Nemzeti Sport, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)
1998-10-01 / 269. szám
12_____ NEMZETI SPORT Mire várnak? Van, aki dühöng; van, aki (most már) szkeptikus; van, aki tudálékos (én megmondtam!); van, aki csak legyint egy nagyot, ha azt hallja: a közvetítés-perben már megint elnapolták a tárgyalást. Mire várnak? Van, aki azt mondja: majd az élet megoldja a problémát; van, aki arról beszél: színvonalában amúgy is annyira lecsupaszodott a magyar foci, hogy az embereket már nem is érdekli, hogy van, vagy nincs közvetítés, akkor pedig minek kapkodni. Hogy mire várnak? Ja!Hát, persze, hogy a klubokazok majd megmondják... Megmondják, hogy ők kinek adnak igazat, mert bármilyen furcsa, de a Football Duó Kft. kontra MLSZ precedensperben (ha a törvénykezésben létezik egyáltalán ilyen kategória) igazságos ítéletet hozni szinte lehetetlen, ugyanis most a jog áll szemben a joggal, az igazság az igazsággal. Mert ugyebár adva van egy szerződés, ami felbonthatatlan (már ez elvileg nonszensz), létezik azonban a törvény - elsősorban, de mindenekfelett a sport törvénye -, amely papíron kimondja, hogy ki rendelkezhet(ne) a sportesemények közvetítési jogával. Szóval, senkinek nincs igaza - és mindenkinek igaza van. Az ügy eldönthetetlen, s mint a szerdai példa is mutatja: a bíróság is tanácstalan, gyaníthatóan azért, mert ez az ügy nem olyan egyszerű, mint amikor „csak” arról van szó, hogy a szomszéd almafájának az egyik ága átlóg a kerítésen, s azt kell eldönteni, hogy akkor kit illet a földre pottyanó termés. S ha a bíróság némiképp érthetően megoldhatatlannak ítélte az ügyet, akkor (no, lám micsoda rutinos megoldás!) majd a klubok eldöntik, hogy kinek van igaza. Azaz, egy sajátos megvilágításba helyezve az immár elhíresült közvetítési pert, a magyar élfutball új szerepkörben tetszeleghet, a csapatoknál tapasztalható edzésintezitás elemzése, a játékkultúra fejlesztése helyett - és tegyük hozzá: azért ebben a témában is lenne miről vitatkozni... - majd ítéletet mondanak a vezetők. A történet nem is zárható le másként, mint ahogyan az lapunk 5. oldalán is olvasható: „...a szerdán történtek után csak egyvalami biztos: január 27-én a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának harmadik emeleti tárgyalóterme zsúfolásig megtelhet pereskedőkkel.” (vincze) A Kiss-Kovács ügy margójára Mester és tanítvány Sok szálon fut - sajnos - a Kovács Ágnes-Kiss László ügy. Hogy mennyire sok szálon, az már abból is látszik, hogy a Kovács Ágnes-Kiss László címke egyáltalán nem pontos, az egésszel foglalkozhatnánk Kovács szülők-úszószövetség, Kovács mama-támogatók, Kovácsék-Spartacus név alatt is, s még sorolhatnánk a további lehetőségeket. Az ágas-bogas történet végkifejlete ráadásul egyelőre megjósolhatatlan, a szereplők borotvaélen táncolnak valamennyien. Igaz ez annak a tükrében is, hogy szerdán újra a tárgyalóasztalhoz ültek a felek, s látszólag (ami esetünkben egyenértékű a következő kifejezéssel is: remélhetőleg) szent a béke. Csakhát az úszószövetség vezetőjének a sportágban ismert (és elismert) kiegyensúlyozó szerepét is figyelembe kell vennünk. Gyárfás Tamás a nehéz fiúkkal készített rázós interjúi során úgy látszik tökéletesen megtanulta kezelni a kényes problémákat. Azaz az úszóknál a helyzet néha jobbnak tűnik, mint valójában. Másfelől tudomásul kell venni, hogy az élsport közreműködői gyakran különleges emberek. Gyakran azok, hiszen mindig különleges teljesítményt kell nyújtaniuk, így hát nem meglepő, hogy gyakran különlegesen viselkednek - az árban valahol ez benne van. Az ügy további pikantériája, hogy a nemsokára megszűnő (!) Gerevichalapítvány (amely egyébként további működésének szükségességét mindenkor megalapozott szakmai döntéseivel próbálja alátámasztani...) kimondta, hogy az egyetemes magyar úszósportnak akkor szavazza meg a tízmilliós támogatást, ha két ember, Kiss László és Kovács Ágnes egyaránt folytatja. Ki mondhatja ennek tükrében, hogy a két érdekelt csakis a saját érdekeinek a figyelembe vételével döntött - az egyébként elsősorban saját magát érintő kérdésekben...? Egyelőre tehát nem is tűnik túlontúl hasznosnak messzemenő következtetéseket levonni a napi információk alapján - a végső választ majd az egymásra sorakozó napok, hetek, hónapok adják meg. A fő vonulatból azonban kiemelhető egy szál. Nézhetjük az egészet - akár teljesen függetlenítve a további történetektől - az Edző szempontjából. S megállapíthatjuk: a Mindenkori Tréner félelmetesen kiszolgáltatottja a mindenkori versenyzőnek. A munka közös, felosztani, százalékokra bontani a bevitt energiákat felesleges és semmitmondó. Adott pillanatban akár egyetlen százaléknyi plusz életet vagy halált jelenthet, a végső sikert vagy a vereséget. S ki állítja, hogy - mondjuk - egy olimpiai arany kivívásában egy edzőnek egy százaléknyi szerepe sincs? Az nyilvánvaló, hogy a bőrét vásárra vivő sportoló kikaphat ezer ismert módon, kikaphat nagy csatában, tisztességes körülmények között, kikaphat egy elcsalt megmérettetésben, kikaphat hihetetlen balszerencsével, ez mind mind egyre megy a végső megítélés szempontjából. S közben az edző mit tehet? Jó esetben testközelből figyelheti a történteket, miután a munkát már elvégezte, innen rajta már alig-alig múlik valami, s a döntő, a mindent eldöntő szakaszban már befolyásolni sem nagyon tudja az eseményeket. Ági (feltételezett) távozása rádöbbenthet mindnyájunkat a mesterek végtelen kiszolgáltatottságára. Mert a versenyző tovább lép, s a legnagyobb kincset is elviszi. Saját magát. S „magában”, magával az elvégzett munkát, a begyakorolt mozdulatokat, a megtanult taktikát, az átbeszélgetett nappalokat, éjszakákat, azt a rengeteg biztatást, támogatást, ami az évek, évtizedek közös munkájában segítette őt, őket a közös célok elérésében. S „használja” mindezt immár egyedül. (szurmai) (További információnk a 7. oldalon) Egy úr az űrbe... Azt mondja az én kollégám: nagyon bánja, hogy az ő életébe nem fér bele egy olyan űrutazás, ami mindannyiunk számára elérhető lehetőségként kínálkozna. Azt is mondja, hogy ez azért olyan bosszantó, mert tudja: mindez nincsen nagyon messze. A kisfia például valószínűleg gimnáziumi osztálykirándulásra is kiruccanhat majd a világűrbe. Az egészben az a legviccesebb, hogy ő maga sem tartozik még csak a középkorú kategóriába sem, ami viszont azt üzeni, hogy minden korábbinál jobban felgyorsult a világ körülöttünk. Ami még a mi húsz-harminc-negyven hátralevő évünkbe nem fér bele, az a mostani fiókáknak már nyilván evidencia lesz, pedig „csak” húsz-harminc-negyven évnyi előnyük van velünk szemben. Nem véletlen persze ez a példa az űrrepüléssel, hiszen a közelmúltban a jövőt kísértő próbálkozásról szerezhettünk tudomást. Amíg sok más cigarettagyártó a versenyt jobbára autóssport támogatása mellett különböző kalandtúrákat és túlélő versenyeket szervez és patronál, addig van egy, amelyik az álomhoz vezető utat kezdi építgetni. Az álomhoz vezetőt, amely a világűrben végződik. A West is Space programot 1992-ben kezdték el, s lényegeként a próbákon megfeleltek számára lehetővé tették, hogy megismerjék az űrhajóskiképzés fázisait, jelen lehessenek az orosz űrközpontban, Csillagvárosban, illetve Bajkonurban. A program tavaly nemzetközivé bővült, azaz a németeken túl először spanyol, cseh, görög és litván jelentkezők is részt vehettek a kiképzésen, idén pedig már a tizenhárom részt vevő ország között ott voltak a magyarok is. A kéthetes előtréning után végül egyikük, bizonyos Szarka István tagja lehetett annak a nemzetközi csapatnak, amely Csillagvárosban részt vehetett egy gyorsított űrhajós kiképzésen. Hogy a West in Space bizony még mindig az álom kategóriájának a határait feszegeti, azt mi sem bizonyítja jobban, az esztendő végéig a föld országai közül huszonkilenc lesz, amelyiknek van űrhajósa. Csupán huszonkilenc. Ebből a szempontból Szarka István valóban kivételezett helyzetbe került, de a szerencse mellett ezt elsősorban önmagának köszönheti. Mert amint időről időre elmondták, hogy a képességvizsgálat, a felkészülés, majd a „küldetés" ideje alatt milyen fizikai és szellemi tulajdonságokra volt szükség, hát egyfolytában egy egészségesen élő, kisportolt és edzett ember képzete tűnt föl. A kitartás, a fegyelmezettség, a közösséghez való alkalmazkodni tudás, a test feletti uralom kérdése mind-mind követelmény a sportban kitűnni vágyók számára is. S talán nem véletlen, hogy a West Forma-1-es csapatának világbajnoki aspiráns tagja, Mika Häkkinen, feledve finnes higgadtságát, kisgyerek módjára örvendezett, amikor tavaly kipróbálhatta a centrifugális vagy a vákuum kamrát, esetleg a parabolikus repülés során az időleges súlytalanságot. Mert ő aztán mind akaraterőben, mind összpontosító képességben, mind a monotóniatűrésben, de leginkább a stresszhelyzetek elviselésében élen járó sportoló, de az űrhajózás előszobája még neki is számos új kihívást tartogatott. De hát visszatérve a programra, illetve annak - számomra - áttételes jelentésére: vajon kezdhetünk-e készülni arra, ami még így, a második évezred vége felé is az álmok közé tartozik, azaz az űrbe való kirándulásra? Vajon nyer-e újabb tartalmat/értelmet a szó, hogy sportos? Lehet-e más perspektívában gondolkodni, mint hogy 2008-ban, a még ki nem jelölt helyszínen ki lesz olimpiai bajnok mondjuk a 100 méteres síkfutásban? A frázison túl mond-e újra valamit az, hogy érdemes sportolni? Talán igen. Talán a kollégám fia tényleg űrhajóval megy majd osztálykirándulásra. A fikció ugyanis éppen a West in Space kapcsán foszladozik. Mindenesetre majd megkérem a srácot, hogy írjon onnan egy lapot. De hát mit is mondok... Helyesbitek: egy űrbéli E-mailt. Addig is nem árt, ha ötévesen például megtanul először is úszni... Aztán majd jöhet a többi. A végállomás? Ma még nem is kell látnunk. (iroda) Mai számunkat szerkesztette: Szűcs Mikliós Olvasószerkesztő: Simon József Skrapits László Művészeti szerkesztő: Keleti Imre Független sportnapilap Főszerkesztő: Énekes Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Naményi József Szerkesztőbizottság: Boda Ildikó (publicisztikarovat-szerkesztő), dr. Dénes Tamás, Gallov Rezső, dr. Malonyai Péter (vezető publicista), Szurmai János (lapmenedzser). Szerkesztők: András Dénes, Skrapits László (vezető olvasószerkesztő), Szűcs Miklós. Szerkesztőségi titkár: Lázár Lajos (labdarúgórovat-szerkesztő). Rovatvezetők: Misur Tamás (nemzetközi), Szetey András (hazai), Tarpay László (riporter), Vincze András (labdarúgó). Művészeti vezető: Keleti Imre. Fotóigazgató: Záhonyi Iván. Terjesztési igazgató: Harcsa Gábor. Hirdetésfelvétel: Nemzeti Sport Média Kft., 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. Tel: 312-1234, 332-0384, 332-6301, 331-5183. Fax: 312-1234. Nemzeti Sport Hirdetési és Marketing Kft., 1142 Budapest, Dorozsmai u. 110. Tel.: 221-9948, 06 (60) 420-550, 06 (60) 420-555. Tel./fax: 221-9949. E-mail: igloi@mail.matav.hu, Styl Média Kft.. 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel: 252-3968,114-3810,252-8296. Fax: 252-7149. Nemzeti Sport Szerkesztősége. 1133 Budapest, Visegrádi u. 115. Tel.: 359-0069. Fax: 359-0848. Kiadja a Nemzeti Sport Lap-, Könyvkiadó és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: Borbély Pál ügyvezető igazgató Kiadóhivatal és szerkesztőség: 1133 Budapest XIII., Visegrádi utca 115. Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/437. Tel: 359-0069. Fax: 359-0848. Internet: http://nsport.westel900.net. Szedés, grafika: Nemzeti Sport Kft., az Aatesz tagja. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató. Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda - e-mail: szikra@lang.hu Terjeszti: a HÍRKER Rt., az NH Rt., a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a hírlapkézbesítőknél, és a Hírlapelőfizetési Irodában (HELÍR) Budapest VIII., Orczy tér 1., (Levélcím: HELÍR, Budapest 1900), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt.: 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra, vidéken a postahivatalokban és a kiadóban. A kitöltött megrendelőlapokat a fővárosban borítékban adják fel az alábbi címre: Hírlapüzletági Igazgatóság, 1846 Budapest. Vidéken: Postahivatal, helyben. Előfizetési díj (a hét minden napjára): egy hónapra 1650 Ft, negyedévre 4950 Ft, fél évre 9900 Ft, egy évre 19 800 Ft. Hétfőtől szombatig: egy hónapra 1430 Ft, negyedévre 4290 Ft, fél évre 8580 Ft, egy évre 17 160 Ft. Csak vasárnapra (hétfőn kézbesítik): egy hónapra 220 Ft, negyedévre 660 Ft, fél évre 1320 Ft, egy évre 2640 Ft. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi D. tér 6., T/F: 0036 1 201 88 91. Bankszámlaszám: MKB Magyar Külkereskedelmi Bank: 502-20622-2630-4026. Megjelenik naponta. Index: 25 004. Vidék: ISSN 0866-2525. Budapest: ISSN 0866-2517. 124816