Nemzeti Sport, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)

1998-10-01 / 269. szám

12_____ NEMZETI SPORT Mire várnak? Van, aki dühöng; van, aki (most már) szkeptikus; van, aki tudálékos (én megmond­tam!); van, aki csak legyint egy nagyot, ha azt hallja: a közvetítés-perben már megint elnapolták a tárgyalást. Mire várnak? Van, aki azt mondja: majd az élet megoldja a problémát; van, aki arról beszél: színvo­nalában amúgy is annyira le­­csupaszodott a magyar foci, hogy az embereket már nem is érdekli, hogy van, vagy nincs közvetítés, akkor pedig minek kapkodni. Hogy mire várnak? Ja!Hát, persze, hogy a klubok­azok majd megmondják... Megmondják, hogy ők ki­nek adnak igazat, mert bár­milyen furcsa, de a Football Duó Kft. kontra MLSZ prece­densperben (ha a törvényke­zésben létezik egyáltalán ilyen kategória) igazságos íté­letet hozni szinte lehetetlen, ugyanis most a jog áll szem­ben a joggal, az igazság az igazsággal. Mert ugyebár adva van egy szerződés, ami felbonthatat­lan (már ez elvileg nonszensz), létezik azonban a törvény - elsősorban, de mindenekfelett a sport törvénye -, amely pa­píron kimondja, hogy ki ren­­delkezhet(ne) a sportesemé­nyek közvetítési jogával. Szóval, senkinek nincs iga­za - és mindenkinek igaza van. Az ügy eldönthetetlen, s mint a szerdai példa is mutat­ja: a bíróság is tanácstalan, gyaníthatóan azért, mert ez az ügy nem olyan egyszerű, mint amikor „csak” arról van szó, hogy a szomszéd almafájának az egyik ága átlóg a kerítésen, s azt kell eldönteni, hogy ak­kor kit illet a földre pottyanó termés. S ha a bíróság némiképp érthetően megoldhatatlannak ítélte az ügyet, akkor (no, lám micsoda rutinos megoldás!) majd a klubok eldöntik, hogy kinek van igaza. Azaz, egy sa­játos megvilágításba helyezve az immár elhíresült közvetíté­si pert, a magyar élfutball új szerepkörben tetszeleghet, a csapatoknál tapasztalható edzésintezitás elemzése, a já­tékkultúra fejlesztése helyett - és tegyük hozzá: azért ebben a témában is lenne miről vi­tatkozni... - majd ítéletet mondanak a vezetők. A történet nem is zárható le másként, mint ahogyan az la­punk 5. oldalán is olvasható: „...a szerdán történtek után csak egyvalami biztos: január 27-én a Fővárosi Bíróság gaz­dasági kollégiumának harma­dik emeleti tárgyalóterme zsúfolásig megtelhet­­ peres­kedőkkel.” (vincze) A Kiss-Kovács ügy margójára Mester és tanítvány Sok szálon fut - sajnos - a Kovács Ágnes-Kiss László ügy. Hogy mennyire sok szálon, az már abból is látszik, hogy a Kovács Ág­­nes-Kiss László címke egyáltalán nem pontos, az egésszel foglalkoz­hatnánk Kovács szülők-úszószövet­­ség, Kovács mama-támogatók, Ko­­vácsék-Spartacus név alatt is, s még sorolhatnánk a további lehetősége­ket. Az ágas-bogas történet végkifejle­te ráadásul egyelőre megjósolhatat­lan, a szereplők borotvaélen táncol­nak valamennyien. Igaz ez annak a tükrében is, hogy szerdán újra a tárgyalóasztalhoz ül­tek a felek, s látszólag (ami esetünk­ben egyenértékű a következő kifeje­zéssel is: remélhetőleg) szent a béke. Csakhát az úszószövetség vezető­jének a sportágban ismert (és elis­mert) kiegyensúlyozó szerepét is figyelembe kell vennünk. Gyárfás Tamás a nehéz fiúkkal készített rá­zós interjúi során úgy látszik tökéle­tesen megtanulta kezelni a kényes problémákat. Azaz az úszóknál a helyzet néha jobbnak tűnik, mint valójában. Másfelől tudomásul kell venni, hogy az élsport közreműködői gyak­ran különleges emberek. Gyakran azok, hiszen mindig különleges tel­jesítményt kell nyújtaniuk, így hát nem meglepő, hogy gyakran külön­legesen viselkednek - az árban vala­hol ez benne van. Az ügy további pikantériája, hogy a nemsokára megszűnő (!) Gerevich­­alapítvány (amely egyébként továb­bi működésének szükségességét mindenkor megalapozott szakmai döntéseivel próbálja alátámaszta­ni...) kimondta, hogy az egyetemes magyar úszósportnak akkor szavaz­za meg a tízmilliós támogatást, ha két ember, Kiss László és Kovács Ágnes egyaránt folytatja. Ki mondhatja ennek tükrében, hogy a két érdekelt csakis a saját ér­dekeinek a figyelembe vételével döntött - az egyébként elsősorban saját magát érintő kérdésekben...? Egyelőre tehát nem is tűnik túlon­túl hasznosnak messzemenő követ­keztetéseket levonni a napi informá­ciók alapján - a végső választ majd az egymásra sorakozó napok, hetek, hónapok adják meg. A fő vonulatból azonban kiemel­hető egy szál. Nézhetjük az egészet - akár telje­sen függetlenítve a további történe­tektől - az Edző szempontjából. S megállapíthatjuk: a Mindenkori Tréner félelmetesen kiszolgáltatott­ja a mindenkori versenyzőnek. A munka közös, felosztani, száza­lékokra bontani a bevitt energiákat felesleges és semmitmondó. Adott pillanatban akár egyetlen százalék­nyi plusz életet vagy halált jelenthet, a végső sikert vagy a vereséget. S ki állítja, hogy - mondjuk - egy olim­piai arany kivívásában egy edzőnek egy százaléknyi szerepe sincs? Az nyilvánvaló, hogy a bőrét vá­sárra vivő sportoló kikaphat ezer is­mert módon, kikaphat nagy csatá­ban, tisztességes körülmények kö­zött, kikaphat egy elcsalt megméret­tetésben, kikaphat hihetetlen bal­­szerencsével, ez mind mind egyre megy a végső megítélés szempontjá­ból. S közben az edző mit tehet? Jó esetben testközelből figyelheti a történteket, miután a munkát már elvégezte, innen rajta már alig-alig múlik valami, s a döntő, a mindent eldöntő szakaszban már befolyásol­ni sem nagyon tudja az eseményeket. Ági (feltételezett) távozása rádöb­benthet mindnyájunkat a mesterek végtelen kiszolgáltatottságára. Mert a versenyző tovább lép, s a legnagyobb kincset is elviszi. Saját magát. S „magában”, magával az elvég­zett munkát, a begyakorolt mozdu­latokat, a megtanult taktikát, az át­beszélgetett nappalokat, éjszakákat, azt a rengeteg biztatást, támogatást, ami az évek, évtizedek közös mun­kájában segítette őt, őket a közös cé­lok elérésében. S „használja” mindezt­­ immár egyedül. (szurmai) (További információnk a 7. oldalon) Egy úr az űrbe... Azt mondja az én kollégám: nagyon bánja, hogy az ő életébe nem fér bele egy olyan űrutazás, ami mindannyiunk számára elérhető lehetőségként kí­nálkozna. Azt is mondja, hogy ez azért olyan bosszantó, mert tudja: mindez nincsen nagyon messze. A kisfia például valószínűleg gimnáziumi osztálykirándulásra is kiruccanhat majd a világűr­be. Az egészben az a legviccesebb, hogy ő maga sem tartozik még csak a középkorú kategóriába sem, ami viszont azt üzeni, hogy minden korábbinál job­ban felgyorsult a világ körülöttünk. Ami még a mi húsz-harminc-negyven hátralevő évünkbe nem fér bele, az a mostani fiókáknak már nyilván evidencia lesz, pedig „csak” húsz-harminc-negyven évnyi előnyük van velünk szemben. Nem véletlen persze ez a példa az űrrepüléssel, hiszen a közelmúltban a jövőt kísértő próbálkozás­ról szerezhettünk tudomást. Amíg sok más cigaret­tagyártó a versenyt jobbára autóssport támogatása mellett különböző kalandtúrákat és túlélő verse­nyeket szervez és patronál, addig van egy, amelyik az álomhoz vezető utat kezdi építgetni. Az álomhoz vezetőt, amely a világűrben végződik. A West is Space programot 1992-ben kezdték el, s lényegeként a próbákon megfeleltek számára le­hetővé tették, hogy megismerjék az űrhajóskikép­zés fázisait, jelen lehessenek az orosz űrközpont­ban, Csillagvárosban, illetve Bajkonurban. A prog­ram tavaly nemzetközivé bővült, azaz a németeken túl először spanyol, cseh, görög és litván jelentke­zők is részt vehettek a kiképzésen, idén pedig már a tizenhárom részt vevő ország között ott voltak a magyarok is. A kéthetes előtréning után végül egyi­kük, bizonyos Szarka István tagja lehetett annak a nemzetközi csapatnak, amely Csillagvárosban részt vehetett egy gyorsított űrhajós kiképzésen. Hogy a West in Space bizony még mindig az álom kategóriájának a határait feszegeti, azt mi sem bizonyítja jobban, az esztendő végéig a föld or­szágai közül huszonkilenc lesz, amelyiknek van űr­hajósa. Csupán huszonkilenc. Ebből a szempontból Szarka István valóban kivételezett helyzetbe ke­rült, de a szerencse mellett ezt elsősorban önmagá­nak köszönheti. Mert amint időről időre elmondták, hogy a ké­pességvizsgálat, a felkészülés, majd a „küldetés" ideje alatt milyen fizikai és szellemi tulajdonságok­ra volt szükség, hát egyfolytában egy egészségesen élő, kisportolt és edzett ember képzete tűnt föl. A kitartás, a fegyelmezettség, a közösséghez va­ló alkalmazkodni tudás, a test feletti uralom kérdé­se mind-mind követelmény a sportban kitűnni vá­gyók számára is. S talán nem véletlen, hogy a West Forma-1-es csapatának világbajnoki aspiráns tag­ja, Mika Häkkinen, feledve finnes higgadtságát, kisgyerek módjára örvendezett, amikor tavaly ki­próbálhatta a centrifugális vagy a vákuum kamrát, esetleg a parabolikus repülés során az időleges súlytalanságot. Mert ő aztán mind akaraterőben, mind összpontosító képességben, mind a monotó­niatűrésben, de leginkább a stresszhelyzetek elvise­lésében élen járó sportoló, de az űrhajózás előszo­bája még neki is számos új kihívást tartogatott. De hát visszatérve a programra, illetve annak - számomra - áttételes jelentésére: vajon kezdhe­tünk-e készülni arra, ami még így, a második évez­red vége felé is az álmok közé tartozik, azaz az űrbe való kirándulásra? Vajon nyer-e újabb tartal­­mat/értelmet a szó, hogy sportos? Lehet-e más pers­pektívában gondolkodni, mint hogy 2008-ban, a még ki nem jelölt helyszínen ki lesz olimpiai bajnok mondjuk a 100 méteres síkfutásban? A frázison túl mond-e újra valamit az, hogy érdemes sportolni? Talán igen. Talán a kollégám fia tényleg űrhajóval megy majd osztálykirándulásra. A fikció ugyanis éppen a West in Space kapcsán foszladozik. Mindenesetre majd megkérem a srácot, hogy írjon onnan egy la­pot. De hát mit is mondok... Helyesbitek: egy űrbé­li E-mailt. Addig is nem árt, ha ötévesen például megtanul először is úszni... Aztán majd jöhet a töb­bi. A végállomás? Ma még nem is kell látnunk. (iroda) Mai számunkat szerkesztette: Szűcs Mikliós Olvasószerkesztő: Simon József Skrapits László Művészeti szerkesztő: Keleti Imre Független sportnapilap Főszerkesztő: Énekes Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Naményi József Szerkesztőbizottság: Boda Ildikó (publicisztikarovat-szerkesztő), dr. Dénes Tamás, Gallov Rezső, dr. Malonyai Péter (vezető publicista), Szurmai János (lapmenedzser). Szerkesztők: András Dénes, Skrapits László (vezető olvasószerkesztő), Szűcs Miklós. Szerkesztőségi titkár: Lázár Lajos (labdarúgórovat-szerkesztő). Rovatvezetők: Misur Tamás (nemzetközi), Szetey András (hazai), Tarpay László (riporter), Vincze András (labdarúgó). Művészeti vezető: Keleti Imre. Fotóigazgató: Záhonyi Iván. Terjesztési igazgató: Harcsa Gábor. Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Média Kft., 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. Tel: 312-1234, 332-0384, 332-6301, 331-5183. Fax: 312-1234. Nemzeti Sport Hirdetési és Marketing Kft., 1142 Budapest, Dorozsmai u. 110. Tel.: 221-9948, 06 (60) 420-550, 06 (60) 420-555. Tel./fax: 221-9949. E-mail: igloi@mail.matav.hu, Styl Média Kft.. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel: 252-3968,114-3810,252-8296. Fax: 252-7149. Nemzeti Sport Szerkesztősége. 1133 Buda­pest, Visegrádi u. 115. Tel.: 359-0069. Fax: 359-0848. Kiadja a Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Tel: 359-0069. Fax: 359-0848. Internet: http://nsport.westel900.net. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft., a­z Aatesz tagja. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató. Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda - e-mail: szikra@lang.hu Terjeszti: a HÍRKER Rt., az NH Rt., a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hírlapelőfizetési Irodá­ban (HELÍR) Budapest VIII., Orczy tér 1., (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, vala­mint átutalással a HELÍR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalok­ban és a kiadóban. A kitöltött megrendelőlapokat a fővárosban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igazgatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Postahivatal, helyben. Előfizetési díj (a hét minden napjára): egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4950 Ft, fél évre 9900 Ft, egy évre 19 800 Ft. Hétfőtől szombatig: egy hónapra 1430 Ft, negyedévre 4290 Ft, fél évre 8580 Ft, egy évre 17 160 Ft. Csak vasárnapra (hétfőn kézbesítik): egy hónapra 220 Ft, negyedévre 660 Ft, fél évre 1320 Ft, egy évre 2640 Ft. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi D. tér 6., T/F: 0036 1 201 88 91. Bankszámlaszám: MKB Magyar Külkereskedelmi Bank: 502-20622-2630-4026. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Budapest: ISSN 0866-2517. 1­2­4­8­16

Next