Nemzeti Sport, 1998. december (9. évfolyam, 329-356. szám)
1998-12-01 / 329. szám
4 Jótékonysági mérkőzés az ávízkárosultak megsegítésére• Nyíregyháza Gólok öt tonna hús mellett A magyar liga válogatott fővárosi tagjai reggel fél hétkor kissé álmosan gyülekeztek a Nyugati pályaudvaron. A meghívottak közül Eszenyi Dénes, Détári Lajos és a csapathoz Szolnokon csatlakozó Valentényi Viktor hiányzott. Kiderült, hogy Eszenyi - nyíregyházi illetőségű lévén - már , vasárnap a szabolcsi megyeszékhelyre érkezett, Détárinak pedig hivatalos ügyben Frankfurtba kellett utaznia. Az utazás közben a három Zoltán, Kenesei, Pál és Váczi kártyázott, volt aki a büfékocsiban múlatta az időt, Nyilas Elek viszont egymagában bámult ki az ablakon. Nyíregyházán derült ki, hogy a ferencvárosi középpályás lázas. Dr. Nagy Attila, a Nyíregyháza orvosa adott neki egy injekciót, majd Őze Tibor, a ligaválogatott edzője természetesen hazaengedte őt. Őze elmondta, Nyíregyházán azonnal természetesnek vették, hogy otthont adjanak a jótékonysági mérkőzésnek. A szinte kizárólag válogatott futballistákból álló magyar csapatba sikerült olyan egyéniségeket verbuválni, akik miatt a kora délutáni időpont és a kellemetlen időjárás ellenére is csaknem kétezren voltak kíváncsiak az összecsapásra. Külön öröm - mondta Őze Tibor -, hogy a jelenleg is Nyíregyházán futballozó játékosokon kívül Bíró Szabolcs, Váczi Zoltán és Eszenyi Dénes személyében a nyírségi közönség egykori kedvencei is pályára léptek. Eszenyi például már-már elérzékenyülve beszélt arról, hogy legutóbb több mint tizenkét éve játszott abban a stadionban, ahol nevelkedett, s ahol első szerződését kapta. Nyíregyházán csatlakozott a többiekhez a diósgyőri Egressy Gábor, Julius Nóra, a sérült Vadicska Zsolt és Pető Zoltán helyett beugró debreceni Bagoly Gábor is. Őze Tibor elmondta, mindenki megtiszteltetésnek vette és természetesen ingyen vállalta a részvételt. Mindez elmondható a játékvezetőkről is. Mező Béla Balatonfüredről érkezett, dr. Bozóky Imre pedig múlt szombati hivatalos visszavonulása ellenére vállalta a részvételt. Puhl Sándor úgy fogalmazott, kötelességüknek érezték, hogy a tiszai árvíz károsultjainak megsegítésére rendezett találkozón még egyszer összeálljon a sikeres hármas. A szurkolóknak nem kellett fizetniük a belépésért, mindenki lehetőségeihez mérten adakozhatott a kapuknál. A szünetben a stadionba érkezett az a - mintegy öttonnányi, közel kétmillió forint értékű húskészítményt szállító - kamion, amelynek rakományát a FALCOTRADE Húsipari Rt. ajánlotta fel a hazai és a kárpátaljai rászorulóknak. tt:/___________Labdarúgás_______________ NEMZETI SPORT Magyar ligaválogatott- Kárpátaljai területi válogatott 3-1 (1-1) Nyíregyháza, 2000 néző. Vezette: Puhl (dr. Bozóky, Mező) MAGYAR LIGAVÁLOGATOTT: Bíró - Telek - Csábi, Plókai - Valentényi, Simon, Kiss Gy., Egressy - Váczi, Eszenyi, Pál. Edző: Őze Tibor KÁRPÁTALJAI TERÜLETI VÁLOGATOTT: Csepin - Kohutics - Szteco, Bilak, Gazda - Lengyel, Bilovar, Grábor, Popovics - Nagy, Franko. Edző: Viktor Resko CSERE: Lengyel helyett Varga, és Popovics helyett Bundás, mindkettő a 30., Bíró helyett Nóta, Valentényi helyett Szatke, Egressy helyett Kenesei Z. valamennyi a szünetben, Bilovar helyett Bucsok, Eszenyi helyett Kirchmayer, mindkettő az 58., Váczi helyett Bagoly a 65., Nagy helyett Voronov a 67., Gazda helyett Szviridov a 73., Pál helyett Hudák, Csábi helyett Szarka, mindkettő a 75., Franko helyett Vopodinec a 77. percben GÓLSZERZŐ: Váczi a 13., Kokutics a 41., Kenesei Z. az 52., Kirchmayer (11-esből) a 64. percben SZÖGLETARÁNY: 11:2 (6:1) Elnöki üdvözlet Az ukránok is népes küldöttséggel érkeztek a mérkőzésre. A játékosokon kívül jó néhány újságíró és száznál is több szurkoló volt a lelátón. Hiába, a tiszai pusztítás őket sújtotta a leginkább, tudták, van miért segíteni. Az ukránok csapatáról annyit érdemes tudni, hogy a magját az ungvári OSZK adta, de a játékosok között volt csapi, perecsenyi, viski, huszti és munkácsi is. A küldöttséget Oleg Iscsenko, az ungváriak elnöke vezette, de Grigorij Szurkisz, a Dinamó Kijev elnöke és az Ukrán Labdarúgó-szövetség alelnöke is üdvözletét küldte a jelenlévőknek. A vendégek láthatóan boldogok voltak, hogy a találkozót Puhl Sándor vezette. Nem véletlen, hogy az ukrán fotósok és újságírók kereszttüzében elsősorban a magyar bíró állt. 13. perc: Simon emelt a védők között helyezkedő Egressyhez, aki egyből Váczi elé belsőzött, a Vasas-csatár pedig 12 méterről a jobb sarokba lőtt. 1-0 41. perc: Kohutics 23 méteres szabadrúgása után Bíró a saját kapujának jobb felső sarkába ütötte a labdát. 1-1 52. perc: Plókai beadása után az ukrán védők röviden szabadítottak fel. A kaputól 16 méterre helyezkedő Kenesei Zoltán lőtt kapura, a labda a lécről pattant a hálóba. 2-1 64. perc: Váczi labdájával Kirchmayer lépett ki, Csepin az ötös sarkán elhúzta a nyíregyházi játékos lábát. Puhl büntetőt ítélt, a sértett a kapu bal oldalába lőtte a labdát. 3-1 G .ti-1IBiO A nyíregyházi közönség hamar örülhetett, mert a nagy lendülettel kezdő magyar csapat az első igazi helyzetéből gólt szerzett Egressy és Váczi - ők első alkalommal szerepeltek egy csapatban - összjátéka nyomán. Bár kezdettől fogva fölényben játszott a hazai együttes, az ukránok határtalan lelkesedéssel futballoztak, s ezzel még nagyobb erőbedobásra sarkallták a magyarokat. Ötletesen, néha látványosan játszott Őze Tibor alkalmi együttese, a hálás közönség sokszor tapsolhatott egy-egy szép megoldás után. Az első félidő végére kissé visszaesett az iram, de - a sok cserelehetőség miatt - szinte teljesen kicserélődött csapatok a második félidőben újra élvezetes játékot produkáltak. A vendégek újult erővel indultak rohamra, s az egyenlítő góllal meg is lepték a vendéglátókat. A magyar ligaválogatott ezután azonban összeszedte magát, és a második játékrészben végig nagy fölényben játszva egymás után alakította ki az ígéretes helyzeteket. A magyarok fölénye nem szegte kedv,igazi ukránoknak, akik egyegy keményebb belépőtől sem riadtak vissza. A mérkőzés ettől függetlenül sportszerű volt, az egyetlen komolyabb szabálytalanság után nagy derültség közepette a játékvezető, Puhl Sándor az ukránok legnagyobb csodálkozására cserét rendelt el és hajtott végre, leküldte a pályáról Nagyot. De nem úszta meg Simon Tibor sem, akinek három fekvőtámasz volt a büntetése egy szabálytalanság után. Tucatnyi helyzetéből kettőt a második játékrészben is értékesített a magyar csapat - büntetőből a helyi közönség kedvence, Kirchmayer is a hálóba talált, így biztosan győzött a lényegesen szerényebb képességű vendégek ellen. S ami talán még a végeredménynél is fontosabb: az adományokból mintegy kétszázezer forint gyűlt össze. Bodnár Tibor, Szöllősi György Mészöly Debrecenben Mészöly Kálmán, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga elnöke továbbra is szinte megállás nélkül utazik, tárgyal, hogy az MLSZ szombati közgyűléséig minden illetékessel ismertesse és megvitassa elképzeléseit. Mészöly a jótékonysági mérkőzés résztvevőivel együtt szállt vonatra a Nyugati pályaudvaron, ám hétfő délelőtt még időt szakított arra, hogy tárgyaljon Erdei Zoltánnal, a DVSC-Epona elnökével és Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével. Mészöly tehát Debrecenben leszállt a vonatról, és csak a megbeszélések után érkezett Nyíregyházára. A ligaelnök teljes erővel készül az MLSZ közgyűlésére, amit az is jelez, hogy a vonaton is szinte szünet nélkül csöngött a telefonja, különböző iratokat böngészett, dossziék, paksaméták kerültek elő a táskájából. Az MHLL vezetői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a nyíregyházi és a munkácsi összecsapás nem szolgál kampánycélokat, a szervezőket kizárólag a segítségnyújtás szándéka vezette. A liga elkülönített számlán gyűjti a felajánlásokat, ide folyik be a mérkőzés bevétele, és a klubok által adott összeg. A pénzt teljes egészében átutalják a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés számlájára, s a szétosztásáról az önkormányzati vezetők határoznak majd. Mestermérleg ŐZE TIBOR: - Könnyed játékunkkal úgy vélem, örömet szereztünk a mérkőzésre kilátogató szurkolóknak. Még egyszer köszönöm játékosaimnak a részvételt. VIKTOR RESKO: - A sportszerű mérkőzésen a nézők jól szórakozhattak. Köszönjük a magyaroknak, hogy fogadtak bennünket, kedden délben várjuk őket a munkácsi visszavágón. OPELeMaxaco Új akciós modell! Opel Corsa Beát 168 000 Ft értékű ajándékkal! Ajánlatunk 1998. dec. 31-ig érvényes, vagy a készlet erejéig! Bp., III. Óbuda, Bécsi út 254. Tel.: 250-7373, 250-7385 Simon és Véber közös akciója A decemberi ünnepek közeledtével Simon Tibor - aki a ligaválogatott tagjaként szintén ott volt Nyíregyházán - újra jótékonysági akciókat szervez. A tervek szerint újpesti és a ferencvárosi labdarúgók eddig egyedülálló módon próbálnak segíteni elhunyt rendőrök gyermekein. - December negyedikén, pénteken Hevesi Tamás szórakoztatja majd a gyerekeket s a rendőrárvák számára szervezett Mikulás-ünnepségre az Újpestből meghívjuk Véber Györgyöt és Kozma Istvánt, a Ferencvárost pedig minden bizonnyal Telek Andrással képviseljük majd - mondta Simon Tibor. A ferencvárosi játékos elmondta azt is, hogy - szintén közösen az Újpesttel - a tavalyi évhez hasonlóan idén is játékokkal szeretnék meglepni a Tűzoltó utcai gyermekklinika lakóit. Amikor a kórházak még a szükséges gyógyszerekre és gyógyászati eszközökre is nehezen szedik össze a pénzt, nagy segítséget jelent egy-egy ilyen akció. Simon Tibor szeretné, ha hagyományt teremtenének azzal, hogy a Ferencváros és az Újpest mindenkori csapatkapitánya évről évre ellátogatna azokhoz a gyermekekhez, akik kénytelenek a kórházban tölteni az ünnepeket. Ezzel egyrészt szebbé tehetik a karácsonyt a leukémiás gyermekek számára, másrészt példát mutathatnak a szurkolóknak, akik talán felhagynak a gyűlölködéssel, ha látják a futballisták közös akcióját. Tavaly Simonék teherautónyi játékkal kedveskedtek a 2. Számú Gyermekklinika betegeinek, és idén is sok gyermeknek szeretnének örömet szerezni. Ezért szeretnék, ha más klubok játékosai csatlakoznának a jótékonykodáshoz. Simon Tibor Véber György IX. 329. • 1998. december 1. Professzionális terembajnokság Lehetőség Az első alkalommal kiírt Professzionális Teremlabdarúgó-bajnokságon a csapatok számára nem kötelező a részvétel, így „csak” tizenegy PNB-s együttes jelezte részvételét, s mellettük öt NB I-es együttes jelenti a selejtező mezőnyét. A négy négyes csoport győztesei (a kiemelt Ferencvárossal és Újpesttel kiegészülve) januárban mérkőznek meg a Budapest Sportcsarnokban. Mivel a csoportmérkőzések két vidéki városban, Nyíregyházán és Zalaegerszegen lesznek, szinte biztosra vehető, hogy hatalmas érdeklődés kíséri majd a találkozókat. A bajnokság nyitómeccsén, december 7-én a BVSC-Zugló FC azzal az MTK Hungária FC-vel csap össze, amelynek vezetői - bár a csapat nem a legjobb összeállításában érkezik Nyíregyházára - nagy várakozással tekintenek a torna elé. Németországban bombasikert jelentenek a teremlabdarúgó-tornák. Véleménye szerint nálunk milyen lesz a fogadtatás? - Nagyon jó ötletnek tartjuk a teremlabdarúgó-torna gondolatát, de sajnos a meghatározó futballistáinkra nagy teher nehezedett az ősz folyamán, így helyettük a fiataljaink játszanak majd Nyíregyházán - válaszolta Bognár György, a kék-fehérek szakmai igazgatója. - Orosz Ferenc hetek óta sérült, Halmai Gábor hétről hétre injekciókkal vállalta a játékot, de sorolhatnám még a neveket Lőrincz Emilen keresztül Illés Béláig, akik szintén gyakorta voltak sérültek. Pillanatnyilag nekik nem jönne jól a torna, ezért ők szabadságra mennek. Viszont hibának tartottuk volna tehetséges fiataljainktól elvenni a lehetőséget, hiszen képesnek tartjuk őket arra, hogy megfelelően képviseljék a klubunkat. Ezek szerint fel sem merült annak a lehetősége, hogy a rendezvénytől távolmaradó Vasas, Kispest, Győr, Vác és Dunaferr csapatához hasonlóan az MTK is lemondja a részvételt? - Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, nem gondoltunk erre, de még szinte ugyanebben a pillanatban rájöttünk: vannak fiataljaink, akik megérdemlik, hogy ott lehessenek a tornán. Ezek a tehetséges labdarúgók már az első csapattal edzenek, de Illésék mellett természetesen még nem tudnak állandó játéklehetőséghez jutni. Ám a sérült sztárok mellett a fiatalabb korosztályból is lesznek hiányzói az MTK Hungáriának. - Igen, az is problémát jelent nekünk, hogy az olimpiai válogatottal néhány futballistánk elutazik majd Dél-Amerikába. Ettől függetlenül nem esünk kétségbe, hiszen Czvitkovics, Kincses, Kozma vagy Farkas már az első csapatban is bemutatkozott, és ez jelzi a tehetségüket. A műfüves pályánkon készülünk a jövő heti rendezvényre, és biztos vagyok abban, hogy kellemes meglepetést szerzünk majd. . (z. a.) A műfű egy nap alatt is „kinő” Bundesliga-szint Véget ért a PNB őszi idénye, s bár a bajnokság csak jövő év februárjában folytatódik, a proficsapatok többsége, de jó néhány NB I-es együttes is újabb sorozatra, a profeszionális teremlabdarúgóbajnokságra készül. Németországban immár évek ój jamiái népszerűség övezi e teremtornákat, de itthoni példa is akad korábbról, emlékezhetünk többek között a Miskolcon rendezett remek hangulatú focifarsangokra is. Aztán egy évvel ezelőtt az adidas Top 18 torna döntője kapcsán rendezett kísérleti minitornán a Budapest Sportcsarnok tízezres közönsége is jelezte: a focifarsangok mellett van érdeklődés hazánkban is egy, a németországihoz hasonló profi rendezvénysorozatra. A szervezők ezen felbuzdulva továbbléptek, és idén még közelebb szeretnék hozni a „Bundesliga-hangulatot” a magyar közönséghez: a bajnokság helyszínein - Nyíregyházán, Zalaegerszegen és a Budapest Sportcsarnokban - a német tornákon is látott műfüves borítást varázsolnak a csarnokokba. Pontosabban a „varázslás” a német DLW (Deutsche Linóleum Werke) cég magyarországi képviseletének, a Pannon Metál Kft.nek a feladata lesz. - A Bundesliga-csapatok által használt minőségű műfüvet rakjuk le mindhárom helyszínen - mondta Nagy Szilvia üzletkötő. - Tudni kell, hogy a DLW a világ számos pontján jelen van, fő profilja a padlóburkolás. Ebbe beletartozik a padlószőnyegtől, a parkettől kezdve, a PVC-n, a linóleumborításokon át a speciális sportpályaburkolatig minden, így a műfű is. Németországban, bár korábban több cég is versenyzett, és szállította a teremtornákhoz a műfüves borítást, immár több éve kizárólagos jogot szerzett erre a DSW. Köztudott, hogy Magyarországon a labdarúgócsapatok nem dúskálnak az anyagiakban, abban reménykedünk, hogy e torna remek bemutatója lesz a műfűnek, s egyben cégünknek hazánkban is. Ennek szellemében kötöttünk szerződést a szervező' Sünök SE'-vel, és természetesen hosszabb távra tervezünk. A BVSC és az MTK műfüves pályáján már az általunk készített borításon gyakorolhatnak a labdarúgók, és szeretnénk a torna kapcsán megismertetni a többi klubbal is a műfű előnyeit. Persze, azzal a cégen belül is tisztában vannak, hogy a magyar futballban a műfű elsősorban pénzkérdés, mint elárulták, egyelőre a teniszpályák borítására kapják a legtöbb megrendelést. A DSW azonban bízik abban, hogy a labdarúgás támogatottsága rövidesen javul, és akkor a klubok megengedhetik majd maguknak, hogy télen műfüves pályákon gyakorolhassanak. Azzal ugyanis mindenki tisztában van, hogy a műfű sokkal kevésbé terheli meg a sportolók izomzatát, ízületeit, és jóval veszélytelenebb, mint a parkett. Ami pedig az ínyenceket illeti, Nagy Szilvia szakmai részletekkel is szolgált: a műfüves pálya élettartama 15-20 év, és ezt követően sem biztos, hogy az egészet cserélni kell, foltokban ugyanis javítható a borítás. A december 7-8-i nyíregyházi, a 14-15-i zalaegerszegi, majd a január 9-10-i BL-döntőbeli torna mobilpályáját három nap alatt elkészítik. Sőt, Nyíregyházán, a csarnok sűrű programja miatt szűk egy nap áll majd a cég rendelkezésére, ám megerősített gárdával ezt a határidőt is tartani tudja. A fű két centiméter magas lesz, s rajta 1 négyzetméteren 15 kg kvarchomok, és 2 kg gumigranulátum segíti a minél természetesebb hatás elérését. (n. t.) Monotex 33 a Népligetben A Fradi népligeti sporttelepén november 21-e óta az ország eddigi egyetlen szabadtéri műfüves nagypályáján is játszhatnak a csapatok. A létesítmény referencia-átadása hétfőn volt. Az építés költségeinek nagy részét az FVM Kiemelt Sportlétesítmények fedezte, az ötletet az OTSH is támogatta (a költségek mintegy 15 százalékát a sporthivatal vállalta). Vincze Imre, az FVM Kiemelt Sportlétesítmények műszaki igazgatója elmondta, a pálya versenytárgyalás után a Németh és Társa Kft. kivitelezésében készült, és a német Polytan Gmbh által gyártott Monotex 33 nevű műfű került a földes pálya helyére. - A pálya mérete százszor hatvan méter, a fűszálak hossza harminchárom milliméter, közöttük pedig harminc milliméternyi a kvarchomok vastagsága - mondta Vincze Imre. - A műfű alatt huszonöt centiméteres zúzott, lehengerelt bazaltréteg van, amely a vízáteresztést szolgálja, továbbá a bazaltréteg alatti csőhálózatnak köszönhetően a legnagyobb esőzés, hóolvadás idején sem áll meg a víz a pályán. A pálya élettartama minimum tizenöt év, és ez idő alatt szinte nem is igényel karbantartást. Berlinben egyébként az elmúlt évben takarékossági okokból „csupán” harmincöt ilyen pálya épült.