Nemzeti Sport, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-01 / 178. szám

173 NiF ffaNCF 'OS KJEI András Dénes és Dénes Tamás helyszíni jelentése Az hazai vb-stábja: Hegyi Tamás, Kormanik Zsolt, L. Pap István, Misur Tamás, Oroszhegyi Károly, Rochy Zoltán, Skrapits László, Török Péter Párbeszéd A felvétel aligha alkalmas arra, hogy intenzív nyelvtanulásra ösztönözzük gyerekeinket. Adva van egy meccs (holland-jugoszláv), adva egy partjelző (svájci), adva egy játékos (jugoszláv), mégsem kell hozzá szótára­­zás, alvatanulás, nyelvi labor, hogy kitalálja akárki is, szeretik-e egymást vagy sem. Ha a tényeket nézzük, van oka az indulatnak. A fotó elkészülte előtti másodpercekben egy bizonyos Dennis Bergkamp nevű holland olyan magától értetődően sétált át egy ju­­goszlávon, bizonyos Szinisa Mihajlovicson, mintha szolgalmi joga lenne rá. A mozdulat nem csupán a futball írott (és íratlan) szabályai mi­att volt durva, otromba és kegyetlen, hanem általában, az emberi jó érzés (van még ilyen?) miatt is. A szituációt ezzel együtt itt a szabályok oldaláról muszáj vizs­latni, hiszen a partjelző­­Svájcból érkezett és Rausis a neve) arra esküdött föl, hogy betartja és betartatja az írottat. A gyomorba lé­pés tiltva van (ezt leszögezhetjük!), ő közeli szemtanúja volt az esetnek, mégis úgy tett, mintha mi sem történt volna. Zászlója nem lendült, ajka néma maradt, úgy viselkedett, mint a rengetegszer megénekelt irodalmi nyárspolgár, akinek csak egy célja: nem bele­keveredni semmibe... Mégis belekeveredett. Van ilyen. Mihajlovics még a földön, ám társa, nevezett Szlobodan Koml­­jenovics már ott áll előtte. És mondja, mondja és mondja... Ömlik belőle a szó, ahogy az magától értetődő, ha nagy az em­ber fölháborodása. Beszéd közben fogja a másik könyökét, ám a svájci résen van. Roppant óvatos. Bal kezét előretartja, hátha a jugoszláv nem elég­szik meg a szóbeli attakkal, s nekiindul. A kinyújtott kéz féken tarthatja az indokoltnál hevesebb indulatokat, ugyanakkor azt is jelzi, hogy szerinte nem történt semmi különös. Hm. Semmi különös... Nézőpont kérdése. Mert a Bergkamp-féle taposás nem fehér holló mostanság a fut­ballban. Még akkor sem, ha a földkerekség legjobbjai vetélkednek egymással. Ugyanakkor hiába egyre inkább elfogadott a tettleges­­ség a pályán (sajnos), ha kirívó, még tiltakozik az ízlés (egyelőre?). Tiltakozik, ám - vélem én - csupán erkölcsi okokból. Mert úgy illik, hogy tiltakozzunk, ha durvasággal találkozunk. Még emlékszünk egy békésebb világ intelmeire, még eljutunk a fölháborodásig, de semmi több. A tényen (itt: taposás) meg nem le­pődünk, legföljebb csóváljuk a fejünket, széttárjuk a kezünket, mondván: ilyen a világ...! Meglehet, Rausis partjelző szerint nem olyan nagy dolog egy kis tiprás, hiszen hol itt, hol ott irtják egymást az emberek - gyakran honfitársak is. Ahhoz képest egy futballbeli gázolás...? Igazán semmiség. Talán ezért nem emelte föl a zászlaját, talán ezért hallgatott... Az ő dolga­­ a szabályoktól függetlenül. Az pedig a miénk is, hogy egy-egy ilyen föl nem emelt zászló is oka lehet a beletörődésnek: ilyen a világ...! A mi világunk. Vagy (mert kicsit lemaradtam): inkább az övék. Malonyai Péter Vb-játék 06­(90)-432-122 Hívja a fenti telefonszámot mindennap, s válaszoljon a kérdésre! Mely mérkőzéseket vezette Vágner László a vb-n? Fantasztikus nyeremények mindennap! TeleMédia Kft. 455-5060 A hívás díja: 120 Ft+áfa /perc Hollandia-Jugoszlávia „Hál’ Istennek nem cseréltem. Pedig arra gondoltam, hogy lehívom a megsérült David­­sot és beküldöm helyette Hasselbainket. Jimmy Floyd már levetkőzött, amikor Davids a hálóba lőtt” - mondta a mérkőzés utáni saj­tótájékoztatón még mindig eksztázisban levő, kipirult arccal beszélő Guus Hiddink. Ne csodáljuk az örömét, Hollandia aligha bocsátotta volna meg neki a csapat esetleges korai kiesését - még akkor sem, ha az ellenfél az előzetesen a nyolcaddöntőnél jóval többre taksált jugoszláv csapat volt. Azért érdemes hangsúlyozni, hogy előzete­sen többre taksált, mert Szlobodan Szantracs tanítványai annak alapján, amit Franciaor­szágban mutattak, mákszemnyivel sem érde­meltek többet. Nincs rajta különösebb szégyellnivaló,­mi is azok közé a csapatok közé számoltuk a ju­goszlávokat, amelyek elérhetik az elődöntőt. Ezt természetesen nem a budapesti hét-egyre alapoztuk, hanem a játékosok tudására, a plá­­viknak a selejtezőn mutatott játékára. Éppen arra, amiből a vébén semmit sem láttunk. A jugoszlávok felkészülését Szavicsevics sérülésén túl nem borzolta semmi, nincsenek hiányzóik, nem voltak látványos, zengzetes botrányaik. Mégis, a France ’98-on játszott négy mérkőzésükön mindössze harminc per­cig futballoztak jól. Irán ellen fölényük elle­nére is csak kínlódtak, a németek ellen láttuk azt a bizonyos jó harminc percet, de a máso­dik félidőben ott is csődöt jelentettek, az Egyesült Államokat vért izzadva gyűrték le és azzal el is veszítették a csoportelsőséget, majd jött a hollandok elleni nyolcaddöntő: ha ked­vezni akarunk Szantracséknak, itt is volt öt jó percük. Erre aligha lehet várat építeni. Szembetűnő az is, hogy a kulcsemberek, a vitathatatlan talentumú sztárok milyen har­matosan futballoztak a vébén. Predrag Mija­­tovics és Dragan Sztojkovics kívánkozik az élre, de meg is fordíthatjuk az optikát: nem találni olyat, akinek ne lenne oka feltenni va­lamiért a kezét. Semmit nem láttunk az ősszel, és még ta­vasszal is - például a nigériaiak ellen - meg­csodált intenzív szélsőjátékból. Nem igazán érthető - talán csak Szavicsevics hiányzásával magyarázható -, hogy a plávik miért erőltet­ték a számukra kedvezőbbnél sokkal defenzí­­vebb, „másfél” csatáros játékot, amelyben Pikszi Sztojkovics alig tud valami támogatást adni Mijatovicsnak. Könnyen lehet, hogy a holland válogatott sorait - állí­tólagosan megosztó - faji ellentétek azért annyira nem is élesek. A fénykép inkább a tökéletes megbékélésről tanúskodik. A mindent eldöntő gól után a narancsme­zesek színes bőrű és fehér sztárjai egymást ölelik-csó­­kolják. Balról jobbra: Seedorf, Stam, a gólszerző Da­­vids, Reiziger és Bergkamp 4 meccs embere: Edgar Davids Egy pitbull is rúghat gólt A legutóbbi nagy tornán, az 1996-os angliai Európa-bajnokságon. - nincs rá sze’.’leb, kifejezés - Guus Hiddink kirúgta a válogatott keretből. Edgar Stevens Davids ugyanis vette magának a bátorságot, s hosszú előadást tartott a holland újságíróknak arról, hogy szövetségi kapitány csak a Danny Blind és a két De Boer iker alkotta „fehér trióra” hal­­gat, mindent ők határoznak meg a válogatottnál. Hiddink nem csinált titkot abból, hogy Davidsot jó futballistának tartja, de az imperti­­nens játékos hőzöngését nem nyelhette le. Edgar Davids onnantól kezdve szűk két év alatt egyetlen meccset sem játszott az Oranjéban. Közben rengeteg gondja is támadt, elszerződött a Milánba, de ott nem találta a helyét. Nem érezte jól magát Lombardiában, nem ízlett neki a tartalékok kenyere. Ő volt korosztályában az Ajax fekete játékosainak szószólója, egész addigi pályafutása során vezérszerephez szokott. A 25 éves (1973. március 13-án született) játékos gyerekkorában került Suriname fővárosából, Paramaribóból Amszterdamba. A Schellingwoode nevű kiscsapatból emelték ki, a hírneves Ajax-iskola „termése”, oly sok csapattársával együtt. Még kiskorú volt, amikor - 1991-ben - bemutatkozott az Ajax első csapatában. Részese volt az elkövetkező évek nagy sikereinek, holland kupagyőztes lett, háromszoros bajnok, háromszoros Holland Szuperkupa-, sőt BEK-, Világ- és európai Szuperkupa-győztes. Frank Rijkaard visszavonulása, s a még nála is fiatalabb - de hasonlóan erős egyéniségű - Clarence Seedorf a Sampdoriához távozása után ő lett a középpályás sor meghatározó embere, s egyben a suriname-i származásúak vezéralakja. Úgy tűnt, rövid időn belül betörhet Európa legjobb játékosai közé. Ám a Milánnál nem tudott gyökeret verni. Ellentétben Rijkaarddal és Van Bastennel, a modernkori ajaxosoknak (Davidsnak, Reizigernek, Bogarde-nak, Kluivertnek) nem volt sok örömben része a San Siróban­ . Davids érezte, amint lehet, váltania kell. Kapóra jött neki, hogy a Juventus hívta. A to­rinói klubban aztán úgy futballozott, ahogy valójában tud. Megnyerte élete első „légiós” bajnoki címét, s tagja volt annak a gárdának, amely éppen Amszterdamban, az Ajax új otthonában játszhatott a Bajnokok Ligája serlegéért. Közben Guus Hiddink is békejobbot nyújtott felé. „Engem nem érdekel a múlt, csak az számít, ki hogyan futballozik. Davids nagyon jó futballista, s ha rendszeres játékle­hetőséghez jut a Juventusban, újra nyitva áll előtte a válogatott kapuja” - mondta a szövet­ségi kapitány. Davids vette az adást, meg a sportszatyrát, s az első adandó alkalommal rohant a váloga­tottba. A holland középpályás sor gazdagságát mutatja, hogy nem „atombiztos” a helye a csapatban. De mindent megtesz azért, hogy az legyen. A jugoszlávok ellen rengeteget dol­gozott, pontosan úgy, mint hajdanán az Ajaxban, amikor a barátai a „pitbull” becenevet ráragasztották. Aztán a meccs utolsó pillanataiban eljött a nagyjelenetének ideje. Az elékerült labdát ballal, tizennyolc méterről kapura suhintotta. A Tricolor megpattant ugyan Komljenovicson - de ez Davidsot a legkevésbé sem érdekelte. Ő már abban a pillanatban tudta, továbbjutott az Oranje. A meccs után szinte minden holland - még az érte nem túlságosan lelkesedők is, akad belőlük néhány - a nyakába akart csimpaszkodni. Ő Clarence Seedorfot, Winston Bo­­garde-ot, Patrick Kluivertet, a barátjait kereste. Aztán amikor már mindenki gratulált neki, elindult a kispad felé. Megölelték egymást Guus Hiddinkkel. A Davids-ügy - alighanem - végleg lezárult. min­t IX. 178. • 1998. július 1. Mijatovics és „elődei” Miközben a világ csodálattal adózik a hétfő es­ti holland-jugoszláv nyolcaddöntő két csapatá­nak fantasztikus izgalmakat hozó csatája előtt, a tudósítások mindegyike döntő jelentőséget tulaj­donít Predrag „Pedja” Mijatovics kihagyott ti­zenegyesének. A plávik csatárának egyéni drámá­ját „súlyosbítja", hogy az idei vb-n ő volt az első, aki nem összpontosított eléggé ilyen szituációban. Tizennégy elődje biztos lábbal értékesítette a maga tizenegyesét. Sőt, az utolsó elhibázott vb-büntetőig nem is négy, hanem nyolc évet kell visszamennünk az időben! A jugoszláv csatár előtt - csak a rendes játékidőben, illetve az azt követő hosszabbításban - harminc­hét büntetőből harminchetet értékesítettek a világbajnokságok íté­letvégrehajtói. Az olaszországi vb-n a csoportmérkőzéseken öten (!) hagytak ki büntetőt, közülük utolsóként az a Vincenzo Scifo, aki még a mosta­ni belga válogatottban is helyet kapott. Az akkor 26 éves játékmes­ter 1990. június 21-én, Veronában, a spanyolok elleni rangadón csak a kapufát találta el, és így csapata 2-1-es vereségével zárult a mér­kőzés. Azon a tornán büntetőt hibázott még Bílek (csehszlovák), Vialli (olasz), Hadzsibegics (jugoszláv) és Ruben Sosa (uruguayi), de előbbi három csapata így is győzött az adott mérkőzésén, míg Uruguay 0-0-ra végzett szintén a spanyolok ellen. Mijatovicséhoz hasonló, közvetlen kiesésben szerepet játszó hibá­ra még messzebbre, Mexikóig kell visszatekintenünk. Az 1986-os vb-n (szintén június 21-én) a brazilok 1-1-nél büntetőhöz jutottak a franciák elleni negyeddöntő hajrájában. Bár a korábbi mérkőzése­ken már Sócrates és Careca is góllá váltott egy-egy tizenegyest, ezút­tal a sérüléséből frissen felépült, alig pár perce becserélt Zico állt a labda mögé. A selegáo jelenlegi segédedzője a kapu bal oldalát céloz­ta meg, de a kitűnő Bats hárított, és a 120 perces csata utáni bünte­tőpárbajt már megnyerték a franciák. (Érdekesség, hogy az extra ti­zenegyesrúgásokban Zico ismét a labda mögé állt, és akkor nem té­vesztett célt!) 1982-ben még az a csúfság is megtörtént, hogy valaki a döntőben célzott 11-esből rosszul: az olasz Cabrini gyatrán helyezett a bal ka­pufa mellé, igaz, csapata így is legyőzte az NSZK-t (3—1) és megsze­rezte harmadik világbajnoki címét. A világbajnoki döntők történetében eddig összesen 134 büntetőt ítéltek a játékvezetők, s ebből 119-ből született gól (88,8 százalék). Érdekes, hogy 1934 és 1978 között senki sem hibázott büntetőt. A legutóbbi öt világbajnokságon egyébként a játékvezetők össze­sen 74 tizenegyest ítéltek, és ebből 62 alkalommal született gól. A legjobb ítéletvégrehajtó az argentin Batistuta (1994 és 1998) és a bolgár Sztoicskov (1994) volt, három-három alkalommal értékesítet­te a megítélt 11-est. További tíz játékos (a „maiak” közül a német Matthäus, az olasz Roberto Baggio, a mexikói García Aspe és a szaúdi Dzsáhír) két-két gólt szerzett büntetőből. Tizenhat év alatt Mijatovics volt a tizenkettedik tizenegyes-végre­­hajtó, akinek megremegett a lába... A különböző világbajnoki döntőkben a következő számú tizen­egyeseket ítélték meg, illetve értékesítették. 1930: 1 büntető (1 érté­kesítve), 1934: 3 (2), 1938: 2 (2), 1950: 3 (3), 1954: 6 (6) ,1958: 7 (7), 1962: 7 (7), 1966: 6 (6), 1970: 4 (4), 1974: 7 (7), 1978: 14 (12), 1982: 10 (8), 1986: 16 (12), 1990: 18 (13), 1994: 15 (15), 1998: 15 (14). (Anyagunk és statisztikai összeállításunk a holland-jugoszláv ta­lálkozó után, a keddi záró két nyolcaddöntő előtt készült - A szerk.) Varró Krisztián

Next