a barátjait kereste. Aztán amikor már mindenki gratulált neki, elindult a kispad felé. Megölelték egymást Guus Hiddinkkel. A Davids-ügy - alighanem - végleg lezárult. mint IX. 178. • 1998. július 1. Mijatovics és „elődei” Miközben a világ csodálattal adózik a hétfő esti holland-jugoszláv nyolcaddöntő két csapatának fantasztikus izgalmakat hozó csatája előtt, a tudósítások mindegyike döntő jelentőséget tulajdonít Predrag „Pedja” Mijatovics kihagyott tizenegyesének. A plávik csatárának egyéni drámáját „súlyosbítja", hogy az idei vb-n ő volt az első, aki nem összpontosított eléggé ilyen szituációban. Tizennégy elődje biztos lábbal értékesítette a maga tizenegyesét. Sőt, az utolsó elhibázott vb-büntetőig nem is négy, hanem nyolc évet kell visszamennünk az időben! A jugoszláv csatár előtt - csak a rendes játékidőben, illetve az azt követő hosszabbításban - harminchét büntetőből harminchetet értékesítettek a világbajnokságok ítéletvégrehajtói. Az olaszországi vb-n a csoportmérkőzéseken öten (!) hagytak ki büntetőt, közülük utolsóként az a Vincenzo Scifo, aki még a mostani belga válogatottban is helyet kapott. Az akkor 26 éves játékmester 1990. június 21-én, Veronában, a spanyolok elleni rangadón csak a kapufát találta el, és így csapata 2-1-es vereségével zárult a mérkőzés. Azon a tornán büntetőt hibázott még Bílek (csehszlovák), Vialli (olasz), Hadzsibegics (jugoszláv) és Ruben Sosa (uruguayi), de előbbi három csapata így is győzött az adott mérkőzésén, míg Uruguay 0-0-ra végzett szintén a spanyolok ellen. Mijatovicséhoz hasonló, közvetlen kiesésben szerepet játszó hibára még messzebbre, Mexikóig kell visszatekintenünk. Az 1986-os vb-n (szintén június 21-én) a brazilok 1-1-nél büntetőhöz jutottak a franciák elleni negyeddöntő hajrájában. Bár a korábbi mérkőzéseken már Sócrates és Careca is góllá váltott egy-egy tizenegyest, ezúttal a sérüléséből frissen felépült, alig pár perce becserélt Zico állt a labda mögé. A selegáo jelenlegi segédedzője a kapu bal oldalát célozta meg, de a kitűnő Bats hárított, és a 120 perces csata utáni büntetőpárbajt már megnyerték a franciák. (Érdekesség, hogy az extra tizenegyesrúgásokban Zico ismét a labda mögé állt, és akkor nem tévesztett célt!) 1982-ben még az a csúfság is megtörtént, hogy valaki a döntőben célzott 11-esből rosszul: az olasz Cabrini gyatrán helyezett a bal kapufa mellé, igaz, csapata így is legyőzte az NSZK-t (3—1) és megszerezte harmadik világbajnoki címét. A világbajnoki döntők történetében eddig összesen 134 büntetőt ítéltek a játékvezetők, s ebből 119-ből született gól (88,8 százalék). Érdekes, hogy 1934 és 1978 között senki sem hibázott büntetőt. A legutóbbi öt világbajnokságon egyébként a játékvezetők összesen 74 tizenegyest ítéltek, és ebből 62 alkalommal született gól. A legjobb ítéletvégrehajtó az argentin Batistuta (1994 és 1998) és a bolgár Sztoicskov (1994) volt, három-három alkalommal értékesítette a megítélt 11-est. További tíz játékos (a „maiak” közül a német Matthäus, az olasz Roberto Baggio, a mexikói García Aspe és a szaúdi Dzsáhír) két-két gólt szerzett büntetőből. Tizenhat év alatt Mijatovics volt a tizenkettedik tizenegyes-végrehajtó, akinek megremegett a lába... A különböző világbajnoki döntőkben a következő számú tizenegyeseket ítélték meg, illetve értékesítették. 1930: 1 büntető (1 értékesítve), 1934: 3 (2), 1938: 2 (2), 1950: 3 (3), 1954: 6 (6) ,1958: 7 (7), 1962: 7 (7), 1966: 6 (6), 1970: 4 (4), 1974: 7 (7), 1978: 14 (12), 1982: 10 (8), 1986: 16 (12), 1990: 18 (13), 1994: 15 (15), 1998: 15 (14). (Anyagunk és statisztikai összeállításunk a holland-jugoszláv találkozó után, a keddi záró két nyolcaddöntő előtt készült - A szerk.) Varró Krisztián