Nemzeti Sport, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-25 / 323. szám

A Denver a csúcsra tör - de tagadja Az Oakland Raiders sem­­ tudta megzabolázni a hrtt denveri „Vadlovakat”, a Jejurjij Broncos begyűjtötte ti­­mbLum­zenegyedik győzelmét is. Hiába mondja el Mike Shanahan főedző továbbra is minden lehet­séges fórumon és alkalommal, hogy a csapat célja a Super Bowl elnyerése, és nem az, hogy az alap­szakasz valamennyi mérkőzésén győzzön, egyre többször emlegetik a a Denverrel kapcsolatban a Mia­mi Dolphins 1972-es gárdáját, amely hibátlanul teljesítette az alapszakaszt. Miután azóta hosszabb lett a re­guláris szakasz, a Denver minden meccsét megnyerve jobb szériát produkálhat, mint bő negyedszá­zada a floridai szuperklub. De a statisztikusok számontartják azt is, hogy a Dolphins nyerőszériája hajdanán - a rájátszást is beleszá­molva - 17 győzelem volt. A Super Bowl címvédőjének tehát roppant magasra tették a dicső elődök a lé­cet, bár azt se felejtsük el: ha a szokásos amerikai statisztikáktól eltérve egybemossuk az alapsza­kaszt és a rájátszást, a Denver már december elején 17 győzelemig ér­het. A Broncos az NFL történeté­nek 10. csapata, amely adott baj­noki évben sorozatban 11 győzel­met arat, ez legutóbb a Washing­tonnak sikerült 1991-ben. A vasárnapi Denver-Oakland meccs ünnepeltje a Broncos két „állandó” sztárja, a sérüléséből felépült John Elway, valamint a labdavivő Terrell Davis. A 38 éves Elway 25 passzából 17 volt sikeres, ez yardra „lefordítva” 197. A „Vadlovak” quarterbackje különösen a negyedik negyedben játszott jól - ekkor adott két TD- passzt. Az utolsó játékrészben 23 pontot szerzett a liga legjobb csa­pata, ez több, mint amit a korábbi háromban összesen sikerült. A 197 yardjával John Elway lett az NFL történetének második játékosa, aki 50 000 passzolt yard fölé ju­tott, „pechje”, hogy az előtte álló quarterback is aktív, Dan Marino a Miami Dolphinsból. Terrell Davis is csúcsra tör: va­sárnapi eredménye 31 passzból 162 yard. A labdavivők közül ebben a szezonban övé a kiemelkedően leg­jobb statisztika, az összesített 1492 yardja azt jelenti, hogy az alapsza­kasz hátralevő öt meccsén 101 yar­­dos átlagot kell produkálnia, hogy túllépje a 2000 yardos álomhatárt - ha nem sérül meg, nehéz elképzel­ni, hogy ne sikerüljön. Fontos mérkőzést nyert a Pitts­burgh Steelers, amely arról „győz­ködi” a Jacksonville-t, hogy nem a „Jaguároké” a legjobb csapat az AFC középső csoportjában. Az „Acélosok” nyerték a legutóbbi négy évben ezt a csoportot és eszük ágában sincs ezen változtat­ni. A vasárnapi győzelem azt je­lenti, hogy a Jags előnye már csak egy meccs, ráadásul az utolsó for­duló hétfői tévémeccsén még egy­­szer találkozik majd a két csapat - igaz Jacksonville-ben. A Steelers győzelmének hőse Dewayne Wa­shington, a védőegység közepes méretű húshegye, aki a klub törté­netében először két labdaellopást (interception) váltott gólra. Hasonlóan fontos meccset ví­vott a Minnesota Vikings és a Green Bay. Bár a Packers tovább­ra is a liga egyik legjobb játékos­kerettel büszkélkedő csapata, tu­lajdonképpen már nem is megle­petés, hogy - az idény során má­sodszor - párharcukat a Vikings nyerte. Brett Favre, a Pack legen­dás irányítója fejet is hajtott a fan­tasztikusan játszó Randall Cun­­ningham vezette ellenfél előtt: „Megérdemelték a győzelmet és ezzel meg is nyerik a csoportot, de mi is továbbjutunk!” Utóbbiban igaza lehet. Az NFC hat továbbjutó helyére egyelőre a már továbbjutott Minnesota mel­lett a Dallas, az Atlanta és a San Francisco pályázik csak nagyobb eséllyel, mint a Green Bay: a Pac­kers „odaférhet” az egyik viga­szághelyre. 12. játékhét. Washington Reds­­kins-Arizona Cardinals 42-45, Cincinnati Bengals-Baltimore Ra­­vens 13-20, St. Louis Rams-Caro­­lina Panthers 20-24, Atlanta Fal­­cons-Chicago Bears 20-13, Tampa Bay Buccaneers-Detroit Lions 25- 28, Minnesota Vikings-Green Bay Packers 28-14, Buffalo Bills-Indianapolis Colts 34-11, Pittsburgh Steelers-Jacksonville Jaguars 30-15, San Diego Char­­gers-Kansas City Chiefs 38-37, Tennessee Oilers-New York Jets 3-24, Denver Broncos-Oakland Raiders 40-14, New York Giants- Philadelphia Eagles 20-0, Dallas Cowboys-Seattle Seahawks 30-22, San Francisco 49ers-New Orleans Saints 31-20, New Eng­­land Patriots-Miami Dolphins 26- 23. Amerikai főcsoport Keleti csoport: 1. Buffalo 7 győ­­zelem/4 vereség = 0.636, 2. Miami 7/4 = 0.636, 3. N. Y. Jets 7/4 = 0.636, 4. New England 6/5 = 0.545, 5. Indianapolis 2/9 = 0.181. Középső-csoport: 1. Jacksonvil­­le 8/3 = 0.800, 2. Pittsburgh 7/4 = 0.636, 3. Tennessee 6/5 = 0.545, 4. Baltimore 4/7 = 0.363, 5. Cincinna­ti 2/9 = 0.181. Nyugati csoport: 1. Denver 11/0 = 1.000, 2. Oakland 7/4 = 0.700, 3. Seattle 5/6 = 0.454, 4. San Diego 5/6 = 0.454, 5. Kansas City 4/7 = 0.363. Nemzeti főcsoport Keleti csoport: 1. Dallas 8/3 = 0.727, 2. Arizona 6/5 = 0.545, 3. N. Y. Giants 4/7 = 0.363, 4. Philadelp­hia 2/9 = 0.181. 5. Washington 2/9 = 0.181. Középső-csoport: 1. Minnesota 10/1 = 0.909, 2. Green Bay 7/4 = 0.636, 3. Tampa Bay 4/7 = 0.363, 4. Chicago 4/7 = 0.363, 5. Detroit 3/8 = 0.272. Nyugati csoport: 1. Atlanta 9/2 = 0.818, 2. San Francisco 8/3 = 0.727, 3. New Orleans 5/6 = 0.454, 4. St. Louis 3/8 = 0.272, 5. Carolina 2/9 = 0.181. (andrás) Matt Johnson 95 ezret veszített Három egygólos hazai győzelem született az észak-amerikai profi jégkorongliga leg­utóbbi játéknapján. Sikerével a Toronto a Keleti főcsoport, a Dallas a bajnokság élé­re ugrott előre. Az előző idény alapszakaszgyőztese, a Stars rosszul kezdett a liga utolsó helyén álló San Jose el­len, hiszen a vendégek a hatodik percben már két góllal vezettek. A Dallas azonban nem adta fel: a második játékrészben 54 másodperc alatt egyenlí­tett, később a győzelmet jelentő találatot is megsze­rezte. A Sharks Ron Stern révén a lefújás előtt 22 másodperccel ugyan betalált Ed Belfour kapujába, csakhogy a videóbíró egyértelműen jelezte, Stephane Matteau a hazai porta előtti tiltott zónában tartóz­kodott, amikor a korong áthaladt a gólvonalon. A Sharks a 27 csapatos bajnokság egyetlen tagja, amely még nem nyert idegenben. A Dallas öt találko­zó óta veretlen. A Toronto is vesztes állásból fordított a Calgary el­len. A Maple Leafsben egy hátvéd, Sylvain Cote lőtte a győztes gólt. A hazai gárda sorozatban összesen he­tedszer, hazai környezetben pedig kilencedszer győ­zött a Flames ellen. A vendégek egymást követő há­rom összecsapáson maradtak pont nélkül. Steve Tho­­mas, a „juharlevelesek” csatára a bajnokságban eddig tíz mérkőzésen szerzett pontot, segítségével együttese kilencszer győzött, egyszer pedig döntetlent ért el. Az egyvégtében harmadik összecsapását megnyerő Ottawa 31 másodperc alatt kétgólos előnyre tett szert a Vancouver ellen az első harmadban. A vendégek ké­sőbb egyenlítettek, de a fővárosiak az ördöngősen ját­szó svéd Andreas Johansson második találatával meg­szerezték a két pontot. Garth Snow, a Canucks kapu­sa pályafutása során most kapott ki először a Sena­­torstól. A hálóőr az ezt megelőző hét sikerét még a Philadelphiával aratta. A Vancouverben Dave Scat­­chard sorozatban hatodik fellépésén szerzett pontot - ez egyéni csúcsának számít. Matt Johnson, a Los Angeles csatára 12 mérkőzés­re szóló eltiltást kapott, mivel november 19-én, a New York Rangers elleni találkozón egy verekedés közben többször fejen, illetve arcon ütötte a már tehetetlen Jeff Beukebroomot. Johnson a kieséssel,a 650 ezer dol­láros fizetéséből 95 ezret veszít(ett) el. NHL, 46. játéknap Toronto Maple Leafs-Calgary Flames 3-2 (1-1,1-1, 1-0). Gólszerző: Thomas (9. - emberelőny), D. King (36. - ee.), Cote (48.), ill. W. Bure (15. - ee.), Stillman (34. - ee.). Kapusok: Joseph 29 lövés/27 védés, ill. Gi­­guere 33/30 Ottawa Senators-Vancouver Canucks 4-3 (2-1,1-1, 1-1). G: McEachern (4. - ee.), Arvedson (5.), Johansson (28., 52. - az első ee.), ill. Muckall (13. - ee.), Scatchard (23.), Näslund (51. - ee.). K: Tugnutt 43/40, ill. Snow 31/27 Dallas Stars-San Jose Sharks 3-2 (0-2,3-0, 0-0). G: D. Hatcher (23.), Nieuwendyk (24.), Marshall (23.), ill. Houlder (3. - ee.), Stein (6. - ee.), K. Belfour 18/16, ill. Vernon 21/18 r­t­ ill Koflin­an válik k­i A tulajdonosok és a játék­éé­­­kosok hétfői rövid egyez­­tetése után szinte biztos, hogy nem kezdődik el ka­rácsony előtt a National Basketball Association (NBA) következő idé­nye. A David Stein komisszárius és Billy Hunter játékosszervezeti (NBPA) ügyvezető igazgató által vezetett küldöttségek abban egyez­tek meg, hogy a bértárgyalások kö­vetkező fordulóját szombaton ren­dezik. A viszonylag hosszú tárgyalási szünet oka részben a csütörtöki vallási ünnep, a hálaadás napja, részben pedig az, hogy további bel­ső egyeztetésekre van szükség. A tárgyalásokhoz közeli források szerint a legutóbbi megbeszélésen a felek kölcsönösen engedtek köve­teléseikből: a tulajdonosok 50 he­lyett 52-53 százalékot adnának, a játékosok 60 helyett 57-58 százalé­kot kérnének fizetésekre a liga éves bevételeiből. A további közelítés mellett a szabadügynökökre vo­natkozó tulajdonosi megkötés tű­nik az egyezség másik nagy akadá­lyának: a liga azt szeretné, hogy egy csapat csak akkor léphesse át a fizetési plafonját saját szabadügy­nökei szerződésének megújítása­kor (Larry Bird-szabály), ha más együttestől nem igazol ilyen státu­sú játékost. Az NBPA ebbe semmi­képpen nem akar beleegyezni. Kesztyűhúzás tehát szombaton, a „kizárás” 151. napján. Amilyen hosszú a bérháború, olyannyira rövid volt Dennis Rod­­man és Carmen Electra házassága. A Chicago Bulls rosszfiúja­­ általá­nos elképedést okozva - november 1é­s 14-én vezette oltár elé a Baywatch című filmso­rozat volt sztárját, hétfőn viszont hivatalosan kérvényezte a házasság érvénytelenítését. Egyelőre ennyit lehet tudni a villámgyors fordulat­ról, no és azt, amit Cindy Guagengi, a színésznő ügyvédje mondott. „Carmen és Dennis néhány nappal ezelőtt megegyezett a válásban” - jelentette ki az ügyvédnő. Az indokok tehát nem ismertek, de érdemes visszaemlékezni Dwight Manley szavaira. Rodman ügynöke az esküvő másnapján ar­ról beszélt, hogy tudomása szerint ügyfele beszámíthatatlan állapot­ban (alkohol? kábítószer?) vette feleségül Carment. Nehéz elképzel­ni, hogy Manleynek ne legyen köze Rodman újabb akciójához. K. Zs. A jégmezők (és a tengerek) lovagja Nulla úr Igenis volt valaki Török Péter ! A­ z Egyesült Államok első, megasztár státusra vergődött hokisa, a kanadai atyamesterek öröktől való és örökkévalónak hitt egyed­uralmát megtörő fenomén, a valaha élt legprímább amerikai korongkapus. Az „élt” szó múlt ideje no­vember 12-én szomorú létjo­gosultságot nyert. A Frank Brimsek név pedig gyászke­retet. Az ősz apuka röviddel 83. születésnapja után hunyt el Bostonban. Nulla úr (Mr. Zero), így emlegették Amerika-szerte a jégkorong hívei. Mond­hatták volna ennyi erővel azt is: „Nagy Nulla”. Már ha a csúcsformában szor­goskodó Frank Brimsek be­kapott góljaira utaltak. Ám a hálóőr ezenkívül semmi­lyen más összefüggésben sem tendált a zérus irányá­ba. Nem nulla volt ő (sem kicsi, sem a nagy szórásból való), hanem valaki. Illetve VALAKI, így, csupa nagy betűvel. Nem kapott Grieg-gyász­­indulós állami temetést, nem helyezték a koporsóját ágyútalpra, nem dördült el az emléke előtt tisztelgő díszegység sortüze. Pedig Francis Charles Brimsek tartalékos tengerészfőhad­nagy vitézségi medáliákkal fényesen dekorált (a „Bíbor­szivet” kétszer is megkap­ta!) háborús hős. És amit békeidőben, a jégen, a ket­rece előtt művelt, azért cse­kélyke bér, mondhatni kö­­nyöradomány az a kis ezüst mellszobrocska a sportág halhatatlanjainak szent­élyében. A jégkorong hírnév torontói csarnokába (Hall of Fame) 1966-ban válasz­tották be. Hogy megtették, az természetes. Hogy nem előbb, az szégyenletes. A kanadai jégmezők koronázott fejedelmei megor­­roltak a jöttment amerikaira. A tanítómesterek totális értetlenséggel bámulták, hogy jön ahhoz ez a nyikhaj minnesotai suttyó, hogy lepipálja Québec, Ontario, Brit Columbia és Alberta jégre született aranykezű maestráit? A jó kötésű, stramm, fekete hajú gyerek nem tépe­­lődött azon, hol születik a sztárhokis (ő a minnesotai Eveleth városában látta meg a napvilágot), csak tette a dolgát, ahogyan tudta. Jól tudta. Nekifeszült az egyetem (Boston University) jogi fakultásának, az­után azon kapta magát, hogy vonzza a mundér. Átállt a haditengerészethez. Kettős minőségben is. Mint tisztiiskolás és mint jégkorongozó. 1937-től fogva a Navy együttesében játszott. Nem sokáig. Jóllehet egé­szen csekély és esetleges kapusképzést kapott, mégis fenomenálisan védett. A színamatőr kiskatona a pa­rádés NHL-profit ígérte. A kor gigászait (Bobby Bauer, Roy Conacher, Mitt Schmidt, Eddie Shore) felvonultató Boston Bruins 1938. július 1-jén - az akkor kisebb vagyonnal felérő ezerdolláros aláírási pénzért - édesgette magához. És Brimsek aláírt. Első profiedzőjét úgy hívták: Art Ross. Ma a pontkirály trófeája viseli a nevét! Ha már nem a haditengerészetnél, hanem a jégme­zőkön lett hivatásos, hát gazdagította is a sportzsur­nalisztikát egy azóta a legszélesebb körben használt kitétellel... Villámkarrier. Testre szabottan neki kre­álták a kifejezést, Frankie boy lett az első, diadalok­ban tobzódó újonc, akinek dicső tetteit a villámkarri­er szóösszetétellel minősítették. Pedig elsőre ádáz düh és tomboló ellenszenvtünte­tés fogadta a Boston Gardenben. Ugyanis váratlanul, minden ráutaló jelzés nélkül, szinte rohammal foglal­ta el a végtelenül népszerű Tiny „Aprócska” Thomp­son helyét. Aztán a Brimsekkel felálló Bruins a kezde­ti tizenöt fordulós szakaszban tizenkét meccset meg­nyerve vezette a mezőnyt. Már senki sem sírta vissza Aprócska Thompsont. Kevéssé abajgathatta a torok- és gyomorszorító lámpaláz, a zöldfülűektől kötelezően elvárható alá­zatról mit sem hallott. Frank Brimsek úgy kezdte tü­neményes pályafutását, ahogyan még egyetlen elődje sem. Három egymást követő bajnokin őrizte meg há­lója érintetlenségét, a negyedik találkozón a befejezés előtt nyolc perccel kapta élete első NHL-gólját. Félel­metes újoncrekord, hiszen 232 percen át sikerrel ver­te vissza a gólvadászok mohó kísérleteit. Az sem gyer­mekláncrű, hogy az első három bajnokiján mindjárt össze is gyűjtött három shutoutot, vagyis mindhárom­­szor „nullás” kapus lett. Legtöbb minőségi kollégája elégedett, ha félidényben összejön a három „nullás” meccs. Ám az életet merőkanállal habzsoló Brimsek más léptékkel méricskélt. A szaksajtó furtonfúrt azt találgatta, hogy netán­­tán földöntúli lény ereszkedett alá, egyenesen a Bruins kapuja elé, avagy létezik a „disznó mázlinak” ilyen, sohasem látott, gigantikus, már-már lebilincse­lő válfaja is. A magasztaló jelzők özönében azért akadt felhang. Amikor Brimsek az ötödik bajnokiján beeresztett hármat is (köztük egy zsengécskét), elyik szakíró megpendítette: sohasem lesz többé zsinórban három shutoutja, a közelébe sem jut annak, hogy újra 232 perces gólmentességet élvezzen. Öreg hiba volt hebehurgyán belekapni a hú­rok­­ba, és kárörvendő csasztuskákat gaj dőlni, mert a hatos, a hetes és a nyolcas sorszámú bajnokiján egyetlen árva gólt sem kapott. Újabb három shuto­­ut. Nyolc fordulón belül fél tucat. Soha egyetlen kapusnak sem adatott meg ilyen égi hegy, még ruti­nos menőknek sem, nem hogy pályakezdőnek. A jö­vendölés másik része is befuccsolt, ugyanis Brimsek igencsak közel jutott az alig két héttel ko­rábban felállított 232 perces gól nélküli peri­ódus kopírozásához. Másodjára 221 percen át állította meg a ka­pujára zúduló pakko­kat. A csipetnyi hacacáré­­ra, a zajongással együttjáró programokra kapható Amerika eksz­tatikus állapotban ün­nepelte legeslegújabb hősét. Felséges pikanté­riát adott az össznemze­­ti ünneplésnek, hogy a kanadaiak (a hoki arisztokratái) zavart köhécseléssel, a tarkó­jukat vakarászva he­begtek, amikor a kaján amcsik rákérdeztek: Helló, cimbora! Mit szólsz Brimsekhez? Az szinte természetes, hogy Nulla úr az 1938—39-es idény végez­tével kiérdemelte a leg­jobb újoncot ékesítő Calder-trófeát. Az már kevésbé evidens, hogy „gólya” létére megkapta a szakíróktól és az edzőktől az év legkivá­lóbb kapusát megillető Vezina-trófeát, majd, ami már-már az arcát­lanság legvégső fokát is kimeríti, az újonc győ­zelemre vezérelte a Boston Bruinst a Stanley-kupában! A bostoni „mackók” akkor immár egy teljes évtize­de ácsingóztak a világbajnoki diadalra. Mindhiába. Lám, egy, a flottától kölcsönkért „vízinulla” hibá­­dzott az üdvösséghez. Eddig... így, hogy a siker kép­letéből már semmi (senki) sem hibádzott, a Bruins 1941-ben ismét elhódította a klubcsapatok világbaj­nokának dukáló Stanley-kupát. Aztán 1943-ban és 1946-ban runner-up, vagyis második helyezett. Nyolc eszendő alatt négy világbajnoki grand finálé! Első aranykorát élte a klub, és a második csak jó sokára (1970-1978) jött el, amikor is az utódok két kupagyő­zelmet és három ezüstérmet halmoztak fel. A második nagy háború legvéresebb harcait hozó 1943-as évben Frank Brimsek visszaöl­tözött. Senki sem vitatta, hogy istenáldotta kapuszseni, de kiképzett, első osztályú hajótüzér a szörnyű égzengés közepette ne kapkodja a pakkot a jégen ormótlan hokigúnyában. Behajózott: 1943 őszétől a háború legvégéig har­colt­­ a japánok ellen. Eleddig a jégen őrá lőttek, ez­tán a vízen ő tüzelt másokra... Vágyott a világlátás­ra? Ki tudja. Hogy a csatangolásnak ez a veszedel­mes módozata nem lehetett szívbéli vágya, az való­színűsíthető. Ausztrália, Új-Zéland, Pápua-Új-Gui-­ nea, Fülöp-szigetek, Salamon-szigetek, Marshall­­szigetek, és a legvégén a Kelet-kínai-tenger, no meg Japán vizei... Több mint két év a sportpályafutásá­ból. Áldozat a haza oltárán - Francis Charles Brim­­seck főhadnagytól. De újfent a győztes oldalán fe­jezte be a küzdelmet, így szokta. Jégen és vízen egyaránt. Világéletében öles léptekkel járt, gyorsan hozott döntést, sebesen cselekedett. Ennek (is) köszönhette, hogy leszerelvén, 1946-ban a legjobb kapus Vezina­­díjáért folyó versengésben máris másodiknak futott be. Az 1939-es és az 1942-es elsősége mellett három (1940,1941,1946) második helyezés gazdagítja dicső­ségtablóját. Nemes patinát ad a sok-sok ezüstneműjé­nek az a tény, hogy Brimsek működése alatt (az NHL történetében először) mind a hat klub ketrecét klasszis őrizte. Turk Óroda, Bill Duman, Dave Ken, Harry Lumley, Johnny Mowers és 1949-ben már kez­dett Terry Sawchuk! Csinos konkurencia! Minő ok­­tondi módon herdálja olykor az anyatermészet a te­hetséget, máskor meg fukarabb, mint Volpone és Har­­pagon együttvéve. A kor voksoló szakírói és szakvezetői szavazhattak bárhogy, a nívós és kiélezett versenyfutás egyik-má­sik érdemes kapuscsillagát bizonyosan megrövidítet­ték. Az „Őrült” (heves vérmérséklete miatt ragasztot­ták rá a becenevét) 1939-ben és 1942-ben került be az idény A-sorába, és hat ízben (1940, 1941, 1943, 1946, 1947, 1948) kezdődött az ő nevével a második All- Star-különítmény. S­ok ítész pusztán azért nem szavazott rá, mert a győzelemért élő-hajó Frankie olykor tény­leg lehetetlenül viselkedett a jégen. Hiszti­­zett. Még edzésen is begorombult, ha lepkézett, ha potyát kapott. Meg úgy általában is: ő bizony nehez­telt a gólütőre. Megesett (nem egyszer), hogy a góllö­vő gúnyos megjegyzéssel súlyosbította a helyzetet, erre fel Brimsek nekiesett, és elagyabugyálta a ka­pusbottal. Megkergette a saját hátvédjeit is, ha miat­tuk csusszant be a pakk a kapujába. Vérbeli sikero­rientált profi, echte teljesítménycentrikus, nyerő tí­pus volt, noha a kifejezés akkoriban még jócskán az idő méhében rejtezett...

Next